A KÖLTÉSZET.
A KÖLTÉSZET.
A HUMANISTA költészet elég szépen virágzott, bár Janus Pannoniusnak nem akadt méltó utóda. A latinul verselő lírikusok sok üdvözlő és gyászoló költeményt, epigrammát, bölcselő és leíró verset írtak, de az igazi ihlet és megragadó lendület eléggé hiányzott lelkükből. A választékos kifejezések és antik vonatkozások nem pótolhatták a nagyobb szabású teremtő egyéniség és az elevenebb leleményű alkotó erő hiányát.
A katolikus írók közül OLÁH KILÓS kanonok, a későbbi esztergomi érsek, nemcsak történettudományi képzettségével tünt ki, hanem lírai tehetségével is. Brüsszeli udvari titkársága idején számos verses levelet váltott humanista barátaival; Rotterdami Erazmus halálát latin és görög nyelven írt költeményekben gyászolta. Nemes gondolkodású, bölcselő hajlamú költő; nyelvében és verselésében a római klasszikusok gondos utánzója.
SYLVESTER JÁNOS már a protestáns eszmevilág szolgálatában áll, egyben nemzete ügyét is felkarolja. Bécsben 1544-ben jelent meg I. Ferdinánd királynak ajánlott elégiája, szót emel benne az izlám által szorongatott magyarság megmentése érdekében s a Hunyadiak példájára hivatkozva, buzdítja a keresztény fejedelmeket a törököknek Magyarországból való kiűzésére.
Korának neves latin költői közé számították ZSÁMBOKI JÁNOSt, az érdemes emlékű klasszikus filológust és történetírót. Mint a legtöbb humanista, Ioannes Sambucus is, poeta doctus volt, tudós költő, az ókori görög és római írók bölcselő szellemű tanítványa. Barátaihoz intézett verses levelei, pártfogóit ünneplő ódái, szeretteit sirató elégiái, komoly és vidám hangú alkalmi versei a XVI. század becsült olvasmányai közé tartoztak. Erkölcsösebb szellemű költő volt, mint a középkori és újkoreleji humanisták, vallásos érzelmeit sem restelte megvallani, a görög-római mitológiai vonatkozások mellett helyet engedett a keresztény vonatkozásoknak is. Szeretettel emlékezett meg magyar hazájáról, felhívta nyugat figyelmét a törökök hódításaira, Pannonia nevében Germániához fordult, hogy közös erővel küzdjenek a közös veszedelem ellen. Költői munkásságában különös figyelmet keltettek emblémái. Az embléma közeli rokona volt a szimbolumnak, a költő egy-egy mélyebb értelmű, de rejtett vonatkozású könyv-illusztrációt verses értelmezéssel magyarázott. Az embléma-irodalom a XVI. században igen elterjedt, egy-egy emblémás könyvben számos kép jelent meg, minden képnek megvolt a maga tulajdonképeni jelentése, ezt hüvelyezte ki ékes szavakkal a poéta. Egy címer például igen jó alkalmat adott a költőnek, hogy embléma-versében szabadjára eressze fantáziáját s tanuságot tegyen tudásáról és életbölcsességéről. Zsámboki János embléma-gyüjteményében (Emblemata, 1564) mindegyik embléma felett van egy jelmondat: a keretbe foglalt kép fején egy erkölcsi igazság; a kép alatt pedig 10–16 soros magyarázó vers foglal helyet. Az egyik képen – a Fidei Canum Exemplum jelmondatún – magát a szerzőt látjuk, amint lóháton ül és két kutyája kíséri; néhány embléma tekintélyes magyar tudományos férfiaknak – Verancsics Antalnak, Forgách Ferencnek, Dudics Andrásnak – ajánlva lép az olvasó elé. Ez a magyar eredetű emblémás könyv a külföldön erősen magára vonta a figyelmet, átjutott Angliába is, Shakespeare szívesen olvasgatta s néhány gondolatának hasznát is vette drámaírásában.
A magyar föld átalakító ereje lelkes magyarrá tette az 1600 körüli évtizedek kiváló latin költőjét: BOCATIUS JÁNOSt. A lausitzi származású német iskolamesterből Bocskai István és Bethlen Gábor kedvelt diplomatája és titkos tanácsosa lett. Költeményeinek gyüjteménye, a Hungaridos libri poematum quinque, 1599-ben jelent meg, de ezen a terjedelmes könyvön kívül még számos verses és prózai kötetet bocsátott közre. Összegyüjtött költeményeiben megénekelte korának több nevezetes hadi eseményét, dicsőítette híresebb kortársait, magasztaló hangon szólt pártfogóiról, üdvözlő versekkel kedveskedett barátainak, az erények követésére buzdította olvasóit, szerelmi vallomásokat és nászdalokat költött, sirató énekeket zendített meg, érzelmes és gúnyos epigrammákat írt, visszautasította irígyeinek támadásait, elmélkedett a kötelességekről, barátságról, vallásosságról, bűnökről, halálról. Versformája nagyobbára csak a hexameter és a disztichon, de lírai műfajai és témái felölelik az ókori római poéták s a humanizmus és protestantizmus egész világát. Nincsen meg benne Janus Pannonius könnyelmű felfogása, szigorú erkölcsű hívő, jámbor protestáns. Több ízben kifejezést ad lelkes magyar érzelmeinek; Magyarországot a nyugat védőbástyája gyanánt dicsőíti; Németországot korholja, hogy a magyarságot támogatás nélkül hagyja a törökök ellen folytatott élet-halál-harcban. Isten, haza, erkölcs, bölcsesség: ezek lírájának vezető eszméi. Az óklasszikus gondolatok és kifejezések minden zavar nélkül olvadnak egybe költészetében a protestáns világnézettel és a humanista stílussal. Szórja a bölcs tanácsokat, nemes oktatásokat, találó szentenciákat. Igaz, hogy szereti a hízelgést, túlzó elismerést, mértéktelen tömjénezést is. Akit lantjára vesz és megénekel, az a föld legdicsőbb embere, különösen ha előkelő állású férfiú. A töröknek elkeseredett ellensége, a magyar dicsőség lelkes hirdetője. Mikor Rudolf császár és király két hadvezére, Pálffy Miklós és Schwarzenberg Adolf, 1594-ben hirtelen rohammal elfoglalták Győrt a törököktől, az egész keresztény világot föllelkesítő diadalt hőskölteményben énekelte meg. A Krisztushoz intézett invokáción kívül még csodás elem is van ebben a kis hexameteres eposzban: a Duna habjaiból éjnek idején egy titokzatos női alak emelkedik ki s megjósolja a keresztény csapatok győzelmét.
Az erdélyi latin költők közül SCHESAEUS KERESZTÉLY medgyesi evangélikus lelkipásztor terjedelmes hexameteres eposzt írt Martinuzzi György koráról és Szigetvár 1566. évi elestéről. Latinságában a klasszikus hagyományokat követte, könnyedén verselt, az eseményeket krónikaszerűen mondta el. Hazafias érzelmű költő, eposzi mintája Vergilius Aeneise. A szigeti veszedelem történetének mozzanatait három török ostrom és két magyar kitörés köré csoportosította, a várat a kereszténység bástyájának tüntette fel, Zrínyi Miklósban a nyugati országok védőjét ünnepelte.
SOMMER JÁNOS brassói evangélikus rektor megénekelte kalandos életének eseményeit, versbe foglalta a magyar királyok történetét, alkalmi költeményekkel kedveskedett barátainak és pártfogóinak. Egészben véve krónikás költő, de ahol a történeti adatok nem nyomják, ott fel-felcsillan költészetében a tehetség.
Dobó István hősiségét és a török seregnek Eger alatt szenvedett kudarcát Schesaeus Keresztélyen kívül CSABAI MÁTYÁS kassai evangélikus iskolamester is megénekelte. Forrása Tinódi Sebestyén verses krónikája volt; ennek nyomán elsősorban az események hűséges megörökítésére törekedett.
A törökvilág hadi eseményei közül Szigetvár eleste ragadta meg legjobban a költők figyelmét. Vittenbergában 1587-ben jelent meg FORGÁCH IMRE képekkel díszített gyüjteményes könyve, ebben a prózai részeken kívül ötven költemény, legnagyobb részük Zrínyi Miklóst magasztalta. Hazai és külföldi tudósok és poéták dicsőítették versekben a szigeti hőst, ünneplésüket illusztrációk kísérték, a líra és epika egyaránt megszólalt az emlékkönyv lapjain. Elégiákban, ódákban, epigrammákban, leíró versekben és rövid költői elbeszélésekben hódoltak a törökverő dalia emlékének, a görög hitregék és római mondák félisteneihez hasonlították személyét, a magyarok Makkabeusát és Curtiusát tömjénezték alakjában.
Balassa Bálintnak és testvérének hősi halálát szintén megsiratták a költők. Elégiáikat, epigrammáikat, bölcselkedő verseiket és gyászoló sírirataikat DARHOLCZ KRISTÓF gyüjtötte össze és nyomatta ki Bártfán, 1595-ben. Ez az emlékfüzet ékesen szóló tanubizonysága annak, hogy Balassa Bálint érdemeit sokan méltányolták, szemben azokkal, akik még holta után sem tudtak jót mondani a személyében és tetteiben gyűlölt költőről. Darholcz Kristóf és köre a kegyeletes visszaemlékezés babéraival halmozta el a két Balassát, mindkettőt dícsérte hősi halálukért, Balassa Bálintot külön is magasztalta poétai érdemeiért.
Költők:
BOCATIUS JÁNOS (szül. 1569 körül a lausitzi Wetzschau községben; megh. 1621 október 31-én a morvaországi Magyarbródban) igazi neve Bock volt, magyarul csak az 1590-es években tanult meg, mikor külföldi egyetemi évei után meghívták az eperjesi evangélikus iskola rektorának. Annyira megszerette az országot és annyira magyarnak érezte magát, hogy szóban és írásban szembeszállt azokkal a külföldi németekkel, akik kicsinylő hangon nyilatkoztak Magyarország barbárságáról. Iskoláját magas színvonalúvá tette, bár panaszolja egyik költeményében, mennyire nehéz, szegény és lenézett foglalkozás az ifjúság nevelése. Mikor Rudolf király öccse, Miksa főherceg, átvette a felvidéki haderő vezérletét és Eperjesen időzött, annyira megszerette az érdemeit ékesen megéneklő iskolamestert, hogy császári bátyjával megadatta neki a «koszorús császári költő» címet (1596) s utóbb magyar nemességet is adatott számára. (1598.) A híres költőt és tanárt összegyűjtött költeményeinek megjelenése évében, 1599-ben, Kassa város tanácsa meghívta a maga latin iskolájának vezetésére. Kassa polgárai annyira megszerették, hogy még ez évben jegyzővé, 1601-ben országgyűlési követté, 1603-ban a város bírájává választották. Az 1604-ben kitörő fölkelés idején a város polgárságával együtt Bocskai Istvánhoz csatlakozott, csakhamar a fejedelem bizalmasa lett, vele együtt járt a felvidéki városokban és a török táborban s Németországba is őt küldte követül a fejedelem 1605 végén. Mivel a bécsi udvartól nem volt útlevele, küldetése közben elfogták, életfogytiglan tartó börtönre ítélték s elzárták a prágai fehér toronyba. Hiába próbálták kiszabadítani a magyar hatóságok, hiába könyörgött érte felesége, az eperjesi Belsius Erzsébet, a császárnál, öt esztendeig tartották elzárva; akkor is csak úgy szabadult meg, 1610 végén, hogy Belsius Erzsébet Prágába ment, beállott cselédnek a várba, egy kalácsban levelet és kötélhágcsót csempészett férje börtönébe s a következő éjjel vele együtt Kassára menekült. Otthon Bocatius János átvette az iskola vezetését s 1618-ig viselte a rektori tisztet. Mikor Bethlen Gábor megkezdte harcait a Habsburg-ház ellen, udvari történetírójának nevezte ki. A fejedelmet elkísérte táborozásaiban; így halt meg családjától távol, morva földön. – Celadon. Bártfa, 1594. (Belsius Erzsébettel kötött házasságának emlékére írt ecloga. A költő egy szép mezőn találkozik Celadonnal, megvitatják a törököktől sanyargatott haza bajait s magasztalják a keresztény magyarság védőjét, Rudolf római császárt és magyar királyt.) – Ungaria gratulans. Bánfa, 1595. (Miksa főherceg ünneplése hexameterekben: Magyarországnak ő a reménye, a törökök rettegnek tőle, igazi nagy hős ő, második Achilles.) – Siracides. Vittenberga, 1596. (Jóra oktató és bölcselő elégiák Sirák fia Jézus ószövetségi könyve alapján. Előszavát Hunnius vittenbergai teológiai tanár írta.) – Castra temperantiae. Bártfa, 1597. (Versek a részegség ellen.) – Novus annus. Bártfa, 1599. (Ujévi köszöntő versek. Nemcsak pártfogóit és barátait, hanem Kassa, Lőcse, Bártfa városát is üdvözli bennük.) – Hungaridos libri poematum quinque. Bártfa, 1599. (Belevette már előzőleg megjelent költeményeit is. A kötet öt része: Martialia: harcok megéneklése, diadalok ünneplése; Encomiastica: magasztaló versek, tanító költemények; Nuptialia: szerelmi epigrammák, menyegzői dalok; Miscellanea: alkalmi költemények, bölcselő versek, gúnyos epigrammák; Sepulcralia: gyászoló énekek, sírfeliratok.) – Ezenkívül számos kisebb-nagyobb verses és prózai munka; így budai útjának leírása, Galeotto Marzio Mátyás-anekdotáinak kiadása, följegyzések Bocskai István és Bethlen Gábor uralkodásának történetéről.
CSABAI MÁTYÁS – másként Matthias Chiabai – zemplénmegyei származású evangélikus tanuló, 1555-ben a vittenbergai egyetem hallgatója, két évvel később a kassai latin iskola tanára. Buzgón és eredményesen tanított, de a városi tanács nem méltányolta iparkodását s igen rendetlenül fizette. 1561-ben eltávozott Kassáról. – Eger ostromáról szóló verses munkáját vittenbergai tanuló korában adta ki, négy évvel Dobó István diadalmas várvédelme után: Encomium arcis Agriae mirabiliter ac vere divinitus servatae A. D. 1552. conscriptum in gratiam suorum patronorum Francisci, Stephani et Dominici Dobo fratrum. Vittenberga, 1556. – Bodola Gyula szövegkiadása: Dobó István a magyar költészetben. Kolozsvár, 1908.
DARHOLCZ KRISTÓF sárosmegyei nemesúr a következő címmel bocsátotta közre a Balassa-emlékfüzetet: Epitaphia generosorum et magnificorum dominorum Valentini et Francisci Balassa de Gyarmath fratrum germanorum, pie et gloriose pro fide Christiana in diversis praeliis extinctorum, gratitudinis ergo a diversis conscripta. Bártfa, 1595. – A kis gyüjteményt Darholcz Kristóf latin előszava nyitja meg prózában, azután következnek a latin költemények: Janus Balogus, Andreas Mudronius, Leonhardus Mokoschinus, Martinus Mokoschinus, Stanislaus Mokoschinus felvidéki protestáns lelkipásztorok versei s a turóci jezsuita rendház kollégiumának növendékei által szerzett latin énekek. Aránylag Balog János nyolc kisebb-nagyobb költeményében csillan fel legtöbb költői képesség; Mudrony András, a három Mokoschinus és a többi poéta hexametereiben és pentametereiben inkább csak verstani szabályosság van. – A füzet szövegének új kiadása Dézsi Lajostól: Balassa Bálint minden munkái. II. köt. Budapest, 1923.
FORGÁCH IMRE trencsénmegyei főispán, a Szigeti-emlékkönyv közrebocsátója, a legtekintélyesebb felvidéki evangélikus főrangúak közé tartozott. Második neje, Zrínyi Katalin, a szigeti hős leánya volt; könyvével tehát a család dicsőségét kívánta szolgálni. A kötet címe: De Sigetho Hungariae propugnaculo, a Turco anno Christi 1566. obsesso et expugnato, opusculum consecratum viriuti et immortalitati illustrissimi et nobilissimi domini Nicolai comitis a Zerinio generalis capitanei partium regni Hungariae cis Danubiarum, praefecti Sigethani. Vittenberga, 1587. – A külföldi munkatársak közül főként Petrus Albinus Nivemontius szászországi történetíró és versíró emelhető ki; a magyarországi költők közül a következők: Batizi Miklós felvidéki evangélikus pap (Zrínyi Miklós személyében a kereszténység példaadó hősét költői erővel magasztalja); Sartorius Jeremiás trencséni evangélikus iskolamester (Miklós vezért dicsőítő disztichonaiban eleven poétai tehetség nyilatkozik meg); Schesaeus Keresztély medgyesi evangélikus lelkipásztor (disztichonok a szigeti hős örök hírnevéről); Sommer János kolozsvári unitárius tanító (epigramma Sziget kapitányáról); Szikszai Hellopoeus Bálint debreceni református prédikátor (négy költemény Zrínyiről, ezek közül az egyik terjedelmesebb verses munka, ebben a szigeti hős maga beszéli el küzdelmeinek és halálának történetét azzal a tanulsággal, hogy a hazát az Istenben bízó vitéz menti meg).
OLÁH MIKLÓS életéről és munkáiról: a latinul író történetírók között. – Költeményeit két humanista kortársa és tisztelője, Nannius és Rescius, nyomatta ki Löwenben; leveleit Ipolyi Arnold adta ki: Oláh Miklós levelezése. Budapest, 1875. (Monumenta Hung. Hist. Script.)
SCHESAEUS KERESZTÉLY (megh. 1585. Medgyes) evangélikus lelkipásztor. Latin iskolázását Brassóban végezte, tanulmányait a vittenbergai egyetemen fejezte be. Hazatérve néhány esztendei falusi prédikátorság után 1569-ben szülővárosának, Medgyesnek, papja lett. A hittudományi és szónoki irodalmon kívül az alkalmi lírát is szívesen művelte, mégis elsősorban epikus. – Ruinae Pannonicae libri quatuor continentes statum reipublicae et religionis in Ungaria, Transylvania vicinisque regionibus imperante Joanne Secundo electo rege Ungariae. Addita est historia de bello Pannonico Solymanni imperatoris Turcorum ultimo, Julae et Zigethi expugnationem continens. Vittenberga, 1571. (A szerző a kötet bevezető részeiben három férfiút magasztal kortársai közül: János Zsigmond erdélyi fejedelmet; Forgách Ferenc fejedelmi tanácsost, a volt váradi püspököt; és Báthory Istvánt, aki a kötet megjelenésének évében lett Erdély fejedelme. Négy ének tárgya: Buda elfoglalása, Martinuzzi György kormányzása és megöletése, Temesvár elfoglalása, Eger ostroma; három éneké: János Zsigmond cselekedetei, Gyula ostroma, Szigetvár bevétele; a többi ének kéziratban maradt. Az első négy éneket, a Ruinae Pannonicaet, 1797-ben újból kiadta Eder József Károly nagyszebeni iskolaigazgató; a Sziget Bevételéről szóló eposzrészletet 1906-ban magyarra fordította Hegedűs István budapesti egyetemi tanár.)
SOMMER JÁNOS (megh. 1574. Kolozsvár) szászországi származású teológus és költő. Életének különös körülményei Németországból Moldvába sodorták, az oláh fejedelmi udvarban bizalmi állást töltött be, de mikor a despotát meggyilkolták, menekülnie kellett. Igy jutott Brassóba, itt 1565-ben iskolaigazgatóvá választották, három évvel később besztercei rektor lett, 1570-ben Kolozsvárra költözött, áttért az unitárius vallásra, tanítói állást nyert s feleségül vette Dávid Ferenc leányát. Az unitarizmust nagy buzgalommal terjesztette, de működése csak néhány évig tartott. Nejével együtt pestis ragadta el. – Hittudományi és történeti munkáin kívül: Oratio funebris in mortem illustrissimi et regiis virtutibus ornatissimi, vera etiam pietate excellentis principis ac domini Ioannis Secundi electi regis Hungariae. Kolozsvár, 1571. (Gyászbeszéd János Zsigmond erdélyi fejedelem halálára.) – Legjellemzőbb költeményei halála után jelentek meg: Reges Hungarici et Clades Moldavica, cuius etiam Hortulus Amoris cum Colica in formam dramatis scripta ad finem adjectus est. Vittenberga, 1580. (Tartalma: a Magyar Királyok verses krónikája János királyig; az élete történetével kapcsolatos Moldva Veszedelme; egy menyegzőre készült formás költeménye, a Szerelem Ketrtje; továbbá a Colica és Podagra versengéséről szóló tréfás versezete.)
SYLVESTER JÁNOS életéről és munkáiról: a bibliafordítók és latinul író nyelvtudósok között. – Érdemes verses munkája: De bello Turcis inferendo elegia. Bécs, 1544. (A szerző a költeményének szövege előtt álló sorokban a keresztény fejedelmekhez fordul: «Ad Principes Christianos De Bello Turcis Inferendo Consultantes Elegia Joanne Sylvestro Hungaro Professore Hebraicarum Literarum publico authore». Kis füzetét I. Ferdinánd magyar királynak ajánlja.) – Querela fide ad serenissimum Romanorum, Hungariae et Bohemiae regem, divum Ferdinandum. (I. Ferdinánd magyar királynak ajánlott költemény.)
TURI PÁL (megh. 1574.) abaújszántói református prédikátor. Mezőtúron Szegedi Kis István tanítványa volt, a németországi egyetemeken nyelveket, filozófiát és teológiát tanult, később tolnai rektor lett. Iskoláját virágzóvá tette, de a török uralmat nem tudta megszokni. Egyideig a borsodmegyei Sajószentpéteren lelkészkedett, innen Erdélybe ment át, végül az abaújszántói kálvinisták választották meg prédikátorukul. Mikor még a török földön élt Sztárai Mihály püspöksége alatt, az 1550-es évek végén följegyezte, milyen gyötrelmeket kellett elszenvedniök a magyar papoknak a barbár hódító kegyetlensége miatt: «A török éjjel-nappal áskálódik papjaink és iskoláink ellen, mert azt tartja, ezek az okai, hogy a magyar nem akar törökké lenni. Nincs oly pap, kit a török meg ne veretett volna, kivéve egymagamat. A veretés általában minden nap folyik, a legkisebb okért a hibásnak talpát úgy elverik, hogy a bőr is lemegy róla. Mikor a törökre nézve egy-egy harc szerencsétlenül üt ki, egész bosszúját mindjárt a prédikátorokon tölti ki, mert, úgy mondják, ők az okai minden szerencsétlenségnek, átkokat bocsátván ellenük az Istenhez. Ily váddal háromszor fogták el püspök urunkat is s kötözve vitték a vesztőhelyre, hogy lenyakazzák, de az Isten csodálatos módon megoltalmazá mindannyiszor». (Erről a boldogtalan helyzetről szóló latin levelét először Bocatius János nyomatta ki Kassán, 1613-ban, másodszor Szenczi Molnár Albert adta ki Oppenheimban, 1616-ban: Idea Christianorum Ungarorum sub tyrannide Turcica. Epistola quondam a Paulo Thurio rectore scholae Tolnensis ad amicos perscripta.) – Kálvin János Institutióinak tiszteletére híres latin disztichont írt, ezt a párverset később Szenczi Molnár Albert magyarra fordította s rányomtatta Institutio-fordításának címlapjára. Bod Péter szerint: «Nevezetes tehetsége volt a versírásban mások felett; aki írta volt amaz híres verseket a Kálvinus keresztyén vallásról írott könyvei elejekbe: Praeter apostolicas post Christi tempora chartas, Huic peperere libro secula nulla parem: A szent könyvek után, kiket a nagy apostolok írtak, Ennél jobb könyvet még soha senki nem írt». (Magyar Athenas. 1766.)
ZSÁMBOKI JÁNOS (szül. 1531. Nagyszombat; megh. 1584. Bécs), a Habsburg-ház udvari történetírója és orvosa, kora legműveltebb férfiainak egyike. Kitűnő eredménnyel látogatta a német, francia és olasz egyetemeket; Vittenbergában megismerkedett a luteranizmus tanításaival, Strassburgban a pedagógiai reformjairól híres Sturm János tanítványai közé tartozott, Párisban a filozófiából magister címet nyert, Páduában orvosi tanulmányokkal foglalkozott. Az egyetemeken nemcsak szenvedélyes tudásvágyát elégítette ki, hanem régiségeket is gyüjtött, ritka kéziratokat kutatott fel, tudományos könyveket írt és adott ki. Időnkint vissza-visszatért szülővárosába és Bécsbe, előkelő urak megbízták gyermekeiknek vagy egy-egy rokonuk fiának a külföldre való kalauzolásával és nevelésével, jó híre egyre jobban terjedt, a bécsi udvar is pártfogásába vette. Nápolytól Antwerpenig sok földet bejárt; bámul az ember, hogy az akkori világ veszedelmes és hosszantartó útjain milyen nagy területeken fordult meg ismételten. Húsz esztendei vándorlás után, 1564-ben, mint hírneves polihisztor Bécsben telepedett le; ekkor már közel húsz könyve jelent meg Európa különböző városaiban; ezek közül egyik-másik több kiadást ért. Nevét a legtudósabb klasszikus filológusok között emlegették; könytáráról, kódexeiről, érmeiről mindenfelé beszéltek. Miksa császár évi kétszáz forint fizetéssel családi történetírójává nevezte ki, az udvari könytárban sok időt töltött, emellett orvosi gyakorlatot is folytatott. Szülővárosával való bizalmas kapcsolatait gondosan ápolta. (A kor patriarchális viszonyaira jellemző, hogy 1567-ben kappanokat kér Nagyszombat tanácsától, mert házasodik; két év mulva gabonáért ír szülővárosába, mert Bécsben elfogyott a kenyér; viszont ő is szót emel, ha szükséges, Nagyszombat érdekében; többek közt keresztülviszi, hogy a nagyszombatiakat az egyik vám alól felmentsék; feleségét is szülővárosának leányai közül választja, ez alkalomból a nagyszombati biró és a tanács több tagja fölmegy lakodalmára Bécsbe.) Személyi megbecsülését semmi sem mutatja jobban annál, hogy az udvar részéről még evangélikus hitelvei miatt sem háborgatták; igaz, hogy ebben az időben, Miksa császár türelmes uralkodása alatt még a bécsi egyetem rektorává is luteránus embert választottak. A katolikus papsággal jó viszonyban állott; annál inkább fájlalhatta, mikor szülővárosában egyre jobban elmérgesedett a harc Telegdi Miklós és Bornemisza Péter között; ebben a küzdelemben nagyszombati rokonsága a hitújítók tanításai mellett foglalt állást. Tekintélyes állását Rudolf császár alatt is megtartotta, a tudós uralkodó «honorabilis doctus, fidelis nobis dilectus Joannes Sambucus doctor ac historiographus nosternek nevezte őt egyik megszólításában. Fizetését már nem adták ki ilyen előzékenységgel, mert az udvari pénztár örökös zavarokkal küzdött. Halála után özvegyének és árváinak is eleget kellett küzdeniök, míg végre valahogy ki tudtak egyezni a kincstárral. Nagyértékű könyvgyüjteménye átment a bécsi udvari könyvtár birtokába, önzetlen tudományszeretetének emléke azonban még jó ideig élt. Szenczi Molnár Albert azt mondja róla a nagyszombatiakhoz írt egyik levelében, hogy munkássága nagy dicsősége a városnak: «A mi magyar nemzetünkben soha senki sem találtatott, ki több drága szép könyveket bocsátott volna ki az kegyelmetek városából való Sámboki Jánosnál, kinek könyvei Nagyszombatnak deákul Tirnavia nevét sok nemzetségeknél ismeretessé, híressé tették». – Sok könyve közül eredeti latin verseinek gyüjteményei: Démégoriai. Basel, 1552. (A könyv címe görög szóval kezdődik, latinul folytatódik, függelékében a szerző első költői gyüjteménye latin nyelven.) – Poemata quaedam Joannis Sambuci Tirnaviensis Pannonii. Pádua, 1555. (Ajánló versét pártfogójához, Oláh Miklós esztergomi érsekhez, írta.) – Emblemata Joannis Sambuci. Antwerpen, 1564. (A népszerű képes és verses könyvnek az első kiadáson kívül még öt kiadása jelent meg a XVI. században. Lefordították franciára is 1567. Hogy a verses embléma-magyarázatok, ezek a kis bölcselő epigrammák, milyen népszerűek voltak ebben az időben, erre jó példa Alciati olasz író 1552-ben megjelent latin emblémás könyve s ennek több francia, német, olasz és spanyol fordítása: kerek számban százötven kiadás. Alciati számos utánzója sorában foglal helyet a magyar szerző is. Kiadója Plantin Kristóf, az európai hírű németalföldi könyvnyomtató, volt. Könyve 171 emblémát ad. Egy-két embléma-magyarázata, mint említettük, bekerült Shakespeare drámáinak emblémavonatkozásai közé.) – Reges Ungariae. Bécs, 1567. (A magyar királyok uralkodásának története rövid verses jellemrajzokban a hun időktől Miksa királyig.) – Elegiae Joannis Sambuci. Nürnberg. 1579. (Kis versgyüjtemény.) – Szétszórva, nyomtatásban és kéziratban, egyebütt is számos kisebb vers; így: Oratio cum epigrammatis aliquot epitaphiis in obitum imperatoris Ferdinandi primi. Bécs, 1565. (A király elhúnytát gyászoló mű.)
A XVI. század sok latin költője közül említhetők: Balog János felvidéki evangélikus pap (Balassa Bálint halálának megsiratása), Baros Péter trencséni evangélikus iskolamester (üdvözlő költemények, az Ótestamentum versekben), Baranyai Decsi János marosvásárhelyi református kollégiumi igazgató (búcsúzó versek vittenbergai tanulótársaihoz, külföldi útjának verses leirása, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hadi tetteinek magasztalása), Batizi Miklós felvidéki evangélikus lelkipásztor (alkalmi versek), Beregszászi Péter nagyváradi református lelkipásztor (gyászoló versek, epigrammák), Beythe András németújvári református pap (evangélikus lelkipásztorokat gyalázó versek), Bogáti Fazekas Miklós kolozsvári unitárius pap (latin alkalmi versei mellett görög verseket is írt), Budai János református pap (dicsőítő és gyászoló versek), Csanádi János református pap (Zrínyi Miklós dicsőítése versben), Cserényi Mihály erdélyi énekszerző (Báthory István lengyel király magasztalása versben), Csibrádi Mihály debreceni református iskolamester (dicsőítő és gyászoló versek), Csorba István erdődi református prédikátor (verses elmélkedés Zrínyi Miklósról), Dávid Ferenc erdélyi unitárius püspök (bölcselő szellemű versek), Debreceni Tankó Miklós vittenbergai egyetemi hallgató, később református pap (búcsúzó és gyászoló versek), Decsi Gáspár tolnai református pap (elégiák), Deidrich György kolozsmegyei evangélikus lelkipásztor (versek a Báthory-család tiszteletére), Fegyverneki Izsák sárospataki református kollégiumi tanár (baráti érzelmeit tükröző disztichonok), Gyalui Tordai Zsigmond eperjesi tanár, utóbb pozsonyi kamarai tisztviselő (epigrammák), Hunyadi Demeter erdélyi unitárius püspök (Mátyás király történetének verses feldolgozása), Hunyadi Ferenc, a Báthoryak udvari orvosa (költemények Báthory István lengyel királyról), Istvánffy Miklós nádori helytartó (vallásos énekek, szatirák, elégiák, epigrammák, verses levelek, magasztaló versek Oláh Miklósról, Tinódi Sebestyénről, Zrínyi Miklósról, Dobó Istvánról), Istvánffy Pál baranyamegyei földbirtokos (epigrammák), Laskai Csókás Péter marosvásárhelyi református kollégiumi igazgató (az erdélyi fejedelmi udvar nagyjait dicsőítő versek), Listi János győri püspök (üdvözlő költemények), Liszkai Demeter vittenbergai egyetemi hallgató, később erdélyi református pap (alkalmi versek barátaihoz), Pécsi Gáspár vittenbergai egyetemi tanuló (emlékvers Zrínyi Miklósról), Radéczy István esztergomi kanonok (elégiák), Rakovszky Márton magyar udvari kancelláriai tisztviselő (üdvözlő és gyászoló versek, bölcselő és tanító költemények, epigrammák), Skaricza Máté ráckevei református pap (történeti vonatkozású versek), Szamosközi István erdélyországi fejedelmi levéltárnok (epigrammok, epitáfiumok, elégiák, szatirák), Szamosközi Sándor vittenbergai egyetemi hallgató, utóbb református lelkipásztor (üdvözlő és vigasztaló versek tanulótársaihoz és pártfogóihoz), Szegedi Mátyás vittenbergai egyetemi hallgató, utóbb református lelkipásztor (örvendező és gyászoló versek), Szentgyörgyi Gábor vittenbergai egyetemi hallgató (elégiák), Szikszai Fabricius Balázs sárospataki református kollégiumi igazgató (epithalamiumok és epitaphiumok), Szikszai Hellopoeus Bálint debreceni református prédikátor (versek Zrínyi Miklósról), Szilvás-Ujfalvi Imre debreceni református kollégiumi tanár (Monoszlai András katolikus pap megleckéztetése versben), Tolnai Fabricius Tamás sárospataki református pap (vigasztaló versek), Tordai János erdélyi nemes (epigrammák), Tőke Ferenc alsólendvai protestáns pap (epitaphiumok), Tököli Miklós báró felvidéki földbirtokos (üdvözlő versek külföldön tanuló egyetemi hallgatókhoz), Uncius Lénárt szászvárosi evangélikus lelkipásztor (elégia János Zsigmond erdélyi fejedelem halálára, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem halálának megsiratása, Magyarország története versekben), Vilmányi Libécz Mihály krakkói egyetemi hallgató (magyarázó verses sorok Benczédi Székely István világkrónikájában).
Irodalom. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. II. köt. Budapest, 1885. – Tóth Lőrinc: Bocatius élete és működése. Kassa, 1885. – Koncz József: A wittenbergi akadémián a XVI. században tanult magyar ifjak latin versei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1891. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Szabó Károly és Hellebrant Árpád: Régi magyar könyvtár. Két kötet. Budapest, 1896–1898. – Illéssy János: Sámboky János történetíróról. Századok. 1899. évf. – Apponyi Sándor: Hungarica. Három kötet. Budapest és München, 1900–1925. – Kollányi Ferenc: Esztergomi kanonokok. Esztergom, 1900. – Noszkay Ödön: Oláh Miklós levelezésének művelődéstörténeti vonatkozásai. Érsekújvár, 1903. – Simai Ödön: A szigeti veszedelem első költői feldolgozása. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1903. évf. – Hegedüs István: Analecta nova ad historiam renascentium in Hungaria litterarum spectantia. Budapest, 1903. – Karenovics József: Zrínyi Miklós a szigetvári hős költészetünkben. Budapest, 1905. – Hegedüs István: Analecta recentiora ad historiam renascentium in Hungaria litterarum spectantia. Budapest, 1906. – Hegedüs István: Humanista hagyományok a XVI. században. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – U. az: Schesaeus Keresztély latin költeménye De Capto Zigetho. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Uj folyam. 41. köt. Budapest, 1906. – Bodola Gyula: Dobó István a magyar költészetben. Kolozsvár, 1908. – Lukinich Imre: Tordai János erdélyi humanista. Századok. 1908. évf. – Rexa Dezső: Bocatius prágai fogságához. Irodalomtörténeti Közlemények. 1908. évf. – Pálfi Márton: Dávid Ferenc, a humanista költő. Keresztény Magvető. 1909. évf. – Hegedüs István: Sylvester János latin versei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1910. évf. – Kemény Lajos: Bocatius János. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1910. évf. – Iványi Béla: Adatok Bocatius János életéhez. U. o. 1911. évf. – Orbán János: Zsámboki János költeményei. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Hajnóczy Iván: Bocatius-levelek. Irodalomtörténeti Közlemények. 1913. évf. – Hegedüs István: Schesaeus Keresztély: Kendi Anna históriája. U. o. 1916. évf. – Orbán János: Sámboky Jánosról. Szeged, 1916. – Janson Vilmos: Bocatius János élete és munkái. Budapest, 1918. – Holik Flóris: Istvánffy Miklós mint költő. Irodalomtörténeti Közlemények, 1922. évf. – Ferenczi Zoltán: A «lingua vulgaris» a magyar irodalomban. Akadémiai Értesítő. 1921. évf. – Dézsi Lajos: Balassa Bálint minden munkái. Két kötet. Budapest, 1923. – Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története. I. köt. Sopron, 1924. – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – H. Gerstinger: Sambucus als Handschriftensammler. Festschrift der Nationalbibliothek in Wien. Bécs, 1926. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Máté Károly: Irodalomtörténetírásunk kialakulása. Minerva. 1928. évf. – Téglás Béla: A történeti pasquillus a magyar irodalomban. Szeged, 1928. – Zolnai Béla: Balassi és a platonizmus. Minerva, 1928. évf. – Dézsi Lajos: Magyar irodalmi hatás Shakespeare költészetében. Irodalomtörténet. 1929. évf. – Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. Két kötet. Budapest, 1929. – Bálint Nagy István: Sámboky János orvosi működéséről. Orvosi Hetilap. 1929. évf. – U. az: Sámboky János végrendelete. Levéltári Közlemények 1929. évf.
