A TÖRTÉNETÍRÁS.
A TÖRTÉNETÍRÁS.
A REFORMÁCIÓ kora a magyar humanisták körében tekintélyes történettudományi iskolát teremtett. – OLÁH MIKLÓS megírta Magyarország földrajzát és Attila történetét. Mint levélíró a humanisták legjobbjaihoz tartozott. Ékes latin stílusú episztoláit sűrűn küldözte a híresebb olasz, német, holland és belga tudósokhoz. – VERANCSICS ANTAL folytatni akarta Bonfinius terjedelmes históriáját s nagy anyagot gyüjtött össze, hogy közrebocsáthassa Magyarország történetét Mátyás király halálától kezdve a maga koráig. A feldolgozásra nem jutott ideje, de forrásgyüjteménye megmaradt. Néhány kisebb tanulmánya alapos tudásról és jó latin stílusról tanuskodik. – ZSÁMBOKI JÁNOS is Bonfinius históriáját akarta folytatni. A Mátyás király halálát követő emberöltők történetéből fel is dolgozott néhány fontos részletet. – BARANYAI DECSI JÁNOS feljegyezte a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem uralkodásához fűződő eseményeket. – SZAMOSKÖZY ISTVÁN szintén a Báthoryak korával foglalkozott. Magas szempontokat tűzött maga elé. Anyaggyüjtésének lelkiismeretességével, kritikai érzékével és ügyes feldolgozó törekvésével meghaladta évkönyvíró-kortársait. – Általában ezeknek a történetíróknak megvolt a kellő tudományos képzettségük s mint latin stiliszták is megállták helyüket. Pártatlan történetírói ítélkezésre törekedtek, bár a kortársi viszony nem egyszer rányomta bélyegét ítéletükre. Az eseményeket nem hamisították meg, de elhallgattak bizonyos dolgokat.
A XVI. század két legkiválóbb történetírója: Forgách Ferenc és Istvánffy Miklós. – FORGÁCH FERENC megírta Magyarország történetét 1540-től 1572-ig; maradandó értékű forrásművet adott; az eseményeknek pragmatikus rajzolója volt, éles elméjű tudós, kérlelhetetlen erkölcsbíró. Jellemzései szigorú erkölcsi fölfogásból fakadtak; olyannak írta le romlott korát, aminőnek látta; kit-kit a maga igazi színével festett; kortársainak jellembeli fogyatkozásait nem hallgatta el. Anyagának feldolgozó módja, tömörségre törekvő szép latin prózája és komor világnézete Tacitusra emlékeztet. – ISVÁNFFY MIKLÓS az 1490-től 1613-ig terjedő időkört dolgozta fel Magyarország történetéből. Az eseményeket a királypárti katolikus nagyúr látásával szemlélte. Azokban a részekben, ahol nem kellett foglalkoznia a Habsburg-ház cselekedeteivel és a katolikus papság egyházpolitikájával, igazán értékes feldolgozást nyujtott, de ahol a dinasztikus célok és katolikus érdekek befolyásolták, itélőképessége nem egyszer cserben hagyta. Mindazonáltal a XVI. század történetére nézve semmiféle más kútfő nem versenyezhetett ennek a históriának tekintélyével. Bonfinius méltó folytatását látták benne. Csodálták terjedelmes háborús leírásait, örömmel olvasták választékos latin előadását.
A humanista történetírással szemben a régi magyar krónikaírás hagyományainak SZERÉMI GYÖRGY emlékiratában akadt folytatása. Ez a munka Magyarország akkori történetéhez olyan megvilágításban nyujt adatokat, ahogyan a különböző politikai és hadi események a nemesség és a nép alsó rétegeire hatottak. Szerémi György a hiteles történeti események közé számos népmondát vegyített, a képzelt és valódi bűntények egész tömegét gyüjtötte egybe, rettenetes dolgokról számolt be lépten-nyomon. Históriája csak félig történet, másik felében inkább népies elbeszélő termék: egy csekély műveltségű, izgatott kedélyű, szókimondó magyar ember műve. Latinsága barbár deák beszéd, csak a magyar anyanyelvű olvasó értheti meg igazán. Ő ugyanis betű szerint fordította deákra a maga népies magyar beszédét.
Még számos kisebb jelentőségű történetírót lehetne felsorolni, de az irodalomtörténetet inkább csak SKARICZA MÁTÉnak Szegedi Kis Istvánról írt életrajza érdekli közelebbről. Ez az első életírás magyar költőről. Szerzője természetesen nem a magyar költőt mutatja be biografiájában, hanem a példás életű hitújítót.
A magyar törvények gyüjteményét MOSSÓCZY ZAKARIÁS gyüjtötte össze és adta ki. Ez az első hazai Corpus Juris méltán sorakozott Verbőczy István Tripartituma mellé. A nagy nádor az élő jogot kodifikálta, a nyitrai püspök a Szent István király óta hozott magyar törvényeket állította egybe.
Történetírók:
BARANYAI DECSI JÁNOS életéről: a latinnyelvű filozófiai irodalom művelői között. A kiváló marosvásárhelyi tanár meg akarta írni nemzetének teljes kritikai történetét, de körülményei megakadályozták terve kivitelében. – Históriai töredékeit Toldy Ferenc tette közzé: Joannis Decii Barovii Commentarii de rebus Ungaricis. Pest, 1865. (Monumenta Hung. Hist. Script.)
FORGÁCH FERENC (1530–1577) előkelő családból származott. Oláh Miklós költségén látogatta a padovai egyetemet, ajánlására nyerte el a váradi püspökséget. Bizalmas tanácsadója volt a Habsburg-háznak, de utóbb, mikor tanácsait nem vették figyelembe, átpártolt János Zsigmond erdélyi fejedelemhez. Pályájának van néhány érdekes mozzanata. Mikor I. Ferdinánd király követül küldte az 1558. évi regensburgi birodalmi gyűlésre, itt olyan nagyhatású beszédet mondott, hogy a német rendek negyvenezer gyalogost és nyolcezer lovast szavaztak meg Magyarország megsegítésére a török ellen. Már fölszentelése előtt egri kanonok volt; harmincadik életévét sem érte el, mikor a király váradi püspökké nevezte ki; néhány évvel később a titkos tanácsosok között foglal helyet. Báthory István erdélyi fejedelemnek is bizalmas embere volt, vele együtt sokat időzött Lengyelországban, tőle nyerte a megbízást kortörténetének megírására. Püspökségéről elég korán lemondott, világi ember lett, megkapta hozzá a pápai fölmentést is. Olaszországban húnyt el, ide gyógyulása végett utazott. Mint történetíró tudva sohasem vétett az igazság ellen, mindig a leghitelesebb kútfőkhöz fordult. A régibb korra nézve atyja elbeszélései és Tinódi Sebestyén históriás énekei voltak a forrásai, az újabb korra nézve néhány megbízható kortársának jegyzetei s a maga tapasztalatai. Magas állása és előkelő összeköttetései sok olyan adathoz hozzájuttatták, amelyekről a többi történetíró nem tudott. – Munkáját a történettudósok kéziratban olvasták és használták, míg végre Horányi Elek kinyomatta: Francisci Forgachii commentariorum libri XXII. Pozsony és Kassa, 1788. – Megbízhatóbb Majer Fidél és Toldy Ferenc kiadása: Ghymesi Forgách Ferenc nagyváradi püspök magyar históriája. Pest, 1866. (Monumenta Hung. Hist. Script.)
ISTVÁNFFY MIKLÓS (1538–1615) Baranya megyében született; Istvánffy Pál földbirtokosnak, a Volter királyról szóló széphistória szerzőjének, volt a fia. Gyermekéveit Pozsonyban töltötte; atyja, minden birtokát elvesztve, oda menekült a török elől. Az előkelő nemesifjú mint Oláh Miklós pártfogoltja tanult a bolognai és padovai egyetemen s hazatérve egyideig az esztergomi érsek mellett viselt titkári hivatalt. A királyi udvar szolgálatában a nádori helytartóságig emelkedett, sőt 1608-ban közel állt ahhoz, hogy a rendek nádorrá válasszák; mivel azonban előzőleg vak eszköze volt a bécsi udvarnak, az országgyűlés az ellenzéki szellemű protestáns főurat, Illésházy Istvánt, emelte a nádori székbe. Ez a mellőzés megrendítette a becsvágyó államférfiút; szélütés érte; nagy munkáját nem tudta befejezni. Istvánffy Miklós kiváló testi-lelki jellemvonásokkal megáldott férfiú volt; a kényes természetű követségekben csakúgy megállta a helyét, mint a békekötések alkalmával vagy a bírói székben; szónoknak épen olyan kiváló volt, mint katonának. Még idősebb korában is részt vett a török ellen viselt harcokban, bár ezt senki sem kívánta tőle; az 1590-es években vitézül küzdött a nyilt csatákban és a várak ostrománál; volt oka rá, hogy elkeseredetten gyűlölje a törököt: gazdag nemzetségét az ázsiai hódító tette földönfutóvá. Mint történetíró a saját kora eseményeinek elbeszélésében nemcsak figyelmet, hanem igaz elismerést is érdemel. A régibb korra nézve szintén jó forrásokat használt: Tubero, Brodarics, Tinódi, Forgách, Zermegh és mások műveit. – Kéziratban maradt történeti művét Pázmány Péter nyomtatta ki: Nicolai Istvanfi Pannonii historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV. Köln, 1662. (Újabb kiadásai: 1685, 1724, 1758.) – Magyar fordítása Vidovich Györgytől: Istvánffy Miklós Magyarország története 1490–1606. Két kötet. Debrecen, 1867–1871.
MOSSÓCZY ZAKARIÁS (szül. 1542. Pozsony; megh. 1587. Nyitra), a XVI. század kitűnő magyar jogtudósa, nagytekintélyű egyházi férfiú és királyi bíró volt. Fényes pályát futott meg; harminc éves korában tinnini címzetes püspök és királyi tanácsos, harminchat éves korában váci püspök és pilisi apát, négy évvel utóbb nyitrai püspök. Már negyvenöt éves korában elhúnyt. A régi magyar törvényeket tartalmazó kéziratokat nagy fáradsággal gyüjtötte össze; a szöveg egy részét először Zsámboki Jánossal adatta ki (Bonfinius-kiadás, 1581); utóbb Telegdi Miklós pécsi püspök költségén és a maga pénzén kinyomatta az egész Corpus Jurist. Ez első magyar törvénytár címe: Decreta, constitutiones et articuli regum inclyti regni Ungariae. Nagyszombat, 1584.
OLÁH MIKLÓS (1493–1568) Nagyszebenben született s II. Ulászló és II. Lajos kancelláriájában vetette meg pályája alapjait. A mohácsi csata után II. Lajos özvegyének, Habsburg Máriának, szolgálatába állt, az özvegy királynéval Belgiumba vonult s csak 1542-ben tért haza Magyarországba. I. Ferdinánd király zágrábi püspökké, utóbb esztergomi érsekké nevezte ki. Mint az ország első főpapja sokat tett a protestantizmus ellensúlyozására, de helyzete rendkívül nehéz volt, mert a katolikus papok közül csak kevés maradt meg régi vallásában, ezek is tanulatlanok, fegyelmetlenek és szabados életűek voltak. Míg egyházkormányzati ügyei el nem foglalták, nagy örömét találta a humanisták szokásos szellemi foglalkozásaiban. A humanisták nagyon kedvelték a levelezést; Cicero és Plinius példáját követve sűrűn küldözték egymáshoz epistoláikat; Oláh Miklós is hódolt ennek a humanista divatnak. Nagyszámú latin levele előkelő műveltségről tanuskodik. Rotterdámi Erazmussal is baráti hangon levelezett. – Földrajzi vázlatát Zsámboki János adta ki: Bonfinius. Frankfurt, 1581. – Attiláról írt munkáját Bél Mátyás tette közzé: Adparatus. Pozsony, 1735. – Utóbb együtt is megjelent mind a kettő: Hungaria et Atila. Bécs, 1763.
SKARICZA MÁTÉ (1544–1606) ráckevei születésű református pap. Az 1560-as években Pesten, Jászberényben és Ráckevén tanított, három évig külföldi egyetemeken tanult, 1572-től kezdve prédikátor volt szülőfalujában. A ráckevei első lelkipásztor 1572-ig Szegedi Kis István volt, Skaricza Máté nagy tisztelettel tekintett a sokat szenvedett reformátorra s halála után megírta életrajzát: Vita Stephani Szegedini. (Megjelent Szegedi Kis István következő munkájának bevezetéséül: Theologiae sincerae loci communes de Deo et homine. Basel, 1585.) – Már Bod Péter elismerően szól az életrajzról: «melyből sok jó és szükséges dolgokat, amelyek tartoznak a reformációra, tanulhatunk; alig is vagyon arra ennél nevezetesebb írás. Melyre nézve a groningai akadémiának fényes csillaga, Gerdes Dániel, ezt újólag kinyomtattatta 1760-dik eszt.» (Magyar Athenas. 1766.) – Ez a második kiadás a Gerndesius-féle Scrinium Antiquarium VI. kötetében jelent meg. (1761.) – Magyar fordítása Faragó Bálinttól: Szegedi István élete. Mezőtúri ref. gimnázium értesítője. 1906.
SZAMOSKÖZY ISTVÁN – latin nevén Stephanus Zamosius – erdélyi születésű nemes. Miután Padovában befejezte tanulmányait, Bocskai István kinevezte Erdélyország történetírójának. A tehetséges udvari évkönyvírónak figyelembe kellett vennie előkelő pártfogóit s kénytelen volt sok olyan dolgot elhallgatni, amelyek mellett egy független történettudós nem mehetett volna el szótlanul. – Külföldi iskolázása idején megjelent könyvében Erdély római feliratos emlékeit ismertette: Analecta lapidum vetustorum et nonnullorum in Dacia antiquitatum. Padova, 1593. (Öt év mulva Frankfurtban újból kinyomtatták.) – Kéziratban maradt históriai följegyzéseit Szilágyi Sándor adta ki: Szamosközy István történeti maradványai. Négy kötet. Budapest, 1876–1881. (Monumenta Hung. Hist. Script.) – Szilágyi Sándor és Pettkó Béla kiegészítő szövegkiadása: Szamosközy István történeti maradványai. Budapest, 1889.
SZERÉMI GYÖRGY 1490 táján született a szerémségi Kamenic városban. II. Lajos király udvari káplánja volt, utóbb János király udvarában káplánkodott. Nem tartották tökéletes eszű embernek, ezért sohasem nyert előkelőbb papi kinevezést. Emlékiratai is tanuskodnak zavaros gondolkodásáról, de egyúttal bátor szókimondásáról is. Mindenkiről megmondja az igazságot. Meleg szeretettel szól az urak által kegyetlenül elnyomott népről. 1548-ban beiratkozott a bécsi egyetem filozófia karára életéről ez az utolsó adat. – Emlékiratának kéziratát Wenzel Gusztáv adta ki: Szerémi György emlékirata Magyarország romlásáról. Pest, 1858. (Monumenta Hung. Hist. Script.)
VERANCSICS ANTAL (1504–1573) a dalmáciai Sebenicóban született, a padovai egyetemen tanult s mint János király és Izabella királyné diplomatája bejárta fél-Európát. 1549-ben I. Ferdinánd király szolgálatába lépett, a Habsburg-ház gyorsan emelte egyházi pályáján. Egri püspök, majd esztergomi érsek, végül királyi helytartó lett. Egyházi és államférfiúi gondjai annyira lekötötték, hogy nem ért rá nagy fáradsággal gyüjtött történeti anyagának feldolgozására, bár kortársai tőle várták a XVI. század történetének megírását. Bizonyos, hogy alkalmas lett volna erre a föladatra, mert látóköre a politikai gyakorlat iskolájában jól kiszélesedett s a történetírás módszereiről is megvolta kellő tájékozottsága. – Irói hagyatékát Szalay László és Wenzel Gusztáv gyüjtötték össze: Verancsics Antal összes munkái. Tizenkét kötet. Pest, 1857–1875. (Monumenta Hung. Hist. Script.)
ZSÁMBOKI JÁNOS életéről és munkáiról: a latinul író költők és nyelvtudósok között. Történetírói működésében a Habsburg-ház jogigényeit tartotta szem előtt, de azért az események részrehajlatlan elmondására törekedett. Mikor Tinódi Sebestyén megénekelte az 1552. évi egri ostromot, I. Ferdinánd király utasítására ő ültette át a terjedelmes históriás éneket latin prózába, hogy a bécsi udvar is olvashassa Dobó István hősies várvédelmének történetét. Néhány évvel utóbb az 1556. évi szigeti veszedelmet és Zrínyi Miklós hősi halálának históriáját foglalta írásba. – Rerum ad Agriam anno 1552. gestarum brevis narratio. Függelék gyanánt jelent meg Ranzanus Péter olasz püspök latinul írt magyar történetében: Epitome rerum Ungaricarum velut per indices descripta. Bécs, 1558. (A Mátyás király korabeli olasz történetíró munkájának kéziratát Zsámboki János adta ki először.) – Obsidio Zigethiensis anno 1556. descripta. Bécs, 1558. (Történetírói érdemeiért és egyéb szolgálataiért I. Ferdinánd király 1559-ben ötven magyar forint évi díjat rendelt számára haláláig.) – Antonii Bonfinii Rerum Ungaricarum Decades Quatuor. Basel, 1567. (Bonfinius első teljes kiadása.)
A latin történeti munkák szerzői közül említhetők: Somogyi Ambrus erdélyi nemes (Magyarország és Erdély története a XVI. században) és Zermegh János pozsonyi kamarai tisztviselő. (János király uralkodásának története.) Olaszországból került a Báthoryak fejedelmi udvarába Brutus János Mihály humanista író, Bonfinius történeti munkájának folytatója. (Magyarország története Mátyás király halálától János Zsigmond koráig.)
Irodalom. – Toldy Ferenc összegyüjtött munkái. I. köt. Pest, 1868. – Flegler Sándor: A magyar történetírás története. Ford. ifj. Szinnyei József. Budapest, 1877. – Károlyi Árpád: Szamosközy István történeti maradványai. Budapesti Szemle. 1878. évf. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. II. köt. Budapest, 1885. – Kollányi Ferenc: Oláh Miklós. Katholikus Szemle. 1888. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest 1891–1914. – Kerékgyártó Árpád: Istvánffy Miklós Históriája ismertetése. Irodalomtörténeti Közlemények. 1892. évf. – Erdélyi László: Szerémi György és emlékirata. Budapest, 1892. – Szádeczky Lajos Szerémi György élete és emlékirata. Budapest, 1892. – Acsády Ignác: Verancsics Antal és Szerémi György. Irodalomtörténeti Közlemények. 1894. évf. – Stark Andor: Istvánffy Miklós Historia Regni Hungaricija, Debreceni kat. gimnázium értesítője. 1895. évf. – Szabó Károly és Hellebrant Árpád: Régi magyar könyvtár. Két kötet. Budapest, 1896–1898. – Sörös Pongrác: Forgách Ferenc élete. Századok. 1896. évf. – U. az: Forgách Ferenc kortörténelme. Századok. 1897. évf. – U. az: Verancsics Antal élete. Esztergom, 1898. – Illéssy János: Sámboky János történetíróról. Századok. 1899. évf. – Apponyi Sándor: Hungarica. Három kötet. Budapest és München, 1900–1925. – Marczali Henrik, Angyal Dávid és Mika Sándor: A magyar történet kútfőinek kézikönyve. Budapest, 1901. – Madzsar Imre: Adatok Forgách Ferenc kortörténelmének kritikájához. Nagybánya, 1901. – Sörös Pongrác: Ötven év Oláh Miklós életéből. Katholikus Szemle. 1903. évf. – Noszkay Ödön: Oláh Miklós levelezésének művelődéstörténeti vonatkozásai. Érsekújvár, 1903. – Balogh Margit: Oláh Miklós Hungariája mint művelödéstörténeti kútfő. Budapest, 1903. – Bártfai Szabó László: Ghymesi Forgách Ferenc. Budapest, 1904. – U. az: Ghymesi Forgách Ferenc váradi püspök évkönyvei. Budapest, 1904. – Szekfű Gyula: Adatok Szamosközy István történeti munkájának kritikájához. Budapest, 1904. – Bagyary Simon: A magyar művelődés a XVI–XVII. században Szamosközy István történeti maradványai alapján. Esztergom, 1907. – Sörös Pongrác: Jerosini Brodarics István. Budapest, 1907. – U. az: Zermegh János és munkája. Századok. 1907. évf. – Biró Vencel: Forgách Ferenc mint történetíró. Kolozsvár, 1908. – Holub József: Istvánffy Miklós Históriája hadtörténelmi szempontból. Szekszárd, 1909. – U. az: A Kisasszonyfalvi Istvánffy-család. Turul. 1909. évf. – Vid Jeromos: Szerémi György emlékiratainak művelődéstörténeti adatai. Budapest, 1910. – Sörös Pongrác Forgách Ferenc, a történetíró. A pannonhalmi főapátsági főiskola évkönyve. 1913. – Kujáni Gábor: Adalékok a Brodarics-család és Brodarics István életéhez. Budapest, 1913. – U. az: Brodarics István szereplése János király oldalán. Századok. 1914. évf. – Sörös Pongrác: Forgách Ferenc kortörténelmének pécsi kézirata. A pannonhalmi főapátsági főiskola évkönyve. 1914. – Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei. Budapest, 1915. – Orbán János: Sámboky Jánosról. Szeged, 1916. – Siklóssy László: Verancsics Antal mint műpártoló. Budapesti Szemle. 1918. évf. – Holik Flóris: Istvánffy Miklós mint költő. Irodalomtörténeti Közlemények. Szeged, 1922. évf. – Iványi Béla: Mossóczy Zakariás és a magyar Corpus Juris keletkezése. Budapest, 1926. – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. Két kötet. Budapest, 1929.
