HISTÓRIÁS ÉNEKEK.
HISTÓRIÁS ÉNEKEK.
A HISTÓRIÁS énekek történeti tárgyú verses elbeszélések. Szerzőik többnyire magyar történeti eseményeket szedtek rímekbe, de néha megpróbálkoztak világtörténeti részletek versbefoglalásával is. Ha nem egykorú eseményeket dolgoztak fel, a latin krónikák szövegeit követték, egyébként pedig úgy számoltak be az eseményekről, ahogyan hallották megtörténtüket. Mivel a históriás énekek az eseményeket alakítás nélkül adják, költői értékük csekély, de nyelvi és történeti szempontból méltánylásra tarthatnak számot. Volt idő, mikor ezek a verses krónikák pótolták a hiányzó magyarnyelvű történeti irodalmat.
Szerzőik vagy deákos műveltségű verselők voltak vagy vándor énekesek. Az énekes megjelent az esemény színhelyén, beszélt a környék népével és a hadakozó vitézekkel, azután versbe foglalta a történt dolgokat. Históriás versét énekszóval és hangszerének kíséretével adta elő hallgatóságának. Az énekmondó és zenélő vándorokat – a lantosokat és hegedősöket – a gazdagabb nemesházakban és a várakban szívesen látták, ők pedig rajta voltak, hogy élesszék a hazafiság tüzét.
A XVI. században még annyira megvolt a históriás énekmondás divata, hogy egy külföldi utazó figyelmét is fölkeltette. 1573-ban megfordult Magyarországon Sidney Fülöp neves angol költő és esztétikus s tíz évvel később kiadott angol könyvében így emlékezett meg az énekmondók hősdalairól: «Magyarországon minden lakomán és ilyen összejöveteleken olyan szokást láttam, hogy őseiknek a vitézségéről énekeik vannak, melyekről ez a nagyon katonás nemzet azt gondolja, hogy a derék vitézség legfőbb lángralobbantói». (Defense of Poesy. 1583.) Az előkelő angol úr a költészet erénynevelő hatásának fejtegetésében többek között a magyar énekekre is hivatkozik, hazája népies költészeté a magyar hősdalokra emlékezteti s mikor otthon mámorba ejti lelkét a Percy és Douglas viszályáról szóló hősi ének, visszagondol magyarországi emlékeire. Sidney Fülöp nemcsak jeles írói tehetség volt, hanem széles látókörű, művelt utazó is; a magyar hegedős-énekek tartalmáról bizonyára megbízható magyarázatokat kapott vendéglátó felvidéki és dunántúli barátaitól.
Az értékesebb históriás énekszerzők nem a köznép soraiból kerültek ki, hanem a deákos műveltségű verselők közül. Tinódi Sebestyén is a latin iskolákban vetette meg írástudása alapját, mások prédikátori tisztük vagy tanítói foglalkozásuk mellett foglalták versekbe koruk eseményeit és krónikás olvasmányaik tartalmát.
Az egykorú hadi eseményeket megörökítő históriás énekek nagyobb értékűek, mint a régebbi történeti munkák szövegeit versbe foglaló krónikák. Az utóbbiakban a száraz elbeszélésen és gyarló rímelésen kívül nem adtak mást az énekszerzők, az előbbiekben szabadabban alakították elbeszélésüket, sőt itt-ott némi élénkséget is vittek darabos előadásukba.
Tárgya miatt érdemel figyelmet TŐKE FERENC históriás éneke: Sziget ostroma. Az énekszerző mindjárt az ostrom évében, 1556-ban, szerzette versét. Mondanivalóit nem könyvekből merítette, hanem a törökökkel diadalmasan hadakozó szigetvári vitézek elbeszéléseiből. Ali basa jól felkészülve indul a vár ellen: «A vén bassa szerencsés ember vala, Hadakozat dolgába tudós vala, Abban soha szégyent nem vallott vala, Nagy örömest azért felkészült vala». Szigetvár kapitánya, Horvát Markó, vitéz ember, seregét jó egyetértésben tartja, Istent igaz hittel imádja. Mindössze száz lovasa és ötszáz gyalogosa van, azonkívül sok nő és gyermek is beszorul a várba. Ali basa nagy táborral zárja körül a várost, ágyúkkal rontja falait, de az őrség nem ijed meg a pogányoktól, ki-kicsap a falak mögül, sok törököt hány kardélre. Tizenegy napig harcolnak a törökök s nem mennek semmire, bár a környékbeli parasztokkal tizenkétezer szekér fát hordatnak a város alá, hogy keresztül hatolhassanak a Szigetet körülvevő ingoványokon. Nagy nehezen mégis bevonulnak a városba s megkezdik a várba menekült magyarok ostromát. «Csoda bátor a magyar nép Szigetben, Mert ők vannak egymáshoz egyességben.» Még a sebesültek sem kímélik magukat, rácsapnak a törökökre, kiverik őket a városból. «Jancsár-aga féltiben szűkölt vala» A törökök újból összeszedik magukat, kegyetlenül törik a vár falait, az árkokat megtöltik fával. Horvát Markó vitézei sem nyugodnak, puskaport szórnak a fára, felgyujtják a rőzsét s nagy kárt tesznek az ostromlókban. «Szigetiek között az Isten vala, Mert az ő szent igéje köztök vala» Hiába igérnek a törökök fűt-fát a védőcsapatnak, hasztalan kecsegtetik kincsekkel Horvát Markót, az ostromlottak nem adják meg magukat. «Ali bassa esék gondba, bánatba, Szakállát is megszaggatta gondjába.» Negyven nap mulva elvonulnak a pogányok, de hat nap mulva újból visszatérnek; ismét megkezdik a vár vívását, ismét sikertelenül. Végre elvonulnak. Isten megmutatta kegyelmességét, a keresztények megszégyenítették a pogányokat. Hetvenhét napig tartott az ostrom, száztizenhat magyar esett el a vár védelmében, sokan megsebesültek, nyolc asszony is halálát lelte. «Kik sebesedtenek vagy meghóltanak, Méltók, hogy dícséretben maradjanak, Mert véreket érettünk kihullatták És testeket érettünk szaggattatták.»
Sziget második ostromát egy névtelen énekszerző foglalta versekbe: História az Szigetvárnak veszéséről. (1566.) «Emléközzünk mi nagy veszedelmünkről, Országunkban nem régen lött dolgokról, Sziget romlásáról és vevéséről, Szoltán Szulimán császárnak haláláról.» A császár 1566-ban számtalan néppel indul Sziget alá, a vár kapitánya, Zrínyi Miklós, semminek véli a császár hadát, de «a reménség, látjátok, megcsalá». Először negyvenezer török rohan a várnak, másodszor nyolcvanezer megy neki, harmadszor százezer embert bocsát rohamra a császár. «Semmit az törökök ott nem nyerének, Mert magyar vitézek emberködének, Zrini Miklósnak szavához hallgatnak, Megesküdtek, hogy mindnyájan meghalnak. Ezen a török császár megbúsula, Vén szakállát erősen vonogatja, Népének számtalan kárát hogy látja, Basáknak, bégöknek halálát szánja.» Kudarcot vall a negyedik, ötödik és hatodik támadás is. Most kétszázhúszezer ember indul a vár ellen, a hetedik támadással sem érnek el semmit, a császár bánkódik: «Úgy annyira, hogy megbetegült vala, Bánatjában és ű ezt mondja vala: Azt az embört elveszesse az Allah, Ki ez várat legelőször fundálta». Újból megkezdődik a küzdelem, felhágnak a falakra, vágják a magyart, hull a török. Néhány nap mulva meghal Szulimán szultán. Most harcba indul az egész pogány tábor; a magyar vitézek érzik, hogy elérkezett utolsó órájuk; a vár piacán megsemmisítik hadi szereiket, ruháikat, drágaságaikat; megölik egymás feleségét. Az egyik asszony arra kéri urát, öltöztesse fel vitéznek, adjon alá jó lovat, vigye a törökre, hadd ontsa ő is a pogányok vérét; így is történik, a férj és a feleség együtt harcolnak és együtt vesznek el. A végső csatában Zrínyi Miklós már nem vesz részt, mert megsebesülve fekszik halálos ágyán. «Szegény magyarok ott igön veszének, Fő horvátok, némötök meghalának, Huszonötön csak bennök maradának, Kik az nádasra kiszaladtak vala.» Zrínyi Miklós fejét a törökök megküldik a magyar királynak s megfenyegetik őt, hogy úgy jár, mint a bán, ha meg nem hódol a török császárnak. «Kérjök Istent, hogy már az több várakat, Tartsa meg országunknak maradékát, Az mi nagy köntösönknek fél gallérát, Rontsa meg már az ördögnek országát.»
A végvárak életére jellemző egy névtelen énekszerzőnek az 1560-as években A gyulai vitézekről írt költeménye. «Emlékezzünk az király végházárul, Körös mellett az Vég-Gyula várárul, Vég-Gyulában gyulai vitézekrül.» Egybegyűlnek a vitézek, azt mondja Hegedüs János: Hat hónapja nem kaptunk zsoldot, szolgáinkat csak hazugsággal tartjuk, lovainkat zabszalmával hízlaljuk; ha akarjátok, édes társaim, menjünk a kapitányhoz, kérjük tőle hópénzünket; ha nem adja meg, rontsunk rá. A vitézek jóváhagyják a tanácsot, Kerecsényi László kapitány elé mennek, Hegedüs János ezt mondj a neki: «Meghallgassad te gyulai kapitány, Most minékünk hópénzünket megadjad!» Kerecsényi László haraggal kiált a vitézekre: «Mire mostan hogy reám támadtatok? Uratok volnék, azt mindnyájan tudjátok! Mégis mostan reám panaszolkodtok. Azt is bizony jó bizonnyal tudjátok, Vég-Gyulában törököt nem hoztatok, Az karóban egy fejet sem töttettek». A vitézek haragosan hallják, hogy ők eddig hiába ették a király cipóját; elszélednek; utóbb Beke Pál szavára elhatározzák, hogy szerencsét próbálnak a török ellen, de kapitányuknak semmit sem adnak a zsákmányból: «Az rossz ebnek semmit benne ne adjunk, Csak mi magunk szépen mind felosztozzunk.» Másfélszázan kiszöknek Gyulából, átkelnek a Tiszán, elérnek a kecskeméti pusztákig, Bugac táján megpihennek. Egyszerre csak közeledik félezer török, Beke Pál felsóhajt: «Ezek vadnak ötszázan vagy hatszázan, Mi peniglen vagyunk csak másfélszázan, Sok törökkel szemben menni hiában!» Hegedüs János pirongatja: «Mire mostan Beke Pál megijedtél, Vég-Gyulábul minem azért kijöttél, Hogy te mostan török elől elbujnál? Lám te is jó vitéznek tartod magad, Vég-Gyulában mikor iszod borodat, Az vitézek előtt hányod magadat. Itt megválik majd az, ki vitéz leszen, Bátor szive az kinek helyén leszen, Ha törökkel szemben menése leszen!» Beke Pál nem bánja: Felőlem nekimehetünk a törököknek, sokszor harcoltam már velük, a futást sem szégyeltem, ha erősebbek voltak. A két fél összeroppan, a törökök Allaht kiáltanak, a magyarok Jézust hívják segítségül. «Szegény magyarokban sokan meghalának»; meg is futnak a törökök elől, de újból viadalt tartanak s levágják és megszalasztják a pogányokat. Hegedüs Jánost a holtak közül élesztik életre akképen, hogy Beke Pál nagy felszóval kiáltozza a viadal helyén: «Hol vagy mostan vitéz Hegedüs János, Hol vagy mostan én édes atyámfia, Élsz-e még ez világon vagy megholtál?» A holtak testei között megszólal Hegedüs János: «Imhol vagyok én, édes atyámfia, Im még élek, de már csak alig vagyok». Szekereket szereznek, a halottakat és a törökök fejeit rájuk rakják, így vonulnak be Gyula várába. Hegedüs János azt mondja Kerecsényi László kapitánynak: «Igen örülsz te az gazdag prédának, De nem szánod sok jó vitéz halálát, Mert te azzal egy szálat sem gondolnál, Ha mindnyájan mi oda vesztünk volna, Csak tenéked gazdag prédát hozhatnánk!» A magyar vitézek holt testeit magyar módon temetik: sírjaikhoz kopjákat tűznek; a török fejeket karóba húzzák.
A vitéz Turi György haláláról szóló énekben egy ismeretlen énekes a hírneves kanizsai kapitány hősi tetteinek állított emléket 1571-ben. A magyar urak – panaszolja a névtelen költő – nem akarják fizetni vitézeiket, a királynak sincs pénze zsoldra, bezzeg a törökök nem sajnálják a jó ellátást a maguk hadi népétől, híven is szolgál a legénységük, vígan nyargalnak, ahová csak mennek. Turi György még ilyen nehéz sorsban is úgy harcol, hogy Isten után egyedül benne reménykednek a magyarok. «Ez egy ember vala csak már előttünk, Isten után akiben reménylettünk, De nem soká lehete mi közöttünk, Mert halálát nem szánta miéröttünk.» A rettegett bajvívó kis csapattal tör elő Kanizsa várából, hogy útját állja a a rabló pogánynak; szét is szór néhány száz törököt s kiszabadítja keresztény rabjaikat; nem habozik rácsapni az ellenség derékhadára sem, bár látja a maga elégtelen erejét; ekkor azonban mindenfelől körülfogják. «Ebek, engem pórázon nem hordoztok» kiált fel a hős, mikor észreveszi, hogy élve akarják elfogni. Sisakját ledobja, pallosát vérben füröszti, úgy küzd, míg meg nem ölik. A győztes ellenség Konstantinápolyba küldi a fejét, hadd örvendjen a császári udvar is a ritka zsákmánynak; itthon mindenki siratja sorsát; könnyeket hullatnak utána gyermekei, özvegye, testvérei, szolgái; megkönnyezi maga a király is. «Az fejedelemnek megírták vala, Az felség siratlan nem tűrte vala, Az vitéznek halálát szánja vala, És szívében igen kesergi vala.»
SALÁNKI GYÖRGY Verses krónikájának, A nádudvari török veszededem történetének (1580), hőse Sásvár bég. «Paraszt nemzetségből Sásvár származott, Keresztyénből kegyetlen pogánnyá lött, Rajtunk való dühösségért úrrá lött, Mert különben nem nyerheté bégséget.» A magyar parasztból török úrrá lett szolnoki bég kegyetlenül üldözi a magyar nemeseket, vérszomjas gonoszságától mindenki retteg, renegát-voltát elvakult embertelenségével takargatja. «Ha magyar vér csak egy csepp bennem volna, Kimetszeném mondom a nagy Allahra», szól környezetéhez nem egy alkalommal. Az énekszerző szomorúan említi: «Igy valakik mitőlünk elszakadtak, Mahometnek vallására állottak, Marháinkat inkább dúlták-fosztották, Gyermekinket inkább ölték-vagdalták». Sásvár bég egyszer kieszeli, hogy ismét zavartanul rabolhat; meglepi Eger környékét, a keresztény falvak lakosságát részint leöli, részint rabszíjra fűzi, így tér vissza Hatvanba; majd bégtársaival együtt újból kiindul Szolnokból, Szabolcs megyéig hatol, temérdek foglyot ejt, de a hajdúmegyei Nádudvar mellett találkozik Geszti Ferenc kapitány diósgyőri vitézeivel. A magyar kapitány rácsap a törökökre, kiszabadítja keresztény foglyaikat, űzőbe veszi az ész nélkül futó ellenséget; maga Sásvár bég is sírva vágtat öccsével együtt a Kunságon keresztül Szolnok várába.
TARDI GYÖRGY históriás éneke, A szikszói győzelem (1588), a magyarok egyik fényes diadalát ünnepli. A budai tartomány török katonasága rablásra indul, elvonulnak Eger mellett, elérkeznek Szikszóig, a várost felgyujtják, házait kirabolják, lakóit rabbá teszik. Nagy a rémület az egész Felvidéken, mindenki fut, csak a végvárak magyar legénységének van helyén a szíve. Az Úristen megparancsolja angyalainak: «Menjetök el Egörben Rákóczinak Mondjátok meg, mint az én hű szolgámnak, Üljön hamar hátára főlovának». Eger kapitánya, Rákóczi Zsigmond, segítséget kér a szomszédos kapitányoktól, a segédcsapatok megérkeznek, egyesült erővel rátörnek a törökökre, hatalmas harc támad, végül nagy vérontás és sok fogoly ejtése után a magyarok győznek. Ennek a hazafias lélekkel megirt históriás éneknek érdekes mozzanata Isten angyalának megjelenése Rákóczi Zsigmond előtt. Az egri kapitány, harcba-szállását megelőzően, álmában kapja meg a bíztató égi üzenetet.
Az egykorú magyar események megverselői közül CSANÁDI DEMETER versbe szedte János Zsigmond erdélyi fejedelem történetét; SZERDAHELYI MIHÁLY elbeszélte, hogyan robbantotta szét Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem a Kendi-féle összeesküvést; névtelen énekszerzők Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem havasalföldi hadjáratáról, Kalajlikoz Ali budai basa életéről és egyéb históriai dolgokról tudósítanak.
A régibb magyar események versbe-szedőinek legfőbb forrása Bonfinius volt, de használták mellette Turóczi János, Heltai Gáspár és Székely István krónikáit is. A latin históriai szöveget egyhangú rímes versekben dolgozták át, olykor egybeolvasztották két-három forrásuk adatait. FARKAS ANDRÁS párhuzamot vont a magyarok és zsidók története közt, GOSÁRVÁRI MÁTYÁS megírta a húnok történetét, TEMESVÁRI JÁNOS megénekelte a tatárjárás borzalmait, VALKAI ANDRÁS az egész magyar történetet versbe öntötte s feldolgozta Bánk bán históriáját. A Hunyadiak korából merítettek tárgyat históriás énekeikhez NAGY BÁNKAI MÁTYÁS, GÖRCSÖNI AMBRUS, BOGÁTI FAZEKAS MIKLÓS, TEMESVÁRI ISTVÁN.
A középkori és újkori világtörténelem és egyháztörténelem néhány mozzanatának szintén akadt históriás énekese. SZTÁRAI MIHÁLY Athanasius püspökről és az angol Cranmerus Tamásról írt egy-egy krónikás verset, VALKAI ANDRÁS megénekelte Alboin longobard király halálát és V. Károly császár tuniszi hadjáratát, TŐKE FERENC az olasz Spira Ferenc doktor szomorú esetét szedte rímekbe, BOGÁTI FAZEKAS MIKLÓS Castriot Györgyről írt verses históriát. Az előttük fekvő latin szövegek történeti anyagát a krónikás hűségével kivonatolták.
Históriás énekek szerzői:
BOGÁTI FAZEKAS MIKLÓS: Az ötödik része Mátyás király dolgainak mind haláláig. Kolozsvár, 1577. (Voltaképen folytatása és befejezése Görcsöni Ambrus verses krónikájának. Mátyás király utolsó évein kívül II. Ulászló és II. Lajos uralkodásáról és a kettős királyválasztásról is megemlékezik. A szerző Bonfinius munkája mellett Heltai Gáspár krónikáját és Brodarics István monografiáját is használta. Mátyás királyt dícséri, de egyben megírja róla, hogy második felesége megrontotta régi erkölcseit, magyar szokásait. Ezért a nagyurak: «Királyt lágy erkölcséért igen szólják, Csaknem szemében pirongatják, Hogy a nyerget a hátára felrakták, Hogy annyira adta magát asszonynak».) – A nagy Castriot Györgynek históriája, kit a török Szkender bégnek hívott, ki Hunyadi Jánossal kétfelől vitt a törökre különb-különb csodaszerencsével vitézi dolgainak históriája hat részben. Kolozsvár, 1592. (Az albán hős históriáját a Marino Barlette-féle népszerű latin életrajz nyomán szedte versbe a szerző. «Magyar nemzetnek írom ezt példában, Epirus lenne az Erdélyországban, Szű, kéz kellene a török torkában.» Míg előbbi históriás énekét 1576-ban Tordán írta, ezt a krónikás szövegét 1579-ben Tötör helységben, Szolnok-Doboka megyében, foglalta versbe. Az előbbinek is, ennek is még egy kiadása jelent meg.)
CSANÁDI DEMETER erdélyi unitárius pap: Vita Joannis Secundi electi Hungariae regis, scitico sermone a Demetrio Chanadi, eiusdem principis secretario miserabiliter decantata. Hely és év nélkül. (Kevés életrajzi adattal, de annál több vallásos elmélkedéssel szól II. János magyar királynak, azaz János Zsigmond erdélyi fejedelemnek sorsáról. «Scitico sermone» ír, tehát magyar nyelven; «miserabiliter decantata», vagyis igénytelen énekszóval. A szerző János Zsigmond titkára volt; ura viszontagságos életéből szomorú tapasztalatokat vont le: «Dicsősége világnak csak olyan, mint árnyék, Maradása csak addig vagyon míg az jégnek, Urak, királyok, országok az Úr Istennek, Vannak erős kezében ű szent fölségének. Ezekről tanuságunk Szentírásból vagyon, Királyok országlása hogy Istentől vagyon, Hogy születésnek, halásnak ideje vagyon, pitésnek, rontásnak rendeltetve vagyon». Énekét 1571-ben Tordán írta a szerző. «Az ki szerzé ezeket nem régen énekbe, Nevét megjelentette verseknek fejébe, Sok változásról való emlékezetibe, Hogy ember megtekintse magát életibe.» A história többször is megjelent nyomtatásban.) – Dézsi Lajos szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930.
FARKAS ANDRÁS protestáns pap: Cronica de introductione Scyttarum in Ungariam et Judeorum de Aegypto. Krakkó, 1538. (Ez a kiadás elveszett, de szövegét Hoffgreff György és Bornemisza Péter énekeskönyvei megőrizték. Vehető vallásos elmélkedő költeménynek is, de még inkább bibliai históriának. Az énekszerző párhuzamba állítja a zsidók és magyarok történetének hasonló mozzanatait. Kezdetlegesen versel, de annál erősebb hittel oktat és fedd. Dícséri János király bölcseségét, amiért szövetségre lépett a törökkel; tömérdek sokaságukat úgysem győzhette volna le. Verses szövege mellett hangjegyek is vannak.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. II. köt. Budapest, 1880.
GOSÁRVÁRI MÁTYÁS erdélyi nemes: A régi magyaroknak első bejövésekről való história, Atillával miképen telepedtenek le Sicambriában és mily nagy vérontással férkeztenek be Pannoniába. Kolozsvár, 1579. (A hunok története Heltai Gáspár krónikája nyomán. Szerzője hunyadmegyei vámszedő volt. Verses krónikáját Atilla birodalmának felbomlásával és a székelyek megtelepedésével fejezte be. A székelyekről ezt írja: «Ezek magukat elnevezték vala, Magyar nevet róluk tagadták vala, Székely nevet maguknak adtak vala, Magukat székelynek nevezték vala».)
GÖRCSÖNI AMBRUS erdélyi énekszerző: Históriás ének a felséges Mátyás királynak, a nagyságos Hunyadi János fiának, jeles viselt dolgairól, életiről, vitézségiről, végre az ő e világból való kimulásáról. Kolozsvár, 1577. (Az 1570-es évektől kezdve több kiadása jelent meg. Heltai Gáspár is kinyomtatta 1574. évi Cancionaléjában. A Hunyadi-család történetét olvassuk benne 1485-ig. Két hőse: Hunyadi János és Hunyadi Mátyás. A szerző Ungváron írta munkáját. Valószinűleg egy előkelő főúri család íródeákja volt. A versfők szerint: Ambrosius Literatus de Gercian dicit cronicam. Forrása: Turóczi János latin krónikája. A história folytatását és befejezését Bogáti Fazekas Miklós írta meg. A Heltai Gáspártól közreadott szövegen kívül a XVII. század végéig négy kiadását ismerjük. Népszerű volt nótája is, a verses krónika első sora: «Árpád vala fő az kapitányságban».)
HELTAI GÁSPÁR kolozsvári unitárius pap. Életéről és munkáiról a prózai elbeszélők között. Nagy Bánkai Mátyás Hunyadi-históriájának kiegészítésére versbe foglalta a Hunyadi János származására vonatkozó mende-mondát. Eszerint a nagy hadvezér Zsigmond király természetes fia volt; anyja egy Hunyadvár alatt élő szép oláh leány, aki később Bothi Voik bajnok neje lett. A feltűnően gyönge verses históriát Nagy Bánkai Mátyás műve elejére tűzte az énekszerző s így jelent meg a história Cancionaléjának 1574. évi kiadásában. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1883.
IHÁSZ NÉVTELENE: Icon vicissitudinis vitae humanae. Hely és év nélkül. (Az ismeretlen felvidéki énekszerző a vers latin címe szerint az emberi élet forgandóságának képét akarta megfesteni az egyik budai basa sorsában. A vitéz embert, a török császár vejét is, elérte a török nagyurak végzete: nem mult ki természetes halállal. Kalajlikoz Ali basának ez a verses emlékezete 1587 után készült. Szövegét három töredékes nyomtatvány őrizte meg. Mivel az egyik csonka példány Ihász Gábor ajándékából került a M. T. Akadémiába, Toldy Ferenc a névtelen szerzőt Ihász Névtelenének nevezte el.) – Szilády Áron szövegkiadása: Ihász Névtelene. Irodalomtörténeti Közlemények. 1893. évf.
NAGY BÁNKAI MÁTYÁS nagyszombati protestáns pap: História az vitéz Hunyadi János vajdáról. Debrecen, 1574. (Több kiadása is volt a XVI. században. Szerzője valószínűleg a nyitramegyei Bánka községben született. Nevének változatai: Bankai, Bancsai, Báncai, Bánkai Nagy Mátyás. Históriás énekében Turóczi János és Székely István krónikáját használta forrásul. Elmondta benne Hunyadi János csatáit a nagy hadvezér nándorfehérvári győzelméig és haláláig. Hőse külsejét ekképen rajzolja: «Nagy szép közép ember és tömérdek nyaku Hunyadi János vala, Haja nagy szép fodor és gesztenye színű vitézi feje vala, Nagy öreg szemei, kegyes tekinteti kegyelmésséggel vala; Fejedelemséghez illendő erkölcse neki mindenben vala». Heltai Gáspár ezt a verses krónikát is kiadta. 1574. évi Cancionaléjában s elejére odacsatolta a maga históriás versét Hunyadi János származásáról.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1883.
NÉVTELEN: História az Szigetvárnak veszéséről, melyet Zolimán török császár megvévén, kezéhöz kapcsola. Kolozsvár, év nélkül. («Az ki szörzé ez éneköt versökben, Ezör ötszáz hatvanhat esztendőben, Körösztyénöknek nagy pusztulásában, Az ű lelkének keserű voltában.» A 344 sorra terjedő verses krónika szövegét egy töredékes nyomtatvány, továbbá a Lugossy-kódex és a Mihály deák kódexe őrizte meg. Néhány mozzanata átment a Zrinyiászba is, még pedig Schesaeus Keresztély közvetítésével, aki ennek a históriás éneknek szövegét forrásul használta a maga latin hőskölteményének megírásában.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926.
NÉVTELEN: Cantio de militibus pulchra. 1561 tájáról. (A latin című, de magyar szövegű elbeszélő vers a gyulai őrség bugaci győzelmét mondja el. Kéziratban maradt. Szövegét a Kuun-kódex őrizte meg. 174 sor. A jellemző párbeszédekkel megtűzdelt, balladaszerű költemény eleven beszédű énekszerző műve. Verselése szembetünően gyönge.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926.
NÉVTELEN: A vitéz Túri György haláláról. Hely és év nélkül. (Az 1570-es években készült elbeszélő vers megvan a Lugossy-kódexben is. Szerzője valószínűleg az elesett hős környezetéből került ki. Naiv lelkesedéssel mutatja be a vitézeiben és Istenében bízó bajnokot: «Tisztes öreg és vastag ember vala, Idejének szintén jobbjában vala, Vitézi fejében szép két szem vala, Mindennemű jóság őbenne vala.» A vakmerő várkapitányról és csapatvezérről később Zrínyi Miklós is emelkedett hangon emlékezett meg Szigeti Veszedelmében, emlékét századokkal utóbb Takáts Sándor újította fel történeti munkáinak lapjain, vitézi tetteit Vargha Gyula énekelte meg tüzes románcokban.) – Dézsi Lajos szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930.
NÉVTELEN: História, melyben a felséges Bátori Zsigmondnak erdélyi fejedelemnek 1595. esztendőben való viselt hadai írattattanak meg. Kolozsvár, 1596. (Csonka nyomtatvány. A török ellen viselt győzelmes hadjárat történetét Jacobinus János erdélyi fejedelmi titkárnak Kolozsvárt 1596-ban kiadott latin prózai munkája nyomán foglalta versbe az ismeretlen énekszerző.)
NÉVTELEN erdélyi énekszerző: Verses krónika a török császárokról. (Töredékes kolozsvári nyomtatvány: a török szultánok életrajza I. Bajazettől II. Szelimig. Az ismeretlen szerző valószínűleg ferencrendi szerzetes volt, mert krónikáját «egy puszta klastromban, székelyek városában» írta, szívéből óhajtva a törökök kiverését, a magyar haza felszabadulását és a protestáns vallások gyöngülését. Talán ez az egyetlen históriás ének a XVI. században katolikus ember tollából. 1597-ből való.) – Lukinich Imre szövegkiadása: Egy históriás énektöredék a XVI. századból. Kalazantinum. 1899. évf.
NÉVTELEN dunántúli énekszerző: A csepregi zsinatról. (A kéziratban maradt históriás ének szerzője, egy ismeretlen református prédikátor, gúnyolódva és haraggal mondja el az 1596. évi csepregi protestáns papi gyűlés történetét. A zsinaton Nádasdy Ferenc vasmegyei főispán aláiratta a birtokain élő lelkipásztorokkal az ágostai hitvallást, a helvét hitvallású papokat pedig kiutasította jószágairól. Az énekszerző elkeseredve gyalázza Reczés János csepregi evangélikus esperest, Nádasdy Ferenc egyik fő tanácsadóját.) – Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története. I. köt. Sopron, 1924.
NIKOLSBURGI NÉVTELEN: Igen szép história a Kenyérmezején Kenésy Pálnak és Báthory Istvánnak a törökökkel megvívásáról. (Erdélyben, a Szászsebes közelében fekvő Kenyérmező síkján, Báthory István magyar, székely, szász és oláh vitézei megütköznek a törökökkel s Kinizsi Pál hadainak megérkezése után diadalt aratnak a pogányon. Harmincezer törököt vágnak le a mezőn, sokat megölnek a hegyeken és völgyeken, de súlyos a vesztesége a kereszténységnek is. «Nyolcezer holt volt meg szegény keresztényben, Kétezren holtak ugyan az Marosban, Az szegény szászokban és az oláhokban, Kiknek holttesteket mind kivonták vala, Pogányok holttestét hagyták halak gyomrában.» Az 1568-ban írt históriás ének kéziratát a késmárki evangélikus liceum könyvtára őrizte meg. Mivel az ismeretlen szerző a morvaországi Nikolsburg várában foglalta versbe elbeszélését, Toldy Ferenc Nikolsburgi Névtelennek nevezte el az énekest. A históriás ének forrása: Bonfinius történeti munkája.) – Pekár Károly szövegkiadása: Históriás ének a kenyérmezei viadalról. Budapesti VII. ker. István-úti áll. gimnázium értesítője. 1905. – Dézsi Lajos szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930.
SALÁNKI GYÖRGY: Historia cladis turcicae ad Nadudvar nec non victoriae ungarorum duce magnifico domino Francisco Geszti. Kolozsvár, 1581. (A verses história szerzőjéről annyit tudunk, hogy Borsod megyében lakott s a nádudvari győzelem évében, 1580-ban, írta históriás énekét. Valószínű, hogy Geszti Ferenc környezetében élt. Pártfogója nem sokáig maradt Borsod megyében, győzelmes ütközete után Erdélybe költözött s itt élt mint gazdag földbirtokos és Déva ura.)
SZERDAHELYI MIHÁLY erdélyi énekszerző: Igen szép história, miképen az árulók el akarták az erdélyi vajdát árulni és egész Erdélyországot pogány kézben ejteni, azoknak az uraknak veszödelmökről. (Szövege a Decsi-kódexben maradt fenn. Szerzője 1594-ben, Kolozsvárt írta históriás énekét. Báthory Boldizsárnak Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem ellen szőtt összeesküvéséről s az elfogott urak kivégzéséről szól verses krónikájában. A vérengző fejedelmi udvar érdekében készült irányzatos mű nemcsak história, hanem egyben politikai vers is.) – Thaly Kálmán szövegkiadása: Ismeretlen históriás énekek. Századok. 1871. évf.
SZTÁRAI MIHÁLY baranyai és tolnai protestáns pap: Historia de vita beati Athanasii Alexandriae episcopi fidelissimi. Debrecen, év nélkül. («Tolna várasában az Duna mentében, Az ezerötszázban és az ötvenhétben, Egy nyomorult ember ezt írta versekben, Nevét megjelenté az első részében, Kiből dícsértessék az nagy Isten. Ámen.» A több mint másfélezer sorra terjedő krónikás verset eszerint 1557-ben írta a szerző. Szent Atanáz életét katolikus-ellenes felfogással, de a hírneves egyházatya megbecsülésével beszélte el. A protestánsok elítélték a katolikusoknak a szentek iránt tanusított rajongását, az első keresztény századok pátriárkáit azonban tisztelték, mert felfogásuk szerint a régi egyházatyák az evangéliumi hit ősi egyszerűségében őrizték Jézus Krisztus egyházát. A szerző forrásai: Joannes Aretinus, Rufinus, Epiphanius.) – História Cranmerus Tamás érseknek az igaz hitben való állhatatosságáról, ki mikor az pápa tudományát hamisolnája, Angliában Mária királné asszony által szörnyű halált szenvedett. Debrecen, 1582. (Az angol érseket 1556-ban végezték ki. Történetét 1560-ban foglalta énekbe Sztárai Mihály. Forrása Foxe Jánosnak prózában írt latinnyelvű egyháztörténeti munkája volt. Ez 1559-ben jelent meg Baselben.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. V. köt. Budapest, 1886.
TARDI GYÖRGY zemplénmegyei protestáns pap: Historia Szikszoiensis. (A latin című, de magyar szövegű elbeszélő vers kéziratban maradt. A Decsi-kódex őrizte meg. Szerzője protestáns pap volt a Bodrog mellékén. A szikszói diadal történetét mindjárt az ütközet után, 1588-ban, szedte versbe.) – Thaly Kálmán szövegkiadása: Ismeretlen históriás énekek. Századok. 1871. évf.
TEMESVÁRI ISTVÁN biharmegyei mezőtelegdi iskolamester: Históriás ének a jeles győzedelemről. Kolozsvár, 1569. (Az 1570-es évektől kezdve több kiadása jelent meg. Heltai Gáspár is kiadta 1574. évi Cancionaléjában. Báthory István és Kinizsi Pál kenyérmezei diadalának története olvasható benne Bonfinius szövege szerint. «Támasszon az Isten most is oly urakat, Kik által megrontsa mind a pogányokat, És megszabadítsa őbenne bízókat, Kezünkbe megadja a mű országunkat. Ezeket versekben aki berendelte, Temesvári István deák az ő neve, Hogy Telegden laknék schola-mesterségben Ezerötszázhatvankilenc esztendőben.») – Thaly Kálmán szövegkiadása: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. I. köt. Pest, 1864. – Dézsi Lajos szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930.
TEMESVÁRI JÁNOS erdélyi énekszerző: A Béla királyról, mint jöttenek be a tatárok és elpusztították mind egész Magyarországot. Kolozsvár, 1574. (Megjelent Heltai Gáspár 1574. évi Cancionaléjában is. Szerzője jegyzői és bírói tisztet viselt Dés városában; 1584-ben választották meg a város jegyzőjének, 1593-ban bírónak. Históriás énekét Bonfinius nyomán dolgozta ki. «Temesvári János deák összeszedé, Deák krónikából versekbe rendelé, Dézsen lakásában beszörzé énekbe, Ezerötszázhetven és egy esztendőben.») – Dézsi Lajos szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930.
TINÓDI SEBESTYÉN lantos és énekmondó. Életéről és munkáiról a róla szóló szakaszban. Históriás énekekben gazdag verses kötete: Cronica. Kolozsvár, 1554. – Összes munkáinak gyüjteménye: Régi magyar költők tára III. köt. Szilády Áron jegyzeteivel. Bpest, 1881.
TŐKE FERENC zalamegyei alsólendvai protestáns pap: Az Istennek röttenetes haragjáról és büntetéséről, ki megjelentetett ez mostani időben az Spira Ferenc doctorban azoknak példájára, kik az hitet megesmervén megtagadják avagy eltitkolják. 1553. (A Spira Ferencről szóló verses históriát Bornemisza Péter 1582. évi énekeskönyve őrizte meg. «Az Olaszországban egy fő doktor vala, Ki Spira Ferencnek hivattatik vala.» A nagy tisztességben és jólétben élő jogtudóst 1549-ben. Velencébe idézik, eretnekséggel vádolják, ő megretten, tanításait visszavonja, katolikusnak vallja magát, de ettől az időtől kezdve nem tud megnyugodni s testi-lelki gyötrelmeiben Isten újját látja. Halála jó példa azoknak, akik a megismert igazság ellen tusakodnak s hitüket megtagadják. «Csak kevesen vannak, kik szent Dániellel, Égő kemencében mennének testekkel, Avagy körösztfára az nagy szent Péterrel, Lángalló rostélra az jó szent Lőrinccel.» Tőke Ferenc a következő latin könyv nyomán dolgozott: Francisci Spirae historia. Basel, 1550. Ebben a Kálvin János előszavával megjelent könyvben több szemtanu, közöttük a magyar Gyalui Tordai Zsigmond, leírja, mit tapasztaltak az olasz jogtudós halálos ágyánál. Híres eset volt, egész Európában beszéltek róla, a protestánsok a maguk térítő céljaira mindenütt felhasználták a megrendítő történetet. A magyar szerző a latin prózai tudósításokból verses munkát írt s helyes szerkesztő és kivonatoló érzékkel választotta ki a lényeges és hatásos mozzanatokat. Munkáját azért öntötte versbe, hogy az énekmondók is előadhassák.) – Historia obsidionis insulae Antemi, quae nunc regia Sziget vocari solita est. 1556. (A latin című, de magyar szövegű elbeszélő vers kéziratban maradt. Szerzője a kudarcot valló szigeti ostrom történetét 628 sorban szedte versbe. «Hallgassátok Szigetnek megszállását. Török miatt kietlen megromlását Kevés népnek sok ellen bátorságát, Pogány ellen híven megmaradását.» Befejező strófája: «Ezt énekbe szerzék Alsó-Lindvába, Tőke Ferenc de nem mulatságában, Szigetiekhez való szerelmében, Ezer ötszáz ötvenhat esztendőben».) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1896.
VALKAI ANDRÁS erdélyi énekszerző, valószínűleg az egyik kolozsmegyei kalotaszegi község unitárius papja: Cronica avagy szép históriás ének, miképen Hariadenus tengeri tolvaj Barbarossa és basává lett és miképen ez által Suliman császár a tengert bírta. Kolozsvár, 1573. (A híres XVI. századi kalózkirályról szóló históriás éneket 1571-ben írta a szerző Jovius latin történeti munkája alapján. Az első rész folytatása: Cronica avagy szép históriás ének, miképen Károly császár hadakozott Afrikában a Barbarossa basa ellen. A két részre tagolódó verses krónika Tunisz elfoglalását és visszafoglalását mondja el: Szolimán szultán nevében az algiri Haireddin-Barbarossa elűzi Tunisz királyát, viszont V. Károly 1535-ben visszahelyezi székébe Mulej Hasszánt.) – A nagyságos Bánk bánnak históriája. Debrecen, 1574. (Megjelent Heltai Gáspár 1574. évi Cancionaléjában is, azonkívül még két kiadása van a XVI. századból. Bánk bán történetét Bonfinius nyomán szedte versbe a szerző. Elbeszélésének legfőbb mozzanatai: András király elmegy a Szentföldre, az országot Bánk bán kormányozza; Gertrud királyné öccse a királyné segítségével letépi a bánné jámborságának virágát, az asszony elmondja az erőszakosságot férjének, Bánk leszúrja a királynét, azután a király után siet, de ez nem lobban haragra, hanem Konstantinápolyból hazaküldi a bánt azzal a meghagyással, hogy csak kormányozza tovább az országot; a király később hazatér, de ekkor sem bántja Bánkot. «Híre, neve királynak azért jó lőn, Mert igaz András király ő neve lőn.») – Genealogia historica regum Hungariae azaz a magyar királyoknak eredetekről és nemzetségekről való szép história, Kolozsvár, 1576. (A magyarok története Ádámtól János Zsigmondig. A szerző 1567-ben írta verses krónikáját. Forrása Bonfinius volt. Históriás énekében János Zsigmond családfáját Árpádig, Noéig és Ádámig viszi fel, szót emel a nemzeti királyság eszméje mellett, gyűlölettel ír a német származású királyokról. Ilyen I. Ferdinánd is: «Szembe nem mére víni császárral, Mint egyéb királyok víttak pogánnyal, De gondolá inkább használ futással, Országunkat hagyá ő pusztasággal». Szerencséje e német királynak, hogy a magyarok elhagyták vér szerint való koronás urukat; kétfelé szakadt az ország; nem maradt el Isten ostora.) – História ének szerint szerezve a longobardusok tized királyukról Andoinusról és annak fiáról Alboinusról. Kolozsvár, 1580. (A longobárd király történetét Bonfinius nyomán dolgozta fel a szerző.) – Heinrich Gusztáv szövegkiadása: Valkai Bánk Bán-éneke. Figyelő. 1878. évf. – Erdős Károly szövegkiadása: Valkai András Bánk Bánnak históriája. Budapest, 1930.
Kiadások. – A históriás énekek közül sokat kinyomtattak, egy részük kéziratban maradt. A sikerültebbeket már Heltai Gáspár egybegyüjtötte: Cancionale azaz históriás énekeskönyv, melyben különféle szép lett dolgok vannak nyomtatva a magyar királyokról és egyéb szép lett dolgokról, gyönyörűségesek olvasásra és hallgatásra. Kolozsvár, 1574. (Görcsöni Ambrus, Nagy Bánkai Mátyás, Temesvári István, Temesvári János, Tinódi Sebestyén, Valkai András históriás énekei.) – Magyarázatos gyüjteményük: Régi magyar költők tára. II–VI. köt. Szilády Áron, VII. köt. Szilády Áron és Dézsi Lajos, VIII. köt. Dézsi Lajos jegyzeteivel. Budapest, 1880–1930.
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar történeti költészet Zrínyi előtt. Bécs, 1850. – Mátray Gábor: Történeti, bibliai és gúnyoros magyar énekek dallamai a XVI. századból. Pest, 1859. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – Thaly Kálmán: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. Két kötet. Pest, 1864. – U. az: Ismeretlen históriás énekek. Századok. 1871. évf. – U. az: Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez. Két kötet. Pest, 1872. – Heinrich Gusztáv: Valkai Bánk Bán-éneke. Figyelő. 1878. évf. – Zsilinszky Mihály: A magyar nemzeti történetírás kezdete. Századok, 1878. évf. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – Szilády Áron: Régi magyar költők tára. II-VI. köt. Budapest, 1880–1896. – U. az: Három hegedüs ének. Századok. 1882. évf. – Nagy Sándor: Bánkai vagy Báncai? Egyetemes Philologiai Közlöny. 1884. évf. – Erdélyi Pál: A XVI. és XVII. századi magyar históriás énekek. Magyar Könyvszemle. 1886. évf. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Petz Gedeon: Magyar és német hegedősök. Irodalomtörténeti Közlemények. 1891. évf. – Szilády Áron: Ihász Névtelene. U. o. 1893. évf. – Dézsi Lajos: Bogáti Fazekas Miklós élete és költői működése. Budapest, 1895. – Illéssy János: Görcsöni Ambrus. Irodalomtörténeti Közlemények. 1896. évf. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Lukinich Imre: Egy históriás énektöredék a XVI. századból, Kalazantinum. 1899. évf. – Erdélyi Pál: Énekeskönyveink a XVI. és XVII. században. Magyar Könyvszemle. 1899. évf. – U. az: Nagybánkai Mátyás énekéhez. U. o. 1901. évf. – Pintér Jenő: A históriás énekek művelődéstörténeti vonatkozásai. Budapest, 1903. – Pekár Károly: Az Ali basa házasulásáról és haláláról szóló históriás énekről. Irodalomtörténeti Közlemények. 1903. évf. – U. az: Históriás ének a kenyérmezei viadalról. Budapesti VII. ker. István úti áll. gimnázium értesítője. 1905. – Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái. II. köt. Budapest, 1905. – Karenovics József: Zrínyi Miklós a szigetvári hős költészetünkben. Budapest, 1905. – Lukinich Imre: Adalékok Temesvári János deák életéhez, Egyetemes Philologiai Közlöny. 1905. évf. – Schweighoffer Tamás: Egy névtelennek A Szigetvár Veszéséről c. éneke és Schesaeusnak De Capto Zigetho históriája közti párhuzam. Kalazantinum. 1906. évf. – Badics Ferenc: XVI. századi elbeszélő költészetünk. Képes Magyar Irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Fabó Bertalan: A magyar népdal zenei fejlődése. Budapest, 1908. – Lukinich Imre: Temesvári János életéhez. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1909. évf. – Tolnai Adél: Mátyás királlyal foglalkozó költészetünk forrásai. Budapest, 1911. – Takáts Sándor: A török-magyar bajviadalok. Budapesti Szemle. 1912. évf. – Dézsi Lajos: Tinódi Sebetyén. Budapest, 1912. – Szilády Áron és Dézsi Lajos: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926. – Elek Oszkár: Sidney Fülöp a magyar hősdalokról. Irodalomtörténet. 1913. évf. – Erdős Károly: Sztárai Mihály Crammerus Tamásról szóló históriás énekének forrása. Irodalomtörténeti Közlemények. 1914. évf. – Moór Elemér: A Toldi-monda és német kapcsolatai. Budapest, 1914. – Dézsi Lajos: Régi magyar verseskönyvek ismertetése. Irodalomtörténeti Közlemények. 1916. évf. – Réthei Prikkel Marián: A régi magyar énekmondók. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1917. évf. – Takáts Sándor: Régi magyar kapitányok és generálisok. Budapest, 1923. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – U. az: Tőke Ferenc: Spira históriája. Irodalomtörténet. 1927. évf. – Asztalos Miklós: Szerdahelyi Mihály históriás éneknek vélt politikai éneke 1595-ből. Pécs, 1928. – Gulyás Pál: Csanádi Demeter históriai énekének 1571-iki debreceni kiadásáról. Irodalomtörténet. 1928. évf. – U. az: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. Budapest, 1929. – Szabolcsi. Bence: Tinódi zenéje. Zenei Szemle. 1929. évf. – Dézsi Lajos: Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930. – Erdős Károly: Valkai András Bánk Bánnak históriája. Budapest, 1930.
