A MAGYARORSZÁGI NÉMET IRODALOM A XVI. SZÁZADBAN.
A MAGYARORSZÁGI NÉMET IRODALOM A XVI. SZÁZADBAN.
A MAGYARORSZÁGI németség a XVI. században a magyarságot is megelőzve csatlakozott Luther Márton hitújításához s a németországi reformátorok irodalmi munkásságában hatalmas szellemi erőforrásokat nyert.
Az erdélyi szászokat a protestantizmus szellemében Honterus János szervezte meg. Ez a kiváló hitújító külföldi tanulmányútjáról 1534-ben tért haza szülővárosába, Brassóba; tehetségével és buzgalmával megteremtette az erdélyi németek nemzeti, művelődési és vallási egységét; lelkipásztor, iskolaigazgató, nyomdatulajdonos, tudós és író volt egy személyben. Példáját követve prédikátor-utódai is mindent megtettek, hogy Brassó, Nagyszeben, Beszterce, Medgyes és Segesvár szellemi szinvonalát minél magasabbra emeljék s a protestáns erdélyi fejedelmek védelme alatt önkormányzatukat is megtartsák.
A szepesi németség irodalmi termelése szintén a vallásos és iskolai élet szükségleteinek kielégítésére irányult legelső sorban. A hívők prédikációk, énekek, imádságok után vágyódtak s papjaik kielégítették óhajtásukat. Ezen a vidéken a század utolsó évtizedeiben erős vallási viták folytak, mert több evangélikus lelkipásztor közeledni kezdett a református hitelvekhez. E kryptokálvinizmussal szemben a szepesi városok s Kassa, Eperjes és Bártfa németsége az ortodox luteranizmus mellé állt; így a hitvita az ágostai hitvallás javára dőlt el.
Bártfán működött Felső-Magyarország legkiválóbb reformátora: Stöckel Lénárt. Az egyházszervezés, iskolaügy és nyomdászat terén egyaránt nagyok az érdemei. Szülővárosának iskolájában, a bártfai gimnáziumban, a színielőadásokat is népszerűvé tette; németnyelvű verses drámáját, Zsuzsánna-históriáját, a felvidéki német diákok sokszor eljátszották. Az iskolai színielőadások divata különösen a bányavárosokban – Körmöcbányán, Selmecbányán és Besztercebányán – volt nagy; Körmöcbányán a Zsuzsánna-játék még a nép közé is átment; aminthogy a vallásos színjátékokat a városi polgárok általában kedvelték és szívesen játszották az egész magyarországi német nyelvterületen.
A nyugatmagyarországi németségnek Pozsony és Sopron köré csoportosuló része Gerengel Simon soproni evangélikus lelkipásztorban tisztelte legbuzgóbb szellemi vezetőjét. A tevékeny férfiú nem elégedett meg a Németországból érkező vallásos könyvekkel, hanem maga is szerkesztett a magyarországi németség számára imádságos gyüjteményt és énekeskönyvet.
Néhány nevezetesebb hazai német író a XVI. században, nem említve azokat, akik korán külföldre szakadtak vagy akik külföldről idekerülve nem gyökeresedtek meg közöttünk:
AMBROSIUS SEBESTYÉN (1542–1600) késmárki születésű protestáns pap, a felsőmagyarországi kryptokálvinizmus vezére, elkeseredett hitviták középpontjában állott. A németül és latinul író kiváló hittudós – családi nevén Lam Sebestyén – a vittenbergai egyetemen tanult, 1576-ban a késmárki evangélikus iskola tanítója lett, néhány évvel később megválasztották eperjesi lelkipásztornak, utóbb szülővárosának prédikátori székébe került. Életének utolsó évtizedében az ágostai hitvallástól egyre jobban áthajlott a helvét hitvalláshoz s emiatt szenvedélyes irodalmi vita támadt közötte és Horváth Gergely főrangú földbirtokos között. (A horvát származású Gradeczi Horváth Stansith Gergely alapos teológiai képzettségű nemesúr volt, Szepes megye alispánja. Nagyőr községben lakott, itt a maga költségén iskolát állított fel, evangélikus hitfeleinek ügyeit haláláig nagy áldozatkészséggel gondozta. Hitvitázó munkái latin nyelven jelentek meg.) A vita lényege az Úrvacsora és az üdvözülés kérdése körül forgott: a késmárki pap Melanchton Fülöpre hivatkozva kálvinista szellemben magyarázta a Szentirást és a keresztény dogmákat, a nagyőri földesúr az ortodox luteránus tanítások védelmére emelt szót. A polemiákban Horváth Gergely győzött, mert a hernádvidéki öt szabad királyi város zsinata 1597-ben magáévá tette álláspontját s elvetette ellenfele kryptokálvinizmusát. Az első szepességi protestáns német énekeskönyvet Ambrosius Sebestyén állította egybe az addig megjelent népszerűbb németországi vallásos költeményekből és dallamokból, hozzájuk csatolva a maga könyörgő és jóra oktató énekeit is.
CREUTZER GYÖRGY (megh. 1589.) evangélikus lelkipásztor, Horváth Gergely szepesmegyei földbirtokos udvari prédikátora. Késmárkon született, Strassburgban tanult, a dunántúli Csepregen és a szepesmegyei Nagyőrön viselt papi tisztséget. Az ortodox luteránusok az 1570-es években megdöbbenve látták, hogy a szepességi evangélikus papság egy része a református hitet kezdi igaz vallásnak tartani, ezért harcolni kezdtek a hitelveiket egész nyiltsággal még nem valló kryptokálvinisták ellen. Creutzer György is felháborodva szállt szembe az ágostai hitvallás megtagadóival s egybeállította azokat az ismertető jeleket, melyeknek segítségével még a hittudományban kevésbé jártas hívő is el tudja dönteni, hogy papja igazi evangélikus-e vagy a helvét hitvallás híve? Ha az ismertető jelekkel kapcsolatos kérdésekre a kérdezett nem jól felel, a keresztények – intette híveit a nagyőri prédikátor – kerüljék a megtévelyedettet, mint az ördögöt: Warnung, vor der Sacramentierer, Zwinglianer und Calvinisten Lehre, auch gewisse Merkzeichen, wobei solche verführische Geister zu erkennen. Bártfa, 1586. (A kryptokálvinisták részéről Pilcz Gáspár felelt a támadásra.)
DÜRR DAMASUS (megh. 1585.), előbb vittenbergai teológus, utóbb a szebenmegyei Kisapold község evangélikus lelkipásztora. Kéziratban maradt prédikációi jeles értékű szónoki alkotások: legjobbak az erdélyi szászok XVI. századi egyházi beszédei között. Ez évszázad erdélyi német prédikációiból egyet sem nyomtattak ki, szemben az e korbeli magyarság nagyterjedelmű beszédgyüjteményeivel; kéziratban is csak kevés maradt meg a német egyházi beszédek közül. Dürr Damasus Luther Mártont választotta szónoki példaképének, fejtegetéseibe beleszőtte az akkori társadalmi élet számos jelenségét, népies irodalmi nyelvében nem egyszer helyet engedett az erdélyi szász tájszólásnak is. Feltűnő, hogy a magyarországi XVI. századi német prédikációs irodalom nemcsak Erdélyben szegény, hanem az ország többi részében is. A papok ugyan buzgón prédikáltak, de beszédeiket nem szivesen írták le, hanem inkább a németországi szónoki könyvek szövegeit tanulták be és mondták el híveiknek.
GERENGEL SIMON (megh. 1571.) soproni evangélikus pap, az ottani ágostai hitvallású gyülekezet nagytekintélyű szervezője. Bár Sopron a közelfekvő katolikus császári kormányzat miatt veszedelmes helyzetben volt, a hitújítás itt is annyira megerősödött, hogy a katolikusoknak a ferencrendiek templomán kívül már csak egy kis kápolnájuk maradt a szentegyházakkal bőven ékesített városban. Az evangélikus németek és magyarok jól megfértek egymással, közösen harcoltak az egyre kevesbedő katolikus németek és magyarok ellen. Gerengel Simon kátéját, imádságoskönyvét és énekesgyüjteményét a nyugatmagyarországi német lakosság szívesen használta; könyörgései hozzákapcsolódtak az akkori élet bajaihoz; a török veszedelemmel különösen sokat foglalkozott. Vallásos énekeinek egy részét ő maga szerzette: ezekben részint az evangélikus hittudomány tanításait foglalta dalokba, részint a zsoltárokat dolgozta át versekben. Írt egy bibliai tárgyú színművet is: Die schön evangelische Historie von der Enthauptung des heil. Johannis des Täufers. Hely nélkül, 1553. (A vallásos tragédia Hans Sachs hatását mutatja. Talán elő is adták a soproni diákok.)
HONTERUS JÁNOS (szül. 1498. Brassó; megh. 1549. január 23. Brassó) ifjúságáról keveset tudunk. Grass György brassói timármester fia volt, később vette fel humanista nevét, a Honterust. Mára mohácsi csata előtt éveket töltött külföldi egyetemeken; Bécsben, Krakkóban, Baselben tanult; Baselből 1534-ben teljes nyomdai fölszereléssel tért vissza szülővárosába. A szászok között ebben az időben már gyökeret vertek Luther Márton tanításai, az iskolai élet a hitújítás szellemében virágzásnak indult, Honterus Jánosra várt a hivatás, hogy az evangélikus vallás segítségével egyházi és nemzeti szervezetbe egyesítse a szászokat. A hitújítás eszméje és a faji összetartozás gondolata irányította kulturális tevékenységét; erkölcsi feddhetetlensége, műveltsége, eszessége, óvatossága és szívóssága megszerezték számára nemcsak szülővárosának, hanem az egész erdélyi németségnek tiszteletét és szeretetét. Martinuzzi György a katolikus egyház érdekében szeretett volna gátat vetni működése elé, de erőszakos módon nem mert hozzányúlni, mert szüksége volt a szászok támogatására és Erdély nyugalmára. Honterus János 1544-ben Brassó első papja lett, 1545-ben kidolgozta iskolai rendtartását, 1547-ben közreadta az erdélyi szászok egyházi alkotmányát: Kirchenordnung aller Deutschen in Siebenbürgen. Hitbuzgalmáért Luther Márton az Úr magyarországi apostolának nevezte el, Melanchton Fülöp pedig újból kinyomatta az erdélyi szász egyház újjászervezéséről szóló munkáját. Irodalmi működése általában latinnyelvű. Számos tankönyvet írt, szemelvényes kiadásokat szerkesztett az ókori remekírókból, ismertette a szászok jogait, összefoglalta az akkori földrajzi ismereteket, sajátkezűleg metszette fába Erdély térképét. Még nyilvános könyvtárt is szervezett. Újításait a többi szász városban szívesen utánozták, emlékét később is kegyelettel újították fel, születésének négyszázadik évfordulóját 1898-ban Brassóban emlékszobor felállításával ünnepelték.
NÉVTELEN ÉNEKSZERZŐK anabaptista énekeskönyve. Ezt a hazai eredetű német kéziratot a pozsonyi káptalan könyvtára őrizte meg 1581-ből. A német anabaptisták a XVI. század második felében költöztek a nyitrai, pozsonyi, trencséni evangélikusok közé, eleinte mint jó iparosokat nem bántották őket, később megkezdődött üldözésük és kiirtásuk. Olyan lett a sorsuk, mint Erdélyben a szombatosoké. Énekeikben keservesen panaszkodnak szenvedéseikről s főképen Bakics Péter holicsi földesúr kegyetlenkedéseiről. Minden fájdalmukat megenyhítette – vallásos költészetük tanusága szerint – Istenbe vetett bizalmuk és reményük.
PILCZ GÁSPÁR (megh. 1605. Márkusfalva, Szepesmegye) protestáns pap. Szepesváralján született, Kassán, Eperjesen és Vittenbergában tanult, 1581 körül báró Rueber János felsőmagyarországi főkapitány udvari papja lett, utóbb Sáros megyében, Gömör megyében és Szepes megyében lelkipásztorkodott. Dobsinai prédikátorságában a vakmerő módon kalandozó törökök egy alkalommal csaknem elfogták, neje a martalócok kezébe esett s csakhamar elhúnyt rabságában. Őt magát több megalázás érte, mert kálvinizmusa miatt több helyről kiutasították s az Úrvacsoráról vallott felfogását a szepesmegyei evangélikus papok 1593. évi iglói gyűlésén nyilvánosan vissza kellett vonnia. Azért haláláig híve maradt üldözött kryptokálvinizmusának. Creutzer János orthodox luteránus prédikátorral szemben 1587 körül vívta meg harcát az Úrvacsora igaz értelmezésének kérdéséről, de egyéb vitás vallási tanításokról is. Másokkal is harcolt. Dogmatikus felfogását Melanchton Fülöp írásainak védelme alatt fejtette ki, de tovább ment mesterénél, amint ez német és latin munkáiból nyilvánvaló.
PÖCKHL ERHARD, Zrínyi György titkára, nagy feltűnést keltő tudósítást írt a szigetvári törökök pusztításairól és a mieinknek rajtuk aratott diadaláról. (A németnyelvű Neue Zeitung 1587-ben jelent meg a vasmegyei Monyorókeréken, de csakhamar kinyomtatták Augsburgban és Nürnbergben is. A németországi kereszténység rettegve tekintett a Magyarországot pusztító pogányságra, az embereket minden török hír érdekelte, kíváncsiságukat kisebb-nagyobb röplapokkal és Türkenbüchlein-kiadványokkal elégíthették ki. Részvéttel tekintettek a magyarokra, szenvedéseiket fantasztikus részletekkel bővítve ecsetelték, győzelmeiknek örvendtek. A külföldi szerzők magyar-török vonatkozású ujságlapjai és röpiratai mellett a magyarországi németség is megtette a magáét, hogy a külföld figyelmét ébrentartsa a magyar-török kérdés iránt. Különösen sokat foglalkoztak Zrínyi Miklós hősi halálával s Rudolf magyar királynak és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemnek a török ellen kötött szövetségével.)
STÖCKEL LÉNÁRD (szül. 1510. Bártfa; megh. 1560. június 7. Bártfa) eleinte Kassán, utóbb Boroszlóban tanult, 1530-ban a vittenbergai egyetemre iratkozott be. Itt Luther Márton annyira megszerette, hogy szülővárosába, Eislebenbe, helyezte el tanítónak. Egyrészt szerették volna megtartani Németország számára, másrészt Magyarországon is szükség volt rá: 1539-ben visszatért hazájába s átvette a bártfai gimnázium igazgatását. Bártfa magyar Vittenbergává lett s a lelkes hitújító a Praeceptor Hungariae kitüntető elnevezést nyerte kortársaitól. Mintaiskoláját az egész Felvidéken utánozták, evangélikus hitnyilatkozatát elfogadta mind az öt felvidéki szabad királyi város: Kassa, Eperjes, Lőcse, Bártfa, Kisszeben. (Confessio Pentapolitana, 1548.) Ennek a mintájára készült a hét bányaváros evangélikus hitvallása. (Confessio Heptapolitana, 1559.) Ezt követte a szepesi hitvallás. (Confessio Scepusiana, 1569.) Stöckel Lénárd a protestáns iskolai színi előadásoknak lelkes pártfogója volt; Bártfán 1556-ban eljátszatta diákjaival nagy hatást keltő bibliai színművét: Historia von Susanna in Tragedien weise gestellet zu Übung der Jugend zu Bartfeld in Ungarn. Vittenberga, 1559. (A Szentírásból merített történet Betulius latin drámája után készült: két gonosz öregember el akarja csábítani Zsuzsannát s mikor szándékuk kudarcot vall, ők jelentik fel az ártatlan nőt, ez már-már a hóhér kezére kerül, de végül kiderül az igazság s a gonosz vádlók meglakolnak. A humanista stílusú, vallásos szellemű, érzelmes darab egyben a protestantizmus céljait is szolgálta, mert Zsuzsannával a hitújítók kereszténységét, a két öreggel a pápát és a törököt jelképezték.)
WAGNER BÁLINT (megh. 1557.) brassói születésű hitújító, Honterus János tevékeny munkatársa. Vittenbergából 1542-ben tért haza Brassóba, szülővárosában az evangélikusok latin iskoláját igazgatta, 1549-ben brassói evangélikus lelkipásztorrá választották. Latin nyelven több vallásos és költői munkát, továbbá egy iskolai drámát és egy elterjedt görög nyelvtant írt; csak németül tudó hívei számára gyüjteménybe foglalta az akkor legkedveltebb németországi vallásos énekeket. Az erdélyi szász evangélikusoknak ez volt az első kedvelt énekeskönyvük: Geistliche Lieder und Psalmen. (A gyüjtemény 1553 körül jelent meg, utóbb még többször is kinyomtatták. Az énekek szerzői németországi vallásos költők: Luther Márton és követői.)
Irodalom. – A magyarországi német irodalom fejlődésének részletes áttekintése Pukánszky Béla könyvében: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – Az ide vonatkozó magyar tudományos könyvek és értekezések közül kiemelhetők a következők Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. II. köt. Budapest, 1885. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Ráth György: A felsőmagyarországi kriptokálvinisták hitvitázó irodalmáról. Irodalomtörténeti Közlemények. 1892. évf. – U. az: Pilcz Gáspár és ellenfelei. Magyar Könyvszemle. 1893. évf. U. az: Gradeczi Horváth Gergely és Lám Sebestyén vitája. Irodalomtörténeti Közlemények. 1894. évf. – Weber Samu: Gradeczi Horváth Gergely és családja. Késmárk, 1896. – Szabó Károly és Hellebrant Árpád: Régi magyar könyvtár. III–IV. köt. Budapest, 1896–1898. – Weber Samu: Szepességi protestáns írók az ellenreformációig. Protestáns Szemle. 1897. évf. – Bleyer Jakab: Magyar vonatkozású német történeti népénekek 1551-ig. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1897. évf. – U. az: Magyar vonatkozású német ujságlapok a M. N. Múzeum birtokában. Magyar Könyvszemle. 1900. évf. – Ernyey József: A körmöci Zsuzsanna-játék. A M. N. Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője. 1906. évf. – Melich János: A magyar szótárirodalom. Budapest, 1907. – Adleff Norbert: Adalékok az erdélyi német kalendáriumi irodalom történetéhez. Kolozsvár, 1907. – Leffler Béla: Magyar vonatkozású német népénekek 1556–1697. Budapest, 1910. – Csáki Richard: Honterus János német iratai forráskritikai és nyelvészeti szempontból. Budapest, 1912. – Szelényi Ödön: A magyar evangélikus nevelés története a reformációtól napjainkig. Pozsony, 1917. – Payr Sándor: A soproni evangélikus egyházközség története. Sopron, 1917. – Szilasi Klára: Stöckel Lénárd Zsuzsanna-drámája és a bártfai német iskolai színjáték a XVI. században. Budapest, 1928. – Bruckner Győző: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességen. Budapest, 1912. – Thienemann Tivadar: XVI. és XVII. századi irodalmunk német eredetű művei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1922–1923. évf. – Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története. Sopron, 1924. – Zoványi Jenő: Adatok Stöckel Lénárt irodalmi működéséhez. Teológiai Szemle. 1925. évf. – Pukánszky Béla: Mohács és az egykorú német közvélemény. Mohácsi emlékkönyv. Szerk. Lukinich Imre. Budapest, 1926. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Gulyás Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. Budapest, 1929. – Zoványi Jenő: Pilcius Gáspár sárospataki tanársága. Protestáns Tanügyi Szemle. 1930. évf.
