A COMICO TRAGOEDIA.
A COMICO TRAGOEDIA.
EURÓPASZERTE dívó moralitásoknak egy elkésett magyar példánya jelent meg az ismeretlen szerzőjű Comico Tragoediában. (1646.) Ez az erkölcsjavító történet a Lázár-drámák népes családjába tartozik. A nyugateurópai drámaírók a XV. század vége óta egyre nagyobb érdeklődéssel fordultak a dúsgazdag gonosz ember alakja felé s a szegény ember sorsát a bibliai Lázár történetével példázták. Kilenc európai nyelven írtak Lázár-drámákat; ennek a nagy irodalmi családnak egyik tagja a magyar Comico Tragoedia. Ez a verses moralitás négy felvonásban tárgyalja azt a vallásos tanítást, hogy aki a földön nem élt az erénynek, az mindörökre elkárhozik. A Jóságos Cselekedet leszáll az égből, hogy az embereket magához szoktassa, de az Igazság, Mértékletesség és Erősség előre megjósolják kudarcát; a jóslat valóra válik; az egész föld a Véteké és szolgáié lesz, ezek a Jóságos Cselekedetet menekülésre kényszerítik. A Halál először a dőzsölő Gazdagot juttatja a pokol kínjaira; azután rákerül a sor a híres lator Katonára; végül meglakol a Tiszttartó is, mert a parasztokat nyúzta egész életében.
A szívtelen gazdagokat és a hatalmukkal visszaélő irgalmatlanokat hevesen gyűlöli a színmű névtelen szerzője. A gazdagnak még a szolgája is kegyetlen s így förmed rá Lázárra, az éhező koldusra: «Még ma megrugdoslak, várj csak egy kicsinyét, Meghidd, hogy pofádon hagyom kezem szenyjét». Méltatlankodik a Gazdag felesége is: «Jaj, Isten győzné el a sok szegényt pénzzel!» javában dorbézolnak a nagyúri házban; hát íme egyszerre csak megjelenik a rút, sárga állat: a Halál. A Gazdag felesége felkiált: «Jaj, hatalmas Isten, micsoda szerzet ez? Jaj, mely utálatos rút undok állat ez! Jaj, szolgák űzzétek, nyilván nem ember ez. Szent asszony veszesse! Uram, mi ördög ez?» A Gazdag látja, hogy immár mindennek vége, meg kell halnia. Felesége ijedten kiáltozik «Ó gonosz szerencse, hogy értem e napot! Jaj, hatalmas Isten, nem ér ez holnapot. Borbélyt, doktort, gyorsan, jaj hamar a papot! Papot! Nem jő? Igérj neki egy kalapot!» A Gazdag siránkozik: Sohasem hittem volna, hogy pokol is légyen; sohasem gondoltam a jövő élet kínszenvedéseire; csak gyüjtöttem a pénzt, halmoztam a gazdagságot; most érzem, hogy mind ezt hiába tettem. Egy Angyal meg akarja menteni a haldokló ember lelkét, mert hiszen Jézus Krisztus mindenkiért meghalt; de az Ördögök így beszélnek: Igaz, hogy Krisztus mindenkiért meghalt, de csak azok a bűnösök üdvözülnek, akik megtértek és penitenciát tartottak; ez a gazdag a maga életét hasonló latrokkal töltötte, táncolt, tombolt, hejehujázott, nyulászott, madarászott; ha valaki alamizsnát kért tőle, megtagadta; lakoljon hát a lator! Amint az Ördögök a Gazdag lelkével a pokol felé közelednek, a pokol királya, Pluto, gúnyolni és fenyegetni kezdi az elkárhozottat: Várj csak, majd torkodra forr, amit ittál, ettél; jobb lett volna soha nem születned; most meglakolsz azért, hogy a szegényekre nem gondoltál, a templomra és iskolára gondot nem viseltél s hogy ritkán mentél Isten igéjére; nosza elő a kínzószerszámokat, vessetek neki tövises ágyat, hozzátok elő a tüzes vasfogókat, fúrjátok át agyát vasfúrókkal; kóstolja meg, jó-e az örök tűz lángja. Könyörög a Gazdag: Csak azt engedd meg uram, Pluto, hogy felkiáltsak az égbe irgalomért. Leszól az égből Ábrahám: «Fiam, emlékezzél világon éltedben, A te javaidat elvetted éltedben, Lázár is gonoszit s mostan ő örömben, Te pedig kínlódol nehéz gyötrelemben». Megkezdődik a Gazdag kínzása: ami gyötrelmet ki tud eszelni az emberi fantázia, mindazzal marcangolják, csigázzák, metélik az elkárhozott lelket.
A szívtelen Gazdag mellett a kósza, dicsekedő, részeges katona a társadalom másik ellensége. Javában iszik a lator: «Igyunk vitézek s itt háljunk, Pintes kannát ne utáljunk!» Azt mondja neki a Részegség: «No rokon, jó az ital is, De közeljár a Halál is, Vagy nem gondolsz te azzal is, Még ha szintén ránk talál is?» Nevet a katona: Nem ijedek én meg a haláltól, nagy az én karom ereje, egyedüli gondom az ital. «Tudják hajdan én ki voltam, Sok csatán s harcon forgódtam, Túrnál és Pestnél forgódtam, Magamat csak jól forgattam, Halálig magam nem hagytam, Magam soha meg nem adtam, Sok tatár fejet hullattam, De még jobbra nem akadtam.» Megjelenik a Halál: «Állj! Nem mehetsz el előlem! Szembe kell szállanod velem». A Katona nem száll vele szembe: «Megadtam uram magamat, Kérlek ne bántsd a nyakamat;» legyen tiéd kardom is, csak most az egyszer bocsáss el engem; még meg is vendégellek. A Halál korholja: Sokat latorkodtál, tolvaj voltál, fosztogattad és nyúztad az embereket, meg fogsz sülni a pokolban. Hiába rimánkodik a Katona, a győzhetetlen kaszás kimondja a szentenciát: «Késő akkor idvezülni, Mikor halál kezd kerülni, Elébb kell vala megtérni, Szent s józan élettel élni»: A Katona belátja, hogy meg kell szenvednie addigi lopásaiért, gyilkosságaiért, förtelmeskedéseiért; csak azt kéri, hogy még egyszer ihassék: «Éltem Bacchusnak s Venusnak, Magam ajánlom azoknak».
A tiszttartó úgy jelenik meg, mint maga a Kegyetlenség. Benne a nemesurak zsarnokságát személyesíti meg a szerző. Könyörögnek neki a parasztok: Éhen hal a feleségünk és a gyerekünk, magunk sem ettünk harmad napja, a hatalmas Istenre kérünk, irgalmazz! De a Kegyetlenség rájuk kiált: Sompálcákkal foglak sanyargatni benneteket; úgy megrakatlak titeket, hogy soha ember nem lesz belőletek; szakállatoknál fogva hurcollak mindnyájatokat, azonnal csépet, kapát vegyetek, menjetek és dolgozzatok a földesúr földjén. «Nem gyönyörködöm úgy soha semmiben, Mint emberben való kegyetlenségben, Sokaknak nincs miattam épség testében, Sok embernek iszom én a vérében.» Megáll előtte a Halál s elmagyarázza, ki ő: Császárok és királyok fejet hajtanak nekem, a papok is adófizetőim, senki sem futhat el hatalmam elől, sokak címerét elszaggattam, sok pirospozsgás testet földhöz vertem, sok testből kikergettem a lelket. A Kegyetlenség érezni kezdi testében a világ minden betegségét s könyörögni kezd kínzójának, de a Halál kérlelhetetlen: Lator te, kegyetlen voltál az adószedésben, üldözted az embereket, éhenhalókká tetted a szegényeket; most meghalsz és tüzes pokolra szállsz; utánad társaid következnek; vagy eszükre hozom őket vagy a pokol fenekére taszítom valamennyit. Hosszas fenyegetés és kegyetlen leckéztetés utána Halál intésével végződik az ijesztő jelenetek sora: «Hát pokolra mi lelkünket ne vessük, Testünket ördögökkel ne veressük, Életünkben a szép virtust szeressük, A jutalmat az Istennél keressük».
A színjáték nem szerves egész. Az előjátékul szolgáló első felvonás után három kép következik: egymásnak másolata valamennyi. A szerző hasonló módszerrel még számos más képet ragaszthatott volna egymás mellé, hogy a bűnök büntetését és a halál hatalmát bemutassa. De ha a cselekvény egysége hiányzik is a darabból, mint olvasmány nem érdektelen. A névtelen szerző egy idejét mult formán belül figyelemreméltó munkát írt. Nyelve gazdag népies fordulatokban és talpraesett mondásokban. Verselése elég gördülékeny. Egyes jelenetei kitűnnek jó humorukkal s eleven oktató részeikkel. A XVII. század drámai termésének ez a verses moralitás a legsikerültebb darabja. Kérdés azonban, eredeti munka-e?
Az ismeretlen szerzőjű Comico Tragoediáról már Toldy Ferenc megemlékezett. (A magyar költészet története. I. köt. Pest, 1854.) – Beható tudományossággal Binder Jenő méltatta a színművet. (Egy magyar Lázár-dráma és rokonai. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1898. évf.) – Hogy ez a moralitás különb munka Felvinczi György Comico Tragoediájánál, abban minden irodalomtörténetíró egyetért. – Egyesek, így Toldy Ferenc és Beöthy Zsolt, azt vélték, hogy megírásának ideje a XVI. századra tehető, de Dézsi Lajos az egyes jelenetek élén álló nótajelzések segítségével kimutatta XVII. századi keltét. (Comico Tragoedia című moralitásunk koráról. Budapesti Szemle. 1904. évf.) – Alszeghy Zsolt szerint a darab nem eredeti mű, bár pontos forrását ma még nem lehet kimutatni; megjelenése arról tesz bizonyságot, hogy a világirodalomban kedvelt Lázár-dráma hozzánk is eljutott; jelentősége az is, hogy az ismeretlen magyar átdolgozó nyelve hangulatkeltő, stílusa emelkedett, verselése könnyed. (Magyar drámai emlékek Bessenyeiig. Budapest, 1914.) – Kastner Jenő felvetette azt a gondolatot, hogy a mű nem moralitás, hanem valamelyik XVII. századi olasz kisopera szövegkönyve; ez időben ugyanis a moralitások szívesen öltözködtek a zenedráma divatos ruhájába. (Az első magyar opera. Klebelsberg-emlékkönyv. Budapest, 1925.)
Kiadások. – Comico tragoedia azaz rész szerént víg, rész szerént szomorú história. Nagyvárad, 1646. (Ennek a kiadásnak csak töredéke maradt fenn, de egészen megvan az 1683. évi lőcsei kiadás és az 1699. évi kolozsvári kiadás. Népszerűségét mutatja az, hogy a XVII. századból kéziratos másolata is maradt, a XVIII. században pedig több ponyvakiadása jelent meg.) – Alszeghy Zsolt szövegkiadása Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914. (A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – Szivák Iván: A magyar dráma kezdete. Budapest, 1883. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Binder Jenő: Egy magyar Lázár-dráma és rokonai. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1898. évf. – Dézsi Lajos: Comico Tragoedia című moralitásunk koráról. Budapesti Szemle. 1904. évf. – Négyesy László: A XVII. századi széppróza és színészet. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Alszeghy Zsolt: Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914. – Kastner Jenő: Az első magyar opera. Klebelsberg-emlékkönyv. Budapest, 1925.
