KRÓNIKÁSOK, ÖNÉLETÍRÓK, LEVÉLÍRÓK.
KRÓNIKÁSOK, ÖNÉLETÍRÓK, LEVÉLÍRÓK.
A XVII. SZÁZAD történetírása vallásos szellemű. A krónikákból, önéletírásokból, naplókból és kortörténeti feljegyzésekből mindjárt kitűnik, vajjon a szerző katolikus-e vagy protestáns?
PETHŐ GEKGELY horvátországi földbirtokos katolikus szempontú krónikás: aszerint ítéli meg a politikai és hadi események vezéreit, hogy kedveztek-e vagy ártottak-e a katolikus vallásnak? Rövid magyar krónikájában (1660) a hún időktől 1626-ig vezette le a magyar nemzet történetét. Ahol a korabeli eseményekről szól, ott figyelmet érdemel; a régibb korra vonatkozó anyagát ismert történeti kútfőkből szedegette egybe. Érdeme, hogy összefoglaló magyar históriát írt s nem elégedett meg egy kisebb korszak rajzával.
SZALÁRDI JÁNOS erdélyi fejedelmi titkár protestáns szellemű történetíró. Siralmas krónikájában (1662) Erdély viszontagságait a mohácsi csatától kezdve Apafi Mihály koráig beszélte el. Magyar nyelven ez az első történeti mű, mely egy nagy korszakot önálló kutatások alapján összefüggően tárgyal. A szerző az eseményeket a református erdélyi fejedelmek szempontjából ítélte meg, a török hűbérviszonynak pártolója volt. Stílusa egyhangú, színtelen, száraz; bonyodalmasan megszövegezett, hosszú mondatai kifárasztják a legtürelmesebb olvasót is. Annál nagyobb elismerést érdemel históriai anyaga. Munkája Bethlen Gábor, I. Rákóczi György és II. Rákóczi György uralkodására nézve elsőrangú forrás.
Az önéletrajzok közül mindenekelőtt VERESMARTI MIHÁLY pozsonyi kanonok Megtérésének históriája vonja magára a figyelmet. Amint Szent Ágoston kitárta lelkét a világ elé, akként iparkodott ő a maga írásában megmagyarázni református hitéről a katolikus vallásra való áttérését. A hippói püspök világhírű vallomásai erősen hatottak a magyar íróra, de a mesterétől kölcsönzött formát eredeti tartalommal töltötte meg. Születésétől kezdve 1620-ig adta elő életrajzát, aggodalmas lélekvizsgálással nyomozta lelke fordulatait, beszámolt élete sok vergődéséről. Önéletírása – a maga közvetlen stílusával és komor jeleneteivel – mély bepillantást enged a régi világ érzékeny vallásosságába.
KEMÉNY JÁNOS erdélyi fejedelem Önéletírása (1658) Bocskai István korától II. Rákóczi György trónralépéséig terjed. Erős református szellem és szigorú erkölcsi felfogás, de egyben politikai célzatosság is jellemzi. Kemény János a már elhúnyt erdélyi politikusokat dícséri, Bethlen Gábort magasztalja, de az élőkről, különösen a Rákócziakról, nem nyilatkozik kedvezően. Kisebbít másokat, hogy magát emelje. Hangja kesernyés, nyelve latinos magyarságú, stílusa túlságosan pongyola. Sok helyen csak erős belemélyedéssel és a szövevényes mondatok szétboncolásával lehet megérteni.
Míg Veresmarti Mihály megtérésének históriájában a hittudós és pap lép elénk, míg Kemény János önéletírásában a politikus és nemesúr szólal meg, TÓTFALUSI KIS MIKLÓS önigazolása – Maga személyének mentsége (1698) – a városi polgár és művelt iparos helyzetébe és gondolatvilágába enged betekintést. Büszke a mesterségére, önérzetesen tiltakozik a kisvárosi rágalmak ellen, indulatosan támadja a kolozsvári református papokat. Nem az fáj neki, hogy könyvnyomtató műhelyéből nincs anyagi haszna, hanem ellenségeinek kicsinylő modora sérti; tudja a maga értékét s nem tűri a nála kisebb emberek fölényes korholását. Visszapillant hollandiai dicsőséges életére; elpanaszolja, hogy mit kellett itthon szenvednie; személy szerint állítja pellengérre irigy ellenségeit. «Aki a tengerbe esik, vagy megissza mind vagy kiúsz, másként belehal. Ebben én benne vagyok és ha tovább hallgatok, látom, hogy vesznem kell.»
BETHLEN MIKLÓS erdélyi kancellár Önéletírásának lapjairól egy nyiltszívű, nemes indulatú, tanult politikus képe tűnik elő. Ez az önéletrajz Erdélynek mind politikai fejlődéséhez, mind művelődéstörténetéhez értékes adatokat nyujt. Bethlen Miklós I. Rákóczi György korától II. Rákóczi Ferenc fölkeléséig írta meg élete történetét; históriai anyaga nagyértékű, de stílusa nem egyenletes; vannak élénken írt részletei és vannak nehezen érthető fejtegetései. Mint legtöbb kortársa, ő is szereti a hosszú mondatokat, a bonyolult kifejezéseket, a latin szavak sűrű alkalmazását.
A nemzet életébe vágó, történeti jelentőségű politikai kérdésekkel több nevezetes röpirat foglalkozott. Zrínyi Miklós politikai fejtegetéseinek kéziratai az 1650-es évektől kezdve kézről-kézre jártak s a török veszedelemre és a bécsi császári udvar ellenséges magatartására egyaránt felhívták a figyelmet. Példájára NÁDASDY FERENC is írt politikai elmélkedéseket, ezek is kéziratban forogtak közkézen. A dúsgazdag magyar úr a Habsburg-ház magyarellenes felfogását elkeseredve szemlélte, a szabadulás eshetőségeit komoran mérlegelte, a szabadságharc gondolatának erős híve volt. Kétségbeejtette az a gondolat, hogy «utolsó romlásban forog a valaha másoknak rettentésére dicsőséggel tündöklő magyar nemzet». Nem vetett számot a valóságos erőviszonyokkal, elszánt élekkel bízott az igazság diadalában, vérpadon fejezte be életét.
A röpiratok és politikai elmélkedések mellett a levelek is élénk bepillantást engednek a kor prózai stílusába és művelődéstörténeti viszonyaiba. A nők csaknem olyan szorgalmas levélírók voltak, mint a férfiak. (Apafi Mihályné Bornemissza Anna, Bethlen Gáborné Károlyi Zsuzsánna, Kemény Jánosné Lónyay Anna, Rákóczi Györgyné Lorántfy Zsuzsánna, Teleki Jánosné Bornemissza Anna, Thököly Imréné Zrínyi Ilona, Thurzó Györgyné Czobor Erzsébet.) A papok, katonák, politikusok mellett (Bocskai István, Illésházy István, Kemény János, Teleki Mihály, Thököly Imre, Thurzó György, Vitnyédi István) a költők is kivették részüket a levelezésből. (Gyöngyösi István, Koháry István, Rimay János, Szenczi Molnár Albert, Zrínyi Miklós.) A legkiválóbb levélírók BETHLEN GÁBOR, ESTERHÁZY MIKLÓS, PÁZMÁNY PÉTER, I. RÁKÓCZI GYÖRGY. Levelezésükben nemcsak írói egyéniség van, hanem emelkedett szellem és gyakorlati életbölcsesség is. Ezek a levelek a nemzeti és vallási ügyeknek, a politikai és hadi életnek, a szellemi és gazdasági dolgoknak, a családi és baráti viszonyoknak száz és száz fontos kérdését meggondolt okfejtéssel tárgyalják s nem egyszer igazán mély gondolatokat foglalnak magukban.
Ebben a korszakban jelenik meg az első magyar útleírás: SZEPSI CSOMBOR MÁRTON Europica varietasa. (1620.) A világjáró ifjú bekalandozta a lengyel, dán, holland, angol, francia, német földet, megtekintette a nevezetesebb városokat, megfigyelte a polgári osztályok és az alsóbb néprétegek életét. Tetőtől-talpig becsületes, gyermekességig őszinte ember; pironkodva vallja be hibáit, számot ad többrendbeli együgyűségéről; az idegen városok palotasorai közül vissza-visszagondol koldus hazájára. Színes leírásai és hangulatos szakaszai nincsenek, de érdeme, hogy ösvényt mert törni az útleírásban.
Krónikások, önéletírók, levélírók:
BETHLEN GÁBOR (szül. 1580. Marosillye, Hunyad megye; megh. 1629. Gyulafehérvár) az iktári Bethlenek közül való. A nevezetes erdélyi család az Anjouk korában kezdett emelkedni s 1866-ban halt ki. (Máseredetű a ma is virágzó bethleni Bethlen-család, ennek író- és tudóstagjai: Bethlen János, Bethlen Farkas, Bethlen Miklós, Bethlen Kata.) A legnagyobb erdélyi fejedelem elég felületes nevelésben részesült, de már serdülő ifjúsága idején vitézül harcolt Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hadakozásaiban; később elszenvedte az Erdélyt megszálló Habsburg-csapatok rémuralmát. Mivel nem tudott belenyugodni Basta György császári tábornok zsarnokságába, török földre menekült. «Oly mélységesen gyülölte a német uralmat – írja róla Szamosközy István – hogy illyei várkastélyát és Erdélyben bírt nagykiterjedésű birtokait inkább a németek zsákmányául hagyta, veszni engedte és hazáját bujdosással cserélte fel, mintsem az ellenség gőgjét és zsarnokságát tűrje. A szabadságban született és nevelt nemes szellemű emberek bármily veszedelmet szívesebben vállalnak, mintsem a szolgaság aljas jármába görnyedjenek.» A bátor bujdosó egyike volt azoknak, akik Bocskai Istvánt trónra segítették. A nemzeti fölkelés diadalainak hírét a zsákmányolt zászlókkal együtt ő vitte meg Konstantinápolyba s ő hozta meg onnan a szultán buzdító válaszát és a fejedelmi jelvényeket. Utóbb Báthory Gábort is nagylelkűen támogatta, de a züllött lelkű fejedelem hálátlanul viselkedett vele szemben, ezért újból a törökök közé menekült. Segítségükkel foglalta el az erdélyi fejedelemséget 1613-ban. Mindössze tizenhat évig uralkodott, de kormányzása így is áldás volt Erdélyre. Még sok hadakozásának fáradalmait sem érezték alattvalói. Erős diplomáciai érzéke, hadviselő tehetsége, igazságos uralkodása tiszteletet parancsoltak egyénisége iránt. A protestánsok védelmében három ízben harcolt a Habsburg-ház ellen, három békéje Magyarország történetének nevezetes eseménye. A magyarországi rendek az 1620. évi besztercebányai gyűlésen Magyarország királyává választották, a címet elfogadta, de sohasem koronáztatta meg magát. Református hitbuzgalmára említést érdemlő adat, hogy a bibliát huszonhatszor olvasta el; emelkedett szellemére jellemző, hogy Káldi György jezsuita áldozópapot pénzzel támogatta a katolikus biblia kinyomtatásában. Az erdélyi katolikusoknak jó dolguk volt uralkodása alatt, ezért fejedelemségére hálás szívvel emlékeztek vissza. Még a jezsuiták is visszatérhettek Erdélybe s megnyithatták iskoláikat Kolozsmonostoron és Gyulafehérvárt. A saját hitfeleinek igényeivel szemben is több helyen visszaadatta a református templomot a falu katolikus többségének. Bölcs kormányzását és kulturális fogékonyságát nem lehet eléggé magasztalni. Hittudományi témákról örömmel tárgyalt, tudósokkal szívesen levelezett, az iskoláktól, elsősorban a gyulafehérvári-nagyenyedi református kollégiumtól, nem sajnált semmi költséget. Első nejével, Károlyi Zsuzsánnával, folytatott levelezése nemes fényben tünteti fel mindkettőjük lelkét. A csaták zajában forgolódó, gyöngéd férj sokat bánkódott felesége betegsége miatt; «Mennyit búsulok – írja gyöngélkedő nejének a táborból – azt én meg nem írhatom: tudja és látja azt csak Krisztus. Ő szent felsége könyörüljön rajtad szerelmes szívem és orvosoljon meg. Ha lehetne, bizonyítom az Úristennel, véremmel is jót tennék veled! A nagyhatalmas, de nagykegyelmű Úristen könyörüljön édes szívem rajtad és adja meg előbbeni jó egészséged, hogy az én sok fáradságim után nyughatnám, élhetnék veled együtt ő szent felségének kegyelmes engedelméből». Károlyi Zsuzsánna az Isten kegyelméből való hitvestársak örök példaképe. Ajkán nem puszta szólás leveleinek meg-megismétlődő kifejezése: «Az én teljes életemig való hű és igaz szeretettel való szolgálatomat ajánlom kegyelmednek, mint szerelmes uramnak». A nagy fejedelem politikai és családi leveleiből a történetíró és a magyar prózai stílus fejlődésének kutatója egyaránt sokat tanulhat. Ő az első nagytekintélyű magyar, aki kénytelen volt szakítani a Habsburg-orientáció gondolatával, mert arra a meggyőződésre jutott, hogy a török barátság többet ér az osztrák-ház nemzetellenes politikájánál. Úgy látta, hogy a török védőuraságot könnyebb elviselni, mint a Habsburg-uralmat. «Soha egy óráig – írja egyik levelében – német hűsége alatt nem akartam lenni. Hanem mikor az országot elfoglalta is, inkább akartam minden jószágom nélkül lenni és bujdosást szenvednem, hogysem mint alatta legyek. Hazámnak árulója nem akartam lenni soha. A török császár birodalmába mentem, hűsége, szárnya alatt akartam nyomorgani örömesben pro tempore, hogysem mint nemzetemnek nyomorúságát, hazámnak pusztítását szemeimmel nézzem és én is egyike legyek nyomorgatói közül, mint nagy sokan magunk közül találtatának.» – Bethlen Gábor fejedelem kiadatlan politikai levelei. Kiadta Szilágyi Sándor. Budapest, 1879. – Bethlen Gábor fejedelem levelezése. Kiadta Szilágyi Sándor. Budapest, 1886. – Többi levele és feljegyzése a Századok 1868. évf. és a Történelmi Tár 1880., 1882. és 1885. évf.-ban. (Legközvetlenebb és gondolatait őszinte szívvel feltáró azokban a leveleiben, melyeket nejéhez és néhány meghitt emberéhez, így Alvinczi Péterhez, ír. Elég oka volt a panaszra és felháborodásra is, mert sok emberben csalódott s tapasztalnia kellett a magyar rendek közömbösségét, állhatatlanságát, önzését. Leveleiből nemcsak nagy élettapasztalat, erős logikai érvelés és találó irónia sugárzik ki, hanem írói készség, sőt bizonyosfokú írásművészet is. Lelkének gazdagsága és stilizálásának formája annál meglepőbb, mert még latinul sem tanult s nem okulhatott más irodalmak prózai szövegein.)
BETHLEN MIKLÓS gróf (1642–1716) erdélyi földbirtokos, Bethlen János erdélyi kancellár és történetíró fia, Apáczai Csere János tanítványa. Megfordult a német és holland egyetemeken, járt Párisban és Londonban. Mint világlátott ifjú tért vissza hazájába. 1664-ben meglátogatta Zrínyi Miklóst, tanuja volt megrendítő halálának. Az erdélyi közpályán gyorsan emelkedett egészen a kancellárságig. Mivel Apafi Mihály fejedelem halála után sikeresen fáradozott Erdély és a Habsburg-ház egymáshoz való viszonyának rendezésében, I. Lipót király grófi rangra emelte. Nagyon bíztak hűségében, de később egy különös röpirata miatt, melyet II. Rákóczi Ferenc fölkelése idején békítő szándékkal írt, elfogták, Bécsbe vitték, szigorú felügyelet alatt tartották. Bécsből nem is tért többé vissza hazájába. – Önéletírásának kéziratát Szalay László bocsátotta közre: Gróf Bethlen Miklós önéletírása. Két kötet. Pest, 1860. (Az önéletírást 150 évig csak kéziratban ismerték, pedig megérdemelte volna, hogy kinyomtassák. A szerző Szent Ágoston, Petrarca és más hírneves önéletrajzírók példájára bölcselő szellemű lélekrajzot igyekezett írni, hibáit őszintén megvallotta, a dicsőség és hírnév hajszolását elhárította lelkétől. Azt szerette volna, ha utódai és olvasói tanulnak élettörténetéből. Latinul, úgymond, nagyobb hatással tudott volna írni, de mégis mellőzte a deák beszédet: «Deákul a feleségem se értette volna, én pedig nagyobbára őérette és az ő kérésére írtam le az én rendkívül való sok szenvedésimet; noha talán csak többet sir miatta. De mind ő, mind mások, kivált Erdélyben s Magyarországban, úgy hiszem, tanulhatnak sokat belőle, valakik isteni félelemmel és keresztyéni alázatossággal, szeretettel fogják olvasni». Igy keletkezett bécsi elzártságának szomorú óráiban: «Bethlen Miklós élete, magától igazán íratott, kit az Isten tud». Annyira emelkedett szellemű, hogy még vallási előítélet sincs lelkében; szeretné, ha református hitfelei egyesülnének valamennyi keresztény vallásfelekezettel, sőt még a zsidók, mohamedánok és pogányok egy közös akolba való megtérését is kívánja. Érzékeny, mélabús lélek. «Ezt a hosszas munkát azért írtam, édes szívem Júliám» – fordul nejéhez – hogy olvasgassad: «Jó leszen, lelkem, neked arra, hogy holtom után néha, ha sírásra leszen szükséged, vedd elő; olvasd, sírj, édesem, mellette; neked, édes fiam József, hogy tanulj belőle».)
ESTERHÁZY MIKLÓS gróf (szül. 1582. Galánta, Pozsony megye; megh. 1645. Nagyhöflány, Sopron megye), az Esterházy-család nagyságának megalapítója, protestáns nemescsaládból származott. Tanulmányainak befejezése után katolikussá lett, bár ezzel a lépésével maga ellen ingerelte egész rokonságát, még atyja is kitagadta családjából. A Habsburg-ház szolgálatában gyorsan emelkedett, 1613-ban bárói rangot nyert, 1626-ban grófsággal jutalmazták hűségét. Ellensége volt az erdélyi fejedelemség önállóságának, mert Szent István koronájának egységét a magyar király uralma alatt akarta helyreállítani s a török hatalom ellen egyedül a Habsburg-ház erejében bízott. Bethlen Gábor és I. Rákóczi György támadásai idején a bécsi udvarnak Pázmány Péterrel együtt kiváló szolgálatokat tett, állhatatos királypárti diplomatának és jó csapatvezérnek bizonyult. II. Ferdinánd király adományokkal halmozta el, a spanyol király megküldte számára az aranygyapjas rendet, az 1625. évi országgyűlés nádorrá választotta. Fiai közül Esterházy Pál herceg még ragyogóbbá tette a család fényét. – A magyarországi palatinusnak, gróf Esterházy Miklósnak, Rákóczi György erdélyi fejedelemnek írt egynehány intő leveleinek igaz pariája. Pozsony, 1644. (A nádor ez Intő Levelek közzétételével mintegy be akart számolni nemzetének, hogy milyen volt a gondolkodása és eljárása az erdélyi fejedelemmel szemben, egyúttal irányítani is akarta honfitársait a maga királypárti katolikus politikája szerint. A könyvnek a külföld okulására egyidejűen latin fordítása is megjelent Bécsben.) – Lónyai Zsigmondhoz és némely vármegyékhez írt egynehány leveleinek igaz pariája. Bécs, 1645. (Ez a könyv is voltaképen politikai röpirat pótlása: hazafias önigazolás és higgadt oktatások valósággal elküldött levelekben.) – Galántai gróf Esterházy Miklós munkái. Szerk. Toldy Ferenc. Pest, 1852. (Az I. Rákóczi Györgyhöz és Lónyai Zsigmondhoz intézett leveleken kívül még számos más levél és politikai irat, továbbá egy katolikus hitvitázó fejtegetés gróf Nádasdy Ferenchez intézve.) – Újabban felbukkant leveleit és feljegyzéseit a Történelmi Tár 1882., 1884., 1886., 1901., 1907. és 1908, évfolyama hozta. (Míg az erdélyi fejedelmekkel kapcsolatos írásaiból sok indulat, gyanúsítás, féltékenység, kicsinylés, gúny és büszkeség ütközik ki, feleségéhez vidáman és gyöngéden ír, fiát szeretettel oktatja. Családi levelezésében szeretetreméltó férj és atya, politikai leveleiben az udvar nemzetfelszabadító törekvéseit hazafias lélekkel támogató államférfi, a protestánsok erős katolikus ellenfele, az erdélyi fejedelmek hatalmi növekedésének és törökpártiságának szívós ellenzője.) – Esterházy Miklós nádor iratai. Szerk. Hajnal István. Budapest, 1930. (Kiadatlan forrásanyag. A kormányzattörténeti iratok közül főként a leveles anyag és a nádor memorandumai érdemelnek figyelmet.)
KEMÉNY JÁNOS (szül. 1607. Bükkös, Beszterce-Naszód megye; megh. 1662 január 23. Nagyszőlős, Nagyküküllő megye) erdélyi nemesúr, I. és II. Rákóczi György hadvezére, 1661-ben erdélyi fejedelem. Apafi Mihály erdélyi fejedelem és a török ellen harcolva esett el a nagyszőlősi csatában. Önéletírásából jól meg lehet ismerni életét és jellemét. Mikor II. Rákóczi György lengyelországi harcaiban tatár fogságba került és Krímben raboskodott, vallásos olvasmányaiban lelt vigaszt s írogatással enyhített testi-lelki szenvedésein. – Gilead balsamuma azaz Sz. Dávid százötven zsoltárinak céljok és értelmök szerént egybeszedegettetésöknek és kilenc részekben alkalmaztatásoknak táblája. Sárospatak, 1659. (Ezt az imádságos gyüjteményét Krim országában Bakcsiszeráj város mellett egy kősziklákon épített várban kétszer foglalta írásba: az 1657. évi első kidolgozás elveszett, az 1658. évi második kidolgozást sikerült hazahoznia és kinyomtatnia. Könyvét I. Rákóczi György özvegyének, Lorántfy Zsuzsánnának, ajánlotta.) – Önéletírása számos másolatban forgott közkézen, szövegét először Rumy Károly adta ki, ez a kiadás azonban igen gyarló: Monumenta Hungarica azaz magyar emlékezetes írások. Két kötet. Pest, 1817. (Rossz másolat alapján, számos hibával.) – Kritikai kiadását, az eredeti kézirat alapján, Szalay László rendezte sajtó alá: Kemény János erdélyi fejedelem önéletírása. Pest, 1856. (Az önéletrajz teljes címe: «Ez boldogtalansággal teljes világra származásomnak, abban töltött nyomorúságos életemnek és annak nehéz folyása alatt forgott némely nevezetes dolgoknak, tatár rabságban lételemnek sanyarú alkalmatosságában lött szomorú, de igazságos leírása, kedves atyámfiainak és gyermekeimnek emlékezetül hagyásra, melyben jőnek be némely értem avagy időm előtt történt, de valóságos relatiókból tanult holmi dolgok is». Lapjain a magáról sokat tartó, nagyravágyását titkolni igyekező politikus szólal meg. Sok kiváló embert ismert, ezek közül különösen hármat jellemzett eredeti vonásokkal: «Egy időben élének ez három nagy magyarok: Bethlen Gábor, Pázmány Péter és Esterházy Miklós, kiknek esmeretekben voltam, köztük nagy dolgokban forogván nevekedtem. De jaj, mint hagyatánk árvául országoktól, nemzetektől! Az említett Pázmány mondja vala egykor nála létemben: Átkozott ember volna, ki titeket arra késztetne, hogy töröktől elszakadjatok, ellene rugoldozzatok, míg Isten a keresztyénségen másképen nem könyörül; mert ti azoknak torkukban laktok, oda annak okáért adjátok meg, azmivel tartoztok; ide tartsatok csak jó correspondiát, mert itt keresztyén fejedelemmel van dolgotok, tudniillik római császárral; adománytok nem kell, az törököt töltsétek adománytokkal; mert noha im látod, édes öcsém, nekünk elégséges hitelünk, tekintetünk van mostan az mi kegyelmes császárunk előtt, de csak addig durál az a német nemzet előtt, míglen Erdélyben magyar fejedelem hallatik floreálni, azontúl mindjárt contemptusba jutván, gallérink alá pökik az német, akár pap, barát vagy akárki legyen. Az Esterházy Miklós is igen eszes, módos, authoritativus jó magyar vala. Ez kettőben csak az vala káros, hogy az evangelica religiónak mindenik nagy üldözője, egyébiránt nemzetüket és annak szabadságait szerető hasznos emberek valának. Bethlen Gáborhoz hasonló nagy fejedelem Mátyás királytól fogva és István királyon kívül nem hallatott, nem is reménylhetni… Ő vajha avagy ne született avagy örökké élt volna!»)
NÁDASDY FERENC gróf, a híres dunántúli nemzetség nagyratörő tagja, tudományszeretetével és mecénási hajlamaival erősen kitűnt a korabeli főrangúak közül. Az ő költségén jelent meg többek között az a díszes kiadású történeti munka, mely a külföldet vonzó formában tájékoztatta a magyar vezérekről és királyokról: Mausoleum potentissimorum ac gloriosissimorum regni apostolici regum et primorum militantis Ungariae ducum. Nürnberg, 1664. (Ötvennyolc rézmetszetű arcképpel s a grófnak Magyarország rendeihez intézett ajánlásával.) A nagyműveltségű férfiút rendkívüli gazdagságáért magyar Krőzusnak nevezték. Hazafias elkeseredésében a szentgotthárdi csatát követő vasvári béke után a Habsburg-ház ellen szövetségre lépett Wesselényi Ferenc nádorral és társaival; ezért az ország törvényeit mellőző idegen bíróság lefejeztette és vagyonát elkobozta, jóllehet még a római pápa is közbelépett érdekében I. Lipót német-római császárnál és magyar királynál. Az igazság megkívánja, hogy a történetíró arra is rámutasson, milyen embertelenül üldözte és üldöztette a nagytekintélyű országbíró a protestánsokat. Elődei a dunántúli evangélikusok legnagyobb jótevői voltak, ifjú korában ő is az ágostai hitvallást követte, de attól kezdve, hogy 1543-ban Esterházy Miklós nádor rábeszélésére katolikussá lett, szembefordult régi luteránus hitfeleivel. Áttérése valóságos fordulópont a dunántúli evangélikusok történetében. Félezernél több volt ez időtájt a dunántúli ágostai hitvallású egyházközségek száma s ez a nagy szám II. József koráig ötven gyülekezetre olvadt le. A protestáns hitüktől sorjában elforduló félelmes nagyurak magukkal vitték katolikus vallásukra falvaikat és jobbágyaikat, a császári kormányzat minden dolgukban nekik igazat adott, hitehagyásuk őszinteségét neves hittérítéssel iparkodtak bebizonyítani. Nádasdy Ferenc is sok helyről elűzte a luteránus lelkipásztorokat, elfoglalta templomaikat, bezáratta a papjaik prédikációit hallgató parasztokat. Magát az evangélikus szuperintendenst is kikergette lakóhelyéről, Sárvárról. Az országgyűlések több ízben foglalkoztak erőszakosságaival. Zrínyi Miklós bizalmas híve, a nagyműveltségű Vitnyédy István soproni nemesúr, ezeket írja róla: «Megismertük azt már mi sokképen, mert mind esküvésivel, mind keresztény hitivel, mind úri emberségével sokszor megcsalt bennünket. Ilyen emberrel hogy lehessen az ember familialiter, az kinek minden cselekedeti latorság». Kivégzése előtt azzal az ajánlással kérték a római pápa közbenjárását megmentése érdekében, hogy negyvenezer embert térített vissza a katolikus egyházba. A pápai kérelem mellőzésével I. Lipót király még annak ellenére is kivégeztette, hogy Esterházy Miklós nádor veje és Esterházy Pál tábornagy, a későbbi nádor, sógora volt. – Két magyarnyelvű munkája maradt kéziratban: Elmélkedések és az Oratio. Szellemük és stílusuk Zrínyi Miklós hatását tükrözi. – Nádasdy Ferenc Oratiója az ország négy rendjéhez. Közli Veress Endre. Történelmi Tár. 1896. évf.
PETHŐ GERGELY (1570–1629) tekintélyes nemesúr volt, a magyar országgyűléseken a horvátországi rendek követe. Ősei a Jagellók korában költöztek Horvátországba, lassankint elhorvátosodtak, maga Pethő Gergely is inkább horvátnak érezte magát. Katolikus szellemű krónikájában olyan elfogultan ítélkezett, hogy még Bocskai Istvánt is átkozott embernek és a haza megrontójának nevezte, akinek jobb lett volna nem is születnie. – Krónikája kéziratban maradt. Szövegét először gróf Zrínyi Miklós adta ki: Rövid magyar krónika sok rendbéli fő históriás könyvekből nagy szorgalmatossággal egybeszedegettetett és írattatott Petthő Gergelytől. Bécs, 1660. (A könyv az 1572–1626, évekre nézve forrásértékű, a régebbi korok eseményeit nyomtatott kútfőkből szedte ki a szerző.) – Másodszor gróf Kálnoki Sámuel erdélyi kancellár költségén jelent meg: Az magyar krónikának veleje és summája. Bécs, 1702. (Ez a kiadás azt állítja, hogy a krónikát Zrínyi Miklós írta s munkáját Pethő Gergely neve alatt tette közzé. Puszta mendemonda.) – Később a krónikát Spangár András jezsuita áldozópap folytatta: A magyar krónikának, amelyet elsőben megírt s kibocsátott Pethő Gergely, tovább való terjesztése. Kassa, 1734. (Újabb kiadásai: 1738. és 1753.)
I. RÁKÓCZI GYÖRGY (1593–1648), az Erdély trónjáról 1608-ban lemondott Rákóczi Zsigmond fia, Felső-Magyarország egyik leggazdagabb nemesura volt. Harminchat éves korában jutott Erdély trónjára, református alattvalói Bethlen Gábor érdemes utódát tisztelték személyében, de szenvedélyes vagyonszerzése és türelmetlen vallásossága sokak rokonérzését elidegenítette kormányzásától. Kálvinista egyházi és iskolai célokra sokat áldozott, a Habsburgok ellen a protestánsok védelmére fegyverrel szállt síkra s 1645. évi linzi békéjében ismét olyan erőssé tette a protestáns nemzeti párt tekintélyét, mint amilyen Bethlen Gábor korában volt. Neje, Lorántfy Zsuzsánna, minden törekvésében híven támogatta. Igaz, istenes házaséletet éltek. A politikai élet gondjaiba merült fejedelem helyett sokszor maga Lorántfy Zsuzsánna intézte birtokaik gazdasági ügyeit; egy millió holdat meghaladó földön gazdálkodott ekkor a Rákóczi-ház; népes várak, községek, uradalmak kiadásait és jövedelmeit számoltatta el a fejedelemasszony. A fejedelem levelezése Törökország, Lengyelország, Németország és Svédország felé egyaránt kiterjedt, ő maga nemcsak nagy megfontoltsággal levelezett, hanem még fiai számára is írt atyai és uralkodói intelmeket. – A két Rákóczi György családi levelezése. Kiadta Szilágyi Sándor. Budapest, 1875. (Amit I. Rákóczi György épített, azt fia összerombolta. II. Rákóczi György is vallásos uralkodó volt, de egyúttal magas méltóságában és családja isteni kiválasztottságában elbízott fejedelem: tehetséggel nem párosult nagyravágyásáért súlyosan lakolt, egyben Erdélyt is szerencsétlenné tette. Levelezése eléggé tájékoztat vonzóbb vonások híjával levő egyéniségéről.) – Pázmány, Lippay és Esterházy levelezése I. Rákóczi Györggyel. Kiadta Beke Antal. Budapest, 1882. (Míg Esterházy Miklós titkos gyűlölettel tekintett Erdély felé, Pázmány Péter bizalmasabb hangon írt a fejedelemnek, mert belátta, hogy milyen nehéz helyzetbe került Erdély a maga keserves török vazallusi állapotában.) – Az öregebb Rákóczi Györgyről Bod Péter a következőket írja: «Az egész Bibliát a fegyverzörgésekben és hadakozásokban tizennégyszer átolvasta. Mikor a fia, Rákóczi György, az oskolákból kibúcsúznék, adott eleibe annak taníttatására Oktató Intést, melyet a fia deákra fordítván 1638-dik eszt. kibocsátott. Azután hasonlóképen 1640-dik eszt., mikor Rákóczi Zsigmond elhagyná az oskolákban való tanulását, annak is eleibe szép tanácsot adott mint atya, hogy viselje magát az Istenhez és emberekhez, hogy Isten és emberek előtt kedves lehessen. Ezt a fia deákra fordította és kinyomtattatta a maga búcsúzó s atyjának a taníttatásában való jóakaratját megköszönő orációjával és sok tudós embereknek, Gelejinek, Alstédiusnak, Piskátornak s Bisterfeldnek örvendező és köszöntő verseikkel Fejérvárott 1640-dik esztendőben». (Magyar Athenas. 1766.)
SZALÁRDI JÁNOS (1601–1666) a gyulafehérvári országos levéltár őre volt, később nagyobb jövedelemmel járó hivatalokba került. Mint a Rákóczi-család bizalmi embere, sok olyan okirathoz hozzájutott, melyeket mások előtt zárva tartottak. Munkájában nagy tisztelettel szólt fejedelmi pártfogóiról. Vallásosságának tulajdonítható, hogy az ószövetségi Szentírás tanulságait állandóan belevonja történeti fejtegetéseibe. Az erdélyi eseményeknek a régi zsidó történettel való egybehasonlítgatása végighúzódik egész munkáján. – Krónikája kétszáz évig hevert kiadatlanul, míg végre báró Kemény Zsigmond közrebocsátotta: Szalárdi János siralmas krónikája kilenc könyvei. Pest, 1853. – Néhány jellemző szemelvény Angyal Dávid kiadásában: Szalárdi János siralmas krónikája. Budapest, 1898. (Magyar Könyvtár.)
SZEPSI CSOMBOR MÁRTON (1594–1622) abaújmegyei származású evangélikus pap. Mint tanulóifjú többnyire gyalogszerrel utazgatott hazájában, utóbb bejárta fél Európát. «Gyermekségemtől fogván kiváltképen való indulatimtól hajtattam én az idegen helyeknek látására» mondja útleírásában, 1620-ban. Iskoláinak elvégzése után a kassai latin iskolában nyert tanítói állást, majd a zemplénmegyei varannói iskolában tanított, egyben nevelője volt egy előkelő felvidéki magyar úrfinak. Huszonnyolc éves korában húnyt el. – Európai utazásának leírása: Europica varietas avagy Szepsi Csombor Mártonnak lengyel, mazur, pruz, Dánia, Frisia, Hollandia, Zelandia, Anglia, Gallia, Német- és Csehországon, viszontag a prussiai, pomeraniai, sueciai, norvégiai, frisiai, zelandiai, britanniai tengeren való bujdosásában látott, hallott külömb külömbféle dolgoknak rövid leírása, mely minden olvasónak nemcsak gyönyörűségére, sokféle hasznára is szolgálhat. Kassa, 1620. (Egyes részei a leíró földrajz nyelvén szólnak, más részeiben élményeit beszéli el a szerző. A lengyel nép, szerinte, kérkedő, kevély, cifra, hirtelen haragú, buja, de egymás között igen emberséges, a szegényeken könyörülő, vallásához felette ragaszkodó. Dánia népe hideg természetű, magas, fehér, egymást szereti, örömmel vándorol, hitét erősen oltalmazza, asszonyai gyengék, nehezen szülők, házuk népének okos gondviselői. Hollandia lakossága emberséges, az ég alatt minden nemzetnél tisztább, a fának szűk volta miatt igen rút étkekkel él, férfiai igen vastagok, női felette karcsúk. Az angolok nyelve más nyelvekből van összeszedve, latin szóval nem lehet boldogulni közöttük, mert kevesen tudnak deákul, a megélhetés sok pénzbe kerül köztük, farkas nincs az országukban. Londonban arról értesül a szerző, hogy «mostan ott vagyon egy magyar úrfi, mely dolgon felette igen megörülvén, nagy szorgalmatosan felkeresém, de noha magyarnak mondotta magát, mindazonáltal egy szót sem tuda velem magyarul szólani, mivel hogy cseh fiú volt és csak akarta magát híresíteni messze földről jöttségével s azért mondotta magát magyarnak». Angliában már erősen gyötri a honvágy: «Mely nagy örömére avagy keserűségére legyen idegen földön valónak más országban csak valami kicsinyben hazájabeliekhez hasonlókat látni, itt Angolországban vettem eszemben, mert midőn nagy szomorúan sétálnék, történet szerint három muszkát az ő ruházatjukban, mely a mienktől nem sokat különböz, láték – magos sarkú sárga csizmájuk, egyik zöld, az kettő szederjes öltözetben – ezeknek látása annyira béhata szívemben, bizony gondolkozásim miatt alig tudhattam, hol vagyok».) – Tanítványa számára írt oktató könyve: Udvari schola, melyben az tekintetes és nagyságos úr fiát, Bedegi Nyári Ferencet, minden szép erkölcsökre és magának ékesen való viselésére oktatja, tanítja, igazgatja Szepsi Csombor Márton varannai magyar tanító. Bártfa, 1623. (Ezeket a valláserkölcsi oktatásokat csak halála után nyomtatták ki. «Amíg e könyv nyomtatása elvégeztetett, addig az úrfi is, kinek számára íratott volt, életét elvégezte»: mondja Bod Péter a Magyar Athenasban. A Nyári-család a mester és a tanítvány halála után kegyeletből bocsátotta közre az emelkedett szellemű, világos beszédű művet.) – Az Europica Varietas szövegét Szamota István adta ki újból; Régi magyar utazók Európában 1532–1770. Nagybecskerek, 1892. (Kéziratban több útleírás is maradt a XVII. századból. Ez útleírások szerzői: Bethlen Miklós, Bezerédi Zsigmond, Borsos Tamás, Haller Gábor, Komáromi János, Rédei László, Rosnyai Dávid, Sándor Pál, Sebesi Ferenc. Útleíró följegyzéseiknek új kiadása Szamota István magyarázatos szöveggyüjteményében.)
TÓTFALUSI KIS MIKLÓS (szül. 1650. Misztótfalu, Szatmár megye; megh. 1702 március 20. Kolozsvár) nagyenyedi református diák volt, a teológia elvégzése után a fogarasi iskolába ment rektornak, 1680 őszén Hollandiába utazott. Ki akarta bővíteni hittudományi tanulmányait s meg akarta tanulni a könyvnyomtatás művészetét. Egykori iskolatársa, Pápai Páriz Ferenc nagyenyedi tanár, őszintén felvilágosította, hogy természete nem egyezik a papsággal, ellenben nagy kár, ha kézi ügyességét nem fejleszti tovább Erdély könyvnyomtatása és a református tudományosság javára. Az egyik amsterdami műhelyben csakhamar beletanult a betűmetszés, betűöntés és betűszedés fogásaiba. Ügyességét és szorgalmát mindenki csodálta, néhány év leforgása alatt nagyhírű nyomdász lett, egymásután kapta a megrendeléseket Európa minden részéből, sőt Ázsiából is. A szakértők úgy nyilatkoztak, hogy a betűinél szebbeket sohasem láttak. Kényelemben élt, de azért 1689 őszén mégis útra kelt Erdély felé, hogy új életet vigyen a magyar nyomdászatba. A külföldiek megszólták az addigi magyar műhelyek izléstelen nyomtatványait, kinevették a békamászásforma magyar betűket: ezen az elmaradott állapoton akart segíteni Kis Miklós. Kolozsváron telepedett le, élete kínszenvedéssé vált. Honfitársai szegények voltak, könyveit nem vásárolták, törekvéseit nem értették meg. Némi pénzt csak vásári históriákkal és a kalendáriumokkal tudott szerezni. Amellett a kolozsvári református papság üldözőbe vette, mert nem szívelhette személyét. Az okvetetlenkedő mesterembert látták benne s kárhoztatták, hogy beleártja magát a papság dolgaiba. Irigyeinek visszaverése céljából adta ki 1698-ban Maga Személyének Mentségét. Ezért a röpiratáért a nagyenyedi református zsinaton nyilvános bűnbánatra kényszerítették és arra ítélték, hogy bocsánatkérését nyomtatásban is kiadja. A megalázás testileg lelkileg megtörte a magyar könyvnyomtatót. – Siralmas panasz Istennek Kolozsváron fekvő nagy haragjáról. Kolozsvár, 1697. (Az 1697. évi kolozsvári tűzvész leírása, a népnek a tisztességes életre való intése és könyörgés az ostorozó Istenhez. Újból kiadta Gyalui Farkas: Kolozsvár, 1892.) – Kegyességgel, becsülettel, közönséges munkával érdemlett igazság koronája. Kolozsvár, 1697. (Gyászoló versek Bethlen Elek halálára. Újból kiadta Dézsi Lajos Budapest, 1895.) – Apologia Bibliorum anno 1684. Amstelodami impressorum. Kolozsvár, 1697. (Kis Miklós 1685-ben Amsterdamban 3500 példányban kinyomtatta Károlyi Gáspár teljes bibliafordítását s két hollandiai magyar barátja segítségével kiigazította a régebbi kiadások fordítási hibáit. Irigyei azt állították, hogy haladó szellemben megrontotta a szöveget s bár a vádaskodás később elhallgatott, helyesírási elveinek megvédelmezését szükségesnek tartotta. A magyar nyelvtudomány fejlődésében is számottevő helyesírási fejtegetéseket Toldy Ferenc adta ki újból Corpus Grammaticorum-ában: Pest, 1866.) – Maga személyének, életének és különös cselekedetinek mentsége, melyet az irigyek ellen írni kényszeríttetett. Kolozsvár, 1698. (Kis Miklósra sokan nehezteltek, egyrészt mert nagyon tudatában volt a maga értékének, másrészt mert nyomtatás közben kijavítgatta a teológusírók kéziratainak helyesírását, azonkívül sokat szidta az erdélyi állapotokat s büszkén emlegette hollandiai jólétét és dicsőségét. A kis országban és kis városkában csakhamar rossz híre kelt: a református papság öntelt, féltudós, mások dolgaiba erőszakosan belekontárkodó embernek tartotta. Ezért lépett ki védőiratával a világ elé, ezért mondta el önvallomásaiban, mit csinált eddig, milyen rosszul bántak vele Kolozsvárt s mennyire bajos dolgoznia annyi gátló körülmény között. Szenvedélyesen személyeskedő írásával még addigi jóakaróit is ellenségeivé tette, röpiratát elkobozták, őt magát arra kényszerítették, hogy állításaiért szóban és írásban bocsánatot kérjen a nyilvánosság előtt. Az elkobzott Mentség új kiadása Gyalui Farkastól: Kolozsvár, 1902.)
VERESMARTI MIHÁLY református prédikátor, utóbb pozsonyi kanonok. Életéről és munkáiról: a katolikus vallásos írókat tárgyaló fejezetben.
Kortörténeti följegyzések szerzői: Babócsay Izsák zemplénmegyei tarcali jegyző; Bartha Boldizsár debreceni bíró; Borsos Tamás marosvásárhelyi bíró; Czegei Vass György erdélyi nemesúr; Haller Gábor zarándmegyei főispán; Hidvégi Mikó Ferenc erdélyi nemesúr, Bethlen Gábor neves diplomatája; Nagy Szabó Ferenc marosvásárhelyi bíró; Rosnyai Dávid erdélyi földbirtokos, az ország török tolmácsa; Sepsi Laczkó Máté zemplénmegyei református pap; Toldalagi Mihály erdélyi fejedelmi tanácsúr; Thököly Imre felsőmagyarországi fejedelem; Vathay Ferenc székesfehérvári várkapitány; Veresmarti Mihály pozsonyi kanonok. A húnok és magyarok középkori históriájának ismertebb adatait Lisznyai Kovács Pál debreceni református kollégiumi tanár állította egybe. Munkája 1692-ben nyomtatásban is megjelent, míg a többi kortörténet, napló, önéletrajzi feljegyzés, útleírás kéziratban maradt s csak az utókor gondoskodott kiadásukról.
Irodalom. – Szilágyi Sándor: Erdély irodalomtörténete. Budapesti Szemle. 1859. évf. – Szalay László: Galántai gróf Esterházy Miklós, Magyarország nádora. Három kötet. Pest, 1863–1870. – Toldy Ferenc: Magyar államférfiak és írók. Pest, 1870. – Szilágyi Sándor: Rákóczi és Pázmány. Pest, 1870. – U. az: Lorántfy Zsuzsánna. Pest, 1872. – Pauler Gyula: Wesselényi Ferenc nádor és társainak összeesküvése. Két kötet. Budapest, 1876. – Flegler Sándor; A magyar történetírás története. Ford. ifj. Szinnyei József. Budapest, 1877. – Károlyi Árpád: Bethlen Gábor levelei. Budapesti Szemle. 1880. évf. – Jancsó Benedek: Bethlen Gábor magyarsága. Magyar Nyelvőr. 1881. évf. – Márki Sándor: Esterházy Miklós nádor. Pozsony, 1884. – Szilágyi Sándor: Bethlen Gábor. Pozsony, 1885. – Deák Farkas: Gróf Bethlen Miklós életrajza. Pozsony és Budapest, 1885. – U. az: Rövid észrevételek Kemény János önéletírásáról s az erdélyi történetirodalom egy-két kútforrásáról. Budapest, 1886. – Szathmáry Károly: Gróf Bethlen Miklós tragédiája. Történelmi Tár. 1891. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1891. – Szilágyi Sándor: II. Rákóczi György. Budapest, 1891. – U. az: I. Rákóczi György. Budapest, 1893. – Kovács Sándor: 1. Rákóczi György és a pápás renaissance. Protestáns Szemle. 1899. évf. – Margalits Ede: Horvát történelmi repertorium. I. köt. Budapest, 1899. – Marczali Henrik, Angyal Dávid, Mika Sándor: A magyar történet kútfőinek kézikönyve. Budapest, 1901. – Angyal Dávid: Bethlen Gábor életrajza. Budapest, 1900. – Vértesy Jenő: Nádasdy Ferenc mint író. Századok, 1904. évf. – Angyal Dávid: A XVII. század történetirodalma. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – U. az: A XVII. század levélirodalma. U. o. Budapest, 1906. – Persián Kálmán: Kemény János fejedelemsége. Kolozsvár, 1907. – Ruhmann Jenő: Szalárdi Siralmas Krónikájának mondattana. Budapest, 1907. – Pázmány Péter összegyüjtött levelei. Sajtó alá rendezte Hanuy Ferenc. Két kötet. Budapest, 1910–1911. – Csabai István: Kemény János erdélyi fejedelem irodalmi munkássága. Budapest, 1911. – Malártsik Lajos: Kemény János Gilead Balsamuma. Budapest, 1911. – Morvai István: Gersei Pethő Gergely élete és krónikája. Budapest, 1912. – Kristóf György: Bethlen Gábor levélírása. Erdélyi Múzeum, 1914. évf. – Makkai Ernő: Bethlen Gábor országalkotó politikája. Erdélyi Múzeum. 1914. évf. – Révész Imre: Bethlen Gábor, a kálvinista fejedelem. Protestáns Szemle. 1914. évf. – Kemény Lajos: Szepsi Csombor Márton. Földrajzi Közlemények. 1916. évf. – Szádeczky Lajos: Gróf Bethlen Miklós rabságában írt emlékiratai, imádságai. Budapesti Szemle. 1923. évf. – Hegyaljai Kiss Géza: Nagy asszonyok a magyar reformációban. Két füzet. Budapest, 1924–1925. – Gulyás József; Levélíró magyarok. A szerző Forgácsok című füzetében. Sárospatak, 1926. – Máté Károly: A magyar önéletírás kezdetei. Minerva, 1926. évf. – Lukinich Imre: A gróf Bethlen-család története. Budapest, 1927. – Bíró Vencel: Bethlen Gábor és az erdélyi katolicizmus. Kolozsvár, 1929. – Szekfü Gyula: Bethlen Gábor. Budapest, 1929. – Rugonfalvi Kiss István: Az átértékelt Bethlen Gábor. Debrecen, 1929. – Hajnal István: Esterházy Miklós nádor lemondása. Budapest, 1929. – Rónay Elemér: Kemény János fejedelem halála és nyugvóhelye. Erdélyi Irodalmi Szemle, 1929. évf. – Makkai Sándor: Egyedül. Bethlen Gábor lelkiarca. Kolozsvár, 1929. – Kristóf György: Bethlen Gábor és a magyar irodalom. Budapesti Szemle. 1930. évf. – U. az: Bethlen Gábor alakja az egykorú német népköltészet tükrében. Protestáns Szemle. 1930. évf.
