AZ OKTATÓ KÖLTÉSZET.
AZ OKTATÓ KÖLTÉSZET.
A XVII. SZÁZADI verselők nagyon kedvelték a házassággal kapcsolatos tanító költeményeket. – Házasságra jaj magam… A házasuló ember számot vet azzal, hogy a házasság tisztességét Isten szerzette, azután elmegy egyik jó emberéhez: «Azért jöttem, jó uram, Kérlek, hogy légy násznagyom, Tanácsod megtartom, Elmémbe béírom, Javallom, javallom». A násznagy így válaszol: Édes fiam, helyeslem szándékodat, mert nincs Istennek nagyobb áldása az eszes házastársnál. «Arany, ezüst tisztesség, Atyátul szállt örökség, Istentül üdvösség, Értelmes feleség: Segítség, segítség». A feleség legyen hozzád illő; ne legyen vén, ne legyen meddő; ne legyen gazdag, de ne legyen nagyon szegény se; becsüljön téged, ne zsörtölődjék, ne legyen hazug; legyen jámbor és hű. Országunk törvénye szerint gyűrűvel jegyezd el mátkádnak s a jámborok szokása szerint készülj menyegződ napjára. Vendégeid becsületes személyek legyenek, jó bort adj nekik, jó ételeket főzzenek számukra, a szűkölködő szegényeket ne rekesszétek ki a lakodalomból, a muzsikusok hegedüljenek. «Az éneklő személyek, Kérlek jelen legyenek, Mondjanak éneket És dícséreteket: Szépeket, szépeket.» Sokáig éljen a vőlegény és a menyasszony, áldás szálljon rájuk a mennyből! Prédikátor uram, teljesítse tisztjét: könyörögjön és adjon hálát az Urnak. «Az tánc légyen tilalmas, Mely léleknek ártalmas, Dísztelen forgódás, Éktelen tapodás Tombolás, tombolás.» (Szencsey-kódex.) – A Házassági énekben egy ifjú tanítja mátkáját a feleség kötelességeire. Kérlek tégedet, tündöklő gyémántom, vidám kedvvel halljad tanácsaimat. Te leszel ezen a világon minden koronám, ékességem; azért azt kívánom tőled, hogy a jámborságot és tiszta életet igen-igen szeressed. Ahol az asszony feslett életű, abban a házban nem lehet békesség; távol legyen tőled, édes feleségem, a gonosz élet; óvd magad a gyalázattól. Légy takarékos, mert a tékozló asszony feneketlen kas: a férfi egy év alatt sem kereshet annyit, hogy az ilyen asszony egy hónap alatt el ne verje keresetét. Ne légy tolvaj, ne öltözz piszkosan, járj a templomba! Tartsd rendben a házat, dolgozz serényen, ne légy hírharang, őrizd magadat a szitkozódástól és rágalmazástól, jó kedvet mutass hozzám s így szólj, ha hívlak: «Hallom, én édes uram! Mit parancsolsz, hadd tudjam? Mit akarsz, hogy hozzak? Olyankor én is téged, Megfogván mind két kézzel, Szépen megcsókollak». Ha éhes vagyok, jó szívvel adj ennem, ne durcásan; ha Isten magzatokkal áld meg bennünket, szépen bánj velük, jóra oktasd őket, ne ronts rájuk szidalommal, átokkal. Légy istenfélő, légy jókedvű, légy szelíd; ha így cselekszel, szeretni foglak. (Szencsey-kódex.) – Az Intő és oktató ének az asszonyoknak tisztekrül szintén elmondja, mit tartson szem előtt a tisztességes férjes nő. «Legyen az urad mindenben parancsolód, te úgy kövesd szavait, mint a kézen ülő sólyom. Ne feleselj akaratosan uraddal, ne tékozold el nehezen szerzett keresetét, ne légy komor, öltözeted tiszta legyen. Ha jámbor vendégetek érkezik, jó ételt főzz neki. Magyar módra fehér legyen az abroszod, tiszta legyen minden tálad és tányérod, keveset szólj az asztalnál, szemérmesen és csendesen viselkedjél. Mikor urad útnak indul, szívesen forgolódjál körülötte, töltsd meg ennivalóval a tarisznyáját; távollétében ne az utcát ródd, hanem házidolgaidat végezd, hogy a szomszéd meg ne szóljon. «Jámbor urad, ha hazajön fáradva, Küszöb előtt légy te is talpon állva, Hozzá siess, az kupa légyen nyujtva, Édes szókkal ajakad légyen rakva.» Ékes erkölcsre tanítsd gyermekeidet, mindig szépen szólj szerelmes magzataidhoz, járasd őket iskolába. «Asszonyember, uradat, ha szereted: Ez verseket szívedbe helyhezheted.» (Szencsey-kódex.)
A zajos mulatozást, hangos zeneszót ellenezték a vallásos emberek, a tánc ellen felháborodva tiltakoztak. A papság a táncot a bujálkodás iskolájának tartotta, a prédikátorok megvetéssel szóltak az ugrándozás pestiséről. Vers is támadt a tánc ellen: Görcsös bot, mellyel amaz emberi formát viselő, de az ugrásban és táncolásban bakokat és gödölyeket követő nyáladékoknak délceges háta megigazíttatik és az ugrásban levő undoksága leíratik. Sír bennem a lélek – mondja a névtelen énekszerző – elepedek érted Krisztus nyája, látom haszontalan életedet. Ocsmány feslettség tűnik elém, gonosz szókat hallok, parázna a nép. «A több rútság között Egy ugyan megrögzött Ez engedetlen népben, Melynek undokságát, Kárhozatos voltát Megmondom ez énekben: A tánc pediglen ez, Mely e rühes néphez Közel jár ital-közben.» Egyesek azt mondják: halotti tor az, nem pedig vendégség, ahol nem táncolnak; holott az éretlen ifjaknak ez a beszéde ellenkezik a Szentírással. «A táncból irígység, Sok ocsmány veszettség, Vajjon nem származik-é; Sok tenyér-vakarás, Éktelen csiklandás, Föl nem találtatnak-é; Oktalan állathoz, Nem Krisztus nyájához, a tánc nem illendőbb-é?» Izrael népe a táncolásért esett Isten átkába, Szent Ágoston fajtalan játéknak nevezi a táncot, Aranyszájú Szent János szerint a sátán a tánc atyja. Ha már nem akartok tanulni az Úr Jézustól, tanuljatok a pogányoktól; a táncot azok is megvetették; Plátó és Ciceró tudatlan bolondoknak mondják a táncolókat; a római császárok megbüntették az ilyen erkölcstelen vétkeseket. «Nem jut-é eszedben, hogy tégedet Isten Teremte ép emberré; Ha őtet szereted, Magad miért teszed Ugráló vad kecskévé; Csúffá miért leszesz, Midőn ember lehetsz, Kérlek: nem szégyenled-é?» A tánc az ördög találmánya, kárhozatos ugrálás, hazugság, gazság, jó erkölcsök hóhéra, rusnya disznóság. Nézd a táncost, hogy lógatja derekát, hogy rázza fejét, hogy csapja fülére süvegét! Szemei villognak, kezei csattognak, hangos szót mond szája, karjait csóválja, úgy viseli magát, mint a bécsi bolond. Pirulj, ha azt mered állítani, hogy a tánc többet ér, mint Isten áldása, az étel-ital. «Maradjon átokban, Ezután ki táncban Keresztyének közül mén.» (Pápai kézirat.)
Az énekszerzők – többnyire jámbor papok és tanult nemesurak – az oktató verselés minden fajtájával szívesen foglalkoztak. Rímeléseik nem egyszer ijesztő példái a költőietlenségnek. Versbe foglalták többek között a fenyőfák hasznos voltának bizonyítékait, az orvoslásról szükséges tudnivalókat, Verbőczy István Hármaskönyvét. KOLOSI TÖRÖK ISTVÁN unitárius lelkipásztor ritmusokat írt az asszonyi nem kiválóságáról, a nőtlen élet káros voltáról s a templomok tornyaira alkalmazott rézkakasoknak és a házi kakasoknak tulajdonságairól, kapcsolatban a jó pap kötelességeivel. SZENTMÁRTONI BODÓ JÁNOS unitárius lelkipásztor megénekelte a sónak sok jó tulajdonságát, dícsérte a kereskedőket, magasztalta a vadászatot.
Legnépszerűbb volt ezek között a sajátságos oktató-leíró versek között: a Nyúl éneke. Különböző kiadásait még a következő században is buzgón olvasták a vásári ponyvatermékek vevői. Latin költemény nyomán készült; magyar fordítását valószínűleg Szentmártoni Bodó János szedte versbe. A nyúl a vetemények között fülel, a vadászok keresik, a kopók hajszolják. Az üldözött állat Istenhez fordul panaszával. Miért gyűlölik őt az emberek, noha ő semmit sem vétkezett? Miatta békével élhet mindenki, mert ő a legjámborabb teremtmény. Nem lopott, nem pörösködött, nem itta el senki borát, de azért mégis üldözi mindenki. Az urak, papok, szerzetesek, katonák, deákok, parasztok és ebek egyaránt vadásszák. Mitévő legyen? Kénytelen remeteségbe vonulni, hogy kikerülje a világ cselvetéseit. – Hogy miért szerették a XVII. és XVIII. századi olvasók ezt a vékony humorú históriát, bajos megmondani. Nemcsak verselése volt kezdetleges, hanem még nyelve is. Utóbb szövege megnagyobbodott. Az átdolgozók a régi versszakok közé újabb strófákat szőttek, úgyhogy a XVIII. század derekán már ötven strófából állott. Dallama is volt: méltó párja a gyermekes szövegnek.
A német irodalomból magyarra fordított tanulságos munkák közül figyelmet érdemlő verses párbeszéd: Krisztus urunknak Szent Péterrel való beszélgetése. (1649.) Krisztus megengedi, hogy Szent Péter az égből lemenjen a földre, ott körültekintsen az emberek között; a mennyország kapujának őrzője felháborodva tér vissza a földről, annyira gonoszok az emberek; elmondja, mit látott a templomokban, korcsmákban, iskolákban; beszámol arról, milyenek a papok, tanítók, bírák, katonák, parasztok, mesteremberek, kereskedők, gazdagok, szegények, ifjak, vének; erkölcsi fertő az egész világ, érdemes az elpusztításra; de még ezt a fenekéig megromlott társadalmat is védi az Úr irgalma és bölcsessége: «Én igémet, ha fogadják, És ha bűnüket siratják, Akkor szép örvendetes helyt, Adok mennyei eledelt; De kik jó voltom nem vészik, Azok magukat elvesztik, Örökké pokol kínjába Kell nékiek maradnia». A XVI. századi német erkölcsi oktatás, úgy látszik, ráillett a XVII. századi magyar viszonyokra, ezért bocsátotta közre szövegét magyar verses fordításban GYIRVA VENCEL Sikerült éreztetnie a népszerű német dialógus szatirikus hangját és egyéni humorát. A pesszimista társadalombíráló még az egyház embereit sem kíméli, a katolikusokat és protestánsokat egy kalap alá fogja; mindenütt azt kell látnia, hogy az emberek vígan latorkodnak, de a templomot nem szívesen látogatják: «Mi haszon templomban lenni, Ha nem adnak innya s enni, Pap és káplán honn lakoznak, De másnak semmit sem adnak». Az emberek csúfolják, fenyegetik, megverik Szent Pétert. Mondja is róluk az elkeseredett apostol: «Nincs szívükben semmi jóság, hanem csak merő csalárdság».
GYIRVA VENCEL fordította magyarra a Sybillának jövendöléséről (1649) szóló német könyvecskét is. Ez az ókori eredetű középkori jósló vers félig elbeszélő, félig oktató tartalmú. Az ismeretlen szerző és a név szerint ismert magyar fordító Ádámtól indul ki, tőle Salamon királyra tér át. A zsidók bölcs királyát meglátogatja Sybilla, jóslatot mond az Üdvözítőről és a feltámadása után következő évszázadokról, elbeszéli az Antikrisztus uralmát. Krisztus második eljövetelét, a világ végét. Tanulság: térjen meg mindenki, amíg nem késő. Jézus Krisztus isteni irgalma véghetetlen, az igaz hittel hozzá folyamodók méltán reménykedhetnek benne, a bűneiket megbánók nem vesznek el: «Minden bűnük és vétkük megbocsáttatik, És isteni szelídség nékik adatik, Amellett is megismérhetjük irgalmát, Ki hozzá tér, kedvesen mutatja magát».
Kiadások. – Gyirva Vencel: Krisztus urunknak Szent Péterrel való beszélgetése ez mostani világnak elfordult és gonosz s veszedelmes állapotjáról. Szerzettetett Nyul Conradus által. Megfordította penig Gyirwa Wentzel németből magyarrá az ujság kévánóknak kedvekért. Lőcse, 1649. (Conrad Haase nevét Nyul Konrádnak mondja a fordító. Gyirva Vencelről nincsenek közelebbi adataink. Szabó Károly szerint ő az a Tesseni Vencel, aki németből magyarra fordította a Lőcsén 1676-ban megjelent Magelona-históriát. Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879.) – U. az: Az Sybillának jövendöléséről és Salamon királynak bölcseségéről s csudadolgok tételekről, melyek löttenek és kik még leendenek ítéletnap előtt. Németből magyarrá fordíttatott Gyirwa Wentzel által. Lőcse, 1649. (Ebből a könyvből is, az előbbiből is csak egyetlen példány maradt meg az Erdélyi Muzeum-Egylet könyvtárában. A lőcsei Brewer-nyomda egyidejűleg bocsátotta közre mind a két munkát.) – Felvinczi György torockói unitárius iskolamester: De conservanda bona valetudine liber scholae salernitanae. Az angliai országban lévő salernitana scholának jó egészségről való megtartásnak módjáról írott könyve, mely most magyarra fordíttatott és ritmusokban alkalmaztatott. Lőcse, 1694. (Latinból fordított egészségtan versekben.) – U. az: Római császár kegyelmes urunk és koronás királyunk ő felsége erdélyi protonotáriájának és kancelláriájának hütes nótáriusinak és íródeákinak illendő dícséreti. Kolozsvár, 1699. (Hivatalismertetés és hízelgés.) – Ugyanannak több más, részben lappangó műve. (Árusok dícsérete, Nyergesek dícsérete, Hegedű dícsérete.) – Kolosi Török István csikszentmártoni unitárius pap: Az asszonyi nemnek nemességéről, méltóságáról és dícséretéről való ritmusok. Kolozsvár, 1630. (Újabb kiadása: 1655. A szerző a nőket különbeknek vallja a férfiaknál; ez meglepő, mert a XVI. és XVII. század kicsinyli és gúnyolja a leányokat és asszonyokat. Néhány dícsérete: a nő éneklése szebb, mint a muzsika hangja; ahol nincs nő, ott a beteg vigasztalanul szenved; míg a férfi arcán kiütközik a szakáll, az asszony szép fehér arca tiszta marad s nem rútul meg a szőrtől.) – U. az: Az egyes életnek kedvetlen és káros voltáról, a társsal valónak gyönyörűséggel teljes hasznáról s a jó gazdasszonynak dícséretéről íratott versek. Ezek mellé adatott a kakasról vett hasonlatosságban a papok tisztéről való ének is. Kolozsvár, 1643. (Újabb kiadásai: 1647, 1688, 1696. A szerző a házasélet sok előnyének részletes kifejtése után megállapítja, hogy a hitvestárs mennyire nélkülözhetetlen az életben: «Látjátok-e mely szép és gyönyörűséges Társsal való élet hasznos, kellemetes Mind lélekre-testre nézve hidd szükséges Akármint csacsogjon a barát szerzetes».) – Ónodi János kassai református iskolamester: Practici algorithmi erotemata methodica azaz oly cselekedő számok, melyek könnyű kérdések és feleletek által rövid utat mutatnak arra a tudományra, melyben akármelyféle adásnak s vételnek, osztálynak vagy egyéb kereskedésben csak a legkisebb summának is bizonyos száma taníttatik a számlálásnak hat kiváltképen való nemeiben és ezek szerint való frakciókban, mind külső s szentírási, mind pedig szentíráson fundáltatott példákkal világosítva. Kassa, 1693. (Verses számtan.) – Oroszhegyi Mihály székely deák: Vad erdőknek szelid élő fája azaz a fenyőfának hasznos voltáról és a zsindelycsinálóknak kellemetes és hasznos munkájukról való história. Lőcse, 1656. (A füzetet az ácsok, asztalosok, kádárok, kerékgyártók, malmosok, építők bizonyára szívesen vásárolták, mert az effajta füzetek szerzői a vagyonosabb iparoscéhek kedvéért írták verseiket.) – Szentmártoni Bodó János kolozsi unitárius pap: A sónak dícséretéről való magyar ritmusok. Emellé adatott az ácsmesterek dícsérete is. Lőcse, 1647. (Az erdélyi sóügyeket ismertető vers elé Túri Mihály kolozsi sóbányatiszt írt verses előszót; ebben a szerzőt a fő magyar poéták, Balassa Bálint és Rimay János, mellé sorolja s költői kiválóságát nagyon magasztalja.) – U. az: A tisztes és nemes kalmároknak avagy árus embereknek illendő dícsérete. Lőcse, 1690. (A kereskedők mesterségének ismertetése és magasztalása. A ma ismert első kiadás bizonyára egy régebbi kiadásnak újranyomtatása.) – U. az: Nyúl éneke, melyben a maga nyomorúságát siratja és ártatlanságát kinek-kinek eleibe adja. Melyhez adattatott a vadászásnak dícséretéről való ének is. Hely nélkül, 1714. (Egy régebbi kiadás új lenyomata. A népszerű Nyúl-szöveget a XVIII. században sokszor leírták és kinyomtatták.) – Szentpáli Nagy Ferenc erdélyi földbirtokos-nemesúr: Verbőczy István könyvének kompendiuma, mely közönséges magyar versekre formáltatván íratott és kiadatott Homoródszentpáli Nagy Ferenc által. Kolozsvár, 1699. (Újabb kiadása: 1701. A szerző híres erdélyi verscsináló volt, gúnyos rímelései miatt sokan haragudtak rá. Ebben a könyvében a Tripartitumot foglalta versekbe. Munkája megírásakor királybírói tisztet viselt Vízaknán azaz közigazgatási tisztviselő volt.) – Szívesen írtak oktató költeményeket a jobbnevű lírikusok is: Rimay János, Beniczky Péter, Koháry István és mások. – Thaly Kálmán szövegkiadása: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. Két kötet. Pest, 1864. (A kéziratos énekeskönyvek értékesebb oktató versei.) – Révész Kálmán szövegkiadása: Egy régi vers a tánc ellen. Irodalomtörténeti Közlemények, 1893. évf. (A Görcsös Bot szövegének közlése.) – György Lajos szövegkiadása: Két dialógus régi magyar irodalmunkban. Kolozsvár, 1928. (Krisztus urunknak Szent Péterrel való beszélgetése.) – U. az: Egy középkori Sybilla-vers régi magyar irodalmunkban. Budapest. 1929. (A Sybilla-vers szövegkiadása.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. Két kötet. Pest, 1854. – Thaly Kálmán: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. Két kötet. Pest, 1864. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 2. kiad. Pest, 1868. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – Jánosi Béla: Kolosi Török István. Figyelő. 1883. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1891. – Révész Kálmán: Egy régi vers a tánc ellen. Irodalomtörténeti Közlemények, 1893. évf. – Versényi György: Kolosi Török István. Erdélyi Múzeum. 1902. évf. – U. az: Szentmártoni Bodó János. U. o. 1902. évf. – Seprődi János: A Kájoni-kódex irodalom- s zenetörténeti adalékai. Irodalomtörténeti Közlemények. 1909. évf. – Ujvárossy Szabó Gyula: A magyar verses oktató költészet története 1772-ig. Budapest, 1910. – Bodola Gyula: Felvinczi György Applaususa. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1911. évf. – Csefkó Gyula, Német Károly, Putnoky Imre, Simai Ödön, Tolnai Vilmos és Trócsányi Zoltán adalékai a Nyúl-história népszerűségéhez: Magyar Nyelv. 1912–1914. évf. – Dézsi Lajos: Kőrösi Radó István versei. Erdélyi Múzeum. 1914. évf. – Thienemann Tivadar: XVI. és XVII. századi irodalmunk német eredetű művei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1922–1923. évf. – Hajnóczy Iván: Ének a részegségről. Magyar Könyvszemle. 1926. évf. – György Lajos: Két dialógus régi magyar irodalmunkban. Kolozsvár, 1928. – U. az: Egy középkori Sibylla-vers régi magyar irodalmunkban. Budapest, 1929. – Kelemen Lajos: Szentmártoni Bodó János halála ideje. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1929. évf.
