HISTÓRIÁS ÉNEKEK.
HISTÓRIÁS ÉNEKEK.
A XVII. SZÁZADI históriás énekmondók megelégedtek az események száraz rímbe-szedésével, csakúgy, mint a XVI. század énekmondói. Egyik-másik históriás verselő vallásos fohászkodásokkal és hazafias sóhajokkal is élénkítette történeti adatait. Általában ez az énekköltés a XVI. századi hagyományokat követte, bár olyan szorgalmas munkása nem akadt, mint amilyen Tinódi Sebestyén volt annak idején.
A régebbi századok történeti eseményeinek versbefoglalásával jóval kevesebben próbálkoztak, mint az egykorú dolgok megéneklésével. A politikai és hadi élet félelmes mozzanatai, fejedelmek és nagyurak tragikus története, győzelmes háborúk és vesztett csaták, vitézek bajvívása, protestánsok üldözése, török-tatár kegyetlenkedések, országrészek elpusztítása, emberek mészárlása, városok leégése: ezek az elbeszélő költészet legkedveltebb témái. A legtöbb históriás vers kéziratban maradt, soknak ismeretlen az írója.
Egy névtelen csepregi deák megindító hangon foglalta énekbe Csepreg városának siralmas romlását. (1621.) «Sok csudák közül halljatok egy csudát, Keresztyénségnek iszonyú romlását, Az igaz hitért vérük kiontását, Sokszámú népnek levágattatását. Egész Európa ezen csudálkozhat, A menny és a föld méltán álmélkodhat, Valaki érti bizony szomorkodhat, Ily szörnyű dolgon minden siránkozhat.» Habsburg Ferdinánd király magyar, német, tót, lengyel, horvát hada és Esterházy Miklós egyik csapata nagy rikoltással rohan Csepreg város védtelen evangélikus lakóira, levagdal benne mindenkit, három napon keresztül rabol és gyujtogat. A Bethlen Gáborhoz szító protestáns magyarságot és németséget meg akarják rémíteni a szörnyű mészárlással, ezerkétszáz ember kardélre-hányásával. «E szörnyű dolgon kicsoda nem sírna, Ily sok ártatlan lelket ki nem szánna, Sőt még a pogány tatár is sírhatna, Ha midőn ilyen rettentő gyászt látna.» Megölik a templomokba menekülő népet, felkoncolják az aggastyánokat és a csecsemőket, halálra kínozzák a tanuló deákokat, nem könyörülnek az imádkozó evangélikus papokon, megrontják a szűzeket, megszeplősítik a feleségeket, oktalan barmok módjára bánnak még a tisztes öreg asszonyokkal is. Különösen a lengyelek és a horvátok förtelmes tettei kiáltanak az égre; ezek a császári haramiák még az egyházi könyveket is szétszaggatják. «Régi magyarok Mátyás királyuknak Könyvei Budán még most is megvagynak, Kiket a törökök becsületben tartnak, Noha ők ahhoz csak semmit sem tudnak.» Ki ennek a nagy romlásnak oka, ki indította az idegen népet Csepregre és a többi evangélikus városra? Esterházy Miklós! «Ha kérdi Isten Esterház tetőled: Miért rontál el ennyi sok lelkeket? Mit felelsz neki? Mert mind megöletted, Szörnyű halállal őket elvesztetted. Bosszút áll Isten rajtad mind ezekért, Megbüntet téged özvegyért, árváért, De kiváltképen gyenge szép szűzekért. Szűzességüknek megrontatásukért.» Haragos szóval mondja majd az igazságos Isten: elvesztettétek az én népemet, meggyaláztátok templomaimat, távozzatok tőlem átkozottak, kínlódjatok az örök tűzben! «Egy szegény deák e verseket szerzé, Ki szemeivel mindezeket nézé, Mikor veszélyben forgana élete, Kit az Úristen fegyvertől megmente. Most immár szegény nyavalyás bujdosik, Csepreg városán gyakran siránkozik, Tanulás nélkül ideje hogy múlik, Éjjel és nappal ezen fohászkodik.»
A hitehagyás szörnyű következményeit állítja a protestáns olvasók elé Brunczvik Tóbiásnak önnön lelki gyötrelméről való vallástétele. (1630.) A névtelen énekszerző a katolikus vallásra áttért evangélikus lelkipásztor ajkára adja hitárulása miatt érzett kínszenvedéseit. Az ágostai hitvallásúak híres prédikátora volt a pozsonymegyei szeredi Brunczvik Tóbiás, mégis aposztata lett belőle, de hiába nyert harmincados tiszti állást, Júdás öccsévé és Plutó prédájává vált. «Tudjátok, ki voltam, hogy Szeredben laktam, És ott nagykevélyen magam rátartottam, Rátartottam mivel püspökségben bíztam, Kevélyen, pompásan én prédikálottam.» Ime most már érzem gonoszságomat, éjjel-nappal szenvedek álnokságom miatt, belátom, hogy sokakat megrontottam hitem megtagadásával. «Ha kérded olvasó, mi vitt erre engem, Megfelelek néked: az én kevélységem, Magam nem becsülém meg, se püspökségem: Vallom, nem tagadom embertelenségem.» Rossz pásztor voltam, farkasnak adtam a nyájat, Kassára szöktem, Lucifer kormányára álltam, vámos lett belőlem. Érzem, hogy semmi sem menti meg lelkemet a kárhozattól, nagy sírásra jutok majd, pokolra vettetem. «Éltünkben mely vallást sokszor szidalmaztunk, Átkot rá mondottunk, lelkünk hozzá toldtuk, Bálványnak mondottunk, hamisnak tartottunk, Most arra állottunk, átkozottul jártunk.» Ez kellett nekem és társaimnak, erre jutott szegény fejünk, gyalázat lesz gyermekeink bére. Jaj nekünk, hitszegőknek! Nem segít mirajtunk sem a szentek érdeme, sem a képek tisztelete, sem a búcsújárás; Krisztus igaz hívei üdvözülnek, de Brunczvik pokolra jut. «Ez sorsa mindenkor hittől szakadtaknak, Soha csendességük nem leszen azoknak.»
Eposzi igényű históriás ének, de alapjában véve mégis csak verses krónika gróf LISTIUS LÁSZLÓ terjedelmes munkája: Magyar Márs avagy Mohács mezején történt veszedelemnek emlékezete. (1653.) A főrangú költő latin szöveg után dolgozott: Brodarics Istvánnak a mohácsi csatáról írt XVI. századi krónikáját fordította magyarra akképen, hogy a latin prózai szövegből magyar verses munkát készített s az elbeszélés bőbeszédű menetébe itt-ott beleszőtt egy hazafias nyilatkozatot, vallásos sóhajtást vagy más forrásból átvett részletet. Feldolgozásának menete és főbb pontjai: a jó hír dícsérete, a rómaiak diadalmenete, emlékezés a régi magyar dicsőségre, segélykérés a múzsáktól, Isten próbára teszi teremtményeit, Szulimánt bűnös eleinkre küldi, a török szultán megindul Magyarország ellen, II. Lajos király és főemberei a közelgő veszedelem hírére tanácskoznak és segítséget kérnek a külföldtől, a magyar föld leírása és dícsérete, Szulimán átkel a Száván, Pétervárad elesik, a magyar király tábora, zavar a királyi tanácsban, a keresztény államok üzenetei, a haditanács elhatározza a harcot, a magyar vitézek gyülekezése Mohács mezején, a csapatok hadirendje, II. Lajos és a nádor a harcra vágyódó magyar vitézek között, a mohácsi csata lefolyása, a király halála, az ellenség diadala, rettenetes rombolása, a királyné menekülése, a törökök pusztításai, Szulimán kivonulása, fohászkodás a bosszúálló Istenhez. A tizenhárom részből álló verses munka nyelv és verselés dolgában különb a többi históriás éneknél. Balassa-strófáinak tömegében akad néhány sikerültebb versszak is, így midőn Isten szólítja II. Lajos mennybe szállt lelkét: «Ó te tövis között, mint csillag felhők közt, tündöklő liliomom! Engadi szőlőin s Libanus erdein költetett szép galambom! Veled minden kedvem s megrakodott szívem, bétöltéd akaratom!» Ott is, ahol a szerencse állhatatlanságáról kesereg: «De tekintsd hol állasz, jégen van a válasz, szerencse forgandóság! Igérete ravasz, noha szép mint tavasz, benne a mulandóság! Nyalánksága után, elhidd követ aztán, veszedelmes gyarlóság!» A költő nem törekedett eredetiségre, latin forrásának szövegén alig alakított, Zrínyi Miklós Szigeti Veszedelmét azonban több helyen utánozta.
A magyar királyokról (1653) szóló kisebb történeti költeményeit is latin kútfők nyomán dolgozta ki: ezekben Zsámboky János király-verseihez és Baksay Ábrahám krónikájához igazodott. A középkori magyar királyokról elég száraz közlő modorban szólt, annál hízelgőbben magasztalta a XVII. századi Habsburg-királyokat. Negyedik Ferdinánd nem jutott soha a trónra, de azért alig talál szavakat nagysága festésére: ez a királyi Apolló meghaladja dicsőségével Salamont, termete cédrushoz hasonló, ajakán nektár foly, saskeselyű gyanánt magasan repül, hasonló a ciprushoz és a pünkösdi rózsához: «Élj hazánk reménye, fáradj s munkálkodjál, Mi édes hazánkért híven tusakodjál, Ottomán nemzeten diadalmaskodjál, Hogy Bizantiumban végre megnyugodjál».
KÖRÖSPATAKI JÁNOS református prédikátor akkor írta Lupuj vajdáról való énekét (1653), mikor Erdélyország II. Rákóczi György uralkodása idején jólétének tetőpontján állott. Az erdélyi fejedelem hadat visel Lupuj moldvai vajda ellen, harcaiban az oláhok egy része is segíti; hiába szövetkezik Lupuj a kozákokkal, az erdélyi fejedelem és a havasalföldi vajda kiűzik országából. Ezt a történetet Köröspataki János elég élénk ütemben mondja el, örömmel ünnepli II. Rákóczi György diadalát, örvend Lupuj vereségének. Szalad már Lupuj, de csak fusson és pusztuljon, úgyis elég sok vitéz esett el miatta; oláhjai és kozákjai elszaladtak vele együtt, mert a magyarok serények voltak a harcban; éjjel-nappal szomorkodik a vajda, konyhája alig füstölög, azt se tudja, hova legyen szégyenében; étele rosszízű, itala keserű, orcája hervadt, szeméből könny hull; nem muzsikáltatja már magát, elszaladt Tatárországba, vége az uraságának; így jár, aki másnak vermet ás; Isten így bünteti a felfuvalkodást. «Ezer hatszáz ötvenhárom, Mezőcsáváson ezt írom, Mert a hadat igen szánom, Hogy haza jött, azt akarom.»
A törökvilág magyar katonáinak vitézi életfelfogása mélabúsan tükröződik KÖDI FARKAS JÁNOS népszerű verses munkájából: Vitéz Kádár István énekéből. Az ének félig históriás vers, félig halotti búcsúztató. Kádár István, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem egyik rettegett vitéze, 1658 őszén szembeszáll a Bihar megyét pusztító tatárokkal s feláldozza életét fejedelméért és hazájáért. «Nem illik e vitézt nekem elhallgatnom, Sőt méltó Kádárról bölcs verseket írnom:» mondja az énekszerző. Ha a legderekabb férfiak elesnek, beköszönt a romlás, amint ezt a zsidók története is bizonyítja; mikor Hektor elpusztult Trójában, népe az ellenség kezébe esett; így vagyunk mi is most, hogy meghalt Kádár István. Védelmezőnk, erős tornyunk, országunk oltalma volt; de jaj, nincs már közöttünk; Újfalunál harcolt utoljára, ott rohant rá a töméntelen tatár, akkor sem futott meg. «Fölemelé Kádár szemeit az égre, Mondván: Uram Jézus, jöjj segítségemre, Nosza vitézkedjünk katonák két kézre? Mert nem látunk embert jönni segítségre. A zászlótartónak fenszóval kiáltja, Mondván: vidd el fiam a zászlót más útra, Hogy mind ne vesszen itt urunk kevés hada, Mert Magyarországért meghalok én még ma. Kiontom véremet én szegény hazámért, E helyen meghalok édes nemzetemért, Nem szánok ontani bizony érette vért, Mert én a Krisztustól veszek jutalombért.» Hétszer vágja át magát Kádár István a tatár táboron, tömegével hull előtte a pogány, míg végre erőt vesz bátorságán a nyilak halálos hatalma.
Akkor elbúcsúzik az élettől, elköszön társaitól: Isten hozzátok, jó vitéz barátim, megválok tőletek; nem szolgálhatlak már titeket sem végekben lakozó kapitányok; a halál horgára akadtam; bocsásson meg nekem mindenki, akit megbántottam; temessetek oda, ahol kicsorgott testem piros vére; Isten adjon helyettem jó vitézeket hazám oltalmára; én magam méltán dicsekedhetem azzal, hogy a szegényeken sohasem erőszakoskodtam; hiszem is a Krisztust, hogy megadja mennyei jutalmamat. «Ez éneket, aki rendelé versekben, Vitéz Kádár Istvánt kesergé szívében, csak alacsony sorsú gyenge értelemben, A nevét keressed néhol a versekben. Dícséret, dicsőség legyen az Istennek, Fogja pártját immár szegény nemzetünknek, Adjon vitézeket jó fejedelmünknek, Miért dícséretet mondjunk szent nevének.»
Zrínyi a költő tragikus vadászatát is leírta egy ismeretlen verselő; Zrínyi Miklós keserves haláláról való ének. (1664.) Édes magyar vérem, nagy gyászra fordultál, ó szerencsétlenség, mire jutott sorsod! Elvált tőlünk a magyarok Hektora, gróf Zrínyi Miklós, a tündöklő virtussal ragyogó liliom, a herkulesi termettel fölruházott sólyom, hercegi erkölccsel ki tündöklött vala. Vadászatra ment a gróf; az urak messze voltak tőle, mikor egy vastag fa mellett ráakadt egy vadkanra; háromszor csapott felé dárdájával, de a bestia bőszült haraggal rontott neki; a gróf nem akart elfutni, megkapta a vadállat füle tövét, szörnyű küzdelemben forogtak a földön, míg végül a törökverő hős halálos sebekkel maradt a fa alatt. «Ó szegény magyarok, ez úron sírjatok, Keserves jajszókkal őtet kiáltsátok; Fekete ruhában őtet gyászoljátok, Könnytül orcátokat szűnni ne hagyjátok.» Az urak keserves panaszokra fakadnak, megrendül Csáktornya, zokog Pannonia: «Én szerelmes Zrínyim, nem tudom, mit tegyek!» (Mátray-kódex.) – A Zrínyi Miklósról szóló másik énekben már kevesebb az elbeszélő elem; inkább csak Magyarország és Horvátország legnagyobb védőjének és reménységének elhúnytát gyászolja az énekszerző. Örvend már a török, nincs ki féken tartsa, magyarok várai gyászba öltözhetnek. «Nyujtsd ki, szent Úristen, hatalmas karodat, Ne hagyd elmerülni te kicsiny hajódat, Zabolázd az pogányt, rontsd meg hatalmokat, Áldd meg szerencsével igaz magyarokat.» Ezt a sirató s némi részben elbeszélő verset valószínűleg Barakonyi Ferenc, a XVII. század ismert lírikusa, írta. (Szencsey-kódex.)
A Habsburg-ház császári önkényuralma az 1670-es évek elején a protestánsok üldözésével indul meg. A Czeglédi Istvánról iratott siralmas versek (1671) elmondják, milyen megalázásokat kellett szenvednie Krisztus hűséges szolgáinak a hitért és hazáért. «Jaj néked Istennek hű eklézsiája, Mert az Antikrisztus lelked várát víjja, Hogy elpusztíthasson bizony azt akarja, Hogy soha ne légy nép, ó Istennek nyája!» Isten trombitája, lelkeknek dajkája volt Czeglédi István, a kassai keresztyén helvetica ecclesia érdemes lelkipásztora, a tudomány művelője, a pápisták üldözésének és csúfolódásának célpontja. «Viselt a Krisztusért sok gyalázatokat, Ritkán ett éltében jóízű falatot, Kapujára éjjel írtak sok csúfokat, Kit reggel felkelvén sírván magyarázott. Sokszor hol bihalynak, hol ökörnek írják, Hol Básán bömbölő bikájának mondják, Ékes ábrázatját baromképen írják, A Jézus szolgáját sokképen gúnyolják.» A jámbor lelkipásztor a Szentírással kezében vigasztalta lelkét; Krisztusban való hitén megtört ellenségeinek ereje. «Nem tudták mi módon földről elveszteni: Rebellisnek kezdék ártatlant mondani.» Egy este házára rohannak a német katonák, rátörik az ajtót, elhurcolják, hiába protestál az eklézsia. «Midőn már kötözve vitetnék az utcán, Előtte s utána hallgatói sírván, Magának is könnye lecsorog orcáján, Szép nyájára fordul s beszéle ilyformán: Kassa, édes nyájam, én első szülöttem, Krisztus szent serege, akit legeltettem, Meg ne ütközzetek szerelmesim bennem, Rossz életemért ezt tudod nem szenvedem.» A börtönbe hurcolt tudós férfiút utóbb hazaengedik, majd a pozsonyi vértörvényszék elé idézik. Czeglédi István félholtan szekérre ül, neje kíséri, hívei siratják. Mire Nagyszombat határába ér, megkezdődik haldoklása. Elbúcsúzik hitvesétől: Kedves atyámfia, édes hitestársam, nagy az én lelki kívánságom Krisztushoz, bár értetek is szívesen élnék, mert szánom szorongatástokat. Fizesse meg Isten, amit értem tettél! Munkádat nem szántad értem, nyugalmad nem volt miattam, elkísértél erre a messze útra is: nagy lesz a te jutalmad a mennyben, csak kövesd állhatatosan Krisztus hitét. Ó, ha szemed most megnyílnék, látnád, mennyi angyal áll körülötted! «Mondd meg az országnak lelkipásztorinak: Az hitről, az hitről mostan tanítsanak! A gyenge nyáj körül most forgolódjanak, Mert már a nyáj körül mások is forgódnak. Most rakjanak mirhát a tömjénezőben, Most légyenek forrók s buzgók könyörgésben: El ne vesszen egy is az Úr seregében, Mert számonként kérik őket jövendőben.» Meghal a szegény pap; még ellenségei közül is sokan felsóhajtanak: kár, hogy ezt művelték ezzel az igaz emberrel! Pozsonyba temetik, az ottani protestánsok zokogva bocsátják a sírba s a halálát sirató ének névtelen szerzője Istenhez fohászkodik: mentse meg a magyar hazát! Ó ti fejünk felett forgó magas egek, de borzasztó időt zúdítottatok ránk! Van-e olyan bánat ezen a világon, mint a mi bánatunk, szegény magyaroké. «Ó magyar nemzetség, be kemény a szíved! Imé, ver az Isten, balgatag, nem érzed. Pirongat, fedd az Úr, mégis nem szégyenled. Félek, hogy ne jöjjön végső veszedelmed!»
A török hódoltság magyarjainak szörnyű szenvedéseibe enged bepillantást BEREGSZÁSZI PÁL református prédikátor Keserves zokogó sírással teljes históriája. (1696.) Az ének szerzőjét és nagyobbik fiát egy tatár lovas hajtja el az istentiszteletről, felesége és kisebbik fia egy másik tatár zsákmánya lesz. A boldogtalan pap istránggal a nyakán vánszorog a tatár mellett, fia keservesen sir éhségében; a Maros mellett a tatár beledobja az elkínzott gyermeket a folyó vizébe, majd egy török vásárolja meg a fiút. Olyan szörnyű a keresztény rabok szenvedése, hogy sok szülő a Duna vizébe veti gyermekét. Maga Beregszászi Pál egy könyörtelen tatár pap birtokába jut, gyötrelmes éveket tölt a pap házában; innen eseng, üzen és ír magyarországi hitfeleinek, hogy szabadítsák ki rettentő rabságából.
Gyöngyösi István költői stílusa a históriás énekszerzők közül KŐSZEGHY PÁLra hatott legjobban. Az előkelő nemesúr három részből álló elbeszélő költeményt írt gróf Bercsényi Miklósról. Trilógiájának első részében elmondta Bercsényi Miklós ifjúkori tetteinek és gróf Drugeth Krisztinával kötött első házasságának történetét; a második részben megemlékezett Bercsényi Miklós boldog házaséletéről és első neje haláláról; a harmadik részben elbeszélte, hogyan kelt egybe második nejével, gróf Csáky Krisztinával. Csak a harmadik rész jutott korunkra: Bercsényi házassága. (1695.) A négyesrímű tizenkettősökben írt terjedelmes költemény nem egyéb verses életrajznál. Kőszeghy Pál a megtörtént eseményeknek történeti hűségű elmondására törekedett; a krónikás igazmondásban Tinódi Sebestyént, a nyelvben és verselésben Gyöngyösi Istvánt követte. Érdeme, hogy az akkori főúri életről művelődéstörténeti értékű leírásokat adott. Az 1690-es évek mulatozásai, a grófi vendéglátás, vadászat, szánkázás jelenetei sorra megelevenednek munkájában. Olykor bölcselkedik is; megfigyeli, milyen csalfán játszik a vaksors az emberekkel; panaszolja, mennyire változik minden napról-napra. «Nincsen e világban, látom, állandóság, Mindenfelől minden szörnyű romlandóság, Köd, füst és páraként hamar mulandóság, Sok helyen ki ma új, holnap az már óság.» Kifejezést ad a kuruc-labanc-világ magyar búsongásának s a bécsi kormányzat elhatalmasodása nyomán beköszöntő nemzeti keserűségnek is: «Nem kell, ha magyar vagy, mostan vitézséged; De ha sok pénzed van, vagyon emberséged.»
Históriás énekek szerzői:
BEREGSZÁSZI PÁL református pap, a szilágysági Goroszló község lelkipásztora: Keserves zokogó sírással teljes história. Lőcse, 1696. (A szerző több vallásos éneket is írt, ezek bekerültek a református énekeskönyvekbe, igy: Az Úr kebeléből jőnek, Emeljétek fel szemeteket, Ó hatalmas egy istenség. Megindító tartalmú históriás énekét tatár fogságának hetedik évében, 1696-ban, küldte haza rabságából. Még ebben az évben kinyomtatták. A XVIII. században több kiadása jelent meg. Olvasták a XIX. században is. Egyik kiadása: Vác, 1812.)
CSERNÁTONYI MIKLÓS erdélyi származású győri kanonok, 1690-től kezdve pannonhalmi szentbenedekrendi szerzetes: A hún és magyar vezérek története. (Kézirat 1661-ből. A szerző a nyomtatásban megjelent latin krónikák nyomán versbe foglalta a húnok és magyarok históriáját Keve vezértől Szent István királyig. Erkölcsős életelvekre buzdító, hazafias hangú verses krónika.)
HARSÁNYI FERENC református pap: Nagy Kunság romlása. Hely nélkül, 1698. (Kesergő vers a kunsági tájak pusztulásáról: kietlen pusztaság lett a Kunság, tatárkézbe jutottak fiai, megfertőzték leányait.) – Thaly Kálmán szövegkiadása: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. I. köt. Pest, 1864.
KÁLLAI FÉNYES ISTVÁN debreceni jegyző, 1686-ban városi tanácsnok: Debrecen városának e keresztyén respublicának naponként árvízképen nevekedett, ez esztendő forgásiban végbement siralmas sorsainak, keserves megbántódásainak, helytelen expensáinak, egynehány versekbe foglalt compendiuma. (Kézirat 1664-ből: a város siralmas sorsáról a törökvilág korában.) – Debrecen városának, siralmas esetinek és keserves, gyászos passióinak rövid versekben lerajzolt consignatiója, tekintetes Dobozi István úr főbíróságában 1675 dec. 6–22. (Kézirat 1676-ból: a német császári csapatok dühöngése a városban.) – Az utóbbinak szövegkiadása Révész Imrétől a Magyar Protestáns Egyházi És Iskolai Figyelmező 1871. évf.-ban. – Az előbbié Széll Farkastól a Történelmi Tár 1894. évf.-ban.
KÖDI FARKAS JÁNOS erdélyi énekszerző, II. Rákóczi György bizalmas embere: Vitéz Kádár István éneke. (Kéziratos szövege az 1670-es évektől kezdve több változatban maradt fenn; szövegét Petrovay Miklós énekeskönyve és Mihály Farkas kódexe egyaránt megőrizték. A XVIII. és XIX. században számos kiadása jelent meg; egyike volt a kapósabb vásári füzeteknek; a nép szerette áhítatos búcsúztató hangját. Az ének szerzőjének személyét 1907-ig homály fedte, ekkor Deák Ferenc a rekonstruált szöveg versfőiből kifejtette Ködi Farkas János nevét. Magáról Kádár Istvánról kortársa, Szalárdi János, szép szavakkal emlékezik meg Siralmas Magyar Krónikájában, mikor megírja, hogy II. Rákóczi Györgynek ez a hűséges embere miként halt hősi halált a biharmegyei Berettyóújfalu mellett 1658 szeptember 13-án. A híres-neves legény kétszázad magával bátran harcolt a tatárok ellen, de a pogányság hada erősebb volt s olyan sűrűn nyilazott, hogy a magyarok közül alig menekült meg valaki. Kádár István fejéből a csata után, mikor a holtakat eltakarították, ki sem tudták vonni a nyílvasat. A nép csodálatos módon nem feledte el temetése helyét, a pásztorok nemzedékről-nemzedékre faoszloppal jelölték meg a csontjait fedő halmot; így sikerült Pap Károlynak és Zoltai Lajosnak 1920-ban feltárni a sírt s megtalálni a vitéz hajdú földi maradványait. Ettől kezdve a sir és a reá helyezett hadtörténelmi emlék országos gondozásba került. – Erdélyi János szövegkiadása: Magyar népköltési gyüjtemény. I. köt. Pest, 1846. – Thaly Kálmán szövegkiadása: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. I. köt. Pest, 1864. – Erdélyi Pál szövegkiadása: Cantio Stephani Kádár. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1893. évf. – Deák Ferenc szövegkiadása: Vitéz Kádár István éneke. Irodalomtörténeti Közlemények. 1907. évf. – Ferenczi Zoltán szövegkiadása: Vitéz Kádár István éneke. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1915. évf.
KÖRÖSPATAKI JÁNOS, a Maros-Torda megyében fekvő Mezőcsávás község református papja: Lupuj vajdáról való ének, midőn maga felfuvalkodottságában, havasalföldi Máté vajdára mentében, Isten csodálatosképen megbüntette és nagy szégyenbe hozta Máté vajda és az erdélyi fejedelem által. Lőcse, 1655. (Ebben a nyomtatványban kiadott énekén kívül a szerző még egyszer feldolgozta az 1653. évi magyar-oláh harcok történetét, de ez a szintén kinyomtatott verses históriája csak töredékesen maradt fenn 1656-ból. Írt még egyéb énekeket is a korabeli eseményekkel kapcsolatban.) – Ompolyi Mátray Ernő szövegkiadása: Lupuj vajdáról való ének. Figyelő. 1876. évf.
KŐSZEGHY PÁL földbirtokos nemesúr, gróf Bercsényi Miklós ungmegyei főispán titkára, nagynevű urának hűséges tanácsadója. Kora ifjúságától kezdve a gróf környezetében élt, vele együtt járt Bécsben és az ország különböző vidékein, ismerte a főrangú család minden belső dolgát. Mikor 1703 táján meghalt, gyermekeiről Bercsényi Miklós és neje gondoskodott. Leánya, az 1700 körül született Zsuzsánna, a dúsgazdag főúr udvarában nőtt fel s később, 1723-ban, a rodostói száműzetés idején, Bercsényi Miklós neje lett. Ez volt II. Rákóczi Ferenc fővezérének harmadik esküvője: a száműzött nagyúr ekkor már öreg volt, közel hatvan éves, de házasságában nem csalódott, neje híven ragaszkodott hozzá. A grófnak 1725-ben bekövetkezett halála után Kőszeghy Zsuzsánna Rodostóból Lengyelországba költözött, hiába szerette volna kezét elnyerni Mikes Kelemen. – A Bercsényi-trilógia harmadik részének kivonatos címe: Harmadik könyv, mely íratott a méltóságos székesi gróf Bercsényi Miklós úrnak négy esztendők forgása alatt való özvegyeskedéséről és az ötödik esztendőben a méltóságos keresztszegi gróf Csáky Krisztina asszonnyal való istenes házasságáról 1695-ik esztendőben. (Az első és második rész szövege már ekkor elkallódott; maga a szerző sem tudta visszakapni kéziratát gróf Zichy István özvegyétől, akihez kölcsönképen elolvasásra jutott a mű. A harmadik részt Rómer Flóris fedezte fel egy lengyel gróf könyvtárában 1874-ben. A kézirat valószínűleg úgy került ide, hogy Kőszeghy Zsuzsánna magával vitte Rodostóból Jaroslauba, a magyarországi menekültek egyik tekintélyes telepére, II. Rákóczi Ferenc lengyelországi uradalmainak középpontjába.) – Thaly Kálmán szövegkiadása: Bercsényi házassága. Történeti ének 1695-ből. Írta Kőszeghy Pál. A Varsóban levő eredeti kéziratból közli Thaly Kálmán. Budapest, 1894. (Megjelent a Történelmi Tár 1894. évf.-ban is.)
LISTIUS LÁSZLÓ gróf, a köpcsényi vár ura, költő és gonosztevő egy személyben. Míg verses munkáiban jámbor valláserkölcsi oktatásokat adott olvasóinak, magánéletét ocsmány gaztettekkel mocskolta be. 1628-ban született gazdag bárói családból, gondos katolikus nevelést nyert, gazdagon nősült s egyideig igen ügyesen forgolódott a főrangú körökben. A bécsi udvar 1655-ben grófi rangra emelte. Később kiderült sok gonoszsága. Az elvetemült ember csalt, vesztegetett, oklevelet hamisított, gyujtogatott, mérgezett, gyilkolt, fajtalankodott, boszorkánymesterséget űzött, ellenségeit holtra kínozta. Bűneit mindazonáltal megbocsátotta volna a bécsi udvar, de ekkor elkövette azt a balgaságot, hogy pénzt hamisított. Ez már a királyi kincstár károsodása volt, a hamispénz gyártójától elfordult a legfelsőbb kegy. Az uralkodó nevében Bécs város törvényszéke kimondta rá a halálos ítéletet. Előkelő rokoni összeköttetései most már nem segíthették. 1663-ban, harmincnégy éves korában, vérpadon végezte életét. Vallásos és oktató versei is maradtak. A szerencsének állhatatlanságáról szóló bölcselkedő költeménye arról tanuskodik, hogy szorgalmasan forgatta Zrínyi Miklós verses kötetét; a Boldogságos Szűz Máriához intézett fohászában vallásos érzelmeiről adott számot; Magyarország címeréről szóló versében leírta a magyar címert. Hangja az áhítatos katolikusé és a lelkes hazafié. Munkái jeles példákul szolgálhatnak arra, hogy ugyanazon személyben mennyire más az ember és más az író. – Verses munkáinak gyüjteményét huszonöt esztendős korában bocsátotta közre: Magyar Márs avagy Mohács mezején történt veszedelemnek emlékezete. Bécs, 1653. (Első részében van a Mohácsi Veszedelem, második részét kisebb versei foglalják el. A kötet előszavában többek között a következőket olvassuk: «Második Lajos király több régi eleinkkel Mohács mezején történt elesetekről írok, kedves olvasóm, mivel legnagyobb siralmas emlékezetre való elveszése ott történék édes hazánknak, ahol Magyarországnak zsengéje annyira eltöröltetett, hogy még most is lábra nem állhattunk utána… Vedd kedvesen azért, kedves olvasóm, ezen erőtlen gyümölcsömnek vékony fajzását és ha mi vétket ismérsz benne, okos ítéleted szerént korrigáld és mivel jó szívből nyujtom, te is jónak tulajdonítsd». A költő nem egyébért, mint neve megbecsültetéséért dolgozott, mert «a halál által minden megemésztettetik, de a jó hír, név fönnmarad világvégzetig».) – A kötetet Ürményi József nyomatta ki újból: Köpcsényi és jánosházai báró Listi László költői munkái. Pest, 1855. (Az első kiadás változatlan lenyomata az Újabb Nemzeti Könyvtárban.) – A harmadik kiadást Komáromy András rendezte sajtó alá: Listi László munkái. Budapest, 1891. (Életrajzi bevezetéssel az Olcsó Könyvtárban.)
Adatok Listius László életéhez:
1628. – Listius László születik Erdélyben. (Nemzetsége Karinthiának List nevű helységéből származott s a XV. században III. Frigyes német-római császártól nyerte bárói rangját; atyja: báró Listi Ferenc, szamosújvári főkapitány és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem tanácsosa; anyja: Gyulaffy Zsuzsánna, előkelő erdélyi úrnő; mindketten katolikusok. A családot a XVII. század magyarjai erdélyi szász eredetűnek vélték, mert ekkor már feledésbe ment Karinthiából való betelepedésük, azonkívül a család egyik-másik tagja már a XVI. században tekintélyes ember volt Nagyszebenben. A tekintélyes nemzetségből a költőn kívül három író került ki: Listius Sebestyén királyi kancelláriai tisztviselő, latin poéta és történeti adatgyüjtő, megh. 1560; Listius János győri püspök, latin poéta és történetíró, megh. 1577; Listius Ferenc szamosújvári főkapitány, Tacitus tanulmányozója, megh. 1630. A család nevét többféleképen írták: List, Listi, Listh, Listhy, Liszti, Liszty, Listius.)
1630. – Listius László Erdélyből Magyarországba kerül. (Ez évben hal meg atyja, java birtokaik a mosonmegyei Köpcsény környékén vannak, atyafiságuk is ezen a vidéken él, magasabb színvonalú katolikus iskolázás nincs Erdélyben, ezért jön ki özvegy édesanyja Magyarországba.)
1646. – Nőül veszi gróf Bánffy Miklós tárnokmester leányát, Hedviget. (Tizennyolc éves; jószágait Köpcsény várából kormányozza; igen tanult ember, de rossz gazda, tele van adósságokkal; közhivatalt nem visel.)
1653. – Megjelenik verses kötete. (Ekkor már második házasságban él Kecskés Évával, a királyi jövedelmek főpénztárnokának leányával; rossz hírek járnak róla; a nép azt beszéli, hogy az ördöggel cimborál, ördöngös könyvekből tanul, éjfélkor az akasztófa alatt gonosz lelkekkel találkozik, bűvös erszényéből az arany soha ki nem fogy.)
1655. – III. Ferdinánd király grófi rangra emeli. (A köpcsényi örökös grófságot megkapja fia, György is; erről a fiúról a család egyik rokona, Listi János, az 1655. évi országgyűlésen azt állítja Wesselényi Ferenc nádor előtt, hogy nem igazi Listius, hanem Kecskés Éva segítségével idegenből csempészett fiú; a vádat nem tudja megfelelő módon igazolni.)
1659. – Az országgyűlés vizsgálatot indít ellene. (Gyujtogatással, méregkeveréssel, gyilkossággal és egyéb bűnökkel vádolják; Wesselényi Ferenc vezeti a vizsgálatot; a nádort sikerül megvesztegetnie.)
1663. – Hamispénzverés miatt kivégzik s összes javait lefoglalják I. Lipót király számára. (Fiáról kiderül, hogy egy bécsi bukott leány gyermeke, ezért megfosztják nevétől és örökségétől; a kivégzett gróf még élő édesanyja, Gyulaffy Zsuzsánna, pártfogásába veszi a fiút, nemeslevelet szerez számára s Lászlófi György néven nevelteti; a fiú tragikus véget ér, mert pozsonyi diáksága idején verekedés közben véletlenül agyonlövi a korcsmáros fiát, börtönbe kerül, itt bánatában meghal.)
Listius-problémák, Listius-irodalom. – Listius László személyére és munkáinak forrásaira nézve jó ideig bizonytalan irányban, sőt téves utakon haladt az irodalomtörténet. Mivel nem tudtak hinni abban, hogy a vallásosságtól mélyen áthatott költő azonos személy a hírhedt gonosztevővel, egy időben két Listiusról beszéltek s egyéb hibás személyi kombinációkat is forgalomba hoztak. A zavaros kérdéseket Komáromy András levéltári kutatásai oldották meg. (Listi László élete. Budapest, 1891.) – A Mohácsi Veszedelemről Toldy Ferenctől kezdve az volt az általános vélemény, hogy a költőiség nélkül való verses krónikának egy érdeme van: a lelkiismeretes történeti nyomozás. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – A költő történeti nyomozásának érdemtelenségére Pintér Jenő mutatott rá. (Listius László Mohácsi Veszedelmének forrásai. Irodalomtörténeti Közlemények. 1906. évf. Nagyköpcsényi gróf Listius László. Budapesti VI. ker. áll. reáliskola értesítője. 1911.) – Listius László a költészet terén sem tagadta meg a maga beteg egyéniségét: eredeti munkák gyanánt adott közre olyan munkákat, melyeknek szerzője voltaképen nem ő volt.
NÉVTELEN erdélyi énekszerző: História, Báthori Gáboré. (Kendi István és Kornis Boldizsár 1610. évi összeesküvéséről Báthori Gábor erdélyi fejedelem ellen. Az összeesküvést vérbe fojtották. A verses krónika szövegét a Tatrosy-kódex őrizte meg. Ismeretlen szerzője a jól értesült históriás énekmondók közül való.) – Szádeczky Lajos szövegkiadása: Szamosközy magyar históriás éneke az 1610-iki Kendi-féle összeesküvésről. Századok. 1899. évf.
NÉVTELEN erdélyi énekszerző: História az Erdélyországnak nyomorúságáról és magyaroknak Báthori Gábor ellen való föltámadásáról. (Az erdélyi fejedelem védelme azok ellenében, akik az utolsó Báthorit Habsburg-ellenes török cimborasággal gyanúsították. A verses krónika ismeretlen protestáns énekszerző munkája. A vélt szerzők: Szamosközy István, Laskai János, Miskolczi Pásztor István. Az 1610 tájáról való szöveget a Lipcsei-kódex őrizte meg.) – Dézsi Lajos szövegkiadása: Régi magyar verseskönyvek ismertetése. Irodalomtörténeti Közlemények. 1916. évf.
NÉVTELEN evangélikus énekszerző: Csepreg városának siralmas romlásáról. (A kézirat szerzője, egy csepregi evangélikus diák, a szemtanú részletezésével beszéli el, milyen kegyetlenül irtották ki a virágzó sopronmegyei város ágostai hitvallású lakosságát a Bethlen Gábor protestáns magyarjai ellen felvonuló császári csapatok 1621-ben. Kézirata számos példányban forgott közkézen, a protestáns hívők még kétszáz év mulva is áhítattal olvasták. A Magyar Nemzeti Múzeum példányán kívül számos régi szövege maradt fenn.) – Payr Sándor szövegkiadása Egyháztörténeti emlékek. Sopron, 1910.
NÉVTELEN evangélikus énekszerző: Brunczvik Tóbiásnak lelki gyötrelméről való vallástétele, melyet önnön maga ezen versekben világosságra bocsátott Szeredben, anno 1630. (A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött kézirat verses szövegéhez rövid prózai felvilágosítás is járul: az ismeretlen szerző kárhoztatja a vallásától elpártolt luteránus papot. Brunczvik Tóbiás 1637-ben még élt.) – Payr Sándor szövegkiadása: Egyháztörténeti emlékek. I. köt. Sopron, 1910.
NÉVTELEN protestáns énekszerző: Sebes agynak késő sisak. (Latin verses munkából magyarra fordított kézirat. Negyvenegy költemény a harmincéves háború híres embereiről; a külföldi uralkodók, államférfiak és hadvezérek mellett Bethlen Gábor is szerepel. A róla szóló költemény Gabriel Princeps Transilvaniae személyében a magyarság és keresztyénség hősét ünnepli. Egy Hungaria című vers elismerő és buzdító hangon szól Magyarországról. Az ismeretlen szerző protestáns pártállású, költeménysorozata 1632 előtt készült, forrása ismeretlen. Valószínűleg a külföldön akkor nagy számban megjelenő politikai röpiratok valamelyikét foglalta magyar versekbe.) – Néhány szemelvényt közölt belőle Thaly Kálmán: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. I. köt. Pest, 1864.
NÉVTELEN erdélyi énekszerző: Ének Lupuj vajdáról. (Kézirat 1653 tájáról. Az énekszerző elmondja, hogyan verte meg II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, Stephan oláh vajda és Máté oláh vajda Lupujt, az elbizakodott moldvai vajdát.) – Koncz József szövegkiadása: Lupuj vajdáról XVII. századi ismeretlen magyar ének. Magyar Könyvszemle. 1880. évf.
NÉVTELEN zólyomi énekszerző: Divény megvétele. (Kéziratban maradt, Latin címe: Cantio nova in expugnationem Divin. Az ismeretlen énekszerző elmondja, hogyan védekezik az ellenségeitől üldözőbe vett gróf Balassa Imre a nógrádmegyei Divény várában, mikor Wesselényi Ferenc nádor ostrom alá fogja a várat. A gróf vitézül harcol, de az őrség kitűzi a fehér zászlót, «Megnyitják a kaput a német seregnek, Ne örülj katona e lompos vendégnek.») – Thaly Kálmán szövegkiadása: Ismeretlen históriás énekek a XVI. és XVII. századból. Századok. 1871. évf.
NÉVTELEN énekszerző: Zrínyi Miklós keserves haláláról való ének. (Kéziratos szöveg a költő végzetes vadászatáról, a vadkannal folytatott viaskodásáról és haláláról. A Mátray-kódex őrizte meg. Befejezése hiányzik.) – Thaly Kálmán szövegkiadása: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. I. köt. Pest, 1864.
NÉVTELEN énekszerző: II. Rákóczi György élete és halála. (Kézirat 1670 tájáról. Tartalma: a szerencsétlen végű erdélyi fejedelem harcai Lupuj moldvai vajdával, küzdelmei a lengyel trónért, védekezése a törökök ellen, halála a gyalui síkon. A terjedelmes verses krónika szerzője többet akart adni száraz históriás éneknél s ezért az események elmondásába ókori mitológiai vonatkozásokat, lírai részleteket, hazafias elmélkedéseket és leírásokat szőtt. A históriás énekmondásnak ez a módja már Gyöngyösi István hatására vall.)
NÉVTELEN református énekszerző: A Jézus Krisztus hű tanubizonyságának, nagy hírű s nevű Czeglédi Istvánnak, a kassai keresztyén helvetica ecclesiának hűséges lelkipásztorának, életebeli sok szenvedéseiről, arestáltatásáról, Pozsonyba citáltatásáról és útjában a nagyszombati búzavetések között lett boldog kimúlásáról és Pozsonyban lett tisztességes temetéséről íratott siralmas versek. Lőcse, 1710. (Szövege Czeglédi István halálának évéből, 1671-ből, való. A jámboréletű prédikátor sorsa nagy részvétet keltett még Erdélyben is: halálos betegen indult útnak Kassáról 1671 tavaszán; a nagyszombati határban meghalt: mivel a katolikus Nagyszombatban nem engedték eltemetni, Pozsonyba vitték, itt az evangélikusok hantolták el tisztes gyászkíséret jelenlétében. A kéziratban is, nyomtatásban is fenn maradt protestáns ének egyike a XVII. század legszebb vallásos költeményeinek.) – Thaly Kálmán szövegkiadása: Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez. I. köt. Pest, 1872.
NÉVTELEN református énekszerző; A nápolyi gályáztatás előtt Pozsonyba 1674-ben citáltatott bizonyos papnak versei az ő pozsonyi vexáltatásokról. (Kéziratos szövege 1674-ből való. Ismeretlen történeti adatai miatt figyelmet érdemel.) – Néhány szemelvényt Gulyás József közölt belőle: Vázlatok. Sárospatak, 1930.
NÉVTELEN erdélyi énekszerző: Bánffy Dénes veszedelme. (kéziratos szövege 1674-ből való. Ebben az évben Teleki Mihály, Béldi Pál és mások megbuktatták a félelmes erdélyi nagyurat. Az énekszerző Bánffy Dénes pártján áll s gúnyolódva jellemzi ellenségeit.) – Thaly Kálmán szövegkiadása: Ismeretlen históriás énekek a XVI. és XVII. századból. Századok. 1871. évf.
NÉVTELEN: Magyar krónika, amelyben leírattatik a török nemzetnek eredete. (Ismeretlen szerző műve, 1684-ből való. A Körmendi-kódex őrizte meg.)
NÉVTELEN: Lipóczi Keczer Sándor uram haláláról való versek. (Kéziratos szövege 1697-ből való. Keczer Sándor hadnagy Pápa mellett párbajt vív egyik idegen tiszttel, mert ez sértő módon nyilatkozik a magyarokról; a viadalban ellenfele keresztüllövi; holttestét a vele rokon Radvánszkyak zólyommegyei radványi birtokára viszik.) – Thaly Kálmán szövegkiadása: Irodalom- és műveltségtörténeti tanulmányok a Rákóczi-korból. Budapest, 1885.
NÉVTELEN protestáns énekszerző: Cantio Tokai. (Kézirat 1697-ből. A hirtelen támadt néplázadásban a hajdúk elfoglalják a várost, de a német császári csapatok leverik a felkelést s kegyetlen bosszút állnak Tokaj lakosságán.) – Cantio flebilis de periculo Tokajensi. (Kézirat 1697-ből. Az imént említett Tokaji Veszedelem egyik változata. Ismeretlen protestáns szerzője elkeseredett hangon szól a katolikus papság előrenyomulásáról. «Meggyőztek már minket pápisták oltári, Aranyos, ezüstös sok szentelt bálványi, Töredelmes, buzgó sok búcsújárási, Istenhez nyujtandó gyakor óhajtási.») – Thaly Kálmán szövegkiadása: Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez. Két kötet. Pest, 1872.
PASKÓ KRISTÓF erdélyi nemesúr. 1634-ben a biharmegyei Székelyhidán született, az erdélyi fejedelmek udvarában szolgált, több ízben követségben is járt egyes török vezéreknél és a fényes portánál; Apafi Mihály 1668-ban elfogatta s négy évig elzárva tartotta, mert gyanakodott reá, hogy egyetért ellenségeivel; nehéz helyzetét még neje is súlyosbította, mert az álnok asszony maga is árulkodott rá a fejedelmi udvarban; 1672-ben az erdélyi rendek ismételt kérésére kiszabadult, újabb követi megbízást nyert, majd belesodródott Béldi Pál összeesküvésébe, vele együtt Törökországba menekült, ezért birtokait 1678-ban elkobozták; évekig élt Konstantinápolyban, csak 1682 után hagyta el Törökországot, de ekkor sem mert hazamenni, hanem Sárospatakon húzódott meg. Fiatalabb éveiben versbe foglalta II. Rákóczi György erdélyi fejedelem bukásának és Erdély elpusztulásának történetét A nemes és régenten híres Erdély országának keserves és szomorú pusztításáról írt siralom, melyet 1858, 59 és 60 esztendőkben az igaz Isten isméretén kívül való pogány tatár hám sok kóborló kozáksággal s Erdély végső romlására régen igyekező török nemzettel, havasalföldi és moldvai sok kurtány hadakkal kegyetlenül minden irgalmasság nélkül elkövettenek; ezek után történt változásit Erdélynek rövideden megmondja Rákóczi Györgynek a törökkel tött két harcaival, egynehány váraknak Erdélytől elesésekkel együtt; végtére ama dícséretes nagyemlékezetű szép Váradnak kegyetlen viadalok által lött pogány kézbe való esését írja le, édes hazáján s nemzetén szívesen szánakozó Bihar vármegyebéli nemzetes Székelyhídi Paskó Christoph, amint láthatta s tudhatta igazán, színezés nélkül, megennyi változásokban megmaradt kevés magyar nemzetnek emlékezetire. Nagyszeben, 1663. (Az egykorú eseményeknek ez a versbe foglalása hiteles történeti forrás. A szerző a borzalmas tatárpusztítást nagy részletességgel, de igen szárazon adja elő. Vezető gondolata az, hogy Erdély romokba döntése a bosszúálló Isten műve: az Úr megbüntette vétkeiért az erdélyi. magyarságot. Költött dolgot nem szőtt verses históriájába, poétai hatásra sem törekedett: «Az ékesen szólást s versek szép folyását bár itten ne vadásszad».)
SZŐLŐSI ISTVÁN erdélyi énekszerző: Rövid história, melyben megíratik Szenan basának török császár erejével Havasalföldének és Erdély országának pusztítására való kijövetele 1595 esztendőben és Isten segítsége által annak a sok pogányságnak a magyarok által megveretése és szégyenvallása. Kolozsvár, 1635. (Magyar-török harcok Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem korában. Forrása Jacobinus János latin prózai munkája 1596-ból. Ugyanezen forrás alapján a XVI. század végén már egy névtelen énekszerző is versbe foglalta a nevezetes hadjárat történetét. Valószínű, hogy Szőlősi István munkája is már néhány évtizeddel azelőtt készült, de csak az 1635. évi kiadás maradt fenn.)
TÓTFALUSI KIS MIKLÓS kolozsvári könyvnyomtató: Siralmas panasz. Kolozsvár, 1697. (Az 1697. évi kolozsvári nagy tűzvész történetének versbe foglalása. Szövegét és dallamát szívesen dúdolta a nép, de a tekintélyesebb emberek nehezteltek a szerzőre, mert elitélő hangon szólt a lakosság bűneiről. Egyesek magukra vették Kis Miklós célzásait és korholását.) – Gyalui Farkas szövegkiadása: Tótfalusi Kis Miklós Siralmas Panasza. Kolozsvár, 1892.
VATHAY FERENC életéről elég sokat tudunk, mert önéletírása megmaradt. A sopronmegyei Vág községben született 1568 szeptember 24-én előkelő nemescsaládból; némi iskolázás után tizenhat éves korában katona lett, különböző dunántúli várakban szolgált, több csatában harcolt, két ízben nősült; harmincnégy éves korában Székesfehérvár egyik kapitányának nevezték ki; a várat a török ostrom alá fogta, a vár bevétele után 1602-ben rabságba került, Belgrádba hurcolták, innen megszökött, bujdosása közben a törökök újból elfogták, büntetésből Konstantinápolyba vitték, itt írta két verses krónikáját, képes énekeskönyvét és önéletírását. – Szinán és Ibrahim basa idejében lett tatár rablásról história. (Kéziratos verses krónika az 1593–1599. évi török hadjáratokról és tatár rablásokról.) – Székesfejérvár veszéséről való história. (Kéziratos verses krónika az 1602. évi török ostromról, az őrség nehéz helyzetéről, a vár feladásáról, az elfogottak rabságba vetéséről.) – Vathay Ferenc életének minden állapotjáról való história. (Prózában írt önéletrajz 1605-ből. A vitéz katona ezidőtájt, harminchét éves korában, Konstantinápolyban raboskodott. Valószínűleg Törökországban halt meg, miután sem szökési kísérletei nem sikerültek, sem pénze nem volt ahhoz, hogy váltságdíjat adjon.) – Emlékiratát Ponori Thewrewk József adta ki: Régiségbúvár. I. köt. Pozsony, 1838. – Képes énekeskönyvének előbeszédét ugyanő: Magyar nyelvkincsek. Pest, 1858.
ZILAHI JÁNOS Zemplénmegyei tállyai református tanító: Phaeton tüze. (Kéziratos kesergő vers a Hegyalja pusztulásáról 1698-ból.) – Harsányi István és Gulyás József szövegkiadása: Régi magyar versek a sárospataki könyvtárból. Irodalomtörténeti Közlemények. 1917. évf.
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. Két kötet. Pest, 1854. – Kemény József: A nagyköpcsényi báró Listi-család eredete, növekedése és hanyatlása. Új Magyar Múzeum. 1854. évf. – Thaly Kálmán: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. Két kötet. Pest, 1864. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – Thaly Kálmán: Ismeretlen históriás énekek a XVI. és XVII. századból. Századok. 1871. évf. – U. az: Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez. Két kötet. Pest, 1872. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Mátray Ernő: Lupuj vajdáról való ének. Figyelő. 1876. évf. – Szabó Károly; Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – Koncz József: Lupuj vajdáról ismeretlen XVII. sz. magyar ének. Magyar Könyvszemle. 1880. évf. – Thaly Kálmán: Irodalom- s műveltségörténeti tanulmányok a Rákóczi-korból. Budapest, 1885. – Erdélyi Pál: A XVI. és XVII. századi magyar históriás énekek. Magyar Könyvszemle. 1886. évf. – Komáromy András: Listi László élete. Budapest, 1887. – U. az: Listi László munkái. Budapest, 1891. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1891. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Thaly Kálmán: Rákóczi-emlékek. Budapest, 1893. – Kanyaró Ferenc: Régi magyar vitéz Kádár István éneke. Irodalomtörténeti Közlemények. 1893. évf. – Illéssy János: Listi László életéhez. U. o. 1894. évf. – Thaly Kálmán: Bercsényi Házassága. Budapest, 1894. – Komáromy András; Listi László és Wesselényi Ferenc nádor. Irodalomtörténeti Közlemények. 1895. évf. – Kanyaró Ferenc: A Brassai-kódex históriás énekei. Történelmi Tár. 1896. évf. – Komáromy András: Adatok Listi László életéhez. Irodalomtörténeti Közlemények. 1897. évf. – Szádeczky Lajos: Szamosközy magyar históriás éneke az 1610-iki Kendi-féle összeesküvésről. Századok. 1899. évf. – Ferenczi Zoltán: Vásárhelyi daloskönyv. Budapest, 1899. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Szekfü Gyula: Adatok Szamosközy István történeti munkáinak kritikájához. Budapest, 1904. – Baros Gyula: Radványi verseskönyvek. Budapest, 1904. – Pintér Jenő: Listius László Mohácsi Veszedelmének forrásai. Irodalomtörténeti Közlemények. 1906. évf. – Zoltvány Irén: A magyarországi bencés irodalom. A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. IV. köt. Szerk. Erdélyi László. Budapest, 1906. – Bajza József: A kuruc elbeszélő költészet ismertetése. Budapest, 1906. – Erdélyi Pál: Barakonyi Barakonyi Ferenc költeményei. Kolozsvár, 1907. – Gombkötő Antal: Kőszeghy Pál Bercsényi Házassága című művének irodalomtörténeti ismertetése. Lugos, 1907. – Deák Ferenc: Vitéz Kádár István éneke. Irodalomtörténeti Közlemények, 1907. évf. – Ujvárossy Szabó Gyula: A magyar verses oktató költészet története. Budapest, 1910. – Pintér Jenő: Nagyköpcsényi gróf Listius László. Budapesti VI. ker. áll. reáliskola értesítője. 1911. – Kováts Antal: Listius László gróf, a színlelés költője. Nagykanizsai kegyesrendi gimnázium értesítője. 1911. – Schöner Ferenc: Kőszeghy Pál. Budapest, 1912. – Dézsi Lajos: Tinódi Sebestyén. Budapest, 1912. – U. az: Vathay Ferenc. Századok. 1914. évf. – Ferenczi Zoltán: Vitéz Kádár István éneke. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1915. évf. – Rajka László: A Sebes Agynak Késő Sisak c. verses mű a M. N. Múzeum kézirattárában. Irodalomtörténet. 1915. évf. – Dézsi Lajos: Paskó Kristóf és a Kétszarvú Ember. Klebelsberg-emlékkönyv. Budapest, 1925. – Rédey Tivadar: Mohács emléke költészetünkben. Mohácsi emlékkönyv. Szerk. Lukinich Imre. Budapest, 1926. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Pap Károly: Vitéz Kádár István éneke. Magyar Nyelv. 1927. évf. – Jankovits János: Gyöngyösi hatása Kőszeghy Pálra. Jászberényi állami reálgimnázium értesítője. 1928. – Gulyás József: Vázlatok. Sárospatak, 1930.
