A MAGYARORSZÁGI NÉMET IRODALOM A XVII. SZÁZADBAN.
A MAGYARORSZÁGI NÉMET IRODALOM A XVII. SZÁZADBAN.
MAGYARORSZÁGI XVII. századi német irodalom sem értékben, sem termékenységben nem versenyezhet a magyar irodalommal. A hazai németek sokkal kevesebben voltak, mint a magyarok s ha a törököktől védettebb helyeken laktak és nyugalmasabb jólétben éltek is, az a körülmény, hogy Németországból bőven hozathattak mindenféle könyvet, nem túlságosan sarkalta munkakedvüket. Igy is elég szép írói termésük volt: hitbuzgalmi könyvek, hitvitázó iratok, egyházi beszédek, vallásos énekek, oktató versek, alkalmi költemények, tudományos munkák.
A katolikus írók száma fölötte csekély, a legtöbb író ágostai hitvallású evangélikus pap. Polgári szellemű és protestáns jellegű az egész irodalom. Van némi fejlődésbeli párhuzamossága a magyar irodalommal is, de elsősorban mégis csak a külföldi németség hatása alatt áll.
Az erdélyi szászok neves prédikátorai – Zabanius Izsák, Fronius Márk és mások – az egyházi ének kultuszát buzgón támogatták. A hitvitázással kevesebbet foglalkoztak, mint magyarországi fajtestvéreik, mert a református Erdélyben a katolikusok részéről nem fenyegette őket semmi veszedelem. Annál feltűnőbb, hogy Gorgias János személyében az érzékcsiklandó szerelmi elbeszélésfajnak is akadt művelője. A világi tárgyú líra színvonala Frank Bálint verses gyüjteményéből, a Rosetum Frankianumból, tükröződik legjellegzetesebben: ez a líra görög-római mitológiai mozzanatokkal átszőtt barokk alkalmi költészet.
A szepesi németek különösen Sziléziával érintkeztek szívesen. Papjaikat és tanítóikat kölcsönösen kicserélték, kézirataik kinyomtatásában felhasználták egymás nyomdáit. Az erdélyi szászok egységesebbek, ők viszont frissebbek, egyénibbek, változatosabbak. A jezsuiták ellen a század második felében elkeseredetten harcolnak, a magyar nemzeti fölkelések ügyét elszántan támogatják s mikor a Habsburg-önkényuralom kiűzi papjaikat, Németországban megteremtik a felvidéki menekültek külföldi telepeit s ezekben az egyházi életet és az exulans irodalmat. Az írói hajlam – amint a Klesch-család, Serpilius-család és Pilarik-család példája mutatja – apáról-fiúra száll. Minden írói törekvés középpontja a vallás és a tudomány, bár a költészet is sokszor beleszövődik a sokoldalú kultúrális törekvésekbe.
Besztercebánya, Selmecbánya, Körmöcbánya és a többi bányaváros, továbbá Pozsony és Sopron irodalmi és tudományos hatás tekintetében közel áll Bécshez, de lelkében a magyarsághoz, elsősorban annak protestáns többségéhez szít. A nyugatmagyarországi német nyelvterület kiváló vezéregyénisége Lang Mátyás soproni evangélikus prédikátor.
Az iskolai színielőadásokat ez a kor is buzgón pártolja. Itt-ott a polgárság is megpróbálkozik népies hangú, vallásos színdarabok eljátszásával.
Néhány nevezetesebb hazai német író a XVII. században, nem említve azokat, akik korán külföldre szakadtak vagy akik külföldről idekerülve nem gyökeresedtek meg közöttünk:
AUER JÁNOS FERDINÁND pozsonyi polgárnak igen értékes hadifogoly-naplója maradt a XVII. század második feléből. Mint katona 1663-ban Párkány mellett a törökök rabságába esett s bár tiszt volt, társaival együtt hallatlanul meggyötörték. Naplóját a konstantinápolyi Héttoronyban írta, tíz évig raboskodott itt, vallásosságából merített erőt szenvedéseinek elviseléséhez. Az embereknek e korbeli megingathatatlan hitét semmi sem bizonyítja jobban, mint az a hűség, mellyel még legnagyobb sanyargatásaik közben is ragaszkodtak kereszténységükhöz, holott a muzulmán vallás felvétele megnyitotta volna előttük a szabadulás ajtaját. Auer János önéletrajzi feljegyzéseinek nemcsak művelődéstörténeti forrásértéke van, hanem olvasmánynak is élvezetes mű.
EISENBERG PÉTER eperjesi evangélikus tanító, az iskolai dráma művelője. A felvidéki német városok protestáns iskoláiban a jezsuita színdarabok sikere buzgó munkára ösztönözte a protestáns latin iskolák tanítóit s a deák iskolai drámákon kívül német színjátékokkal is mulattatták a városi lakosságot. Eisenberg Péter az Üdvözítő születéséről és a három napkeleti királyról írt egy iskolai színművet: Ein zweifacher poetischer Act und geistliches Spiel von den dreien Gaben der Weisen aus Morgenlande. Bártfa, 1651. (A jezsuita drámák látványosságai és hatásos színpadi fogásai mind megvannak a darabban. Zenéjét Plotschius György eperjesi evangélikus kántor szerzette. Meséjében nincs semmi lelemény és mozgalmasság, de a zenekíséret, a magán-énekszámok, a kórus éneklése, a táncok ellejtése, a díszletek cifrasága, az élőképek és a görögtűz bizonyára megelégedést keltettek a nézők soraiban. A dráma menetét a nyomtatott szövegben képek magyarázzák, ezek alapján újratervezhető az egész iskolai színpad.)
FRANK BÁLINT (1643–1697) nagyszebeni királybíró Németországban végezte egyetemi tanulmányait, 1668-ban hazatért Nagyszebenbe s fényes közéleti pályát futott be. Szász honfitársai előkelő tisztségekre alkalmazták, Apafi Mihály erdélyi fejedelem titkos tanácsossá nevezte ki. Mint atyja, ő is a szász nemzet grófja lett. (A nagyszebeni szász tartomány élén külön gróf állott, ezt a polgár-grófot a szászok maguk választották.) Mikor Apafi Mihály halála után Erdély a Habsburg-ház birtokába jutott, Frank Bálintot I. Lipót király kormánya szintén megtartotta bizalmában. A szász gróf és nagyszebeni királybíró behatóan foglalkozott történelmi és jogi kérdésekkel; munkáiban óvást emelt a szász őstörténeti elmefuttatások képzelgő feltevései ellen. Alkalmi költeményeinek és a hozzá intézett dicsőítő verseknek gyüjteménye közvetlen bepillantást enged az erdélyi szászok költői világába: Rosetum Frankianum. Bécs, 1692. (Negyvenegy költő ötvenhét költeménye: latin és német versek. Szerzőik evangélikus németek; jobbára papok és tanárok. Az erdélyi szász Helikon poétái a görög-római hitregék világában élnek, virágos képekkel s fellengző stílusban ünneplik a nagyszebeni királybírót. Maga Frank Bálint is ennek a gondolatokat és kifejezéseket cikornyásan ékesítő költői modornak a híve.)
FRONJUS MÁRK (szül. 1659. Brassó; megh. 1713. Brassó) evangélikus pap, az erdélyi szászok legkiválóbb egyházi szónoka a XVII. században. Prédikációit még halála után is több ízben kinyomtatták, mert szerették bennük a dogmák és erkölcsi elvek lutheri szellemű fejtegetéseit. A pietizmust ellenző régi nemzedék tagjai közé tartozott, az ortodox ágostai hitvallás híveit az iskola és köznevelés eszközeivel iparkodott megerősíteni. Igazi pedagógus-prédikátor volt, a brassói iskola számára Comenius irányelvei szerint új tantervet dolgozott ki, sürgette a tanítók és tanulók erkölcsi megújhodásának szükségességét.
FRÖLICH DÁVID (1600–1648) késmárki születésű evangélikus teológus. Németországi egyetemeken tanult, sokat utazott, 1630-tól kezdve szülővárosának gimnáziumát igazgatta. Csillagászati tudásának hírére jellemző, hogy III. Ferdinánd a «császári matematikus» megtisztelő címmel tüntette ki. Polihisztor volt, sokoldalú tudományos elfoglaltsága mellett híres naptárkészítő is. Kalendáriumai több németországi, magyarországi és erdélyi városban jelentek meg; a naptár mellett az elmult esztendő fontosabb eseményeiről szóló krónika is helyet kapott; volt bennük jóslás, betegek tanácsadója, vásárok jegyzéke. Mint történetíró a magyarországi németség ősi históriáját nyomozta s elég kalandos föltevésekkel ment vissza fejtegetései során a vízözön koráig; Der uralte Deutsch-Ungarische Zipserische und Siebenbürgerische Landsmann. Lőcse, 1651. (A szepesi és erdélyi szászok eredetének kutatása mellett a német nyelvjárások sajátságait is vizsgálta s megemlítette az osztrák németségnek a magyarországi németség művelt közbeszédére és irodalmi nyelvére tett hatását. Ez a hatás annál meglepőbb, mert a hazai németség műveltebb fiai nem az ausztriai főiskolákban tanultak, hanem a németországi protestáns egyetemeken. Bécs kultúrális erejét így sem kerülhették el. Ez a befolyás később, a törökök kiűzése után, egyre erősödött; a tömegesen ideküldött katolikus német telepesek pedig vallásukban is kettéosztották a XVIII. századig túlnyomó nagy részben evangélikus magyarországi németséget.)
GORGIAS JÁNOS (megh. 1684. Brassó) a brassói evangélikus latin iskola rektora. Hittudományi tanulmányait Vittenbergában végezte, 1659-ben tanító lett szülővárosában, Brassóban, itt működött haláláig. Németországi egyetemi évei alatt több költői társaság tagja volt, munkássága révén megkapta a császári koszorús költő címet. Míg hivatalos működése a jámbor vallásosság jegyében folyt s latin munkái az erdélyi szász evangélikus hitélet és nevelés megerősítését célozták, névtelenül közreadott német könyveiben sikamlós elbeszélésekkel mulattatta németországi olvasóközönségét. Ő volt az a hírhedt Poliandin és Florindo néven ismert pornográf szerző, akinek szerelmi históriáiból szemérmetlenül áradtak az erotikus jelenetek. (Poliandini gestürzter Ehrenpreis des hochlöblichen Frauenzimmers 1663, Veriphantors buhlende Jungfer 1665, Floridans jungferlicher Zeitvertreiber 1665, Veriphantors betrogener Frontalbo 1670, némelyik ezek közül több kiadásban is. (Ez a nőket becsmérlő, trágár irodalmi munkásság merész elfordulása a kor vallásos szellemétől, egyben a hitetlenség lassú terjedését is mutatja. Erre a nem egyedül álló teológus-világiaskodásra következett be azután a vallásos élet elmélyülését követelő pietizmus visszahatása.)
GÜNTHER ANDRÁS (1634–1709) szepesmegyei születésű evangélikus lelkipásztor. Itthon és a német egyetemeken tanult. Társai a jenai egyetemen annyira megszerették, hogy mikor 1663-ban, mint káposztafalvi pap, megnősült, egész sorozat üdvözlő verset írtak tiszteletére s az egyik alkalmi költő lelkes szavakkal üdvözölte német strófáiban a magyar-német barátságot és a német magyarokat. Tanulmányainak elvégzése után szülőmegyéjében nyert papi hivatalt, de káposztafalvi prédikátorságából a császáriak 1671-ben elűzték. Szászország fogadta be, Lipcsében és Naumburgban lelkészkedett. Följegyezték róla, hogy ötven éves papi pályáján hatodfélezer prédikációt mondott. Híressé lett stralsundi beszéde: Des heiligen Propheten Hosae Christus Hungariae valedicens oder gründlicher Bericht wie und warum Christus aus Ungerland weichet. 1675. (Nemcsak a katolikusok ellen panaszkodik, hanem a szepességi evangélikusok ellen is: a papok és híveik egyformán erkölcstelenek. A lesujtó helyzetrajzot nyujtó vádiratra a következő évben egy névtelen német röpirat keményen válaszolt. A személyeskedés ebben sem maradt el, de az összeütközés mélyebben fekvő oka az ortodox luteranizmus és a pietista irányzat szembenállása volt. A jámbor lemondást követelő pietisták nem tudtak megbékülni a szabadabb életfelfogást valló régebbi evangélikusokkal.)
HAIN GÁSPÁR (1632–1687) Kassán született, innen költözött Lőcsére, tanulmányait a vittenbergai egyetemen fejezte be, 1658-tól kezdve a lőcsei evangélikus iskola rektora, utóbb városi tanácsos, 1674-ben s később még többször Lőcse város bírája. Ő írta meg a Szepesség legnagyobb krónikáját, felhasználva benne a tárgyára vonatkozó minden addigi történeti adatot. Jámbor világnézeti munkája kéziratban maradt, de szövegéből sokan merítettek. Középkori részei telve vannak tévedésekkel, XVII. századi följegyzései kútfő-értékűek. A magyarokat nem túlságosan szereti, annál büszkébb németségére.
KLESCH DÁNIEL (szül. 1620. Igló; megh. 1697. Berlin) evangélikus pap, igazi típusa a régi világban annyira megszokott vándordiáknak és vándorprédikátornak. Helyét sehol sem találja, jóakarói cserbenhagyják, ellenségei bajba keverik. Miután a vittenbergai egyetemen 1649-ben magisteri címet nyert és borostyánkoszorús költő lett, a soproni latin iskolában vállalt konrektori állást, 1659-ben meghívták Kőszegre evangélikus lelkipásztornak, utóbb elfogadta a pozsonymegyei szentgyörgyi papságot. Itt a bécsi udvar horvát katonái mindenéből kifosztották s mint eretneket elkergették a városból. Szepesváralján kapott prédikátori alkalmazást, innen átment Szepesolasziba, vallása miatt a császáriak itt is üldözőbe vették, félesztendeig szenvedett a kassai börtönben. Kiszabadulása után 1674-ben Németországba költözött, az ottani evangélikusok jó szívvel támogatták, a jenai gimnáziumban tanári állást nyert, másutt is tanított, sőt az egyik egyházkerületben szuperintendenssé is megválasztották, de erről a tisztségéről le kellett mondania, mert sajátságos jövendöléseivel botrányt okozott hívei körében. Végigjárta a német fejedelmek országait, megfordult Angliában, Hollandiában, Dániában, míg végre nyugtalan kóborlásainak halálos szerencsétlenség vetett véget: Berlinben lezuhant egy sötét lépcsőről és meghalt. A szegény embert, úgy látszik, megzavarta elméjében sok szenvedése. Prófétának érezte magát, csodálatos egyházi és politikai eseményeket jósolt, többek között, hogy a lengyel király reformátussá lesz, viszont Dániában és Svédországban az evangélikus vallás összeomlik. Vallásos énekei, prédikációi és rajongó miszticizmusú röpiratai a képzelt lángelméjére büszke tudós és a zabolátlan fantáziájú teológus keresett stílusú alkotásai. Sok könyvet és füzetet adott közre, latinul még többet írt, mint németül. A németországi nyelvművelő társulatok megbecsülték, ha mindjárt képzelődő és önhitt öreg gyermeknek tartották is.
KLESCH KRISTÓF (szül. 1632. Igló; megh. 1706. Erfurt) evangélikus pap, valamivel nyugodtabb életű férfiú volt, mint testvérbátyja, Klesch Dániel. Életének nagy része külföldön folyt le, 1654-től kezdve az 1670-es évek elejéig Szepes megyében volt prédikátor, az ellenreformáció azonban kiűzte szepesszombati papi állásából. Németországba menekült, több helyen tanított, végül erfurti evangélikus lelkész lett. Irodalmi munkássága kisebb terjedelmű, mint bátyjáé, a titkokban gyönyörködő rajongás is hiányzik belőle. Könnyed verselő volt, örömét találta a rímek halmozásában, büszkén hivatkozott német szóművészetére. Prédikációi a pietizmus felé hajló vallásosság termékei.
LABSÁNSZKY JÁNOS katolikus pap, Szelepcsényi György esztergomi érsek titkára. Mikor a császári csapatok az 1670-es években földönfutóvá tették a felvidéki protestáns lelkipásztorokat s ezek Boroszlóban, Drezdában, Halleban, Zittauban s más német városokban találtak menedéket, az egész protestáns külföld felháborodva tárgyalta a magyarországi eseményeket. Az exuláns prédikátorok szószékeken és röpiratokban tárták Németország elé üldöztetésük történetét és a felvidéki evangélikusok szomorú sorsát. A katolikus papság részéről Labsánszky János válaszolt a panaszokra: Kurzer und wahrhafter Berichts-Auszug, womit Unverholen und Sonnenklar erwiesen wird, dass die im Königreich Hungarn Uncatholische Praedicanten nicht in Anseher der Religion, sondern der Rebellion und Aufruhr wegen abgesetzt und des Königreichs verwiesen. Türnau, 1675. (Erős vitatkozó tehetséggel iparkodik bebizonyítani, hogy az emigráns papokat nem a vallásuk miatt kínozták meg és üldözték ki az országból, hanem azért, mert lázadók voltak és összeesküvést szítottak az uralkodó ellen; a hazaáruló prédikátorok még a töröknek is ki akarták szolgáltatni az országot, ezért kellett menekülniök. Az ügyesen megírt röpirat nagy feltűnést keltett, többször kinyomtatták, latinul is megjelent. A protestánsok részéről nem maradt válasz nélkül. Különösen egy Krestianszky Jób álnéven megszólaló bujdosó prédikátor felelt rá hatalmas erővel. Ellenfele munkáját újból lenyomatta s párhuzamos fejtegetésekkel pontról-pontra cáfolta. Történeti adatokkal és tárgyára vonatkozó idézetekkel átszőtt könyvének végső megállapítása: Magyarország romlását a jezsuiták okozzák.)
LANG MÁTYÁS (megh. 1682.) soproni evangélikus pap, korának egyik kiváló vitatkozó tehetségű teológusa. Az 1670-es évek vallásüldözései idején őt is perbe fogták s a számkivetéstől csak a bécsi svéd és dán követség szorgos közbenjárása őrizte meg. A jezsuitákkal latin és német nyelven elkeseredett polémiákat folytatott, hite védelmében erős logikával és nagy tudással harcolt, prédikációiban is szívesen foglalkozott dogmatikus kérdésekkel. Hitvitái erősen emlékeztetnek a magyar kálvinistáknak a jezsuiták ellen ugyanebben az időben közreadott támadó és védő írásaira, de hangjuk nem annyira szenvedélyes, a gorombaságot inkább szatirával pótolja.
LANI GYÖRGY (szül. 1646. Trencsén megye; megh. 1688. Lipcse) evangélikus pap, neves hittudós, számos latinnyelvű teológiai mű szerzője. Korponai lelkipásztor volt, mikor a protestáns papokat maga elé idéző pozsonyi törvényszék 1674-ben halálra ítélte; azután vasra verték, várbörtönbe zárták, végül társaival együtt a nápolyi gályákra küldték; Nápoly közelében sikerült megszöknie, egy erdőbe menekült, mint énekes koldus vándorolt Rómán és Velencén keresztül hazájába; innen, ügyeinek rendezése után, Lipcsébe költözött. Német röpirataiban nemcsak a maga szerencsétlen sorsáról és protestáns paptársai szenvedéseiről számolt be, hanem szembeszállt a katolikus papságnak azzal az állításával is, hogy a pozsonyi törvényszék politikai vétkek miatt ítélte el a protestáns lelkipásztorokat. Lani György és társai röpiratai a külföld részvétét az üldözöttek felé fordították s a Habsburg-házat fölötte népszerűtlenné tették a protestáns Németországban.
PATER PÁL (szül. 1656. Ménhárd, Szepes megye; megh. 1724. Danzig) evangélikus pap és tanár. Mint a lengyelországi Thorn német gimnáziumának rektora, iskoláját magas színvonalra emelte s vonzóvá tette a felvidéki evangélikus ifjak számára. Haza nem mehetett, mert Magyarországon az 1670-es évektől kezdve nehéz idők köszöntöttek be a protestáns prédikátorokra. Thornból Danzigba ment, itt a német akadémia gimnáziumában tanított. A teológián és filozófián kívül nagy jártassága volt minden középiskolai tárgyban, elsősorban a nyelvekben és a matematikában. Személye köré az alkalmi szónokok és költők egész serege csoportosult; a felsőmagyarországi latin és német poéták mesterüket tisztelték benne. Tanítványait az alkalmi próza és verselés minden fajában ügyesen gyakorolta, ő maga ritka termékenységgel szónokolt és verselt. Legkedveltebb műfaja a lakodalmi ének és a halotti búcsúztató volt.
PILARIK ISTVÁN (szül. 1615. Ocsova, Zólyom megye; megh. 1690. Neu-Salza, Szászország) eleinte kántortanító volt, utóbb Zólyomban evangélikus pappá avatták, egy időben Madách Gáspár udvari prédikátora és Alsósztregova luteránus lelkipásztora volt, később Forgách Ádám gácsi udvarában prédikált, 1649-ben Liptó megyében lelkészkedett, két évvel később Trencsénbe ment át, végül a szenici magyar, német és tót evangélikusok lelki ügyeit gondozta. Az utóbbi helyen 1672-ben a császár katonái mindenét felprédálták és elrabolták, őt magát, mint eretneket, börtönbe hurcolták. Valahogyan megmenekült, jó emberek segítségével Németországba bujdosott, itt már a felsőmagyarországi evangélikus menekültek egész serege sínylődött nyomorban, ezeknek lelkipásztora lett. A magyarországi exulansok a szász választófejedelem segítségével egy községet alapítottak, Neu-Salzát, itt vonta meg magát családjával együtt. Mint őt, annyi szerencsétlenség érte a többi Pilarikot is, úgy hogy a Pilarikok boldogtalan sorsa közmondásszerű lett. Munkái között legtöbbre becsülték önéletrajzát, szörnyű megpróbáltatásainak Isten magasztalásával átszőtt kalandos történetét.
RADECIUS BÁLINT (megh. 1632.) danzigi származású erdélyi unitárius püspök. 1605-ben jött be a kolozsvári szász unitáriusok közé, itt prédikátori tisztet viselt, utóbb unitárius püspökké választották. Latinul jól beszélt, de magyarul nem tudott, ezért az unitárius egyházközségeknek sok káruk volt különben buzgó működéséből. A csekély számú erdélyi német unitáriusság számára szerkesztett énekeskönyve: Geistliche Gesänge. Kolozsvár, 1620. (Ezenkívül több latin hittudományi és hitbuzgalmi munka.)
SERPILIUS GYÖRGY (szül. 1668. Sopron; megh. 1709. Regensburg) prédikátor-nemzetsége már a XVI. században feltűnik a Szepesség hitújítói között s még a XVIII. században is több író- és szónok-Serpilius szerepel Magyarországon. Serpilius Györgynek az ellenreformáció üldözései elől korán el kellett menekülnie Magyarországból, tanulmányait Németországban végezte, 1695-ben regensburgi prédikátor, utóbb szuperintendens lett. A hagyományos ortodox luteranizmus tanításainak szószólója volt; a világias barokk-cifrálkodástól, a misztikus rajongástól és a bensőséges pietizmustól egyformán távol állott. Vallásának erkölcsi igazságait komoly filozófiával és mély tudással világította meg, Jézus életéről hatalmas munkát írt, a protestáns egyházi énekköltészet történetét gondos kritikával vizsgálta. Tudományos fejtegetéseiben és prédikációiban egyformán észre lehet venni, hogy már közeledik a felvilágosultság eszméihez, anélkül, hogy a régi szellemű ágostai hitvallásból bármit is engedne. Kéziratban maradt munkáin kívül félszáznál több kötete és füzete jelent meg latin és német nyelven.
SINAI GYÖRGY korponai evangélikus kántor, az 1670-es években meginduló magyarországi exulans-irodalom egyik vallásos énekköltője. Áhítatos énekeiben elpanaszolja hazája protestánsainak keserű sorsát s jámbor lélekkel fohászkodik Isten irgalmáért: Christliche Gebetlein so zu der Hochheiligen Dreifaltigkeit in dem itzigen höchstbetrübten Zustande der armen Evangelischen Augsburgischen Confession Christen zugethan und gerichtet sein. Drezda, 1684. (Az exulansok nyomorúságával ebben az időben sok bánkódó költemény és verses fohász foglalkozik; még a röpiratok és prédikációk prózája mellett is fel-felbukkannak a kesergő énekek. A korponai kántor a maga verseihez dallamokat is írt, így vigasztalta bujdosó társait.)
TRÖSTER JÁNOS (megh. 1670.), a nagyküküllőmegyei Nagysink község szász evangélikus iskolájának rektora. Nagyszebenben született s az altdorfi egyetemen a papi pályára készült. A német őstörténet kutatásában ugyanolyan irányt követett, mint később a magyarok között Horvát István. Szerinte a németség a világtörténelem folyamán különféle nevek alatt sokszor felbukkan; maguk a magyarok is német származásúak, mert őseik, a húnok, a németektől erednek; német eredetűek a lengyelek és tótok is. Nagy germán lelkesedése a régi és új Erdélyről írt munkájában lángol leginkább: Das alt und neu Teutsche Dacia. Nürnberg, 1666. (Erdély multja és jelene fantasztikus állításokkal és következtetésekkel.)
THANN ANDRÁS szepesszombati születésű evangélikus lelkipásztor, később katolikus pap. Életéről keveset tudunk: a vittenbergai egyetemen tanult, az 1660-as években szepességi prédikátor volt, 1670 után sok más ágostai hitvallású paptársával együtt őt is Németországba kergették, 1680-ban Lipcsében nagyszabású németnyelvű munkát adott ki a luteránus dogmák magyarázására, az 1690-es években már katolikus. Áttérésének okait a világ előtt meg is magyarázta s meggyőződésének őszinteségét a protestánsok ellen intézett támadással igazolta; megrótta Luthert és Kálvint, dícsérte a katolikus egyház igazságait, védte Krisztus földi helytartóját, a római pápát. (Az áttérések ebben az időben nagy feltűnést keltettek, bár éppen nem voltak ritkák. Az 1670-es évek nagy üldözései előtt gyakran előfordult, hogy katolikus pap is protestánssá lett. A pozsonyi születésű Wellingrandt Mihály domonkosrendi szerzetes, a szombathelyi rendház főnöke, Lipcsében tért át az evangélikus vallásra s 1670-ben mindjárt ki is nyomtatta önigazoló beszédét, hálát adva Istennek, hogy lelki sötétségét megvilágosította.)
ZABANIUS IZSÁK (szül. 1632. Nyitra megye; megh. 1707. Nagy-Szeben), igazi nevén Cabány Izsák, felvidéki tót családból származott, de, mint annyi más tát prédikátor, német hitszónokká és német vallásos íróvá lett. Ifjabb éveiben – az akkori viszonyok kényszere és a vallási üldözés következtében – sokfelé hányódott-vetődött: Vittenbergában egyetemi hallgató, Breznóbányán iskolaigazgató, Eperjesen teológiai tanár volt; az erdélyi szászok közé menekülve velük érzelemben és gondolkodásban egybeolvadt; nagyszebeni tanári működése után a város első lelkipásztorának is megválasztották. Jól prédikált, az ágostai hitvallást hevesen védte, Sámbár Mátyás jezsuitával éles hangon polemizált. Fia, Zabanius János, örökölte atyja írói tehetségét, de jámbor életét nem követte.
ZABANIUS JÁNOS (szül. 1664. Eperjes; megh. 1703. Nagyszeben) nagyszebeni királybíró, a szászok grófja, Tübingenben fejezte be tanulmányait. Mint a filozófia magistere előadásokat is tartott az egyetemen. Hazatérve a nagyszebeni tanács szolgálatába lépett, csakhamar kitűnt tehetségével, 1691-ben már az erdélyi szászok bécsi követe volt, I. Lipót császár és király aranylánccal ajándékozta meg és Sachs von Harteneck előnévvel nemesi rangra emelte, polgártársai is elhalmozták a megbecsülés minden jelével; ezek után mindenkit megdöbbentett, hogy a nagyszebeni tanács halálra ítélte és 1703 decemberében lefejeztette. Szörnyű dolgok derültek ki róla: gyilkosság, mérgezés, szerelmi merénylet, felségsértés és más főbenjáró bűnök. Kivégzésekor mindössze negyven esztendős volt. Atyja, a közbecsülésben álló nagyszebeni evangélikus lelkipásztor, még megérte fia tragikus sorsát. Zabanius János eredeti tehetségre valló vallásos énekeket és világi költeményeket írt. A vele egyidőben verselő erdélyi szász lírikusok közül talán a legkiválóbb volt, nem pusztán alkalmi énekmondó, hanem az akkor szokásos frázisokon és versformákkal való játszáson túl is hangulatkeltő és közvetlen poéta.
Irodalom. – A magyarországi német irodalom fejlődésének részletes áttekintése Pukánszky Béla könyvében: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – Az idevonatkozó magyar tudományos könyvek és értekezések közül kiemelhetők a következők: Szabó Károly: Régi magyar-könyvtár. II. köt. Budapest. 1885. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Stromp László: II. Pilarik István élete. Protestáns Szemle. 1894. évf. – Szabó Károly és Hellebrant Árpád: Régi magyar könyvtár. III–IV. köt. Budapest. 1896–1898. – Bleyer Jakab: Magyar vonatkozású német ujságlapok a M. N. Múzeum birtokában. Magyar Könyvszemle. 1900. évf. – U. az: Német siralmas énekek Zrínyi Miklós halálára. Irodalomtörténeti Közlemények. 1900. évf. – Melich János: A magyar szótárirodalom. Budapest, 1907. – Adleff Norbert: Adalékok az erdélyi német kalendáriumi irodalom történetéhez. Kolozsvár, 1907. – Porsche Rezső: Harteneck alakja a magyar és erdélyi szász költészetben. Budapest, 1909. – Leffler Béla: Magyar vonatkozású német népénekek 1556–1697. Budapest, 1910. – Bal Jeromos, Förster Jenő és Kaufmann Aurél: Hain Gáspár krónikája. Lőcse, 1910–1913. – Szelényi Ödön: A magyar evangélikus nevelés története a reformációtól napjainkig. Pozsony, 1917. – Payr Sándor: A soproni evangélikus egyházközség története. Sopron, 1917. – Bruckner Győző: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességben. Budapest, 1922. – Thienemann Tivadar: XVI. és XVII. századi irodalmunk német eredetű művei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1922–1923. évf. – Lukinich Imre: Auer János Ferdinánd pozsonyi nemes polgárnak héttoronyi fogságában írt naplója. Budapest, 1923. – Payr Sándor: Szenczi Fekete István, a hitehagyott püspök. Sopron, 1924. – Pukánszky Béla: A magyarországi protestáns exulánsirodalom a XVII. században. Protestáns Szemle. 1925. évf. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest. 1927. – Emericus: Egy dilingeni iskoladráma 1626-ból. A Fővárosi Könyvtárban őrzött egyetlen példány hasonmás kiadása Szent Imre emlékezetére Budapest, 1930. – Monsberger Ulrik: A hazai német naptárirodalom története 1821-ig. Budapest, 1931.
