A KÖLTÉSZET.
A KÖLTÉSZET.
SOHA MAGYARORSZÁGON annyi latin költeményt nem írtak, mint a XVIII. században. A latin verselés Pozsonytól Brassóig, Pécstől Lőcséig mindenfelé divatozott. Nemcsak a katolikus papok és a protestáns lelkipásztorok, hanem az egyházi köröktől távolabb álló világi emberek is sűrűn próbálkoztak a deák költészettel. A királyi család dicsősége, a püspöki és főispáni beiktatások és elhalálozások, a magasrangú tisztviselők életében és a mágnáscsaládok körében előforduló örvendetes események mindig megzendítették a deákos poéták lantját. Egymásután jelentek meg a lírai örömfüzérek és gyászhangok, a mennyeiekhez fohászkodó templomi énekek és a földi hatalmasságok kedvét kereső carmenek, ódák, elégiák, epigrammák, salutatiók, panegyrisek, chronostichonok és idyllionok. Epikai költeményt hevesebbet írtak. Lelkes szerzetes-tanárok, elsősorban a jezsuiták, latin versekbe szedték históriai kézikönyveik tartalmát s hexametereket kovácsoltak a kiválóbb magyar hősök tetteiről. Az igazi alkotó művészet hiányzott munkáikból, de költői stílusuk figyelmet érdemel.
Egész kis költői kört alkottak a nagyszombati egyetem jézustársasági tanárai. – SCHETZ PÉTER költeménybe foglalta, hogyan változtatják az olimpusi istenek hegyekké folyókká, városokká a magyar földön küzdő regebeli hősöket. (Metamorphosis Hungariae, 1716.) – TOLVAY IMRE a XVII. századi magyar hősök nevezetesebb vitézi tetteit mondta el hexameterekben Pethő Gergely krónikája alapján. (Laureatum in heroibus Hungariae saeculum, 1718.) – ÁRVAI GYÖRGY megverselte Hunyadi János diadalait Bonfinius históriája nyomán. Hét harci képet állított össze a törökverő hős dicsőítésére. (Columen, 1724.) – KAZY FERENC eposzt írt Attiláról, hogy megmutassa a külföldi íróknak, milyen kiváló férfiak voltak a magyarok ősei. Forrása Bonfinius históriája volt. Történeti adatait átszőtte óklasszikus vonatkozásokkal. Az olimpusi istenek sűrűn szerepelnek eposzában. Bőven merített Ovidiusból, utánozta Vergilius Aeneisét. (Hunnias, 1731.) – ADÁNYI ANDRÁS versekbe foglalta Magyarország történetét a teremtéstől a magyarok honfoglalásáig. A görög-latin isteneknek ő is előkelő helyet juttatott. Vergiliust és Ovidiust buzgón utánozta. A magyar-hún mondák sajátságosan keveredtek költeményében az óklasszikus mondákkal. (Fastorum Hungariae pars I. et II., 1742.) – SAJGÓ IGNÁC az 1566. évi szigetvári harcot foglaltatta eposzba tanítványaival, a nagyszombati egyetem hallgatóival. A buzgó tanulók Istvánffy Miklós históriáját használták forrásul. Óklasszikus hitregei vonatkozások ebben is akadnak. (Nicolaus Zrinyius, 1751.) – BABAI FERENC a magyar királyok és nádorok életének legfőbb eseményeit írta meg rövid verses jellemzésekben. (Ungariae reges, 1773. Ungariae palatini, 1775.) – A jezsuita epikusok képzelete, stílusa, nyelve, verselése az ókori Róma elbeszélő költőihez tapadt. Elbeszélésüket át meg átszőtték az antik hitregék sallangjaival. A pogány isteneknek a keresztény világba való belevonása legkevésbé sem zavarta őket. Csak kevés olyan elbeszélő költemény maradt, melyekben a római mitológia némikép háttérbe szorult. Ilyenek voltak TIMON SÁMUEL históriai hátterű elégiái és heroidái és FODOR MIHÁLY történeti jellemképei. Az előbbiekben Salamon király, Imre herceg és Izabella királyné az érdemesebb hősök, az utóbbiakban Salamon király mellett Buda hún fejedelem és Szent István. – Ennek a jezsuita költészetnek szelleméről és stílusáról magyar nyelven Baróti Szabó Dávid költeményei nyujtanak legközvetlenebb tájékozást. Ezekben friss erővel mutatkozik be a XVIII. századi katolikus papi poézis valamennyi műfaja.
A kegyesrendi tanárok között kitűnt verselő ügyességével HALÁPI KONSTANTIN. Alkalmi költeményeiből, ódáiból, elégiáiból, epigrammáiból, enigmáiból, oktató és leíró verseiből nem hiányzott a költői kedély, de mégis leginkább kifogástalan verstechnikája keltett csodálatot kortársaiban. – FIALA JAKAB megénekelte Szeged keletkezésének történetét. Hexameteres hőskölteményének hősei részben az olimpusi istenek, részben a szittyák. Az istenek civódása következtében a szittyák vándorútra kelnek, elfoglalják Pannóniát és megalapítják Szegedet. Ebben a Szegedisben (1735) már szerepel az istenkardja és a csodaszarvas regéje. A mese elgondolása, a mitológiai alakok szerepeltetése, az antik gépezet és az allegóriai vonatkozások az ókori római epika hatását tükrözi. – BENYÁK BERNÁT klasszikus latinságát és verselő tehetségét is megbecsülték az egykorúak. – Valamennyi piarista poétatársát messze túlszárnyalta lírai költeményeivel HANNULIK JÁNOS. Országos hírű férfiú volt. Baróti Szabó Dávid hexameterekben dicsőítette, mint «fő vers-szerzőt» és Magyarország Horatiusát.
A világi költők sorában különösen jó neve volt gróf LÁZÁR JÁNOS erdélyi földbirtokosnak. Számos üdvözlő és gyászoló éneket, oktató és tréfálkozó verset, epigrammát és költői levelet írt. Kortársai Erdély Janus Pannoniusának nevezték. Bod Péter többek között a következőket írta róla: «Mindenféle tudományokban vagyon majd mások felett való tökéletessége, de igen nevezetes a versírásban, úgy hogy méltán mondathatik Janus Dacicusnak vagy Magyar Apollónak». (Magyar Athenas, 1766.)
A latin költészet iránt megnyilvánuló érdeklődést mutatja gróf TELEKI SÁMUEL értékes Janus Pannonius kiadása. A nagytudományú grófot külföldi tanulmányútja idején az utrechti református egyetem egyik tanára buzdította a hírneves költő szétszórt írásainak egybegyűjtésére és közrebocsátására. «Valamit azért – olvassuk a grófról a Magyar Athenasban – a hollandiai és franciaországi bibliotékákban, úgyszintén Olaszországban találhatott nyomtatásban és írásban, hasonlóképen a bécsi igen nevezetes könyvesházban, maga vagy jóakarói által azokat egybeszedte erre a célra szükséges megválasztással. Hátra vagyon már, hogy légyen csendessége és elegendő ideje, hogy bocsáthassa világra. Melyet az Isten, mikor megenged. akkoron fog újabban az a nagy bölcs poéta e világra születni a tudós embereknek nagy örömökre.» Bod Péter híradása és óhajtása csak tizennyolc év mulva vált valóra, de akkor, 1784-ben, méltán lepte meg a világot a középkori Magyarország hírneves latin költőjének gyüjteményes kiadása.
Az iskolai színjátszás divata a szerzetesek iskoláiban virágzóvá tette a latinnyelvű drámaírást. A jézustársasági és kegyesrendi tanárok egyformán meg akarták erősíteni tanítványaik hitét és nyelvtudását iskolai színdarabjaikkal. A XVIII. század derekán az ókori és középkori hősök mellett egyre gyakrabban szerepeltek a magyar királyok és vitézek is. Felléptek többek között ezekben a katolikus világnézetű nacionalista drámákban: Buda hún király, az udvari cselszövények áldozata; Szent István király, a katolikus vallás terjesztője; I. Béla király, a pogány magyarok ellensége; Szent László király, a kunok ellen hadakozó diadalmas vezér, a váradi püspökség alapítója; Salamon király, a trónját vesztett, megtérő fejedelem; Imre és Endre, akik a magyar szent koronáért versengnek; Kemény Simon, a vezéréért magát feláldozó vitéz; Cillei Ulrik, a Hunyadiak üldözője; Esterházy György, a dicsőséges hadvezér; Nádasdy Tamás, a bátorság és hazaszeretet mintaképe; Zrínyi Miklós, Szigetvár védője, a pogányokkal szembeszálló keresztény hős; Batthyány Farkas, a királyához hű alattvaló; Forgách Ádám, az érsekújvári hős. A jézustársasági drámákban a szerzők egyénisége és önállósága egészen háttérbe szorult. Valamennyi színmű a valláserkölcsi és nyelvtanulási cél érdekében készült. Közismert történeti események morzsolódtak le a nézők előtt párbeszédekbe szedve, a dialógusokban egyházi szellemű tanítások húzódtak meg, a darab végén kudarcot szenvedett a bűn, diadalmaskodott az erény. A legtöbb drámai történet egyúttal figyelmeztetés volt a földöntúli dolgokra: a pokolbeli szenvedésekre vagy a mennyei boldogságra.
Latin költők:
ADÁNYI ANDRÁS (1716–1795) jézustársasági áldozópap, a nagyszombati egyetemen a filozófia és teológia tanára, a rend feloszlatása után esztergomi iskolaigazgató. Ünnepi alkalmakra számos ódát írt. – Elbeszélő költeménye: Fastorum Hungariae pars I. et II. Kassa, 1742.
ÁRVAI GYÖRGY. (1697–1758) jézustársasági áldozópap, a nagyszombati egyetemen a fizika, filozófia és teológia tanára, az egyetemi nyomda igazgatója, utóbb a szepesváraljai jezsuita rendház főnöke. Munkái közül említést érdemel Hunyadi-eposza: Columen orbis christiani Joannes Hunyadi, victoriis de ottamanica potentia clarissimus, epico carmine celebratus. Nagyszombat, 1724.
BABAI FERENC (1742–1778) jézustársasági áldozópap, a rend eltörlése után világi pap. – Elbeszélő költeményeit történetíró-rendtársai tudományos munkái nyomán írta: Ungariae reges, eorum genealogia, acta item illustriora et fata compendio metrico deducta. Nagyszombat, 1773. – Ungariae palatini, propalatini et locumtenentes regii. Nagyszombat, 1775.
BENYÁK BERNÁT (szül. 1745. december 6. Komárom; megh. 1829. március 1. Selmecbánya) kegyesrendi áldozópap, tanár és igazgató a pesti, székesfehérvári, váci, debreceni, trencséni és selmecbányai gimnáziumban. Magyarul, németül, franciául, olaszul, latinul és görögül egyforma biztossággal írt. Iskolai drámáit sokszor játszották a piarista gimnáziumokban, alkalmi költeményeit szívesen szavalták. – Opuscula poetica. Bécs, 1819.
FIALA JAKAB (1696–1733) kegyesrendi áldozópap, gimnáziumi tanár Nyitrán, Pesten, Szegeden, Kecskeméten. A piarista iskolákban több drámáját játszották. – Szeged őstörténetéhez kapcsolt eposza a szegedi kegyesrendi gimnázium egyik vagyonos tanulójának költségén jelent meg Demény László piarista tanár szónoklataival együtt: Ars orandi. Buda, 1735.
FODOR MIHÁLY (1709–1775) jézustársasági áldozópap, a nagyszombati egyetemen a filozófia tanára, utóbb trencséni, egri és kassai rektor. – Versbe foglalt történeti jellemképei: Illustrium Hungariae virorum ethopoejae. Nagyszombat, 1744.
HALÁPY KONSTANTIN (1698–1752) kegyesrendi áldozópap, tanár és igazgató több piarista gimnáziumban, utóbb a privigyei rendház feje és a magyarországi kegyes tanítórend főnöke. – Myrias versuum sine ellipsi et synaloephe editorum. Nagyszombat, 1735. – Odarum Leonino-Sapphicarum libri tres. Nagyszombat, 1745. – Epigrammatum moralium, aenigmatum ac tumulorum libri septem. Nagyszombat, 1745. – Apologorum moralium libri sex. Nagyszombat, 1747.
HANNULIK JÁNOS (szül. 1745. július 22. Predmérvölgy, Trencsén megye; megh. 1816. szeptember 3. Nagykároly) kegyesrendi áldozópap. Tanári, hitszónoki, igazgatói és házfőnöki pályájának főbb állomásai: Máramarossziget, Nyitra és Nagykároly. Költészetét nemcsak itthon, hanem külföldön is méltányolták; tekintélyes irodalmi társaságok választották tagjaik közé; még a szentpétervári folyóiratok is megemlékeztek munkásságáról. Kisebb alkalmi nyomtatványokban sok ódája és elégiája jelent meg, teljes kiadásukat többször sürgették az egykorúak. Közel félszázados költői pályája elsősorban a társadalmi élet kiválóságainak ünneplésében folyt le. Megénekelte az uralkodóház tagjait, az érsekeket és püspököket, a Batthyány-, Eötvös-, Esterházy-, Hadik-, Károlyi-, Széchenyi- és Zichy-család tagjait. – A sok közül említsük meg külön is az orosz cárhoz intézett dicsőítő költeményét: Ode ad Alexandrum russorum imperatorem. Nagykároly, 1804. – I. Ferenc királyhoz: Francisco II. romanorum electo nunc primum Austriae haereditario imperatori optimo maximoque regi Hungarorum apostolico. Nagyvárad, 1804.
KAZY FERENC (1695–1759) jézustársasági áldozópap, a nagyszombati egyetemen a fizika, filozófia és teológia tanára, a bécsi Pázmány-intézet igazgatója, utóbb trencséni, soproni és pozsonyi rektor. Számos történeti munkát írt. – Attila-eposza: Hunnias sive Hunnorum e Scythia Asiatica egressus. Nagyszombat, 1731.
LÁZÁR JÁNOS gróf, (1703–1772) főispán, az erdélyi főkormányszék előkelő tagja. Életéről és munkáiról: a magyar nyelven író verses elbeszélők között. – Opera poetica varii argumenti. Kolozsvár, 1765. (Carmenek, epigrammák, epitaphiumok, aenigmák gyűjteménye. A kötet jó tükre az akkori deák alkalmi költészetnek. A költő tréfás nászéneket ír egyik barátja esküvőjére, versben köszönti a születése napját ünneplő Wolf Keresztély marburgi egyetemi tanárt, gyászoló költeményben emlékezik meg korán elhúnyt fiáról, vigasztaló szókat intéz ismerőseihez, emlékverset költ neje sírkövére.)
RÉVAI MIKLÓS (1750–1807) kegyesrendi áldozópap, a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom tanára. Életéről és munkáiról a deákos irányú magyar költők között. – Joannis Nicolai Révai Latina. Győr, 1792. (A magyarországi latin költészet fejlettségének egyik érdemes emléke.) – Carmina quaedam Joannis Nicolai Révai. Sopron, 1801. (Poétai erejű lírai költemények.)
SAJGÓ IGNÁC (1713–1754) jézustársasági áldozópap, a nagyszombati egyetemen a filozófia tanára. A nevéhez fűződő Zrínyi-eposzon (1751) kívül számos latin költeményt írt.
SCHETZ PÉTER jézustársasági áldozópap: Metamorphosis Hungariae seu fabulosa regionis, praesidiorum, aliarumque rerum quarundam memorabilium origo. Nagyszombat, 1716.
TELEKI SÁMUEL gróf (1739–1822) több vármegye főispánja, belső titkos tanácsos, erdélyi főkancellár, külföldi tudományos akadémiák tiszteletbeli tagja. Könyvek gyüjtésére és a református iskolák segítésére egész vagyont költött. A marosvásárhelyi Teleki-könyvtár az ő alapítása. Az ő nevét őrzi a Teleki-kódex is. – Jani Pannonii poemata, quae uspiam reperiri potuerunt omnia. Két kötet. Utrecht, 1784. (A maga korában kritikai kiadás.) – Bibliotheca Samuelis Com, Teleki de Szék. Három kötet. Bécs, 1796–1819. (Híres könyvtárának tudományos katalógusa.)
TIMON SÁMUEL (1675–1736) jézustársasági áldozópap, kiváló történetíró. – Verses kötete: Hung. epistolae et elegiae. Nagyszombat, 1714.
TOLVAY IMRE (1694–1775) jézustársasági áldozópap, a római Szent Péter-templomban a magyarok gyóntatója kilenc esztendőn keresztül; a bécsi Pázmány-intézet rektora; tanár, igazgató, házfőnök és plébános több magyarországi és erdélyi városban; végül a nagyszombati egyetemi nyomda igazgatója. – Egyik verses munkájában a törökvilág hősi életének eseményeiből merített, a másikban azt az ősi korszakot mutatta be, mikor még görög-latin istenek laktak Magyarországon. – Laureatum in heroibus Hungariae saeculum. Nagyszombat, 1718. – Vetus Hungarorum. Nagyszombat, 1728.
Irodalom. – Horányi Elek: Memoria Hungarorum. Három kötet. Bécs, 1775–1777. – Ifj. Szinnyei József: Irodalmunk története 1711–1772. Budapest, 1876. – Csaplár Benedek: Révai Miklós élete. Négy kötet. Budapest, 188–1889. – Petrik Géza: Magyarország bibliografiája. 1712–1860. Négy kötet. Budapest, 1881–1897. – Nagy Sándor: Hazai tanodai drámák a Nemzeti Múzeum könyvtárában. Budapest, 1884. – Lázár Béla: Tanulmányok a jezsuita drámák köréből. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1891–1892. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Takáts Sándor: Benyák Bernát és a magyar oktatásügy. Budapest, 1891. – Czapáry László: Misztérium és iskoladráma. Egri ciszterci gimnázium értesítője. 1892. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története. Kolozsvár, 1897. – Naményi Lajos: A nagyváradi jezsuita-drámák. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1907. évf. – Fináczy Ernő: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában. Két kötet. Budapest, 1899–1902. – Friedreich Endre: Halápy Konstantin emlékezete. Temesvár, 1903. – Hegedűs István tanulmánya: Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Zoltvány Irén tanulmánya: A pannonhalmi főapátság története. V. köt. Budapest, 1907. – Alszeghy Zsolt: Illei János élete és írói működése. Nagyszombat, 1908. – Hegedűs István: Adalékok a magyarországi latin költészet történetéhez. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1909. évf. Kelecsényi János: Adalékok a magyarországi latin költészet történetéhez. U. o. 1910. évf. – Alszeghy Zsolt: Magyar tárgyú jezsuitadrámák. U. o. 1911. évf. – Jákó Károly: Fejezetek a magyarországi XVIII. századi latin epikából. Budapest, 1913. – Barth Rezső: Gróf Lázár János élete és művei. Budapest, 1914. – Alszeghy Zsolt: Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914. – Prónai Antal és Császár Elemér: A kegyesrendiek magyarországi iskoláiban 1670–1778. előadott drámák jegyzéke. Irodalomtörténeti Közlemények. 1915. évf. – Zambra Alajos: Metastasio és a magyarországi iskoladráma a XVIII. század második felében. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1919. évf. – Baranyai Zoltán: A francia nyelv és műveltség Magyarországon. XVIII. század. Budapest, 1920. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927 – Téglás Béla: A történeti paszkvillus a magyar irodalomban. Szeged, 1928. – Gulyás József: Keresztesi verse a zöld tógáról. Debreceni Szemle. 1929. évf. – Timár Kálmán: Kreskay Imre ismeretlen latin verse. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1929. évf. – Teleki Domokos: A marosvásárhelyi Teleki-könyvtár története. Erdélyi Múzeum. 1930. évf.
