A NYELVTUDOMÁNY.
A NYELVTUDOMÁNY.
A NYELVTUDOMÁNYI irodalomban SAJNOVICS JÁNOS jézus-társasági áldozópap Demonstratiója (1770) keltett nagy feltűnést. A tudós jezsuita atya összehasonlította a magyarok nyelvét a lappok nyelvével s arra az eredményre jutott, hogy a magyar és a lapp egy hajdanában egységes ősnyelv két külön fejlődött származéka Az ősnyelv eltűnt, de leánygyermekei megmaradtak; s ha ma már nem érti is meg egymás beszédét a magyar és a lapp, volt idő, mikor nyelvük azonos volt. Sajnovics János a nyelvrokonság elmélete tekintetében józan elveket hirdetett. Nem elégedett meg puszta szóegyeztetésekkel, hanem grammatikai szempontból is összehasonlította a két nyelvet. Hogy a nyelvek az idők folyamán megváltoztatják alakjukat, annak bizonyítására közzétette a Halotti Beszédet. Ennek teljes szövege az ő munkájában jelent meg először.
A magyar-lapp nyelvrokonság bizonyítgatása nem tetszett az egykorúaknak. A nemzeti önérzetet sértette az új atyafiság. Barcsai Ábrahám versben is kifejezte a magyarság megbotránkozását: «Sajnovics jármától óvjuk nemzetünket, Ki Lapponiából hurcolja nyelvünket». A tiltakozások gúnyos és bosszús hangjai annyira elkedvetlenítették a jeles érdemű jezsuitát, hogy visszavonult a nyelvészkedéstől. Akadtak azonban hívei is. Molnár János lelkes hexameterekben ünnepelte, Dugonics András az ő nyomdokain haladva tört lándzsát regényeiben az északi rokonság mellett.
A magyar tudósok közül GYARMATHI SÁMUEL erdélyi orvos védte a finn-ugor nyelvrokonságot Affinitasában. (1799.) Vizsgálódásai az osztyák nyelven kívül a finnugorság valamennyi nyelvére kiterjedtek. A szavak hasonlóságának kihüvelyezésén kívül a nyelvtani szerkezetek egyezőségére is figyelmet fordított. Nagy szorgalommal gyüjtött anyagát Révai Miklós a következő század elején gondosan felhasználta a maga nyelvhasonlításában.
Egyébiránt a kor nyelvhasonlítása teljesen ötletszerű volt. A vallásos tudósok a zsidó nyelv-eredet álláspontjának helyességét vitatták, egyesek a világ akkor ismert összes nyelveihez hasonlítgatták a magyart. MOLNÁR JÁNOS a magyar-zsidó nyelvrokonságot pártolta, KALMÁR GYÖRGY perzsa és török nyelvi egybevetéseket tett, BEREGSZÁSZI NAGY PÁL a sémi és indogermán nyelvrokonság mellett foglalt állást. Sok naiv szóegyeztetés jelent meg ebben az időben a tudományos könyvek lapjain, sok ábrándos feltevés terelte téves utakra a buzgó kutatókat.
Nyelvtudósok:
BEREGSZÁSZI NAGY PÁL (szül. 1750 körül Nagymuzsalyban, Bereg megye; megh. 1828. május 18. Végardón, Zemplén megye) sárospataki református kollégiumi tanár. Hadi lábon állt a nyelvújítókkal, de tudományosságát még ellenségei is megbecsülték. Sárospataki tanársága előtt mint rendkívüli tanár az erlangeni egyetemen a keleti nyelveket adta elő, sárospataki tanársága után kis birtokának jövedelméből élt. – Parallelon inter linguam persicam et magyaricam dictum. Erlangen, 1794. (Magyar-perzsa párhuzamok.) – Comparatio linguae turcicae cum hungarica. (Magyar-török párhuzamok.) – Über die Aenlichkeit der hungarischen Sprache mit den morgenländischen. Lipcse, 1796. (Nyelvi egybevetések minden hozzáférhető keleti nyelvvel.) – Versuch einer magyarischen Sprachlehre. Erlangen, 1797. (Újabb rokonítások.) – Dissertatio philologica de vocabulorum derivatione ac formatione in lingua magyarica. Pest, 1815. (Ezt a munkáját a szatmári rendek ezer forinttal jutalmazták, hogy annál eredményesebben folytathassa a nyelvújítás elleni harcot.) – Pennaháború. Sárospatak, 1820. (Kazinczy Ferencet támadó iratának a Tudományos Gyüjtemény nem adott helyet, ezért adta ki felszólalását önállóan.) – Dissertatio de natura, indole et qualitate linguae magyaricae. Pest, 1828. (Délibábos nyelvészeti állítások.)
GYARMATHI SÁMUEL (szül. 1751. július 15. Kolozsvár; megh. 1830. március 4. Kolozsvár) orvosdoktor. Tanulmányait Kolozsvárt, Nagyenyeden és Zilahon végezte, Bécsben orvosdoktori oklevelet szerzett, egy ideig Ráday Gedeon két fiát nevelte, utóbb orvosi gyakorlatot folytatott Erdélyben. Hunyad megye főorvosa volt, Déván élt, azután átment Bethlen Gergely szolgálatába udvari orvosnak és nevelőnek. Egyik tanítványával évekig tartó tanulmányutat tett Németországban, megismerkedett számos jeles tudóssal, különösen a göttingai egyetem tanáraival kötött szíves barátságot. Itthon még tíz évig tanított a zilahi református kollégiumban, öregségét nyugalomban töltötte. Hetvenkilenc éves korában halt meg. – Okoskodva tanító magyar nyelvmester. Két kötet. Kolozsvár és Szeben, 1794. (Kéziratával pályázott a bécsi Hadi Történetek 1789. évi grammatikai jutalomtételére, de nem nyert, az erdélyi rendek azonban kinyomatták munkáját, ötszáz forint tiszteletdíjat is juttattak számára.) – Affinitas linguae Hungaricae cum linguis Fennicae originis grammatice demonstrata. Göttinga, 1799. (Megjelenésében göttingai barátainak nagy érdemük volt, de a mű méltónak is mutatkozott a bizalomra: ismertté és becsültté tette szerzője nevét a külföldön.)
KALMÁR GYÖRGY (szül. 1726. Tapolcafő, Veszprém megye; megh. 1781 után ismeretlen helyen) kalandos életű tudós. A debreceni református kollégiumban a papi pályára készült, a németországi, hollandiai és angol egyetemeken a keleti nyelveket tanulta, járt a törökök és perzsák közt, 1770-ben a kecskeméti református iskolában tanított. Különc viselkedésű, elhanyagolt külsejű ember volt, nagy nyelvtehetség. Nagy tudása nem állt arányban alkotó erejével, különös állításai a külföldön élénk vitát keltettek. Hittudományi és nyelvészeti vonatkozású munkáin kívül számos alkalmi magyar és latin verset is írt. – Prodromus idiomatis scythico-mogorico-hunno-avarici sive adparatus criticus ad linguam Hungaricam. Pozsony, 1770. (A magyar nyelv szókincsében található iráni eredetű elemek vizsgálata; a kritikátlan és logikátlan szóegyeztetések mellett számos eredeti ötlet. «Míg Prodromusát Landerernél nyomatta, egy kerti nyaralóban töltötte a telet; fázva, koplalva s nyakiglan ülve a szalma közt:» írja róla Kazinczy Ferenc.) – Praecepta grammatica atque specimina linguae philosophicae sive universalis ad omne vitae genus accomodatae. Lipcse, 1772. (Ez a könyve is barátai költségén jelent meg; lefordították németre és olaszra is.)
MOLNÁR JÁNOS (1728–1804) jézustársasági áldozópap, később szepesi kanonok. Életéről és munkáiról: a magyarnyelvű hírlapokat és folyóiratokat tárgyaló fejezetben. Szóhasonlításai a Magyar Könyvház lapjain jelentek meg.
SAJNOVICS JÁNOS (szül. 1733. május 12. Tordas, Fehér megye; megh. 1785. március 1. Buda) jézustársasági áldozópap. Tehetséges matematikus és csillagász volt, ezért a Jézus-Társaság Bécsbe küldte Hell Miksa európai hírű jezsuita-asztronómus mellé, hogy a császári udvari csillagvizsgálóban továbbképezze magát. Mikor Hell Miksa 1768 áprilisában a Nap előtt elvonuló Venus-bolygó megfigyelése végett az északi Jeges-tenger mellé utazott, magával vitte útitársul. Vardö szigetén maradtak a következő esztendő első felében is. Sajnovics János ekkor vette észre, hogy a magyarok és a lappok nyelve egyezéseket mutat s megjelenésükben és szokásaikban is vannak hasonlóságok. Visszajövet hét hónapot töltött Kopenhágában, a dán tudós társaság előtt beszámolt vizsgálódásainak eredményeiről, ugyanott kinyomatta kéziratát. (1770.) Itthon egyideig a nagyszombati egyetem csillagvizsgálójában dolgozott, utóbb a matematika tanára lett a budai egyetemen s eredményes éveket töltött a Nagyszombatból Budára áthelyezett csillagvizsgáló szolgálatában is. Ötvenkét éves korában halt meg. – Demonstratio idioma Ungarorum et Lapponum idem esse. Hafniae, 1770. (E kopenhágai kiadás mellett megjelent utóbb egy magyarországi kiadás is: Nagyszombat, 1711. Az utóbbi kiadásban tette közzé a szerző a Halotti Beszéd szövegét.)
Irodalom. – Imre Sándor: Beregszászi Nagy Pál élete és munkái. Budapest, 1880. – Halász Ignác: Sajnovics hatása a magyar költészetre. Budapesti Szemle. 1880. évf. – Munkácsi Bernát: Az ugor összehasonlító nyelvészet és Budenz szótára. Magyar Nyelvőr. 1882. évf. – Háhn Adolf: Gyarmathi Nyelvmestere. Budenz-album. Budapest, 1884. – Hám Sándor: Sajnovics János élete és Demonstratiója. Esztergom, 1889. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Pécsi Ödön: Molnár János élete és munkái. Szeged, 1896. – Munkácsi Bernát: Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben. Nyelvtudományi Közlemények. 1898. évf. – Halász Ignác: A magyar szófejtés történeti fejlődése. U. o. 1903. évf. – Pinzger Ferenc: Hell és Sajnovics vardői útja. Kalocsai érseki gimnázium értesítője. 1912. – U. az: Hell Miksa emlékezete. Budapest, 1920. – Kelényi Ottó: A magyar csillagászat története. Budapest, 1930. – Csűry Bálint: Adatok Kalmár György életéhez. Erdélyi Múzeum. 1931. évf.
