CZVITTINGER DÁVID.
CZVITTINGER DÁVID.
A MAGYAR ÍRÓK életére és munkáira vonatkozó adatgyüjtés első hatásosabb kísérletének érdeme CZVITTINGER DÁVID selmecbányai magyar nemesifjú nevéhez fűződik. Írói lexikonát, a Specimen Hungariae Literatae című életrajz-gyüjteményt, külföldi iskolázása idején, 1711-ben, adta közre. Közel háromszáz magyarországi, erdélyországi, horvátországi és dalmátországi írót sorolt fel betűrendben; elmondta életük történetét, egybeállította munkáik cím jegyzékét, közölte a róluk szóló véleményeket.
A kezdet nehézségeit nem sikerült leküzdenie. Életrajzaiban számos hiba bukkant fel, könyvcímei hiányosak voltak, kritikája nem volt. De kritikai érzék nélkül szűkölködtek az utána következő irodalomtörténeti anyaggyüjtők is az egész XVIII. századon keresztül, az ő könyvcímeikben és életrajzaikban is számos hézag és tévedés ejti zavarba az utókort, mindez együtt járt az úttörés rendkívüli nehézségeivel. Czvittinger Dávid nem támaszkodhatott előmunkálatokra, hazája könyvtáraitól elszigetelve külföldön dolgozott, gyakran a legszükségesebb segédeszközöket is nélkülözte. Így nem csodálható, ha jelentéktelen tollforgatókkal hosszasan foglalkozott, míg számos neves íróról csak röviden emlékezett meg. Munkájából többek között kihagyta Tinódi Sebestyént, Zrínyi Miklóst, Gyöngyösi Istvánt; ellenben felvett a magyar írók közé több római pápát és magyar szentet. Az írókat, a jelentékteleneket is, mértéktelenül dícsérte; életrajzai a szertelen magasztalások tömjénfüstjében jelentek meg; szemében legtudósabb, leghíresebb, hasonlíthatatlan elméjű mindenki. Ahol csak tehette, szívesen idézte mások ítéléteit, a tekintélyekre való hivatkozás szenvedélye volt, ő maga azonban nem bírált és nem jellemzett, csak dícsért. De ha írói lexikona magán viseli is a tapogatódzás nyomait, igyekezete mégis mélységes tiszteletet érdemel. Néhány külföldi írói lexikon és könyvtári katalógus birtokában bátran nekilátott feladata megoldásához, felkutatta a tanulmányai helyéhez közelebb eső németországi könyvtárakat, így gyüjtötte adatait. Hogy ennyit is adott, csodálatos; hogy eszményi tudományszeretettel dolgozott, becsületére válik.
Czvittinger Dávidot – a Specimen előszavának vallomása szerint – az a körülmény indította írásra, hogy a magyar írókról mindazideig nem jelent meg könyv. A külföldi tudomány odáig merészkedett szellemi gőgjében, hogy például Reimmann Jakab Frigyes német tudós nyilvánosan megsértette a magyarokat. (Versuch einer Einleitung in die Historiam Literariam insgemein, 1708.) Ez az ellenséges indulatú német úgy nyilatkozott, hogy a magyarok íróiról csak jelentéktelen adatokat lehetne összegyüjteni, hiszen a magyarok egy jó lovat vagy egy jó kardot mindig többre tartottak, mint egy érdekes könyvet. Híres nyilatkozata: «Wer kann mir de Scriptis et Scriptoribus Hungaricis eine Nachricht geben? Ich weiss niemand, den ich dir recommendiren könnte. Ich glaube auch nicht, dass jemals einer von dieser Materie was geschrieben habe oder auch was sonderliches habe schreiben können, denn die Ungarn haben jederzeit ein solches naturell gehabt, dass sie mehr auf ein gewandtes Pferd und einen blancken Sebel, als auf ein curieuses Buch gehalten». Az ilyen felületes rágalmak indították Czvittinger Dávidot a magyarság védelmére, annál is inkább, mert úgy látta, hogy minden nemzet kebelében akadtak már szorgalmas férfiak, akik a tudósok életrajzi adatait és könyveik címeit a róluk szóló ítéletekkel együtt összegyüjtötték és kiadták. – Könyve meglepetést keltett a németek között: senki sem hitte volna, hogy a magyarok ilyen értékes írói nevekkel dicsekedhetnek. A Lipcsében megjelenő Acta Eruditorum című latinnyelvű kritikai folyóirat mindjárt 1711-ben megemlékezett a Specimenről s ezzel egész Európa tudományos világának figyelmét fölkeltette a magyarországi irodalom iránt. A néhány nyomtatott lapra terjedő latin szöveg azokat is tájékoztatta a lelkes magyar kutató könyvének tartalmáról, akikhez a Specimen nem jutott el. Reimmann Jakab Frigyes kénytelen volt védekezni: könyvtárának latin nyelven megjelent katalógusában a sértett hiúság hangján kicsinyelte a magyar szerző anyaggyüjteményének értékét. Érezte, hogy tekintélye megtépázva került ki a harcból s versenytársai könnyen szemére lobbanthatják elhamarkodott véleménymondását. A külföldi lexikonok szerkesztői és a nagyobb tudományos kézikönyvek szerzői ettől az időtől kezdve sorra felhasználták a Specimenben közölt életrajzi és könyvészeti adatokat. Az úttörő munkának tehát erős visszhangja volt, megjelenésével nemcsak tudományos érdekeket szolgált, hanem nemzeti hivatást is teljesített. – Megbecsülését mutatja az a tény, hogy szövegéhez utóbb többen írtak kiegészítéseket, javításokat, adalékokat, de ezeknek a nagyobbára kéziratban maradt pótlásoknak már alig volt valami hatása. (Dobner Sebestyén Ferdinánd soproni tisztviselő és nyomdatulajdonos a XVIII. század első felében, Serpilius Sámuel Vilmos ugyanakkor, Fabó András a XIX. század második felében.) – Czvittinger Dávid életrajzának megírásával mindezek ellenére sem törődött senki; érdemeit elismerték ugyan az irodalomtörténeti anyaggyüjtők, de életadatainak egybeállításáról mindenki megfeledkezett. Bod Péter sem tudott bővebben szólni pályájáról a maga erdélyi elszigeteltségében, csak Specimenét említette néhány mondatban. Az ő Magyar Athenásához hasonló könyvet, úgymond, már hatvan esztendővel azelőtt adott volt a világra Czvittinger Dávid s ezt a művet nagy kedvességgel fogadta a tudós világ. «Ígérte volt, hogy azt a materiát bőven meg fogja dolgozni, arra ideje lévén. Ideje elég volt, mivel Selmecen, a maga hazájában, hivatal nélkül egyes állapotban sokáig élt, de az irigy és rágalmazó nyelvek meghátrálták jó igyekezetében s író-pennáját elvetette. S még eddig más is ezen matériát meg nem dolgozta.» (Magyar Athenas, 1766.)
CZVITTINGER DÁVID (szül. 1676 táján Selmecbányán; megh. 1743. március 18. Selmecbánya) felvidéki evangélikus polgár. Atyja nemesi származású selmecbányai lakos volt, őmaga Thököly Imre harcai és a felszabadító török háborúk korában serdült fel, 1696-tól kezdve németországi egyetemeken tanult, különösen sokáig tartózkodott az altdorfi egyetemen. Hittudományi tanulmányai mellett legjobban a régi magyar könyvek érdekelték. Szülővárosába nem jó hírek érkeztek felőle, mert hitelezői az altdorfi egyetemen följelentették adósságai miatt. Irodalomtörténeti munkáját is az adósok börtönében fejezte be, ez azonban nem volt megbélyegző büntetés, inkább csak kényszer a rokonság számára, hogy fizessék ki a hitelezőket. A selmecbányai atyaság valahogyan rendezte tartozásait, a hazatérő teológus átvette elhúnyt atyjától reámaradt örökségét s mint bányapolgár és háztulajdonos harminc esztendeig élt selmecbányai portáján. A hitelezőkkel és hatósági emberekkel később is sok baja volt, papságot nem kapott, irodalmi munkásságát abbahagyta.
Kiadások. – Davidis Czvittingeri Nob. Hung. Specimen Hungariae Literatae, virorum eruditione clarorum natione Hungarorum, Dalmatarum, Croatarum, Slavorum atque Transylvanorum vitas, scripta, elogia et censuras ordine alphabetico exhibens. Accedit bibliotheca scriptorum, qui extant de rebus Hungaricis. Frankfurt és Lipcse, 1711. (A félezer oldalas negyedrétű kötetet Hont vármegye rendjeinek ajánlotta a szerző. Kétszázhatvankilenc magyarországi, erdélyi, horvát és dalmát íróról számolt be munkájában. Közölte az altdorfi egyetem tanárainak hozzáintézett üdvözlő verseit is.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Ifj. Szinnyei József: A magyar irodalomtörténetírás ismertetése. Budapest, 1877. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. II. köt. Budapest, 1893. – Perényi József: Irodalomtörténetírásunk első munkásai. Nagykanizsa, 1902. – Kerecsényi Dezső: Elvi kérdések a régi magyar irodalomban. Minerva. 1923. évf. – Lukinich Imre: A magyar bibliografiaírás első kísérletei. Magyar Könyvszemle. 1925. évf. – Máté Károly: Irodalom történetírásunk kialakulása. Minerva. 1928. évf. – Turóczi-Trostler József: Czvittinger Specimenjének német visszhangja. Magyar Nyelvőr. 1930. évf.
