FALUDI FERENC PRÓZAI MUNKÁI.
FALUDI FERENC PRÓZAI MUNKÁI.
MÁRIA TERÉZIA királynő uralkodásának utolsó évtizedében Magyarország a hitbuzgó vallásos élet és a konzervatív eszmék bevehetetlen vára volt. A katolikusok és a protestánsok egyformán visszautasítottak minden szabadabb gondolatot; Isten és a király, a papság és a nagyurak körül forgott az engedelmes alattvalók minden szolgálatkészsége. Egyesek azonban egyebet is láttak utazásaik során a nyugateurópai nemzetek között.
Pap és világi egyaránt megfigyelhette, hogy a külföld műveltebb köreiben már sok helyen megingott a pozitív vallásban való hit, a szabadgondolkodás harcba lépett a feudális társadalmi rend védőivel, a magánbeszélgetések során a nyílt ateizmus is felütötte fejét. Azok a magyar szemlélődők, akik féltették nemzetüket a nyugati libertinizmustól, a valláserkölcs védelmével óhajtottak gátat emelni a hitetlenség, erkölcsi szabadosság és merészhangú társadalmi bírálat áramlata elé. A baj megelőzése ösztönözte Faludi Ferencet is arra, hogy az általános erkölcsiség emelésével vértezze a magyar kiváltságos osztályokat a francia filozófusok szellemi előretörése ellen.
A külföldi szabadgondolkodók azt tanították, hogy az erkölcsös élet jól megfér a hitetlenséggel: ez a felfogás a keresztény hívő szemében valóságos istenkáromlás volt. A papság a nemességet, a polgárságot és a parasztságot egyformán féltette az ilyenfajta társadalomfelforgató eszméktől. Faludi Ferenc a fenyegető idegen szellemi áramlat egyik legkoraibb megérzője volt, síkra szállt a valláserkölcs védelmére, de nem ütött zajt hitvitázó iratokkal, hanem lelki építő munkát végzett.
Egész sor erkölcsnemesítő munkát fordított magyarra. Olasz és német szövegek nyomán gyakorlati tanácsokat adott bennük a magyar nemességnek és papságnak. Az istenes élet, helyes nevelés, úri magatartás, társadalmi érintkezés európaszerte vitatott kérdéseit mindenki megismerhette fejtegetéseiből.
Könyvei idegen gondolatok tolmácsolói, de egyúttal olyan valláserkölcsi és társadalombíráló olvasmányok, melyekben feltünően kimutatta prózaírói tehetségét. Nemes embere (1748), Nemes asszonya (1748), Nemes úrfija (1771) Darrel William jezsuita atya spanyol eredetijének német és francia fordítása után, Udvari embere (1750–1771) Gracián Boldizsár jezsuita atya spanyol eredetijének német és francia fordítása után, Bölcs embere (1778) közelebbről nem ismert német szöveg nyomán készült. Ezeknek a kellemes magyarságú köteteknek nagy népszerűségét XVIII. századi kiadásaiknak jelentékeny száma mutatja. Abban az időben, mikor a komolyabb könyvekből csak az ingyen felajánlott példányokat fogadták el, Faludi Ferenc munkáit szívesen vásárolták.
A nyelvújítás előtt nehéz volt valamelyik nyugateurópai nyelvből könnyedén és magyarosan fordítani. «Akadékos, szeges munka» a fordítás: panaszolta Faludi Ferenc. A fordítónak számot kellett vetnie a magyar nyelv fejletlenségével, meg kellett kerülnie az idegen kifejezések kelepcéjét, vonzóvá kellett tennie komoly irányú bölcselkedéseit. Faludi Ferenc olykor szóról-szóra fordított, máskor szabadon alakította az előtte fekvő idegen szöveget, aszerint, amint a magyar olvasó helyzete kívánta. A laposabb idegen frázist kibővítette, a terjengő kifejezést rövidebben fejezte ki.
Ha idegen szövegekre támaszkodott is, mondatainak magyaros erejével és fogalmazásának gördülékenységével úgy hatott, mintha eredeti író lett volna. Szólásainak egy részét Pázmány Pétertől kölcsönözte, de a kifejezések gazdagságában és a mondatok kerekdedségében felülhaladta mesterét. Korán nyomára jött annak, hogy a magyar stilus idegenszerűségekkel és durvaságokkal telt meg, rajta volt tehát, hogy megtisztítsa és simábbá tegye a prózai előadást. Tanulmányozta a régi írókat, gyüjtötte az élő nyelv szólásait, óvakodott a közbevetett mondatoktól és a körmondatoktól, világosságra és rövidségre törekedett. Nagy szókincse mellett felsorakoznak velős kifejezései, feltűnik stílusának hajlékonysága. Olyan ritmusos mondatszövéssel írt, mint kívüle senki más a XVIII. század végéig. Prózája átmenet a régebbi magyar irodalom és Kazinczy Ferenc korának prózája között.
Mint idegen mintaképei, ő is társalgó moralista. Könyveiben nagytapasztalatú személyek beszélgetnek időszerű erkölcsi tételekről, sorra veszik a társadalom vétkeit, javítgatják a bántó hibákat. A külföldi életnek ez a hol elbeszélő, hol leíró, hol beszélgető, hol elmélkedő rajza csak halvány körvonalakban illett ugyan a magyar társadalomra, de az elvek tanulságosak voltak, a hazai olvasó megismerhette a nyugateurópai nemesség erkölcsi világát, okulást meríthetett az előkelő társalgó stilus árnyalataira nézve is. Ebből a stilusból a beszélgető személyek hangulata többé-kevésbé visszatükröződött. A szerző és az átdolgozó meggondoltan éreztették személyeiken keresztül a filozófus nyugalmát, a prédikátor pátoszát, a moralista bosszankodását, a fölényes szemlélő iróniáját. A témák és hangulatok bemutatásában a magyar átdolgozó változatos kifejezéskészlettel állt olvasói elé. Tollából gazdagon áradtak az olyan pompás jelzős összetételek, mint a: pajkos szitok, lágy tréfa, ásító unalom, paraszt alacsonyság, nyálas dicsekedés, szeges szó, cégéres gonoszság, kopasz mentség; továbbá az effajta emlékezetbe nyomuló mondások: szépen kifüttyentik a pénzt az erszényből; amiben hazudtam, vesd szememre, verd torkomra; addig keresgéli nemes eleinek eredetét, amíg csépre s kapára akad; ó ártatlanságnak gyönyörű címere, piruló szemérem!
Fordításaihoz írt előszavaiban elmagyarázza a közrebocsátott mű olvasásának előnyeit, számot ad néhány gondolatáról, a maga személyéről is ejt egy-két szót. A Nemes embernek a magyar nemességhez intézett előbeszédében mondja, hogy Magyarországnak ír ugyan, de nem Magyarországról szól, nem is egyes személyek ellen irányulnak figyelmeztetései. «Amit írtam, azért írtam, hogy messze bujdosásimban ki ne kopnék élő nyelvünkből, példát adnék sok heverő pennának, olvasásra valót nyújtanék a hivalkodóknak, jóra emlékeztetném a világ gondjaiba elmerült elméket.» A Nemes asszonynak a magyar dámákhoz szóló tudósító-levelében kifejezi reményét, hogy ez a munka nálunk épen olyan kedves lesz, mint a külföldön. Tükör ez a könyv, bár nem Magyarországnak szól, hanem Angliát tartja szem előtt. A Nemes úrfi «mulat, faggat, csíp». Nem kíméli, úgymond, a jóra való intést, hadd legyen foganatja a beszédnek. Mikor a hivalkodás, játékszenvedély, tékozlás, tobzódás, szitkok a tisztességes élet ellen támadnak, szembe kell velük helyeznünk a feddést, derekasan meg kell ráznunk a mondott förtelmességeket, meg kell kínálnunk a nemesrenden levő úrfiakat a becsületes foglalatossággal. «Lehetett mindezekre az anglus authornak oka: én nagy okát országunkban a főrendre nézve nem tudhatom; mindazonáltal ha nem szinte csoportosan, de talán mégis hintve találkoznak azokból, kiket a gyarlóság hol egyben, hol másban megejtett. Ezek ne vegyék nehezteléssel a jóra való emlékeztetést. Önként tudhatják az úrfiak, hogy a velencei tükröt nem szoktuk azért ízre törni, hogy a rútat rútnak mutatja.» Az Udvari ember oltalom és fegyver akar lenni a hamis világ ellen, nem pedig rossz politikának hintése a nemzet elébe. «Ami a stílust illeti, ha oly cifrán nem trágyáztam, mint hazámnak kényesei szeretnék, vagyon kis mentségem: ifjontan kezdettem, távol bujdosva irdogáltam jobb részét és csak pihenő órákkor.»
Szent emberének (1773) eredetije ma még ismeretlen. «Ebbe a kis könyvecskébe – úgymond a keresztény olvasóhoz intézett elöljáró beszédében – se nem úgy, se nem avégre kell tekinteni, hogy mi ujságot mond, hanem azt, amit mond, lelkesen meg kell fontolni.» Istenes ébresztő oktatásokat talál benne az olvasó. «Hogy nyilvábban kimondjam, beszél a könyv az isteni szeretetről, a forgandó világ haszontalanságairól, a mulandó életről, kimulásunknak bizonytalan órájáról, az Istenbe vetett bizodalmas reménységről és más egyéb üdvösséges dolgokról.» Arra törekedtem – folytatja tovább – hogy az oktatások mindegyike rövid legyen s ne legyen unalmas; úgyis megnyujthatja az elmélkedéseket bárki a maga tetszése szerint. «Amit írtam, jó szándékből írtam; aki jó szándékkal nyúl hozzá és mikor forgatja, mind az Istent, mind lelke állapotját és annak jövendőjét jól megtekinti, úgy reméllem kívánt hasznára válik.» Lehet, hogy ezúttal nem egyetlen külföldi forrás nyomán dolgozott, hanem különböző helyekről szedegette össze anyagát. Szent Ágoston, Kempis Tamás, Loyolai Szent Ignác munkáinak hatása meglátszik az áhítatos gondolatsorozat minden részletén. A gondolatok idegenből valók, de stílusa jellegzetesen a magyar szerzőé. Idézzük csak az első szakasz 22. gondolatát: «A test szolga. Nem úgy kell bánni véle, mint más szolgával. A jó szolgák, ha jól tartják őket, jobbára jól szolgálnak. A mi testünk akkor szolgál jól, mikor rosszul tartjuk, sanyargatjuk». A mondatok velős rövidsége és cifrázás nélkül álló egyszerűsége fölötte ritka ebben a terjengő beszédű korban.
Téli éjtszakák (1787) című novelláskönyvének kerettörténete magyaros színű: Hollósi, egy gazdag földesúr, nyolc téli éjtszakán át mulattatja kis társaságát – Szilágyit, Bátorit, Bátorinét, Kamillát – olvasmányainak elbeszélésével és megvitatásával. A beszélgetések kapcsán sokféle tárgy vetődik föl: természettudományi lecke, földrajzi ismertetés, társadalmi témákról való bölcselkedés, végül – Mauritius, Dardanus, Kazimir és Iréne címmel – három kalandos lovaghistória. A beszélgetések és novellák nem értékesek, de előadásuk vonzó. Faludi Ferenc nem alkalmazkodott szorosan az előtte fekvő német szöveghez. Rövidített, bővített, változtatott eredetijén. Stílus tekintetében messze felülhaladta idegen forrását. Míg a német könyv mondatai nehézkesen döcögnek, a magyar író szabad átdolgozása könnyed folyású, helyenkint költői színű.
A mai olvasó szempontjából legérdekesebb a nyolcadik éjtszaka társalgási anyaga: Párizs leírása a XVIII. század első felében. A francia főváros földi paradicsomnak tűnik fel a szemlélő előtt, lakosságánál nincs ájtatosabb nép a földön, egyedül a nemesség viselkedik úgy, mintha csak mulatság kedvéért lépne a templomba. Délelőtt Isten igéjét hallgatják a hívők, délután és este színházakba járnak. A vidámság, előzékenység, szabadság egyformán nagy mindenütt. Annyira egyformák itt az emberek, hogy azt sem lehet tudni, ki az úr, ki a szolga. «A bölcs és tudós emberek oly nagy számmal vannak Párizsban, mint Konstantinápolyban a tudatlanok és ostobák.» Az új könyveken nagyon kapnak, nyelvüket folyton szépítik. «A francia nyelv nemes és ékes. A deákból, olaszból, spanyolból vagyon összeszedve, csak az tud benne gyönyörködni, aki jól érti. Nem beszélnek a franciák úgy, amint írnak, és mikor beszélnek is, felét elharapják. Tetszik nékiek, mikor őket nem értik és csak azért is sebeskednek a beszéddel.»
A kötet első öt éjtszakájának egy spanyol munka német fordítása a forrása, utolsó három éjtszakája eddig még ki nem derített francia forrásokra vezethető vissza. A spanyol munkának, a Noches De Invierno című novelláskönyvnek, Antonio De Eslava volt a szerzője (1609); a német fordítást Drummer Máté készítette (1666).
Két színmű-fordítása – Constantinus Porphyrogenitus és Caesar Aegyptus földjén Alexandriában – olasz szöveg nyomán készült. A Constantinusról szóló iskolai dráma közvetlen forrása még ismeretlen, de a Caesárral foglalkozó szomorújáték olasz eredetije már előkerült. Az olasz szerzőnek, Cordara Gyula jezsuita tanárnak, iskolai drámáját híven fordította, a szöveg kifogástalan magyarságára és a kifejezések helyességére szorgosan ügyelt.
Szerelmi bonyodalom egyik drámában sincs; a jézustársasági pedagógia még a női szereplőket sem tűrte meg az iskolai színdarabokban. A Constantinus tárgya udvari cselszövény: két bizánci császári tanácsos elkeseredetten küzd egymás ellen, az egyik a maga fia számára akarja megszerezni a trónt, de terve elbukik s a törvényes örökös, Bíborbanszületett Konstantin, lesz a császár. A Caesarban a nagy hódító egyiptomi hadjáratának emléke elevenedik meg, itt is küzd egymással az igazlelkűség és a kétszínűség, míg végül győz a római jellem. Mind a két iskolai dráma eléggé eltér a történelmi igazságtól, az indulatok és szenvedélyek harca igen jó mind a kettőben, a bűnt nyomon követi a bűnhődés. A lelki nemesség példaadó bemutatására, az erkölcsjavító tanításokra és a katolikus szellemre gondosan ügyelt minden jezsuita dráma. Caesar nagylelkű, kíméli a polgárokat, megbocsát ellenségeinek, visszautasítja Cleopatra csábító üzengetéseit. Vezérgondolata: «A mult dolgokat el kell felejteni. Szűnjön meg minden háború és villongás. Uralkodjon minden szegletén az országnak a törvényes igazság, okos rendtartás, egymáshoz való igaz barátság».
Faludi Ferenc prózájának szépségeire már Révai Miklós nyomatékosan felhívta a figyelmet. Különös az őbenne – mondja róla – hogy fordításaiban is igazán magyarul szól. Vegyük csak Téli Éjtszakáit. «Gyönyörű munka; a télnek unalma eloszlatására egybeszedetett külömb-külömbféle történetek, melyeket Hollósi, Szilágyi, Bátori s Camilla, összeülvén, egymásnak elbeszéllenek, oly kellemetes magyarsággal, melyen csak Faludi tud szólani.» (Faludi Ferenc költeményes maradványi. Két kötet. Győr, 1786–1787.) – Bacsányi János megmagyarázza, miért keltik ezek a fordítások az eredetiség és magyarság benyomását. Faludi Ferenc nem követte a fordítás mesterségének szoros szabályait s több nevezetes francia tudós példájára szabadon, néha talán nagyon is szabadon fordított. «Oly szép, oly természetes, tiszta, csinos és velős magyarság uralkodik ezen jeles nagy írónak munkáiban, amilyent a magyar könyvek szerzőinél mind e napig felette ritkán és ilyen mértékben valósággal majd egyedül csak őnála találhatni.» (Faludi Ferenc versei. Pest, 1824.) – Toldy Ferenc is különös elismeréssel nyilatkozott prózaírói érdemeiről: Pázmány Péter után Faludi Ferenc az első, aki a magyar prózát művészi módon fejlesztette s annak idején kiérdemelte a Magyar Ciceró nevet. (Handbuch der ungrischen Poesie. Két kötet. Pest és Bécs, 1828.)
Kiadások. – Istenes jóságra és szerencsés boldog életre oktatott nemes ember. Írta anglus nyelven Dorell József. Fordította olaszból Faludi Ferenc. Nagyszombat, 1748. (Újabb kiadásai: 1749, 1771, 1787.) – Istenes jóságra és szerencsés boldog életre oktatott nemes asszony. Írta anglus nyelven Dorell József. Fordította olaszból Faludi Ferenc. Nagyszombat, 1748. (Újabb kiadásai: 1749, 1771, 1787.) – Bölcs és figyelmetes udvari ember. Írta spanyol nyelven Gracián Boldizsár. Fordította németből Faludi Ferenc. Három kötet. Nagyszombat és Pozsony, 1750–1771. (Második kiadása: 1771–1772, harmadik kiadása 1837.) – Istenes jóságra és szerencsés boldog életre oktatott nemes úrfi. Írta anglus nyelven Dorell József. Fordította olaszból Faludi Ferenc. Nagyszombat, 1771. (Újabb kiadása: 1787.) – Szent ember vagyis szent életre vezérlő istenes oktatások. Pozsony, 1773. (Újból: 1787.) – Bölcs ember vagyis az erkölcsös bölcseségre vezérlő rövid oktatások. Pozsony, 1778. (Újból: 1787.) – Faludi Ferenc költeményes maradványi. Révai Miklós kiadása. Két kötet. Győr, 1786–1787. (A verseken és az író jegyzőkönyvén kívül a Constantinus Porphyrogenitus első kiadása. Újból: 1787.) – Téli éjtszakák vagyis a téli estidőnek unalmait enyhítő beszédek. Révai Miklós kiadása. Pozsony, 1787. (Ez volt az írónak utolsó munkája: kéziratát élete legvégén fejezte be.) – Faludi Ferenc minden munkái. Toldy Ferenc kiadása. Pest, 1853. (Prózai írásainak teljes gyüjteménye.) – Nemes úrfi. Bellaagh Aladár kiadása. Budapest, 1892. (Szótárral ellátott magyarázatos kiadás a Jeles Írók Iskolai Tárában.) – Téli éjtszakák. Rupp Kornél kiadása. Budapest, 1900. (Teljes kiadás a Régi Magyar Könyvtárban.) – Faludi Ferenc: Három elbeszélés a Téli Éjtszakákból. Radó Antal kiadása. Budapest, 1901. (Szemelvényes kiadás a Magyar Könyvtárban.) – Szent ember. Bellaagh Aladár kiadása. Budapest, 1907. (Szótárral ellátott magyarázatos kiadás a Jeles Írók Iskolai Tárában.) – Caesar Aegyptus földjén Alexandriában. Szomorújáték 5 felvonásban. Kéziratból kiadta és bevezetéssel ellátta Gálos Rezső. Győr, 1931. (Különlenyomat a győri női felsőkereskedelmi iskola 1931. évi értesítőjéből. A reánk maradt magyarnyelvű jezsuita drámák közül voltaképen ez a legrégibb darab, de kéziratának szövegét a dráma eljátszása után csak 182 évvel tette közzé Gálos Rezső. A darabot először 1749-ben adták elő a nagyszombati katolikus diákok a jezsuiták egyik nyaralóházában, a Nagyszombat vidékén fekvő Fehéregyházán.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Ifj. Szinnyei József: Irodalmunk története 1711–1772. Budapest, 1876. – Kasztner Géza: Faludi nyelvéről. Budenz-album. Budapest, 1884. – Beöthy Zsolt: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. I. köt. Budapest, 1886. – Szilasi Móric: Faludi nyelve. Magyar Nyelvőr. 1886. évf. – Simonyi Zsigmond: A nyelvújítás történetéhez. Budapest, 1888. – Török Konstant: Faludi Ferenc. Egri kat. gimnázium értesítője. 1891. – Bellaagh Aladár: id. Faludi-kiadás. Budapest, 1892. – Ilyefalvi Vitéz Aladár: Faludi Ferenc élete és költészete. Budapest, 1894. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. III. köt. Budapest, 1894. – Beljak Pál: Faludi eredetiségének kérdése. Irodalomtörténeti Közlemények. 1895. évf. – Faragó Henrik: Faludi Ferenc Udvari Emberének eredetije és fordításai. U. o. 1895. évf. – Kiss Ignác: Faludi Ferenc nyelve. Magyar Nyelvőr. 1895. évf. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Hollósy Béla: Faludi Ferenc élete és költészete. Nagykárolyi kat. gimnázium értesítője. 1899. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Rupp Kornél: id. Faludi-kiadás. Budapest, 1900. – Binder Jenő: Faludi Téli Éjtszakái és a Noches De Invierno. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1901. évf. – Radó Antal: id. Faludi-kiadás. Budapest, 1901. – Kulcsár Endre: Magyar nyelvművészek. Magyar Nyelvőr. 1901. évf. – Bellaagh Aladár: id. Faludi-kiadás. Budapest, 1907. – Gyárfás Tihamér: Faludi Ferenc élete. Irodalomtörténeti Közlemények. 1910. évf. – Graber Emma: Faludi stílusáról. Budapest, 1911. – Keller Imre: Faludi Ferenc Caesarja. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1914. évf. – Simai Ödön: Faludi hatása Sándor Istvánra. Magyar Nyelvőr. 1915. évf. – Kastner Jenő: XVII. és XVIII. századi olaszból fordított vallásos műveink. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1927. – Gálos Rezső: id. Faludi-kiadás. Győr, 1931.
