A NOVELLA ÉS REGÉNY FEJLŐDÉSE.
A NOVELLA ÉS REGÉNY FEJLŐDÉSE.
A XIX. SZÁZAD első harmadában csak a műveltebb nők és az írói hajlamú ifjak olvastak regényeket. Nemcsak a vallásos szellemben nevelt emberek, hanem a tudományos írók is kicsinyléssel tekintettek a szerelmi históriákra. A közfelfogás az volt, hogy a regényírók félrevezetik és bűnös tettekre ingerlik a romlatlan olvasókat, megmérgezik a képzelődést, szerelemre izgatják a közönséget, istentagadóvá nevelik az ifjúságot. Mivel magyar elbeszélő munka kevés volt, az olvasók belemerültek a meglehetősen silány német könyvekbe. Legszívesebben Lafontaine és Clauren családi regényeit, továbbá Vulpius és Zschokke banditaregényeit olvasták.
Hogy a regények iránt a XIX. század első évtizedeiben eléggé érdeklődött a magyar nők világa, ezt a németből fordított lovaghistóriák és rémregények sokasága bizonyítja. Számos ízetlen magyarosítás és selejtes ponyvatermék jelent meg. Ezeknek a többé-kevésbé vásári áruknak nincsen semmi közük a későbbi magyar regényirodalom kialakulásához, de említésük mégsem mellőzhető. Élénk fényt vetnek a kor irodalmi műveltségére. Mint a német lovaghistóriákban, rablóregényekben, kísérteties történetekben és rémregényekben, a magyar fordításokban és átdolgozásokban is sorra megjelennek a ponyvaromantika hagyományos alakjai: a kegyetlen apa, a szerelmes leány, a szegény ifjú, a gazdag kérő. Rejtelmes várak, földalatti folyosók, titkos börtönök tűnnek fel. A titkos szerelem áldozatai mellett felvonulnak a csodáserejű hősök, alávaló cselszövők, zsarnok urak, kegyetlen haramiák, dúltlelkű zarándokok, éjféli szellemek. A magyar fordítók különös kedvteléssel válogatták ki a német irodalomból a fércmunkákat. Forrásaikat ma már nagyrészt ismerjük s elő fog kerülni a többi magyar lovaghistória és rémtörténet eredetije is.
A korszak elején Dugonics András és Verseghy Ferenc is ott vannak az elbeszélők között, de regényátdolgozásaiknak elég hamar elfogy az olvasóközönsége. Mészáros Ignác Kártigámját, Barczafalvi Szabó Dávid Szigvártját és Kazinczy Ferenc Bácsmegyeyjét még mindig szívesen forgatják, Kármán József Fannija azonban végképen eltűnik az érdeklődés köréből. Arról sem tud senki, hogy Kisfaludy Sándor és Vitkovics Mihály egy-egy levélregényt őriz kéziratai között; szerencsés órák alkotása mind a két regény, de nyomtatásban egyik sem jelenik meg s így nem is tehetnek hatást korukra. Annál szívesebben utánozzák prózaíróink, az 1820-as évektől kezdve, Kisfaludy Sándor verses regéit. A prózai rege külön irodalmi műfajjá vált, az ország egyes helyeihez mondaszerű elbeszéléseket költöttek, a középkort és a törökvilág korát egyformán benépesítették a romantikus képzelet jeleneteivel. A szerzők érzelgős hangon, dagályos stílusban iparkodtak túltenni egymáson, a közönség borzongva olvasta a boldogtalan szerelmesek, álnok vetélytársak, bosszúálló férjek, félrevezetett daliák, kolostorba lépő hajadonok elkoptatott históriáit. Mint a német lovagdrámákban, ezekben a regetípusú novellákban is lépten nyomon feltüntek az ijesztő dolgok: az emberölés, öngyilkosság, megőrülés, orgyilok, tetszhalál, mérgezés, kripta, börtön, sírbolt, remetelak, gyermekcsere, átok, végzet.
A tréfálkozó német íróknak GAAL GYÖRGY személyében akadt magyar utánzója. Richter József osztrák-német író szatirikus tárcái, az Eipeldaui Levelek, olyan népszerűvé tették a bécsi közönség körében a fővárosi élet zűrzavarába sodródó falusi ember típusát, hogy az egyik pesti könyvárus megbízást adott Gaal Györgynek hasonló levélsorozat írására. Így jelent meg a magyar szerző humorizáló munkája: A tudós palóc vagy Furkács Tamás levelei. (1803.) Furkács Tamás beszámol sógorához írt leveleiben a Napoleon-korabeli pesti szokásokról. Megismerteti a bécsi mintára fejlődő város tipikus alakjait, a német nyárspolgárokat, katonatiszteket, gavallérokat, dámákat, kereskedőket, mesterlegényeket, cselédeket, pincéreket; bemutatja a mulatóhelyek, vendéglők, sétaterek népét; kedélyes megjegyzéseket tesz a közigazgatás bajaira, a társasági élet visszásságaira. Távol áll minden erősebb szatirától. Inkább arra törekszik, hogy mulattató módon rajzolja a pestiek bohóságait.
SZEKÉR JOÁKIM megpróbálkozott a robinzonád-regénytípussal. Magyar Robinsonának (1808) történeti, földrajzi és néprajzi anyagát idegen forrásból vette, meséjében is bizonyára a mintájául szolgáló német regény elbeszélő vázához igazodott, átdolgozása azonban magyaros hatást kelt, nincs idegen íze. Két világjáró magyar ember kalandjait olvassuk könyvében. Ujvári kapitány és Miskei káplár 1716-ban török fogságba kerülnek, bejárják az afrikai szerecsenek földjét meg a Földközi tenger partvidékeit, végre sok szenvedés után visszavergődnek hazájukba. A regény hazafias célzata szembetűnő: a magyar embernek nincs mit félnie sehol a világon, a magyar embert józan esze mindenütt talpra segíti. A mesemondás középpontjában álló szerelmi történet – a komáromi születésű katonatiszt és a tuniszi hercegnő házassággal végződő találkozása – szintén magyaros átöltöztetésű; kiderül, hogy Ujvári kapitány hercegkisasszonya cserélt gyermek és magyar leány. A regény tele van érdekes epizódokkal, meglepő sorsfordulatokkal, de azért nincs benne bántó valószínűtlenség. Az iró természetes nyelven mondja el meséjét; jobban ír, mint azok a kortársai, akik hangjuk érzelgősségével és stílusuk cifrázásával iparkodtak meghódítani a közönséget.
A magyarra átgyúrt német novellák és regények áramlatával szemben nagy fordulat, hogy FÁY ANDRÁS 1818-ban közreadja A különös testamentomot. Ezen a víg elbeszélésen is meglátszik itt-ott a német novellairodalom hatása, de azért ez a novella már eredeti magyar irodalmi alkotás. Magyar lélekből fakad, magyar a levegője, magyar a humora. Hőseiben és jeleneteiben az akkori nemesi társadalom derűs világa lép az olvasó elé. Nemcsak a társadalmi novella nemzeti szellemű megindítása fűződik nevéhez, övé az első magyar társadalmi regény megírásának érdeme is. A Bélteky ház (1832), német kapcsolatai ellenére is, jó magyar regény, nem – afféle régimódú magyarosítás. A német szerzők nyomán készült átdolgozások és eközött az erős gondolkodó fővel alkotott irányregény között ég és föld a különbség.
KISFALUDY KÁROLY a történeti novellában értékes tehetség, a víg elbeszélésben iskolát teremtő mester. Szépirodalmi zsebkönyve 1823-tól kezdve évről-évre hozza általános figyelmet keltő elbeszéléseit; s ha novellaírói fellépése öt évvel későbbre esik is Fáy Andrásénál, bemutatkozása jóval meglepőbb, fejlődése gyorsabb, hatása erősebb. Ő is a német irodalomból indult ki, mint Fáy András, de hozzá hasonló módon szabadította fel tehetségét ifjúkori olvasmányai alól. Tollagi Jónás viszontagságainak (1823) megjelenése a magyar novellairodalom bátor előrelépése volt, Tihamér (1825) a történeti regény fejlődését egyengette. Kisfaludy Károly mesemondó leleménye nem volt nagy, de egyes helyzeteket a színműíró találékonyságával tudott megrajzolni, hősei jól mozogtak, eseteik elmondásában megvolt a maga természetes hangja. Mindez kiváló érdem egy nehezen induló műfaj kezdő korában.
Fáy András és Kisfaludy Károly munkássága fölkeltette az új nemzedék becsvágyát. Az 1820-as években egyre többen vállalkoztak novellák írására, a szépirodalmi zsebkönyvek – elsősorban az Auróra kötetei – szívesen látták az új elbeszélőket. A történeti és társadalmi novellának, a komoly és víg elbeszélésnek egyaránt akadt művelője, bár a legtöbben hamar visszavonultak a novellista pályától. Ezek a kísérletezők nem voltak igazi vérbeli elbeszélők, inkább csak a közszükségletet szolgálták dolgozataikkal. KISS KÁROLY Vált ki közöttük leginkább. Társadalmi novellái komoly lélekrajzra törekvő elbeszélések, történeti novellái a históriai színezetű regetípus rokonai. A történeti víg novellának ő volt a kezdeményezője irodalmunkban. (A szép juhászné, 1828.) Hőse, Mátyás király, vadásznak öltözve ostromolja a juhász takaros feleségét, de Beatrix királyné résen áll s meghiúsítja a kalandot: ez a tárgya a tréfás elbeszélésnek. Kiss Károly nem unalmas elbeszélő, stílusa elég természetes; jobb novellista, mint Fáy Andrást és Kisfaludy Károlyt figyelmen kívül hagyva – bármelyik kortársa az 1820-as évek elbeszélői közül.
A magyar olvasóközönség az 1820-as évek elejéig német elbeszélő munkákból – legjobb esetben azoknak magyar fordításaiból és átdolgozásaiból – csillapította regényolvasási szomjúságát. Ezek a könyvek nagyobbára ponyvaregényszerű rémes históriák voltak. Részint ismertnevű német írók nyomán, részint névtelen német szerzők után készültek a következő romantikus történetek. – Barkassy Ádám református lelkész: Zrini Miklós barátjainak és Illyefalvi Judit kisasszonynak történetei. Pest, 1804. (Névtelen német szerző nyomán.) – Perecsenyi Nagy László megyei tisztviselő: Orithia magyar amazon története. Pozsony és Pest, 1804. (Erőltetett nyelvű, zavaros história.) – Szabó Sámuel unitárius tanár: Zoriada vagy a nagy mogol leánya csudás történetei. Pozsony és Pest, 1805. (Névtelen német szerző nyomán.) – U. az: Klementi Laura vagy a velencei szép leány. Pozsony és Pest, 1806. (Névtelen német szerző nyomán.) – U. az: Lizara, az abesszíniai amazon. Pozsony és Pest, 1806. (Névtelen német szerző nyomán.) – Pálffy Sámuel földbirtokos: Erbia. Pest, 1805. (Németből.) – U. az: Zomilla. Pest, 1824. (Németből.) – Folnesics Lajos tanár: Alvina. Pest, 1807. (Schelling Gusztáv német regényének magyarosítása, hírhedt nyelvújitó könyv.) – Gorove László egyetemi hallgató: A jegyesek Carthagóban vagy a nagy Scipio. Pest, 1807. (Ókori tárgyú «román», Dugonics András stílusában magyarosítva; télig regény, félig színdarab.) – Ilosvay Sámuel földbirtokos: Palugyay története. Pest, 1807. (Egy XV. századi magyar lovag szerelmi históriája. Az eredetinek látszó, népies magyarságú «román» főforrása Lafontaine egyik regénye: Die Familie.) – Holosovszky Imre kincstári sótiszt: Lelemények. Pest, 1808. (Mulatságos Könyvtár a pallérozott olvasóknak. 1. füzet.) – U. az: Rózika titkai. Pest, 1808. (Mulatságos Könyvtár. 2. füz.) – U. az: Hucsa, a tiszai tündérasszony. Pest, 1808. (Mulatságos Könyvtár. 3. fűz. Vulpiusnak, a Rinaldó Rinaldini német szerzőjének, egyik munkája nyomán.) – U. az: Amaz országszerte elhíresült Suszter Liplinek élete, tettei, dévaj és cégéres furcsaságai. Huszonöt szakaszokba foglaltatva, ugyanannyi fametszésekkel ékesítve, az olvasónak mulatságára nyájasan összeszedegetve. Pest, 1808. (A német Eulenspiegel-népkönyv egy részének magyar fordítása; elejétől végig Eulenspiegel-tréfákat tartalmaz. Az ezer példányban nyomtatott könyvecske magyar átdolgozásáért Hartleben Konrád Adolf pesti könyvkiadó negyven forint tiszteletdíjat adott Holosovszky Imrének. Eulenspiegelt az átdolgozó nevezte el Liplinek. A hírhedt csínytevő később Csalóka Péter néven bukkan fel a magyar népmesékben és Jókai Mór anekdótái között.) – U. az: Vitéz Kálnoki Móric vagy a magyar huszárok a burgus háborúban. Pest, 1812. (Ennek a regényes történetnek is gyanús a magyar eredete.) – Bachich József kincstári kishivatalnok Saidár és Rurik avagy a Margaréta szigete Buda és Pest között. Pozsony és Pest, 1808. (Névtelen német szerző nyomán.) – Dobai György földbirtokos: Bakonyi történetek. Pest. 1809. (Idegen ízű haramiahistóriák.) – U. az: László és Lajos avagy a két ellenséges házak atyafiságba jövése. Pest, 1813. (Ritterromán a vadromantika ismert fogásaival.) – U. az: Élesdinek szerencsés eltévelyedése. Pest, 1813. (Német szerző nyomán.) – U. az: A két nagylelkű férfiak jegyese. Pest, 1814. (Német szerző nyomán.) – Csery Péter helytartótanácsi tisztviselő: Silvius és Valéria. Pest, 1811. (Németből szabadon.) – U. az: Ottó vagy a zabolátlan indulatok áldozatja. Pest, 1812. (Leithold német regényíró Bánk bán-történetének fordítása.) – U. az: Gróf Zrínyi Miklós vagy Sziget várának ostromlása. Pest, 1817. (Kind német szerző nyomán készült «hadi nemzeti román.») – U. az: Auguszt és Károly vagy a titkos házasságnak szerencsétlen gyermekei. Pest, 1818. (Német szerző nyomán.) – U. az: Verner vagy a tengeri hajós csendes kunyhója. Pest, 1819. (Német szerző nyomán.) – U. az: Albánó Zindi vagy egy cigány hercegnek igen csudálatos és mégis természetes történetei. Buda, 1821. (Bornschein német iró rablóregényének fordítása.) – U. az: Katinka vagy a marienburgi szép leány. Pest, 1824. (Német szerző nyomán.) – Engelhard Márton vagy egy ifjúnak tengeri utazása és egy magános szigetben történt viszontagságai. Kolozsvár, 1826. (Német szerző nyomán.) – Ajtay Sámuel ügyvéd: Erkölcsnemesítő történetek. Pest, 1813. (Meiszner-fordítás.) – U. az: Tanítva mulattató anekdóták, Pest, 1816. (Meiszner-fordítás.) – Rácz György ügyvéd: Gróf Tanko Juliusnak különös történetei. Szeged, 1813. (Német szerző nyomán.) – U. az: A Nagy Kanut. Négy kötet. Pest, 1815. (Korn német író történeti regényének fordítása.) – Rózsa István: Vassziklai Fridolin vagy a baglyok vára. Pest, 1817. (Gleich német iró kisérteties történetének fordítása.) – Czövek István losonci tanár: Somlyai Báthori István, előbb erdélyi fejedelem, azután lengyel király, élete. Pest, 1817. (Zschokke német író regényes korrajzának fordítása. A fordító, mint általában kortársai, elhallgatja német eredetijének megemlítését, ellenben kiemeli a maga eredetiségét.) – U. az: A valóságos világban sok történeteken keresztülment tátos vagy fejérmájú embereknek galériájuk. Két kötet. Pest, 1818. (Gräffer német író rémtörténeteinek fordítása.) – U. az: A gályás rabszolga vagy az én életemnek szomorú történetei, melyeket saját jobbkezemmel írtam meg. Pest, 1818. (Német szerző nyomán.) – Aszalay József királyi tisztviselő: Klélia avagy Vihnyének emlékezete. Pest, 1820. (Német szerző nyomán.) – Váczy Sándor: A szerencsés puszta sziget. Pest, 1821. (Német szerző nyomán.) – Németh József nyomdai korrektor: Pokolkői Vendel vagyis a holtak harangja. Pest, 1823. (Gleich német iró kísérteties históriája.) – Mészáros Károly ügyvéd: A csehek vára. Győr, 1823. (Kisfaludy Károly regéinek hatása alatt német forrás nyomán készült regény.) – Náray Antal ügyvéd: Máré vára. Két kötet. Pest, 1824. (Német szerző nyomán. Egy szerelmes pár viszontagságos története a magyar előidőkből.) – Ismeretlen magyar fordítóknak névtelen német szerzők után írt elbeszélő munkái szép számban maradtak fenn. (Vanda krakkói hercegasszony, 1806; Brendt vitéz árnyéka, 1819.) – Hogy a fordításoknak egy részében a hősök nevei magyarok, ez éppen úgy nem jelent eredetiséget, mint az, hogy a magyarositó szerző egyik-másik címlapra ráillesztette büszke kijelentését: eredeti magyar román. – Élelmes könyvárusok olykor már sorozatos regénytár kiadására is vállalkoztak, de a Landerer nyomdász-cég pozsonyi és pesti Téli És Nyári Könyvtára a német eredetű tákolmányoknak éppen olyan alacsony színvonalú sorozata volt, mint a kassai Rózsaszínű Gyüjtemény. Az imént említett regények egy része ebben a két vállalatban jelent meg. – A német irodalom mellett a többi idegen irodalom nagyon háttérbe szorult, de azért azokból is jelent meg némi ízelítő. Herczer Jób minoritarendi szerzetes lefordította a Guzman néven európaszerte népszerű XVI. századi spanyol kópé-regényt: Az emberi életnek játékhelye, hol Alfaráci Guzman ábrázatja alatt a jó és gonosz erkölcs, csalárdságok, őrizkedések, együgyűségek, gazdagság, szegénység, jó, rossz, egyszóval valamik az emberek minden állapotban történni szoktak, minden renden lévőknek tanulságára elevenen eléadatnak. Három rész. Miskolc, 1822–1824. (A spanyol pikaróregényt a XVII. században a német Ens Gáspár latinra ültette át, ebből készült Herczer Jób magyar Guzmanja. A regény csak mint egy valamikor nagyhírű igen divatos műfaj kései hazai megjelenése tarthat számot a figyelemre, egyéb jelentősége nincs.)
A magyar novellairodalom felvirágoztatásában Kisfaludy Károly 1822-től megjelenő szépirodalmi évkönyve, az Auróra, szerzett nagy érdemeket. Iróink ettől az időtől kezdve nem kézirat gyüjteményüknek dolgoztak, hanem a nyilvánosság számára; megvolt a hely, ahol közreadhatták elbeszéléseiket és dicsőséget arathattak; megvolt az ösztönző erő tolluk munkába állítására. A legjobb magyar novellák az Auróra köteteiben láttak napvilágot, számra nézve is itt jelent meg a legtöbb elbeszélés. Az 1822-től 1835-ig kiadott tizenöt Auróra-kötet 57 eredeti elbeszélést hozott; a többi zsebkönyvben 1836-ig, Jósika Miklós fellépéséig, 53 elbeszélés lépett a közönség ítélőszéke elé; a szépirodalmi folyóiratokban és hírlapi mellékletekben, ugyaneddig az időpontig, körülbelül másfélszáz novella jelent meg. Eredeti magyar regény 1836 elejéig mindössze egy volt: Fáy András munkája. (Mindezekről alapos tudománnyal tájékoztat Szinnyei Ferenc forrásértékű munkája: Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig. I. köt. Budapest, 1925.)
Regényírók és novellisták:
BAJZA JÓZSEF (1804–1858) hevesmegyei földbirtokos, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a VI. kötetben. – Választékos stílusú novelláit az 1830-as évek elején írta az Auróra számára. A szentimentális prózai elbeszélés művelője volt, mint már előtte is több magyar író. (Kazinczy Ferenc Bácsmegyey levelei, Kármán József: Fanni hagyományai, Kisfaludy Sándor: Két szerető szívnek története, Vitkovics Mihály: A költő regénye, Szalay László: Alphonse levelei.) – Rege a hableányról történeti elbeszélés a magyar középkorból. (1830.) – A vándor: egy boldogtalan szerelmes szomorú históriája. (1832.) – Ottilia: szerencsétlenül végződő, érzelmes szerelmi történet. (1833.)
BÁRTFAY LÁSZLÓ (szül. 1797. május 6. Felsővadász, Abauj megye; megh. 1858. május 12. Pest) ügyvéd, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. Mint a gróf Károlyi-család bizalmas tanácsadója és ügyésze jólétben élt, pesti háza a fővárosi írók és tudósok egyik gyülekező helye volt. Naplójában sok bizalmas dolgot jegyzett föl kortársairól. – Néhány költeményét Kisfaludy Károly adta közre az Aurórában. Itt jelent meg Királyi fény és kegyelmesség című történeti novellája is. (1826.) Alaposságra törekvő korrajzzal, sok leírással beszélte el benne Mátyás király korához fűzött történetét. (Kazinczy Ferenc nagy elismeréssel szólt róla a Felsőmagyarországi Minerva 1826. évfolyamában.)
DUGONICS ANDRÁS (1740–1818) kegyesrendi szerzetes, pesti egyetemi tanár. – Életéről és munkáiról: a IV. kötetben. – Regényei közül a XIX. században jelent meg: Jólánka, Etelkának leánya. Két kötet. Pozsony és Pest, 1803. – Cserei. Egy honvári herceg. Szeged, 1808.
FÁY ANDRÁS (1786–1864) pestmegyei földbirtokos, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató fejezetben. – Első elbeszélése a magyar novellairodalomnak a német átdolgozások korszaka alól való felszabadulását jelenti: A különös testamentom. (Megjelent az iró Friss Bokréta című kötetében. Pest, 1818.) – Három újabb novelláját Kedvcsapongások című munkájában, 1824-ben, adta közre. Közülük az egyik tréfás falusi történet, népszínműbe illó párbeszédes részletekkel, jó parasztalakokkal. (A hasznosi kincsásás.) A másik magyaros színterű, egyéni humorú, de erősen elnyujtott szentimentális szerelmi história. (Érzelgés és világ folyása.) A harmadik a házasodni készülő, ügyetlen legényember tragikomédiája. (Az elkésések.) – Haláláig szívesen írt elbeszélő munkákat, de jelentőségre csak «tanregénye» emelkedett; A Bélteky ház. Román. Két kötet. Pest, 1832. (A régi Magyarország patriarchális világának erre a képére már Széchenyi István szelleme sugárzik.) – Öreg korában közreadott regényei elkésett alkotások, a rohamos fejlődésnek indult műfaj divatját mult példányai. (Jávor orvos és szolgája, Bakator Ambrus, 1855; A szutyogfalviak, 1856.)
GAAL GYÖRGY (szül. 1783. április 21. Pozsony; megh. 1855. november 6. Bécs) katolikus nemesi család sarja, kismartoni gazdasági hivatalnok, utóbb bécsi könyvtáros. Atyja a pozsonyi királyi kamara tisztviselője volt, utóbb Budán működött; ebben a németes-latinos környezetben nőtt fel az ifjú; később maga is német író lett, annak ellenére, hogy a pesti egyetemen Dugonics András tanítványa volt. Elnémetesedéséhez hozzájárult az a körülmény, hogy Esterházy Miklós herceg bécsi könyvtárában viselt könyvtárnoki hivatalt. A Bécsben élő vagy oda fejránduló magyar írók sokszor fölkeresték, itthon is szeretettel emlékeztek meg róla. Kisfaludy Károly neki ajánlotta legjobb szomorújátékát, az Irénét; viszont ő németre fordította a két Kisfaludy munkáit. A magyar nép mesevilágának fölfedezésében Gaal Györgynek nagyok az érdemei, meseközlő munkásságával beírta nevét a magyar néptudomány történetébe. – Richter-utánzata havi füzetekben jelent meg: A tudós palóc avagy Furkács Tamásnak Monosbélbe lakó sógor urához írt levelei. Hat füzet. Pest, 1803–1804. (A régi pesti élet rajza a magyar élclapoknak ebben az ősében figyelemreméltó, de számba kell venni, hogy mit merített tréfás jellemképei és helyzetrajzai során a bécsi Eipeldauerből.)
KISS KÁROLY (szül. 1793. augusztus 12. Buda; megh. 1866. február 17. Pest) császári és királyi katonatiszt, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. A napoleoni háborúkban vitézül harcolt, évekig állomásozott Galíciában, 1824-ben Budára helyezték át, ekkor ismerkedett meg a fővárosi írókkal és tudósokkal. Mint kapitány nyugdíjaztatta magát 1837-ben. A szabadságharc idején a pesti nemzetőrségben őrnagyi rangot nyert, utóbb a honvédelmi minisztériumban szolgált s ezredes lett. Az önkényuralom elején tízévi várfogságra ítélték, 1850 nyarán kegyelmet nyert, kiszabadult fogságából, de rangját és nyugdíját elvesztette. A hadtudományi irodalom buzgó művelője volt, a korabeli folyóiratokban számos hadtörténeti cikke jelent meg, a német katonai nyelv megmagyarosításában nagy érdemeket szerzett. (Hadi műszótár. Pest, 1834.) – Novellaírói munkássága pályája első felére esik; az Auróra szerkesztője 1826-tól kezdve szívesen közölte elbeszéléseit; a Hébe, Szépliteratúrai Ajándék, Felsőmagyarországi Minerva, Muzárion, Uránia, Sas köteteiben is több novellája jelent meg. Tudományos érdeklődése az 1830-as évek elejétől kezdve elvonta a szépirodalomtól.
KISFALUDY KÁROLY (1788–1830), az Auróra szerkesztője, a M. T. Akadémia tagja. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató részben. – Első novellái az Auróra 1823. évi kötetében jelentek meg: Tollagi Jónás viszontagságai (víg elbeszélés Szalay Benjamin álnév alatt), Barátság és szerelem (vig elbeszélés saját neve alatt), A vérpohár (történeti elbeszélés B. K. névjelzéssel). Éveken keresztül Szalay Benjamin néven írta humoros novelláit az Auróra évfolyamaiba. Itt jelent meg Andor És Juci című tréfás elbeszélése az osszianizmus kigúnyolására (1825); ezt a nagyon elterjedt irodalmi divatot, a régieskedő, félhomályos, szaggatott, dagályos stílus modorosságát tette nevetségessé másik évődő történetében, a Hős Fercsiben is. (Muzárion. 1829.) – Három történeti novellája közül messze kimagaslik: a Tihamér. (Auróra. 1825.) Históriai adatait gróf Teleki József egyik tudományos értekezéséből vette. (Első Lajos nápolyi hadviselései. Auróra. 1823.) Fessler magyar történelméből is felhasznált néhány adatot. (Die Geschichte der Ungern und ihrer Landsassen. Lipcse, 1815–1825.)
KISFALUDY SÁNDOR (1772–1844) zalamegyei földbirtokos, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató részben. – kéziratban maradt levélregénye: Két szerető szívnek története. (A befejezetlen munkát Toldy Ferenc adta ki: Kisfaludy Sándor hátrahagyott munkái. Négy kötet. Pest, 1870–1871.) – Verses regéinek prózai utánzói még az 1840-es években is felbukkannak a magyar novellisták között. (Az 1820-as években a nevesebb írók közül Döbrentei Gábor, Kovacsóczy Mihály és Szentmiklóssy Alajos utánozták egy-egy történeti novellájukkal.)
KOVÁCS PÁL (1808–1886) győri orvos, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Pályájáról: a VI. kötetben. – Novellaírói munkásságát az 1820-as évek végén kezdte vig elbeszélésekkel. Ebben az időben még egészen Kisfaludy Károly és Fáy András tanítványa. (Kicsinyből mi lesz? Koszorú. 1828.; Nem az volt, kit gondoltam. Auróra. 1830.)
KÖLCSEY FERENC (1790–1838) szatmármegyei földbirtokos, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató részben. – A novellával élete utolsó éveiben próbálkozott meg s nem sikertelenül. (A kárpáti kincstár, Vadászlak, A ferrói szent fa.)
MAILÁTH JÁNOS gróf (1786–1855) pestmegyei földbirtokos. A hazai német írók sorába tartozik, de néhány történeti novelláját magyarul is közreadta az Auróra, Hébe és Muzárion köteteiben. (Villi tánc, A bosszuló kard, A fal közé zárt. Mindezeknek német szövege a szerző regés könyvében: Magyarische Sagen und Märchen. Brünn, 1825.)
PAP GÁBOR (szül. 1791, június 29. Nyék, Fehér megye) dunántúli nemesúr, a budai magyar királyi helytartótanács tisztviselője, teljesebb nevén: Ináncsi Pap Gábor. – Első munkája: Szöszvár. Pest, 1818. (Verses rege.) – Grillparzer-fordítása: Sappho. Székesfehérvár, 1820. (A mértékes versekben készült fordítást a székesfehérvári színészek már 1819-ben eljátszották. Később az ország több városában is színre került.) – Történeti novelláinak gyüjteménye: Történetek a mai időből. Székesfehérvár, 1823. (Ebben figyelmet érdemel Balatonfüred című terjedelmes elbeszélése. Egyszerű meséjét hősei levelezése kapcsán mondja el, elég jó elbeszélő, a jellemzéssel és környezetrajzzal is megpróbálkozik.) – Történeti drámája: Imre vagy a királyi tekintet hatalma, Székesfehérvár, 1830. (Rajongó királyhűséggel írt színdarab. Egyik másik jelenetén és alakján a Bánk Bán hatása látszik.)
PÁZMÁNDI HORVÁT ENDRE (1778–1839) győrmegyei plébános, a M. T. Akadémia tagja. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató fejezetben. – Két történeti novelláját romantikus szellemben, népies magyarsággal dolgozta ki. (A négyes áldozat, 1831; Csesznekvár, 1831.)
SZALAY LÁSZLÓ (1813–1864.) ügyvéd, történetíró, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a VI. kötetben. Eleinte szépirodalmi dolgozatokkal lépett fel, de tudományos érdeklődése már az 1830-as évek derekán a történelem és a jog búvárlásához vonta. Sem mint költőnek, sem mint novellistának nem voltak sikerei. – Alphonse levelei. Buda-Pest, 1832. (Szentimentális társadalmi novella Goethe Wertherének modorában. A tizenkilenc éves szerző franciaspanyol hősöket léptet fel, kezdetleges meseszövését dagályos stílussal és feltűnő germanizmusokkal teszi még zavarosabbá.) – Fridrik és Katt. Pest, 1833. (Németes stílusú történeti novella Nagy Frigyesről. A világtörténeti tárgyú elbeszélés ebben az időben ujság és meglepetés volt. Az ifjú kezdeményező sehogy sem tudott megbirkózni tárgyával.)
SZEKÉR JOÁKIM (1752–1810) ferencrendi szerzetes, utóbb ciszterci áldozópap. – Pályájáról: a IV. kötetben. – Regénye: Magyar Robinson vagyis Ujvári és Miskei magyar vitézeknek viszontagságai és azoknak a világ különféle részeiben történt csodálatos esetei. Két kötet. Pest, 1808–1809. – Császár Elemér szerint az íróban az elhitetés művészete már elég magas fokon áll, meséjét hozzá iparkodik fűzni a reális viszonyokhoz, olyanformán, mint ezt annak idején a Kártigám tette. Meséjének megnyitása és befejezése erre a regényre támaszkodik, több mozzanata is kétségtelenül a Kartigámra utal. Az író a sok helyről összehordott motívumokat a maga képzeletével szőtte mesévé s ebben a munkájában közelebb jutott a heroikus regényekhez, mint a robinzonádokhoz. Könyve «a robinzonádok rendes anyagát összeolvasztja a régi heroikus regények indítékaival s éppen abban áll érdekessége, hogy összhangba tudta hozni ezt a két heterogén elemet: azzal a reális életfelfogással, mely a modern életből vett rendkívüli, de éppen nem hihetetlen kalandokban tükröződik, elég békésen megfér a heroikus regények mértéken túl romantikus szellemen. (A magyar regény története. Budapest, 1922.)
TAKÁCS ÉVA (1779–1845) pesti írónő, Karacs Ferenc rézmetsző neje, Karacs Teréz írónő édesanyja. Férje szabolcsmegyei származású nemes volt, a debreceni református kollégiumban Csokonai Vitéz Mihály és Márton József szobatársa, a pesti egyetem mérnöki tanfolyamán Dugonics András tanítványa. A tehetséges iparművész annyira kitünt rézmetsző ügyességével, hogy mikor Bécsben befejezte technikai tanulmányait, külföldön akarták marasztani, de ő hazatért, hogy itthon szolgálhassa a magyar müvelődés ügyét. A magyar térképrajzolás fejlesztése terén szerzett érdemei emlékezetesek, 1802-ben vette nőül Takács Évát: a fővárosban élő magyar tudósok és írók sok jó órát töltöttek vendégszerető házukban. – Takács Éva a Tudományos Gyüjtemény 1820-as évfolyamaiba tanulmányokat írt a nőnevelés kérdéseiről s ötven éves korában közreadta közérdekű és szépirodalmi dolgozatainak gyüjteményét: Takács Éva munkái. Két kötet. Buda, 1829. (Első kötete: Gondolatok a nap alatt. Második kötete: Eredeti elbeszélések. A szerző az utóbbiakkal az erkölcsöket akarta nemesíteni; nem annyira a szórakoztatás, mint inkább a nevelés és oktatás volt a célja.)
VERSEGHY FERENC (1757–1822) pálosrendi szerzetes, utóbb világi pap. – Életéről és munkáiról a nyelvtudósok és latin írók között, továbbá: a IV. kötetben. – Német szerzők nyomán szerkesztett és fordított regényei: Nagynevezetű és nagytekintetű Kolomposi Szarvas Gergely úrnak vig élete. Pest, 1805. – Báró Külneki Gilméta kisasszony és Aranypataki György. Pest, 1808. – Gróf Kaczaifalvi László avagy a természetes ember. Pest, 1808. – Vak Béla, a magyarok királya. Pest, 1812. – Almarik erdélyi herceg avagy a szebeni erdő. Pest, 1813.
VITKOVICS MIHÁLY (1778–1829) pesti ügyvéd. – Életéről és munkáiról: a költők között. – Kéziratban maradt elbeszélő munkája: A költő regénye. (A befejezetlen levélregényt Szvorényi József adta ki: Vitkovics Mihály művei. Három kötet. Budapest, 1879.) – Kisfaludy Sándor a maga életregényének költői alakításában a Nouvelle Heloďse hatása alatt állott, Vitkovics Mihály a Fanni és a Bácsmegyey sugallatára foglalta írásba ifjúkori élményeit. Mindkét önéletrajzi elbeszélés tengelye a szerelem; az érzelmes részeket Kisfaludy Sándor szép gondolatokkal díszítette, Vitkovics Mihály nem sokat változtatott szerelme történetén. Az egri író szinte naplószerű hűséggel állította egymás mellé eszményképével folytatott levelezését.
VÖRÖSMARTY MIHÁLY (1800–1855), a Tudományos Gyűjtemény szerkesztője, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató részben. – Novellái 1829-től kezdve jelentek meg az egykorú folyóiratokban és évkönyvekben. (A holdvilágos éj, A kecskebőr, Orlay, Csiga Márton viszontagságai, Szél úrfi, A füredi szívhalászat.)
Irodalom. – Toldy Ferenc összegyüjtött munkái. VII. köt. Pest, 1873. – Beöthy Zsolt: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. II. köt. Budapest, 1887. – Czapáry László: Szekér Joákim Alajos élete és művei. Székesfehérvári ciszterci gimnázium értesítője, 1888. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Ferenczi Zoltán: Adalékok a magyar regényirodalom történetéhez. Erdélyi Múzeum. 1892. évf. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Heinrich Gusztáv: Erbia és Zomilla. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1901. évf. – U. az: A Bánkbán-regény. Budapesti Szemle. 1901. évf. – Gácser József: Gaal György élete és munkássága. Soproni kat. gimnázium értesítője. 1905. – Karenovics József: Zrinyi Miklós, a szigetvári hős költészetünkben. Budapest, 1905. – Kovács Asztrik: A legrégibb magyar élclapból. Magyar Nyelvőr. 1912. évf. – Verő Leó: Gaal György. Heinrich-emlékkönyv. Budapest, 1912. – György Lajos; Egy fejezet regényirodalmunk történetében. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1913. évf. – Gragger Róbert; Irodalomtörténeti forrástanulmányok. Irodalomtörténeti Közlemények. 1914. évf. – Szigetvári Iván: A magyar regény gyermekkoráról. Irodalomtörténet. 1914. évf. – György Lajos: Adatok regényirodalmunk történetéhez. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1915. évf. – Fest Sándor: Angol irodalmi hatások hazánkban Széchenyi István fellépéséig. Budapest, 1917. – Császár Elemér: A magyar regény története. I. köt. Budapest, 1922. – György Lajos: A magyar széppróza erdélyi multjából. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1924. évf. – Szinnyei Ferenc: Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig. I. köt. Budapest, 1925. – György Lajos: Die Übersetzungen deutscher Romane und Erzählungen in der ungarischen Literatur. 1772–1836. Ungarische Jahrbücher. 1928. évf. – Palos Bernardin: Irodalmunk ismertetése XIX. század-eleji német folyóiratokban. Pécs, 1929. – György Lajos: Genovéva. Irodalomtörténeti Közlemények. 1929. évf. – U. az: Egy magyarnyelvű híres spanyol pikaró-regény. Katolikus Szemle. 1929. évf. – U. az: A francia hellenizmus hullámai az erdélyi szellemi életben. Erdélyi Múzeum. 1930. évf. – U. az: Eulenspiegel magyar nyomai. U. o. 1931. évf.
