HÍRLAPOK, FOLYÓIRATOK.
HÍRLAPOK, FOLYÓIRATOK.
A MAGYARNYELVŰ hírlapirodalom a XIX. század első éveiben nehezen tengődött. A bécsi Magyar Hírmondó (1792–1803) megszűnése után a bécsi Magyar Kurir (1786–1834) egymagában maradt s Ausztriából szállította Magyarországba a hazai híreket. Ezen a furcsa állapoton Kultsár István segített azzal, hogy 1806-ban új hírlapot alapított Pesten. A Magyar Kurir szerkesztői, Decsy Sámuel és Pánczél Dániel, mindent elkövettek ugyan, hogy az új vállalat hatósági engedélyezését meggátolják, de folyamodásuk nem vezetett sikerre. Kultsár István leküzdötte a nehézségeket, kérvényét a budai helytartótanács pártolóan terjesztette fel a bécsi kancelláriához, ez viszont megadta az engedélyt és kijelölte a cenzort. Igy indult meg, 1806 nyarán, Kultsár István pesti lapja Hazai Tudósítások címmel. Hetenkint kétszer jelent meg. Előfizetői szép számban jelentkeztek, levelezői az ország minden részéből ellátták tudósításokkal. A lap címe 1808-ban átváltozott Hazai S Külföldi Tudósításokká. Ekkor már külföldi híreket is szabad volt közölnie, de óvakodnia kellett minden olyan újdonság elmondásától, amely nyugtalanságot kelthetett volna az állampolgárokban. A szerkesztő a személyi hírek közlésére és az újonnan megjelent magyar könyvek megdícsérésére nagy gondot fordított. Hírlapját sokan olvasták; s bár utóbb az évi előfizetés tizenkét forintos árát magasabbra szabta, olvasói nem fogytak meg volt olyan esztendeje, amikor ezer előfizetője is akadt. Halála után neje örökölte vállalatát. (1828.) Szerkesztői változtak, közönsége lassankint elpártolt. Címét 1840-ben Nemzeti Ujságra változtatta, erősen katolikus irányú lap lett belőle, 1848-ban szűnt meg.
Széchenyi István eszméit Helmeczy Mihály lapja a Jelenkor (1832–1848) népszerűsítette. Megindulása idején a bécsi Magyar Kurir pályafutásának már negyvenhatodik évét taposta, a Hazai Tudósítások huszonhat esztendős multra tekintett vissza, a Jelenkornak tehát könnyű lett volna felfrissítenie a magyar ujságírás hangját. Ez a hivatás Kossuth Lajos Pesti Hirlapjára várakozott.
Erdélyben a XIX. század magyar hírlapirodalma Pethe Ferenc földbirtokos Hazai Híradójával kezdődik. Az 1827-ben meginditott kolozsvári ujság Erdélyi Hiradó (1827–1848) címmel folytatta pályafutását s jelentékenyen hatott a királyhágóntúli reformtörekvések kialakulására.
A XIX. század első évtizedében nem volt egyetlen folyóiratunk sem. Végül Kazinczy Ferenc buzdítására Döbrentei Gábor indított meg Kolozsvárt egy szépirodalmi és tudományos folyóiratot: az Erdélyi Múzeumot. Tíz füzet jelent meg belőle. (1814–1818.) Versenytárs nélkül állott, mégsem tudott meggyökeresedni; elég jó volt a szerkesztése, mégis kevesen olvasták. Hiába buzgólkodtak országszerte a hazafias gyüjtők, hiába iparkodott a szerkesztő.
Szilárdabb pénzügyi alapon nyugodott: a Tudományos Gyüjtemény. (1817–1841.) Kiadása Trattner János Tamás pesti nyomdatulajdonos áldozatkészségének köszönhető, a fővárosi írók kérésére ő vállalta el az enciklopédikus tartalmú tudományos közlöny fenntartásának anyagi terheit. Még tiszteletdíjat is adott munkatársainak: ívenkint négy ezüstforintot; úttörő kezdeményezés abban az időben, mikor az írók egyetlen szerkesztőtől és kiadótól sem kaptak jutalmat fáradságukért, sőt többen sértésnek vették azt a gondolatot, hogy szellemi munkáért pénzt óhajtanának. Havonkint egy-egy vaskos füzet jelent meg a folyóiratból, helyet kapott benne a tudomány valamennyi ága. A Magyar Tudományos Akadémia megalapításáig ide futottak össze a hazai tudományos vizsgálódások szálai, a tudósok és írók innen vettek tudomást a könyvpiac újdonságairól. Trattner János Tamás a főváros egész tudósvilágát belevonta a folyóirat megindításának és szellemi táplálásának munkájába, külön értekezleteken vitatták meg programjuk pontjait, a beérkező kéziratokat felolvasták egymásnak, értékükről véleményt mondtak. Később a szerkesztők önállósága nagyobb lett, a kiadó is kevésbé szólt bele a szerkesztés munkájába. A folyóiratot először Fejér György, azután Thaisz András, majd Vörösmarty Mihály, utóbb Horvát István szerkesztette, végül szerkesztő nélkül jelent meg. Negyedszázad alatt háromszáz füzete került ki a sajtó alól.
A szerkesztés és kiadás ebben az időben különösen nehéz munka volt. A szerkesztő és kiadó jóban akart lenni mindenkivel; nemcsak a cenzúra szigorától féltek, hanem az írók és olvasók érzékenységétől is. Kénytelenek voltak közölni a gyöngébb kéziratokat is; különösen az előkelőbb rangú, jobbállású és idősebb írók dolgozatai részesültek kedvező elbírálásban. Vigyázniok kellett, hogy a nyelvújítás feltűnőbb pártolásával el ne riasszák az ortológusokat, de azt is szem előtt tartották, hogy a neológusokat sem szabad elkedvetleníteni. A vallásfelekezeti ellenségeskedés szintén óvatosságra sarkalta mind a szerkesztőt, mind a kiadót. A Tudományos Gyüjtemény színvonala szintén megsínylette a viszonyok kicsinyességét. Vitkovics Mihálynak Kazinczy Ferenchez írt egyik 1819, évi levele élesen rávilágít a szerkesztés szempontjaira: «Csak azt hallhattad volna összegyűltünkor: Ennek a munkáját is be kell venni, mert pap, mert báró, mert pápista, mert protestáns, mert professor, mert ifjú, mert tehetős; mert annyi prenumeránst szerzett». Első szerkesztőül katolikus papot választottak, de ellenőrzőül ott volt mellette a református Pethe Ferenc és az evangélikus Schedius Lajos. A kiadó minduntalan szembetalálta magát a szerkesztővel, a szerkesztő összekülönbözött munkatársaival, ezek viszont az olvasók bosszúságát vonták magukra közleményeik miatt. A személyes érintkezések gyakorisága az egyenetlenséget hintő mendemondák sokaságát kavarta fel a vállalat kárára. Ha a Tudományos Gyüjtemény mögött nem állt volna Trattner János Tamás eléggé nem dícsérhető kitartása és erős tőkéje, az egyetlen magyar tudományos folyóirat hamarosan megszűnt volna.
A hazai német sajtó még az 1830-as évek elején is erősebb volt a magyarnál, hatása elől nem zárkózhattak el a magyar szerkesztők. A divatképeket közlő német szépirodalmi folyóiratok mintájára indította meg 1833-ban Mátray Gábor az első magyar divatlapot. A Regélőben (1833–1841) s az új típust követő későbbi szépirodalmi lapokban a magyar költők teret nyertek munkáik elhelyezésére, a honleányok pedig megkapták a maguk eléggé nélkülözött divatképeit.
Megkezdődött a szépirodalmi zsebkönyvek divata is. A német almanachok mintájára egyre több magyar évkönyv jelent meg, de Kisfaludy Károly Aurórájának (1822–1837) hatásával egyik sem versenyezhetett.
Hírlapok, folyóiratok, évkönyvek:
Magyar Kurír. Bécs, 1786–1834. – A hetenkint kétszer megjelenő hírlapot Szacsvai Sándor indította meg. A XIX. század első harmadában Decsy Sámuel, Pánczél Dániel, Igaz Sámuel és Márton József voltak a szerkesztői. Melléklapjai a Kedveskedő (1824–1827) és a Sokféle. (1828–1834.) Bár Kulcsár István pesti ujságja 1806-tól kezdve kellemetlen versenyt jelentett számára, tekintélyében csak kevéssé fogyatkozott. A vidéki közönség a bécsi ujságot frissebb hírforrásnak tartotta, mint a pestit, a papok és a nemesek szívesen járatták. – A hírlap XVIII. századi életéről: a IV. kötetben.
Magyar Hirmondó. Bécs, 1792–1803. – A hetenkint kétszer megjelenő hírlapot Görög Demeter és Kerekes Sámuel indították meg. A XIX. század első éveiben Sándorffy József, Márton József és Császár József voltak a szerkesztői. Előfizetőit a Magyar Kurír hódította el. – A hírlap XVIII. századi életéről: a IV. kötetben.
Segítő. Buda, 1806. – A kezdetleges szépirodalmi folyóiratot két nemesifjú, Palóczy László és Ragályi Tamás, indította meg, de vállalatuk mindjárt elakadt. A két ifjúból utóbb országoshírű politikus és ünnepelt szónok lett.
Hazai Tudósítások. Pest, 1806–1807. Folytatása: Hazai S Külföldi Tudósítások. Pest, 1808–1839. Ennek folytatása: Nemzeti Ujság. Pest, 1840–1848. – A hetenkint kétszer megjelenő vegyestartalmú hírlapot Kultsár István indította meg 1806 július 2-ikán s 1828 március 30-án történt haláláig szerkesztette. Programmja: «Mind dicsősége, mind boldogsága nemzetünknek szorosan megkívánja, hogy necsak neveztessünk magyaroknak, hanem legyünk valósággal magyarok, azaz szóljunk, beszéljünk és írjunk magyarul, hogy minden magyar nemes tudja és értse a közdolgoknak és tulajdon ügyének folyamatját». A hírlap jól ment; jellemző azonban a viszonyokra, hogy az egyik pesti német hírközlönynek még az 1820-as évek derekán is háromszor annyi előfizetője volt, mint az egyetlen fővárosi magyar ujságnak. A szerkesztő halála után özvegye, Perger Anna, adta ki a lapot; szerkesztői eléggé névtelen ügyvédek voltak. A hosszú életű ujság szépirodalmi és ismeretterjesztő melléklapja: a Hasznos Mulatságok. (1817–1842.) Hetenkint kétszer jelent meg. A törzslapnak ez az enciklopédikus tartalmú toldaléka verseket, elbeszéléseket, életrajzokat, földrajzi cikkeket, természettudományi tudósításokat, gyakorlati hasznú följegyzéseket, találós kérdéseket vegyesen hozott. Névtelen munkatársai fölötte gyönge szárnypróbálgatásokkal kedveskedtek a csekély igényű olvasóközönségnek.
Magyar Dámák Kalendáriomja. Pozsony, 1812–1815. – Horvát István évkönyve. Voltaképen ez a kis könyvecske az első magyar szépirodalmi almanach. (Decsy Sámuel ugyan már 1794-ben kiadott egy Magyar Almanachot, de ez névtár, statisztika és történelem volt; Kis János 1798-as Zsebbevaló Könyve viszont fordítások gyüjteménye.) Horvát István hölgy-naptárában a kalendáriumi részek mellett versek és mesék is voltak. Az 1814. évi kötetben jelent meg az első magyar ballada: Kölcsey Ferenc Rózája.
Erdélyi Múzeum. Kolozsvár és Pest, 1814–1818. – Döbrentei Gábor tudományos folyóirata. Megindulásának évében még mindig siralmas helyzetben volt a magyarnyelvű időszakos sajtó; Magyarországon, Erdélyben és Ausztriában az Erdélyi Múzeumon kívül mindössze három lap tengődött: a bécsi Magyar Kurir, a pesti Hazai Tudósítások és a Nemzeti Gazda című mezőgazdasági hetilap; az utóbbit Pethe Ferenc szerkesztette és adta ki Bécsben és Pesten 1814-től 1818-ig. Azonkivül volt még az országban három német, egy tót és egy latin ujság. (Pressburger Zeitung, 1764-től, Pozsony; Der Siebenbürger Bote, 1792-től, Nagyszeben; Vereinigte Ofner Pester Zeitung, 1800-tól, Buda és Pest; Tydennjk, 1812-től, Pozsony; Ephemerides Posonienses 1804.-től, Pozsony.) Az Erdélyi Múzeum szerkesztését nagyon megnehezítette, hogy szerkesztője Kolozsvárt, Marosvásárhelyen és félreeső falusi birtokokon élt, a folyóiratot pedig Pesten nyomták. Utolsó füzetei adakozókedvű erdélyi nemesurak költségén jelentek meg, mert a Tudományos Gyüjtemény elhódította csaknem valamennyi előfizetőjét.
Tudományos Gyüjtemény. Pest, 1817–1841. – A havonta megjelenő tudományos folyóiratot Trattner János Tamás könyvkiadó költségén Fejér György indította meg, de 1818-ban már Thaisz András vette át szerkesztését. A folyóiratot Thaisz András 1818-tól 1827-ig, Vörösmarty Mihály 1828-tól 1832-ig, Horvát István 1833-tól 1836-ig szerkesztette, azután inkább csak szerkesztődött a Trattner-Károlyi üzletben. Nem volt belőle haszna a kiadónak, hazafias áldozatkészségből nyomtatta füzeteit. Évi hatszáz ezüstforint tiszteletdijat adott a szerkesztőnek, ugyanennyi ősszeget osztott szét évenkint a munkatársak között; azok számára, akik nem akartak cikkeikért pénzt elfogadni, könyveket küldött ajándékba. A szépirodalom ügyét a Tudományos Gyűjtemény melléklapjai szolgálták: a Szépliteraturai Ajándék (1821–1827) és a Koszorú. (1828–1841.) A törzsfolyóiratnak Thaisz András idejében, szépirodalmi melléklapjának Vörösmarty Mihály szerkesztése alatt volt a virágkora. A kritika jogosultságát és a nyelvújítás szükségességét már az első évfolyamok nyilvánvalóvá tették; Kazinczy Ferenc heves vitákat folytatott bennük ortológus-bírálóival; a nyelvújító harc itt dőlt el a neológusok javára. A Vörösmarty-korszak az Auróra-kör fiatal íróinak bőséges teret adott az érvényesülésre, de visszatértek a munkatársak közé azok a régi írók is, akiket addig valami sértődés tartott vissza a folyóiratban való szerepléstől.
Helikoni Kedvtöltés. Pest, 1819–1820. – Szépirodalmi folyóirat a Trattner-cég költségén Kis János szerkesztésében. Ötvenhat előfizetője volt a két magyar hazából: Magyarországból és Erdélyből. Prózai és verses közleményeinek legnagyobb részét maga a szerkesztő írta és fordította.
Egyházi Értekezések És Tudósítások. Veszprém, 1820–1824. – Horváth János veszprémi kanonok indította meg a katolikus egyházirodalmi munkásság felvirágoztatására. Még ezt az évnegyedes folyóiratot sem lehetett fenntartani, olyan kevés volt az előfizetője, pedig a katolikus egyházi férfiak nem szükölködtek pénzben s közülök került ki az ország olvasóközönségének tekintélyes része.
Hebe. Bécs, 1822–1826. – Szépirodalmi évkönyv Igaz Sámuel szerkesztésében és kiadásában. 1822-re szóló első kötete Zsebkönyv címmel jelent meg 1821 nyarán, így tehát megelőzte Kisfaludy Károly Auróráját, hatása azonban nem mérhető össze a pesti almanachéval. Voltak neves munkatársai is – Aranyosrákosi Székely Sándor, Bajza József, Döbrentei Gábor, Dukai Takách Judit, Fáy András, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Szentmiklóssy Alajos, Toldy Ferenc, Vitkovics Mihály – de közleményei jobbára mégis csak az Aurórából gyöngeségük miatt kiszorult kéziratok közül kerültek ki. A vállalat jól indult, első kötetéből ezer példány fogyott el, további köteteit már kevesen vásárolták, a szerkesztő-kiadó megtakarított pénze elfogyott, adósságai szaporodtak. Mikor meghalt, Kazinczy Ferenc szerette volna átvenni az évkönyv szerkesztését, tervezgetése azonban nem vált valóra. Még az Auróra is nehezen élt meg, más zsebkönyv fenntartását a siker kevés reményével lehetett elgondolni. A széphalmi mester az almanach megalapításától kezdve gondos tanácsadóként állt Igaz Sámuel mellett, leveleiben iparkodott hírt verni az évkönyv érdekében, még a korrektúra-íveket is átnézte, mielőtt megkapták volna a végső imprimaturt. Nem egyedül Igaz Sámuel hálálkodása és magasztalásai miatt vállalkozott erre a patrónusi szerepre, hanem azért is, hogy az Auróra hatását kisebbítse.
Auróra. Hazai almanach. Kiadá Kisfaludy Károly. Pest, 1822. Trattner János Tamásnál. – Ezzel a kőtettel indult meg 1821 őszén a nevezetes szépirodalmi évkönyv. Tizenhatodrétü zsebbevaló kötet volt, tetszetős kiállításban, rézmetszetű képekkel. Hazafias írókból álló társaság indította meg, szerkesztésére Kisfaludy Károlyt kérték fel. A kiváló szerkesztő néhány évvel később a maga kiadásába vette át az almanachot, bár fenntartása adósságainak szaporodásával járt. A szépirodalmi zsebkönyvet nem a könyvkereskedők terjesztették, hanem az írók és barátaik. Felsőbüki Nagy Pál a pozsonyi országgyűlés tagjai között százhúsz példányt adott el, Kultsár István száz eladott példány után küldte be az Auróra-pénzt a szerkesztőnek. Mások nem voltak ilyen szerencsések, Bajza József egy példányra sem tudott vevőt szerezni. Évről-évre kevesebben vásárolták az almanachot, a szerkesztő azonban szerencsésen megfelelt küldetésének. Évkönyvét sikerült az akkori legjobb magyar írók találkozó helyévé tennie; az új nemzedék tehetséges tagjai boldogok voltak, ha mesterük közreadta dolgozataikat. Megalapításától 1831-ig Kisfaludy Károly szerkesztette, ettől kezdve 1837-ig Bajza József. Munkatársai közül a két szerkesztőn kívül a legkiválóbbak: Berzsenyi Dániel, Czuczor Gergely, Fáy András, Kazinczy Ferenc, Kis János, Kisfaludy Sándor, Kölcsey Ferenc, Pázmándi Horvát Endre, Toldy Ferenc, Vitkovics Mihály, Vörösmarty Mihály. Tiszteletdíjat nem kaptak a munkatársak, jutalmuk egy ingyenpéldány volt. 1834-ben és 1835-ben egy másik Auróra is jelent meg, ezt Szemere Pál szerkesztette Bajza József háttérbe szorítására. Megbízója a Trattner-Károlyi-könyvkiadó vállalat volt, innen ugyanis Bajza József a Kilián céghez vitte át a maga Auróráját, ezért a régi kiadó Szemere Pállal lépett szerződésre a maga vállalatának folytatása érdekében. A surlódásból élénk irodalmi pör támadt. Az új Auróra két év mulva pártolás hiány a miatt megszűnt, további két év leteltével a régi Auróra is kénytelen volt irodalomtörténeti fontosságú pályáját befejezni.
Aspasia. Pest, 1824. – Kovacsóczy Mihály szépirodalmi folyóirata. Az Auróra versenytársa óhajtott lenni, de csak első kötete jelent meg. Kevés előfizetője akadt, beküldött pénzüket a szerkesztő-kiadó elpazarolta, a vállalat csúfosan megbukott. Munkatársai egyrészt az Aurórából visszautasított névtelenek közül kerültek ki, másrészt azon ismertnevű írók sorából, akik szivesen dolgoztak bárhova, mert szerették a nyilvánosságot s kézirataikat nem tudták írói termékenységük arányában elhelyezni. Kovacsóczy Mihályt emberi gyöngeségei miatt nagyon lenézték, de a nyomtatott betű iránt érzett vágyódás olyan nagy volt, hogy még Bajza József, Toldy Ferenc és Vörösmarty Mihály is félretették ellenérzésüket, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc és Szemere Pál meg különösen buzgólkodtak, hogy az új folyóirat megerősödjék s így az Auróra el ne bízza magát.
Felsőmagyarországi Minerva. Kassa, 1825–1836. – A negyedévenkint megjelenő szépirodalmi és tudományos folyóiratot gróf Dessewffy József alapította, Dulházy Mihály szerkesztette. A szerkesztő a nagyműveltségű főúr elgondolása szerint állította össze a folyóiratot. Kitartásukat tizenkét évi fáradozásuk bizonyítja, de Ellinger István kassai nyomdász-kiadó alaposan ráfizetett erre a vállalatára.
Élet És Literatura. Pest, 1826–1827. – Ezt a szépirodalmi és esztétikai folyóiratot Szemere Pál szerkesztette Kölcsey Ferenc társaságában. Előfizetőjük kevés volt, abba kellett hagyni munkájukat. Nem sikerült Szemere Pál kísérlete a Muzárionnal sem. Ez az előbbi folyóirat újjáélesztése volt.
Erdélyi Hiradó. Kolozsvár, 1827–1848. – A hetenkint egyszer, utóbb kétszer megjelenő politikai hírlapot Hazai Híradó címmel Pethe Ferenc indította meg, de címét már félév mulva Erdélyi Híradóra változtatta. Szépirodalmi és ismeretterjesztő melléklapja 1830-tól kezdve: a Nemzeti Társalkodó. A korszerű haladás eszméit támogató ujság szerkesztését és kiadását 1831-ben Méhes Sámuel kolozsvári református kollégiumi tanár vette át. Munkatársai az 1840-es években elkeseredett elvi és személyi harcokat vívtak Szilágyi Ferenc lapjával: a konzervatív érdekek védelmére 1841-ben alapított Mult És Jelennel.
Uránia. Esztergom, 1828–1833. – Szépirodalmi zsebkönyv Szeder Fábián szerkesztésében. Hat kötete jelent meg. Tekintélyes írók is szívesen dolgoztak bele, így Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Szemere Pál, Pázmándi Horvát Endre, Czuczor Gergely, Guzmics Izidor.
Muzárion. Pest, 1829. és 1833. – Az Élet És Literatura folytatása Szemere Pál szerkesztésében. Két évfolyama mindössze három kötetből állott. Kézirata sok volt, előfizetője alig akadt.
Kritikai Lapok. Pest, 1831–1836. – Hét füzet Bajza József szerkesztésében. Nem volt folyóirat jellegű, inkább csak könyvalakú gyüjteményes munka, időhöz nem kötött füzetekben jelent meg. Bírálatai sok ellenmondást váltottak ki s nem kevés gyülölséget keltettek. Ebben a támadó szellemű vállalatban jelent meg 1831-ben Toldy Ferenc merész bírálata Kazinczy Ferenc Pyrker-fordításáról. Az évkönyvszerű kötetek közleményeinek legnagyobb részét maga a szerkesztő írta, hevesen harcolt a tehetségtelen szárnypróbálgatások ellen, érdemesebb írókkal csak mellékesen foglalkozott.
Sas. Pest, 1831–1833. – Thaisz András enciklopédikus tartalmú folyóirata. A szerkesztő azzal bírta rá Wigand Ottó pesti könyvárust a kiadói terhek elvállalására, hogy a Trattner-féle Tudományos Gyüjteményt alaposan háttérbe fogják szorítani. Tervük nem sikerült, de legalább közel három évig működési teret adtak azoknak a magyar íróknak, akik a hely hiánya miatt nem tudták közreadni cikkeiket. A vegyestartalmú folyóiratnak tizenöt vaskos füzete jelent meg.
Jelenkor. Pest, 1832–1848. – Hetenkint kétszer megjelenő politikai hírlap. Megindítására Kisfaludy Károly kapta meg a hatósági engedélyt, halála előtt a kiadás jogát Helmeczy Mihályra ruházta át, az ő szerkesztésében jelent meg a lap a szabadságharcig. A mérsékelt liberális eszmék szószólója volt, az okos haladástól nem zárkózott el, a nyelvújítás ügyéért fenntartás nélkül lelkesedett. Az 1830-as években a Hazai Tudósításokat erősen háttérbe szorította, az 1840-es években a Pesti Hirlap mellett nem tudott kellő súllyal érvényesülni.
Regélő. Pest, 1833–1841. – Mátray Gábor hetenkint kétszer megjelenő szépirodalmi folyóirata. Úgynevezett divatlap volt azaz költői és ismeretterjesztő tartalmán kívül divatképeket is hozott a hölgyvilág mulattatására. Hétszáz megrendelője közül közel kétszáz volt a nő-előfizető. Később pártolóinak száma erősen csökkent; a szerkesztő nyolcévi küzdelem után kénytelen volt megszűntetni folyóiratát. Melléklapjában, a Honművészben, közhasznú cikkek, könyvismertetések, színibirálatok jelentek meg. A folyóirat közvetlen folytatása volt 1842 elejétől 1844 nyaráig a Regélő Pesti Divatlap: Erdélyi János és Garay János szépirodalmi közlönye. Két és félévi buzgó szerkesztői és kiadói munka után ez a vállalat is megbukott.
A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei. Első kötet. Pest, 1833. – Az akadémiai titkárok szerkesztésében jelent meg, a hivatalos közléseken kívül tudományos értekezések, felolvasások, emlékbeszédek voltak köteteiben. Tizenhetedik kötete: Budapest, 1883–1889.
Szerkesztők:
BAJZA JÓZSEF (1804–1858), a Kritikai Lapok és az Auróra szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a IV. kötetben.
DECSY SÁMUEL (1742–1816), a Magyar Kurir szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a IV. kötetben.
DÖBRENTEI GÁBOR (1785–1851), az Erdélyi Múzeum szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a költők között.
DULHÁZY MIHÁLY (szül. 1786. február 2. Kassa; megh. 1856. november 10. Kassa), a Felsőmagyarországi Minerva szerkesztője. Gróf Dessewffy József titkára volt, később kassai városi tisztviselő. Folyóiratában több történeti értekezést írt.
FEJÉR GYÖRGY (1766–1851), a Tudományos Gyüjtemény szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a latin irodalmat tárgyaló fejezetben.
HELMECZY MIHÁLY (1792–1852), a Jelenkor szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a költők között.
HORVÁT ISTVÁN (1784–1846), a Tudományos Gyüjtemény szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a történetírók között.
HORVÁTH JÁNOS (1769–1835), az Egyházi Értekezések szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a szónokok között.
IGAZ SÁMUEL (szül. 1786. október 13. Erdőbénye, Zemplén megye; megh. 1826. január 7. Bécs), a Magyar Kurír szerkesztője. A miskolci és debreceni református iskolák növendéke volt, 1810-ben a Tisza-család alkalmazta nevelőnek, később megismerkedett Pánczél Dániellel és Márton Józseffel, ezek rábeszélésére lett bécsi szerkesztő. Nagy áldozatkészséggel szolgálta a magyar irodalom ügyét, bár adósságai egyre jobban nőttek. A Hebe kiadásával igaz érdemeket szerzett.
KIS JÁNOS (1770–1846), a Helikoni Kedvtöltés szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató fejezetben.
KISFALUDY KÁROLY (1788–1830), az Auróra szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató részben.
KOVACSÓCZY MIHÁLY (1801–1846), az Aspasia szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a költők között.
KULTSÁR ISTVÁN (szül. 1760. szeptember 16. Komárom; megh. 1828. március 28. Pest), a Hazai Tudósítások szerkesztője. Iparoscsaládból született, ifjabb éveiben bencés papnövendék volt, szorgalmasan tanult Pannonhalmán és Pozsony ban. Mikor II. József császár feloszlatta a magyarországi Szent Benedek-rendet, a tanári pályára ment. Eleinte Komáromban (1788–1789), utóbb Szombathelyen (1789–1796) tanított. Szombathelyi tanársága idején kiadta Mikes Kelemennek addig teljesen ismeretlen Törökországi Leveleit. Később mint esztergomi katolikus gimnáziumi tanár együtt szolgált Révai Miklóssal. Olyan személyi harcba bonyolódtak, hogy még a budai királyi helytartótanácsnak és a bécsi udvari kancelláriának is bele kellett avatkozni ügyeikbe. Kultsár István lemondott tanári állásáról s gróf Festetich György fiát nevelte hat évig. 1806-ban Pesten telepedett le, grófi pártfogójának támogatásával megalapította lapját s haláláig fáradhatatlanul dolgozott a nemzeti művelődés elősegítése ügyében. A magyar színészet nagyon sokat köszönhet buzgalmának. Lapjában a nemzeti játékszín fontosságát nem szűnt meg hangoztatni, kitartóan harcolt a pesti állandó színház fölépítésének eszméjéért, lelkesen érvelt amellett, hogy a magyar színészet támogatása egyúttal a magyar nyelv felkarolása is. Mikor a Pesten játszó magyar színtársulat züllésnek indult, maga vette kezébe igazgatását. Szívesen fáradozott a magyar tudós társaság szervezése érdekében, felhívta a figyelmet a nyilvános könyvtárak fontosságára, pályadíjakat tűzött ki az írók serkentése végett, a jelesebb munkákra előfizetőket toborzott, a szegényebb írók kéziratait a maga költségén nyomatta ki. Pesti háza olyan hazafias találkozóhelye volt az akkori magyar íróknak, mint Vitkovics Mihályé vagy Trattner János Tamás könyvkiadóé. A nyelvújítás hívei csakúgy megfordultak házában, mint a nyelvújítás ellenségei. Kultsár István az utóbbiak közé tartozott, de ortológus elveit már csak azért sem hangoztatta kirívóan, hogy el ne rettentse neológus előfizetőit. Hatvannyolc éves korában húnyt el. Halála előtt szülővárosának ajándékozta négyezer kötetből álló könyvtárát. Özvegye, Perger Anna, a pesti belvárosi templomban temettette el s Ferenczy Istvánnal készíttetett sírboltjához művészi emléket. Egyetlen fia korán meghalt. Hazafias érdemeinek emlékét őrzi egyebek közt a Kulcsár-kódex megtisztelő neve. – Önállóan megjelent munkái közül említhetők Laudonnak nándorfejérvári győzedelme. Szombathely. 1790. (Elbeszélő költemény a II. József korában folyó török háborúk egyik nevezetes eseményéről.) – Törökországi Levelek. Szombathely, 1794. (Az első Mikes-kiadás.) – Buzdítás a nemzeti theátrom felépítésére. Pest, 1815. (Lelkesítő szózat a pesti magyar színház megteremtése ügyében.)
MÁRTON JÓZSEF (szül. 1771. március 2. Iszkaszentgyörgy, Fejér megye; megh. 1840. Bécs) tanár, a Magyar Hírmondó és a Magyar Kurír szerkesztője, a M. T. Akadémia tagja. Református papi családból származott, iskoláit Debrecenben végezte, egy ideig falusi tanító volt, utóbb tanári állást kapott a lőcsei evangélikus liceumban. 1801-ben Görög Demeter Bécsbe hívta, mert néhány előkelő főrangú családnak magyar nyelvmesterre volt szüksége s a tisztességesen díjazott órák adására jobbnevű tanárt kerestek. Az osztrák fővárosban maradt haláláig. 1806-tót a bécsi egyetemen a magyar nyelv és irodalom előadója volt, fizetést azonban nem kapott, csak tanítványai leckepénzéből jutott némi tiszteletdíjhoz. Élete utolsó éveiben a kormány háromezer forint évdíjat rendelt számára. – Német grammatika. Kassa, 1799. (Olvasókönyvvel ellátott népszerű nyelvtan. Tizenkilencedik kiadása 1856-ban jelent meg.) – Uj német-magyar és magyar-német lexikon vagyis szókönyv. I. köt. Kassa, 1799. II. köt. Pozsony, 1800. (Ez a gondosan egybe állított szótár is több kiadást ért.) – Görög Demeter életleírása. Bécs, 1834. (A Görög-Kerekes-féle Magyar Atlast ő fejezte be 1811-ben s a nagy térkép gyüjteményhez ő készített névmutatót 1812-ben.)
MÁTRAY GÁBOR (szül. 1797. november 23. Nagykáta, Pest megye; megh. 1875, július 17. Budapest), a Regélő szerkesztője, a M. T. Akadémia tagja. Tanulmányait Pesten végezte, ügyvédi oklevelet nyert, mint nevelő hosszabb időt töltött Bécsben. Családi nevét 1837-ben változtatta Rothkrepfből Mátrayra. Az 1840-es évek elején a Pestbudai Hangászegyesület énekiskoláját igazgatta, 1846-ban kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának őrévé. Nemcsak zenei műveltsége volt nagy, hanem alapos jártassága volt a többi művészetben is, a múzeumi könyvtárt újonnan rendezte, a kézirattár és képtár kincseinek ismertetésében nagy érdemeket szerzett. A Mátray-kódexet munkásságának emlékére róla nevezték el. – Emlékbeszéd Horvát István fölött a Magyar: Nemzeti Múzeumban. Pest, 1847. (Megemlékezés nagynevű könyvtárőrelődének érdemeiről.) – Történeti, bibliai és gunyoros magyar énekek dallamai a XVI. századból. Pest, 1850. (A históriás énekek és a Tinódi-versek dallamainak megfejtése. Mátray Gábor rendezett először Magyarországon történeti hangversenyeket a régi dallamkincs megismertetése céljából.) – Magyar népdalok egyetemes gyüjteménye. Két kötet. Pest, 1852–1858. (A legszebb népénekek szövegei és dallamai.)
MÉHES SÁMUEL (szül. 1785. január 30. Kolozsvár; megh. 1852. március 29. Kolozsvár), az Erdélyi Híradó szerkesztője, a M. T. Akadémia tagja. A kolozsvári református főiskolában a matematika és fizika tanára volt, 1829-től királyi cenzor, 1834-től Kolozsvár követe az erdélyi országgyűlésen. Református hitfelei javára és irodalmi célokra nem kis összegeket áldozott. Nagyok az érdemei az erdélyi hírlapirodalom fejlesztése körül is. A Pethe Ferenc által 1827-ben megalapított egyetlen erdélyi magyar ujságnak, a kolozsvári Erdélyi Híradónak, 1831 nyarán még kétszáz előfizetője sem volt, mikor azonban Méhes Sámuel átvette a hírlap vezetését a szerkesztő-tulajdonostól, rövid időn belül megerősödött az ujság. Az 1840-es évektől kezdve színvonala is emelkedett, mert iparkodott követni Kossuth Lajos Pesti Hirlapját s az óvatos hírközlésen kívül helyet adott Kemény Zsigmond és több más erdélyi író publicisztikai dolgozatainak is. Az ellenzéki szellemű ujságot a bécsi kormány utasításaihoz igazodó erdélyi főkormányszék nem nézte jó szemmel, de szerkesztői és munkatársai valahogyan mégis csak megküzdöttek a cenzorok és hatóságok szigorával. Virágzása idején a lap ezer példányban jelent meg.
PALÓCZY LÁSZLÓ (1783–1861), a Segítő szerkesztője. – Pályájáról: a szónokok között.
PÁNCZÉL DÁNIEL (1759–1827), a Magyar Kurir szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a IV. kötetben.
PETHE FERENC (1762–1832), a Nemzeti Gazda, a Hazai Hiradó és az Erdélyi Hiradó szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a IV. kötetben.
RAGÁLYI TAMÁS (1785–1849), a Segítő szerkesztője. – Pályájáról a szónokok között.
SÁNDOR JÓZSEF (szül. 1787. április 20. Hegyközújlak, Bihar megye; megh. 1824. november 30. Nagyvárad), a bécsi Magyar Hírmondó szerkesztője. Református papi családból származott, tanulmányait Nagyváradon és Debrecenben végezte, a bécsi egyetemen megszerezte az orvosi oklevelet, több éven keresztül orvosi gyakorlatot folytatott Bécsben, így került Görög Demeter visszavonulása után a Magyar Hírmondó élére. Mikor Bihar vármegye főorvosává választották, Bécsből Nagyváradra költözött. Híres orvos volt, Csokonai Vitéz Mihályt is gyógyította. Vagyonának nagy részét a nemzeti színészet támogatása nyelte el, az 1810-es években különösen sokat költött a biharmegyei, és hajdúsági színészekre, ezért a hazafias áldozatkészségéért műveltebb kortársai nagyon becsülték. A bécsi magyar lapokban számos elmélkedő verse jelent meg, az alkalmi költészetet haláláig termékenyen művelte.
SZEDER FÁBIÁN (szül. 1784. június 23. Csáb, Hont megye; megh. 1859. december 13. Füss, Komárom megye) bencés szerzetes. Tanár, majd igazgató volt Esztergomban, Győrött, Sopronban, Nagyszombatban, Pannonhalmán. 1830-ban pályázott a pesti egyetem magyar nyelvi és irodalmi tanszékre, első helyen jelölték, a tanszéket azonban Horvát István kapta meg. A M. T. Akadémia 1831-ben levelező taggá választotta, rendes tagságát azonban halogatták, ezért levelezőtagságáról 1837-ben lemondott. 1841-től haláláig a Szent Benedek-rend csallóközi birtokainak jószágkormányzója volt. Verseket, elbeszéléseket, vígjátékot írt s évtizedekig gyüjtögette az anyagot egy nagy magyar szótárhoz.
SZEMERE PÁL (1785–1861), az Élet és Literatura szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a költők között.
THAISZ ANDRÁS (szül. 1789. november 15. Jolsva, Gömör megye; megh. 1840. július 9. Pest) ügyvéd, a M. T. Akadémia tagja. A késmárki evangélikus líceum növendéke volt, 1811-ben esküdött fel ügyvéddé. A Tudományos Gyüjteményt közel tíz esztendeig, a Sast három évig szerkesztette. Folyóirataiba több értekezést írt. – Walter Scott-fordítása: Ivanhoe. Regény. Pest, 1829–1831.
VÖRÖSMARTY MIHÁLY (1800–1855), a Tudományos Gyüjtemény szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató részben.
Irodalom. – Szinnyei József: Hírlapirodalmunk a XIX. században. Vasárnapi Ujság. 1863–1866. évf. – Bartalus István.; Emlékbeszéd Mátray Gábor felett. Budapest, 1877. – Jakab Elek: A cenzúra története Erdélyben. Figyelő. 1881. évf. – U. az: Az erdélyi hírlapirodalom története 1848-ig. Budapest, 1882. – Bánóczi József: Kisfaludy Károly és munkái. Két kötet. Budapest, 1882–1883. – Szalády Antal A magyar hírlapirodalom statisztikája 1780–1880-ig. Budapest, 1884. – Petrik Géza: Magyarország bibliografiája. 1712–1860. Négy kötet. Budapest, 1888–1897. – Ferenczy József: A magyar hírlapirodalom története 1780-tól 1867-ig. Budapest, 1887. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Szeremley Barna: Igaz Sámuel. Vasárnapi Ujság. 1893. évf. – Vass Bertalan: Horvát István életrajza. Budapest, 1895. – Ruik László Bajza József Kritikai Lapokja. Kisszebeni kegyesrendi gimnázium értesitöje. 1897. – Négyesy László: Hehneczy Mihályról. A Kisfaludy-Társaság évlapjai. Új folyam. 39. köt. Budapest, 1905. – Szinnyei József: Hírlapirodalmunk fejlődése. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Bodor Aladár: Döbrentei Gábor erdélyi szereplése. Losonc, 1906. – Alapy Gyula: Kultsár István. Komárom, 1911. – Rexa Dezső: Laura. Egy komárommegyei folyóirat 1824-ből. Közlemények Dunántúl Történetéhez. 1911. évf. – Madarász Flóris: Időszaki sajtónk történetéhez. Békefi-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Szűcsi József: Bajza József. Budapest, 1914. – Kristóf György: Az első Erdélyi Múzeum történetéhez. Erdélyi Múzeum. 1915. évf. – Szász Ferenc: Az első Erdélyi Múzeum történetéhez. U. o. 1915. évf. – Zuber Marianne: A hazai németnyelvű folyóiratok története 1810-ig. Budapest, 1915. – Kereszty István: A magyar és magyarországi időszaki sajtó időrendi áttekintése. 1705–1867. Budapest, 1916. – Sörös Pongrác szerkesztésében A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. VI. köt. 2. fele. Budapest, 1916. – Tamedly Mihály: Igaz Sámuel és a Hébe. Sopron, 1917. – Klemm Antal: Szeder Fábián Urániája. Irodalomtörténet. 1921. évf. – Alapy Gyula: Kultsár István és könyvtára. Komárom, 1928. – Kozmutza Livia: Az első magyar ujságírók. Pécs, 1928. – Kristóf György: Az első vidéki székely-magyar hírlap s irodalmi melléklapja. Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára. Szerk. Csutak Vilmos. Sepsiszentgyörgy, 1929. – Palos Bernardin: Irodalmunk ismertetése XIX. század-eleji német folyóiratokban. Pécs, 1929. – Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. Budapest, 1929. – Hofbauer László: Vidéki irodalmi társaságaink története a XVIII. század végétől a XIX. század végéig. Budapest, 1930. – Pongrácz Alajos Szépirodalmi folyóirataink 1848-ig. Budapesti Szemle. 1930. évf. – Klemm Antal: Szeder Fábián nyelvtudományi és nyelvművelő működése. Pannonhalmi Szemle. 1931. évf. – Krompecher Bertalan: Jankovich Miklós irodalmi törekvései. Budapest, 1931. – Hofbauer László: Az Erdélyi Híradó története. Erdélyi Múzeum. 1932. évf.
