IRODALMI TÁRSASÁGOK.
IRODALMI TÁRSASÁGOK.
A MAI KOR gyermeke előtt valószínűtlen, hogy a XIX. század elején milyen kevés magyar író lakott Budán és Pesten. Virág Benedek, Dugonics András, Révai Miklós; Verseghy Ferenc, Kultsár István voltak az idősebb nemzedék tagjai; csak lassan sorakozott melléjük néhány ifjabb író: Horvát István, Vitkovics Mihály, Szemere Pál, Fáy András, Helmeczy Mihály, Kisfaludy Károly; az 1820-as évektől kezdve: Bajza József, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Döbrentei Gábor.
Nagynevű írók – Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc – eldugott falvakban és kisebb vidéki városokban élték le életüket, csak néha rándultak fel a legnagyobb vidéki városba: Pestre. Az országban kevés kultúrhely volt, inkább csak a papság kisebb-nagyobb csoportjai alkották az irodalom és tudományok iránt érdeklődő olvasók körét. A katolikus és protestáns egyházi és iskolai középpontokban mindig akadt egy-két lelkes pap és tanár, könyveiket kölcsönösen kicserélték, egymás hírlapjait figyelemmel olvasták. Az érseki székhelyek, a püspöki udvarok, a káptalanok, a szerzetesházak, a filozófiai és teológiai tanfolyamok a katolikus tudományos érdeklődés csendes tűzhelyei voltak; Debrecen, Sárospatak, Pápa, Nagyenyed, Marosvásárhely a reformátusok művelődését táplálta; Pozsony, Sopron, Eperjes, Selmecbánya az evangélikus kultúra szolgálatában állott.
Erdélyben Döbrentei Gábor főrangú pártfogói megpróbálkoztak az 1790-es évek Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaságának feltámasztásával, de sikertelenül. A magyar nemzeti törekvéseket gyűlölő bécsi császári kormányzat nem nyugodhatott bele abba, hogy a magyarok a maguk országában művelődésük előbbrevitelén munkálkodjanak. Hiába terjesztette fel gróf Bánffy György erdélyi kormányzó I. Ferenc királynak a tervezett tudományos társaság alapszabályait, a legfelsőbb megerősítés nem érkezett le. 1819 májusában mégis összeültek az erdélyi mágnások, megválasztották elnökké gróf Teleki Pált, titkárrá Döbrentei Gábort, megindították a társaság működését, de Metternich Kelemen összbirodalmi kancellár gondoskodott arról, hogy az irodalmi és tudományos munka félbeszakadjon. Az erdélyi főkormányszék a bécsi kancelláriától már szeptemberben megkapta a társaság üléseinek megtiltására vonatkozó végzést; ettől kezdve hiábavaló volt az erdélyi arisztokraták minden erőfeszítése és áldozatkészsége: a császári udvar nem engedett semmiféle szellemi megmozdulást.
Gróf Festetich György irodalompártolásának emlékét őrzi a Keszthelyi Helikon megalapítása. A dúsgazdag mágnás elhatározta, hogy fel fogja lendíteni a magyar költészetet, ezért keszthelyi birtokán, 1817 februárjában, megtartotta az első helikoni összejövetelt. A fényes ünnepségen a magyar írók közül Berzsenyi Dániel, Horváth Ádám, Kisfaludy Sándor és Takách Judit jelentek meg; a keszthelyi gazdasági iskola tanárai és tanulói magyar, német és latin szónoklatokkal mutatták be hódolatukat a grófnak; Horváth Ádám és Takách Judit verseket szavaltak. A négy költő Gyöngyösi István emlékezetére fát ültetett, mind a négy a maga nevére is egyet-egyet. Az első ünnepség után még négy összejövetel volt: szavaltak, szónokoltak, felolvasásokat tartottak. 1818 februárjában Csokonai Vitéz Mihály és Kazinczy Ferenc is kapott egy-egy emlékfát; rá egy évre, az ötödik és utolsó találkozáson, Zrínyi Miklós és Kis János érdemeit tisztelték meg fák ültetésével. Másfél hónap mulva meghalt gróf Festetich György s ezzel végeszakadt a balatonparti «magyar Weimar» ünnepségeinek.
A pesti és budai írók Trattner János Tamás, Kultsár István és Vitkovics Mihály házaiban találtak barátságos fogadtatásra. Írói estéiken a költőket és a tudósokat egyaránt szívesen látták, a fővárosba látogató vidéki írókat szeretettel ünnepelték. A Trattner-nyomda tulajdonosa sok áldozatot hozott az irodalomért, Kazinczy Ferenc pesti hívei különösen hatottak rá, irodalmi tanácsaikat még anyagi kárával is elfogadta. A nyelvújításnak lelkes híve volt. Kultsár István már nem a legjobb szemmel tekintett a neológus törekvésekre, de óvatosságból nem tört lándzsát az ortológusok mellett, nem akarta elriasztani előfizetőit lapja mellől. Vendégszerető otthonában sok magyar író megfordult, a fővárosban játszó magyar vándorszínészeket nagy igyekezettel támogatta. Legbensőségesebbek Vitkovics Mihály fogadónapjai voltak, megjelent ezeken Virág Benedektől kezdve Kisfaludy Károlyig csaknem valamennyi fővárosi író. Egyedül Verseghy Ferenc maradt meg budai elszigeteltségében, nem akart barátkozni senkivel, vele is alig érintkezett valaki. A társasélet sokat tett a személyes és elvi ellentétek kiegyenlítésére. A Révai-tanítások hívei lassankint meggyőzték a Verseghy-grammatika pártolóit a maguk igazságáról, a nyelvújítók a neológia pártjára édesgették az ortológusokat. A vidék íróiról minden ünnepélyesebb alkalommal megemlékeztek, az idősebb fővárosi írókat szeretettel ünnepelték. Vitkovics Mihály 1821 márciusában Virág Benedek nevenapjának örömére különösen sikerült estélyt adott s bár a szerény költő nem ment el a lakomára, a meghívottak – Döbrentei Gábor, Helmeczy Mihály, Horvát István, Jankovich Miklós, Kisfaludy Károly, Kultsár István, Mailáth János, Szemere Pál, Thaisz András, Töltényi Szaniszló és sokan mások – egész irodalmi ünnepséget rendeztek a Vitkovics-házban. Horvát István magasztaló beszédet mondott Virág Benedek arcképe előtt, Vitkovics Mihály felolvasott Ányos Pál verseiből, Szemere Pál bemutatta Dessewffy Józsefnek Kazinczy Ferenchez írt költeményét, Mailáth János Virág verseit szavalta, Döbrentei Gábor ünnepi ódával állt a társaság elé, Thaisz András a magyar nyelv eredetéről beszélt, felolvasták Kisfaludy Sándor legújabb regéjét is.
A Telekiek főrangú háza megbecsülte az irodalom és tudomány művelőit, ezért a figyelemért az írók és tudósok igaz hálát éreztek. A vagyonukat külföldön tékozló arisztokraták németes és franciás szellemével szemben a Teleki-nemzetség és a Széchenyi-család a magyar lélek megőrzője volt. Gróf Teleki László és fia, gróf Teleki József, szerették az írók társaságát, maguk is örömüket találták a tudomány művelésében; az atya a magyar nyelv előmozdításáról szóló Buzgó Esdekléseivel (1806) vívta ki kortársai elismerését, fia a Marczibányi-intézet jutalomkérdéseinek első eldöntésekor tűnt fel két koszorúzott nyelvművelő pályamunkájával (1819). Gróf Teleki László harmincezer kötetes könyvgyüjteménye vetette meg a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának alapját, gróf Teleki József lett az Akadémia első elnöke. A Telekiek nemzedékeken keresztül nemcsak született nagyurak, hanem igazi tudósok is voltak, tekintélyük és áldozatkészségük éppen annyit használt a magyar irodalom és tudományosság ügyének, mint vezérségre hivatott egyéniségük és szellemük ereje.
Az Auróra-kör Kisfaludy Károly vendégszerető lakásán tartotta összejöveteleit. Az új nemzedék írói – Bajza József, Helmeczy Mihály, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály és mások – az 1820-as évek második felében szorosan csatlakoztak mesterükhöz s ha régebben voltak is köztük villongások, az Auróra szerkesztőjének vonzó modora kiegyenlítette vitáikat és sértődéseiket. Az összejöveteleket később Bártfay László lakásán folytatták, a kör irodalmi súlya egyre nagyobb lett, a fiatal írók akarva akaratlan összeütközésbe kerültek az idősebbekkel. Nemcsak Kazinczy Ferenc figyelte Széphalomról aggódó hidegséggel merész kritikájukat, hanem a fővárosban is egyre több ellenségük támadt. Az ellenszenv fölkeltésében Bajza Józsefnek és Toldy Ferencnek volt a legtöbb része, viszont kortársaik szellemi megmozgatásában is nagy volt az érdemük.
A pesti királyi magyar tudományegyetem ebben az időben már vallásfelekezeti különbség nélkül fogadta magába Magyarország tehetséges ifjúságát s ha igazi tudományos nevelést nem adott is hallgatóságának, egyes tanárain keresztül mégis csak felébresztette a törekvőbb ifjak szakszerű érdeklődését. Az egyetemi katedrákon nem annyira alkotó tudósok ültek, mint inkább tantárgyaikat évről-évre kötelességszerűen előadó pedagógusok.
Gróf Széchenyi Ferenc nagylelkű alapítása, a Magyar Nemzeti Múzeum, az egész ország figyelmét magára vonta. Az új intézmény magva, az Országos Széchenyi-könyvtár (1820), először a feloszlatott pálosrend pesti kolostorában talált hajlékot s többszörös költözködés után csak 1846-ban helyezkedett el véglegesen mai palotájában. A múzeumi könyvtár tisztviselői elsősorban a hazai irodalom termékeit gyüjtötték, az egyetemi könyvtár inkább. a külföldi munkákat szerezte be. Az irodalomnak és a tudománynak egy-egy védőbástyája volt mind a két intézmény, olvasószobáik jól szolgálták a kultúrális érdeklődés ügyét, helyiségeikben sok értékes eszmecsere folyt. Gróf Széchenyi Ferenc a tőle kiszemelt első igazgató személyében értékes munkaerőt állított a Múzeum élére, Miller Jakab Ferdinánd lelkiismeretesen gondozta a gondjaira bízott nemzeti értékeket; lelkes hazafiak sok könyvvel, kézirattal, képpel, régiséggel és természeti tárggyal gazdagították az országos jellegű intézményt. Az 1830-as években Jankovich Miklós könyvtárának, kéziratgyüjteményének és régiségeinek megvásárlásával rendkívül föllendült a Magyar Nemzeti Múzeum; a kódexek, ősnyomtatványok, könyvritkaságok gazdag anyaga került a könyvtár falai közé.
Pest és Buda tudós férfiai 1816-ban közös értekezletet tartottak s megalapították a Tudományos Gyüjtemény intézetét. Szövetkezésük nem egyesület volt, hanem szabad társulás; az egyesületi életet nem tűrte a kormány. Néhány egyetemi tanár, múzeumi tisztviselő és szabad pályájú érdeklődő – Czinke Ferenc, Fejér György, Forgó György, Haliczky András, Horvát István, Jankovich Miklós, Kultsár István, Pethe Ferenc, Schedius Lajos, Szemere Pál, gróf Teleki József, gróf Teleki László, Thaisz András, Virág Benedek, Vitkovics Mihály – alkalmasnak tartotta az időpontot, hogy enciklopédikus jellegű tudományos folyóiratot indítson s Trattner János Tamás könyvkiadó hazafias áldozatkészséggel vállalkozott tervük támogatására: A kis tudóstársaság Jankovich Miklóst választotta meg tanácskozásai elnökévé, közvetlen tanácsadókul Pethe Ferencet és Schedius Lajost rendelték melléje, szerkesztőnek Fejér Györgyöt tették meg. Folyóiratuk, a Trattner-ház költségén 1817-ben meginduló Tudományos Gyüjtemény, éveken keresztül összetartotta őket; hónapról-hónapra összegyűltek, vitatkoztak a tudományos teendőkön, megbírálták a beérkezett kéziratokat. Üléseikről jegyzőkönyv készült, a vitás irodalmi kérdésekről szavazattal döntöttek.
Az irodalmi alapítványok életében nagy esemény volt a Marczibányi-intézet működésének megindulása. Marczibányi István előkelő hivatalokat viselt, királyi kitüntetésekben részesült, földbirtokainak jövedelméből hazafias és emberbaráti célokra sokat áldozott. A tudósokat bőkezűen segítette. Alapítványai között a felállítandó magyar tudós társaságról is megemlékezett; ötvenezerforintos hagyatékának, az úgynevezett Marczibányi-intézetnek, védnökségét József nádor vállalta el; ebből az alapítványból mindaddig, míg az Akadémia meg nem alakult, tudományos pályatételeket tűztek ki és irodalmi jutalmakat osztogattak. (1817–1830.) A százforintos pályatételek kitűzését a Magyar Nemzeti Múzeum irányította, a négyszázforintos évi jutalmak odaítélésének munkájában két múzeumi tisztviselőn kívül Pest vármegye kiküldöttei is résztvettek. A gróf Teleki László elnöklete alatt álló 1817. évi bizottság tagjai a Múzeum részéről Horvát István és Miller Jakab Ferdinánd, Pest vármegye részéről néhány földbirtokoson kívül Georch Illés jogtudós, Jankovich Miklós történetbúvár, Kovachich Márton György jogtörténetíró, Schedius Lajos egyetemi tanár voltak. A jutalmakat előkelő közönség előtt adták ki évről-évre, az ünnepségeken a kormányhivatalok főtisztviselői is megjelentek, a kitüntetettek többnyire személyesen vették át pályadíjaikat. Az intézmény jelentékenyen emelte az írók és tudósok tekintélyét, boldoggá tette a megjutalmazottakat, könyveikről széles körben beszéltek. A Marczibányi-díjjal koszorúzott munkák sora 1817-től kezdve az évek rendjében: Pethe Ferenc Természet históriája, Virág Benedek Magyar százada, Fejér György Geographiai lexicona, Kisfaludy Sándor Regéi, Mokry Benjamin Biographiai lexikona, Horvát István Gyökeres régi nemzetségei, Vályi Nagy Ferenc Iliász fordítása, Kövy Sándor Polgári törvénye, Szlemenics Pál Magyar törvénye, Fáy András Újabb meséi, Vörösmarty Mihály Zalán futása, Kisfaludy Károly Aurórája, Bitnicz Lajos Nyelvbeli előadástudománya, Czuczor Gergely Aradi gyűlése, Balásházy János Gazdasági tanácsolatai, Széchenyi István Hitele. A jutalmak kiadása az 1830-as évektől kezdve huzamos ideig szünetelt, később az Akadémia átvette az alapítványt s az akadémiai nagyjutalom mellett évről-évre kiosztotta az ötvenaranyas Marcibányi-mellékjutalmat.
A pozsonyi országgyűlés alsótáblájának kerületi ülése 1825 november 3-án egy magyar tudós társaság megalapításáról tanácskozott. Egymást érték a lelkes felszólalások, de a kérdés csomója – a szükséges pénzösszeg megszerzésének módja – megoldatlan maradt. Végre felállt Felsőbüki Nagy Pál, az ünnepelt ellenzéki szónok, s hivatkozva a Francia Akadémia nyelvművelő hatására, egy magyar nyelvművelőintézet felállítását sürgette; pénzkérdés dolgában a gazdag főrangúak hazafias áldozatkészségére apellált. Ekkor lépett elő gróf Széchenyi István, a felsőtábla tagja, a magyar nyelvet akkor még hibásan beszélő férfiú. Huszárkapitányi egyenruhában hallgatta a tanácskozásokat s most elmondta első beszédét: «Nekem (a főrendnek) itt (a nemesek kerületi ülésében) szavam ugyan nincs, de birtokos vagyok; és ha felállíttatik egy olyan intézet, mely a magyar nyelvet kifejti, jószágaimnak egyesztendei jövedelmét feláldozom reá». Határtalan lelkesedés fogadta e szavakat, a példa mindjárt követőkre talált: Vay Ábrahám 8000, gróf Andrássy György 10,000, gróf Károlyi György 40,000 forintot ajánlott fel a hazafias célra. A négy alapító 118,000 ezüstforinttal megvetette a Magyar Tudós Társaság alapját; példájukat utóbb mások is követték; az Akadémia felállítására két év alatt 250,000 ezüstforint gyűlt össze.
Az 1827. évi XI. törvénycikk törvénybe iktatta az új alkotást, az alapszabályokat készítő bizottság 1828. márciusában elkészült a társaság szervezetének megvitatásával, a királyi megerősítés 1830 júliusában érkezett le, az első rendes tagokat 1830 november 17-én jelölték ki Pozsonyban. Ilyen előzmények után kezdte meg tanácskozásait Pesten, 1831 február 14-én, a Magyar Tudós Társaság azaz a Magyar Tudományos Akadémia s munkásságával új korszakot nyitott a magyar tudományosság történetében.
Az akadémiai szabályzat szerint a Magyar Tudós Társaság a tudomány és irodalom terén a nemzeti nyelv kiművelésére törekszik, a hazai nyelvet csinosabbá és gazdagabbá akarja tenni. Egyelőre nem a tudományágak fejlesztése a cél, hanem magyar nyelven való meghonosításuk, azonkívül nyelvünk beható búvárlata. A tudósokat és szépírókat a nyelvtudományi, filozófiai, történettudományi, matematikai, törvénytudományi és természettudományi osztályok között osztották el, az üléseket mind a hat osztály közösen tartotta, közösen tanácskoztak, közösen hozták határozataikat. Szakszerű működés eleinte nem volt, a magyar nyelv tudományos fejlesztésének ügye érdekelt mindenkit. Számbavették az újonnan megjelent könyveket, megbírálták a beküldött kéziratokat, gyüjtötték a tudományok műszavait. Gondjuk volt a külföld irodalmára is. Kijelölték magyarra való fordítás céljából a legérdemesebb idegen munkákat, a tudományos könyvek mellett a színdarabok átültetésére különös gondot fordítottak. Az országos kolerajárvány miatt 1831-ben ötödfél hónapon keresztül szünetelt a társasági munka. Az első ünnepélyes közülést 1832 szeptember 8-án tartották József főherceg-nádor elnöklete alatt Pest vármegye nagytermében. Gróf Teleki József akadémiai elnök megnyitó beszéde után értékes felolvasások következtek, Kölcsey Ferenc emlékbeszédet mondott Kazinczy Ferencről, Helmeczy Mihály bemutatta Kisfaludy Sándor Kemend című regéjét, Döbrentei Gábor jelentést tett az akadémiai ügyekről s arról, hogy az első akadémiai nagyjutalmat Pázmándi Horvát Endre nyerte el Árpád című hőskölteményével. E nagygyűlés után, 1833-ban, megjelent a Magyar Tudós Társaság Évkönyveinek első kötete az Akadémia történetére vonatkozó adatok egybeállításával, tudományos értekezésekkel, emlékbeszédekkel.
A Magyar Tudományos Akadémia megalapítására gróf Széchenyi István hatvanezer ezüstforintos adománya adta meg a döntő lökést; a császári udvar a magyar arisztokraták fellépésével és a nemzet akaratával szemben nem tartotta tanácsosnak a további ellenállást. Az 1825–1827. évi országgyűlés berekesztése után József főherceg, Magyarország nádora, kinevezte az akadémiai munkásságot előkészítő bizottságot. Tagjai gróf Teleki József elnöklete alatt a következő tudományos tekintélyű főrangúak, nemesek és papok voltak: gróf Andrássy György zemplénmegyei földbirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia egyik alapítója; Bartal György komárommegyei földbirtokos, királyi ítélőmester; Bene Ferenc pesti egyetemi orvostanár; Bitnicz Lajos katolikus miséspap, szombathelyi tanár; Budai Ézsaiás debreceni református lelkipásztor, a tiszántúli helvét hitvallású egyházkerület szuperintendense; gróf Dessewffy József zemplénmegyei földbirtokos; Döbrentei Gábor budai tartományi albiztos; Ercsei Dániel debreceni református főiskolai tanár; Fejér György katolikus miséspap, a pesti egyetemi könyvtár igazgatója; Guzmics Izidor bencés szerzetes, a pannonhalmi főiskola tanára; Horvát István pesti egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának őre; Horváth János címzetes püspök, a pesti egyetem hittudományi karának igazgatója; Jankovich Miklós fehérmegyei földbirtokos, régiségbúvár; Kazinczy Ferenc zemplénmegyei földbirtokos; gróf Károlyi György szatmármegyei földbirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia egyik alapítója; Kis János soproni evangélikus lelkipásztor, a dunántúli ágostai hitvallású egyházkerület szuperintendense; Kisfaludy Sándor zalamegyei földbirtokos; Kövy Sándor sárospataki református főiskolai tanár; Kultsár István pesti lapszerkesztő, több vármegye táblabírája; Pázmándi Horvát Endre győrmegyei plébános; báró Mednyánszky Alajos nyitramegyei földbirtokos; Schedius Lajos pesti egyetemi tanár; Szemere Pál pestmegyei földbirtokos; gróf Széchenyi István sopronmegyei földbirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója; Vay Ábrahám borsodmegyei földbirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia egyik alapítója; Vitkovics Mihály pesti ügyvéd, a budai görögkeleti szentszék ügyésze. Az előkészítő bizottság 1828 március 15-én jött össze Pesten s huszonegy ülésben vitatta meg az alapszabályokat, ügyrendet és munkaprogramot.
Az előkészítő bizottság feloszlása után az akadémiai ügyek élére József főherceg-nádor intézkedése alapján huszonöt tagú igazgató-tanács került, ez ügyelt a Magyar Tudós Társaság tőkepénzére és jövedelmeire, ez választotta évenkint az elnököt és másodelnököt. Az 1828. évi előkészítő bizottság tagjainak sorából gróf Andrássy György, Bartal György, gróf Dessewffy József, gróf Károlyi György, báró Mednyánszky Alajos, gróf Széchenyi István, gróf Teleki József és Vay Ábrahám foglalt helyet az igazgató-tanácsban, a többi tag az ország hercegi, grófi, bárói családjaiból és az országgyűlés legtekintélyesebb követei közül került ki. Egy helyet Magyarország nem-nemes lakosságának is juttattak Wagner Ferenc soproni polgármester és országgyűlési követ személyében: ő képviselte a hazai polgárságot. Az igazgató-tanácsosok az Akadémia elnökévé 1830 november 17-én gróf Teleki Józsefet, másodelnökévé gróf Széchenyi Istvánt, titkárává Döbrentei Gábort, pénztárnokává Helmeczy Mihályt választották meg. Akadémiai rendes tagságot az igazgató-tanács elhatározásából a következők nyertek: 1. a nyelvtudományi osztályba: Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Kisfaludy Sándor, Kölcsey Ferenc, Pázmándi Horvát Endre, Guzmics Izidor; 2. a bölcseleti osztályba: Döbrentei Gábor, Imre János, Berzsenyi Dániel, Szilasy János; 3. a történeti osztályba: Horvát István, Petrovics Frigyes, Kazinczy Ferenc, Kis János; 4. a matematikai osztályba: Tittel Pál, Bitnicz Lajos; 5. a törvénytudományi osztályba: Szlemenics Pál, Köteles Sámuel; 6. a természettudományi osztályba: Gebhardt Ferenc, Bugát Pál, Horváth József, Balásházy János. Az igazgató-tanácstól kinevezett rendes tagok közül Bitnicz Lajos, Döbrentei Gábor, Guzmics Izidor, Horvát István, Kazinczy Ferenc, Kis János, Kisfaludy Sándor és Pázmándi Horvát Endre már az 1828. évi előkészítő bizottságban is benne volt; Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Károly, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály országosan ismert szépírók; hasonló tekintélyek a tudósok közül: Balásházy János zemplénmegyei földbirtokos, gazdasági író; Bugát Pál pesti egyetemi tanár, orvostudós; Gebhardt Ferenc pesti egyetemi tanár, orvostudós; Horváth József hontmegyei főorvos; Imre János pesti egyetemi tanár, filozófus; Köteles Sámuel nagyenyedi református kollégiumi tanár, filozófus; Petrovics Frigyes pesti ügyvéd, történetbúvár; Szilasy János szombathelyi katolikus pap, pedagógus; Szlemenics Pál pozsonyi királyi katolikus akadémiai tanár, jogtudós; Tittel Pál pesti egyetemi tanár, csillagász.
Az 1831 február 14-ikén tartott első akadémiai nagygyűlésen történt a tiszteleti, levelező és külső tagok megválasztása, továbbá a rendes tagok kiegészítése. – Tiszteleti tagokká lettek az 1828. évi előkészítő bizottság tagjai közül: Bene Ferenc, Budai Ézsaiás, gróf Dessewffy József, Jankovich Miklós, báró Mednyánszky Alajos, Schedius Lajos; továbbá Döme Károly pozsonyi kanonok, költő és műfordító; Fáy András pestmegyei földbirtokos, novellista és meseíró; Görög Demeter bécsi császári és királyi udvari tanácsos, földrajztudós; Kolosváry Sándor veszprémi kanonok, egyházi szónok; Kopácsy József veszprémi püspök, egyházi szónok; Kresznerics Ferenc vasmegyei plébános, nyelvtudós; Ragályi Tamás borsodmegyei földbirtokos, politikai szónok; báró Szepesy Ignác pécsi püspök, hittudós; gróf Teleki Ferenc kolozsmegyei földbirtokos, költő; báró Wesselényi Miklós szilágymegyei földbirtokos, politikai szónok és publicista. – Újabb rendes tagok: Schedel Ferenc pesti orvos, irodalomtörténetíró; Schuster János pesti egyetemi tanár, botanikus és kémikus; Szemere Pál pestmegyei földbirtokos, költő és esztétikus. – Levelező tagok: Almási Balogh Pál pesti orvos, filozófus; Bajza József hevesmegyei földbirtokos, költő és kritikus; Beszédes József folyamszabályozó mérnők, műszaki tanulmányok írója; Czuczor Gergely bencés szerzetes, komáromi tanár, költő és nyelvtudós; Deáki Filep Sámuel kolozsvári kormányszéki hivatalnok, színdarabok és elbeszélő munkák fordítója; Dohovics Vazul munkácsi görög katolikus pap és iskolaigazgató, filozófus; Ercsei Dániel debreceni református főiskolai tanár, filozófus; Forgó György pesti orvos, a homeopata gyógyítás egyik úttörője; Gévay Antal bécsi udvari könyvtári tisztviselő, történettudós; Helmeczy Mihály pesti ügyvéd, költő és műfordító; gróf Kemény József alsófehérmegyei földbirtokos, történettudós; Kiss Károly pesti császári és királyi főhadnagy, hadtudományi író; Márton József a bécsi Magyar Kurír szerkesztője, szótáríró; Nyiry István sárospataki református főiskolai tanár, polihisztor; Perger János pesti ügyvéd, történetíró és jogtudós; Stettner György pesti ügyvéd, esztétikus és jogtudós; Szalay Imre katolikus miséspap, pesti egyetemi tanár, hittudós; Szeder Fábián bencés szerzetes, pannonhalmi tanár, szépíró és nyelvtudós; Szenvey József maglódi nevelő, színdarabok és elbeszélő munkák fordítója; Thaisz András pesti ügyvéd, a Sas szerkesztője. Külföldi tagok: Fessler Ignác Aurél oroszországi evangélikus szuperintendens, történettudós, filozófus és regény író; Hammer-Purgstall József ausztriai császári udvari tanácsos, történettudós, orientalista és műfordító.
Az itt közölt névsorok megbízható képet nyujtanak arról, kiket, tartottak az 1830-as évek elején Magyarország legkiválóbb szépíróinak és tudósainak. A szervezés munkáját végző 1828. évi előkészítő bizottság tagjai közül öten maradtak ki az akadémikusok sorából: Kövy Sándor, Kultsár István és Vitkovics Mihály már nem érték meg az első választásokat; Horváth Jánost csak 1832-ben választották meg a tiszteleti tagok közé, mert az a mendemonda járta róla, hogy ellensége az Akadémiának; Fejér György érdes modora miatt nem került a Magyar Tudós Társaság tagjai sorába. Horvát István nem fogadta el akadémiai taggá való megválasztását, de lemondó levelében nem nyilatkozott visszavonulása igazi okáról. Általánosságba burkolt mondatai mögött a személyes sértődés keserűsége lappangott. A nagytudású történetíró azért hárította el magától az akadémiai kitüntetést, mert észrevette, hogy magyar ábrándjait nem veszik komolyan, másrészt Döbrentei Gábornak akadémiai titkárrá való megválasztása miatt méltatlanul mellőzöttnek érezte magát. Gróf Teleki József elnök melegen pártolta titkárságát, de gróf Széchenyi István másodelnök hallani sem akart a tervről, inkább Döbrentei Gábor mellé állt. A titkári hivatalt mások is szívesen vállalták volna – így Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Toldy Ferenc – de Döbrentei Gábor annyira megnyerte a mágnások jóindulatát, hogy versenytársai kénytelenek voltak meghátrálni előle.
A budai és pesti írókkal és tudósokkal szemben a vidéken lakó írók és tudósok fölényes többsége szembetűnő, de azért a vidékiek mégis zúgolódtak a fővárosiak előretörése miatt. A reformátusok nagy száma szintén szemet szúrt. (Ekkortájt keletkezett s a legújabb időkig fennmaradt szállóige: «Az Akadémia kálvinista kollégium, amelyben a katolikusokat kegyelemből, a luteránusokat irgalomból tűrik meg».) Nem-nemes származású író és tudós kevés jutott az Akadémia tagjai közé, de ebben nem volt semmi szándékosság: a földművesek, iparosok és kereskedők gyermekeinek s általában a polgári eredetű és jobbágyszármazású magyaroknak szellemi súlya az arisztokráciával és a nemességgel szemben fölötte csekély volt.
Az első években csak néhány akadémiai kiadvány jelent meg, nem volt elég pénz a nyomtatás költségeire. 1831-ben megjelentek A M. T. Társaság Rendszabályai; 1832-ben: a Magyar Helyesírás, az Akadémiai Névkönyv első füzete, a Külföldi Játékszín két száma; 1833-ban: az Akadémiai Évkönyv első kötete, az Akadémiai Névkönyv második füzete, Császár Ferenc olaszul írt ínagyar grammatikája, a Külföldi Játékszín három száma, Horatius levelei Kis János fordításában. (A külföldi színművek magyar fordítói: Goethe: Iphigenia, ford. Kis János dunántúli evangélikus püspök; Moličre: Nők iskolája, ford. Árvay Gergely szombathelyi premontrei tanár; Nota: A nőtlen filozófus, ford. Császár Ferenc fiumei tanár; Iffland: A játékos, ford. Thaller István; Voltaire: Alzir, ford. Jakab István helytartótanácsi tisztviselő.)
Az évenkint megtartott ünnepélyes közülésen 1832-től kezdve kétszáz aranyat adtak a megelőző évben megjelent magyar könyvek legkitűnőbbjének, 1831-re Pázmándi Horvát Endre (Árpád), 1832-re Kresznerics Ferenc (Magyar szótár), 1833-ra Kisfaludy Sándor (Munkái) és Vörösmarty Mihály (Munkái), 1834.-re Bölöni Farkas Sándor (Utazás Észak-Amerikában) nyerték az akadémiai nagyjutalmat. Az első pályadíjat jeligés kézirattal Vörösmarty Mihály (Vérnász) nyerte 1833-ban. Ettől kezdve a nagyjutalommal kitüntetett és pályadíjjal koszorúzott szerzők és művek tekintélyes sora következett.
Baj volt, hogy az Akadémia különféle helyeken volt kénytelen megtartani üléseit. Az igazgató-tanács 1830 november 17-én Pozsonyban a főrendek termébe gyűlt össze az első akadémiai ülésre (a József nádor által kinevezett 25 igazgatótanácsi tag ekkor töltött be 22 rendes tagsági helyet); a második akadémiai ülést szintén Pozsonyban tartották 1830 december 12-én (ekkor állapították meg az alapszabályok és az ügyrend végső alakját); a következő tanácskozás színhelye 1831 február 2-án már Pest (igazgatósági ülés); ugyanitt folyt le, gróf Teleki József elnök lakásán, az első akadémiai nagygyűlés 1831 február 14-től 24.-ig. (Ekkor választottak 16 tiszteleti tagot, 3 rendes tagot, 20 levelező tagot és 2 külföldi tagot.) Az első ünnepélyes közülést a pesti vármegyeház nagytermében tartották meg 1832 szeptember 8-án. A következő években a dunaparti Derra-ház, majd a belvárosi Trattner-Károlyi-ház bérelt helyiségeiben ülésezett az Akadémia. (Az utóbbi helyen, a mai Petőfi Sándor utca 3. számú házban, már egész sor szobája volt az első emeleten.)
Az akadémiai könyvtár alapját a gróf Teleki-család nagylelkű adománya vetette meg 1826-ban. Ez év tavaszán gróf Teleki József, az Akadémia későbbi elnöke, felajánlotta a Magyar Tudós Társaság számára nemzetsége harmincezer kötetes könyvgyüjteményét, azonkívül ötezer pengőforintot adományozott arra a célra, hogy ennek kamatait a könyvtárnok fizetésére fordítsák. A nemes alapítvány emlékét az országgyűlés 1827-ben törvénybe iktatta. Gróf Teleki József később is állandóan gondot fordított az akadémiai könyvtár gyarapítására; nem nősült meg soha, az Akadémiát tekintette családjának. A könyvtár jó ideig az ő pesti palotájában talált otthont, innen szállították át 1844-ben a Magyar Tudós Társaság helyiségeibe, a Trattner-Károlyi-házba. Toldy Ferenc könyvtárnok ekkor már hatvanezer kötetes könyvtárat őrzött, mert időközben gróf Batthyány József is az Akadémiának adományozta harmincezer kötetes könyvgyüjteményét.
Irodalompártolók:
FESTETICH GYÖRGY gróf (szül. 1755. Ság, Sopron megye; megh. 1819. Keszthely, Zala megye) a Keszthelyi Helikon alapítója. Nővérét gróf Széchenyi Ferenc vette nőül s így nagybátyja volt gróf Széchenyi Istvánnak. Harminchat éves koráig az egyik huszárezredben szolgált, mint alezredes lépett ki a hadseregből, az 1790-es évektől kezdve keszthelyi kastélyában birtokai gondozásának élt. Százhatvanezer hold földje volt, fejedelmi jószága élére Nagyváthy János gazdasági szaktudóst állította, okszerű gazdálkodásával az egész nemzet birtokosságának példát adott. Kiváló gyakorlati érzékű jószágkormányzója tanácsára 1797-ben felállította a keszthelyi iskolát, a Georgikont; ebben az iskolában eleinte a Festetich-uradalmak gazdasági gyakornokait oktatták, de 1801-től kezdve a máshonnan jelentkező ifjakat is befogadták a gazdatiszti pályára készülő hallgatóság közé. 1801-ben maga József nádor avatta fel az intézetet azzal, hogy az eke mellé állt és végigszántott egy barázdát, fényes ünneplő közönség előtt, a keszthelyi grófi birtokon. Az 1809. évi francia háború kitörésekor Festetich György ötszáz huszárt állított a maga költségén a hadseregbe s a zalamegyei fölkelő nemességet százezer forinttal segítette. Több ízben megnyilvánuló áldozatkészségéért I. Ferenc király valóságos belső titkos tanácsossággal tűntette ki; ez annál nagyobb dolog volt, mert a bécsi udvar gyanakodva szemlélte erősen nemzeti magatartását; katonai pályájáról is azért kellett távoznia, mivel 1790-ben csatlakozni merészelt azokhoz a tiszttársaihoz, akik a magyar huszárezredek részére magyar szolgálati nyelvet kértek. Kevés magyar arisztokrata becsülte meg annyira a nemzet íróit, mint a fenkölt gondolkodású gróf. Keszthelyi Helikonjával (1817–1819) is az írói érdemek megtisztelését célozta s ezzel sokat emelt az irodalom tekintélyén az ország közvéleményében. A helikoni összejövetelek rendezéséért az írók lelkes elismeréssel dicsőítették a grófot. (1921 nyarán Festetics Tasziló herceg újította meg a keszthelyi ünnepségeket a Kisfaludy-Társaság közreműködésével.)
JANKOVICH MIKLÓS (szül. 1773. Pest; megh. 1846. Pest) fehérmegyei földbirtokos, a M. T: Akadémia tagja. Egyetemi tanulmányai idején kedvet kapott a régészethez, szenvedélye lett a gyüjtés, megvásárolt minden értékes régi dolgot: könyvet, kéziratot, oklevelet, képet, érmet, fegyvert. Az 1836. évi országgyűlés százhuszonötezer ezüstforint kedvezményes árért vette meg gyüjteményét a Magyar Nemzeti Múzeum számára. Harmincezer értékes könyv és kódex jutott ekkor a Múzeum tulajdonába, ősnyomtatványok, unikumok, Korvin-kódexek. Másik értékes gyüjteményét halála után vásárolta meg a Múzeum és az Akadémia. A hírneves könyvgyüjtő és régiségbúvára Tudományos Gyüjteménybe számos történeti és régészeti értekezést írt, önállóan is megjelent több kisebb tanulmánya.
MARCZIBÁNYI ISTVÁN (szül. 1752. Makó; megh. 1810. Buda) a – Marczibányi-intézet megalapítója. Uradalmainak gazdag jövedelméből az írókat és a szegényeket jó szívvel segítette, emberbaráti áldozatkészségéért az egész országban magasztalták. Kórházi és szegényházi alapítványokat tett, megvásárolta és az irgalmasrendi szerzeteseknek adta a budai Császárfürdőt, iskolákat és templomokat épített. Ritka áldozatkészségéért I. Ferenc király 1806-ban valóságos belső titkos tanácsossá nevezte ki. Számos írót bőkezűen segített kézirataiknak kinyomatásában, nagyértékű régiségeit a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta, ötvenezerforintos Marczibányi-hagyatékával az irodalom és tudomány föllendítésére törekedett. A Marczibányi-intézetnek nevezett múzeumi és pestvármegyei egyesített szervezet magyar nyelvészeti pályakérdések kitűzésével és nyomtatásban megjelent értékes magyar könyvek jutalmazásával szolgálta a hazai szépirodalmi és tudományos törekvések ügyét mindaddig, míg a Magyar Tudományos Akadémia 1845-ben át nem vette az alapítvány kezelését s meg nem alapította a két Marczibányi-jutalmat. Ezek egyikét, az ötvenaranyas kitüntetést, minden évben az akadémiai nagyjutalommal koszorúzott műhöz értékben legközelebb álló könyv nyerte.
SZÉCHENYI FERENC gróf (szül. 1754. Fertőszéplak, Sopron megye; megh. 1820. Bécs) a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója. Már 1785-ben valóságos belső titkos tanácsos, II. József uralkodása alatt több dunántúli és szlavóniai megye kormányzója, 1798-ban somogymegyei főispán, 1799-ben a legfelsőbb magyar bíróság elnöke, 1808-ban az aranygyapjas rend lovagja. A legmagasabb császári és királyi méltóságok és kitüntetések birtokában sem feledkezett meg nemzetéről, az 1807. évi országgyűlés méltán örökítette meg emlékét azzal, hogy érdemeit a magyar törvények közé iktatta. Szenvedélyes könyvgyüjtésével korán magára vonta a figyelmet, az írók mindenfelől ostromolták kérelmeikkel, leginkább állásért és pénzért esedeztek. Ha Révai Miklós nem tudta kifizetni nyomdászát, mindjárt panaszkodó levéllel fordult hozzá, keseregve említette hitelezőinek szidalmait, feltárta ínséges helyzetét; «Kegyelmes gróf! Esedezem alázatosan, méltóztassék ezen inséges állapotomat kegyesen érző szívére venni. Elveszek egészen, hacsak az olyan Nagyságok nem segítenek rajtam, kiket a hazaszeretés a közjóért buzgó jámbor fiakon való könyörületességre szokott indítani. Ezeknek számukban főképen a Kegyelmes Úrban vetem bizodalmamat. Méltóztassék kegyes jószántából valami segedelmet nyujtani, hogy csak vagy egy részében is könnyebbüljön oly igen megszorult és elkeseríttetett állapotom». Aki már túlságosan igénybe vette bőkezűségét, az kölcsönért folyamodott, a gróf úgysem követelte az irodalmi adóságok törlesztését. A bécsi magyar lapok szerkesztőinek és kiadóinak, Vályi András pesti egyetemi tanárnak, Hajnóczy Józsefnek, Bacsányi Jánosnak, Csokonai Vitéz Mihálynak s igen sok más írónak és tudósnak jelentékeny összegeket adott, hogy nyomasztó adósságaikon könnyitsen vagy könyveiket kinyomathassák. Jócselekedeteiért nem kívánta a magasztalást, legföljebb azt engedte meg, hogy a költségén megjelenő könyvet neki ajánlhassa a szerző; ezt is inkább csak azért, hogy – Kovachich Márton Györgyhöz intézett sorai szerint – a példámat követve mások is hasznos szolgálatot tegyenek a hazának». Mikor Kovachich Márton György előzetesen felajánlott dedikációjáért köszönetet mondott, a következőkre hívta fel figyelmét: «Kikötöm, hogy az előszóban ne dicsőítsen, mert nem szenvedhetem az olyan dícséreteket, amelyek a gazdagságnak szólnak, ha mindjárt jó célra fordíttatik is az. Semmi érdemem sincs abban, hogy őseimtől vagyont örököltem és hogy ezt kötelességem szerint gyermekeim számára megörzöm». Jogosan írta Kazinczy Ferenc 1789-ben Aranka Györgynek: «Széchenyi egy szent hazafi. Igen tanult, igen nyájas, igen jó ember. Aki őtet látja, hazafiságát hallja, azonnal hozzáfog az íráshoz». Könyveire egész vagyont költött, a külföldi antikváriusok és a hazai írók versenyezve vásárolták számára a nyomtatványokat és kéziratokat, 1802-ben a magyar nemzetnek adományozta tizenötezer kötetből és kétezer írott könyvből álló gyüjteményét, alapítványt tett az országos könyvtár céljaira, helyiséget keresett gyüjteményének Pesten, sopronmegyei cenki kastélyából szekereken szállította adományát a fővárosba. Azontúl sem feledkezett meg a Múzeum gyarapításáról, nagy összegeket adott az újabb beszerzésekre. A könyvtár katalógusait 1799-től kezdve kinyomatta s a külföldre is számos példányban megküldötte, hogy a magyar nemzet tudománypártolásánák hirdetői legyenek. (A gazdag tartalmú címjegyzék köteteihez neves tudósok írtak előszót: Denis Mihály, a. bécsi császári könyvtár igazgatója; Engel János Keresztély, a történetíró; Szerdahelyi György, az esztétikus.)
SZÉCHENYI ISTVÁN gróf (1791–1860) életéről és munkáiról: a pályáját méltató fejezetben.
TELEKI JÓZSEF gróf (1790–1855) életéről és munkáiról: a történetírók között. – A Magyar Tudományos Akadémia első elnöke ötvenezer pengőforinttal gyarapította az Akadémia vagyonát, áldozatkészsége az akadémiai könyvtár irányában emlékezetesen megnyilvánult, a nevét viselő százaranyas drámai jutalom, a Teleki-díj, az ő alapítása.
TELEKI LÁSZLÓ gróf (1764–1821) életéről és munkáiról: a IV. kötetben. – Költő, drámaíró és nyelvtudós volt. Nagy értékű könyvtárát özvegye, báró Mészáros Johanna, és fiai, gróf Teleki József és gróf Teleki László, a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozták s a könyvtár gyarapítására és egy könyvtárnok fizetésére alapítványt tettek.
Irodalom. – Horvát István: A dicső Marczibányi-família tudományos jutalomtétele s annak első fényes kiosztatása. Pest, 1817. – Helikon. Keszthely, 1818. – Döbrentei Gábor: A Magyar Tudós Társaság történetei. A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei. I. köt. Pest, 1833. – Kis János: Emlékbeszéd gróf Széchenyi Ferenc és gróf Festetich György felett. U. o. I. köt. Pest, 1833. – Adalékok a M. T. Akadémia megalapítása történetéhez. Budapest, 1877. – Szász Károly: Gróf Széchenyi István és az Akadémia megalapítása, Budapest, 1880. – Vázlatok a M. T. Akadémia félszázados történetéből. 1831–1881. Budapest, 1881. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Zichy Antal: Gróf Széchenyi István életrajza. Két kötet. Budapest, 1896–1897. – Viszota Gyula: Egykorú tudósítások az Akadémia megalapításáról. Akadémiai Értesítő. 1901. évf. – A Magyar Nemzeti Múzeum multja és jelene. Írták: Áldássy Antal, Esztegár László, Fejérpataky László, Kollányi Ferenc, Schönherr Gyula, Sebestyén Gyula, id. Szinnyei József, Varju Elemér, Budapest, 1902. – Fraknói Vilmos: Gróf Széchenyi Ferenc. Budapest, 1902. – Viszota Gyula: A M. T. Akadémia címere. Akadémiai Értesítő. 1904. évf. – Kollányi Ferenc: A Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi Országos Könyvtára. Budapest, 1905. – Váczy János: Keszthelyi Helikon. Budapesti Szemle. 1905. évf. – Viszota Gyula: Tagajánlások az Akadémiában. Akadémiai Értesítő. 1906. évf. – U. az: Gróf Teleki József mellszobra az Akadémiában. U. o. 1907. évf. – U. az: Az Akadémia emlékserlegei. U. o. 1909. évf. – U. az: Kazinczy Ferenc működése az Akadémiában. U. o. 1909. évf. – U. az: Széchenyi, Vörösmarty és az Akadémia működésének első évei. Budapesti Szemle. 1909. évf. – Kollányi Ferenc: Az Akadémia és a Nemzeti Múzeum. Budapest, 1910. – Viszota Gyula: Kisfaludy Sándor és a Magyar Tudós Társaság. Akadémiai Értesítő. 1911. évf. – Hajnóczi József: A M. T. Akadémia törvénytárunkban. Akadémiai Értesítő. 1913. évf. – Friedreich István: Gróf Széchenyi István élete. Két kötet. Budapest, 1915. – Divald Kornél: A M. T. Akadémia palotája és gyüjteményei. Budapest, 1917. – Balogh Jenő A M. T. Akadémia megalapítása. Budapesti Szemle. 1925. évf. – Négyesy László: Gróf Festetics György a magyar irodalomban. Keszthelyi Helikon. Szerk. Lakatos Vince. Keszthely, 1925. – Viszota Gyula: Mi indította Széchenyit az Akadémia megalapítására? A Szent István Akadémia Értesítője. 1925. évf. – Ferenczi Zoltán: A M. T. Akadémia könyvtárának megalapítása. Akadémiai Értesítő. 1926. évf. – Kornis Gyula: A magyar művelődés eszményei 1777–1848. Budapest, 1927. – Szabó Dezső: A herceg Festetics-család története. Budapest, 1928. – Berzeviczy Albert: A százéves Akadémia. Budapesti Szemle. 1930. évf. – Csahihen Károly: Pest-Buda irodalmi élete 1780–1830. Budapest, 1930. – Hofbauer László: Vidéki irodalmi társaságaink története a XVIII. század végétől a XIX. század végéig. Budapest, 1930. – Takáts Sándor; Gróf Széchenyi István reuniója és az Akadémia. alapítása. Budapesti Szemle, 1930. – Krompecher Bertalan: Jankovich Miklós irodalmi törekvései. Budapest, 1931.
