KISFALUDY SÁNDOR, AZ ELBESZÉLŐ.
KISFALUDY SÁNDOR, AZ ELBESZÉLŐ.
A BOLDOG Szerelem kiadásának évében, 1807-ben, jelent meg Kisfaludy Sándor első elbeszélő kötete: Regék a magyar előidőből. A költő jól ismerte Veit Weber német lovaghistóriáit, külföldi katonáskodása idején érdeklődéssel szemlélte az alpesi és rajnamelléki várromokat, feltámadt lelkében a vágy, hogy a magyar várakról mondaszerű verses elbeszéléseket írjon.
«Ülj mellém a kandallóhoz, Fel van szítva melege; Csobánc-várról, édes-kedves, Im, halljad, egy agg rege:» e szavakkal zendíti meg első regéjét, a Csobáncot. (1807.) Gyulafy Rózsa, a csobánci várkisasszony, epedve várja jegyesét, Szentgyörgyi Lászlót, ez Budára ment Mátyás király udvarába. Lászlónak nem volt párja sem Vas megyében, sem Zala megyében, de még az egész magyar birodalomban sem. Ékes termetű volt, gazdag, előkelő, jószívű, tűzértelmű, nemes, bátor, igaz. Lángoló szerelemmel szerette Rózsát, az öreg Gyulafynak dicsőséges leányát, akihez hasonló hajadon nem akadt egész Magyarországban. De mit ért Rózsa irigyelt boldogsága, mikor jegyeséről nem hallott semmi hírt. Végre megjelent a hírnök egy jövevény katona képében s meghozta Szentgyörgyi László utolsó üzenetét. A haldokló vitéz Mátyás király udvarából a törökök ellen indult, a harctéren halálosan megsebesült, utolsó kívánságaként azt üzente szerelmesének, menjen férjhez az ő legkedvesebb barátjához, Varjas Andráshoz. Ez a hír merő hazugság volt. Lászlónak semmi baja sem esett, csak messze harcolt és nem írhatott levelet mátkájának. A hírt a cselszövő Orbán deák segítségével maga Varjas András koholta, mert szeretett volna Csobánc birtokába jutni. Álnok terve nem sikerült. A hűséges Rózsa tudni sem akart senkiről, szinte őrjöngve bolyongott fájdalmában. Közben László megérkezett Budára, innen Csobánc felé vágtatott. Már későn! Mire Csobánc falai alá érkezett, a lélekharang kongása fogadta: Rózsa, a hű leány, belehalt szerelmi bánatába.
Hasonló bús regét mondott a költő Tátika omladékáról. Szántó Manci, Tátikavár elhúnyt urának leánya, szerelmes volt Rezy Sándorba, a szomszéd nemesúr fiába, Sándor is szerette Mancit, de mikor Borbála, Zsigmond király buja felesége, hálójába kerítette, hűtlen lett kedveséhez. A meggondolatlan ifjú súlyosan bűnhödött, sem éjjele, sem nappala nem volt, a lelkiismeretfurdalás iszonyúan gyötörte. Miközben Sándor a Bakonyban bujdosott, Mancit mostohaanyja el akarta tenni láb alól. A gonosz özvegy szövetkezett szeretőjével, Hermán deákkal, felbérelte szolgáját, Pongrác hajdút, s ha az utolsó órában váratlanul meg nem jelenik Sándor, megölik az ártatlan leányt. A két főbűnös életével lakolt, Pongrác remete lett, Manci a veszprémi apácák közé vonult, Sándor a törökök ellen vívott harcokban esett el.
A Somló Bakacs Elek szerelméről szól. Bakacs Elek, Somlóvár ura, beleszeret Lórába, a szép sümegi leányba s feleségül veszi szíve szerelmét. De Luca, Devecser asszonya, szerelmi bosszút forral Lóra ellen. Mikor Szolimán szultán hadai elözönlik az országot, Elek is kardot köt, elbúcsúzik hitvesétől; lelkére köti a kesergő asszonynak, hogy őrizze gondosan kedves sólymát és agarát. Luca ellopatja a sólymot és agarat, álruhába öltözik, felkeresi Eleket s egy lantos képében elhiteti vele, hogy felesége megcsalja. Bizonyságul odaadja neki a sólymot és agarat. A lovag bőszült haraggal vágtat Somló felé, felesége a várkapuban ül, egy deli úrfi szerelmesen öleli a szép asszonyt. Bakacs Elek átszúrja Lórát, most hirtelen megjelenik Devecseri Luca. A mellőzött szerelmes asszony kijelenti, hogy Lóra ártatlan: az úrfi, akivel ölelkezett, édestestvére volt. Bakacs Elek megőrül fájdalmában s világgá megy.
Kisfaludy Sándor termékeny epikus volt, évtizedeken keresztül-kitartóan művelte a regeköltészetet. Első regéit lelkesedéssel fogadták (Csobánc, Tátika, Somló), az országos siker buzgó munkára ösztönözte. Regeköltői művészete nem fejlődött. Az 1820-as években közzétett regéi már költői erejének hanyatlását mutatják (Dobozy Mihály és hitvese, A szentmihályhegyi remete, A megbosszult hitszegő, Autiochus, Gyula szerelme); még gyöngébb. volt regetermése az 1830-as években. (Kemend, Döbrente, Szigliget, A somlai vérszüret, Eseghvár, Micbán, Frangepán Erzsébet, Balassa Bálint, Viola és pipacs vagy a hamis barát.)
Regéinek szálait rendszerint egy-egy dunántúli várhoz fűzte; egyébiránt mind az, amit elbeszélt, a maga kitalálása vagy külföldi olvasmányainak módosítása. A dunántúli nép mondáiból semmit sem merített, a magyar történelemből igen keveset vett, annál erősebben hatottak rá Veit Weber prózai elbeszélései. Mint Himfy Szerelmeiben Petrarcának, csaknem annyit köszönhetett Veit Webernek regéi megírásában. A történeti korfestéssel nem törődött. Sokat beszélt ugyan a magyar hazáról, a nemzeti erényekről, a nemesi becsületről, de ezek a lírai áradozások annál is inkább kiesnek elbeszélései keretéből, mert mesélgetései tele vannak bántó anachronizmusokkal. Amit ő ábrázolt, az nem a középkori magyar élet, hanem a XIX. század első negyedének dunántúli földesúri világa, elegyítve hátborzongató német lovagdrámák motívumaival. A történeti műveltségű olvasó nem találja örömét ezekben a középkori históriákban, az esztétikus megütközik a meseszövés kezdetlegességein.
A regeköltő semmihez sem értett kevésbé, mint a költői elhitetés művészetéhez. Hihetetlen történeteket eszelt ki, váratlan mozzanatok belevonásával vitte előbbre meséit, a bonyolítás naivságát a motiválás gyöngeségével tette még szembeszökőbbé. Hősei kétfélék: vagy testi-lelki nagysággal-szépséggel megáldott, csodálatraméltó, nemes egyének; vagy olyan gonosz teremtmények, hogy a költő nem is tudja őket elég sötét színezéssel ábrázolni. Egymás képre teremtett bábalakok vonulnak fel minden regéjében: a büszke apa, a hervadó leány, a szenvedő dalia s a szerelmes pár boldogságát feldúló cselszövők. Ezek mellett megjelennek a kevély nemesek, a hű szolgák, az álöltözetű bérencek, a titokzatos multú remeték, a szerelmet hajhászó asszonyok s a német romantika egyéb is mert alakjai. A valószínűtlen helyzeteknek, a megokolatlan mesefejlődésnek és az elbeszélés krónikás menetének megfelel a befejezés is: a váratlan és borzalmas katasztrófa. Az ármány diadalmaskodik, a gonoszság tönkreteszi a derék emberek boldogságát.
Kisfaludy Sándor regéinek megvan az irodalomtörténeti jelentőségük. Föllépése idején éppen az ilyen rövidebb elbeszélő költeményeknek volt híjával irodalmunk, a költőt ezen a téren az úttörés érdeme illeti meg, a regéi kibocsátásával meghonosított epikus műfaj új jelenség volt költészetünkben. Aránylag nem hosszú elbeszélő költeményei, köztetszéssel találkozó romantikus felfogása és sebesen gördülő versszakai újságként hatottak; deli hőseiért, szelíd hölgyeiért lelkesedett a nemesközönség; a régi magyar világ dicsőítése, a nemesség nemzetfenntartó szerepének kiemelése és a földesúri élet eleven rajza megfeleltek a kor hangulatának. Az olvasóközönség a papságból és a földbirtokos-nemességből került ki; ez a konzervatív úri osztály mindaddig, amíg Vörösmartyi Mihály fel nem lépett, Kisfaludy Sándorban látta a nemzet igazi epikusát. Bizonyos, hogy a regékben sűrűn felbukkanó lírai helyek költőre vallanak; csakhogy nem epikai, hanem lírai költőre; ez a költő szónoki pátoszával, hazafias vallomásaival, magyaros kifejezéseivel hat elsősorban.
Mint prózai elbeszélőnek nem volt hatása a magyar regény és novella fejlődésére. Levélregénye, a Két szerető szívnek története, befejezetlenül maradt. A levélalakban írt regény hőse, Bodorfy Imre, maga a költő; Bodorfy a csatatéren harcol s érzékeny sorokat vált szerelmesével, Meződy Linával; feltárják egymásnak lelki világukat, vigasztalják egymást; az első levél forró szerelmi vallomása után kölcsönös megértés következik, de az ifjúnak még katonáskodnia kell Németországban és Svájcban s nem röpülhet haza imádottja karjaiba. A regény tulajdonképpen egyik részlete Kisfaludy Sándor életének, áthidaló fejezet a Kesergő Szerelem és a Boldog Szerelem között. Szegedy Rózával folytatott levelezését vette alapul regénye kidolgozásához, de a leveleket alaposan átdolgozta, legtöbbjét idegen írókból kiszedegetett gondolatokkal szőtte át. Kézirata annak a szentimentális szellemi áramlatnak terméke, mely Rousseau és Goethe hatása alatt a XVIII. század végén európaszerte elterjedt, Főkép Rousseau híres regénye, a Nouvelle Héloise, hatott rá, de német írókból – Bouterweck, Cramer, Soden, Weber műveiből is – eleget merített. Az átvételek a formára, hangulatra, gondolatokra, képekre és kifejezésekre egyaránt kiterjednek. Tulajdonképpen csak stílusa érdemel figyelmet.
Toldy Ferenc kiemelte Kisfaludy Sándor verses regéinek nemzeti szellemét és erős alanyiságát mind a szerelmi, mind a hazafias érzelmek Festésében: «Éppen ennek köszönik a regék azon általános és mély hatást, melyet a nemzetre tettek, valamint azon hatályos, eleven s bájosan pongyola előadásnak, melyért nem annyira költeményt olvasni, mint egy kellemes elbeszélőt bizalmas családi körben, a kandalló mellett, hallani látszatunk». (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – Imre Sándor szerint a regék gyönyörű regényes képek a régi magyar életből, vonzó érzelmességgel, jó nyelven elbeszélve. «Ha bennük a nyelv néha közönséges, erőtelen, prózai s gondolathoz és tárgyhoz nem méltó, annak oka az, hogy Kisfaludy Sándor a nyelvújításhoz nem csatlakozott, a klasszikai újabb iskola művészeti csínját, szó- és előadásbeli nemesebb módját eltanulni nem akarta, követvén ebben a régiekhez, egyszerűhöz vonzódó kortársak óhajtását és hajlamait.» (A magyar irodalom és nyelv rövid története. 3. kiad. Debrecen, 1874.) – Beöthy Zsolt is rámutatott arra, hogy a regékben a nemzeti színezet, hazafias hang, könnyű verselés hatottak, bár a költő «mindig ugyanazokat az érzéseket zengi, versei áradozva folynak szét, jellemezni nem tud s leírásai is elmosódottak», (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Heinrich Gusztáv szerint a költő nem annyira az esemény elmondásában találja kedvét, mint inkább az eseményekhez fűződő lelkiállapotok festésében: az epika rovására szembetűnő a lírai színezet. (Kisfaludy Sándor regéi. Irodalomtörténeti Közlemények. 1891. évf.) – Angyal Dávid felhívta a figyelmet Weber hatására. «Nem is tisztán epikai költeményeknek kell tekintenünk a regéket, hanem lírai hangulatokban áradozó beszélyféléknek.» (Kisfaludy Sándor minden munkái. VIII. köt. 4. kiad. Budapest, 1893.) – Császár Elemér szerint a regék legtöbbször újfajta változatai a Himfy Szerelmeinek, az első regék még tárgyiasabbak, a későbbiekben mind jobban erőre kap a líraiság. Az érzelmi elem különösen a Gyula Szerelmében teng túl, a cselekvény itt minduntalan háttérbe szorul. (Kisfaludy Sándor. Budapest, 1910.) – Regéi, mondja Kéky Lajos, a Dunántúl vidékeire visznek bennünket, a váromladékokat benépesítette fantáziájával, képzelt hőseiről érzelmes történeteket mesélt hallgatóinak. Nem dunántúliak ezek a regék, hanem a költő leleményei. «E regékben a szenvedő, sovárgó szerelmesek várablakaikon kinéznek a messze tájra s elmereng tekintetük a Balaton tükrén vagy a Bakony erdős hegykoszorúján.» (A Dunántúl a két Kisfaludy költészetében. Keszthelyi Helikon. Keszthely, 1925.) – Gálos Rezső szerint a költő meséi naivak, de szépen tudja őket elmondani s jól érzékelteti az álomszerű hangulatot. Pátoszig emelkedő izzó hazaszeretetébe a környezeti elemek sűrűn beszövődnek; a korabeli túladunai nemesi társaséletet helyezi vissza egy képzelt regényes multba. Epikus tehetsége első három regéjében a legerősebb. (A Dunántúl a két Kisfaludy költészetében. Budapest, 1927.)
Prózában írt levélregényének jelentőségéről többen nyilatkoztak dícsérettel. – Toldy Ferenc szerint ez a mű regényirodalmunk dísze. (Kisfaludy Sándor vegyes leveleiről. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam, 10. köt. Budapest, 1875.) – Rényi Rezső felhívta a figyelmet arra, hogy a regényíró milyen bőven merített német forrásaiból. (Petrarca és Kisfaludy Sándor. Budapest, 1880.) – Werner Adolf forrásnyomozásai még biztosabb eredménnyel játak. (Kisfaludy Sándor levélregénye. Egyetemes Philologiai Közlöny. II. pótkötet. Budapest, 1890.) – Angyal Dávid szerint a regény, ha Kisfaludy Sándor befejezi és kiadja, nevezetes adaléka lett volna a magyar érzékenység történetének; szép magyaros stílusa miatt dícsérhető is; csak azt nem állíthatni, hogy a költő művészettel rajzolta a lelki állapotokat. (Kisfaludy-kiadás. VIII. köt, Budapest, 1893.) – Császár Elemér a történeti fejlődés szempontjából igazat adott Toldy Ferencnek, de megemlítette a mese soványságát, a jellemzés egyhangúságát, az érzelemfestések bágyadtságát. (Kisfaludy Sándor. Budapest, 1910. A magyar regény története. Budapest, 1922.) – Gálos Rezső szerint a regény régi szépprózánk egyik legszebb alkotása s már csak azért is méltán verseng Kármán József novellájával, mert kevésbé érzelmes, férfiasabb, magyarosabb ízű, stílusa erővel teljesebb. (Húsz év története Kisfaludy Sándor életéből. Kisfaludy Sándor hátrahagyott munkái. Győr, 1931.)
A költő prózai munkái közül sokáig kiadatlanul hevert: Napló és francia fogságom című kézirata. (1796.) Elmondja benne, hogyan búcsúzott el bécsi testőrtársaitól, mint vonult át ezredével az osztrák falvakon; leírja az olasz városokat, Milánóba való megérkezését, a franciák várostromát; feljegyzi hadifogságának érdekesebb mozzanatait és kiszabadulásának történetét. Nem művésze a stílusnak, de őszinte és eleven útleíró. – Angyal Dávid szerint ez a Napló a legértékesebb prózai műve. (Id. Kisfaludy-kiadás. VIII. köt. Budapest, 1893. Kisfaludy Sándor. Képes magyar irodalomtörténet. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906.) – Császár Elemér szerint a Napló nemcsak a legjobb prózai műve, hanem Mikes Levelei és Kármán Fannija mellett az egész XVIII. századnak legvonzóbb prózája. (Kisfaludy Sándor. Budapest, 1910.) – Ugyanez Gálos Rezső véleménye is. (Húsz év története Kisfaludy Sándor életéből. Kisfaludy Sándor hátrahagy ott munkái. Győr, 1931.)
Kiadások. – Regék a magyar előidőből. Buda, 1807. (A költő első regés kötetében három költemény foglal helyet: Csobánc, Tátika, Somló. «Az bizonyos – olvassuk a kötet előszavában – hogy a régiség még a legdurvább embert is érdekleni szokta s minden embert hazájának régisége inkább, mintsem a külföldiek. Lelkemnek ily megihletése szülte, a földi bajok elől megszökhetett némely óráimban, e jelenlévő Regéimet a Magyar Előidőből; minekutána a sok háborúk által összezavarodott világnak csatázó, zajos piacáról ősi fészkembe, a természet csendes kebelébe, a mezei élet jóltévő nyugalmába visszavonulván, itt, lakásom romántos körében, milyent sok jeles és szép tájairól híres országokban jártomban-keltemben is keveset találtam; minekutána itt szinte naponként látom a váromladékokat, melyek minden erre utazónak szemeit, figyelmét és képzelő erejét magokra vonják és érzeményeit természet szerint a hajdani időbe merítik.» A költő lelkesen ír előszavában a magyar nyelv szépségeiről s állást foglal azok ellen, akik netalán kifogásolják ritmusait: nem a versforma teszi naggyá a poétát, hanem a gondolat, érzelem, képzelet, színezés, előadás. Hogy regéi milyen érdeműek, nem tudja megítélni, de ha velük másokat is munkára serkent, fáradsága nem hiábavaló.) – Újabb regéit az Auróra évfolyamai hozták, leghosszabb regéje önálló kötetben is megjelent: Gyula szerelme. Tíz énekben. Buda, 1825. – Első gyűjteményük: Kisfaludy Sándor munkái. Nyolc kötet. Pest, 1833–1838. – Kritikai kiadásuk: Kisfaludy Sándor minden munkái. Kiadta Angyal Dávid. Hat kötet. Budapest, 1892–1893. – Kéziratban maradt prózai munkáit először Toldy Ferenc adta ki; Kisfaludy Sándor hátrahagyott munkái. Pest, 1870–1871. – Másodszor Angyal Dávid: id. Kisfaludy-kiadás. VI. köt. Budapest, 1892. – Gálos Rezső kiadása: Kisfaludy Sándor kiadatlan kéziratai. Irodalomtörténeti Közlemények. 1924. évf. – U. az: Kisfaludy Sándor levelei Heckenasthoz. U. o. 1930. évf. – U. az: Kisfaludy Sándor hátrahagyott munkái, Győr, 1931.
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Imre Sándor: A magyar irodalom és nyelv rövid története. 3. kiad. Debrecen, 1877. – Toldy Ferenc: Kisfaludy Sándor vegyes leveleiről. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 10. köt. Budapest, 1875. – Rényi Rezső: Petrarca és Kisfaludy Sándor. Budapest, 1880. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Werner Adolf: Kisfaludy Sándor levélregénye. Egyetemes Philologiai Közlöny. II. pótkötet. Budapest, 1890. – Heinrich Gusztáv: Kisfaludy Sándor regéi. Irodalomtörténeti Közlemények. 1891. évf. – Angyal Dávid: id. Kisfaludy-kiadás. VIII. köt. Budapest, 1893. – Viszota Gyula: Dobozy Mihály és hitvese történetének költői feldolgozása. Irodalomtörténeti Közlemények, 1903. évf. – Angyal Dávid: Kisfaludy Sándor. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Viszota Gyula: Kisfaludy Sándor a recensiókról. Akadémiai Értesítő. 1907. évf. – Császár Elemér: Kisfaludy Sándor. Budapest, 1910. – Baranyai Zoltán; Első Montesquieu fordításaink. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1920. évf. – Császár Elemér: A magyar regény története. Budapest, 1922. – Kéky Lajos A Dunántúl a két Kisfaludy költészetében. Keszthelyi Helikon. Szerk. Lakatos Vince. Keszthely, 1925. – Tóth Béla: A Kisfaludy-regék utánzatai. Irodalomtörténeti Közlemények, 1926. évf. – Dézsi Lajos Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Gálos Rezső: A Dunántúl a két Kisfaludy költészetében. Budapest, 1927. – Elek Oszkár: Kont István a magyar irodalomban. Irodalomtörténet. 1928. évf. – Waldapfel József; A Boldog Szerelem és az első Regék történetéhez. Irodalomtörténeti Közlemények. 1928. évf. – Palos Bernardin: Irodalmunk ismertetése XIX. század eleji német folyóiratokban. Pécs, 1929. – Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. Budapest, 1929. – Gálos Rezső: Húsz év története Kisfaludy Sándor életéből. Kisfaludy Sándor hátrahagyott munkái. Győr, 1931.
