A KÖLTÉSZET FEJLŐDÉSE.
A KÖLTÉSZET FEJLŐDÉSE.
VÖRÖSMARTY Mihály lírájának s még inkább Bajza József daltípusának nyomán az 1830-as és 1840-es években egész költői iskola keletkezett. Bajza József költészetét az ifjabb nemzedék mintául tekintette; a fővárosi és vidéki költők egymással versenyezve törekedtek arra, hogy finom hangon szólaljanak meg és szabatosan verseljenek. Ezt a költői irányt almanach-lírának vagy szobai költészetnek nevezi irodalomtörténetírásunk. Mondják még az Athenaeum lírájának is azért, mert a bánatos érzelmeket zengedező versek jórészt az Athenaeum évfolyamaiban láttak napvilágot. Ez a líra feltűnően mesterkélt volt, általánosságban mozgó, témákban és motívumokban eléggé szegény. Hiányzott belőle az egyéni szín, a hang változatossága, a képzelet csapongása. A költemények a szívélet szelíd hullámzását tükrözték színtelen nyelven, sóhajosan, a jambusok és trocheusok szabályos lebegésével.
Legtöbb bensőség VACHOTT SÁNDOR (1818–1861) költeményeiben nyilatkozott meg. Mélabús dalai és elégiái az akkori családi, szerelmi, hazafias és bölcselő líra jellemző darabjai. Vachott Sándor kerülte az üres érzelmességet, tartózkodott minden dagályosságtól, fájdalmának a szenvedés közvetlen hangjain adott kifejezést. Legnagyobb sikerét A külföld rabja című költeményével érte el: ebben a Metternich-rendszer szerencsétlen áldozatának, a börtönében megőrült Lovassy Lászlónak, emelt emléket. – KERÉNYI FRIGYES (1822–1852) lírájából is az érzékeny lélek panaszai csendültek elő, a költő ízléssel dolgozott, vallomásai az őszinteség hatását keltették. Nyelvéből hiányzott a szín, erő, fordulatosság. – A finomkodó szalon-poézis hívei JÁMBOR PÁLban (1821–1897) látták Petőfi Sándor szerencsés vetélytársát, jóllehet Jámbor Pál ritkán ment túl a nyelv esztergályozottságán és a versforma csiszoltságán. Megragadóbb lendület nem tört elő lírájából. – Tipikus szalon-költő volt CSÁSZÁR FERENC (1807–1858) is. A magyar lírikusok közül ő énekelte meg legelőször a tengert. Az Adria mellett eltöltött évei az óceán rajongójává tették. Bár száműzöttnek érezte magát Fiuméban, mégis szerette a magyar tengerpartot, lelkesedett az olaszokért. Új költői motívumával kétségtelenül szerencsésen bővült a magyar líra tárgyköre. Vallásos, hazafias, szerelmi és baráti érzelmet a szonett formájában szerette kifejezni; búsongó vallomásai mintha Bajza József és Garay János költészetének csiszoltságát verték volna vissza bágyadtabb sugarakkal.
Amint KUNOSS ENDRE (1811–1844) és PAP ENDRE (1817–1851) példái mutatják, a mesterkélt líra is tudott olykor, az ihletés szerencsésebb óráiban, egy-egy tetszetősebb műdalt teremteni, de már az elbeszélő műfajokban, NAGY IMRE (1817–1840) és SZILÁGYI ISTVÁN (1819–1897) balladáinak tanusága szerint, gyönge volt a babérokért küzdő költők ereje. – SZÉKÁCS JÓZSEFet (1809–1876) Istent dícsérő verses fohászaiért, szatiráiért és epigrammáiért, TÁRKÁNYI BÉLÁt (1821–1886) vallásos énekeiért és balladáiért emlegették. – Ebben az időben néhány dallamos strófa elég volt arra, hogy szerzője iránt figyelmet ébresszen. A rímes-időmértékes sorokba fűzött csinosabb képeket mindjárt észrevették és szívesen méltányolták.
SZEMERE MIKLÓS (1804–1881) költői frazeológiája még az Athenaeum-korszakáé, de pongyolasága már eltér Bajza József iskolájának követelményeitől. Hangulata gúnyos, szenvedélyessége művészietlenségekre ragadja. Olykor keresetlenül vidám, máskor nehézkesen bölcselkedő. Legerősebb a leíró költészetben.
A népies elemek beszűrődése jellemzi SÁROSY GYULA (1816–1861) líráját is. Főkép szerelmi dalait és hazafias költeményeit olvasták szívesen. A szabadságharc idején izzó gyűlölettel támadta az osztrák császári uralmat. Harsányhangú verses munkája, az Aranytrombita, a magyar nép nyelvén szólt a nemzet szívéhez.
ERDÉLYI JÁNOS (1814–1868) egy ideig az almanachlíra hangján ismételgette azokat a gondolatokat és képeket, amelyeket előtte már sokan elmondtak; később a népköltészet tanulmányozásával tette eredetibbé líráját. Egy gyermek születésére című költeményében a jogtalan milliók fájdalma megkapó erővel jajdult fel: «A pórkunyhóban gyermek született: Egy rabbal a földnek több rabja lett.»
Az 1840-es évek meghozták a népiesség divatát. A népies irány felkarolásának több oka volt, az érdeklődés felébredése különféle tényezők együttes hatásának köszönhető. Egyrészt a magyar műköltészet kezdett elsekélyesedni; hangban, nyelvben, témában kimerült. Vörösmarty Mihály egyetlen volt a maga nemében, az almanach-költészet művelői egyazon modorban verseltek. A felfrissülés szükségét mindenki érezte. Hatott a külföld példája is: az angolok, franciák, németek rajongása a népies költészet iránt; hatott az egyre erősbödő demokrata szellem: ez nemcsak a politikában, hanem az irodalomban is helyet követelt a népnek. Néhány költő már Petőfi Sándor előtt megtanulta a népies hangot. A székely eredetű KRIZA JÁNOS (1811–1875) dalai az 1830-as évek végén érdeklődést keltettek gyökeres magyar nyelvükkel, a gondolkodás és érzelmek kifejezésének népiességével; egy másik székely költő, SZENTIVÁNI MIHÁLY (1813–1842), szintén feltűnt népieshangú dalaival; a magyar Alföld népének is akadt dalköltője SZAKÁL LAJOS (1816–1875) személyében. Mindezek azonban inkább csak kísérletezők, egy új irány öntudatlan előfutárai. Költészetük elég tiszta népköltészet, ennek megnemesítése nélkül, itt-ott kissé meghamisítva a paraszt-poézis eredeti zamatát. Az 1840-es években bekövetkezett az az idő, amikor a népies elem egyes kiváló költők lantján egybeolvadt a művészivel: az almanach-költészet mesterkéltségéből és a népköltés naivságából kibontakozott Petőfi Sándor új művészi iránya.
Az 1850-es évektől kezdve PETŐFI SÁNDORt utánozták költőink. Vörösmarty Mihály, Bajza József, Czuczor Gergely és Garay János a szabadságharc után már csak elvétve szólalt meg, Arany János és Tompa Mihály munkakedvének sokat ártott a vidéki elszigeteltség, annál szaporábban adták közre költeményeiket a kezdő poéták. A folyóiratokba tömérdek népies verset írtak, köteteiket megtömték tarka szóvirágokkal. Petőfi Sándor hatása már az 1840-es évek második felében jelentkezett, de igazi virágzásában csak a szabadságharc bukása után kezdett mutatkozni; kár, hogy az utánzók csak az ifjúkori túlzásokat s a lírai külsőségeket tanulták el mesterüktől s eredetiségük többnyire ízléstelenségekben nyilvánult. A népies bájt pórias cifrálkodás váltotta fel, a könnyedség pongyolasággá lett, a szenvedély heve nagy mondásokba fulladt.
Föllendült a vidékiesség költészete. Gyökeret vert az a meggyőződés, hogy az igazi magyarság a parasztok nyelvében és életében rejtőzik, itt kell keresni a legeredetibb nemzeti jellemvonásokat. Mivel Petőfi Sándor annak idején a népélet képeit nagy művészettel mutatta be, az ő nyomain útnak induló költők szintén rajongással fordultak a falu népe felé. Tárgyban, hangban, nyelvben és verses formában egyaránt keresték a népiességet, a forma csinosságával nem sokat törődtek, annál nagyobb örömüket lelték a cifrábbnál cifrább mondások gyártásában. Az ország egyes tájai szerint bizonyos sajátosságot is iparkodtak adni költészetüknek, mert mindegyik költő a maga szülőföldjének magyar népét tartotta a régi magyarság leghívebb őrzőjének. Főkép dalokat, életképeket, románcokat írtak s elsősorban a szerelem érzéseit zengték. Hol a falusi legény helyzetébe képzelték bele magukat, hol a maguk életének kisebb-nagyobb mozzanatait szedték népies strófákba. Nagy közlékenységgel adtak számot minden apróságról, családi és szerelmi életük legjelentéktelenebb dolgairól; az őszinteségben is követni akarták Petőfi Sándort; sajnos, a nagy lírikus egyéniségének és művészetének varázsa nélkül. Petőfieskedők voltak testestül-lelkestül, visszhangjai a mester igéinek. Elbeszélték szüleik életkörülményeit, gyermekkori csínytevéseiket, szerelmi kötődéseiket, mindezt abban a népies formában, azon a hangon és olyan fordulatokkal, mint Petőfi Sándor. Tartalmatlanságukat népies sallangok hajhászásával takarták, költőietlenségükről dölyfös önérzettel iparkodtak elterelni a figyelmet. Egymáshoz írt költői leveleikben, egymásról szóló verseikben nemcsak a jókedvű pajtáskodás tréfái hangzottak fel, hanem a kölcsönös zsenialitás hangoztatásának bókjai is. Divattá lett a kritikusoknak mérhetetlen gőggel való lenézése, a költői babérok harsány követelése. Az őszinteség a keresettséggel, a népiesség a dagállyal, a fűzfa-poézis a művészi célokra törekvő költészettel teljesen összekeveredett ebben a kiforratlan irodalomban.
A sallangos szavú Petőfi-utánzók közül LISZNYAI KÁLMÁN (1823–1863) nevét emlegették legtöbbször. A nógrádmegyei poéta dalai élénk képzelőtehetségre vallottak, de egyúttal tisztulatlan ízlésre is. Strófáit felvirágozta tarkabarka képekkel, szertelen hasonlatokkal. Költeményeiben a könny a szeretet vére, a lant az Úristen ajka, az omló vér ömlő szentség, a szerelem forró szentség, a madárdal hangos szentség. Lisznyai Kálmán Isten kegyelméből való poétának tartotta magát; az ilyen őstehetség – vallotta – nem szorul művészi elmélyedésre, gondosságra, tanulásra. Minden nagyobb alakítás nélkül vetette papírra érzelmeit és gondolatait. Már az 1840-es években feltűnt népies pongyolaságával; de utóbb, az önkényuralom idején, egyenesen hajhászta a furcsa képeket, szokatlan kifejezéseket. El akarta kerülni Petőfi Sándor hatását; félt attól, hogy utánzónak kiáltják ki; éppen eredetiségre való törekvése volt lírája különc irányának egyik főoka. Új modort akart fölvenni, új irányt igyekezett törni, hogy ne emlékeztessen mesterére. Nagyszerű továbbfejlődést látott a tájköltészetben, ennek megalapítását büszkén vallotta a maga dicsőségének. Erőszakosan népieskedett; költészetébe belevitte a palóc népnyelv sajátságait; észjárásában, stílusában, szókincsében serényen utánozta földijeit. Verseit megrakta etnográfiai érdekességekkel és zabolátlan fantáziájának szertelenségeivel. Rikító színei, legénykedő hangja, magyarkodó népiessége, csilingelő rímei az egész ország figyelmét reá fordították. A különleges képek és hasonlatok egész tömegével, a jobbra-balra szökdelő ötletek és agyoncicomázott vallomások hosszú áradatával lépett az olvasók elé. Igazságtalanság volna elvitatni tőle a költői képesség szikrázását, de ez egymagában véve még nem művészet. A tanulmány és ízlés egészen hiányzott verseiből. Frissesége, fordulatossága, jó kedve nem pótolhatta gyakori prózaiságát s általában költészetének sekélyességét. Őszintén, fesztelenül, szilajon írt minden dolgáról; ez a jurátusi hetykeség, ez a sírva-vigadó hazafiság, ez a Vas Gereben prózájára emlékeztető pajtáskodó poézis rendkívül tetszett. Palóc-dalai szinte lázba hozták a közönséget a népszerű költőt mindenképen kényeztették.
Vas megye egyik magyar vidékének, a Kemenesaljának, helyi dalnokaként mutatkozott be olvasói előtt SZELESTEY LÁSZLÓ. (1821–1875.) Költői eszményképe a kocsmázó, duhajkodó kemenesalji paraszt volt, ennek a nyelvén cifrázta költeményeit. Ismeretlen népies kifejezések, tájszavak, kurjantások zúdulnak elénk verseiből: etnográfiai részletezéssel mélyedt a vasmegyei magyar nép szokásainak verses ismertetésébe. Egyik verses kötetének előszavában kifejtette, hogy az eredeti nemzeti költészet csak a népköltészet alapján fejlődhetik, ezért a költőnek fel kell használnia és a nemzeti irodalom kertjébe át kell ültetnie a magyar vidék sajátszerű gondolatait, eredeti szólásait, érzelmeinek drága gyöngyeit: így lesz a nemzeti költészet a magyar élet hű kisugárzása. Szelestey László minden tekintetben elmaradt Lisznyai Kálmán mögött, kiforratlan ízlésű tájverselő volt, Petőfi Sándor népiességének gyönge utánzója. – SZÉKELY JÓZSEFre (1825–1895) Petőfi Sándor pesszimista költeményei hatottak. A Felhők ötleteit utánozta, szertelen mondásokkal iparkodott túltenni mesterén. Vad gondolatokat hintett szét verseiben, erőlködő fantáziával szórta képeit, büszke volt bombasztjaira. – Kiforrottabb költő TÓTH ENDRE. (1824–1885.) Líráját megőrizte a túlzásoktól és ízléstelenségektől, írt néhány csinos dalt és leíró költeményt. Ábrándos szerelmi verseit különösen a nők olvasták szívesen. Egy ideig népieskedett, utóbb áttért az érzelmes műdal művelésére. – Zűrzavaros titánkodással, zajosan és tartalmatlanul indult útnak ZALÁR JÓZSEF. (1825–1914.) Később meghiggadt, a kritika intéseit megszívlelte, képzeletének erőszakos csigázásából engedett. Hazafias költeményei tüzes poéta-lélek termékei. Balladái között feltűnik néhány maradandóbb értékű alkotás. – A népieskedés rikító sallangjai közül idejekorán kibontakozott BORUTH ELEMÉR (1833–1886) is. A magyar népdalköltészet hivatott munkása volt, szerelmi dalai Simonffy Kálmán, Szénfy Gusztáv és mások megzenésítésében országszerte elterjedtek. Természetesen, kedvesen, naiv hangon írt, ismerte a nép érzelemvilágát.
ZAJZONI RAB ISTVÁN (1832–1862) lírai köteteiből – 1860 táján – a hazafias költemények ragadták meg a kor lelkét. A hétfalusi csángó ifjú arról az erdélyi tájról szakadt a magyar fővárosba, ahonnan valamikor Apáczai Csere János indult pályájának. Hazafias meggyőződéséért börtönbe került, keserűségének izgatott hangon adott kifejezést lírájában. Dúlt költészet volt ez, a felháborodott lélek fenyegető jajkiáltása, a kortársak érzelmeiben visszhangot verő poézis. A gálya hajótörést szenvedett, a hajós kétségbeesve szórta átkait a sorsra. Ha lehiggad ez a boldogtalan költészet, talán igazi lírai értékek kristályosodtak volna ki belőle.
A katolikus szellemű költészet legtehetségesebb munkása MINDSZENTY GEDEON (1829–1877) volt: színes képzeletű, mélyen érző, nemeslendületű pap-költő. Nagyobb poétai erővel írt, mint bármelyik elődje és kortársa a katolikus egyházi költészetben, egyéniségét is belevitte vallásos lírájába. Előtte a vallásos költészet csupa általánosság volt – verses fohászoknak hagyományos költői képekkel és gondolatokkal megtüzdelt sorozata – az ő lírájában már megjelentek az egyéni és korszerű vonások. A materializmus korszakában elismerést nem nyerve énekelt, a hithűség és a szabadelvűség súrlódásai között a katolikus gondolatot dicsőítette. Dogmatikus elszántság nélkül is a maga személyes dolgának érezte egyháza ügyét, misztikus hajlam nélkül is igazi papi lélek volt. Vallásos énekei ma is éreztetik ihlete erejét. (Igére vár a nép, A szentek unokáihoz, A hon szava, Magányomból.)
Kezdő verselők szívesen vállalkoztak Kisfaludy Sándor és Tompa Mihály regéinek utánzására, egyesek Garay János balladáit másolták, másokra Petőfi Sándor János Vitéze és Arany János Toldija hatott. A Vörösmarty Mihály nyomain haladó hexameteres epikának is akadt néhány késői művelője. Az önkényuralom idején jelent meg DEBRECZENI MÁRTON (1802–1851) nagy hőskölteménye a kióvi csatáról, Árpád vezér magyarjainak híres hadi vállalkozásáról. A Vörösmarty és Tasso hatása alatt készült hexameteres eposz jól átgondolt munka, de nehéz olvasmány. Meséje bonyolult, eredetibb fordulatai nincsenek, nyelvéből hiányzik a ragyogás. A szerző lelkiismeretes gonddal mélyedt a magyar honfoglalás krónikáiba és a pogány magyarokról szóló történeti munkákba, eposzi alapgondolatát kiemelte a históriai elbeszélés köznapiságából, vezéralakja Isten választott hőse. Attila csodás kardja Árpád birtokába jut, a magyar vezér a Gondviselés akaratából indul a hún örökség visszafoglalására.
Különálló hely illeti meg ennek a korszaknak költői között a kurucvilág történetíróját, THALY KÁLMÁNt. (1839–1909.) Ódon zamatú verseiben olyan híven utánozta és olyan hajlékonnyá tette a régi magyar költői stílust, hogy kuruc költeményeit évtizedeken keresztül eredeti Rákóczi korabeli énekeknek tartották. Elsőrangú archaizáló poéta volt, utánzó és továbbképző művész; attól azonban haláláig óvakodott, hogy régies utánzatainak szerzőségét neki tulajdonítsák. Eredeti verseiben is tehetséges költőnek bizonyult, a népköltészet termékenyen hatott rá; Tompa Mihály, Petőfi Sándor és Arany János munkáiból sokat tanult; de megvoltak a maga eredeti hangjai és futamai is. Lantján a szélső hazafiság sóhajai és kiáltásai hangzottak fel, a hangulatok finomabb festésében többször felcsillant a tehetsége, igazi műfaja azonban a régies stílusú ballada volt. (Esztergom megvételéről, Bezerédi nótája, Nagy Bercsényi Miklós, A kölesdi harcról, Balogh Ádám nótája, Német sas vert fészket, Ocskai Lászlóról való ének, Ujváriak dícséreti, Dunántúli bujdosó kurucok éneke, Rákóczi búcsúja.) Amint annak idején Macpherson sem keltett feltűnést eredeti költeményeivel, de Osszián-utánzatait az egész világ magasztalta, úgy járt Thaly Kálmán is: eredeti költeményeit hamar elfeledték, kuruc-utánzatairól magasztalással beszéltek. Hosszú ideig alig sejtette valaki, hogy a legszebb kuruc balladák modern költő alkotásai.
Költők és műfordítók:
BALKÁNYI SZABÓ LAJOS (szül. 1823. április 5. Mihálydi, Szabolcs megye; megh. 1889. szeptember 24. Debrecen) ügyvéd, utóbb törvényszéki bíró Debrecenben. Református nemesi családból származott, hatvanhat éves korában halt meg. – Néhány dalát ma is éneklik. (Káka tövén költ a ruca, Kossuth Lajos azt üzente.) – Lehel kürtje. Debrecen, 1850. (Népies elbeszélő költeményében elmondja, hogyan szerzi vissza Bojt vitéz Lehel vezér kürtjét a német császártól.) – Utazás a másvilágon. Debrecen, 1855. (Humoros verses elbeszélés.) – Magyar ősmesék. Öt kötet. Debrecen, 1860–1875. (A magyarok képzelt őstörténete versekben.)
BEÖTHY ZSIGMOND (1819–1896) ügyvéd és bíró. – Életéről és munkáiról: a színműírók között.
BERECZ KÁROLY (szül. 1821. október 12. Rimaszombat; megh. 1901. december 26. Miskolc) okleveles ügyvéd, hírlapíró, az 1850-es években a Hölgyfutár szerkesztője, 1874 óta a M. T. Akadémia tisztviselője. Nyolcvan éves korában halt meg. – Szabad hangok. Pozsony, 1848. (Ez a hazafias versgyüjtemény volt az első cenzurázatlan magyar könyv a XIX. században.) – Százszorszépek. Pest, 1858. (Heine, Hafiz és Mirza Schaffy dalaiból.) – A régi Fiatal Magyarország. Budapest, 1898. (Írói pályájának emlékei.)
BERNÁT GÁSPÁR (1810–1873) okleveles ügyvéd. – Életéről és munkáiról: az elbeszélők között. – Néhány sikerült népdalát az egész országban énekelték. (Az alföldön halászlegény vagyok én.) Népdalainak melódiáit is ő maga költötte.
BÉRCZY KÁROLY (1821–1867) hírlapíró, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a novellisták között. – Ihletett műfordító. Anyégin, a világhírű verses regény, annyira megragadta érdeklődését, hogy kedvéért megtanult oroszul s évekig tartó művészi munka árán öntötte magyar verses formába Puskin remekművét. A kivételes érdemű műfordítás 1866-ban jelent meg.
BORUTH ELEMÉR (szül. 1833. január 30. Mád, Zemplén megye; megh. 1886. augusztus 26. Sátoraljaújhely, Zemplén megye), családi nevén Steiger Alajos, földbirtokos, sátoraljaújhelyi lapszerkesztő, a Petőfi-Társaság tagja. Német eredetű családból származott, tüzes református magyarrá lett, 1879-ben a Petőfi-Társaság tagjává választották. Ötvenhárom éves korában halt meg. – Megzenésített költeményeit az egész országban énekelték. (Tele van a rózsabokor virággal, Két gyöngye volt a falunak, két virága.) – Boruth költeményei. Pest, 1859. – Nyárlevelek. Sátoraljaújhely, 1878. (Versek.) – Boruth Elemér hátragyott művei. Két kötet. Budapest, 1887. (Versek, próza. Szana Tamás Boruth-életrajzával.)
BOZZAI PÁL (szül. 1829. január 10. Kővágóörs, Zala megye; megh. 1852. június 21. Zánka, Zala megye) pozsonyi jurátus. Végigharcolta a szabadságharcot, büntetésül besorozták az osztrák hadseregbe, mint gyógyíthatatlan beteget bocsátották haza Ausztriából. Huszonhárom éves korában halt meg. – Költeményeit Lévay József gyüjtötte össze és rendezte sajtó alá életrajzi bevezetéssel: Bozzai Pál irodalmi hagyományai. Budapest, 1886. (Olcsó Könyvtár.)
BULCSÚ KÁROLY (szül. 1823. április 8. Kassa; megh. 1865. augusztus 29. Kecskemét), családi nevén Paltsó Károly, okleveles ügyvéd, a kecskeméti református gimnázium tanára. Negyvenkét éves korában halt meg. – Viadár. Pest, 1858. (Verses tündérrege.) – Bulcsú Károly költeményei. Kecskemét, 1860. (A verses kötetet Arany János a Szépirodalmi Figyelőben terjedelmes bírálatra méltatta s nem tagadott meg tőle némi elismerést.)
CSÁSZÁR FERENC (szül. 1807. július 7. Zalaegerszeg; megh. 1858. augusztus 17. Kerepes, Pest megye) királyi bíró, a Pesti Napló szerkesztője, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. Kiváló tehetségét semmi sem mutatja jobban pályája magas ívelésénél; árva gyermek létére egy vidéki szegény csizmadia-családból előkelő bírói székbe emelkedett; igaz, hogy nemesi származású férfiú volt. A papi pályára készült, de fölszentelése előtt kilépett a pesti katolikus papnevelőintézetből, elvégezte a jogot, 1829-ben a fiumei gimnázium magyar nyelvi tanára lett. A fiumeiek néhány év mulva patricius-tanácsnokaik sorába választották, a királyi hatóságok kormányszéki és törvényszéki alkalmazást adtak számára. Az 1840-es évek elején Pestre helyezték át s már harminckilenc éves korában kinevezték a hétszemélyes tábla bírájává. Hazafias magatartása miatt később bajba került, előkelő magas méltóságát a szabadságharc után elvesztette, nejével és hat gyermekével együtt ínségbe jutott, ügyvédi gyakorlattal kereste kenyerét. Az önkényuralom idején megalapította a Pesti Naplót, megindította a Divatcsarnokot. Ötvenegy éves korában halt meg. – Azóta, hogy Petőfi Sándort kíméletlenül bírálta, rossz hírét költötték az irodalomban, holott a legeszesebb, legműveltebb, leghasznosabb emberek egyike volt. Olasz írók verses és prózai fordításával méltán kiérdemelte kortársai megbecsülését, mint jogtudóst a legelsők között emlegették. – Kemendvár. Pest, 1828. (Verses rege Kisfaludy Sándor modorában.) – Szonett-koszorú. Fiume, 1831. (Hat szonett.) – Császár Ferenc kritikát érdeklő levelei. Pest, 1832. (A szerző gondolatai a kritikáról.) – Grammatica ungherese. Pest, 1833. (Magyar nyelvtan és olvasókönyv az olaszok számára. A szerző tökéletesen beszélt és írt olaszul. A M. T. Akadémia s később a Nemzeti Színház megbízásából több olasz írót fordított magyarra: Alfieri, Beccaria, Boccaccio, Foscolo, Nota, Pellico és mások munkáit.) – Váltójogi műszótár. Buda, 1840. (A kereskedelmi és váltójogban szaktekintély volt. Úttörő váltójogi munkáival kitörülhetetlenül belevéste nevét a magyar jogtudomány fejlődésébe.) – Császár Ferenc költeményei. Buda, 1841. (Verses kötetét «Guzmics árnyékának» ajánlotta. Mikor Pannonhalmán szerzetesnövendék volt, Guzmics Izidor, a bencés noviciusok mestere, szívesen foglalkozott irodalmi dolgozataival.) – Kliegl-könyv. Két kötet. Pest, 1842. (Ezt az alkalmi munkát Kliegl József festőművész és feltaláló támogatására szerkesztette. Pártfogoltja kivételes tehetségű gépész volt, terveit azonban nem tudta megvalósítani, mert sohasem gyűlt össze elegendő pénz találmányai megvalósítására.) – Magyar életképek 1843-ból. Buda, 1843. (Szatirikus szonettek a vármegyei gondolkodás korlátoltságáról és az adózás igazságtalanságairól. Ez a liberális kritikája és Bacsányi Jánossal folytatott levelezése egy időre gyanussá tették személyét a császári és királyi kormányhatóságok előtt. A kémhivatal titokban figyelni kezdte.) – Aradi vészlapok. Pest, 1844. (Gyüjteményes munka a tűzvésztől és árvíztől elpusztított aradi lakosság fölsegítésére. A szerkesztő maga köré csoportosította az akkori legkiválóbb magyar költőket, így Czuczor Gergelyt, Eötvös Józsefet, Garay Jánost, Kisfaludy Sándort, Petőfi Sándort, Tompa Mihályt, Vörösmarty Mihályt. Az aradiak nyolcszáz pengőforint adományt kaptak a könyvből; hálából a város díszpolgárává választották meg a szerkesztőt. Az irígység ott settenkedett a siker nyomában. Különösen Nagy Ignác tüzelte írótársait az előkelő úr személye és írói hírneve ellen.) – Utazás Olaszországban. Két kötet. Buda, 1844. (A szerző a magyar-olasz egyetértés ügyéért sikeresen küzdött. Útleírásában Felsőolaszország természeti és művészeti szépségeit tárta olvasói elé.) – Tihany ostroma. Pest, 1845. (Eredeti opera szöveg Thern Károly zenéjével. A «lantos drámát» 1845 tavaszán mutatták be a pesti Nemzeti Színházban. Néhány jelenetét Olaszországban is eljátszották.) – Magyarkák 1845-ből. Lipcse, 1845. (Kovacsóczy Mihály társaságában írt névtelen röpirat. Nagy feltűnést keltett, szerzőjét lázasan nyomozták, de csak újabban derült ki, hogy a jellemképeknek ez az élesen gúnyolódó sorozata jórészt Császár Ferenc műve. Nem kíméli sem a nemeseket, sem a papokat; élvezettel gúnyolja a Nemzeti Színház tagjait és a hírlapok szerkesztőségeit; irónikus arcképeket vázol a tehetségükben elbízott magyar írókról és az elhíresztelt szellemi nagyságok emberi kicsiségéről. Ebben az évben adta közre Császár Ferenc Petőfiről szóló gúnyos bírálatát is. Az Életképeknek ez a cikke a Petőfi-barátok csoportjában heves ellenmondást, a Petőfi-kicsinylők táborában élénk helyeslést keltett. A Kazinczy stílusán fölserdült idősebb nemzedék tapssal fogadta a népies irány megvesszőzését, az új nemzedék bosszút forralt. Petőfit erőszakos modoráért kevesen szerették, tehetségét azonban senki sem merte tagadni, a lenéző bírálat keveset ártott írói megbecsülésének.) – Császár Ferenc beszélyei. Négy kötet. Pest, 1846–1852. (Novellái érzelmes-romantikus elbeszélések. Jósika Miklós és Eötvös József hatása szembetűnő rajtuk.) – Császár Ferenc költeményei. Buda, 1846. (Az első gyüjtemény bővített kiadása.) – Esti dalok. Pápa, 1847. (Ezt a verses kötetét Kövessy Kálmán álnév alatt bocsátotta közre. Bölcselő sóhajai Petőfi Sándor Felhőinek visszhangjai; megtörtént az a különös eset, hogy Petőfi leckéztetője Petőfi utánzója lett. Ellenségei valahogyan megtudták, hogy ő az álnevű szerző, rövidesen gondoskodtak róla, hogy írásaikban csúfondárosan pelengérre állítsák.) – Olasz költőkből. Pest, 1857. (Ezt a fordítását azért érdemes külön is kiemelni, mert Dante Divina Commediája itt lép először a magyar közönség elé: a szerző fordításában ekkor jelenik meg a Pokol első négy éneke.) – Őszi lombok. Két kötet. Pest, 1857. (Újabb költeményeinek gyüjteménye.)
DEBRECZENI MÁRTON (szül. 1802. január 25. Magyargyerőmonostor, Kolozs megye; megh. 1851. február 18. Kolozsvár), a legkiválóbb magyar bányászok egyike. Egyszerű református iparos-családból származott, tanulmányait a kolozsvári helvét hitvallású kollégiumban és a selmecbányai bányászati akadémián végezte, kohómérnöki pályáján fokról-fokra emelkedett, 1842-ben elérte az erdélyi kincstári bányatanácsosi rangot. Földtani kutatásaival, vegytani kísérleteivel, bányászati találmányaival tudományszakjának egyik kitűnősége volt, tisztviselői munkakörét kiváló sikerrel töltötte be. A szabadságharc idején a nemzet ügye mellé állott, ezért az önkényuralom pörbe fogta. Nejével és hat gyermekével együtt ínségbe került, nyomorán csak Mikó Imre gróf titokban nyujtott támogatása enyhített. Negyvenkilenc éves korában halt meg. – Hőskölteményét is nagylelkű mecénása nyomatta ki: A kióvi csata. Pest, 1854. (A hagyatékában talált tizenhat énekes eposz halála után három évvel jelent meg.) – Egész költői hagyatékát Széchy Károly rendezte sajtó alá: Debreczeni Márton költői művei. Két kötet. Budapest, 1903. (Az Erdélyi Irodalmi Társaság megbízásából. Életrajzzal és méltatással.)
DÓZSA DÁNIEL (szül. 1821. január 30. Makfalva, Maros-Torda megye; megh. 1889. szeptember 25. Buzásbesenyő, Kisküküllő megye) református földbirtokos-nemesúr, országgyűlési képviselő, a marosvásárhelyi királyi tábla bírája, utóbb kúriai bíró Budapesten. Mint kolozsvári publicista az 1850-es években a kiválóbb vezércikkírók közé tartozott. Hatvannyolc éves korában halt meg. – Zandirhám. Kolozsvár, 1858. (A Csíki Székely Krónika feldolgozása hexameteres hőskölteményben. A Vörösmarty Mihály hatását tükröző eposz meséje a magyar honfoglalás korában játszik.) – Dózsa Dániel versei. Kolozsvár, 1859. (A költő Tündér Ilona című verses regéjében feldolgozta Gyergyai Albert Árgirus-históriáját is. Ebben a munkájában Petőfi Sándor volt a mestere János Vitézével.) – Kornis Ilona. Öt kötet. Pest, 1859. (Történeti regény.) – Boronkay Margit. Kolozsvár, 1860. (Történeti regény.) – Oláh Judit. Kolozsvár, 1863. (Történeti regény.)
EÖTVÖS JÓZSEF báró (1813–1871) földbirtokos, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság elnöke. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató részben.
ERDÉLYI JÁNOS (szül. 1814. április 1. Kiskapos, Ung megye; megh. 1868. január 23. Sárospatak) okleveles ügyvéd, szerkesztő, főiskolai tanár, a M. T. Akadémia tagja. Kálvinista jobbágycsalád fia volt, szegény sorsából csak nehezen küzdhette fel magát, mindenütt éreznie kellett, mit jelent az, milyen magárahagyottságot, ha valaki nem-nemes-szülők gyermeke. A sárospataki református főiskolában tanult, jogi gyakorlatát Pesten végezte, megismerkedett a fővárosi írókkal. Mint előkelő nemesifjak nevelője, tekintélyes körökben forgott, volt ideje tanulmányainak kibővítésére, egyik tanítványával bejárta Olaszországot, később megfordult Németországban és Franciaországban. Az 1840-es években a fővárosi irodalmi és kritikai élet egyik mozgatója volt, a szabadságharc alatt Kossuth Lajos politikáját támogatta, ezért a világosi fegyverletétel után bujdosnia kellett. 1851-ben meghívták a sárospataki főiskola tanárának, a filozófiát és pedagógiát adta elő, utóbb a főiskola könyvtárnoka lett s a magyar irodalmat és a világirodalmat tanította. Sárospatak országos hírneve sokat köszönhet nagyhatású munkásságának. 1860-ban ő rendezte a kollégium háromszázéves jubileumi ünnepét. Ötvennégy éves korában húnyt el. A hálás sárospatakiak később szoborral tisztelték meg emlékét. – Bírálói munkásságáról: az irodalomtörténetírók és kritikusok között. – Szerkesztései közül három emelhető ki: a Regélő Pesti Divatlap (ezt a szépirodalmi folyóiratot 1842-ben Garay János társaságában szerkesztette); a Szépirodalmi Szemle (a Kisfaludy-Társaság kritikai közlönye 1847-ben); a Sárospataki Füzetek (a tudományos irodalom művelésére alapította 1857-ben). – Erdélyi János költeményei. Buda, 1844. (Műdalok, népdalok, elégiák, szatirák, epigrammák, szonettek, regék, románcok, balladák és műfordítások gyüjteménye. Toldy Ferenc szerint a költő «komoly, határozott, mély egyéniség, gondolatgazdag és meleg, bár költeményeiben darabos s a formát, sem a klasszikait, sem a népiest, tartalmával tiszta összhangba hozni nem bíró». Beöthy Zsolt szerint: «Nem írt sokat; de hathatós gondolatait törekszik egyszerűbb nyelven, bátrabb fordulatokkal s magyarosabb formákban fejezni ki; könnyedségre, tisztaságra azonban sohasem jutott, bizonyos darabosság nehezkedik alkotásain.») – Magyar népköltési gyüjtemény. Három kötet. Pest, 1846–1848. (A népköltészet ügyében szerzett érdemeiről: a következő fejezetben.) – Szabad hangok. Pest, 1849. (Forradalmi versek gyüjteménye. A költő 1849-ben Respublica címmel köztársasági ujságot is indított, de ennek a politikai hírlapnak csak kilenc száma jelent meg.) – A velencei hölgy. Pest, 1851. (Romantikus dráma. A pesti Nemzeti Színház 1852-ben megpróbálkozott előadásával, de a darab megbukott.) – A költészetről. Tanköltemény. Boileau után franciából. Budapest, 1885. (Olcsó Könyvtár. A sikerült műfordítás először a Kisfaludy-Társaság Évlapjainak 1844. évi kötetében jelent meg.) – Erdélyi János levelei Toldy Ferenchez. Akadémiai Értesítő. 1914. évf. (Hellebrant Árpád szövegközlése.)
FÁBIÁN GÁBOR (szül. 1795. december 28. Vörösberény, Veszprém megye; megh. 1877. december 10. Arad) pápai református teológus, pesti jurátus, okleveles ügyvéd, 1824-től aradmegyei uradalmi ügyész, a szabadságharc idején és a kiegyezés korában Arad város országgyűlési képviselője, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. Írói munkásságának hatvanadik évfordulóját 1876-ban ünnepelte a Kisfaludy-Társaság. Nyolcvankét éves korában halt meg. Az aradiak 1912-ben szobrot emeltek emlékének. – Mint vagyonos földbirtokosnemesúr irodalmi tanulmányainak szentelhette minden idejét, sok nyelvet tudott, műfordításaival előbbre vitte irodalmunkat. Vörösmarty Mihállyal egy időben fogott bele Buda haragja című eposzának megírásába, de olyan hosszú ideig dolgozott hőskölteményén, hogy végül is elment a kedve befejezésétől. – Osszián énekei. Három kötet. Buda, 1833. (Teljes fordítás az eredeti gael mértékben.) – Cicero összes levelei. Hét kötet. Pest, 1861–1864. (Bevezetésekkel és jegyzetekkel ellátott fordítás.) – Lucretius Carus tankölteménye a természetről. Budapest, 1870. (Magyarázatos műfordítás.) – Argonauticon. Arad, 1873. (Valerius Flaccus hőskölteményének verses fordítása.) – Rutilius Claudius útleírása. Arad, 1874. (Verses fordítás magyarázatokkal.) – Horatius Flaccus a Pisókhoz írt levele a költészetről. Arad, 1876. (Az Ars Poetica verses fordítása.)
FERENCZY TERÉZ (szül. 1828. Szécsény, Nógrád megye; megh. 1853. május 22. Szécsény) költőnő, Ferenczy István szobrászművész unokahuga. Elszegényedett nemesi családból származott, atyja könyvkötő volt, az egyszerű iparos-környezetben finom érzékkel csiszolta természetes tehetségét. A nők számára abban az időben még polgári leányiskolák sem voltak, legföljebb némi zárdai nevelés vagy magántanítás egészítette ki az elemi ismereteket; Ferenczy Teréz is csak olvasmányaiból tanult. Szerelmi csalódása miatt huszonöt éves korában öngyilkos lett. – Költeményeinek gyüjteményét Bulcsú Károly bocsátotta közre: Téli csillagok. Ferenczy Teréz hagyományaiból. Pest, 1854. – Halmi Piroska is összegyüjtötte verseit: Ferenczy Teréz élete és költeményei. Budapest, 1903.
FOJTÉNYI KASSZIÁN (szül. 1812. szeptember 5. Esztergom; megh. 1894. január 9. Bakonybél, Veszprém megye) bencés szerzetes, pannonhalmi hitszónok, majd győri, esztergomi és pozsonyi tanár, utóbb komáromi és bakonybéli házi lelkiatya. Nyolcvankét éves korában halt meg. – Latin szerzők nyomán készült himnusz-fordításait az egész országban énekelték a katolikus hívők. – A katolikus ifjúság számára rendkívül népszerű énekeskönyvet szerkesztett: Égi lant vagyis egyházi énekek, litániákkal és imádságokkal. Győr, 1841. (A Tárkányi-Zsasskovszky-féle énekgyüjtemény mellett ez volt a katolikus iskolák legnépszerűbb vallásos énekeskönyve. Tizenötödik kiadását Zoltvány Irén és Tell Anasztáz rendezték sajtó alá 1908-ban.)
GAAL JÓZSEF (1811–1866) királyi tisztviselő, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a drámaírók között. – Verses munkái közül gúnyos költeményei sikerültek legjobban. (Ólmos botok című híres szatirája, Szalkai Máté álnévvel, az Athenaeum 1842. évfolyamában jelent meg.)
GARAY ALAJOS (szül. 1818. december 24. Szekszárd, Tolna megye; megh. 1886. január 18. Dunaszekcső, Baranya megye) pécsi egyházmegyei plébános, Garay János testvéröccse. Az 1860-as években a Szent István-Társulat tisztviselője volt Pesten, utóbb ismét elment falusi lelkipásztornak. Hatvannyolc éves korában halt meg. – Falusi élet. Két kötet. Pest, 1856. (Népies elbeszélések.) – Betulia hölgye. Pest, 1860. (Hexameteres bibliai eposz.) – Összes szépirodalmi művei. Pécs, 1867. (A tíz kötetre tervezett sorozatból csak az első kötet jelent meg.) – Zsidó bevándorlás. Szekszárd, 1885. (Tizenkét röpirat.)
GREGUSS ÁGOST (1825–1882) egyetemi tanár, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a VII. kötetben. – Esztétikus, költő, műfordító, vígjátékíró.
GREGUSS GYULA (szül. 1829. december 3. Eperjes; megh. 1869. szeptember 5. Pest), a pesti evangélikus gimnázium igazgató-tanára, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. Negyven éves korában halt meg. Testvérbátyja: Greguss Ágost. – Jeles természettudós volt, népszerűen megírt fizikai könyveit a műveltebb olvasók is szívesen forgatták. A korabeli műfordítók sorában a legelső helyek egyikét foglalta el. – Camoens Luziádája. Pest, 1864. (A portugál eposz magyar fordítását a Kisfaludy-Társaság bocsátotta közre. Második kiadása: 1874.) – Calderon: Az állhatatos fejedelem. Pest, 1870. (Győry Vilmossal együtt készített fordítás a Kisfaludy-Társaság Spanyol Színműtárában.) – Greguss Gyula összegyüjtött értekezései. Budapest, 1876. (Szily Kálmán előszavával, Greguss Ágost emlékbeszédével.)
GYULAI PÁL (1826–1909) egyetemi tanár, a M. T. Akadémia tagja, a Kisfaludy-Társaság elnöke. – Életéről és munkáiról: a VII. kötetben. – Már ebben az időszakban számos költeménye jelent meg, de kötetbe csak 1870-ben gyüjtötte őket.
HÓRY FARKAS (szül. 1813. október 30. Kótaj, Szabolcs megye; megh. 1872. október 25. Magyargyerőmonostor, Kolozs megye) református pap, a magyargyerőmonostori helvét hitvallású gyülekezet lelkésze. Mikor erdélyi állomáshelyére került, kálvinista hívei már annyira elvesztették ellenálló erejüket, hogy egymás közt is románul beszéltek; az eloláhosodásnak indult magyarokat csak nagy erőfeszítéssel tudta nemzeti öntudatra ébreszteni. Ötvenkilenc éves korában halt meg. Leánya: Gyarmathy Zsigmondné Hóry Etelka. – A Vasárnapi Ujság pályázatain az 1850-es években több jutalmat és dícséretet nyert népdalaival és balladáival. – Költeményei. Kolozsvár, 1858.
JÁMBOR PÁL (szül. 1821. január 16. Paks, Tolna megye; megh. 1897. április 14. Szabadka), költői álnevén Hiador, katolikus pap, utóbb gimnáziumi igazgató. Óbecsei káplán korában tűnt fel költeményeivel, a szabadságharc alatt a közoktatásügyi minisztériumban dolgozott, a világosi fegyverletétel után Párisba menekült. Írói munkásságával kereste kenyerét, csak 1859-ben tért haza. Itthon segédlelkész lett, 1861-ben országgyűlési képviselővé választották, 1871-ben kilépett az egyházi rendből. Mint a szabadkai városi gimnázium igazgatója vonult nyugalomba. Hetvennyolc éves korában halt meg. – A népies irányt megvető kritika az 1840-es években az ő líráját állította szembe Petőfi Sándor «parasztos» költészetével. Tehetségét különösen Petrichevich Horváth Lázár magasztalta a Honderű hasábjain. – Hattyúdalok. Pest, 1843. (Petrichevich Horváth Lázár előszavával.) – Emléklapok egy főrangú hölgyhöz. Buda, 1846. (A költemény előbb a Honderűben jelent meg.) – Balladák. Pest, 1848. (Garay János stílusában.) – Szabadságdalok a hadseregnek. Három füzet. Debrecen, 1849. (A költő versben és prózában lelkesen támogatta Kossuth Lajos politikáját, ezért kellett később kibujdosnia.) – Párisi emlékek. Két kötet. Szabadka, 1861. (Párisban magyar munkákat fordított franciára s Paul Durivage néven francia verseket és elbeszéléseket írt.) – Egyházi beszédek. Szabadka, 1862. (Válogatott prédikációi.) – A magyar irodalom története. Két kötet. Pest, 1863. (Nagy lelkesedéssel, de kellő kritika híján írt középiskolai vázlat.) – Hiador költői művei. Szabadka, 1863. (Toldy Ferenc szerint «Hiador a csinált szerelem és világfájdalom erőlködéseiben az érzet- és képdagályt a képtelenig csigázza».) – Hiador újabb költeményei. Pest, 1871. (Versei mellett két színműve.) – Hiador–Jámbor Pál művei. Huszonhét füzet. Szabadka, 1880–1883. (Versek, elbeszélő munkák, színművek, útirajzok, tanulmányok, műfordítások sorozata.)
JÓKAI MÓR (1825–1904), az Életképek, Üstökös és Hon szerkesztője, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja, a Petőfi-Társaság elnöke. – Életéről és munkáiról: a VII. kötetben.
KAZINCZY GÁBOR (1818–1864) földbirtokos, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a szónokok és publicisták között. – Eredeti versei és műfordításai háttérbe szorultak ékesszólásának ragyogása mellett.
KERÉNYI FRIGYES (szül. 1822. január 1. Eperjes; megh. 1852. Újbuda, Északamerikai Egyesült Államok) okleveles ügyvéd. Ágostai hitvallású német családból származott; atyja, Christmann János vaskereskedő, jelentékeny vagyont hagyott rá. Tizenkét éves koráig csak németül beszélt, de iskolatársai, az eperjesi evangélikus kollégiumban tanuló magyar ifjak – Lisznyai Kálmán, Sárosy Gyula, Vahot Imre, Vachott Sándor – magyar íróvá tették. Petőfi Sándor 1845-ben meglátogatta Eperjesen; Tompa Mihállyal együtt ekkor énekelték meg mindhárman az erdei lakot. A szabadságharc után kivándorolt Amerikába, az Újbuda nevű magyar gyarmaton telepedett le mint ültetvényes. Nem az önkényuralom űzte ki hazájából, hanem a keserűség, hogy vagyonát elvesztette s hazája reménytelen szolgaságba süllyedt. A honvágy, nélkülözés, betegségek gyorsan halálba vitték. Elhunytát őrülési roham előzte meg. Harminc éves korában temették el. – Költeményeivel az 1840-es évek elején lépett fel az Athenaeumban. Vidor Emil álnév alatt adta közre verseit. «Verseiből, mondja Beöthy Zsolt, egy szeretetreméltó ifjú lélek csöndes ábrándja hangzik felénk, mely csalódásai után szinte áhítattal keres vigasztalást a költészetben. Eszmékben nem volt szegény; néha rövid, friss és erősebb is társainál, de az mindig csak egy-egy ábránd hevülete, melynek átadta magát. Eleinte jobban tudott németül s gyakran érezzük küzdelmét a költői kifejezéssel oly nyelven, melyet nem az anyatejjel szítt magába. Utolsó költeményei, melyeket Amerikában bujdostában írt, hova Tompa híres elégiája: Levél egy kibujdosott barátom után követte, hol merengő, hol tépő honvágyának tolmácsai.» (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891.) – Kerényi Frigyes költeményei. Pest, 1844. (Verseinek első gyüjteménye.) – Újabb költemények. Pest, 1846. (A legtöbb a Pesti Divatlapban jelent meg először.) – Kerényi Frigyes összes költeményei. Budapest, 1875. (Pákh Albertnek a Budapesti Viszhang 1852. évfolyamában megjelent megemlékezésével.).
KOVÁCS MÁRK (szül. 1782. január 15. Bársonyos, Veszprém megye; megh. 1854. december 8. Bakonybél, Veszprém megye) bencés szerzetes, tanár és hitszónok, utóbb falusi plébános. Hetvenkét éves korában halt meg. – Száznál több népdalt írt; ezeket a hol tréfálkozva kötődő, hol szívhez szóló, hol oktató dalait szívesen énekelték a dunántúli tájakon. (Megkapáltuk a szőlőnket három ízben is.) – Nagyhatású egyházi énekgyüjteménye: A keresztény katolikai isteni tiszteletnek minden ágaira kiterjedő énekeskönyv, négy részre felosztva és a szükségesebb imádságokkal is ellátva. Négy kötet. Pest, 1842–1844. (Ez a hangjegyes énekgyüjtemény a már elfogyott régebbi kótás énekeskönyvek után nagy hiányt pótolt. A régi szép énekeket a kántorok és hívők már mindenfelé kiforgatták eredeti szövegeikből és dallamaikból, ezért Kovács Márk kijavította az elrontott szövegeket, helyre hozta a dallamokat, számos régi dallamot új szöveggel látott el, végül száznál több új dallamot szerzett új szöveggel. A hangjegyíráshoz keveset értett, ezért eldúdolta szövegeit és dallamait Halász Péter tihanyi kántor előtt s ez kótázta le a bencés szerző énekeit. Mélyérzelmű eredeti himnuszai többek között: Áldunk téged ó angyali kenyér, Dícsértessél ó Mária, Imádlak nagy Istenség, Ki ragyogni látod, Mondj naponként és óránként, Most lett a kenyér Krisztus testévé, Uram hiszlek és reménylek.)
KRIZA JÁNOS (szül. 1811. június 28. Nagyajta, Háromszék megye; megh. 1875. március 26. Kolozsvár) erdélyi unitárius püspök, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. Tanulmányait a torockói, székelykeresztúri és kolozsvári unitárius iskolákban végezte, két évig külföldi egyetemeken tanult. Mint kolozsvári unitárius pap buzgón szolgálta egyháza ügyét, hitfelei 1861-ben püspökké választották. Hatvannégy éves korában halt meg. – Már a Remény című szépirodalmi zsebkönyv megindításával (1839) érdemes szolgálatokat tett erdélyi írótársainak. Még nagyobb érdeme a Keresztény Magvető megalapítása (1861). Ebben a folyóiratban a hazai unitárius írók és tudósok számos értékes dolgozattal vitték előbbre a magyar történettudományt és irodalomtörténetet. – A székely népköltés termékeinek gyüjtését már korán megkezdte, de gyüjteménye csak 1863-ban jelent meg gróf Mikó Imre költségén: Vadrózsák. Székely népköltési gyüjtemény. Kolozsvár, 1863. (A gyüjtemény költői és néptudományi értéke igen nagy. A magyar anyaország most ismerte meg belső világában a székelységet, az irodalom ekkor vett tudomást az erdélyi magyarság régi népies költői emlékeiről. A Kisfaludy-Társaság 1911-ben újra kiadta a Vadrózsákat.) – A székely balladavilág fölfedezőjének eredeti versei Kriza költeményei. Összegyüjtötte Kovács János. Budapest, 1894. (Mélabús dalok és életképek, a székely szív csöndes vallomásai. Népdalai a Kisfaludy–Czuczor-irány termékei, tehát népies helyzetdalok s nem a műköltő egyéni vallomásai. A székely népköltészet és a magyarországi műnépdal egyaránt hatott a költőre. Népies szerelmi dalain kívül vannak katonadalai is: ezekben a határőrvidék székelyeinek kesergő hangulatát örökítette meg.)
KUNOSS ENDRE (szül. 1811. április 9. Egyházashetye, Vas megye; megh. 1844. május 22. Káloz, Fehér megye) okleveles ügyvéd. Dunántúli katolikus jobbágycsaládból származott, pesti hírlapíró volt, főrangú családoknál nevelősködött, harminchárom éves korában húnyt el. – Vajda Péter segítségével 1838-ban a Természet című természetrajzi folyóiratot szerkesztette, de ez a vállalata pártolás hiánya miatt csakhamar megszűnt. A népies irány az 1840-es években elfordult a Kunoss-versektől s ebben a költő irodalompolitikai pártállásának is része volt. A Bajza–Toldy–Vörösmarty-triász neheztelt rá támadó cikkeiért, a liberálisok túlzottan konzervatív felfogásúnak tartották. – Szófüzér. Pest, 1834. (Az irodalom és köznyelv által befogadott vagy meghonosításra első sorban ajánlott nyelvújítási szavak jegyzéke. Négy kiadása jelent meg.) – Gyalulat. Pest, 1835. (Az előbbihez hasonló magyarázatos szótár.) – Dalfüzér. Pozsony, 1839. (Költeményeinek első gyüjteménye.) – Kunoss versei. Pest, 1843. (Képeddel alszom el és Kitárom reszkető karom kezdetű dalait a magyar líra legszebb gyöngyei közé sorolták.)
KUTHY LAJOS (1813–1864) tisztviselő, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a regényírók között. – Lírai és elbeszélő költeményeket vegyesen írt.
LAKY DEMETER (szül. 1818. december 25. Keszthely; megh. 1902. augusztus 2. Csorna, Sopron megye), a premontrei rend tagja, gimnáziumi tanár Szombathelyen és Keszthelyen. A szabadságharcban való részvétele miatt az önkényuralom börtönbe hurcolta: négy esztendeig ült vasra verve. Kiszabadulása után rendőri felügyelet alá helyezték s eltiltották a tanítástól. Rendjének ősi székházában munkálkodott s mint a csornai premontrei kanonokrend perjele ünnepelte meg miséspapságának ötvenéves fordulóját 1893-ban. Nyolcvannégy éves korában halt meg. – Az irodalmat nemcsak mint lírikus és műfordító művelte, hanem a költészet elméletét is közreadta kortársai számára: A költészetnek rövid elméleti és gyakorlati rendszere és történeti vázlata. Szombathely, 1847. (Az első magyarnyelvű poétika.) – Irály- és költészettan. Pest, 1862. (Kilencedik kiadása 1875-ben jelent meg.) – Lucanus Pharsaliája. Pest, 1867. (A M. T. Akadémiától megdícsért hexameteres fordítás.)
LAUKA GUSZTÁV (1818–1902) tisztviselő, a Petőfi-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a regényírók között. – Érzelmes-gúnyos dalaiban és románcaiban Heine követője.
LÉVAY JÓZSEF (1825–1918) borsodmegyei alispán, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a VII. kötetben. – A tisztes költői pályájú magyar lírikus még a világháború alatt is megzendítette lantját.
LISZNYAI DAMÓ KÁLMÁN (szül. 1823. október 13. Herencsény, Nógrád megye; megh. 1863. február 12. Buda) okleveles ügyvéd, pesti író. Székely eredetű református családból származott, de Nógrádban a palócok között nőtt fel, jogi tanulmányainak és közigazgatási gyakorlatának befejezése után megválasztották vármegyei aljegyzővé. Mint táblabíró gyakran szónokolt nógrádi nemestársai között, utóbb megunta a vidéki életet, az 1840-es évek derekán Pestre költözött, fiatal írótársai hamar megkedvelték. A szabadságharc idején közhuszárnak csapott fel egy székely ezredbe, utóbb őrnagyi rangot nyert, csakúgy, mint csodált barátja, Petőfi Sándor. A világosi fegyverletétel után besorozták osztrák közlegénynek, másfél évet töltött olasz és német földön, 1851 tavaszán bocsátották el ezredéből. Bár megnősült, elég könnyelmű legényéletet élt. Vahot Imre társaságában beutazta az országot, felolvasásokat tartott, cifra szűrben szavalt. A vidéki irodalmi dáridók résztvevői lelkesen ünnepelték, a pesti fiatalság körében is nagy volt a népszerűsége. Negyven éves korában halt meg. – Jókai Mór így jellemzi: «Eredeti alak: vékony, cingár legényke, hősi taglejtésekkel; bendegúzi méltóság az arcán; párizsi divat szerint kicsípve, de borzasan és nyakkendőtlen s fokossal kezében. Kisebb baja soha sincsen, mint halálos betegség s kevesebb pénzre soha sincs szüksége, mint ezer pengőre. De azért pénzt nem kér senkitől s ha ő jut hozzá, szétosztja mindenkinek, aki tartja a markát. Hangja éles és rikácsoló s még hozzá egészen palóc kiejtésű, úgy hogy mikor megszólal, nevetni kénytelen a hallgatója a legkomolyabb szavain is. Hanem a hahota őt nem zavarja meg; folytatja, amit elkezdett, olyan éles hangon, mint a trombita s utóbb a hallgatót átjárja az a melegség, mely szavait izzóvá teszi, elfeledi tréfás modorát, palóc kiejtését s tapsol neki. Nagyokat mond, képtelenségeket». (Az én kortársaim. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 7. köt. Pest, 1872.) – Az 1840-es és 1850-es években úgyszólván minden magyar folyóirat közölte dalait. Költeményei közül sokat megzenésítettek, sikerültebb verseit németre és franciára is lefordították. Pályájának egyik kisiklása, hogy mikor Ferenc József császár és neje 1857-ben meglátogatta Magyarországot, az uralkodó pár tiszteletére titokban üdvözlő költeményt írt s ez a dicsőítő vers a költő nevének elhallgatásával megjelent a Budapesti Hirlap ünnepi számában. (A prózai hódolatot Falk Miksa végezte magyar és német tárcaleveleiben.) – Szegénylegény dalok. Pest, 1846. – Tavaszi dalok. Pest, 1847. – Palóc dalok. Pest, 1851. (Első nagysikerű verses kötete. Egy év leforgása alatt 6000 példány kelt el belőle. Müller Gyula könyvkereskedő jó vásárt csinált kiadásával: a versgyüjtemény tulajdonjogát 300 pengőforintért vásárolta meg egyszer s mindenkorra.) – Madarak pajtása. Pest, 1856. (A költő újabb verseinek gyüjteménye. Légies idealizmus és vastag realizmus keveréke.) – Dalzongora. Pest, 1858. (Verses kötet. Akaratlan ismétlések témákban, képekben, gondolatokban.) – Új palóc dalok. Pest, 1858. (Színvonala és hatása nem közelítette meg a régebbi palóc dalokét.) – Gedichte. München, 1859. (Kertbeny Károly fordítása.) – Hoffman Mária szövegkiadása: Lisznyai-levelek. Irodalomtörténeti Közlemények. 1931. évf.
LOSONCZY LÁSZLÓ (szül. 1812. május 25. Kecskemét; megh. 1879. augusztus 2. Buda) református gimnáziumi tanár. Eleinte a gyönki latin iskolában működött, 1849-ben Kecskeméten kapott tanszéket, 1853-tól kezdve Arany János tanártársa volt Nagykőrösön. Az 1870-es években elmezavar lepte meg, tébolyából kigyógyult ugyan, de búskomor maradt haláláig. A budai irgalmasok kórházában halt meg hatvanhét éves korában. – Népies irányú költeményeit szívesen szavalták, néhány hazafias verse és életképe belekerült az iskolakönyvekbe is. – Losonczy László költeményei. Két kötet. Pest, 1853–1857. – Losonczy László újabb költeményei. Pest, 1862. – Dalok és szavalmányok. Nagykőrös, 1878. – Kesergő lant. Kecskemét, 1879.
MADÁCH IMRE (1823–1864.) földbirtokos, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató részben.
MAJTHÉNYI FLÓRA (szül. 1837. július 28. Mátranovák, Nógrád megye; megh. 1915. május 20. Budapest) költőnő, Tóth Kálmán neje. Férjétől való elválása után különc életet élt; hosszú ideig lakott Spanyolországban, Afrikában, Ázsiában; tárcákat írt német, olasz, spanyol nyelven. Hetvennyolc éves korában halt meg. – Flóra ötven költeménye. Pest, 1858. – Flóra dalai. Pest, 1860. – Jó gyermekek könyve. Pest, 1866. – Elégiák kis fiamhoz. Pest, 1868. – Majthényi Flóra újabb költeményei. Budapest, 1877.
MEDGYES LAJOS (szül. 1817. november 17. Berkesz, Szatmár megye; megh. 1894. március 9. Dés) erdélyi református pap, a dési helvét hitvallású gyülekezet lelkipásztora. Hetvenhét éves korában halt meg. – Az 1840-es évektől kezdve félszázadon át sok költeménye jelent meg a magyarországi és erdélyi hírlapokban, folyóiratokban, évkönyvekben.
MENTOVICH FERENC (szül. 1819. április 19. Nagydebrek, Szolnok-Doboka megye; megh. 1879. december 15. Marosvásárhely) református gimnáziumi tanár. Tanulmányait Nagyenyeden, Bécsben és Berlinben végezte, Nagykőrösön Arany János tanártársa volt, 1856-ban a marosvásárhelyi református kollégium matematika-fizika-tanárává választották. Hatvan éves korában halt meg. – Unio-dalok. Kolozsvár, 1847. (Ihletője Magyarország és Erdély állami egyesülésének gondolata.) – Nemzeti színek. Kolozsvár, 1848. (Gyulai Pál, Mentovich Ferenc és Szász Károly versei.) – Száraz lombok. Pest, 1854. (Lírai költésének java termése. Eleinte az almanach-líra stílusában írt, később népies irányú költő lett.) – Új világnézlet. Marosvásárhely, 1870. (Materialista filozófia. Pályája második felében ritkán nyúlt lantjához, inkább csak a természettudományi kutatások érdekelték.)
MINDSZENTY GEDEON (szül. 1829. október 8. Jolsva, Gömör megye; megh. 1877. június 5. Eger) egri hitszónok és katolikus tanítóképzőintézeti igazgató, 1866-tól kezdve hevesmegyei falusi plébános. Negyvennyolc éves korában halt meg. Papi pályája nagyon szerény volt, mert elöljárói nem sokra tartották a költői érdemeket. Verses munkáinak három nagyobb gyüjteménye jelent meg. – Mindszenty Gedeon költeményei. Eger, 1859. – Mindszenty Gedeon újabb költeményei. Pest, 1868. – Mindszenty Gedeon legújabb költeményei. Budapest, 1877. – Mindszenty Gedeon válogatott költeményei. Budapest, 1907. (Madarász Flóris kiadása.)
MISKOLCI KOVÁCS GYULA (szül. 1839. május 5. Gelej, Borsod megye; megh. 1861. augusztus 5. Gelej) debreceni református teológus. Korai halála miatt nem válthatta be a tehetségéhez fűzött reményeket. Huszonkét éves korában húnyt el. Maradt néhány feltűnően lendületes verse. – Kovács Gyula költeményei. Közrebocsátja Bihari Péter. Debrecen, 1862.
NAGY IMRE (szül. 1817. február 24. Kisújszállás, Jász-Nagykun-Szolnok megye; megh. 1840. január 31. Debrecen) debreceni református teológus. Akkor halt meg, huszonhárom éves korában, amikor Árpád című balladájával első díjat nyert a Kisfaludy-Társaság egyik pályázatán. Több külföldi versalakra ő adott először példát irodalmunkban, így a madrigálra és a ritornellre. – Nagy Imre emlékezete és versei. Buda, 1841. (Különlenyomat a Kisfaludy-Társaság Évlapjaiból.) – Nagy Imre költeményei. Kisújszállás, 1897. (Életrajzzal és jegyzetekkel ellátta Szeremley Barna.)
NYULASSY ANTAL (szül. 1820. január 19. Székesfehérvár; megh. 1900. szeptember 18. Bakonybél, Veszprém megye) bencés szerzetes, az önkényuralom idején gimnáziumi tanár Sopronban, Esztergomban, Komáromban, Pápán és Győrött, 1866-tól kezdve falusi lelkész, végül a bakonybéli apátság perjele. Nyolcvan éves korában halt meg. – Eleinte Bajza József költői iskolájához csatlakozott, a szabadságharc után a népies irány híve lett. Mint rendtársa, Czuczor Gergely, tanulságos történeteket és jólelkű oktatásokat foglalt versekbe az egyszerű emberek okulására. Életképei is azt mutatják, hogy jól ismerte a dunántúli parasztságot. Vallásos költészete a katolikus líra fejlődésének részletesebb ismertetésében nem mellőzhető. Ifjúsági verseit a maga idejében nagyon kedvelték. – Nyulassy Antal versei. Esztergom, 1851. – Új magyar köszöntő. Különféle alkalmi üdvözletek és szavalmányok tára. Esztergom, 1853. – Kátyolok a nép életéből. Mulatva oktató versek. Pest, 1865.
ORMODI BERTALAN (szül. 1836. január 7. Miskolc; megh. 1869. december 24. Pest), családi nevén Berger Baruch, az első nevesebb zsidóvallású magyar költő. Középiskolai tanulmányait a miskolci református gimnáziumban végezte, egy ideig orvosnövendék volt Pesten, 1862-ben biztosítási ügynök Sopronban, utóbb pozsonyi banktisztviselő, végül pesti ujságíró. Harminchárom éves korában halt meg. Testvéröccse, az 1897-ben magyar nemességgel kitüntetett Ormody Vilmos biztosító-társasági vezérigazgató, a magyar közgazdasági élet tekintélye volt, bőkezű mecénás, a M. T. Akadémia Ormody Amália jutalmának alapítója. – Ormodi Bertalan egyrészt a hagyományos hazafias gondolatkörben adott hangot érzelmeinek, másrészt megkísérelte a zsidó motívumoknak a magyar költészetben való meghonosítását. Ebben Kiss Józsefet is megelőzte, de tehetségben messze elmaradt hét évvel ifjabb pályatársa mögött. – Magyar romanzero. Pest, 1859. (Első verses kötete. Már előbb is több költeménye jelent meg a Hölgyfutár és több más folyóirat lapjain.) – Magyarhon ébredése. Pest, 1860. (Hazafias versek.) – Tíz magyar költemény. Pest, 1860. («Írta egy zsidó magyar.») – Országgyűlési nóták. Pest, 1861. (Hazafias versek.) – Smúle Itzig. Pest, 1861. (Zsidótárgyú tréfás elbeszélő költemény hét énekben.) – Ormodi Bertalan újabb költeményei. Pest, 1866. (Két évvel később jelent meg Kiss József első verseskönyve.) – Kossuth album. Pest, 1868. (Szerkesztés Áldor Imre társaságában.)
PAP ENDRE (szül. 1817. Zsarolyán, Szatmár megye; megh. 1851. Pest) földbirtokos, okleveles ügyvéd. Református nemesi család sarja volt, jogi gyakorlatát Kölcsey Ferenc mellett végezte, később ő maga is résztvett a szatmármegyei politikai küzdelmekben. A Pesti Hirlap közönsége nagy méltánylással olvasta választékos stílusú ellenzéki vezércikkeit. 1848-ban országgyűlési képviselővé választották, az első magyar minisztérium megalakulása után közoktatásügyi tanácsossá nevezték ki. A szabadságharc bukása után birtokait bérbe adta, Szatmár-megyéből Pestre költözött, itt halt meg harmincnégy éves korában. – Költeményeit 1837-től kezdve adta közre a folyóiratokban és évkönyvekben; érzelmes dalaiban szembetűnő a Kölcsey-hatás; egyik balladáját a Kisfaludy-Társaság tíz arany pályadíjjal jutalmazta. – Pap Endre hátrahagyott munkái. Kiadják Csengery Antal és Kemény Zsigmond. Két kötet. Pest, 1852. (A halála után közrebocsátott gyüjteményben jelentékenyebb prózai dolgozatai is megvannak, így Kölcsey Ferencről szóló szép megemlékezése.)
PÁJER ANTAL (szül. 1817. május 20. Maklár, Heves megye; megh. 1881. június 4. Budapest) jászapáti plébános, a katolikus egyházi költészet művelője. Hatvannégy éves korában halt meg. – Verses munkáit 1836-tól kezdve négy évtizeden keresztül közölték a hírlapok és folyóiratok. – Pájer Antal versei. Pest, 1847. – Villámok. Pest, 1854. – Szent lant. Pest, 1857. – Orgona-virágok. Eger, 1858.
PETŐFI ISTVÁN (szül. 1825. Kiskőrös, Pest megye; megh. 1880. április 30. Csákó, Békés megye), Petőfi Sándor testvéröccse, a Petőfi-Társaság tagja. A szabadságharc előtt mészároslegény volt, a szabadságharcban honvédszázados, az önkényuralom idején besorozták közlegénynek. Kiszabadulása után azzal gyanúsították, hogy hajlandóságot mutat egy osztrákellenes fölkelésben való részvételre, ezért ismét elfogták és három évig tartották börtönben. Mint gazdatiszt egy békésmegyei uradalomban működött haláláig. Ötvenöt éves korában halt meg. – Testvérbátyja diadalain felbuzdulva fogott a versíráshoz, az 1850-es években virágzó folyóiratok szívesen közölték költeményeit. – Petőfi István versei. Összegyüjtötte Bajza József. Budapest, 1909. (Petőfi-Könyvtár.)
PETŐFI ZOLTÁN (szül. 1848. december 15. Debrecen; megh. 1870. november 5. Pest), Petőfi Sándor fia. Hozzátartozói – nagyatyja, Szendrey Ignác; mostohaatyja, Horvát Árpád; édesatyja testvéröccse, Petőfi István; és édesanyja testvérhugának férje, Gyulai Pál – nagy gonddal igyekeztek őt nevelni, de fáradságuk végre is megtört az ifjú könnyelmű ellenállásán. A gimnázium nyolcadik osztályából kimaradt, színész lett, a kalandok csakhamar megőrölték gyönge szervezetét. Huszonkét éves korában halt meg. Atyja hírneve tette mámorossá, a Petőfi-név vonta a színpad világába. Versei műkedvelő próbálkozások.
RISKÓ IGNÁC (szül. 1812. Csenger, Szatmár megye; megh. 1890. Budapest) földbirtokos, Szatmár megye főjegyzője, 1848-ban országgyűlési képviselő, a kiegyezés után miniszteri tanácsos a pénzügyminisztériumban. Hetvennyolc éves korában halt meg. – Bajza József költői iskolájához tartozott. Versei az 1830-as és 1840-es évek folyóirataiban jelentek meg. (Irodalmi megbecsülését mutatja, hogy Toldy Ferenc fölvette nevét irodalomtörténetébe: «Riskó Ignác, a lírai epigrammának is szerencsés művelője.»)
RÓZSAÁGI ANTALNÉ BÁLINTFFY ETELKA (szül. 1844. március 24. Borosjenő, Arad megye; megh. 1906. január 28. Zilah, Szilágy megye), írói nevén Hajnalka, pesti költőnő. 1863-ban ment nőül Rózsaági Antalhoz. Szalónjában számos neves ember fordult meg: írók, művészek, politikusok. Hatvankét éves korában halt meg. – Hajnalka dalai. Pest, 1864. – Hajnalka újabb dalai. Pest, 1866. – A kandalló mellett. Novellák. Budapest, 1875. – Hölgyek asztalára. Novellák. Arad, 1882. – Hajnalka összes költeményei. Szeged, 1888.
SAMARJAY KÁROLY (szül. 1821. Komárom; megh. 1894. Pozsony) földbirtokos, okleveles ügyvéd. A felvidéki evangélikus hitélet egyik vezető tekintélye volt, sokat küzdött a panszláv luteránusokkal, pozsonyi polgártársai számos kitüntetésben részesítették. Hetvenhárom éves korában halt meg. – Költemények. Buda, 1845. – Dalok az Alföldről. Pest, 1847. – Kelet gyöngyei. Pest, 1847. – Szabadság- és csatadalok. Temesvár, 1848.
SÁROSY GYULA (szül. 1816. február 12. Borossebes, Arad megye; megh. 1861. november 16. Pest) aradi váltótörvényszéki bíró, a Kisfaludy-Társaság tagja. Református nemesi családból származott, az eperjesi evangélikus főiskolában fejezte be jogi tanulmányait, a sárosi nemesurak megválasztották megyei tisztviselőnek. 1840-ben kinevezést nyert az aradi váltótörvényszékhez, itt bíráskodott 1848-ban is, ekkor Pestre került s bizalmi állást töltött be Kossuth Lajos oldalán. Forradalmi izgatásai miatt az osztrák kormány halálra ítélte, mindenfelé hajszoltatta, de csak 1852 őszén tudta elfogni. Három évig volt börtönben, kiszabadulása után rendőri felügyelet alá helyezték. Pesten élt, időnkint körútat tett az országban, felolvasásokat tartott költeményeiből; egyik verse miatt a törvényszék néhány hónapi csehországi internálásra ítélte. Ez 1860-ban történt, még ebben az évben hazaengedték, de most már testileg-lelkileg rohamosan hanyatlott. Írói munkásságából nem tudta magát fenntartani, keserűségében ivásnak adta magát, elhagyatva halt meg negyvenöt éves korában. – Ponyvára került arany trombita. Debrecen, 1849. (Ezt a verses munkáját Kossuth Lajos felszólítására adta ki, megénekelte benne a szabadságharc eseményeit, népies nyerseséggel támadta a Habsburg-házat. Az önkényuralom idején elkobozták minden felkutatható példányát, de a magyar menekültek külföldön ismét kinyomatták és még német nyelvre is lefordították. Kéziratos szövegei is kézről-kézre jártak a fővárosban és a vidéken.) – Költemények Sárosy Gyulától. Pest, 1858. (Híres verse volt: a Farsangi Dal. Maró gúnnyal ostorozta benne a nemzet vértanuiról megfeledkező nőket, a táncvigalmakba siető leányokat: «Táncoljatok lányok, Táncoljatok! Hisz úgyis már rég nem táncoltatok, Magyarország vigalom színhelye, Épen most van a táncnak ideje.» Másik megható költeménye: a Születésem Napján. Bús refrénje: «Szegény anyám, ha tudta volna, Dehogy szült volna engemet!») – Az én albumom. Pest, 1857. (Albumát jeles írók közreműködésével bocsátotta közre, hogy segítsen nehéz anyagi helyzetén. Még a külföldi magyarok sorából is szép számmal akadtak előfizetői.) – Sárosy Gyula összes művei. Három kötet. Budapest, 1883. (Abafi Lajos életrajzi bevezetésével.)
SPETYKÓ GÁSPÁR (szül. 1816. január 5. Gyöngyös; megh. 1865. október 17. Gyöngyös) vándorszínész, utóbb gyöngyösi ügyvéd. Hazafias magatartása miatt az osztrák hatóságok a szabadságharc után eltiltották ügyvédi gyakorlatától. Csak 1858-ban kapott ideiglenes császári engedélyt I. Ferenc Józseftől ügyvédsége folytatására, de jogi tudásából ismét vizsgáznia kellett a pesti főtörvényszék előtt, így kapta meg végleges engedélyét 1860-ban. Negyvenkilenc éves korában halt meg. – A mátraalji parasztság költője volt, dalait a gyöngyösvidéki kapások tájnyelvén írta, életképeiben népies humorral tréfálkozott. – Gyöngyvirágok. Pest, 1854. (Versek.) – Spetykó Gáspár összes költeményei és prózai dolgozatai. Sajtó alá rendezte és kiadta Káplány József. Gyöngyös, 1883. (A költő életrajzával.)
SUJÁNSZKY ANTAL (szül. 1815. augusztus 4. Pest; megh. 1906. augusztus 13. Esztergom) pesti káplán, 1840-től plébános, 1869-től esztergomi kanonok, később címzetes püspök. Közel hét évtizedes írói pálya után mint esztergomi nagyprépost halt meg kilencvenegy éves korában. – Ő szerkesztette az első magyar katolikus almanachot: az Őrangyalt. (Pest, 1844–1852.) Szépirodalmi évkönyvében helyet adott a protestáns írók dolgozatainak is, de a szabadságharc idején a katolikus egyházi renddel szemben olyan nagyra nőtt az idegenkedés, hogy még a nem protestáns világi költők javarésze is elfordult az almanachtól, bár a szerkesztőben a felekezeti türelmetlenségnek nyoma sem volt, egyedül az erkölcsöt kívánta ápolni. – Sujánszky Antal vallásos és hazafias költeményei. Pest, 1844. – Szemelvények Sujánszky Antal költeményeiből. Aranymiséje és több mint félszázados irodalmi működésének emlékéül kiadják tisztelői. Esztergom, 1888. – Sujánszky Antal szentbeszédei. Esztergom, 1907.
SÜKEI KÁROLY (szül. 1824. Bukarest; megh. 1854. január 18. Losonc) hírlapíró, a pesti márciusi ifjúság egyik vezére, az önkényuralom idején losonci református gimnáziumi tanár. Harminc éves korában halt meg. (Atyja, Sükei Imre kálvinista lelkipásztor, alapította meg 1815-ben a bukaresti magyar református gyülekezetet. Bukarestből ő ügyelt fel a román területen élő helvét hitvallású magyarok hitvallásos életére.) – Hulló csillagok. Pest, 1851. (Versek.)
SZABÓ ISTVÁN (szül. 1801. július 4. Bakonyszentkirály, Veszprém megye; megh. 1892. március 27. Kazár, Nógrád megye) katolikus plébános, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. Félreeső falvakban káplánkodott, 1857-től kezdve kazári plébános volt. Kilencvenegy éves korában halt meg. 1897-ben Rozsnyón szobrot emeltek emlékének. – Ógörög szövegek prózai és verses fordításaival becsült nevet szerzett kortársai előtt, egy időben a magyar irodalom legkitűnőbb hellenistájának tartották. – Görög virágok az Anthologiából. Kassa, 1834. – Aesop meséi. Pest, 1846. – Homeros Iliása. Pest, 1853. – Homer Odysseája. Pest, 1857.
SZAKÁL LAJOS (szül. 1816. február 12. Köröstarcsa, Békés megye; megh. 1875. február 16. Köröstarcsa) földbirtokos, okleveles ügyvéd. A szabadságharc előtt megyei tisztviselő volt, a kiegyezés korában országgyűlési képviselő. Megyéjében, Békésben, magyar nemestársai és a tót földművesek egyformán szerették. Ötvenkilenc éves korában halt meg. – Cimbalom, melyen aki olvasni tud, negyven új dalt verhet. Az ifjú köznépnek készítette és kiadta Szakál Lajos. Buda, 1843. (Verses kötetének több népdala átment a nép ajkára, így a: Megkövetem a téns nemes vármegyét.)
SZÁSZ KÁROLY (1829–1905) református püspök, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a VII. kötetben. – Neve a szabadságharc előtt tűnt fel, de igazi hatása a kiegyezés után kezdődött.
SZÁSZ POLYXENA (szül. 1831. február 21. Vízakna, Alsófehér megye; megh. 1853. június 17. Nagykőrös), írói nevén Iduna. Erdélyi nemesleány volt; rokona, Szász Károly, a költő és műfordító, vette nőül. Huszonkét éves korában halt meg. – Iduna hagyományai. Pest, 1853. (Válogatott költeményei Szász Károly kiadásában.)
SZEBERÉNYI LAJOS (szül. 1820. augusztus 15. Maglód, Pest megye; megh. 1875. június 4. Pozsony) okleveles ügyvéd, pesti hírlapíró, utóbb pozsonyi evangélikus pap és teológiai tanár. Selmecbányán Petőfi Sándor iskolatársa volt, de akkori barátságuk később felbomlott. A szabadságharc idején a Nép Barátja tót kiadását szerkesztette, ujságírói működéséért az önkényuralom idején üldözőbe fogták, egy ideig fogságban ült. Ötvenöt éves korában halt meg. – Búvirágok. Pest, 1848. (Versek.) – Forradalmi szikrák. Pest, 1848. (Versek.) – Néhány év Petőfi életéből. Szeged, 1861. (Életrajzi forrásmunka.) – Tót népdalok. Pest, 1866. (Műfordítások Lehoczky Tivadarral és Törs Kálmánnal a Kisfaludy-Társaság kiadásában.)
SZELESTEY LÁSZLÓ (szül. 1821. szeptember 14. Újfalu, Vas megye; megh. 1875. szeptember 7. Budapest) földbirtokos-nemesúr, okleveles ügyvéd. A szabadságharc előtt a vasmegyei nemesurak ellenzéki csoportjának egyik vezérszónoka volt, a kiegyezés korában országgyűlési képviselő. Eötvös József közoktatásügyi miniszter kinevezte vasmegyei tanfelügyelőnek, de erről az állásáról lemondott, mert nem értett egyet a kormány kultúrpolitikájával. Ötvennégy éves korában halt meg. – Költészetében eleinte Bajza József stílusát követte, de az 1840-es években megjelent versei nem tették ismertté nevét. Annál többet emlegették az 1850-es években. Petőfi Sándor hatása alatt népies dalokat írt s a tájköltészet művelésére adta magát. Néhány dala eljutott a nép ajkára. (Ez az én szeretőm, ez a csinos barna, Ez az utca végig sáros, Balatonon jár a hajó.) – Érzelemvirágok. Kőszeg, 1842. (Versek.) – Szelestey László összes költeményei. Pest, 1852. (Csak első kötete jelent meg.) – Kemenesi cimbalom. Pest, 1853. (Versek.) – Falu pacsirtája. Pest, 1854. (Versek.) – Tündérvilág. Pest, 1855. (Versek.) – Pásztorórák. Pest, 1859. (Versek.) – Egy rab álmai. Pest, 1867. (Politikai bebörtönözésének verses emléke.)
SZEMERE MIKLÓS (szül. 1804. június 17. Lasztóc, Zemplén megye; megh. 1881. augusztus 20. Lasztóc) földbirtokos, okleveles ügyvéd, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. A Szemerék ősi kálvinista nemzetségéből származott, tanulmányait a sárospataki református főiskolában végezte, németül Lőcsén és Eperjesen tanult meg. Mint a becsvágyóbb zempléni nemesurak, ő is hevesen politizált, sokat szerepelt a vármegyei gyűléseken, részt vett a követválasztási küzdelmekben. A kormányt gyűlölő ellenzékkel tartott, szélső baloldali pártállását haláláig megtartotta. Vármegyei nemestársai és a pesti írók gyakran megfordultak vendégszerető kúriájában, az irodalom éppen olyan szenvedélye volt, mint a Kossuth-párti politika. Ingerült hírlapi felszólalásaival nem egyszer magára vonta kortársai figyelmét, haragosan fordult Petőfi Sándor ellen, Arany Jánossal is hevesen vitázott. Hetvenhét éves korában halt meg lasztóci birtokán. – Költeményei 1840-től kezdve jelentek meg, gyüjteményüket Abafi Lajos adta közre: Szemere Miklós összes munkái. Három kötet. Budapest, 1882. – Kéziratos hagyatékának egy részét Perényi József tette közzé: Szemere Miklós irodalmi hagyatékából. Nagykanizsai kegyesrendi gimnázium értesítője. 1902. – U. az: Szemere Miklós irodalmi hagyatéka. Irodalomtörténeti Közlemények. 1905. évf. – U. az: Szemere Miklós irodalmi hagyatékából. U. o. 1930. évf.
SZENDREY JÚLIA (szül. 1828. december 29. Keszthely; megh. 1868. szeptember 6. Pest), Petőfi Sándor neje. Atyja, Szendrey Ignác uradalmi felügyelő, gondosan neveltette, az egyik pesti leányintézetből regényes álmokkal tért vissza szatmármegyei erdődi otthonukba. A korabeli nemesleányok tanultságát messze túlhaladó műveltsége volt; idegen írókat olvasott, nyelveket tanult, zongorázott; a nemesurak és gazdatisztek egyhangú világában boldogtalannak érezte magát. Az volt minden vágya, hogy kiszabaduljon a vidék unalmából. Tizenkilenc éves korában nőül ment Petőfi Sándorhoz, két évig sem tartó házasságuk nyugalmát csak a viharos idők és anyagi gondjaik zavarták, a költő 1849 július 20-án Tordán búcsúzott el tőle örökre. Férje halála után kisfiával Kolozsvárra utazott, 1850 februárjában hazatért Erdődre, április vége felé Pestre ment. Július 21-én Horvát Árpád egyetemi tanár neje lett. Néhány évig boldogan élt második férje oldalán, házasságából három gyermeke született; később elhidegedett Horvát Árpádtól s halála előtt egy évvel elköltözött otthonából. Első házasságából való fia, Petőfi Zoltán, ekkor vidéki színész volt. Betegségében csak egy fiatalember ápolta. Negyven éves korában halt meg Zerge-utcai külön lakásán. – Naplójából már 1847-ben megjelentek egyes részletek az Életképek és a győri Hazánk hasábjain, búsongó verseit és meséit az 1850-es években írta. – Zilahy Károly: Hölgyek lantja. Pest, 1865. Költeményeinek válogatott gyüjteménye.) – Szana Tamás: Petőfiné Szendrey Júlia. Budapest, 1891. (Szemelvények költeményeiből.) – Petőfiné Szendrey Júlia naplója és levelei Térey Marihoz. Budapest, 1898. (Jókai Mór előszavával.) – Petőfiné Szendrey Júlia költeményei és naplói. Budapest, 1909. (Bihari Mór kiadása a Petőfi-Könyvtárban.) – Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései. Budapest, 1909. (Bihari Mór kiadása a Petőfi-Könyvtárban.) – Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomásai. Közzéteszik Mikes Lajos és Dernői Kocsis László. Budapest, 1930. (A költőnő kéziratos hagyatéka.)
SZENTIVÁNI MIHÁLY (szül. 1813. május 30. Nyárádgálfalva, Maros-Torda megye; megh. 1842. december 10. Kolozsvár) földbirtokos, okleveles ügyvéd, az erdélyi ellenzék egyik vezérszónoka. Unitárius nemesi családból származott, a kolozsvári szabadelvű politikusok célkitűzéseit támogatta, hírlapi cikkeivel jó szolgálatokat tett a liberális iránynak. Huszonkilenc éves korában halt meg. Ravatalánál jó barátja, Kriza János kolozsvári unitárius pap, mondott búcsúzó beszédet. – Szerkesztésében jelent meg a Remény című szépirodalmi évkönyv második és harmadik kötete. (Kolozsvár, 1840–1841.) – Szentiváni Mihály munkái. Kiadták Kemény Zsigmond és Kriza János. Kolozsvár, 1843. (Novelláinak gyüjteménye.) – Szentiváni Mihály összes költeményei. Kiadta Szabó Anna. Budapest, 1930. (Verseinek gyüjteménye.)
SZÉKÁCS JÓZSEF (szül. 1809. február 2. Orosháza, Békés megye; megh. 1876. július 19. Budapest) evangélikus püspök, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. Filozófiai és teológiai tanulmányait Sopronban végezte, jogudományt Eperjesen hallgatott, később a berlini egyetemen gyarapította tudását. Huszonnyolc éves korában a pesti ágostai hitvallású egyházközség lelkipásztorává választották, ettől kezdve lángoló lelkesedéssel szolgálta hittestvérei ügyét. Az evangélikus vallásos élet, iskolázás és irodalom egyformán sokat köszön tevékenységének. A reformátusokkal való szorosabb együtthaladás híve volt, velük együtt adta ki 1842-től kezdve a Protestáns Egyházi És Iskolai Lapot, az önkényuralom idején együtt küzdöttek az elnyomás politikája ellen. A bányai evangélikus egyházkerület 1860-ban választotta meg püspökévé. Hatvanhét éves korában halt meg. – Szerb népdalok és hősregék. Pest, 1836. (Műfordítás az eredeti szerb szövegekből. A fordító délvidéki nevelősége idején tanult meg szerbül, ugyanakkor a görög nyelvben is tökéletessé tette tudását, hellén fordításai szintén megjelentek az akkori folyóiratokban és évkönyvekben.) – Szétszórtan közreadott eredeti költeményeit nem nyomatta ki gyüjteményes kiadásban, de Toldy Ferenc közölte a legjellemzőbb darabokat: A magyar költészet kézikönyve. V. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. (Vallásos énekek, epigrammák, műfordítások és egy oktató célú népies elbeszélő költemény.)
SZÉKELY JÓZSEF (szül. 1825. március 1. Debrecen; megh. 1895. szeptember 16. Budapest) okleveles ügyvéd. Az utolsó pozsonyi országgyűlésen a jurátus-ifjúság egyik vezére volt, a szabadságharcban honvédszázados, az önkényuralom idején hírlapíró. Mint Pest megye levéltárnoka halt meg hetven éves korában. – Liliputfalvi Liliputi Tóbiás. Pest, 1850. (Víg regény. A szerző részint Cervantes világhírű regényét utánozta, részint az angol humoristáktól tanult.) – Szeszélydalok. Pest, 1853. (Versek.) – Kalárisok. Pest, 1853. (Versek.) – Kármán és M. grófné levelei. Pest, 1860. (Kármán József és Markovics grófné leveleinek kiadása.)
SZIGLIGETI EDE (1814–1878) színész, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató fejezetben.
SZILÁGYI ISTVÁN (szül. 1819. január 7. Nagykálló, Szabolcs megye; megh. 1897. április 12. Máramarossziget) református tanár máramarosszigeti lapszerkesztő, a M. T. Akadémia tagja. Debreceni teológus korában tűnt fel a Kisfaludy-Társaság pályázatain; Árpád című balladája Nagy Imre első díjjal koszorúzott pályaműve mellett 1840-ben másodjutalmat nyert; 1841-ben és 1842-ben is megkoszorúzták egy-egy versenyző költeményét. Nagyszalontai tanársága idején nagy ösztönző erővel buzdította Arany Jánost a költői pályára, őmaga azonban lassankint tudományos kutatásokkal cserélte fel a költészetet. 1845-től kezdve a máramarosszigeti református főiskola tanára, utóbb igazgatója volt. Hetvennyolc éves korában húnyt el. A máramarosszigetiek 1899-ben szoborral örökítették meg emlékét s 1903-ban megalapították tiszteletére a Szilágyi István-Kört. – Koszorúzott költeményei a Kisfaludy-Társaság Évlapjaiban jelentek meg, történeti tanulmányait a tudományos folyóiratok közölték. – Magyar szókötés. Pest, 1846. (Akadémiai koszorút nyert pályamű.) – Keresztyén egyháztörténet. Máramarossziget, 1860. (Újabb kiadásokban is.) – A gimnáziumi oktatásügy története a magyarországi helvét hitvallásúaknál. Sárospatak, 1861. (Iskolatörténeti mű.)
SZÜCS DÁNIEL (1812–1884) veszprémi református lelkész, a Kisfaludy-Társaság tagja. Hetvenkét éves korában halt meg. – Sophokles színművei. Két kötet. Pest, 1847. (Antigone és Elektra fordítása. A Kisfaludy-Társaság ezért a munkájáért választotta tagjai közé 1848-ban.)
TALABÉR JÁNOS (szül. 1825. január 4. Keszthely; megh. 1899. október 27. Nagykanizsa) dunántúli plébános, az 1850-es években veszprémi teológiai tanár, 1871 után a Magyar Állam katolikus napilap belső munkatársa. A vallásos költészet nevesebb művelői közé számították. Hetvennégy éves korában halt meg. – Költeményei. Két kötet. Pest, 1860.
TARNÓCZY MALVINA, írói nevén Malvina. Előkelő földbirtokoscsaládból származott, Bars vármegye főispánjának leánya volt, 1856-ban férjhez ment gróf Niczky Istvánhoz. – Malvina költeményei. Pest, 1861.
TÁRKÁNYI BÉLA (szül. 1821. január 2. Miskolc; megh. 1886. február 16. Eger) egri kanonok, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. Nevét már egri kispap-korában ismerték a pesti írói körök, a Kisfaludy-Társaság pályázatain dícséretet nyert Honáldozat című balladájával és Indítványok című szatirájával. 1844-ben miséspappá szentelték, magyartalan hangzású családi nevét ekkor cserélte fel írói álnevével, Viperina Józsefből a polgári életben is Tárkányi Béla lett. Pyrker László érsek maga mellé vette főpapi udvarába, később Bartakovics Béla érsek titkára lett. Egyházmegyei hivatalából 1858-ban saját kérésére a hajdumegyei egyeki plébániára helyezték át, a király 1868-ban az egri káptalan tagjává nevezte ki, mint plébános és mint kanonok egyforma buzgósággal dolgozott irodalmi munkáin. A Szent István-Társulat 1872-ben megválasztotta alelnökének s így a fővárosban is módjában volt segíteni az irodalom és művészetek ügyén. Rendezte a katolikus énekeskönyvek anyagát, rendkívül elterjedt imádságos könyveket adott ki; egyik hitbuzgalmi könyve, a Lelki Manna, negyedmillió példányban forgott közkézen. Hatvanöt éves korában halt meg. – Tárkányi Béla József költeményei. Pest, 1857. (A költő életrajzával Toldy Ferenctől.) – Énekkönyv. Eger, 1859. (A rendkívül népszerű egyházi énekgyüjteményt Zsasskovszky Endre és Zsasskovszky Ferenc egri székesegyházi karnagyok segítségével állította össze. Az énekeskönyv tizedik kiadása 1906-ban jelent meg.) – Ó- és újszövetségi Szentírás. Káldi György fordítása nyomán jegyzetekkel. Eger, 1862–1865. (Az első magyar teljes katolikus bibliafordítás gyökeres átdolgozása.) – Messiás. 1–10. ének. Klopstock után. Pest, 1872. (Klopstock vallásos eposzának verses fordítása.) – Emlékbeszéd Mindszenty Gedeon fölött. Budapest, 1879. (Nyolc évvel ifjabb költőtársának méltatása.)
THALY KÁLMÁN (szül. 1839. január 3. Csep, Komárom megye; megh. 1909. szeptember 26. Zablat, Trencsén megye) történetíró, a Századok szerkesztője, a M. T. Akadémia és Petőfi-Társaság tagja. Református teológus volt, utóbb hírlapíró, 1864-től a pesti református gimnázium tanára, 1869-től a honvédelmi minisztérium tisztviselője, 1878-tól országgyűlési képviselő. Hetven éves korában halt meg. – A magyar katonai műnyelv újjáalakításában, a Magyar Történelmi Társulat szervezésében s különösen a Rákóczi-kor emlékeinek feltárásában nagy becsvággyal s nem közönséges eredményekkel dolgozott. Mint a függetlenségi és negyvennyolcas párt tagja, a megalkuvást nem tűrő nemzeti gondolatot tette politikai működésének sarkpontjává. Történeti kutatásai lassankint háttérbe szorították költői alkotó kedvét, időnkint azonban fel-fellobbant régi lángja, a kuruc idők verses emlékeinek gyüjtésével meg éppen nagy szolgálatot tett a régi magyar költészet ismeretének. (Kuruckori versgyüjtéséről és az eredeti kuruc énekek közé becsúsztatott álkuruc költeményekről l. a IV. köt. 208–217. lapjait.) – Ne bántsd a magyart. Pest, 1857. (Népregék, balladák, költői elbeszélések. Népregéiben Tompa Mihály tanítványa. A nép ajkáról gyüjtött regeanyagot ugyanúgy dolgozza fel, mint mestere.) – Zengő liget. Két kötet. Pest, 1859. (Lírai versei és újabb elbeszélő költeményei. (Lírai verseiben Petőfi Sándor az ihletője.) – Kárpáti kürt. Pest, 1860. (Mint előbbi verses kötetében, ebben is vannak műfordítások.) – Székely kürt. Pest, 1861. (Dalok, regék, mondák, balladák. Balladáiban Arany Jánost követi. Mintái: V. László, Szondi két apródja, Török Bálint és más Arany-balladák. Archaizáló stílusa itt is nagy erőssége.) – Szabadság hajnala. Pest, 1861. (Politikai költemények. A versgyüjteményt elkobozták.) – Kurucvilág. Budapest, 1903. (Hazafias költemények 1861-től. Régies nyelvű helyzetdalaiban a maga lelkes magyar érzelmeit oly módon zengi, hogy kuruc vitézek ajkára adja énekeit. Néhány lírai verse, így Petrőczy István bujdosó éneke, teljesen az eredeti kuruc dal hatását kelti.)
TISZA DOMOKOS (szül. 1837. október 27. Geszt, Bihar megye; megh. 1856. június 21. Geszt), a Tisza-család korán elhúnyt sarja, Tisza Kálmán későbbi miniszterelnök testvéröccse. Tüdőbaja vitte sírba, bár szülei még Egyiptomba is elvitték, csakhogy megmentsék az életnek. Tizenkilenc éves korában halt meg. Rövid ideig Arany János is tanította Geszten, a tehetséges ifjú haláláig hálásan ragaszkodott mesteréhez. – Költeményeit édesanyja, Tisza Lajosné gróf Teleki Júlia, adta ki: Tisza Domokos hátrahagyott versei. Pest, 1857. (A versgyüjteményt Arany János rendezte sajtó alá. Második kiadása 1889-ben jelent meg az Olcsó Könyvtár füzetei között Arany János előszavával.)
TOLNAI LAJOS (1837–1902) református lelkész, utóbb fővárosi polgári iskolai igazgató, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a VII. kötetben.
TÓTH ENDRE (szül. 1824. november 30. Petri, Szabolcs megye; megh. 1885. június 5. Vatta, Borsod megye) földbirtokos, okleveles ügyvéd, a Petőfi-Társaság tagja. Részt vett a szabadságharcban, később borsodmegyei birtokán gazdálkodott, a főváros irodalmi mozgalmait csak távolról szemlélte. Hatvanegy éves korában halt meg. – Az érzelmes líra művelője volt, ábrándos dalait az egész országban énekelték. (Fekete szem éjszakája.) – Zengő bokor. Két kötet. Pest, 1853. (Versek.) – Újabb költeményei. Pest, 1855. (Versek.) – Angyal Bandi. Pest, 1856. (Költői elbeszélés hat énekben. Hőse a romantikus betyár.) – Harangvirágok. Pest, 1862. (Versek.)
TÓTH LŐRINC (1814–1903) kúriai bíró, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a drámaírók között. – Írói fellépésének félszázados fordulója alkalmából kiadott verses kötete: Méhek. Budapest, 1882. (Régibb és újabb epigrammák, xeniák, szatirák.)
VACHOTT SÁNDOR (szül. 1818. november 17. Gyöngyös; megh. 1861. április 9. Pest) földbirtokos, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. Ágostai hitvallású nemesi családból származott, tanulmányait az eperjesi evangélikus főiskolában fejezte be, az ügyvédi oklevél megszerzése után pestmegyei tápiósápi birtokán gazdálkodott, az év egy részét Pesten töltötte. Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor benső barátja volt, nemes egyéniségéért mindenütt szerették. Mivel a szabadságharc alatt lelkesen szolgálta a magyar ügyet, az önkényuralom idején pedig házába fogadta üldözött barátját, Sárosy Gyulát, az osztrák rendőrállam bérencei annyira zaklatták, hogy börtönében megőrült. Neje, Csapó Mária, odaadással ápolta s mikor szegény sorsra jutottak, írói munkássággal könnyített férjének és gyermekeinek helyzetén. A boldogtalan költő elmegyógyintézetben halt meg. Negyvenhárom éves volt. Testvéröccse: Vahot Imre; testvérhugának férje: Erdélyi János. – Költészete, úgymond Toldy Ferenc, csupa bensőség és fenkölt érzelem. «Honszeretet, kegyelet a régi egyszerű erkölcsök, erény, érdem és szenvedés iránt, fájdalom és szelíd gúny a világ süllyedtsége felett, elválás, szerelem, hűség, féltés ragadtatnak vele lantot; szenvedélye a szeretet szenvedélye, mély és erős, de mérsékelve az eszmélet által: innen az uralkodó elégiai hangulat, mely minden ellentétet felold, emel és derít s a megadásban nyugtot lel. Ilyen ő nemcsak elégiáiban, hanem több dalaiban s életképeiben is; de innen azon nyájas szeszély is, mely némely dalait oly kedvesekké teszi. Költői lélekfestése egy helytelenül beszélynek nevezett költeményében tetőzik (A külföld rabja), hol a rab belső élete, ennek változásai, a szellemi és kedélyi fejlődések mély belátásáról, dús képzelemről s erős érzésről, valamint a forma feletti hatalomról tesznek tanuságot; míg kisebb darabjaiban, a nagy műgond mellett is, helyenként azzal küzdeni látjuk.» (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 3. kiad. Pest, 1873.) – Vachott Sándor versei. Pest, 1845. (Költeményeinek első gyüjteménye. Hét évvel előbb lépett fel az Athenaeumban.) – Báthory Erzsébet. Pest, 1847. (Verses elbeszélés két énekben: a vérengző asszony történetének feldolgozása.) – Vachott Sándor összes költeményei. Pest, 1856. (A kiadást Vahot Imre rendezte sajtó alá.) – Vachott Sándor költeményei. Pest, 1869. (Ezt a teljes gyüjteményt a Kisfaludy-Társaság bocsátotta közre Tóth Lőrinc emlékbeszédével.)
VAJDA JÁNOS (1827–1897) hírlapíró, a Kisfaludy-Társaság tagja. Életéről és munkáiról: a VII. kötetben. – Az 1850-es évektől kezdve számos költeménye jelent meg, de teljes kibontakozása későbbre esik.
VAJDA PÉTER (1808–1846) gimnáziumi tanár, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a regényírók között. – Költeményei a korabeli folyóiratokban jelentek meg.
VIDA JÓZSEF (szül. 1833. március 2. Körmend, Vas megye; megh. 1876. június 20. Kassa) egri érseki jogakadémiai tanár, utóbb a kassai királyi jogakadémia tanára. Negyvenhárom éves korában halt meg. – Tréfás verseit szívesen olvasták, több költeménye belekerült az iskolai olvasókönyvekbe is. – Nemzeti Koszorú. Pest, 1860. (Versek.)
VÖRÖSMARTY MIHÁLY (1800–1855), a Tudományos Gyüjtemény és az Athenaeum szerkesztője, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: az V. kötetben.
ZAJZONI RAB ISTVÁN (szül. 1832. február 3. Zajzon, Brassó megye; megh. 1862. május 15. Brassó) evangélikus teológus, pesti író. Hétfalusi csángó volt, a Barcaság egyik kis magyar falujában született ágostai hitvallású földművelő-szülőktől. Ezen a brassóvidéki tájon több ezer luteránus magyar lakott, lelki ügyeiket az evangélikus szász papság gondozta, ezért került Rab István a brassói ágostai hitvallású német gimnázium falai közé. Mikor az 1848-as szabadságharc idején a szász diákokat fölfegyverezték a székelyek ellen, a brassói csángó ifjakban föllángolt a magyar vér, elhányták a fajtestvéreik kiirtására szánt puskákat, bár ekkor már Rab Istvánnal együtt jobban beszéltek németül, mint magyarul. Az egykori szegény szolgadiák 1854-ben tett érettségi vizsgálatot a brassói szász gimnáziumban. A teológia hallgatására Pestre ment, különös szorgalommal tanulta a keleti nyelveket, de szegénysége miatt szörnyű ínséget szenvedett. Éveken keresztül nyomorgott Bécsben is, de itt legalább jólelkű pártfogói szerény állást szereztek neki a belügyminisztérium segédhivatalában. Szabad óráiban az egyetemre járt, törökül és perzsául tanult, hogy egykor Körösi Csoma Sándor nyomdokaiba léphessen. 1859-ben visszatért Pestre, belekeveredett a politikai mozgalmakba, ezért 1860-ban hat havi börtönnel sujtották. Betegen került ki a budai várból, hazament gyógyulni szüleihez a zajzoni házba. A brassói kórházban halt meg harminc éves korában, az ottani evangélikus temetőben hantolták el. Szülőházára halálának huszonöt éves fordulója alkalmából 1887-ben emléktáblát helyeztek. – Rab István a korabeli folyóiratoknak kedvelt munkatársa volt, verses kötetei Zajzoni néven jelentek meg. – Magyarok kürtje. Bécs, 1857. (Ifjúkori verses kísérletei, érzelmes szerelmi rímelések.) – Kordalok. Bécs, 1859. (Feltűnést keltő verses kötete három kiadást ért.) – Börtöndalok. Pest, 1861. (A szilaj hazafiság lírája.)
ZALÁR JÓZSEF (szül. 1825. augusztus 28. Gyöngyös; megh. 1914. június 19. Eger) vármegyei tisztviselő, a Petőfi-Társaság tagja. Az ügyvédi pályára készült, a szabadságharc idején Damjanich János tábornok tábori történetírója volt, az önkényuralom idején tanítással tartotta fenn magát. A kiegyezés után Heves megye főjegyzőjévé választották, később alispán lett. Nyolcvankilenc éves korában halt meg. – Zalár József 1844-től kezdve sokat dolgozott a fővárosi szépirodalmi folyóiratokba, megyéje büszke volt rá, az egriek 1886-ban aranytollal tisztelték meg. Néhány balladája ihletett költő alkotása. (Zizim, Hunyadi László, Bánk bán.) – Szabadságdalok. Pest, 1849. (Kossuth-párti versgyüjtemény.) – Zalár költeményei. Pest, 1855. (A költő családi neve Hizli József volt, utóbb hivatalosan is fölvette a Zalár József nevet.) – Borúra derü. Pest, 1860. (Versek a magyar alkotmány ideiglenes visszaállításának örömére.) – Szilágyi haragja. Eger, 1867. (Elbeszélő költemény tizenkét énekben. Tárgya Mátyás király viszálykodása nagybátyjával, Szilágyi Mihállyal.) – A honvédvilágból. Budapest, 1898. (A negyvennyolcas idők dicsőítése versekben. A költő eszményképe Damjanich János tábornok.) – Zalár József költeményei. Három kötet. Budapest, 1902. (Félszázadot jóval meghaladó költői pályájának gyüjteményes képe.) – Emlékek és emlékezések. Budapest, 1909. (Utolsó verses kötete.)
ZILAHY IMRE (szül. 1845. február 3. Zilah; megh. 1867. február 17. Pest) fővárosi hírlapíró. Zilahy Kiss Károly testvéröccse volt, huszonkét éves korában húnyt el. – Puskin költői beszélyei. Pest, 1864. (Cserényi Imre álnéven.) – Északi fény. Pest, 1866. (Puskin és Lermontov költeményeiből. Az orosz költők művészibb fordítását Zilahy Imre kezdte meg irodalmunkban.) – Költemények. Pest, 1867. (Eredeti versei.)
ZILAHY KÁROLY (szül. 1838. október 28. Zilah; megh. 1864. május 15. Buda), teljesebb nevén Zilahy Kiss Károly, fővárosi hírlapíró. Református nemesi családból származott, iskoláit Zilahon és Kolozsvárt végezte, 1857 őszén iratkozott be a pesti egyetem jogi karára. Mivel résztvett az ifjúság politikai tüntetéseiben, a rendőrség kitiltotta Pestről. A bécsi egyetemen folytatta tanulmányait, 1860-ban ismét visszatért a magyar fővárosba, élete ettől kezdve a lázas írói munka és a betegségével való küzdelem gyötrelmei között folyt. Tüdőbaja huszonhat éves korában sírba vitte. Kiváló elemző tehetségű, szinte fékezhetetlen becsvágyú ifjú esett ki elhúnytával a fővárosi fiatal írók harcos táborából. Legjobb barátja, Bajza Jenő, félévvel előbb halt meg; testvéröccse, Zilahy Imre, három év mulva követte az elmúlásba. – Esztétikai dolgozatairól: a kritikusok között. – Költői hagyatéka: Zilahy Károly munkái. Két kötet. Pest, 1865.
Irodalom. – Kertbeny Károly: Album hundert ungarischer Dichter. Prága, 1854. – Zilahy Károly: Hölgyek lantja. Pest, 1865. – Greguss Ágost: Greguss Gyuláról. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 5. köt. Pest, 1871. – Suhayda János: Emlékbeszéd Császár Ferenc felett. Pest, 1871. – Greguss Ágost tanulmányai. Két kötet. Pest, 1872. – Toldy Ferenc: A magyar irodalom története rövid előadásban. II. köt. 3. kiad. Pest, 1873. – U. az: A magyar költészet kézikönyve. V. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. – Szász Károly: Emlékbeszéd Kriza János felett. Budapest, 1876. – Jakab Elek: Kriza János unitárius püspök életirata. Kolozsvár, 1878. – Ballagi Mór: Emlékbeszéd Székács József fölött. Budapest, 1879. – Győry Vilmos: Székács József emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 15. köt. Budapest, 1879–1880. – Gyulai Pál: Emlékbeszédek. Budapest, 1879. – Babik József: Katolikus vallásos költészetünk a jelen században. Budapest, 1883. – Váczy János: Vachott Sándor élete és költészete. Figyelő. 1884. évf. – Hajdu Nagy Sándor: Szilágyi István. Budapest, 1885. – Szász Károly: Tóth Endre. Vasárnapi Ujság. 1885. évf. – Tóth Lőrinc: Emlékezés Szemere Miklósra. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 19. köt. Budapest, 1885. – Fülöp Áron: Debreczeni Márton és a Kióvi Csata. Szatmár, 1887. – Major Károly: A magyar ezópi meseírás története. Besztercebánya, 1887. – Szvorényi József: Emlékbeszéd Tárkányi Béla felett. Budapest, 1887. – Fülöp Adorján: Szász Károly és Szemere Miklós költészete. Figyelő. 1888. évf. – Koós Ferenc: Zajzoni Rab István csángó költő emlékünnepe. Brassó, 1888. – Váczy János: Szemere Miklós költészetéről. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1888. évf. – Faylné Hentaller Mariska: A magyar írónőkről. Budapest, 1889. – Kőrösy László: Katolikus költők. Esztergom, 1889. – Sárosy-album. Szerk. Naményi Lajos. Arad, 1889. – Tolnai Lajos: A hatvanas évek irodalma. Képes Családi Lapok. 1889. évf. – Vass Bertalan: A szonett és jelesebb művelői. Székesfehérvári cisztercirendi gimnázium értesítője. 1889. – Erdélyi János: Tanulmányok. Budapest, 1890. – Gellért Jenő: Ney Ferenc. Budapesti IV. ker. reáliskola értesítője. 1890. – Vadnai Károly: Emlékezés Sárosy Gyulára. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 23. köt. Budapest, 1890. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Szana Tamás: Petőfiné Szendrey Júlia. Budapest, 1891. – Ágai Adolf: Por és hamu. Budapest, 1892. – Csaplár Benedek: Szabó István emlékezete: Budapest, 1892. – Huttkay Lipót: Mindszenty költészete. Katolikus Szemle. 1892. évf. – Koncz Ákos: Egri egyházmegyei papok az irodalmi téren. Eger, 1892. – Kriza-album. Szerk. Kovács János. Budapest, 1892. – Négyesy László: A mértékes magyar verselés története. Budapest, 1892. – Pintér Kálmán: Szent László király a magyar költészetben. Budapesti kegyesrendi gimnázium értesítője. 1892. – Koncz Ákos: Az egri főegyházmegye két nagy költőjéről. Mindszenty Gedeon, Pájer Antal. Jászberényi gimnázium értesítője. 1894. – Róna Béla: Petőfi és Juliskája. Budapest, 1894. – Tóth Béla: Székely Józsefről. A Hét. 1894. évf. – Versényi György: Medgyes Lajos. Erdélyi Múzeum. 1895. évf. – Violet Gyula: Mindszenty Gedeon élete és költészete. Szerencs, 1895. – Esztergályos Ágoston: Szelestey László élete, politikai és irodalmi működése. Nagykanizsa, 1896. – Arany János hátrahagyott prózai dolgozatai. Budapest, 1897. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. Két kötet. Budapest, 1897. – Imre Sándor: Irodalmi tanulmányok. Két kötet. Budapest, 1897. – Perényi József: Szemere Miklós életrajza. Sátoraljaújhelyi kegyesrendi gimnázium értesítője. 1897. – Széchy Károly: Kisebb tanulmányok. – Budapest, 1897. – Ürmössy Lajos: Irodalom az ötvenes években Erdélyben. Erdélyi Múzeum. 1897. évf. – Bakács István: Debreczeni Márton Kióvi Csatája. 1898. – Versényi György: Malom Lujza. Erdélyi Múzeum. 1898. évf. – Wallentinyi Samu: Sárosy Gyula élete. Budapest, 1898. – Mészáros Jenő: A magyar lantos költészet a szabadságharctól napjainkig. Temesvár, 1899. – Nemes Béla: Kerényi Frigyes. Budapest, 1900. – Ágner Lajos: Vachott Sándor élete és költészete. Budapest, 1901. – Bányai Elemér: Lisznyai Kálmán élete. Kolozsvár, 1901. – Benkő István: Székács József élete és irodalmi munkássága. Marosvásárhely, 1901. – Kovács Ferenc: Zilahy Károly pályája. Zilahi ref kollégium értesítője. 1901. – Petri Mór: Szilágy vármegye monografiája. I. köt. Budapest, 1901. – Ágner Lajos: Ferenczy Teréz emlékezete. Balassagyarmat, 1903. – Halmi Piroska: Ferenczy Teréz élete és költeményei. Budapest, 1903. – Kristóf György: Debreczeni Márton Kióvi Csatájáról. Erdélyi Múzeum. 1903. évf. – Nagy Endre: Mentovich Ferenc. Marosvásárhely, 1904. – Vutkovich Sándor: Petőfi Zoltán. Pozsony, 1904. – Perényi József: Boruth Elemér. Sátoraljaújhely, 1905. – Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái. II. köt. Budapest, 1905. – Vadnai Károly: Irodalmi emlékek. Budapest, 1905. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Galamb Sándor: A magyar népdal hatása műköltészetünkre Pálóczi Horváth Ádámtól Petőfiig. Budapest, 1907. – Erdélyi Irén: A hazafias bánat költészete a szabadságharc után. Keszthelyi premontrei gimnázium értesítője, 1908. – Fabó Bertalan: A magyar népdal zenei fejlődése. Budapest, 1908. – Gyulai Pál: Kritikai dolgozatok. Budapest, 1908. – Bajza József: Bajza Jenő. Irodalomtörténeti Közlemények. 1909. évf. – Déri Gyula: Petőfi Zoltán. Budapest, 1909. – Egressy Ákos: Petőfi István életéből. Budapest, 1909. – Farkas József: Boruth Elemér élete és költészete. Komárom, 1909. – Huttkay Lipót: Tárkányi élete, kisebb művei és bibliafordítása. Eger, 1909. – Szentiványi Béla: Tárkányi Béla világi költészete. Tatai kegyesrendi gimnázium értesítője, 1909. – Szoják Rezső: Kerényi Frigyes élete és költészete. Breznóbánya, 1909. – Tompos József: A magyar ballada története. Kolozsvár, 1909. – Benkóczy Emil: Tárkányi Béla élete és költészete. Eger, 1910. – Csernátoni Gyula: Petőfi-tanulmányok. Budapest, 1910. – Kaposi József: Dante első magyar fordítói. Irodalomtörténeti Közlemények. 1910. évf. – Sik Sándor: Mindszenty Gedeon élete és költészete. Budapest, 1910. – Toncs Gusztáv: Jámbor Pál. Szabadkai városi gimnázium értesítője. 1910. – Baros Gyula: Arany János és Tisza Domokos. Uránia. 1911. évf. – Kaposi József: Dante Magyarországon. Budapest, 1911. – Kohlmann Dezső: Debreczeni Márton élete és működése. Sopron, 1911. – Márki Sándor: Thaly Kálmán emlékezete. Századok. 1911. évf. – Ortvay Tivadar: Thaly Kálmán. Turul. 1911. évf. – Sebestyén Gyula: Emlékezés Kriza Jánosra. Ethnographia. 1911. évf. – Versényi György: Kriza János emlékezete. Budapesti Szemle. 1911. évf. – Vértesy Jenő: Tárkányi Béla kiadatlan versei. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1911. évf. – Székács-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Kéky Lajos: A magyar verses elbeszélő költészet a XIX. század második felében. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Kreszta Riza: A magyar verses legenda története. Kolozsvár, 1912. – Alszeghy Zsolt: Vachott Sándorról. Gyöngyösi Kalendárium. 1913. – A magyar irodalom története. Szerk. Ferenczi Zoltán. Műveltség Könyvtára. XI. köt. Budapest, 1913. – Koeppel Emil: Byron. Ford. Esty Jánosné. Függelék: Byron Magyarországon. Írta Morvay Győző. Budapest, 1913. – Rácz Lajos: Erdélyi János Sárospatakon. Uránia. 1913. évf. – Riedl Frigyes: A kuruc balladák. Irodalomtörténet. 1913. évf. – Alszeghy Zsolt: Petőfi és az ötvenes évek magyar ligája. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 48. köt. Budapest, 1914. – Balogh György: Erdélyi János és a népköltészet hatása irodalmunkra. Uránia. 1914. évf. – Gálos Rezső: Erdélyi János lírája. Irodalomtörténeti Közlemények. 1914. évf. – Minay Lajos: Erdélyi János. Sárospatak, 1914. – Patay Pál: Székács József. Budapest, 1914. – Versényi György: Erdélyi János emlékezete. Ethnographia. 1914. évf. – Gálos Rezső: A Remény történetéhez. Erdélyi Múzeum. 1915. évf. – Kéky Lajos: A szabadságharc verses krónikája. Irodalomtörténet. 1915. évf. – A magyarországi bencés irodalom. A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. VI. köt. 2. fele. Szerk. Sörös Pongrác. Budapest, 1916. (Bárdos Remig, Bódiss Jusztin, Kemenes Illés, Kocsis Lénárd, Mérei Kálmán, Strommer Viktorin, Tell Anasztáz és Zoltvány Irén tanulmányai.) – Gulyás József: Erdélyi János két kéziratban levő drámája. Sárospatak, 1917. – Gulyás Pál: Magyar szépirodalom idegen nyelven a M. N. Múzeum könyvtárában. Két rész. Budapest, 1917–1920. – Gál János: Kazinczy Gábor írói és politikai működése. Budapest, 1918. – Kéky Lajos: Magyar költői versenyek. Budapesti Szemle. 1918. évf. – Elek Oszkár: A tenger Császár Ferenc költészetében. Irodalomtörténeti Közlemények. 1919–1921. évf. – Hatvany Lajos: Feleségek felesége. Petőfi mint vőlegény. Budapest, 1919. – Nagy Anna: Heine balladaköltészete és hatása a magyar balladára. Budapest, 1919. – Galamb Sándor: A magyar líra a kiegyezés után. Magyar Múzsa. 1920. évf. – Berzeviczy Albert: A forradalom utáni irodalomról. Budapesti Szemle. 1921. évf. – Brisits Frigyes: Dalmady Győző. Élet. 1921. évf. – Radó Antal: A magyar rím. Budapest, 1921. – Vutskits Jenő: Tárkányi Béla helye az irodalomban. Egri Egyházmegyei Közlöny. 1921. évf. – Berzeviczy Albert: Az abszolutizmus kora Magyarországon. 1849–1865. Három kötet. Budapest, 1922–1932. – Havas István: A magyar ifjúsági irodalom. A gyermekköltészet. Néptanítók Lapja. 1923. évf. – Kristóf György: Az erdélyi magyar irodalom multja és jövője. Kolozsvár, 1924. – Szemák István: A magyar ifjúsági irodalom története. Budapest, 1924. – Tolnai Vilmos: A Walesi Bárdok s a «Bárányfelhő». Napkelet. 1924. évf. – Angyal Dávid: Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél elkobzott levelezése. Budapest, 1925. – Borbély István: A magyar irodalom története. II. köt. Kolozsvár, 1925. – Császár Elemér: A magyar irodalmi kritika története. Budapest, 1925. – Kristóf György: Kriza János. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1925. évf. – Pitroff Pál: Az első dekadens impresszionista. Lisznyai Kálmán. Élet. 1925. évf. – Szinnyei Ferenc: Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig. Két kötet. Budapest, 1925–1926. – Voinovich Géza: Dalmady Győző. Budapesti Szemle. 1925. évf. – Dalmady Ödön: Dalmady Győző versei idegen nyelveken. Irodalomtörténet. 1926. évf. – Payr Sándor: Luther és az egyházi ének. Teológiai Szemle. 1926–1927. évf. – Tóth Béla: A Kisfaludy-regék utánzatai. Irodalomtörténeti Közlemények. 1926. évf. – Borbély Margit: Thaly Kálmán költői munkássága. Pécs, 1927. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927. – Posonyi Erzsébet: Erdélyi János és a népköltészet. Ethnographia. 1927–1928. évf. – Vasshegyi Margit: A magyar Moličre-fordítások. Budapest, 1927. – Friedreich Endre: Czuczor Gergely pöre. A Szent István Akadémia Értesítője. 1928. évf. – Tolnai Vilmos: Lisznyai Kálmán Bárányfelhői. Napkelet. 1928. évf. – Veszprémy Dezső: Thaly Kálmán életrajza. Két kötet. Budapest, 1928–1931. – Bajza József: Szerb költők magyarul. Budapesti Szemle. 1929. évf. – Brisits Frigyes: Mindszenty Gedeon. Napkelet. 1929. évf. – Magyar Bálint: Mindszenty Gedeon. Katolikus Szemle. 1929. évf. – Mindszenty emléke. Születésének századik évfordulója alkalmából. Eger, 1929. – Osváth Ferencné Kholen Albina: Iduna élete és költészete. A Nagykőrösi Arany János-Társaság Évkönyvei. 4. köt. 1929. – Osváth Ferenc: Mentovich Ferenc. U. o. 5. köt. Nagykőrös. 1930. – Herczeg Ferenc: Arcképek. Budapest, 1930. – Major Ervin: A népies magyar műzene és a népzene kapcsolatai. Budapest, 1930. – Sík Sándor: Mindszenty, a költő. Katolikus Szemle. 1930. évf. – Hofbauer László: Szilágyi Ferenc szerepe Szentiváni Mihály életében. Erdélyi Múzeum. 1931. évf. – Litványi László: Császár Ferenc élete és irodalmi munkássága. Budapest, 1931. – Schöner Magda: Erdélyi János élete és művei. Budapest, 1931. – Staud Géza: Az orientalizmus a magyar romantikában. Budapest, 1931. – Veszprémy Dezső: Thaly Kálmán védelme a tíz kurucballada hitelessége kérdésében. Eger, 1931. – Farkas Gyula: A Fiatal Magyarország kora. Budapest, 1932. – Kristóf György: Szendrey Júlia egy ismeretlen leveléről. Napkelet. 1932. évf. – Pál István: Budapest a magyar költészetben. Pécs, 1932. – Pukánszky Béla: Hegel és magyar közönsége. Minerva. 1932. évf. – Skala István: Gróf Széchenyi István és a magyar romanticizmus. Budapest, 1932. – Szondy György: A magyar ifjúsági irodalom gyermekkora. Protestáns Szemle. 1932. évf. – Komlós Aladár: Magyar zsidó költők Kiss József előtt. Mult És Jövő. 1933. évf. – Minay Lajos: A Nagykunság egy elfelejtett költője. Nagy Imre. A túrkevei áll. polgári leányiskola értesítője. 1933. – Perényi József: Szemere Miklós drámai paszkvillusa. Irodalomtörténeti Közlemények. 1933. évf. – Vándor Gyula: Olaszország és a magyar romantika. Pécs, 1933.
