TÓTH KÁLMÁN.
TÓTH KÁLMÁN.
AZ ÖNKÉNYURALOM és kiegyezés korának ünnepelt lírikusa – TÓTH KÁLMÁN – nemes lendületű, panaszos hangú költő volt. Lantján a szerelem édesbús epedése és a hazaszeretet borongó lelkesültsége számos megkapó változatban szólalt meg. Pályájának elején Petőfi Sándor erősen hatott rá: nyelvben, versformában, hangulatban egyaránt. Utóbb függetlenítette magát mesterétől, eredetisége izmosodott, érzelmeit a maga hangján énekelte meg.
Szerelmi dalainak első ciklusát bajai eszményképe iránt érzett szerelme sugallta; második ciklusa Majthényi Flóra személyéhez fűződött; azonkívül még két szerelme volt, tele fájdalommal és búsongással. A szerelem gyötrelmei minduntalan dalra ihlették, reménytelen epedésének hangulatosan adott kifejezést. Az indulat hangja hiányzott lírájából, annál vonzóbban énekelte meg a lemondás csendes vívódását. A jóság és szeretet költője volt, a szív embere, sebzett lélekkel járt az élet útjain. Szemrehányás, panasz, önkínzás, esengés, csalódás, kiábrándulás járt szerelmi élményei nyomában, de eszményi gondolkodását mindvégig megőrizte.
Szerelmi költeményei bejárták az egész országot, népdalait mindenfelé énekelték, szövegeik megzenésítésére az akkori legjobb nótaszerzők vállalkoztak. Mélabúsan, gyöngéden, mesterkéletlenül írt, olykor egy-egy eredeti fordulattal adott vonzó erőt formás kompozícióinak. Kezdő sorainak hangulatosságával és képekben való gazdagságával különösen meglepte kortársait. (Befútta az utat a hó, Felleg borult az erdőre, Fütyül a szél, az idő már őszre jár, Naptól virít, naptól hervad a rózsa, Sírjon-ríjjon a hegedű, Tele van a rózsabokor virággal, Temetésen láttalak meg legelébb.)
Hányan mondogatták – csalódott ifjak és boldogtalan nők – az ő szerelmes strófáit, hányan ismételték a Minek is van a szív s a szívben szerelem örök panaszát: «Te engemet szeretsz, én másért lángolok, Akinek szíve tán ismét másért dobog; És így tovább, tovább, mást szeret mindenik, Oly csillagok vagyunk, mik egymást kergetik.» Hányan érezték át a Halál filozófiájának megrendítő igazságát: «Nem, nem az a halál, ahogy itt nevezik, Ha koporsónknak a födelét szegezik.» Nem az a halál, mikor minket siratnak; az a halál, mikor még itt vagyunk a földön és magunk siratjuk önmagunkat. Ismertem egy vidám gyermeket – jajdul fel a költő – boldog fiú volt, de elvette az ég; hol van? sehol! pedig e gyermek én voltam. Ismertem egy lázban égő, szerelmes ifjút, ma is siratom gyönyörű tavaszát, ez az ifjú is én voltam. És volt egy férfi, lelke tele szeretettel, bizalommal: azt hitte, van barátság, becsület; nem tudta, hogy gonosz a világ; meghalt ez a reményeiben csalódott férfi is. Igen, sokszor halunk; többször, mint a hab a víz tükrén; nem ott van a halál, ahol a temető. «Itt is sokszor halunk, ó én azt érezem! Én már rég meghaltam; agyam forr és kezem Mozog még, de tudom, hogy ez nem élet és Ami még hátra van: az csak elköltözés.»
Hazafias költeményeiből a szabadságharc nagy eseményeinek csodálata sugárzott elő. Ezeket a faji büszkeségtől és nemzeti fájdalomtól duzzadó dalokat, elégiákat és ódákat abban a korban alig olvashatta valaki megilletődés nélkül. Az Előre lüktető versszakain nemzedékek tanulták szeretni a hazát, a Mikor az akasztófákat faragták gyászos strófáiból a jóvá nem tehető megalázás fájdalma sírt fel. Feledhette-e a szabadsághős és fia: Kik voltak a honvédek s ki volt a tizenhárom tábornok? Ó fiam, ez a legszörnyűbb eset, amit eddig a történet tanít: «Megrendül a hit, hogy ez végbe ment, Úgy fojttattak bitón meg s annyian; De ne beszéljünk erről sohasem, Mert az Istenben hinnünk kell, fiam!» És Kossuth, a nemzet becsületének védője, nemzedékek bálványa, honfiak és honleányok álomképe. Nem tudtam az okát – riad fel a költő – de az ő szavára mentem csatába én is, a tizenhat éves gyermek; rohamra fújtak, a huszárok közbevettek, vidáman nyargaltam velük s éltettük nevedet. Azután elveszett minden, hazamentem, sírt édesatyám, sírtam én is, de sírva is éltettük nevedet. «Azóta mennyi sok év elhaladt, A sejtelem előttem eszme lett, Most értek mindent, mi volt akkor az! És éltetem még most is nevedet.»
Tóth Kálmán hazafias lelkesedést és költői lendületet vitt színműveibe is. Témáit helyes érzékkel szemelte ki, históriai anyagát hatásosan dolgozta fel, helyenkint erős tragikus levegőt teremtett. A színi hatás mellett nem feledkezett meg meséi belső fejlesztéséről, a jellemrajz következetességéről, a nyelv emelkedettségéről sem. Új felfogással mutatta be a Zách-család tragédiáját, érdekes szerelmi mesét szőtt II. István király nejének alakja köré, a parasztnép jótevőjeként léptette fel Aba Sámuel királyt. (Az utolsó Zách, Egy királyné, A harmadik magyar király.) Ezeknek a történeti szomorújátékoknak politikai célzatai erősen izgatták a közönséget: az idegen törekvésekkel szembeszálló magyar hősöket lelkesen megtapsolták. Eger ostromáról írt történeti vígjátéka esztétikai szempontból csekély értékű. (Dobó Katica vagy az egri szép napok.) Annál sikerültebb történeti vígjáték Nagy Lajos király házasságáról szóló darabja; ennek bonyodalma abból indul ki, hogy az ifjú király ingadozik a velencei doge és a bosnyák bán leánya között, mert nemcsak a szerelmet, hanem a politikai érdekeket is fontolóra kell vennie. (A király házasodik.) A társadalmi vígjáték terén szintén megnyilatkozott tehetsége: hőse, a nagyravágyó úriasszony, megválasztatja férjét országgyűlési képviselőnek, de később belebukik terveibe s ezzel együtt elveszti környezetére nehezedő zsarnoki hatalmát is. (Nők az alkotmányban.) A dologtalanság ostorozását célzó népszínművét a budapesti Népszínház számára írta. Jómódú iparosok, szerelmes mesterlegények, derék iparoslányok szerepelnek a darabban, majd megjelenik egy intrikus naplopó, de mesterkedései, hogy fölkeltse a becsületes iparosokban a nagyralátás ördögét és a zavarosban halászhasson, kudarcot vallanak. (Az ördög párnája.) Amilyen népszerű volt Tóth Kálmán mint szerelmi költő és hazafias lírikus, éppen olyan zajos sikereket aratott színdarabjaival is.
Tóth Kálmánt nemcsak a nagyközönség szerette, hanem az íróvilág is. Deák Ferenc, Eötvös József, Kemény Zsigmond és mások egyformán becsülték; Vadnai Károly rendkívül vonzó képet festett egyéniségéről. «Soha nem kereste kedvét abban a nemtelen szokásban, mely a nagyobb tehetségek és nevek kisebbítésében élvet, gyönyörűséget talál. Ellenkezőleg, a mások sikereinek is őszintén tudott örvendeni s kedvetleníté, ha a kitűnőket valahol ócsárolták». A kritika iránt rendkívül érzékeny volt, minden kis méltatlanság sajgó sebet ütött rajta. «Hiúnak tartották és az is volt, mint a költők, művészek, ez ingerlékeny faj, legnagyobb része, kik rendesen úgy tesznek, mint ahogy a rege fogja a Bajkál-tavára: fölfortyannak, hacsak tónak és nem tengernek nevezik. Költőnknek is sok kedvetlenséget okozott egy-egy kedvezőtlen kritika; de hozzá kell tennem, hogy soha költő nem táplálhatott ártatlanabb hiúságot, mint az övé volt. Irígység, elfogultság nem párosult azzal». A világ «igen szerencsés embernek tartotta, mert bőven aratta a sikert, nagy hírnévre tett szert, ünnepeket rendeztek tiszteletére, szokásos és szokatlan kitüntetésekben részesítették; nemcsak aranytollat, ezüstserleget s a hölgyvilágtól aranyos koszorút kapott, hanem még Miskolc városának nemes csizmadia-céhe is megválasztotta tiszteletbeli mesternek; továbbá elsőrendű irodalmi intézetek emelték tagjaik sorába; szülővárosa négyízben választotta meg képviselőnek s mester keze által festett arcképét helyezte gyűléstermébe; könyveit sűrűn adták ki és vették, lapjait állandó és nagy részvétel tartotta fenn; s csak adakozó természetén s a jövővel való mitsem törődésén múlt, hogy irodalmi keresményeiből jelentékeny vagyont nem gyüjtött. Mennyi külső szerencse!» S mégis, ez a szerencsés író sohasem volt boldog ember. Egyike volt azoknak a költőknek, akiket «egy ismeretes ötlet a selyembogárhoz hasonlított, mely másnak selymet, magának koporsót sző». (Tóth Kálmán emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 17. köt. Budapest, 1882.)
Beöthy Zsolt szerint Tóth Kálmán költészete a Petőfi-iskola körébe tartozik, ő mutatja legnemesebben a nagy lírikus hatását. «Dalos természet, érzésének folytonos költői hullámzásával s a kifejezés könnyed folyamatosságával. Különösen a szerelem fájdalmai tolulnak gazdag változatban ajakára s zengő, tetszetős hangon nyilatkoznak. A szenvedély erejéig azonban nem bír emelkedni, amint komoly hazafias versei sem vesznek igazi ódai szárnyalást. Mindig bizonyos édesség jellemzi, melyet némileg nyelvének természetes könnyedsége enyhít. Ez dallamos ugyan, de különösebb eredetiség varázsa nélkül». (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891.) – Széchy Károly szerint: «Alig pár esztendő alatt, még teljesen fiatalon, magasan kiemelkedett társai közül: eredetisége kiforrt, hírneve megalapult s mint szerelmi költő az ország legnépszerűbb dalnoka volt a forradalom után. Úgy tűnik elénk, igaza van Vadnainak, mint a líra Hamletje, kinek szerelmi történetében a szerelmi sóvárgás tragédiája nyilvánul, mert bár esengett a boldogság után, félt is tőle». Népdalainak sorozata «a haza minden zugába, a legalacsonyabb kunyhóba is elvitte nevét; merengő és epedő szerelmi dalai a magyar hölgyvilágban szereztek neki páratlan népszerűséget». A szerelmen kívül «honának és nemzetének szeretete is mélyen és nemesen ihlette». (A magyar líra a forradalom után. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907.)
TÓTH KÁLMÁN 1831. március 30-án született Baján. Atyja, egy hercegi uradalom számtartója, papnak szánta s ő be is lépett a pannonhalmi Szent Benedek-rend növendékei közé, de betegeskedése miatt távozni kényszerült és Pécsen folytatta tanulmányait. A szabadságharc idején beállt honvédnek, hadnagyi rangot nyert, résztvett több ütközetben. Mivel író akart lenni, 1851-ben Pestre ment, itt sikerült bejutnia Nagy Ignác mellé a Hölgyfutár szerkesztőségébe. Nevének csakhamar becsületet szerzett, költeményeit országszerte szavalták, színdarabjai nagy sikert arattak. Növelte népszerűségét, hogy politikai sajtóvétségért fogsággal büntették. 1860-ban megindította a Bolond Miskát, élclapja sokat tett a hazafias szellem erősítésére; hasonló sikerrel szolgálta az irodalmi élet elevenségét szépirodalmi napilapja, a Fővárosi Lapok. Ezt 1864-ben alapította. A Kisfaludy-Társaság 1860-ban, a Magyar Tudományos Akadémia 1861-ben választotta tagjává. Az 1860-as években állott sikereinek és népszerűségének tetőpontján, az 1870-es években már kevesebbet dolgozott. Lapvállalatait másoknak adta át, egészsége hanyatlott, lelke egyre borúsabb lett. Különösen az fájt neki, hogy szülővárosának polgárai kibuktatták a parlamentből. Élete végét szinte öntudatlan állapotban, testben-lélekben összetörve töltötte. 1881 február 3-án halt meg Budapesten.
Adatok Tóth Kálmán életéhez:
1831. – Március 30-án születik Baján. (Atyja Tóth György uradalmi számvevő, anyja Nigszthy Teréz, mindketten katolikus vallásúak. Testvérei közül nénje, Kempelen Győzőné Tóth Riza, az 1850-es években novelláival tűnt fel.)
1845. – Bencés novicius Pannonhalmán. (Egy évig tanul a monostor falai között, a szigorú életmód beteggé teszi. Kényszerű távozását fájlalja, elöljárói is sajnálkozva válnak meg tőle.)
1849. – A szabadságharcban huszárhadnagy. A világosi fegyverletétel után Bajára menekül. (Az osztrák hatóság sorozóbizottság elé állítja, de sikerül megmenekülnie a közkatonaság gyötrelmei elől.)
1851. – A Hölgyfutár segédszerkesztője. (Egyszerre kedvező helyzetbe kerül, mert harminc pengőforint havi fizetést kap Nagy Ignác szerkesztőtől.)
1856. – Huszonöt éves. Nőül veszi Majthényi Flórát. (Az előkelő származású leány kezéért küzdenie kell, mert Flóra édesanyja gazdag nemesurat óhajt gyermeke férjéül. A szerelmi frigy tizenkét évi házasélet után felbomlik, férj és feleség nem értik meg egymást, a költő 1868-ban elválik nejétől, a költőnőtől.)
1860. – Megválasztják a Kisfaludy-Társaság tagjává. Ebben az évben indítja meg a Bolond Miskát. (Humoros lapjának eleinte száz előfizetője sincs, de néhány hónap mulva már ötezren járatják. Megénekli az eseményt: «Bolond Miska pezsgőt iszik, No az ember lássa! De hát ötezerre megy már A prenumeránsa.»)
1861. – A M. T. Akadémia tagja lesz. (Gróf Pálffy Móric helytartó csak három évvel később hagyja helyben megválasztását, mert politikai sajtóvétség miatt hatósági eljárás indul meg ellene. A katonai törvényszék két havi fogságra ítéli s a Bolond Miska megjelenését három hónapra felfüggeszti.)
1864. – Megindítja a Fővárosi Lapokat. (A gyorsan felvirágzó folyóiratot 1867-ig maga szerkeszti, azután átadja Vadnai Károlynak.)
1865. – Szülővárosa megválasztja országgyűlési képviselővé. (Négy cikluson át tagja a parlament alsóházának, lelkesen küzd Baja érdekeiért, de 1876 után kimarad a képviselőházból. Eleinte Deák Ferenc programmját követi, később Tisza Kálmán híve lesz, vele együtt lép be a Deák-pártba. Mint kormánypárti politikust megbuktatják.)
1879. – Október egyik éjjelén agyszélhűdés éri. (Ettől kezdve élő halott. Csak egy vágya van, hogy meghalhasson.)
1881. – Február 3-án meghal Budapesten. Ötven éves. (Fia, Tóth Béla, ekkor már ismert író. Egykori hitvese, Majthényi Flóra, harmincnégy évvel éli túl.)
1894. – Szülővárosa szobrot emel emlékének. (A szobor Bezerédi Gyula alkotása.)
Kiadások. – Tóth Kálmán első versei az Életképek 1847. és 1848. évfolyamaiban jelentek meg. – Első önálló kötete tíz énekes népies hőskölteménye: Kinizsi Pál. Pest, 1853. (A nagyerejű hősről készült verses elbeszélés Petőfi Sándor János Vitézének és Arany János Toldijának erős hatását mutatja.) – Szerelmi vadrózsák. Két füzet. Pest, 1853–1854. (Lírai verseinek első gyüjteménye.) – Költeményei. Pest, 1854. (Nagy Ignác költségén.) – Száz új költemény. Szeged, 1856. – Egy királyné. Dráma négy felvonásban. Pest, 1858. (A M. T. Akadémiától száz arannyal jutalmazott pályamű.) – Tóth Kálmán összes költeményei. Két kötet. Pest, 1860. – Kipfelhauser költeményei: Pest, 1861. (A komikus alakot, a Bolond Miska élclap népszerű figuráját, a germanizálás kigúnyolására gondolta ki a költő. Verses füzete tízezer példányban kelt el.) – Bolond Miska költeményei. Pest, 1866. (Politikai és társadalmi vonatkozású verseinek gyüjteménye.) – Újabb költeményei. Pest, 1868. – Nők az alkotmányban. Vígjáték három felvonásban. Pest, 1871. (Először a Nemzeti Színházban: 1871.) – Huszonöt év után. Két kötet. Pest, 1873. (Verses munkáinak válogatott gyüjteménye költői pályájának huszonöt éves fordulójára.) – Az ördög párnája. Népszínmű három felvonásban. Budapest, 1875. (Először, a Nemzeti Színházban: 1875.) – Irkafirkák. Budapest, 1877. (Elbeszélések, emlékek.) – Összegyüjtött költeményei. Budapest, 1878. (Első teljesebb gyüjtemény.) – Összes költeményei. Két kötet. Budapest, 1888. (Végleges teljes kiadás.) – A király házasodik. Vígjáték három felvonásban. Budapest, 1898. (Magyar Könyvtár.) – Összes költeményei. Két kötet. Budapest, 1902. (Endrődi Sándor bevezetésével.) – Válogatott költeményei. Budapest, 1902. (Endrődi Sándor kiadása a Remekírók Képes Könyvtárában.)
Irodalom. – Greguss Ágost tanulmányai. Két kötet. Pest, 1872. – Toldy Ferenc: A magyar költészet kézikönyve. V. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. – Vadnai Károly: Tóth Kálmán emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 17. köt. Budapest, 1882. – Szana Tamás: Tóth Kálmán életrajza. Pozsony, 1885. – Erdélyi János: Tanulmányok. Budapest, 1890. – Ágai Adolf: Por és hamu. Budapest, 1892. – Tóth Kálmán emlékalbuma. Szerk. Horváth Cyrill. Baja, 1894. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. II. köt. Budapest, 1897. – Ferenczy József: Irodalmi dolgozatok. Budapest, 1899. – Vadnai Károly: Irodalmi emlékek. Budapest, 1905. – Salamon Ferenc: Dramaturgiai dolgozatok. Budapest, 1907. – Széchy Károly cikke: Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Bodola Gyula: Dobó István a magyar költészetben. Kolozsvár, 1908. – Gyulai Pál: Kritikai dolgozatok. Budapest, 1908. – U. az: Dramaturgiai dolgozatok. Budapest, 1908. – Gazdag Lajos: Az önkényuralom és Tóth Kálmán Bolond Miskája. Katolikus Szemle. 1909. évf. – Csernátoni Gyula: Petőfi-tanulmányok. Budapest, 1910. – Schmidt Béla: Tóth Kálmán lírája. Zombor, 1911. – A magyar irodalom története 1900-ig. Szerk. Ferenczi Zoltán. Budapest, 1913. – Alszeghy Zsolt: Tóth Kálmán drámaköltészete. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1913. évf. – U. az: Petőfi és az ötvenes évek magyar lírája. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 48. köt. Budapest, 1914. – Dömötör Pál: Tóth Kálmán életrajza. Budapest, 1914. – Alszeghy Zsolt: Tóth Kálmán lírájának fejlődése. Irodalomtörténeti Közlemények. 1915. évf. – Császár Elemér: Tóth Kálmán. Akadémiai Értesítő. 1915. évf. – Viszota Gyula: Tóth Kálmán akadémiai tagsága. U. o. 1915. évf. – Gondán Felicián: Emlékkönyv Tóth Kálmán születésének századik évfordulójára. Baja, 1931. – Rubinyi Mózes: Tóth Kálmán. Budapesti Szemle. 1931. évf. – Tordai Ányos: Mikor Tóth Kálmán a gimnázium diákja volt. Bajai ciszterci reálgimnázium értesítője. 1931. – Sajó Sándor: Emlékezés Tóth Kálmánra. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 58. köt. Budapest, 1932.
