A MAGYARORSZÁGI NÉMET IRODALOM A XIX. SZÁZAD MÁSODIK HARMADÁBAN.
A MAGYARORSZÁGI NÉMET IRODALOM A XIX. SZÁZAD MÁSODIK HARMADÁBAN.
A MAGYARORSZÁGI németek a XIX. század második harmadában eléggé önálló szellemi életet éltek. Hogy nem akadt soraikban igazi nagy írói egyéniség, ez inkább csak a véletlen játéka.
A könyvkiadás, könyvkereskedelem, nyomdászat még most is jórészt német kezekben volt, a magyar közönség szívesen támogatta vállalataikat. Számottevő nemzeti villongások nem mérgezték meg a jó viszonyt a magyarok és a németek között, csak az erdélyi szászok éltek teljesen elszigetelt világban, egyedül ők nem símultak a magyarokhoz. A Bach-korszak a magyarországi németek nyelvi erősödését fölötte segítette, de elmúlása után rohamosan megindult az asszimiláció folyamata. A hazai németség legkiválóbb fiai – az erdélyi szászok kivételével – magyarokká lettek, a magyar és nem-magyar értelmiség között a kiegyezés után leomlott minden válaszfal.
A magyarországi német irodalom a XIX. század második harmadában szoros kapcsolatban van az osztrák irodalommal. Nem pusztán szellemi kapcsolatok tűnnek szembe, hanem személyi összeköttetések is: Bécs, Pozsony, Pest, Buda, Nagyszeben és más városok német írói között erős a baráti együttműködés. Az osztrák romantika formai hatása és az ifjú Németország demokrata eszméi rányomják bélyegüket a hazai németség irodalmára, Bécs ösztönző és irányító erő marad évtizedekig. A külföld nagynémetjei az 1840-es években élénken figyelik a magyarosodás megindulását s iparkodnak ellenállásra buzdítani hazai fajrokonaikat. A panszlávizmus, illirizmus, dákoromanizmus eszméivel párhuzamosan a pangermanizmus idegen magvetői is feltűnnek, de az izgatás most még nem kelt nagyobb hullámokat, a külföldi germán érzékenység a hazai német józanságon és a magyar szabadelvűségen egyaránt megtörik.
A németországi és ausztriai színtársulatok ez időtájt is sokat szerepelnek az ország népesebb városaiban, a dunaparti pesti német színpadon állandó az idegen művészek vendégjárása; de az 1837-ben megnyílt magyar színház már erősen csökkenti a német színügy jólétét. A budai várban rosszul megy a német színészet. Budán nincs meg a pesti lakosság mozgékony érdeklődése, még a krisztinavárosi nyári színkört is inkább csak a hajóhídon átjáró pestiek töltik meg szombatonkint és vasárnaponkint.
A német színtársulatok műsora a bécsi színházak előadásaihoz igazodott, de olykor magyar darabokat is előadtak német átdolgozásban. Akadtak németül író magyar szerzőik is: így FRANKENBURG ADOLF. A színpadtól távolabb eső írók, amint a délvidéki PREYER JÁNOS példája mutatja, inkább csak könyvdrámákat írtak, a színészek azonban jól értettek ahhoz, hogyan kell a melodrámákat, tündérbohózatokat, vidám énekesdarabokat a közönség szája íze szerint összeróni. Komoly színműírói becsvágy leginkább az erdélyi szász drámaírókban élt.
HEYSER KERESZTÉLY történeti tragédiái s különösen ROTH DÁNIEL klasszikus kidolgozásra törekvő drámái erős tehetségre valló alkotások. Róth Dániel a drámában Schiller és Shakespeare, a történeti regényben Dumas és Walter Scott tanítványa. Drámáit Erdély multjából merítette, elbeszélő módja hasonlított Jósika Miklóséhoz. Versenytársa, MARLIN JÓZSEF, hatáskeltés dolgában nem érte utol, de minden elbeszélő munkájának nagy erőssége fantáziájának szárnyalása.
A lírában szintén kitűntek az erdélyi szászok: KÄSTNER VIKTOR költészetében nemcsak az erdélyi német népnyelv áradt gazdagon, hanem a szász népfaj érzelemvilága és a délkárpáti tájak lelke is közvetlen líraisággal nyilatkozott meg. A szász nemzeti öntudatot, a magyar erő előretörésével szemben, GELTCH JÁNOS és KIRCHNER JÁNOS költészete tüzelte legjobban. Nagynémet szellemű dalaikat, ódáikat és elégiáikat lelkesedéssel olvasták a Szászföld minden vidékén.
A magyarországi németség költészetében nem élesedett ki ilyen politikai elszántsággal a faji összetartás gondolata. STEINACKER GUSZTÁV az eljövendő boldog Magyarország kialakulásának reményében zendítette meg líráját s magyar honfitársaival vetekedve lelkesedett Széchenyi István eszméiért; KOLBENHEYER MÓRIC a kiegyezés nyugodtabb hangulatának jobb jövőben bízó, bölcselő szellemű költője.
Írók, szerkesztők:
BENKERT ANTAL (szül. 1794. április 30. Buda; megh. 1846. október 12. Pest) kereskedő, az egyik pesti vendégfogadó tulajdonosa, utóbb német színész és hírlapíró. Fia: Kertbeny Károly műfordító. Humoros karcolataiban Saphir Móric követője, novelláiban az érdekfeszítő mesékkel dolgozó francia elbeszélők tanítványa. A budai, pesti és vidéki színpadokon néhány színdarabját is játszották. Egy időben a Spiegel népszerű munkatársa volt. – Pester Lebensbilder. Hat füzet. Pest, 1830–1832. (Fővárosi életképek.) – Bunte Bilder aus dem Leben. Pest, 1842. (Élces modorú rajzok és torzképek.)
FRANKENBURG ADOLFról: a magyar novella fejlődését tárgyaló fejezetben. Négy tréfás színdarabot írt német nyelven (1839–1840), egy-egy darabjáért a pesti német színház igazgatójától hatvan ezüstforint tiszteletdíjat kapott egyszersmindenkorra. Vígjátékait Aradon, Pozsonyban, Sopronban és Temesvárt is elég jó sikerrel játszották. (Der seltene Nebenbuhler.) Egyik bohózatában Weber operáját, az Oberont, parodizálta.
GELTCH JÁNOS FRIGYES (szül. 1815. február 18. Medgyes, Nagy-Küküllő megye; megh. 1851. szeptember 7. Romosz, Hunyad megye) erdélyi evangélikus pap. Mint szászvárosi rektor, utóbb mint falusi prédikátor egyaránt lázas izgalommal kísérte a magyarság ellen irányuló szász nemzetiségi mozgalmakat. – Lyrische Gedichte. Brassó, 1841. (Öntudatos németségének megnyilatkozása.) – Das Lied von der Öffentlichkeit. Nagyszeben, 1845. (Gúnyos költemény az óvatos szász politikusok ellen.) – Liederbuch der Siebenbürger Deutschen. Két füzet. Nagyszeben, 1847–1851. (A daloskönyv politikai versei nemzeti ellenállásra tüzelik a szászokat. Munkatársai álnevű szász költők.) – Das Lied von den Magyaronen. Nagyszeben, 1849. (A magyarokkal békés viszonyt kívánó szász csoport verses gúnyolása.)
HENSZLMANN IMRÉről: a magyar kritika fejlődését tárgyaló fejezetben. Németnyelvű drámaírása romantikus szellemű. Könyvdrámákat írt, egyik munkája sem került színpadra. – Brutus und die Tarquinier. Historische Tragödie in fünf Akten. Pest, 1837. (Verses tragédia a Lucretia-témáról.) – Die Nibelungen. Lipcse, 1886. (Halála előtt két évvel nyomatta ki Hans Melzn álnév alatt.) – A kiváló művészettörténetíró mint publicista bátor hangon kelt a magyarság védelmére, mikor a külföldi német sajtó vádolni kezdte a magyarságot a nemzetiségi kérdésben. Folyóirata, a Lipcsében kiadott Vierteljahrschrift Aus Und Für Ungarn (1842–1844), a magyarság ügyének szószólója volt, tárgyilagosan ismertette a magyar helyzetet, visszautasította a támadó cikkek és röpiratok állításait. Munkatársai nagynevű magyar publicisták voltak: Csengery Antal, Kossuth Lajos, Lukács Móric, Pulszky Ferenc, Trefort Ágoston s maga a szerkesztő, Henszlmann Imre.
HEYSER KERESZTÉLY (szül. 1776. március 11. Brassó; megh. 1839. június 26. Bécs) erdélyi evangélikus pap. Ötvenkét éves koráig szűkebb hazájában élt, 1828-ban a bécsi ágostai hitvallású gyülekezet hívta meg első papjának, 1834-ben I. Ferenc császár kinevezte az ausztriai luteránus egyház szuperintendensévé. – Gedichte. Bécs, 1828. (Lírai költemények gyüjteménye.) – Vaterländische dramatische Schriften. Brassó, 1842. (Kéziratos drámaírói hagyatékából itt jelent meg Hans Benkner oder die Lebendigbegrabene című drámája. A romantikus színdarabot a brassói, nagyszebeni és pesti német színpadokon többször előadták.)
KÄSTNER VIKTOR (szül. 1826. december 3. Kerc, Szeben megye; megh. 1857. augusztus 29. Nagyszeben) erdélyi szász hivatalnok, a Bach-korszak idején a császári pénzügyigazgatóság tisztviselője Nagyszebenben. – Gedichte in siebenbürgisch-sächsischer Mundart, nebst freier metrischer Übersetzung in das Hochdeutsche. Nagyszeben, 1862. (A szerző már harmincegy éves korában elhúnyt, költői hagyatékát atyja, Kästner János Dániel evangélikus lelkész, adta ki.)
KERTBENY KÁROLY (szül. 1824. február 28. Bécs; megh. 1882. január 23. Budapest) könyvkereskedősegéd, utóbb hírlapíró, a Petőfi-Társaság tagja. Benkert Antal német színész és író fia volt, nevét 1848 elején változtatta hivatalos engedéllyel Kertbenyre. Nyugtalanul vándorolt a külföldön, közérdekű cikkek írásával és magyar munkák német fordításával kereste kenyerét, a magyar ügynek sok jó szolgálatot tett, a magyar irodalomért haláláig rajongott. Sok nehéz napja volt, élete utolsó éveiben a főváros adott számára szobát a Rudas-fürdőben, a kormány is segítette némi kegypénz kiutalásával. Az írói segélyegylet költségén temették el. A legtermékenyebb írók egyike volt: kilencven kötete jelent meg, százötven külföldi hírlapba dolgozott. – Gedichte von Alexander Petőfi. Frankfurt, 1849. (Ettől kezdve számos Petőfi-fordítást bocsátott közre önálló kötetekben. A Petőfi-kultusz terjedése sokat köszön lankadatlan buzgalmának.) – Erzählende Dichtungen von Johann Arany. Lipcse, 1851. (Utóbb még több Arany-kötet.) – Album hundert ungarischer Dichter. Prága, 1854. (Antológia a költők rövid életrajzaival.) – Gedichte von Michael Vörösmarty: Pest, 1857. (Nemcsak a nagyokat, hanem a kisebb költőket is szívesen fordította. Külön kötetben adta közre például Garay János költeményeit, utóbb Lisznyai Kálmán verseit.) – Ungarns Männer der Zeit. Drezda, 1861. (Arany János, Eötvös József, Jókai Mór, Toldy Ferenc és más kiválóságok bemutatása a német közönségnek.) – Jókai: Novellen und Erzählungen. Berlin, 1871. (Utóbb még tíz Jókai-könyv.) – Die Fürstenverrüthe von Melchior Baron Balaschscha. Lipcse, 1874. (A Balassa Menyhárt Árulásáról szóló komédia német fordítása.) – A magyar irodalom a világirodalomban. Budapest, 1876. (A különféle fordításokban megjelent magyar könyvek címeinek egybeállítása. Idegen nyelven 1876-ig 419 magyar munka jelent meg önállóan.) – Magyarországra vonatkozó régi német nyomtatványok 1454–1600. Budapest, 1881. (A további kötetek elmaradtak.) – Magyarországi német könyvészet 1801–1860. Két kötet. Budapest, 1886. (A hazai német nyomtatványok és a Magyarországgal kapcsolatos külföldi könyvek címjegyzéke. A félbenmaradt bibliográfiát Petrik Géza fejezte be.)
KIRCHNER JÁNOS KÁROLY (szül. 1821. április 9. Szászváros; megh. 1850. március 1. Marosvásárhely) szászvárosi hivatalnok. A szabadságharc idején a magyarok ellen harcolt, önként belépett az osztrák hadvezetőségtől szervezett szász vadászcsapatba, vitéz katona volt, hadnagyi rangot nyert. – Gedichte. Brassó, 1852. (A huszonkilenc éves korában elhúnyt költő a harctéren szerzett betegségének lett az áldozata.)
KOLBENHEYER MÓRIC (szül. 1810. július 17. Bielitz, Osztrák-Szilézia; megh. 1884. január 4. Sopron) evangélikus pap, Kolbenheyer Ernő Guidó hazai német író nagyatyja. Tanulmányait Eperjesen, Késmárkon, Bécsben és Berlinben végezte; 1836-tól az eperjesi, 1846-tól a soproni ágostai hitvallású gyülekezet lelkésze volt. Magyar költők német fordításaival érdemes emléket hagyott maga után. – Toldi. Pest, 1855. (Arany-fordítás.) – Festgedicht zur Huldigung der Evangelischen Ungarns Ihren k. k. Apost. Majestäten Franz Josef I. und Elisabeth in unterthänigster Ehrfurcht dargebracht zu Ofen-Pest im Monat Mai 1857. Pest, 1857. (Erzsébet királyné férje oldalán ebben az évben jelent meg először Magyarországon, ezt az útját ünnepli alattvalói hódolattal a költő.) – Toldis Abend. Pest, 1857. (Arany-fordítás.) – Geschichte der Ungarischen Literatur. Pest, 1865. (Toldy Ferenc irodalomtörténetének fordítása.) – Unter den Linden. Pozsony, 1872. (Bölcselő költemény.) – Toldis Liebe. Pozsony, 1888. (Arany-fordítás.)
LENAU MIKLÓS (szül. 1802. augusztus 13. Csatád, Torontál megye; megh. 1850. augusztus 22. Döbling, Ausztria), a XIX. század nagy német lírikusa. Nem tartozik a hazai német irodalomba, de születése és ifjúkora Magyarországhoz kapcsolja. Tanulmányait Pesten, Tokajban, Sátoraljaújhelyen, Pozsonyban és Magyaróvárt végzi, megtanul magyarul az Alföld szemlélete mélyen hat költészetére. A magyar föld németajkú gyermeke ő, lelki kapcsolatai soha sem szakadnak még a magyarsággal. Költészetének magyar elemei még Petőfi Sándor fellépése előtt az Alföld pusztái felé fordítják a külföld érdeklődését. (Die drei Zigeuner, Mischka an der Maros, Mischka an der Theiss, Der Räuber im Bakony, Theiss, Die Haideschenke, Die Werbung.) Lírája a mélabú költészete. Az élettől való elfordulását nem lehet csodálni, ha ismerjük sorsát. Amerikai kivándorlása, családi bajai, szerelmi élete, lelki zavarai, egészen a döblingi tébolydáig, eléggé rávilágítanak boldogtalan pályájára.
MARLIN JÓZSEF (szül. 1824. augusztus 27. Szászsebes; megh. 1849. május 31. Pozsony) erdélyi evangélikus teológus, pesti lapszerkesztő. Míg szász fajtestvérei a szabadságharcban karddal és tollal harcolták a magyarság ellen, ő ingadozott a két küzdő fél között. Neki már módjában volt közelebbről is megismerni a magyarokat, szíve időnkint a nemzeti ügy mellé vonta, de hazulról szemmel tartották. 1846-tól kezdve sokat tartózkodott a magyar fővárosban, Heckenast Gusztáv megbízta a Pester Zeitung helyettes szerkesztésével, Pesten volt akkor is, amikor a honvédcsapatok 1849 tavaszán a főváros felé közeledtek. Ekkor Bécsbe ment, utóbb a nyugat felől előnyomuló osztrák csapatokhoz csatlakozott, Pozsonyban a járvány áldozata lett. – Politische Kreuzzüge. Nagy szeben, 1847. (Politikai versek, szonettek, epigrammák.) – Attila. Három kötet. Pest, 1847. (A hun világot merész fantáziával festő regény.) – Sulamith. Két kötet. Pest, 1848. (Az ókori keleti világ regénye gazdagon színezett képekben.)
MOLTKE MIKSA (szül. 1819. szeptember 18. Küstrin, Poroszország; megh. 1894. Lipcse) könyvkereskedősegéd, utóbb újságíró. Voltaképen nem számítható szorosan az erdélyi szász írók közé, mert csak kilenc esztendőt töltött közöttük, de mégis beletartozik a hazai német irodalomba Siebenbürgen Land Des Segens kezdetű költeményéért. Hazafias énekét az 1840-es években Brassóban írta, szövegét Hedwig János zenésítette meg, a szöveg és dallam a szász nép ajkán nemzeti dallá lett. A szász összejöveteleken mai napig ez az ének az ünneplő közönség verses imádsága. Moltke Miksa porosz földről került Brassóba, az egyik könyvkereskedésben kapott segédi alkalmazást, megszerette és dicsőítette a szász népet. A szászok, mint német testvérüket, befogadták maguk közé, csak akkor fordultak el tőle, amikor lelkesedni kezdett a szabadságharc ügye iránt s beállt katonának az erdélyi magyar hadseregbe. Bem József tábornok kinevezte honvédhadnagynak. A forradalom bukása után az osztrákok besorozták a maguk hadsergébe, utóbb kiutasították. Ausztriából Németországba ment és súlyos anyagi küszködéssel kereste kenyerét. – Ufermuscheln. Lipcse, 1842. (Költői kísérletek.) – Wir sind ein Volk aus deutschem Blut. Lied im Geiste der Siebenbürger Sachsen gedichtet und ihrer edlen Nation gewidmet. Brassó, 1843. (Zenéje Hedwig Jánostól.) – Zwei Lieder für die Siebenbürger Sachsen. Brassó, 1844. (A nemes szász nemzetnek ajánlva.)
PREYER JÁNOS (szül. 1805. október 28. Lugos, Krassó-Szörény megye; megh. 1888. október 11. Kirchberg, Ausztria) bánsági német író, 1844-től kezdve Temesvár polgármestere, a kiegyezés után temesvári királyi táblabíró. A gimnázium hat osztályát a temesvári német középiskolában végezte, magyar szóra Szegedre ment, a jogot Nagyváradon és Pozsonyban hallgatta. Tisztviselői pályája kevés nyugalmat engedett számára, irodalmi munkássága meg-megszakadt. Lírai költeményei és drámai munkái nem a Délvidék népéhez és földjéhez kapcsolódnak, nincsen bennük bánsági jelleg, a nagy német klasszikusokban van a gyökerük. – Canova. Lipcse, 1853. (Könyvdráma olasz hősökkel. Színpadra nem került.) – Die Sulioten. Lipcse, 1854. (Ezt a szomorújátékát sem játszották. Mint előbbi színművében, ebben is Goethe, Grillparzer, Shakespeare s főként Schiller a mesterei.) – Ver sacrum. Gmunden, 1858. (Lírai versgyüjtemény.) – Hannibal. Bécs, 1882. (Bölcselő szellemű történeti dráma.) – Hunyadi László. Bécs, 1882. (Az előbbinél jóval gyöngébb tragédia.)
ROTH DÁNIEL (szül. 1801. december 22. Nagyszeben; megh. 1859. augusztus 25. Jasszi, Moldva) erdélyi evangélikus pap, utóbb orvosdoktor. Egy ideig a nagyszebeni ágostai hitvallású gimnázium tanára volt, innen a jasszii luteránus gyülekezet prédikátori székébe távozott, csak ezután szerezte meg Németországban az orvosi oklevelet. Így került vissza szülővárosába. 1849 tavaszán menekülnie kellett, mert Bem József csapatai bevonultak Nagyszebenbe s elfogták a magyar ügy elkeseredettebb ellenségeit. Roth Dániel idejekorán Romániába távozott, Jassziban katonaorvos lett, haláláig ott maradt. Életének utolsó éveiben tragikus csapás érte: elvesztette szemevilágát. – Dramatische Dichtungen. Két kötet. Brassó, 1841–1842. (Ebben Don Raphael és Die Normänner című drámái. Még több irodalmi értékű színdarabot is írt, de a színpadon egyik sem aratott sikert.) – Johann Zabanius, Sachs von Harteneck. Nagyszeben, 1847. (Az író főműve, az erdélyi szász regényirodalom egyik legkiválóbb alkotása. Hőse a XVIII. század elején élő, szerencsétlen sorsú nagyszebeni királybíró.)
ROTH ISTVÁN LAJOS (szül. 1796. november 24. Medgyes, Nagy-Küküllő megye; megh. 1849. május 11. Kolozsvár) erdélyi evangélikus pap. A medgyesi gimnáziumban tanított, utóbb lelkész volt szülővárosában. Életét az erdélyi szászság megerősítésének szentelte, széleskörű izgatást fejtett ki a népnevelés érdekében, fölvetette számos új intézmény létesítésének eszméjét. 1845-ben háromszáz sváb családot telepített Württembergből Erdélybe, hogy növelje a németség súlyát. A szabadságharc idején szerencsétlen vállalkozásba fogott: az ország törvényes alkotmányával nem törődve a szász falvak népét a magyarok ellen lázította s a szász városok polgárságát a császári udvar védelmére szervezte. Mikor Bem József csapatai kiverték az osztrák haderőt Erdélyből, Roth Istvánt elfogták, Kolozsvárra vitték, ott a haditörvényszék mint hazaárulót halálra ítélte és agyonlövette. Családjáról I. Ferenc József bőkezűen gondoskodott. A népéért rajongó férfiút életrajzírói az erdélyi szászok Luther Mártonának, mások a szász Pestalozzinak nevezik. Röpirataiban a Szászföld műveltségi és gazdasági helyzetét bátor szókimondással vizsgálta, nyelve zamatos népiességű volt, munkáit az egyszerűbb emberek is szívesen olvasták. (Wünsche und Ratschläge, eine Bittschrift für’s Landvolk, 1843; An mein Volk, 1843.) – Magyargyűlőlö röpirata: Der Sprachkampf in Siebenbürgen. Brassó, 1842. (A magyarság, úgy mond, retteg attól, hogy lassankint eltűnik a népek tengerében, ezért magyarosítani igyekszik a hazai nemzeti kisebbségeket. Próbálkozása nem fog sikerre vezetni. Ha az ország valamiképpen elszakadna Ausztriától és kivívná függetlenségét, az oroszok zsákmánya lesz; ha magyarosítással akarná állami egységét megszilárdítani, szándékával kudarcot vall. A szászokat nem lehet arra kényszeríteni, hogy magyarul taníttassák gyermekeiket; hiába iktatják törvénybe, hogy a hivatalok viselésének feltétele a magyar nyelv. Erdélyben hogyan áll a helyzet? Ha a magyar és a szász találkozik, oláhul beszél, ezt a nyelvet mind a ketten értik, nem az iskolában tanulják, hanem az iskolán kívül. S az oláhok mégis jogtalanok. Miért nem adja meg nekik a magyarság az őket megillető jogokat?)
SCHULLER JÁNOS KÁROLY (szül. 1794. március 16. Nagyszeben; megh. 1865. május 10. Nagyszeben) erdélyi evangélikus pap, a nagyszebeni ágostai hitvallású gimnázium tanára, utóbb császári iskolatanácsos. A szabadságharc idején a magyarok ellen foglalt állást, ezért Bem József csapatai elől kénytelen volt Bukarestbe menekülni. Az osztrák császári kormány bőséggel kárpótolta kitartásáért s Erdély visszafoglalása után előkelő állásba helyezte. Mint történettudós erős szervezőerő volt, maga is kiváló kutató és feldolgozó. Az 1850-es évektől kezdve egész új tudományos nemzedék serdült fel körülötte. Ifjabb éveiben a költészettel is szívesen foglalkozott. – Gedichte in siebenbürgischer Mundart. Nagyszeben, 1841. (Lírai költemények a szászok nyelvjárásában.)
STEINACKER GUSZTÁV (szül. 1809. március 1. Bécs; megh. 1877. június 7. Türingia) nyugat-magyarországi evangélikus pap. Tanulmányait Pesten, Pozsonyban, Rozsnyón és Késmárkon végezte, Debrecenben német leánynevelő-intézetet állított fel, 1845-ben Gölnicbányán lelkészkedett, utóbb külföldi német gyülekezetekben vállalt prédikátorságot. A Kisfaludy-Társaság 1875-ben megválasztotta külső tagjának. Magyar írók német fordításával jelentős érdemeket szerzett. (Abafi von Nicolaus Jósika, 1838; Pannonia. Blumenlese auf dem Felde der neuern ungarischen Lyrik in metrischen Übertragungen, 1840; Ungarische Lyrik von Alexander Kisfaludy bis auf die neueste Zeit, 1875.) – Harfentöne – aus dem Ungarnlande. Lipcse, 1835. (Költemények a sváb költői iskola stílusában. A költő szabadelvű protestáns, politikai lírájában a reformok híve.)
TEUTSCH GYÖRGY DÁNIEL (szül. 1817. december 12. Segesvár; megh. 1893. július 2. Nagyszeben) segesvári tanár, utóbb az erdélyi evangélikus egyházkerület püspöke. A Schuller Jánostól megindított újabb szász történetkutatást számos érdemes kortársával együtt továbbfejlesztette. Értekezéseinek és könyveinek száma igen nagy. – Nevezetes munkája: Geschichte der Siebenbürger Sachsen. Eine vom Verein für Siebenbürgische Landeskunde gekrönte Preisschrift. Hat füzet. Brassó, 1852–1858. (Újabb kiadása két kötetben: Lipcse, 1874.) – Die Reformation im Sachsenland. Brassó, 1852. (Mint előbbi művének, ennek is több új kiadása jelent meg.)
A hírlapirodalomban ez a korszak a zsidó zsurnalizmus gyors térfoglalásának ideje: A pesti és pozsonyi németnyelvű hírlapok és folyóiratok egy része zsidó vezetés alá kerül; a szerkesztők és munkatársak gyakorlati érzéke és irónikus szellemessége egyaránt erős. Mivel a zsidó családokban nem beszélnek magyarul, az írói hajlamú zsidó ifjú német íróvá lesz, így nyitva áll előtte a világ. Magyarországból Ausztria felé, innen Magyarországba hullámzik az új zsurnaliszta-nemzedék.
Az 1820-as évek úttörői közül Rosenthal Sámuel és Saphir Zsigmond most is buzgón dolgoztak. – Rosenthal Sámuel lapja, a Spiegel (1828–1852) és melléklapja a Schmetterling, szépirodalmi tartalmával, eleven híreivel, színházi kritikáival, divatjelentéseivel a legelterjedtebb sajtótermékek egyike. Számos ausztriai író támogatta, tetszett nekik a folyóirat demokratikus iránya. – Saphir Zsigmond a Pesther Tageblattal (1839–1845) naponkint megjelenő szépirodalmi lapot alapított, a szabadelvű törekvések ügyét modern szellemben szolgálta, magyar vonatkozású cikkek íratására gondja volt. – Klein Hermann napilapja, a Der Ungar (1842–1848), szintén kitűnt nemzeti érzületével: mindent a magyarság szempontjából ítélt meg, nem egyszer maga ellen haragította német előfizetőit. – A pozsonyi Pannonia a Pressburger Zeitung szépirodalmi melléklapja volt, Neustadt Adolf szerkesztésében (1841–1848) tekintélyes közlönnyé fejlődött, a magyar kultúrális eseményekről állandóan tájékoztatta közönségét. – Az új nemzedék németnyelvű zsidó írói (Beck Károly, Dux Adolf, Falk Miksa, Horn Ede, Hugo Károly, Weil Fülöp, Zerffi Gusztáv) főként ezekben a hírlapokban és folyóiratokban adták közre szépirodalmi és kritikai munkáikat. A szabadságharc idején a radikális korszellem javára több új lapalapítás történt, de a nemzeti küzdelem bukása még a régi vállalatokat is elsodorta. – Új kort nyit 1854-ben a Pester Lloyd megalapítása Weisz János szerkesztésében. A példás komolysággal szerkesztett pesti napilap tulajdonképeni célja a hazai kereskedelmi célok szolgálata volt, de a Pesti Lloyd-társulatnak ezt a szerencsés alapítását a lap ügybuzgó szerkesztői később az egész külföldet megbízhatóan tájékoztató politikai, gazdasági és művelődési fórummá fejlesztették. A külföld innen merítette Magyarországra vonatkozó napi ismereteit, különösen attól az időtől kezdve, amikor Falk Miksa került a szerkesztőség élére. (1867.) A magyar irodalom és tudomány figyelemmel kísérésére, és támogatására a Pester Lloyd szerkesztői és munkatársai mindig nagy gondot fordítottak. Minden pártos elfogultságtól mentesen, helyes érzékkel méltatták azokat a hazai kultúrális mozzanatokat is, amelyeket a magyar nyelvű lapok igen sokszor felületesen mellőztek.
Ez az írói nemzedék még nem asszimilálódott sem a magyarsággal, sem a németséggel: az 1867. évi emancipációig nem érezte magát a nemzet testébe tartozónak. A polgári egyenjogúsítás törvényének megalkotása után, 1867-től kezdve, új idők következtek. A különállás gátja leomlott.
Zsidó írók és szerkesztők:
BECK KÁROLY IZIDOR (szül. 1817. – Baja; megh. 1879. Bécs) hírlapíró. Tehetős bácskai kereskedő fia volt, jól tudott magyarul, de annyira mégsem tanulta meg hazája nyelvét, hogy magyar költő válhatott volna belőle. Bécsben orvosnak készült, Lipcsében filozófiát tanult, 1842-ben Pesten az Ungar főmunkatársa volt. Nem érezte jól magát a pesti írók közt, külföldre ment, olykor azonban hazalátogatott. Egy ilyen itthoni időzése alkalmával ismerkedett meg, 1846-ban, Petőfi Sándorral, költői lelkesedésében németre akarta fordítani verseit, de később lemondott tervéről. Élete utolsó éveit nagy nyomorban töltötte, a bécsiek többször gyüjtöttek insége enyhítésére, az államtól és a hírlapírók egyesületétől kegydíjat kapott. Ifjú éveiben heves forradalmár volt, a német politikai líra egyik patetikus művelője, kétségtelenül erőstehetségű író. Költészetének magyar elemei szembetűnők: a magyar földet és a magyar népéletet Lenauval versenyezve állította olvasói elé. (Jankó, der ungarische Rosshirt, 1841.) A zsidó bánatot és a szocialista eszméket szintén megszólaltatta munkáiban. (Lieder vom armen Mann, 1846.) Később elhagyta ősei vallását, radikális politikai felfogása is enyhült.
BRÓDY ZSIGMOND (szül. 1840. november 15. Miskolc; megh. 1906. január 6. Budapest), hírlapíró, szerkesztő, lapkiadó. Szegény sorsból küzdötte fel magát, jogot végzett, az 1860-as évek elején már ismert neve volt a főváros zsurnaliszta köreiben. A magyar és német hírlapokba és folyóiratokba számos verset, tárcát és vezércikket írt. Az 1870-es évektől kezdve a Neues Pester Journalt kiváló újságírói érzékkel szerkesztette, politikai napilapja még a Pester Lloydnál is jobban virágzott. A laptulajdonos-szerkesztő a legbőkezűbb kiadók egyike volt, vagyona nagy részét jótékony célra fordította. Születésének ötvenedik évfordulóján hatalmas összeget áldozott nemes célokra részint alapítványul, részint adomány gyanánt: a Magyar Tudományos Akadémiának húszezer forintot adott publicisztikai munkák jutalmazására, a hírlapírók nyugdíjalapját húszezer forinttal növelte, szerkesztőségi, kiadóhivatali és nyomdai alkalmazottai között harmincezer forintot osztott szét jutalmul. 1897-ben fölépítette a felesége emlékét őrző Bródy Adél izraelita gyermekkórházat, végrendeletében nyolcszázezer koronát hagyott jótékony célokra. Egész pályáját végigkísérte az irodalom támogatásának és a nyomor enyhítésének gondolata. I. Ferenc József király igaz érdemeket és nemes szívet jutalmazott, mikor a millenium évében kinevezte a magyar főrendiház tagjává.
DUX ADOLF (szül. 1822. Pozsony; megh. 1881. Budapest), családi nevén Dukesz, hírlapíró. Abban a világban nőtt fel, amikor valaki diplomás ember lehetett Magyarországon anélkül, hogy megtanult volna magyarul. A pozsonyi gimnáziumban latinul és németül tanítottak, a filozófia és a jog nyelve latin volt, az ifjúnak nagy fáradságába került, hogy szótár segítségével megértse a magyar szövegeket. A pozsonyi Pannoniában és a Pressburger Zeitungban 1843-től kezdve számos költeménye, novellája és irodalomismertető cikke jelent meg, eredeti munkáinál azonban jóval többet jelentett műfordítói tevékenysége. Úttörő Petőfi-fordításai a külföld figyelmét is ráirányították az irodalmi támadások középpontjában álló lírikusra. (Ausgewählte Dichtungen von Petőfi, 1847.) Számos más magyar klasszikust is ő mutatott be igazi propagáló erővel Ausztria és Németország olvasóközönségének. (Der Bauernkrieg in Ungarn 1514, von Baron Joseph Eötvös; Ungarische Dichtungen, 1854; Ein ungarischer Nabob, von Moritz Jókai, 1856; Bánk Bán, von Joseph Katona, 1858; Dichtungen von Johann Arany, 1861; Der letzte Herreines alten Edelhofes, von Paul Gyulai, 1877.) Külföldi lapokba, német lexikonokba sok lelkes cikket írt a magyar írókról. Irodalmi pályáján szerzett érdemei hálát érdemelnek; a Kisfaludy-Társaság hazafias ügybuzgalmáért választotta külső tagjai közé 1867-ben. Mint a Pester Lloyd munkatársa a tudományos és színházi rovat lelkiismeretes vezetésével elismerésre késztette kortársait. Alkalomadtán magyarul is írt, a Kisfaludy-Társaságban magyar nyelven olvasta fel székfoglaló értekezését, a bohózat elméletéről szóló pályamunkája szintén magyarul jelent meg a Társaság Évlapjaiban. A pozsonyi Toldy-kör 1882-ben emléktáblával jelölte meg szülőházát.
FALK MIKSÁról: a magyar nyelven író publicisták között. A német újságírást már tizenöt éves korában megkezdte. A Spiegel és az Ungar évfolyamai 1843-től kezdve egyre sűrűbben hozták irodalmi híradásait, a pesti német színház előadásairól szóló kritikáit, prózai és verses fordításait. 1847-ben Bécsbe ment s mint mérnöktudományi hallgató az ottani német lapokban folytatta hírlapírói működését. Az 1850-es évektől kezdve a magyarnyelvű hírlapirodalomnak is becsült publicistája lett. A kiegyezés megkötése után a Pester Lloydot közel négy évtizedig (1867–1906) szerkesztette.
HORN EDE (szül. 1825. Vágújhely, Nyitra megye; megh. 1875. Budapest), családi nevén Einhorn Ignác, rabbi, hírlapíró, államtitkár. Fényes pályát futott meg, anélkül, hogy áttért volna a kereszténységre. A nyitrai, pozsonyi és prágai jesivákban azaz ortodox zsidó talmud iskolákban a rabbinusi hivatásra készült, tizenhat éves korában bejutott a Pressburger Zeitung szerkesztőségébe, 1845-ben filozófiai tanulmányokat folytatott a pesti egyetemen. Mint német cikkíró és mint zsidó templomi szónok egyaránt jó nevet szerzett. A pesti izraelita hívők között radikális zsidó hitközséget szervezett, ennek a haladószellemű gyülekezetnek első hitszónoka volt, résztvett az Izraelita Magyarító Egylet alapításában. A hazai zsidóság érdekeinek támogatására 1848-ban megindította Der Ungarische Israelit című lapját. A szabadságharc idején hatásos szónoklatokban buzdította a zsidókat a magyar nemzeti törekvések támogatására, ezért 1849-ben menekülnie kellett. Lipcsében, Brüsszelben, Párisban hírlapírói és közgazdaságtudományi munkásságából élt; a német, belga, francia folyóiratokban évről-évre nagyszámú cikket helyezett el a magyar ügy javára; itthon nagy megbecsüléssel beszéltek hazafias érdemeiről. Mikor a kiegyezés után a Tisza Kálmán vezérlete alatt állú ellenzéknek közgazdasági szakértőre volt szüksége s a balközép a hazai németség megnyerése céljából egy német lap megindítását tervezte, a nagyhírű publicistát és pénzügyi tehetséget Párisból Pestre hívták s 1870-ben képviselői mandátumot juttattak számára. Öt évvel később a balközép egyesült a Deák-párttal, Horn Ede államtitkár lett a kereskedelemügyi minisztériumban, de néhány hónap mulva meghalt. Hogy milyen személyi súlyt jelentett a kiváló férfiú államtitkársága, legjobban mutatja az a valóság, hogy a magyar arisztokrácia és a dzsentri a millennium koráig egyetlenegy nem-nemesszármazású magyar politikust sem engedett miniszteri székbe, egyedül Wekerle Sándorral volt kénytelen kivételt tenni (1889), mert az ő rendkívüli pénzügyi tehetségét nem nélkülözhette az ország. A polgárság millióinak ebben a hátraszorítottságában csodaszámba ment, hogy az ősei vallásához állhatatosan ragaszkodó zsidó politikust államtitkárrá nevezték ki. (Nagyszámú német és francia munkája közül néhány: Zur Judenfrage in Ungarn, 1847; Ludwig Kossuth, 1851; Die Revolution und die Juden in Ungarn, 1851; La Hongrie et l’Autriche, 1859; L’économie politique, 1867.)
HUGO KÁROLYról: a magyarnyelvű munkáit tárgyaló fejezetben. Már az Iris 1826. évfolyamában jelentek meg német költeményei. Zsidóságából az 1840-es években tért át az evangélikus vallásra, de ez, amint később bevallotta, puszta formaság volt, külföldi érvényesülését akarta vele megkönnyíteni. Saphir Móric és Beck Károly mellett ő ennek a korszaknak legkiválóbb szépírói tehetsége: elsősorban drámaíró. – Mozaik von Bernstein. Lipcse, 1838. (Támadás az egyetemek orvosi tanítása ellen, egyben a homeopata orvoslás védelme.) – Sehnsuchtsklänge eines wandernden Hagestolzen. Hamburg, 1840. (Heine-modorú költő. Bár kozmopolita érzelmű s azt a földet vallja hazájának, amely dicsőséget és vagyont nyujt számára, olykor fellobban magyar rokonszenve.) – Die grosse Fibel in zwei dramatischen Dichtungen. Bécs, 1844. (Két bölcselő dráma Shakespeare és Calderon modorában. Az első: Das Schauspiel der Welt. A második: Der Stein der Weisen. Színpadra egyik sem került.) – Fibel der Ehre in zwei dramatischen Dichtungen. Bécs, 1845. (Az első dráma: Brutus und Lucretia. Előadását a bécsi Burgtheater és a drezdai udvari színház visszautasította, így került színre 1845-ben a pesti német színházban. A második dráma: Des Hauses Ehre. Az egyik berlini színpadon adták elő. A pesti Nemzeti Színházban is eljátszották mind a két színdarabot, az utóbbit Bankár És Báró címmel.) – Psalmen eines armen Poeten. Pest, 1846. (Lírai költeményeinek újabb gyüjteménye.) – Ein Ungarkönig. Pest, 1847. (Magyarul: Egy magyar király. A Mátyás királyról írt dráma magyar fordítását a Nemzeti Színház mutatta be 1846-ban. A szerző kitűnően tudott németül, de a magyar nyelvvel hadi lábon állt, eredeti német fogalmazásának magyar szövegét másokkal dolgoztatta át.) – Der Kaufmann von Marseille. Pest, 1859. (A Bankár És Báró eredeti német szövegének újcímű kiadása.) – Calderon Berlin, 1863. (Drámai költemény.)
KLEIN HERMANN (szül. 1805. Miskolc; megh. 1889. Budapest), az Ungar szerkesztője. Szépirodalmi és vegyestartalmú napilapját 1842-ben, indította meg Pesten: Der Ungar. Zeitschriftliches Organ für ungarisches Interesse, Kunst, Eleganz, Literatur, Theater und Mode. Munkatársai elsősorban a hazai, ausztriai és németországi zsidó írók soraiból kerültek ki. A jól szerkesztett szépirodalmi közlöny hét évig állt fenn (1842–1848). Nemcsak a német polgárság és a zsidó családok olvasták érdeklődéssel, hanem a németül tudó magyarok is. A szerkesztő élete a márciusi napokban veszedelemben forgott, mert a pesti utcák antiszemita népe az Ungar háza elé vonult s meg akarta ölni a szerkesztőség tagjait. Klein Hermann átadta lapját Zerffi Gusztávnak, Bécsbe költözött, itt üzletemberré lett, majd ismét Pesten telepedett meg, áttért az evangélikus vallásra s fölvette a Kilényi János nevet. Klein Kilényi jól tudott magyarul, nem úgy, mint legtöbb zsidó hírlapírótársa. Mint magyarkönyvek német fordítója érdemes emléket hagyott maga után. Jósika Miklós és Eötvös József több regényét németre fordította s így a magyar irodalmat közelebb hozta a magyarul nem értő hazai olvasóközönség érdeklődéséhez. (Abafi, 1839; Die Böhmen in Ungarn, 1840; Der Karthäuser, 1842.)
LUDASI MÓR (szül. 1829. Komárom; megh. 1885. Reichenau, Ausztria), családi nevén Gans, hírlapíró. A szabadságharc idején németnyelvű költeményeiben a zsidó sorsról verselt, az önkény uralom korában Bécsben kereste az érvényesülést, regényeket és színdarabokat írt. Az 1860-as évek elején indított német lapjában a konzervatív politikát támogatta s az uralkodóházzal való kiegyezés eszméjének szócsöve volt. A kiegyezés megkötése után gróf Andrássy Gyula miniszterelnök a magyar állami sajtóiroda főnökévé nevezte ki miniszteri osztálytanácsosi ranggal. Néhány év mulva Bécsbe került az osztrák-magyar külügyminisztérium sajtóirodájába. Pályája elején forradalmár volt, később állandóan az udvari érdekek szolgálatában állott, ezért I. Ferenc József magyar nemességgel tüntette ki. Haláláig megmaradt zsidó vallásában. – Die Töchter der Karpathenhexe. Bécs, 1854. (Regény.) – Elisabeth Báthory. Bécs, 1854. (Regény.) – Die Rache der Todten. Bécs, év nélkül. (Regény.)
NEUSTADT ADOLF (szül. 1812. Csehország) hírlapíró. Egy ideig a Pesther Tageblatt munkatársa volt, 1841-ben átvette a Pressburger Zeitung és a pozsonyi Pannonia szerkesztését. A kettős lapot több ízben elkobozták, mert a szerkesztő a forradalmi törekvések híve volt. A szabadságharc idején menekülnie kellett Pozsonyból, a forradalom dühétől megszállott német tömeg elpusztította a pozsonyi gettót, őt is halálra kereste. Mint hírlapíró Prágában, utóbb Bécsben telepedett le.
SZARVADY FRIGYES (szül. 1822. Szabadka; megh. 1882. Páris), családi nevén Hirschl, hírlapíró. A Pressburger Zeitung munkatársa volt, a szabadságharc alatt a magyar kormány szolgálatába állott, mint diplomáciai ügynököt kiküldték Párisba, itt a francia sajtó egy részében sikerült kedvező hangulatot keltenie Magyarország iránt. Egyrészt derekasan szolgálta a nemzeti ügyet, másrészt megpróbálkozott a német társadalom forradalmasításával is; utazásai közben szenvedélyesen agitált, névtelen röpiratokat tett közzé, izgató irányú hírlapi cikkeket írt. Az emigráció idején Kossuth Lajosnak és Teleki Lászlónak kiváló szolgálatokat tett mozgékonyságával. – Alexander Petőfis Gedichte. Darmstadt, 1851. (A Petőfi-versek fordításában Hartmann Móric forradalmi költő volt a társa: a gyüjtemény közös vállalatuk.) – Paris. Két kötet. Berlin, 1852. (A francia főváros jellemzése eleven képekben.)
WEIL FÜLÖP pesti tanító. A humoros és alkalmi verselésben Saphir tanítványa, a színműírásban Nestroy és más divatos színpadi szerzők utánzója volt. Szigligeti Edével csúnya irodalmi pöre támadt. Átmásolta németre a Szökött Katonát s mikor irodalmi lopását leleplezték, vakmerően még ő vádolta plágiummal a magyar szerzőt Amilyen sikere volt a pesti magyar színházban a Szökött Katonának annyira megbukott a budai német színházban a Deserteur. – Denkbuch der Überschwemmung von Pest und Ofen. Pest, 1838. (Költeménysorozat a pesti nagy árvíz emlékére. A szerző németül és héberül egyformán jól írt s mint zsinagógiai szónok is több ízben szerepelt sikerrel.)
WEISZ JÁNOS (megh. 1900. Temesvár) orvos, a Pester Lloyd első szerkesztője. Állásába testvére, Weisz Bernát, a Pesti Lloyd-társaság ujságbizottságának elnöke hívatta meg. A lapot 1854-től kezdve tizenkét éven át szerkesztette.
ZERFFI GUSZTÁVról: a magyarnyelvű kritika művelői között. Mint német író a pesti Spiegelnek és a pozsonyi Pannoniának volt a munkatársa. Humoros elmélkedést, novellát, költeményt, verses fordítást, könyvbírálatot, színi kritikát vegyesen írt, a szabadságharc idején a forradalmi irányt szolgálta, szélsőséges izgatásai miatt a világosi fegyverletétel után külföldre kellett menekülnie. Emigráns-társait rútul megcsalta, az osztrák önkényuralom zsoldjába állt, titkos kémjelentésekben tájékoztatta a bécsi rendőrséget a magyar bujdosók sorsáról és Kossuth Lajos terveiről. – Vespen. Pest, 1846. (Csípős versek.) – Gesammelte Werke Kossuth’s. Három kötet. Lipcse, 1850–1851. (Kossuth Lajos válogatott munkáinak német fordítása. Ekkor még nem ajánlotta fel szolgálatait a bécsi kémirodának, hanem emigránstársai teljes bizalmát élvezve a nemzeti ügyet szolgálta.)
Irodalom. – Sturm Albert: Dux Adolf emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 18. köt. Budapest, 1883. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Ágai Adolf: Por és hamu. Budapest, 1892. – Móczár József: Hugo Károly élete és színművei. Szeged, 1894. – Kőrös Endre: Hugo Károly ifjúsága. Irodalomtörténeti Közlemények. 1894. évf. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. Két kötet. Budapest, 1897. – Császár Elemér: Hugo Károly plágiumpöre. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1899. évf. – Kont Ignác: Hugo Károly és Bazancourt. U. o. 1899. évf. – Szántó Zsigmond: Lenau viszonya a magyarsághoz. Lugosi gimnázium értesítője. 1899. – Büchler Sándor: A zsidók története Budapesten a legrégibb időktől 1867-ig. Budapest, 1901. – Ádám György: Hugo Károly élete és művei. Kolozsvár, 1906. – Heinrich Gusztáv: Magyar elemek a német költészetben. Budapest, 1909. – Gragger Róbert: Beck Károly és a német politikai költészet. Budapesti Szemle. 1909. évf. – Porsche Rudolf: Harteneck alakja a magyar és az erdélyi szász költészetben. Budapest, 1909. – Vértesy Jenő: Hugo Károly iratai a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában. Magyar Könyvszemle. 1910. évf. – Gragger Róbert: Mischka an der Marosch. Vörösmarty hatása Lenaura. Heinrich-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Hajek Egon: Az erdélyi szász regényirodalom a XIX. század közepén. Budapest, 1913. – Roth Alfréd: Tanulmányok Roth Dánielről. Budapest, 1913. – Kereszty István: A magyar és magyarországi időszaki sajtó időrendi áttekintése. 1705–1867. Budapest, 1916. – Kádár Jolán: Német Shakespeare előadások Pesten és Budán, 1812–1847. Magyar Shakespeare-Tár. 1917. évf. – Venetianer Lajos: A magyar zsidóság története a honfoglalástól a világháború kitöréséig. Budapest, 1922. – Pukánszkyné Kádár Jolán: A pesti és budai német színészet története. 1812–1847. Budapest, 1923. – Angyal Dávid: Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél elkobzott levelezése. Budapest, 1925. – Loisch János szerkesztésében: A Szepesség. Budapest, 1926. – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – Hajnal István: A Kossuth emigráció Törökországban. Budapest, 1927. – Kornis Gyula: A magyar művelődés eszményei 1777–1848. Két kötet. Budapest, 1927. – Supka Géza: A Pester Lloyd hetvenöt éve. A Sajtó. 1928. évf. – Ujvári Péter: Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929. – Vatter Ilona: A soproni német színészet története 1841-ig. Budapest, 1929. – Osztern Rózsa: Zsidó újságírók és szépírók a magyarországi németnyelvű időszaki sajtóban a Pester Lloyd megalapításáig, 1854-ig. Budapest, 1930. – Szemző Piroska: Német írók és pesti kiadóik a XIX. században. 1812–1878. Budapest, 1931. – Farkas Gyula: A Fiatal Magyarország kora. Budapest, 1932. – Kardos Emília: A pécsi német sajtó és színészet története. Budapest, 1932. – Lelkes István: A magyar-francia barátság aranykora. Budapest, 1932. – Erdélyi László: Hugo Károly élete és művei. Szeged, 1933.
