SZÁSZ KÁROLY.
SZÁSZ KÁROLY.
A NEMES költői ízlés a kiegyezés korától kezdve SZÁSZ KÁROLYban találta meg egyik legerősebb támaszát. Arany János klasszikus irányának és Gyulai Pál kritikai elveinek volt a híve, legbensőbb érzelmei a valláshoz és hazához fűződtek, az élet megnyugtató eszményét a boldog családi életben látta. Távol állt minden szenvedélyességtől, erőszakos indulatok nem viharzottak lelkében; a polgári erények kultusza, mély erkölcsi komolyság, mértéktartó férfiasság jellemezték líráját. Legszárnyalóbb volt az ünnepi ódában, az elhunyt nagyok dicsőítésében, az érdemes elődök emlékének megújításában.
A nemzet elhunyt nagyjait ünneplő költészetében Bessenyei György dicsőségét zengő ódájával emelkedett legmagasabbra. A magyar irodalom újjászületése évfordulóján című magasröptű éneke az úttörő testőríró halhatatlan alakján kívül megeleveníti nemzeti klasszikusaink egész csillagtáborát s a bölcselő szellem sugarait szórja az irodalom nemzetfenntartó munkásságára. Övé az érdem – zengi a költő – Bessenyeié, ő rázta fel az ország félholt testét, ő indította útnak társait; nyelvünk az ő lelkesítése nyomán virult fel újra, Akadémiánkat az ő eszméje vitte a megvalósulás felé; nyomában járt minden magyar költő Kazinczy Ferenctől Arany Jánosig. Csodás a betűk varázsa, a szellem velük aratja győzelmeit, a rég letűnt nemzetek nagyságából csak az irodalom maradt meg. «Miért nagy Albion s Frank- s Németország? Sugárt reájuk mely nap fénye vét? Hogy kincseiket gályaszámra hozzák? Nem kincs, arany: kicsiny toll, te tevéd! Elásott kincset a lopók elorzzák, Nem Goethe, Shakespeare, Molličre nevét. Garmada elfogy, elfogy a nagy asztag, De dús a nép, mely szellemekbe’ gazdag.» – Ebben az Arany János Széchenyi Emlékezetével versenyző nagy ódában benne van Szász Károly irodalomszeretetének egész lángolása, magyar szívének nemes bizakodása, költői tehetségének férfias ereje, művészi stílusának ünnepélyes hullámzása, formai művészetének példaadó remeklése. Aranytollal szórja velős mondásait, szemléletes képeit, mélabús sóhajait; cicerói mondatai fordulatosan bontakoznak ki belső izgalmától lüktető strófáiban. Nemes eszmék, lélekemelő vigasztalások, kegyeletes visszaemlékezések és a nemzeti önérzet zengő hangjai teszik ezt a költeményét is, többi ódáját is, a maga lírájának és kora szellemének legjellemzőbb megnyilatkozásává.
Szász Károly lelke a legkisebb érintésre is megrezdült, ihlete mindjárt munkára hangolta. Házi tűzhelyének örömei és gondjai sok megható dalt és elégiát adtak lantjára. Első nejének és egyik leánykájának halálát a bánatos költemények kegyeletes füzérével gyászolta, de elégikus költészete később ismét teret engedett a megnyugvás lírájának. Az Isten házán kívül családi körében találta legnagyobb boldogságát, ide menekült vissza az élet zajából, itt élt munkájának és gyermekeinek. Mennyi álnokság, miféle verseny, mekkora törtetés zúg a világban; a hazugság, hízelgés, alku milyen zűrzavara szédít: «Hogy forr, tolong az ember árja! Ó ez a hiúság vásárja! Ez az örök-forgó kerék!» (Bálban.)
Elbeszélő költészete az Arany Jánostól megteremtett alapon épült. A magyar történelem nevezetes eseményeit különféle epikai műfajokban dolgozta fel, a balladától kezdve a hőskölteményig. Murány hölgye Wésselényi Ferenc és Szécsi Mária egybekelésének története; Hedvig hőse Nagy Lajos király leánya; Zrínyi a költő a Zrínyiász szerzőjének szerelmét, harcait és halálát mutatja be; Lorántffy Zsuzsánna szőnyege történeti képsorozat Erdély XVII. századi históriájából; Losárdi Zsuzsánna epizód II. Rákóczi Ferenc szabadságharcából: mindezek nagyobb költői elbeszélések a népies-nemzeti irány stílusában. Trencséni Csákban az Árpádház kihalása után bekövetkező pártvillongásokat, Álmosban a honfoglalást megelőző eseményeket énekelte meg. Leírásai szépek, párbeszédeiben sok a fordulatosság, előadása könnyen folyó, egyes részletei rendkívül formásak.
Legszebb elbeszélő költeménye: a Salamon. (1878.) Első része Endre és Béla testvér-villongásának története; második részében Salamon király uralkodásának eseményei játszódnak le; harmadik része a trónvesztett király utolsó küzdelmeit mondja el. A költő a huszonkét énekes hősköltemény meseanyagát a magyarországi középkori latinnyelvű krónikákból vette; gondos kortörténeti tanulmányokkal mélyedt bele a XI. század szellemébe; nemcsak világfelfogásban, hanem kompozícióban is ragaszkodott a Bécsi Képes Krónika szövegéhez. Eposzi mintául Arany János Buda Halálát választotta, ennek a nagyhatású elbeszélő költeménynek ódon nyelvén írta párosrímű tizenkettőseit. Hősei – Salamon, Szent László, Géza, Vid, Ernyei, Bátor Opos – a magyar középkor megtestesítői. Az Árpád-kori magyar élet színes jelenetekben lép az olvasó elé; tántoríthatatlan hűségű lovagok, gonosz udvari emberek, ájtatos hívők, éber papok, bujdosó leventék, egymás vagyonára áhítozó nagyurak véres tusakodása zajlik le az eposz lapjain. A csodás elemet álmok és látomások alakjában alkalmazza a költő. Szász Károly igazi művészi szellem és stílusos eposzíró; archaikus zengzettel ír, anélkül, hogy keresetté válnék; széles ecsettel és eleven színekkel fest; előadása tiszta hullámokban omlik; verselése mesteri.
Az emelkedett stílus és gondos verselés drámai munkáinak is főerénye. Társadalmi vígjátékokat és történeti drámákat vegyesen írt; néhány: színdarabját a Nemzeti Színházban sikerrel játszották; több drámája akadémiai jutalmat nyert. Tragédiái hőseivé Attilát, Szent Istvánt, Csák Mátét, Zsigmond királyt, Fráter Györgyöt és a szigetvári Zrínyi Miklóst tette; egyik történeti vígjátékának Mátyás király a legjellemzőbb személye. Színdarabjai közül legjobb a Heródes (1866) és a Bölcs Salamon (1889): mindkettő bibliai dráma, fölékítve romantikus motívumokkal. Az erősebb drámaiság hiányzik belőlük, de nyelvük költői.
Prózai munkái közül nevezetesek egyházi szónoklatai, irodalmi emlékbeszédei és esztétikai fejtegetései. Általában rendkívül széles az a mező, amelyen kora ifjúságától kezdve élete alkonyáig ritka alkotó erővel dolgozott.
Amilyen termékeny és változatos volt eredeti munkáiban, éppen olyan bőséggel és sokirányúsággal dolgozott a műfordítás terén. Egymásután ültette át a német, angol, francia és olasz irodalom remekeit. Beleélte magát a legkülönbözőbb hangnemekbe, játszva küzdött meg a legnehezebb versformákkal. A régibb magyar műfordítók közül senki sincs hozzá fogható; kortársai sorában is csak Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János és Bérczy Károly mérkőzhetett vele. Toldy Ferenc nem tartotta elkerülhetetlenül szükségesnek az alaki hűséget, Szász Károly a legszigorúbb föltételeket szabta a műfordítók elé s a maga részéről kitűnően megfelelt a teljes alaki és tartalmi hűségnek. Sűrű egymásutánban adta közre kisebb-nagyobb műfordításait: Béranger, Burns, Byron, Goethe, Heine, Victor Hugo, Lamartine, Longfellow, Moličre, Moore, Poe, Shakespeare, Tennyson és mások munkáinak eredeti versformában való átültetését. Bár a nyelv rendkívül rugalmasan hajlott keze alatt, a verselésnek meg egyenesen mestere volt, nem mindegyik fordítása sikerült tökéletesen. Legnehezebb vállalkozása Dante Isteni Színjátékának fordítása volt; legjobban remekelt a Nibelung-ének fordításában. Az utóbbit olyan művészettel tolmácsolta, hogy ez a munkája elavulhatatlan.
Szász Károly lírája, mondja Beöthy Zsolt, nem mindig vár a mélyebb érzésekre; bámulatos technikai készsége gyorsan és sűrűn foglalja versbe múlóbb hangulatait is. Hajlandó az áradozásra; s hogy mindent elmondjon, ami költőinek tetszik lelkében, sokszor lemond a tömör szerkezet hatásáról. Ezért nem tehetett lírai költeményeivel mélyebb benyomást, jóllehet ezektől sem tagadja meg senki az előadás ügyességét, a színek gazdagságát, a kifejezés hatásosságát, az érzés és eszmék finomságát. Verses elbeszéléseinek szerkezetei túlterheltek vagy szétterjedők, jellemrajzai nem mindig biztosak, de hatásos részletekkel, festői gazdagsággal, a költői szólam szépségével, a hangulat erejével mindegyik jeleskedik. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891.) – Lírai ere, úgymond Széchy Károly, öreg koráig nem csappant, röpte nem lankadt. Még alkalmi ódái is nagy időkre szólnak. A műbíró szinte zavarba jut, hogy mit méltányoljon bennük inkább: alkotójuk jellemző kezét, előadásának lendületét vagy hangbeli változatosságát. Regényes eposza, az Álmos, mint valami mozgalmas körkép, egyaránt kápráztat és gyönyörködtet; legbecsesebb elbeszélő költeménye, a Salamon, kitűnő trilógia. Az utóbbi annyi sikerrel, annyi naiv bájjal ábrázolja az Árpádok világát, hogy epikai értékét csak verselésének mesteri tökéletessége múlja felül. (A magyar líra a forradalom után. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907.) – Kéky Lajos szerint Arány János iskolájának Szász Károly a legkiválóbb tagja. «Mondai költészete teljesen Arany hatása alatt állóul mutatja, Arany tárgyiassága, egyszerűségének bája s kompozíciójának ereje nélkül, de nagy korfestő képességgel, gondos tanulmánnyal, a hagyományhoz való tisztelettel, az előadás lendületességével és elevenségével, a nyelv gazdagságával s a verselés zengzetességével.» (A magyar verses elbeszélő költészet a XIX. század második felében. Irodalomtörténet. 1912. évf.) – Szász Károly, olvassuk Horváth János emlékbeszédében, a legfogékonyabb impresszionisták egyike. «Benne az irodalom, a költészet benyomásai csaknem mélyebbre hatoltak s hatékonyabban ihlették alkotásra, mint az életéi. Betelni nem tudó gyönyörködéssel járta a magyaron kívül az egész művelt világ, nyugat és napkelet költészetének virágos mezőit s irodalommal telítettsége szakadatlan kiáradásra késztette. Egész élete irodalommal van átitatva: csupa merő irodalomélvezés és irodalomszerzés minden napja, zsenge ifjúságától élte alkonyáig. Az irodalom ösztöne kevés írónkat hatotta át ily ellenállhatatlan életerő módjára s amellett ily egészséges, ily életrevaló, minden félszeg, ábrándos, beteges vagy éppen dekadens mellékíztől ép oly tisztán és mentesen, mint a túltudatosság kényességeitől.» Eredeti műveivel a költészet minden ágában kivette részét a nagy magyar irodalmi korszak munkájából, de művészi hajlamait különösen a műfordítás elégítette ki. «Mindenki tudja, hogy műfordításaival szerzett legnagyobb érdemet. Sajnos, éppen ezen a téren lettünk iránta leghálátlanabbak; vagy nem olvassuk műfordításait vagy nem értjük valódi érdemét. Ki kell mondanunk ezzel szemben, hogy műfordításai szerves részei a magyar klasszikus irodalomnak s kivált Kisebb Műfordításai három kötetét úgy kellene újabb meg újabb kiadásokban felszínen és forgalomban tartanunk, mint tulajdon nagy költőinket, mert velük együtt a magyar nyelvművészet klasszikus díszei közé tartozik.» (Szász Károly emlékezete. Akadémiai Értesítő. 1929. évf.)
SZÁSZ KÁROLY 1829. június 15-én született Nagyenyeden. Atyja, idősebb Szász Károly, az országoshírű erdélyi politikus és egyben a nagyenyedi református kollégium tanára, nagy gonddal nevelte s a kitűnő tehetségű ifjú beváltotta a pályájához fűzött reményeket. A szabadságharc alatt fogalmazó volt a közoktatásügyi minisztériumban, később a honvédseregben szolgált; az önkényuralom idején a nagykőrösi és kecskeméti református gimnáziumban tanított, utóbb lelkész lett Kézdivásárhelyen, majd Kunszentmiklóson, végül Szabadszálláson. 1865-ben országgyűlési képviselővé választották, két évvel később a közoktatásügyi minisztérium szolgálatába lépett. Miniszteri tanácsos volt, mikor 1884-ben a dunamelléki református egyházkerület püspöki méltóságába emelték. Nemcsak a kálvinista hitélet vezérei közül magaslott ki, hanem előkelő helyet töltött be a Magyar Tudományos Akadémiában és a Kisfaludy-Társaságban is; az eszményekért rajongó magyarság lelkének Gyulai Pál mellett ő volt a legkiválóbb megszólaltatója, az európaisággal párosult nemzeti hagyományoknak leghűségesebb őre; méltán nagy tekintély a magyar irodalom világában. Hatvan éves írói pálya után 1905. október 15-én halt meg Budapesten.
Adatok Szász Károly életéhez:
1829. – Szász Károly születésének éve. Június 15-én születik Nagyenyeden. (Elődei magyar nemesek, atyja a nagyenyedi kollégium hírneves tanára, anyja Münstermann Franciska. Testvéröccsei közül érdemes pályát futottak meg: Szász Domokos erdélyi református püspök, egyházi szónok; Szász Béla kolozsvári egyetemi tanár, költő és filozófus. A szemerjai Szászok nemzetsége a XVIII. századtól kezdve áldásos munkásságot fejtett ki Erdély közéletében. A magyar hazafias szellem, a kálvinista vallásos buzgóság és az iskolaügy fejlődése egyformán sokat köszönt puritán lelkiségüknek.)
1845. – A kiváló tehetségű ifjú befejezi tanulmányait a nagyenyedi kollégiumban s átlép a kolozsvári református főiskola jogi és hittudományi tanfolyamára. (Barátságot köt a nála három évvel idősebb Gyulai Pállal, felolvassák egymásnak költeményeiket, közösen foglalkoznak irodalmi tanulmányokkal.)
1846. – Tizenhét éves. A szabad székely dala című költeményével négy arany jutalmat nyer. (Jutalmazott pályaműve mindjárt meg is jelenik az Életképek lapjain.)
1848. – Matematikai szaktanító a nagyenyedi kollégiumban. Murány hölgye című elbeszélő költeményével megnyeri a Kisfaludy-Társaság egyik pályadíját. Atyjával Pestre költözik. (Idősebb Szász Károly a két magyar haza úniójának kimondása után mint Vízakna követe az első magyar népképviseleti országgyűlés tagja, egyszersmind vallás- és közoktatásügyi államtitkár. Fia, az ifjú költő, a fővárosban lelkes politikussá lesz s megismerkedik a nevesebb írókkal. Szeretne beállni a honvédseregbe, de gyönge testalkata alkalmatlanná teszi a hadi szolgálatra.)
1849. – Pestről a kormánnyal együtt Debrecenbe menekül, fogalmazói kinevezést kap az atyja vezetése alatt álló közoktatásügyi minisztériumba. Június elején visszatérnek az osztrákoktól visszafoglalt fővárosba; ekkor beáll katonának s a világosi fegyverletétel után mint hadnagy menekül Haynau emberei elől. Egy hevesmegyei földbirtokos-házban talál menedéket. (Költői munkássága a szabadságharc idején sem szünetel; verseket és cikkeket ír Vahot Imre, Jókai Mór, Pálffy Albert lapjaiba. Az önkényuralom beköszönése után Nagy Ignác és Szilágyi Sándor folyóirataiba dolgozik.)
1850. – Nevelő a gömörmegyei Beje faluban. (Ekkor köt barátságot a keleméri pappal, Tompa Mihállyal. Szorgalmasan készül a lelkészi vizsgálatra.)
1851. – Huszonkét éves. Megválasztják tanárrá a nagykőrösi református gimnáziumba. (A magyar nyelv és irodalom tanítására kap meghívást, de katedráját fölcseréli a matematikai tanszékkel, csakhogy helyet adhasson Arany Jánosnak. Nagykőrösön van egykori nagyenyedi tanára, Mentovich Ferenc is; Nagykőrösre hozza el Erdélyből hitvestársának Szász Polyxenát, az Iduna néven ismert tehetséges költőnőt.)
1853. – Neje halála után Nagykőrösről Kecskemétre költözik. A kecskeméti református gimnáziumban a matematika tanára. (Ebben az évben hal meg atyja Marosvásárhelyen.)
1854. – Elfogadja a kézdivásárhelyi helvét hitvallású gyülekezet meghívását, az Alföldről a Székelyföldre megy, három évig erősíti hitükben kálvinista híveit. (1857-ben fölcseréli erdélyi lelkipásztori tisztségét a kunszentmiklósi papsággal.)
1858. – Mint kunszentmiklósi lelkész oltárhoz vezeti Bibó Antóniát, az egyik kiskunhalasi földbirtokos nagyműveltségű leányát. (Hitvestársa nemcsak papi hivatásában, hanem irodalmi munkásságában is ihlető erővel segíti. Gyermekeik emelkedett szellemű családi körben nőnek fel.) A M. T. Akadémia ebben az évben választja meg tagjai közé. (Székét 1859-ben foglalja el a műfordítás elveiről szóló értekezésével.)
1860. – Megválasztják a Kisfaludy-Társaság tagjává. (A Társaság egyik legtevékenyebb tagja, 1883-tól 1900-ig másodelnöke.)
1863. – Kunszentmiklósról Szabadszállásra megy át lelkésznek. (Református főesperes és egyházkerületi tanárvizsgáló bizottsági tag.)
1865. – A kiegyezési tárgyalásokra egybehívott országgyűlésen a fülöpszállási kerület egyhangúlag megválasztott képviselője Deák-párti programmal. (Szabadszállásról Pestre költözik, a Pesti Napló politikai cikkírója lesz, hatásos beszédeket mond a képviselőházban.)
1867. – Február havában megalakul az Andrássy-minisztérium, báró Eötvös József szervezni kezdi a vallás- és közoktatásügyi minisztériumot, Szász Károlyt meghívja minisztériumába osztálytanácsosnak. (Elbúcsúzik szabadszállási híveitől, de képviselőségét még rövid időre megtartja.)
1869. – Kinevezik pestmegyei tanfelügyelővé. (Terhes állását három évvel később a kisebb terhű jászkunsági tanfelügyelőséggel cseréli fel.)
1874. – Negyvenöt éves. Ez év márciusától kezdve miniszteri tanácsos a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban. (Hivatalos elfoglaltsága igen nagy, de azért a Budapesti Szemlének és a Fővárosi Lapoknak ő az egyik legtermékenyebb dolgozótársa. A Vasárnapi Ujság szerkesztőségében 1867-től kezdve harminc esztendőn át a főmunkatársi tisztséget tölti be. Költeményein, műfordításain, prózai fordításain és kisebb cikkein kívül közel háromszáz életrajzot ír a Vasárnapi Ujságba.)
1876. – A budapesti egyetemen az egyetemes irodalomtörténet magántanára. (Ebben az évben nevezik ki Gyulai Pált a magyar irodalomtörténet rendes tanárává.)
1884. – A danamelléki református egyházkerület püspökké választja, egyidejűleg a budapesti református egyház lelkésze lesz. (Miniszteri tanácsosságánál jóval nagyobb hatáskör nyílik meg előtte. A lelki vezetése alá helyezett kálvinista gyülekezetek ügyeit aggodalmas lelkiismerettel gondozza. Néhány év leforgása alatt kétszáznál több várost és falut látogat meg, hogy a református híveket megerősítse hitükben s a papságot gyakorlati tanácsokkal lássa el. Az egyetemes református konvent gyűlésein, az iskolaügyi tanácskozásokon, az emberbaráti egyesületekben, a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságban sokat dolgozik a magyar kálvinizmusért.)
1903. – Tizenkilenc évi nagyhatású működése után lemond püspökségéről. (Neje halála, testi erejének gyöngülése, szellemi frisseségének megfogyatkozása nyugalomra intik. Visszavonul az irodalmi élettől is.)
1905. – Halála október 15-én, hetvenhat éves korában, Budapesten. (Gyermekei közül: Szász Károly, a magyar képviselőház elnöke, költő és kritikus; Szász Béla közigazgatási bírósági tanácselnök, költő és műfordító; Szász Póla, a református vallásos költészet művelője, Vargha Gyula neje.)
Kiadások. – Nemzeti színek. Kolozsvár, 1848. (Gyulai Pál, Mentovich Ferenc és Szász Károly versei.) – Moore Tamás költeményeiből. Pest, 1853. (Műfordítások,) – Angol és francia költőkből. Pest, 1855. (Műfordítások.) – Hedvig. Gyula, 1856. (Költői elbeszélés négy énekben.) – Emlékbeszéd Széchenyi István fölött. Kecskemét, 1860. (Beszédei közül kiemelhetők még Teleki Lászlóról, Kriza Jánosról, Tompa Mihályról, Pázmándi Horvát Endréről és Győry Vilmosról szóló megemlékezései.) – Széchenyi emlékezete. Pest, 1860. (Alkalmi költeményeinek sorából különösen Bessenyei György, Csokonai Vitéz Mihály, Deák Ferenc, Eötvös József, Kazinczy Ferenc, Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály emlékét ünneplő ódái magaslanak ki.) – Lírai áloék. Pest, 1861. (Műfordítások.) – Béranger dalai. Pest, 1860. (Műfordítások többek társaságában.) – Költeményei. Két kötet. Pest, 1861. (Verseinek első gyűjteménye.) – Trencséni Csák. Pest, 1861. (A M. T. Akadémia Nádasdy-díjával jutalmazott költői elbeszélés tíz énekben.) – Magyarország története. Pest, 1861. (Tankönyv a középiskolák számára. Az 1850-es évektől kezdve több tankönyvet írt és fordított, valamennyi között ez a legsikerültebb.) – Zrínyi a költő. Pest, 1862. (Költői elbeszélés tíz énekben.) – A kis Ilonka emlékezete. Pest, 1862. (Költemények elhúnyt leányáról.) – Gyöngyvirágok. Pest, 1862. (Műfordítások.) – A századok legendájából. Viktor Hugo után. Pest, 1862. (Műfordítások.) – A versszavalás elméleti és gyakorlati kézikönyve. Pest, 1862. (Harmadik kiadása 1871-ben.) – Moličre vígjátékai. A Kisfaludy-Társaság kiadása. Pest, 1863–1883. (A teljes magyar Moličre-sorozatba a következő vígjátékokat fordította: A mizantróp, A férjek iskolája, A nők iskolája, A póralján negédesek, Sganarelle, Kénytelen házasság.) – Shakespeare minden munkái. A Kisfaludy-Társaság kiadása. Pest, 1864–1878. (A teljes magyar Shakespeare-sorozatba a következő drámákat fordította: Othello, Téli rege, Macbeth, Antonius és Cleopatra, Romeo és Júlia, A vihar, II. Richárd király, VIII. Henrik király.) – Két színmű. Pest, 1866. (Heródes, tragédia; A lelenc, vígjáték.) – Egy képviselő naplójegyzetei. Három füzet. Pest, 1866–1867. (Jegyzetek az 1865 végén megnyílt országgyűlés működéséhez.) – Losárdi Zsuzsánna. Pest, 1867. (Költői elbeszélés hat énekben.) – A Nibelungok. Pest, 1869. (Az eposzfordítás két kiadása közül az egyik gyönyörűen illusztrált díszmű. A művészi munkát a M. T. Akadémia 1873-ban a Marczibányi-díjjal jutalmazta.) – Álmos. Pest, 1870. (A M. T. Akadémia Nádasdy-díjával jutalmazott hősköltemény tíz énekben.) – Szász Károly kisebb műfordításai. Három kötet: Pest, 1872. (Béranger, Burns, Byron, Heine, Hugo, Lamartine, Longfellow, Moore, Wordsworth s más német, angol és francia költők lírai és elbeszélő verseinek átültetése.) – Byron, Hugo Viktor, Béranger. Pest, 1873. (Műfordítások.) – Lewes: Goethe élete, Két kötet. Budapest, 1874. (A prózai fordításban még termékenyebb volt, mint a verses fordításban. Különösen nehéz feladatot oldott meg a Nisard-féle francia irodalomtörténet magyar átültetésével. A Vasárnapi Ujságban évről-évre közreadta Verne-fordításait, ezekből kilenc kötet jelent meg a magyar ifjúság nagy örömére.) – Tennyson: Királyidillek. Budapest, 1875. (Műfordítások.) – Goethe lírai költeményei. Két kötet. Budapest, 1875. (Műfordítások.) – Salamon. Budapest, 1878. (A M. T. Akadémia Nádasdy-díjával jutalmazott hősköltemény.) – Gróf Széchenyi István és az Akadémia megalapítása. Budapest, 1880. (Számos akadémiai értekezése közül a tárgyánál fogva legjelentősebbek egyike.) – A világirodalom nagy eposzai. Két kötet, Budapest, 1881–1882. (Az egyetemes irodalom kiválóbb hőskölteményeinek elemzése számos szemelvénnyel.) – Kisebb költeményei. Két kötet. Budapest, 1883. (A M. T. Akadémia 1887. évi nagyjutalmával kitüntetett gyűjtemény.) – Dante Alighieri Isteni Színjátéka. Három kötet. Budapest, 1885–1899. (Formában és tartalomban egyaránt hű fordítás magyarázó jegyzetekkel. A művészi munkát a M. T. Akadémia 1901-ben a Marczibányi-díjjal jutalmazta.) – Schiller. Budapest, 1886. (Jellemrajz az Olcsó Könyvtárban.) – Trefort Ágoston. Pozsony, 1886. (Jellemrajz.) – Az Ember Tragédiájáról, Győr, 1889. (Először Arany János Szépirodalmi Figyelőjében jelent meg. A nagyműveltségű szerző az irodalmi tanulmányok írásában nagyon termékeny volt, esztétikai fejtegetései figyelmet keltettek, kritikáival számos ellenséget szerzett. Ebbe a tárgykörbe tartozó legjobb cikkei a Budapesti Szemle és a Vasárnapi Ujság évfolyamaiban jelentek meg, nagyobbára névtelenül.) – Bölcs Salamon. Budapest, 1889. (Dráma négy felvonásban. A Nemzeti Színház művészei 1889-ben mérsékelt sikerrel játszották. A szerző neve nem állt a színlapon, a szokatlan névrejtés felcsigázta a közönség kíváncsiságát, valami korszakos dolgot várt a bibliai drámától s mivel ezt nem kapta meg, várakozása közömbösségbe ment át. A napisajtó valahogyan mégis tudomást vett a szerző nevéről s kíméletlen bírálatokban mutatta ki ellenérzését a nagytekintélyű püspök-akadémikus iránt.) – Horatius. Budapest, 1890. (Jellemrajz az Olcsó Könyvtárban.) – Úti tárca. Budapest, 1890. (Költemények.) – Attila halála. Budapest, 1893. (Történeti dráma öt felvonásban. Akadémiai pályadíjjal jutalmazott mű.) – István vezér. Budapest, 1893. (Történeti dráma öt felvonásban. Akadémiai pályadíjjal jutalmazott mű.) – Ezer év. Budapest, 1896. (Ifjabb Szász Béla társaságában írt történeti drámai költemény három felvonásban.) – Madártávlatból. Budapest, 1897. (Az Olcsó Könyvtárban.) – Szász Károly művei. Öt kötet. Sajtó alá rendezte Ravasz László. Budapest, 1929. (Válogatott munkáinak gyűjteménye: költemények, műfordítások, egyházi beszédek, tanulmányok.) – Szász Károly ismeretlen sírversei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1929. évf. (Kozocsa Sándor közlése.) – Szász Károlynak Szemere Miklóshoz intézett levelei. U. o. 1930. évf. (Perényi József közlése.) – Szász Károly néhány zsoltárátdolgozása. A Nagykőrösi Arany János-Társaság Évkönyvei. 5. köt. Nagykörös, 1930. (Gulyás József közlése.)
Irodalom. – Fülöp Adorján: Szász Károly és Szemere Miklós költészete. Figyelő. 1888. évf. – Pintér Kálmán: Szent László király a magyar költészetben. Budapest, 1892. – Arany János hátrahagyott prózai dolgozatai. Új lenyomat. Budapest, 1897. – Farkas József: A pesti református egyház 101 éves története. Budapest, 1898. – Novák Sándor: Szász Károly élete és művei. Mezőkövesd, 1904. – Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái, II. köt. Budapest, 1905. – Kéky Lajos: Szász Károly Salamonja. Budapest, 1905. – Gyulai Ágost: Emlékbeszéd Szász Károly fölött. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1906. évf. – Kenessey Béla: Emlékbeszéd Szász Károly fölött. Protestáns Szemle. 1906. évf. – Széchy Károly: A magyar líra a forradalom után. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Székely György: Emlékbeszéd Szász Károlyról. Magyar Pedagógia. 1908. évf. – Beöthy Zsolt: Szász Károly emlékezete. Budapesti Szemle, 1909. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIII. köt. Budapest, 1909. – Tompos József: A magyar ballada története. Kolozsvár, 1909. – Kéky Lajos: A magyar verses elbeszélő költészet a XIX. század második felében. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Vargha Zoltán: A szemerjai Szász-család. Genealógiai Füzetek. 1912. évf. – Vértesy Jenő: Pörújítás. Irodalomtörténet. 1913. évf. – Újvárossy Szabó Gyula: Trencséni Csák Máté a magyar drámai és epikus költészetben. Debreceni ref. gimnázium értesítője. 1914. – Radó Antal: A magyar rím. Budapest, 1921. – Beöthy Zsolt: Romemlékek. Két kötet. Budapest, 1923. – Tolnai Vilmos; Burns Róbert Szombat-estéje irodalmunkban. Budapesti Szemle. 1923. évf. – Szász Károly: Emlékek. Budapest, 1925. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1924. – Berzeviczy Albert: Megemlékezés Szász Károlyról. Akadémiai Értesítő. 1929. évf. – Csűrős István: Emlékezés Szász Károly püspökről. Protestáns Szemle. 1929. évf. – Horváth János: Szász Károly. Napkelet. 1929. évf. – U. az: Szász Károly emlékezete. Akadémiai Értesítő. 1929. évf. – Kristóf György: Szász Károly első nyomtatásban megjelent költeménye. Pásztortűz. 1929. évf. – Kutas Kálmán: Szász Károly. Protestáns Szemle. 1929. évf. – U. az: Szász Károly. Széphalom. 1929. évf. – Patonay Dezső: Szász Károly. A Nagykőrösi Arany János-Társaság Évkönyvei. 4. köt. Nagykőrös, 1929. – Ravasz László: A pap-literátor. Budapesti Szemle. 1929. évf. – Vargha Gyula: Szász Károly. U. o. 1929. évf. – Voinovich Géza: Szász Károly. U. o. 1929. évf. – Győry Aranka: Szász Károly mint költő. Rimaszombat, 1930. – Szász Károly: A tiszadobi Széchenyi-emlék. Budapesti Szemle. 1930. évf. – U. az: Szász Károly Halason. A kiskunhalasi ref. gimnázium értesítője. 1930. – Gulyás Sándor: Szász Károly emlékezete. U. o. 1930.
