NAGYKANIZSA

Teljes szövegű keresés

NAGYKANIZSA
Nagykanizsa – viszonylag kis népessége ellenére- nemcsak Zala megye, hanem az egész Dunántúl igen fontos települése. Földrajzi adottságai fejlesztették elsőrendű vásárhellyé. Az alacsony Zalai-dombvidék és a belső-somogyi hátság közt lévő széles völgyben, a Murába ömlő Kanizsa-folyócska keleti partjára települt, míg tőle mintegy három kilométer távolságra, a Kanizsa nyugati oldalán Kiskanizsát találjuk. A város földrajzával, történelmével foglalkozó valamennyi munka megemlíti, hogy a két Kanizsa közt elterülő mocsaras rétségben, egy nagyobb homokdombon állt Kanizsa vára, ami különösen a 16–17, században bírt katonai jelentőséggel. Megemlítik azt is, hogy Nagykanizsa csinos, városias település, sok nagyszerű épülettel, intézménnyel, s hogy vele ellentétben Kiskanizsa elhanyagolt falu, rendezetlen portákkal, apró parasztházakkal. A két Kanizsa 1880-ban egyesült. A leírások megegyeznek abban is, hogy Nagykanizsa, főleg a vasút kiépülése után, a közlekedés, a kereskedelem terén nagyot fejlődött, s a századvégre egy érdekes, sok vonatkozásban egyedinek is mondható városfejlődés eredményeként nemcsak Zala megye legnépesebb, leggazdagabb városa lett, hanem nagyobb területek, távoli vidékek közlekedése és kereskedelme szempontjából is számottevő helységgé vált.
A kanizsai vár egy nagy kiterjedésű uradalom központja volt. Nagykanizsát váraljai településnek is vehetjük, mezővárosi státussal, vásártartási joggal. Kiskanizsa pedig jobbágyfalu volt, s bár a múlt században ez a település is mezővárosi besorolást nyert, mindvégig megmaradt földműves, állattartó, mezőgazdasági településnek. Nagykanizsa mezővárosa egyrészt a vár, az uradalom, másrészt a település földrajzi adottságai révén egy nagy kiterjedésű termelési körzet központja is volt. Annak a – főleg földműveléssel, erdőműveléssel, állattartással foglalkozó – területnek volt a központja, amely a Balaton délnyugati sarkától, a Kis-Balatontól délre-délnyugatra terül el, és egészen a Dráváig, illetve a Muráig tart. A terület gazdasági jelentőségét fokozza, hogy Nagykanizsát érintve egy rendkívül fontos útvonal (Buda–Székesfehérvár–Siófok–Komárváros–Nagykanizsa–Letenye–Csáktornya–Varasd–Zágráb–Károlyváros–Fiume; illetőleg Csáktornya–Celje–Ljubljana–Trieszt–Velence) haladt rajta keresztül, amit nagyjából aztán a vasút is követett. A középkorban nagyrészt ezen az útvonalon bonyolódott le a Velencébe irányuló magyar marhakereskedelem. A középkori kanizsai vásárokat a szarvasmarha- és a gabonavásárok jellemezték, valamint az, hogy az itt összevásárolt árukat főleg Horvátországba, illetve a tengerpartra, legtávolabb Velencébe szállították. A 16–17. század veszedelmekkel teli időszakában sem szűnt meg a kanizsai árucsere, bár súlypontja áttolódott a védettebb Lendva vásáraira.
685Számottevő és a kanizsai vásárok forgalmába mindjobban bekapcsolódó kézművesség, ipari tevékenység a 18. században fejlődött ki, az első céhszabadalmak a 17. század végéről származnak (kovács, pék-sütő, kőműves, ács, kalapos stb.). Mind a városban, mind a környező falvakban, mezővárosokban több, céhen kívüli mester is dolgozott (csizmadia, szabó, fazekas, takács, szíjgyártó, kerékgyártó stb.) és árusított a kanizsai vásárokon. A kanizsai heti- és országos vásárokon mindig, a legutóbbi időkig, igen sok vándorárus és vásározó iparos vett részt.
Nagykanizsa igen korán, 1697-ben kapta új, első vásárkiváltságát. Ebben a szabadalomlevélben csak országos vásárról volt szó. Még az ezt bővítő 1722. évi újabb, második vásárszabadalom is csak országos vásárról tudott, akárcsak a harmadik, az 1741. évi. Az 1783-ban kapott újabb, immár negyedik vásárszabadalom azonban már hetivásárt is engedélyezett. 1808-ban szaporították az országos vásárok számát, 1837-ben pedig a hetivásárokét. Végső kifejlésben Nagykanizsa évi hat országos vásárt tartott. Méghozzá a következő, eléggé körülményesen meghatározott időpontokban: az első vásárt „február 2-ka előtti, vagyis gyertyaszentelő előtti hétfőn” tartották. A másodikat „húsvétvasárnap előtti hétfőn”. A harmadikat „pünkösdvasárnap előtti hétfőn”; a negyedikre pedig „aug. 15-ike előtti, vagyis Nagyboldogasszony előtti hétfőn” került sor. Az ötödik kanizsai vásár időpontja „okt. 15-ike előtti, vagyis Terézia előtti hétfő” volt, azonban, ha október 15-e hétfőre esett, akkor azon a napon tartották. A hatodik vásár „decz. 8-ika előtti, vagyis boldogasszony fogantatása előtti hétfőn” volt. A nagykanizsai vásárok kétnaposak: hétfőn termény- és állatvásárt tartottak, kedden pedig iparcikk-, kirakodóvásár volt. Mind a termény- és állatvásárok, mind pedig a kirakodóvásárok nagy forgalmú, népes sokadalmak voltak, nagy számmal jelent meg rajtuk a délnyugat-dunántúli parasztság, a környező falvak, mezővárosok vásározó mesteremberei, de távoli kereskedelmi központok képviselői is, Pestről, Zágrábból, Fiuméból, Ljubljanából. Nagykanizsán a mindennapi piacokból előbb a szerdai, majd pedig a pénteki fejlődött hetivásárrá. A helyi termékek felvásárlása szempontjából terményre, állatra nézve a szerdai, az iparcikkre nézve pedig a pénteki hetivásár volt a jó, a nagy forgalmú. A vonzáskörzet sok apró falujából, kisebb-nagyobb mezővárosából, a Dráva mente községeiből, Barcstól a fuvarosságáról híres Tótszerdahelyig és onnan a Mura mellékéről fel egészen a Kerka völgyén Magyarszombatfáig, Gödörházáig, északon pedig Keszthelyig, Marcaliig szinte kizárólag Nagykanizsára piacoltak, vásároztak. Ez a kiterjedt vonzáskörzet – amelynek közgazdasági jelentőségét az is fokozta, hogy az e területen és szomszédságában található nagybirtokok, uradalmak is Nagykanizsára jártak adni-venni – biztosította azt, hogy a nagykanizsai árucsere gyorsan kilépett a helyi viszonyok közül és nagykereskedelemmé fejlődött. Nagykanizsa különböző árucsere-alkalmairól is elmondhatjuk, hogy a 17-18. század fordulójától mindjobban elkülönültek egymástól a helyi igényeket kielégítő, főleg élelmiszerárusítással foglalkozó, ún. belső piacok és a nagykereskedelmi hálózatba bekapcsolódó, a helyi igényeken túlmutató, felvásárlásból és anyagellátásból álló heti- és országos vásárok. Minden kutató megegyezett abban is, hogy Nagykanizsa árucseréjét, közlekedését és kereskedelmét tekintette a nagyarányú urbanizálódás alapjának (Makoviczky 1934; Degré 1972). Különösen pedig a vasút megépülte után hangsúlyozták Nagykanizsa közlekedési fontosságát, elsőrendű átkelőhely voltát Horvátország, a tengerpart, Észak-Itália felé.
A nagykanizsai piacok élelmiszer-különlegességei közé tartozott a mindenkor árusított drávai hal. Viszonylag sok erdei termék – például gomba – került a piacra, és mindig nagy volt a tej, tojás, a tejtermékek (túró) piaca is. A terményvásárok alapját a búza képezte, de árpát, zabot, sőt rozsot is sokat árusítottak. A századfordulóig mindig lehetett kölest is kapni Kanizsán. A kukorica csak a legutóbbi időben vált fontos terménnyé, árucikké Kanizsán, mégpedig a sertések intenzív, főleg kukoricára alapozott hizlalásának hatására. Az állatvásárok fő áruja a szarvasmarha volt. Nemcsak a továbbtenyésztésre alkalmas tejelő szarvasmarhának volt mindig nagy keletje, hanem a vágómarhának is. Számottevő volt az ökörforgalom is, főleg az uradalmak vonatkozásában. A lóvásár ugyancsak fontos és nagy volt, különösen az erős, már betört, egy-két éve befogott lovak voltak kelendőek. A nagykanizsai állatvásárokon mindig – századunk derekáig egyre fokozódóan – sok sertés cserélt gazdát. Nagy részüket kiszállították az országból, de sokat a nagykanizsai hizlaldák vásároltak föl. A kirakodóvásárok fő árucikkei a ruhaneműek voltak: anyagok és készítmények egyaránt, aztán különféle háztartási eszközök, cserép- és fémedények, bútorok, járművek: szekerek, kocsik, tragacsok; bognármunkák: kádak, vödrök, hordók.
A nagykanizsai piacok, heti- és országos vásárok életében – Pécs, Győr vásáraihoz hasonlóan – sokoldalú, az árucserén keresztül érvényesülő interetnikus kapcsolattal, hatással számolhatunk. Mindenekelőtt horvát, dalmát, szlovén és osztrák hatásokról beszélhetünk, de számottevő a városba a 18. század végétől – a nagykanizsai piacok és vásárok, illetőleg kereskedelem erőteljes fejlődésével párhuzamosan – 686betelepülő zsidóság hatása is. A nagykanizsai piacokat, de még inkább a heti- és országos vásárokat több magyar népcsoport tagjai is felkeresték, mégpedig rendszeresen. A Dráva mente magyarságának központi vásárhelye volt, de rendszeresen megfordultak itt az ormánságiak (különösen a nyugat-ormánságiak), göcsejiek, hetésiek, őrségiek, és mindig nagy számmal a somogyiak (főleg Belső-Somogyból), valamint a Balaton déli partján lakók, Siófoktól Balatonszentgyörgyig. Bármilyen magas fokúra fejlődött is Nagykanizsa közlekedése, a kiterjedt vonzáskörzet számtalan apró településéből csak gyalog (batyuzva) vagy csak szekéren lehetett Nagykanizsát megközelíteni. Ezért Nagykanizsa vonzáskörzetében hosszú ideig megmaradt mind az egyéni szekerezés, mind a fuvarozás intézménye. Ez utóbbi különösen a nagy tételekben vásárra szállított termények, anyagok esetében maradt fenn sokáig (Fényes 1851: II. 172).
Nagykanizsa vásárhely voltát településmódja, települési változásai is igazolják. A városon keresztülhaladó országos főútvonal a település középső részén először orsószerűen kiszélesedett, majd pedig tágas, nagyjából téglalap alakú térré formálódott. E piac-vásártér körül épültek fel a város életében oly nagy szerepet játszó magtárak, raktárak, vendégfogadók, boltok, később a pénzintézetek, illetve az igazgatási központok; egyszóval az a bizonyos „kis városi üzletnegyed”, amely itt, Nagykanizsán sajátosan nagyvárosi képet nyert, a vásárhely jelentőségének megfelelő középületek, középületsorok nagyvonalú megépítésével.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem