III.
III.
Pál elkerül a szülői háztól. – Elemi iskolázása Komáromban. – Hányatott gimnáziumi pályája. (1765–1772) Poéta és rhetor Pápán. – A pálos gimnázium hatása. – A tanulmányok rendje és az iskola szelleme. – A hazafias érzés. – Pálos szerzetesnek készül. – Elhatározásának okai. – A föltevések s a természetes magyarázat. – 1772-ben beöltözik a rendbe.
Nagyon korán elkerült a szülői háztól Ányos. Hét éves lehetett, mikor az elemi iskola elvégzésére atyja Komáromba küldte* a fiú nagyszüleihez,* hogy ha már a családi tűzhelytől távol kell a kicsiny gyermeknek ifjú éveit tölteni, a szerető nagyszülők házában ne érezze az idegen hely ridegségét. Komáromi életéről és tanulmányairól jóformán semmit sem tudunk. Hogy a nagyanya körében kellemes élete volt a kis fiúnak, az természetes, de csak föltevés,* hogy a gimnázium előkészítő tanfolyamát a városi elemi iskolában végezte, jobban mondva, hogy ott tanult meg írni és olvasni, az onnan következik, hogy a komáromi jezsuita iskolában régebben fönnállott előkészítő osztályokat 1729-ben, illetőleg a közöttük legmagasabbat, a minimát 1732-ben megszűntette a rendtartományi főnök.* Úgy látszik, csak egy, legföljebb két esztendőt töltött Ányos Komáromban, s az elemi ismereteken kívül nem vésődött más emlékezetébe, mint a híres komáromi kőszobor, a töröknek fügét mutató szűz, mely a vár oldalába illesztve, azt a büszke igazságot jelenti, hogy nem találkozott még ellenség, a melynek Komárom vára megadta volna magát.* Ez volt az első történelmi emlék, mely Ányos fejledező értelmére hatott, s ez is, mint az eddigi családi traditiók, általános és színtelen volt.
Batsányi, Ányos élete (Műveinek 1798-iki kiad. XV. l.); Horányi, Nova Memoria 1: 171.
Batsányi id. helyen azt mondja, hogy Ányos nagyanyjánál tartózkodott Komáromban. Mi inkább nagyszülőit írtunk, mert nagyatyja csak a 70-es évek közepén halt meg. (1773-ban még kétségtelenül élt, a mint ezt Fekete Ferencznek és Györgynek a győri káptalantól hiteles másolatban kiadott kötelezvénye bizonyítja. A másolat az Ányos-család esztergári levéltárában.) Mikor költöztek vissza Rötthék Komáromba, arról nincs adatunk.
Nagyanyja állítólagos kényeztetése, a miről Koltai Virgil beszél (Ányos Pál, 7. l.), nem lehetetlen, sőt valószínű; e föltevésből azonban messzemenő és kellően meg nem okolt következtetéseket levonni és azt állítani, hogy itt fejlődött ki Ányosban a makacsság, dacz és engedetlenség, nem szabad, mert nemcsak bizonyság nincs reá, hanem ellenkezőleg Ányos későbbi jellemvonásai is ellene szólnak.
A komáromi róm. kath. gimn. története (A komáromi kath. gimn. 1893/94. évi értesítője) 43–44. l.
Levele Kónyihoz 1779 szeptember 11-ről.
1765-ben Győrbe került minor parvára a jezsuiták gimnáziumába.* Miért nem folytatta Komáromban tanulását, a hol ebben az időben teljes gimnázium állott fönn, nem tudjuk. Talán az 1764/65-ben hónaponként megújuló földrengések rémítették meg szüleit?* Lehet az is, hogy atyja közelebb akarta tudni fiát magához, ezért vitte Győrbe, a Veszprém vármegyei nemesség kedvelt tartózkodó helyére, a mely ugyan szintén kívül esett a vármegye határán, de a melylyel az érintkezést állandóan fönntartották, s a vármegye székhelyével szemben az volt nekik, a mi a fölsődunai megyék lakosainak Budával szemben Bécs. Itt tanult István bátyja, János is, ez a poéták, az a minores parvistae-k között szerepel ezen esztendő (1765/66) katalogusaiban, s előbbi a rhetorok, utóbbi a maiores parvistae sorában a következő 1766/67-ik évi katalogus szerint.*
A győri kath. gimn. katalogusainak tanúsága szerint. Az adatokat közli Sulyok id. értekezésében (Kath. Szemle, 1901: 312. l.).
A 60-as években Komáromot pusztító földrengéseket összeállította Beöthy Zsigmond a Romemlékek (szerk. Beöthy László 1851.) czímű munka 22–24. lapjain, a Diarium Paroch. Comaromiensis ab anno 1748–1766 pedig pontosan följegyezte azokat a napokat is, melyeken az 1764/65-iki iskolai esztendőben földrengést éreztek Komáromban. Soruk a következő: nov. 2., decz. 18., 19., jan. 29., febr. 5–8., 24–26., márcz. 14., 27., ápr. 1., 9., 21., máj. 14., 29., jún. 3., 7., 23., júl. 28. Június 27-ikén, mint az előbbi esztendő nagy földindulásának fordulóján, a mesterembereknek, kivéve a lakatosokat, a tűz gyújtását is eltiltották.
L. Sulyok értekezését id. helyen.
8. A KOMÁROMI VÁR »KŐSZŰZ«-E.*
A komáromi vár «kőszűz»-e (31. l.), A komáromi jezsuita, később benczés kisgimnázium (33. l.) újabb felvételek után készültek.
János bátyja 1767-ben elvégezte a gimnáziumi tanfolyamot, és a mint öcscse egyik leveléből következtetni lehet, valószínüleg Győrött, a filozofiára iratkozott, hogy azután jogot hallgasson, és «hazájának elméjével szolgáljon».* Ugyanekkor Istvánt is kivették a gimnáziumból és visszaküldték nagyanyjához Komáromba, úgy látszik nem akarták a két különböző korú fiút – ha János csakugyan Győrött tanult tovább – egy városban hagyni akkor, a midőn a nagyobbik már ifjúvá serdült. Itt a jezsuiták gimnáziumában járta az 1767/68. esztendőben a principiát.*
Idézett köszöntő levele anyjához.
Neve megvan a komáromi gimnázium anyakönyveiben. Alapi Gyula dr. barátom szíves értesítése.
A nyári szűnidő után atyja nem Komáromba vitte, hanem követve öcscsének, az idősb Ignácznak példáját, a ki 1747-től 1752-ig veszprémi tanuló volt, fiát szintén Veszprémbe adta a piaristák jóhírű gimnáziumába, a mely épen abban az időben, a 60-as években, Perczel Imre igazgató vezetése alatt virágkorát élte. Tanulóinak száma rendszerint fölül volt a 300-on s olyan tanárai voltak ebben az időszakban, mint Pállya István, egyik legjelesebb iskolai drámaírónk, a ki épen az Ányos érkezése előtti években adatta elő két sikerült vígjátékát, a Ravaszi és Szerencsést, meg a Pazarlay és Szűkmarkosyt,* Sárváry Ferencz, Révainak kedves barátja, a kiről egyik költői levelében azt mondja:
Takáts Sándor, Pállya István élete. (A kegyesrendiek budapesti főgimn. tudósítványa 1893/94. évről 29. s következő lapok.)
Fébus arany lantot maga nyujtott gyenge kezedbe:
’S mint maga, olyly kedves hangozatokra vered…*
’S mint maga, olyly kedves hangozatokra vered…*
Révai, Elegyes versek 43. l.
továbbá Berencs Keresztély, szintén jó embere Révainak. A többi is majd mind vagy már akkor vagy később szorgalmas munkása irodalmunknak, s a mi még fontosabb, mindannyiukat erős magyar szellem lelkesítette. A nemzetietlen kor embereinek ezt a tudatossá ritkán való érzelmét iparkodtak átültetni tanítványaik lelkébe is. Ányos azonban tanulmányainak nagy kárára itt is csak egy esztendőt tölthetett, a 68/69-iket, a mikor mint grammatista ötvenötöd magával Berencs Keresztély keze alatt tanult, a ki velük együtt még huszonöt syntaxistát, tehát összesen 90 iskolás fiút tanított.*
A veszprémi gimnáziumra és Ányosnak ottani tartózkodására vonatkozó adatokat Friedreich Endre dr. kegyesrendi tanár volt szíves számomra a gimn. irattárából kikeresni.
9. A KOMÁROMI JEZSUITA, KÉSŐBB BENCZÉS KISGIMNÁZIUM.
A következő iskolai év őszén Ányos folytatta vándorútját, a syntaxis évére (1796/70) ismét Komáromba,* s innen mint utolsó állomására, Pápára ment a pálosok gimnáziumába.* Itt Pápán az 1770/71 és 1771/72. iskolai esztendőben elvégezte a gimnázium hátralévő két osztályát, a poesist és rhetorikát, még pedig olyan szerencsés körülmények között, hogy mind a két folyamban ugyanaz a tanár vezette, Barabás Gellért.* Az 1772. év nyarán középiskolai tanulmányaival elkészülve, elhagyta a pálos gimnázium falait.
A komáromi gimn. anyakönyvei szerint.
A pápai pálos gimnázium tanulóinak névsora nem maradt ránk, de Horányi és Batsányi közlései alapján kétségtelen, hogy ott végezte be költőnk a gimnáziumi tanulmányait.
L. Bakonyvári Ildefonz munkáját, A pápai kath. gimn. története a pálosok idejében 85–86. l.
Két irányban nyilvánult a pápai iskolázás hatása Ányosra: fejlődésére kedvező, élete sorsára végzetes volt. A férfiúvá lett Ányos csak áldhatta sorsát, hogy a magyarországi ötven gimnázium közül épen abban végezte be tanulmányait, a mely a tanítás anyagát és módszerét tekintve a XVIII. század közepén kétségtelenül a legkiválóbb volt hazánkban. Míg a jezsuiták oktatása az 1735-ben megjelent Typus szerint* nem ismert más czélt, mint a latin nyelv teljes elsajátítását, s ennélfogva a heti órákat egy pár negyedóra kivételével egészen a latin nyelv gyakorlására foglalták le; míg a náluk sokkal modernebb szempontokat érvényre juttató kegyesrendiek is inkább csak abban tértek el tőlük,* hogy szakítottak a merev formális képzéssel, a latin nyelv tanítása keretében a puszta grammatizálás helyett irodalmi ismeretek nyujtására törekedtek s bevezették iskoláikba a számtant meg a reáliákat:* addig a pálosok szabadabb szellemben fogták föl azt, mennyit és hogyan kell tanítani a középiskolákban, modernebbek és magyarabbak voltak. A görög nyelvvel ugyan a kegyesrendiek mintájára ők sem foglalkoztak, s ennyiben iskoláik elmaradnak a jezsuitáké mögött, de minden más tekintetben messze fölöttük állanak, s meghaladják a kegyesrendiekét is. Rendjök kiváló főnöke, a később püspökké szentelt Esterházy Pál, abban a korban szokatlan világossággal és határozottsággal mondja ki, hogy a tanításnak csak egyik czélja az ismeretszerzés, a másik, nem kevésbbé fontos, az értelem és ítélőképesség fejlesztése.* És a mi az utókor előtt még magasabbra emeli őt: az igazság e bátor fogalmazásának, melyet még a XX. század tanárai sem értenek meg mind, érvényt is tud szerezni. A két pálos gimnáziumban, az újhelyiben és pápaiban,* a tantárgyaknak nagy változatosságával találkozunk. A humaniorák (latin, történet, vallástan) mellett, melyeket nagyrészt a jezsuitáknál használt könyvekből tanítanak,* ott találjuk, még pedig nem jegyzetek, hanem könyvek alapján előadva, a számtant és praktikus alkalmazását, a geometriát, a melyekre olyan nagy figyelmet fordítottak, hogy iskoláik messze földön híresek voltak, az algimnáziumban a természetrajzot, mi több, egészen természetes sorrendben (állattan, növénytan, ásványtan),* a fölsőbb osztályokban a földrajzot, csillagászattant és chronologiát.* A legkiemelkedőbb mozzanat azonban tanrendszerükben a magyar nyelv szerepe. A jezsuitáknál a magyar beszéd tiltva volt, s Virág nemes fölháborodással említi, hogy a tanítói mindenféle lealázó jelekkel bűntették, a ki magyarul mert szólani,* a kegyesrendiek, mint nemzetünkhöz símuló tanító-rend, használták ugyan iskoláikban a magyar nyelvet, de csak mint a tanítás eszközét; czélként egyedül a pálosoknál szerepel, a kik hetenként magyar gyakorlatokat iratnak, hogy növendékeiket anyanyelvükön is megtanítsák helyesen írni és fogalmazni. Ezt a czélt s vele kapcsolatban a magyar érzés ápolását szolgálták az iskolai színjátékok is, minden esztendőben kettő, s mindig magyar nyelven előadva.* Az egyetlen magyar eredetű rend nem tagadta meg eredetét és hazafias hagyományait!
Instructio Privata, seu Typus cursus annui, pro sex humanioribus classibus in usum magistrorum Societatis Jesu editus. Részletesen ismerteti és bírálja Fináczy Ernő A magyarországi közoktatás története czímű alapvető munkájának I. kötetében (105–116. l.).
L. a Helytartótanácshoz 1766-ban beterjesztett Norma Studiorumokat, melynek méltatását ugyancsak Fináczy műve adja (u.-ott 150–153. l.).
Azt, hogy a magyar történelmet mint külön tantárgyat tanították, csak hazafias, de nem paedagogiai érdemnek lehet betudni, mert a kor objectiv historikusa szerint (Fináczy i. m. 151. l.) a tanításban csak Szent István koráig jutottak, s még a piarista iskolák egyik alapos ismerője szerint is legföljebb az vitás, nem tanították-e a XI–XIII. század történelmét. Viszont a politikai eseményeken kívül foglalkoztak a művelődési viszonyokkal is.
Idézi a királynéhoz fölterjesztett 1766-iki jelentését Fináczy id. m. 165. l.
Az újhelyi azonban csak algimnázium volt.
A három alsó osztály tankönyveit fölsorolja Bakonyvári id. m. 77–78 l.
U.-ott. Bakonyvári összeállításából azonban nem tűnik ki, megvolt-e már a természetrajznak ez a fölosztása az 1766. fölterjesztés korában.
Fináczy i. m. i. h. Természetesen a fölsorolt tárgyaknak csak elemeit tanították.
Mészáros Józsefnek Válba intézett verses levelében (Toldy kiadása 136. l.) mondja a következő jellemző sorokat:
Tudhatd: mestereink tőrzsőkkel, szalmakalappal
S több más csúfsággal bűntették édes anyánknak
Nyelvét mibennünk...
S több más csúfsággal bűntették édes anyánknak
Nyelvét mibennünk...
Bakonyvári i. m. 58–59.
10. KOMÁROM A XVIII. SZÁZADBAN.*
Komárom a XVIII. században (35. l.) egy 1799-ben kelt komáromi czéh-levél metszete után. (A rajz korábbi, valószínűleg II. József korából való.)
Így Ányos értelmi és érzelmi világa egyként gazdagodott. Az otthonból magával hozott családi büszkeség veszprémi és pápai magyar érzésű tanárai és az iskola hazafias szelleme következtében szélesebb körű lett, nemzeti büszkeséggé nemesedett. A korlátolt szemhatárú gyermek előtt, a ki a Dunántúl egy kis részén kívül egyebet nem ismert, s családja nevezetesebb eseményein kívül mást a multból nem tudott, föltárult «a mult és jelen, az emberiség története, az egyes népek eloszlása a földön és az országok földrajzi viszonyai». Ezt a képét azonban nem szabad szószerint vennünk, s Ányos tanulmányait a kelleténél többre becsülnünk. Az emberiség multjának ismeretén nem érthetünk többet, mint hogy a világhistoria legkiemelkedőbb eseményein kívül, a kor tudományához képest elég részletesen, ismerte az Isten választott népének meg a klasszikus ókori nemzeteknek erkölcsi okulás czéljából bemutatott harczait, a mihez legföllebb egészen homályos fogalmak járultak a magyar történelemből; a földrajzi ismeretei pedig, a leíró földrajz köréből ki nem lépve, főképen a nevezetesebb országok területi megoszlására s városaik nevének fölsorolására terjedtek, ezenkívül költeményeinek földrajzi kitéréseiből következtetve, Európa főbb folyóit és hegylánczait tudta képzeletben beállítani a maguk helyére.
És mégis sokkal többet tudott, és a mit tudott, jobban, elfogulatlanabbul tudta, mintha az egész gimnáziumi tanfolyamot a jezsuiták iskoláiban végezte volna, a hol a rend szokása szerint az összes tanulmányok mint a latin nyelv vagy a vallástan segédtudományai szerepeltek, s a világtörténet közép- és újkori része valójában nem volt egyéb, mint egyháztörténelem, a katholikus egyház küzdelmeinek a rajza, és a hol földrajzot egyáltalán nem tanítottak.
Milyen tanuló volt Ányos, arról nem szólnak adataink. Ha szabad későbbi ismereteiből következtetnünk, azt hiszszük, tanárai nem vallottak vele szégyent, és mikor az 1771/72. iskolai év végén, Kisasszony napján, visszatért szülőihez, azok is meg voltak elégedve gyermekük készültségével.
11. PÁLLYA ISTVÁN ARCZKÉPE.*
Pállya István (37. l.) és Virág Benedek arczképei (44. l.) előbb a Beöthy-Badics-féle Magyar irodalomtörténet I. kötetében jelentek meg.
Ekkor éreztette a pápai iskolázás másik, Ányos életére végzetes hatását: a tizenhatodik évében járó fiú megvallotta szüleinek, hogy pálos szerzetes akar lenni. Mi indította a fiatal Ányost erre a lépésre, olyan kérdés, a melyre az életrajz-írónak meg kell felelnie, még, akkor is, ha – mint a jelen esetben – egyetlen biztos támaszpontunk sincs. Életének első ismertetőjén kívül mindegyik foglalkozik a kérdéssel,* de bár Koltai, és még inkább Sulyok megokolásában* vannak figyelemre méltó érvek, a kérdést megoldottnak ma sem tekinthetjük.
Toldy is, de őt nem veszszük számításba, mert az ő Ányos-életrajza (M. költők élete I: 181–184.) pusztán Batsányi vázlatának rövidített átírása.
Koltai id. m. 8–10. l., Sulyok i. h. 318–314. l.
Azt hiszem, ha tisztán akarunk látni, két részre kell bontanunk a föladatot. Miért akart pap lenni Ányos, és miért épen pálos szerzetes.
Mi vonta Ányos szivét a papi pálya felé, mi bírta rá, hogy jómódú nemesi ház gyermeke létére lemondjon azokról az élvezetekről, a melyeket a világi élet kínál az ifjúnak, arra csak Endrődi tud positiv, illetőleg tőle positivnek tartott bizonyságot. Ányos Pál költeményeinek Abafi-féle kiadásában írja: «E fordulatot – t. i. Ányosnak szerzetbe lépését – egy meglehetősen komikus eset képezi. Atyja új ruhát készíttetett János fiának, ki legidősebb volt a négy testvér között, János elviselt öltözetét pedig a mi fiatal költőnk kapta meg. A szigorú és takarékos atya parancsára ebben kellett volna járni egy darabig, de az ifjú Ányost e csekélység nagyon kihozta a maga csöndes sodrából, s minthogy ez időben tetszeni vágyott valakinek: elhatározta, hogy inkább lemond a világ összes örömeiről, mintsem kopott ruhában mutassa magát kedveltje előtt. A következő évben (1772) szerzetbe lépett … Mindezt biztos családi kútforrásokból tudom, s tünjék föl bármily kicsinyes oknak, így történt.»*
Id. m. 102. l.
Melyek voltak e «biztos családi kútforrások», honnan merítette Endrődi e kútforrás csalhatatlanságában vetett hitét, azt nem mondja meg. Mi azonban e forrásnak mind hitelességét, mind megbízhatóságát kétségbe vonjuk.* Nem tartjuk hitelesnek, mert maga Endrődi nem nevezi meg a forrást,* a mai nemzedék pedig nem tud semmit erről az állítólagos történetről.* De ha ez a hagyomány valóban élt volna is a családban, megbízhatóságát maga a tartalma megdönti. Nem szólva arról, hogy az 1771. év őszének elején – ekkor kellett Endrődi szerint a komikus (!) eseménynek történnie – az alig tizennégy és fél éves gyermek nehezen viselhette volna a nála legalább öt évvel idősebb, húsz esztendős bátyjának ruháját, gyermek-psychologiai szempontból érthetetlennek vagy legalább is nagyon különösnek kellene tartanunk, hogy ez az általános szokás, a nagyobb gyermek ruháinak átutalása a fiatalabbra, a fiatal tizenötödfél esztendős szívet a világ örömeiről való lemondásra bírta volna. Heves kitörés az atyai zsarnokság és fukarság ellen, ha a fiú szenvedélyes; fájdalmas, de megnyugtató síró-roham, ha gyönge és érzékeny; resignált belenyugvás és engedelmesség a szenvedő martir érzetével, ha ábrándozásra hajló: ennyi és nem több, a mit Ányos tehetett. Hogy pedig az állítólagos makacs dacz csak egy év mulva, 1772 őszén, valósította meg elhatározását, addig forrott és emésztette magát, az lélektanilag ép olyan lehetetlen föltevés, mint a másik, hogy a szülők, különösen a szerető édes anya, némán tűrték volna, mint lesz fiúk egy gyermekes szeszély miatt egész életére szerencsétlenné. Hiszen, ha meg akarták volna akadályozni e lépést, elég lett volna akár a pápai gimnázium igazgatójának, a derék Némethy Elek perjelnek, vagy a magyar provinczia akkori, emberszeretetéről híres provincziálisának, esetleg a nagyműveltségű generálisnak, Esterházy Pálnak szólni: mindenesetre ők maguk tiltakoztak volna, hogy ilyen világi indító ok vezesse közéjük a fiatal Istvánt, és maguk iparkodtak volna visszavezetni őt szűleihez.*
Endrődi fejtegetéseinek értékét már Ballagi leszállította a kellő értékükre. (A magyar királyi testőrség története 148–149. l.)
Endrődi forrása valószínűleg az a jegyzet volt, melyet Toldy Ferencz a mult század közepén vetett papirra Ányos Istvánnak, a költő unokaöcscsének, híradása alapján. (A jegyzet jelenleg a M. T. Akadémia kézirattárában van.) Az anekdota, melyhez Toldy Kazinczy Gábornak, Ányos István jó barátjának, közvetítésével jutott, némileg eltér Endrődi előadásától. E szerint Ányos Pál bátyja egy aranypaszomántos vörös nadrágot kapott atyjától. A fiatalabb testvér megkívánta a díszes nadrágot, atyjuk azonban nem volt hajlandó neki újat varratni, hanem a bátyjáét ígérte oda s annak akart másikat készíttetni. Erre Pál «keserűségében» klastromba vonult. Az anekdota így még inkább magán viseli a kieszeltség bélyegét. Döntő bizonyíték erre nézve, hogy 1824-ben, mikor Toldy Ányos Ignáczhoz fordult bátyjára vonatkozó adatokért, hírekért, jellemvonásokért (levele 1824 febr. 17-ről az Ányos-család esztergári levéltárában), Ányos Ignácz még mit sem tudott erről az állítólag megtörtént eseményről. Húsz-harmincz évvel később azonban a fia, István, már ismeri. A monda tehát kétségtelenül a XIX. század második negyedében keletkezett.
Határozottan állíthatom ezt, mert magam az Ányos családdal s épen a költő öcscsének, Ignácznak, ágával, már egy negyedszázadja jó ismeretségben vagyok.
Tulajdonképen még szólniok sem kellett volna: a rend maga nem fogadta volna kebelébe. A pálosok ugyanis nagyon óvatosan jártak el tagjaik megválasztásában. Azok a szigorú föltételek ugyan, a melyekhez a rendbe való belépést kötötték (keresztyén szülőktől való származás; a rend megbizottainak beleegyezése; háromszoros vizsgálat, mely a fölveendő erkölcsére, tudományára és egyéniségére terjedt ki; l. Bakonyvári id. m. 38–39. l.) inkább csak arra szolgáltak, hogy a nekik nem tetsző jelölteket visszautasítsák, de az Acta Paulinorum szerint (lásd Bakonyvárinál u.-ott) azt megkövették, hogy a jelöltet sem anyagi, sem más világi érdek ne vezesse hozzájuk, s ebből a czélból mindig megvizsgáltatták a folyamodó körülményeit.
Endrődi elméletének megdűltével,* mivel ezen kívül semmi más tényre, vagy annak tartott körülményre nem hivatkozhatunk, nincsen más hátra, mint visszatérni a természetes magyarázatra. Egyáltalán minden történelmi jelenség vagy lélektani fejlemény magyarázatánál – s az irodalomtörténet épen e kettő kapcsolatán épül föl – mindannyiszor el kell fogadnunk a legtermészetesebb megfejtést, mikor határozott, kétségbevonhatatlan adatok nem szólnak ellene. A föltevéshez, a természeti és társadalmi tudományok e hatalmas, nélkülözhetetlen fegyveréhez, csak akkor szabad nyulnunk, ha a természetes magyarázat elfogadhatatlan, s ha más megdönthetetlen megfejtést nem nyujtanak a bizonyító erejű adatok.
Nem tudjuk elfojtani csodálkozásunkat, hogy az adatokat olyan szigorúan mérlegelő Széchy Károly is hitelt adott e mende-mondának, így színezvén ki Endrődi híradását: «Büszke, daczos szilaj vérrel … gyermekes sérelme miatt eldobta magától egy boldog élet minden édességeit». Irodalomtörténeti Közlemények, III: 416. l.
A természetes magyarázat, a melylyel Ányos Istvánnak e lépését megértethetjük, olyan egyszerű, hogy szinte csodálkozva kérdezzük, miért nem mondták ki előzőink. Ányost a papi pályára a hivatottság vezette, jobban mondva az a hit, hogy erre a pályára született.
Különben is mennyi külső és belső körülmény szól magyarázatunk mellett! A család buzgó katholikus, melynek birtokában valamikor a XV. század végén még egy ezüst ereklyetartó is szerepelt Basilides vértanú fejével,* s ha a XVIII. század közepén az ereklye maga, Isten tudja, hányadik kézen volt, az emléke élt a családban; maga a vidék, a Bakony belseje, híres vallásosságáról, s a leglátogatottabb búcsújáróhelye pár kilométernyire van Esztergártól, Zircz pedig a cziszterczitáknak hatalmas kolostorával, mely az egész környék szellemi életének középpontja volt, közvetetlenül határos az Ányos-birtokkal; Ányos hívő lélek, a ki költeményeiben, bár mindig őszintén és leplezetlenül tolmácsolja gondolatait, érzelmeit, soha egy szóval sem ingatja meg hitébe vetett föltevésünket, ellenkezőleg, első költeményein kezdve a legutolsóig igen sokszor mutatja ki, hogy ha nem is volt mindig olyan pap, a milyennek az egyház kívánja szolgáját, hívő léleknek, jó katholikusnak mindvégig megmaradt.
A veszprémi káptalan 1476 ápr. 24-én kelt kiadványának újabbkori másolata az esztergári levéltárban 17/B. sz. alatt.
ÁNYOS FERENCZ, A KÖLTŐ APJA.
12. ZIRCZ FŐTERE A CZISZTERCZI APÁTSÁGI TEMPLOMMAL.*
Zircz főtere a cziszterczi apátsági templommal (41. l.) újabb fényképfelvételről.
Gondoljunk továbbá arra, hogy a fiatal Ányos ezt a lépését megelőzőleg két évet töltött olyan szerzet körében, a melynek tagjai nemcsak derék papok, hanem derék emberek is voltak, elfogultságtól, vakbuzgóságtól ment szelid férfiak,* a kik nem csak külsejükben egyesítették a papi méltóság és a világiasság ismertető jeleit – szép fehér reverendájuk volt és szakált viseltek* – hanem fölfogásukban, életük módjában is úgy tudták egyesíteni a két ellentétes követelményt, hogy egyik sem látta kárát,* egyforma lelkiismeretességgel tanították az Isten igéjét és a világi tudományokat; nem vetették meg a világnak apró megengedett örömeit,* de megtartották fogadalmukat s kölcsönös szeretetükkel* egy mintaszerű kis köztársaságot alkottak. A gondjaikra bízott hívőknek nemcsak lelki szükségleteivel törődtek, hanem az anyagiakkal is: segítették polgártársaikat, ha bajba jutottak.* A kit a véletlen közéjük vitt, mint p. o. a református Bessenyei Györgyöt, nem tudta eléggé dicsérni vendégszeretetüket az idegenek, szívességüket egymás iránt.*
Érdekes jelenség, hogy a pálos rendnek a XVIII. század második felében működő tagjai, az egyszerű papok és tanárok, már a mennyire ismerjük őket, majd mind békés természetű, emberszerető papok voltak. Elég azokra a nevekre utalnom az olvasót, a melyekkel ezen életrajz fonalán találkozni fog. Jellemzők Bessenyeinek Kreskay Imréhez intézett sorai is:
Oh Paulinusok! Szelid nemes Papok!
Mért ne becsülnének magok kalvinusok?
(Régi Magyar Könyvtár, XXII. k. 53. l.)
Mért ne becsülnének magok kalvinusok?
(Régi Magyar Könyvtár, XXII. k. 53. l.)
Büszkék is voltak e két ékességükre. Épen ebben az időben (1771) írja Ányos egyik rendtársa, Szluha Demeter, a pápai gimnáziumban a parvisták tanára (Bessenyei György Társasága 57. l.):
Alba quidem vestis candorem denotat illum,
Quem cor, mens, animus, quem gestant
[pectoris ima.
Barba viris quondam per Regnum magna
[supremis,
Culta graves, vitâque viros designat adultâ.
Quem cor, mens, animus, quem gestant
[pectoris ima.
Barba viris quondam per Regnum magna
[supremis,
Culta graves, vitâque viros designat adultâ.
L. Bessenyei ítéletét róluk, A máriavölgyi tisztelendő paulinus atyáknak és Szluha Demeternek írt verseiben (Hunyady László tragédiáit 70–77. l.).
Így rendházaik nagy kényelemmel és gazdagon voltak fölszerelve és a pápai meg épen kivált e tekintetben. A refektoriumban puha bőrszékek, az asztalon értékes ezüst készlet, a pinczében nagy hordókban jófajta hegyi bor, a mivel bőven ellátta őket dúsan termő badacsonyi szőlőjük. Ezen adatok megtalálhatók a szerzet eltörlésekor (1786) fölvett jegyzőkönyvekben (Orsz. Levéltár, Helyt. Tan. 1786. E. II: 2., 7 mell.: Eördögh Pál kir. biztos keletnélküli jelentése).
Az eltörléskor fölvett jegyzőkönyvek igen sok bizonyságot szolgáltatnak e testvéri szeretetre nézve. A pápai rendházra vonatkozólag íme egy szép példa: Némethy Elek, a háznak nemeslelkü főnöke, az alapítványi miséket s az értük járó díjat a legnehezebb időben, az eltörlés kihirdetése és végrehajtása között, egészen átengedte papjainak, úgy, hogy ő öt hónap alatt mindössze egy pénzes misét mondott. (U.-ott. A könyvviteli osztály jelentése, Buda, 1787. decz. 31.)
Szívesen adtak kölcsön polgártársaiknak s a pápai pálosok – de a többiek is – még azt is megtették, hogy a szegényebbektől nem követeltek kamatot. (U.-ott. 2. mell.)
L. Bessenyeiről a föntebb idézett két versében.
Ilyen életet folytatott az a húsz pálos szerzetes is, a kik a pápai rendházban minden nap Ányos szeme előtt voltak. Sőt a mennyire az egykorú hivatalos jelentésekből megítélhetjük, a pápai kolostor még a pálos rendházak közül is kivált. Talán nem is a véletlen műve volt, hogy annyi derék szerzetes került itt össze, hanem inkább a vezetőknek az az igyekezete, hogy egyetlen főgimnáziumukat erkölcsileg és szellemileg minél magasabb színvonalra emeljék.* Ha voltak is hibáik, a gyermekifjú tapasztalatlan szeme nem födözte föl, tanárait és a kolostorban élő szerzeteseket az ő ábrándos, könnyen hevülő lelke a szeretetnek és tiszteletnek glóriájával övezte. Kétségtelen, bár írott bizonyságot nem tudunk fölmutatni, hogy a mint évekkel később rajongó lelkesedéssel fordult irodalmi és rendi barátaihoz, ekkor ugyanolyan érzelemmel közeledett mintaképeihez: van-e jogunk csodálkozni, ha a tizenhatodfél éves ifjú szívében, a ki teljes életében átadta magát a hangulatoknak és érzelmeknek, megfogamzik a gondolat, hogy követi szeretett mesterei példáját?
Bakonyvári id. munkájában (51. l.) szintén kiemeli, hogy a rend igen sokat tartott a pápai rendház előkelőségére és jó hírére.
E fejtegetésekben megvan a felelet a másik kérdésre is, miért választotta épen a pálos rendet. Ha valakit ez a magyarázat nem elégít ki, vagy azokat a kísérő mozzanatokat is meg akarja ismerni, melyek Ányost elhatározása irányában befolyásolták, hivatkozhatunk arra, hogy a pálos-rend, mint az egyetlen magyar eredetű szerzet, mindig kitűnt magyaros érzésével és nemcsak a köznemesség kedvelt szerzete volt, hanem tagjainak legnagyobb része is a nemesség sorából került ki;* hogy nemcsak a jezsuita rend után a leghatalmasabb,* hanem kétségtelenül a legnépszerűbb rend volt hazánkban, mely püspököket, sőt esztergomi érseket is adott az országnak; hogy maga az Ányos-család is volt már kapcsolatban a renddel, Ányos Kristóf révén, a ki István előtt száz esztendővel vette föl a fehér reverendát.*
Kreskay Imre mondja Ányoshoz írt levelében, l. Régi Magyar Könyvtár, XXII. k. 37. l.
Vagyonát 1786-ban ötödfél millió forintra becsülték. L. A pálos rend föloszlatása czímű értekezésem mellékletét.
A Paulinorum catalogus ad 1786. czímű kéziratos összeállítás tanúsága szerint. (Nemz. Múz. Fol. Lat. 2024.)
Ányos István tehát az 1772. év október 15-én belépett a pálos rendbe,* s eddigi keresztnevét a rend védőszentjének, Egyiptom híres remetéjének, nevével cserélte föl.
U.-ott.
