IV.
IV.
Novicziusi éve Márai-Nosztrán. (1772–1773.) – Találkozása Virág Benedekkel. – Leteszi az egyszerű fogadalmat. – Filozofus Pápán (Conclusiones) és a nagyszombati egyetemen. (1773–1776.) – Tanárai és tanulmányai. – Első kísérlete a költészet terén: Ovidius-fordításai.
Gindl Gáspár, a magyar pálosok provincziálisa, a beöltözés után a márianosztrai pálos kolostorba küldte az új szerzetes növendéket, hogy ott töltse, mint noviczius, az egy évi próbaidőt.* Innen kezdve majd négy esztendőre eltűnik szemünk elől Ányos. Novicziusi és egyetemi éveiről nem bírunk egyebet, mint száraz adatokat, csak az időpontokat ismerjük, a mikor életének egy-egy szakaszát megkezdte vagy bevégezte. Azokról az érzelmekről, melyekkel lelke ezen évek alatt el volt telve, tanulmányairól későbbi nyilatkozatai nem tesznek említést.
Az említett Paulinorum catalogus szerint.
13. VIRÁG BENEDEK ARCZKÉPE.
Élete nem különbözhetett a többi szerzetes növendék életétől. Bakonyvári többször idézett művéből ismerjük a pálos novicziusok rendes foglalatosságait, Szluha Demeternek föntebb idézett verséből egy pálos zárda belső életét. Tudjuk, hogy pontosan be volt osztva idejük, és a subprior vezetése alatt lelkiismeretesen előkészítették őket későbbi hivatásukra. Nem hiszszük, hogy Ányosnak, a ki már a jezsuitáknál és Pápán a gimnáziumban hozzá szokott a szigorú fegyelemhez és engedelmességhez, nehezére esett volna ez az esztendő. A kies fekvésű Márianosztra, lelkivezetőjüknek határozott, de jólelkű bánásmódja, a gazdag, majd ezer kötetből álló könyvtárban töltött órák* és elsősorban a fiatal, egészséges test* könnyen legyőzték azokat a föladatokat, melyeket Szent Ágoston reguláinak követése a novicziusokra rótt.
A márianosztrai könyvtár nemcsak gazdag, hanem a viszonyokhoz képest elég változatos is volt, még eretnek könyv is volt benne vagy húsz, s a filozofusok is nagy számmal voltak képviselve. (Orsz. Levéltár, id. eltörlő iratok, E. 18. mell.) Ez utóbbiakat persze nem adták a novicziusok kezébe.
Ányos tudtunkkal 1779-ben volt először s akkor is múlólag beteg (l. Kreskay levelét hozzá 1779-ből, Régi Magyar Könyvtár, XXII. k. 46. l.). Addig, valahányszor egészségi állapotáról megemlékszik (legkorábban 1777 júl. 6-án Virághoz írt levelében), mindig dicsekszik kitűnő egészségével.
Egy pár nappal a novicziusi esztendő letelte előtt érkezett Márianosztrára egy új pálos növendék, Virág Benedek, a ki 1773 okt. 11-én öltözött be a rendbe.* A két ujoncz-növendék, a távozó és érkező, egymásnak teljes ellentéte volt. Az jómódú úrifiú, a kinek ősei évszázadok óta élvezték a nemesi kiváltságokat, ez szegény jobbágy-gyermek, a kinek atyja egy-két évvel azelőtt emelkedett ki a jobbágyi sorból; az előbbi egy, ha nem is fényes, mindenesetre gondtalan élet örömeiről mondott le, hogy hivatásának élhessen, ez előtt pedig épen az új pálya nyitotta meg az életet. A lelki rokonság azonban legyőzte a társadalom és nevelés emelte korlátokat, s a két fiatal lélek pár nap alatt erős barátságot kötött, melyet eleinte leveleik, később Székesfehérvárott a mindennapi érintkezés fűzött még szorosabbá.*
Toldy és az ő nyomán Virág összes életírói, 1775-re teszik beöltözését s így életének 1773–75-iki szakaszáról – 1773-ban végezte a gimnáziumot – nem tudnak számot adni. A pálos rend eltörlésekor fölvett jegyzőkönyv (Orsz. Levéltár id. h. 14. mell.) szerint 1773-ban lépett a rendbe s az említett Paulinorum Catalogus a beöltözés napját is közli: október 11.
Lehet ugyan, hogy közben is találkoztak, de ezt megállapítani nem lehet, mivel Virág fiatalkori életének története még ma is jóformán ismeretlen.
Új barátjával és másik kedves rendtársával, az 1773 június 14-én beöltözött Stasich Elekkel,* a kit mint pápai fiút még a gimnáziumból ismert, nem maradhatott sokáig együtt, mert 1773 okt. 15-én, mikor letelt a novicziusi egy esztendő, a rend új provincziálisának, Antal Pálnak, parancsára Pápára ment a filozofiai kétéves tanfolyamra. Előbb azonban, beöltözésének évfordulóján, letette az egyszerű fogadalmat,* az első ígéretet, hogy élete végéig szerzetes marad. Csak ígéret az, a mit ilyenkor a növendékpap tesz, melynek nincs kötelező ereje. A próbát kiállotta, tehát érezheti, lesz-e lelki ereje a reá váró föladatnak megfelelni, de sokkal fiatalabb, mintsem végérvényesen dönthetne sorsáról. Voltak-e Ányosnak ez ünnepi percz előtt lelki küzdelmei, nem tudjuk, de valószínű. Csak az olyan Julien Sorel-féle kalandorok, a milyent Stendhal fest a Rouge et noirban, teszik meg habozás nélkül a második lépést, ha már az első czélszerűségét belátták. Azok a szerzetesek ellenben, a kikről határozottan tudjuk, hogy a lelkesedéstől vezetve szentelték magukat a papi pályára, mint Dugonics, meg-megtántorodnak egy pillanatra, föltámad szívükben a kétség, meg tudnak-e felelni magasztos hivatásuknak.* Mindegyik talál magának egy Chélan abbét – többnyire saját lelkiismeretében – a ki lefesti annak az életnek gyönyörűségeit, a melyről lemond, s evvel szemben az új pálya nehézségeit: minél szigorúbb a lelkiismerete, minél jobban érzi a hivatottságát, annál inkább vet számot magával, jellemével, erkölcsi erejével.
Id. Paulinorum catalogus.
U.-ott.
Prónai Antal, Dugonics András életrajza 26–27. l.
Hogy Ányos aggodalmain győzedelmeskedett, hogy teljes hittel és erős öntudattal készült az új életre, mutatja, hogy a votum simplexet Márianosztrán elmondta.
Endrődi Sándor Ányos életének e korszakáról is tud egy biztos családi hagyományt. «Mielőtt felszentelték volna (1773 okt.), atyja megkérlelte őt, igérvén, hogy tiz uj öltözetet is csináltat neki, csak hagyja oda a szerzetet. Ányos – ki ekkor már félig-meddig megbánta heveskedését, de másrészről a contemplativ élet varázsa alatt állott – büszkeségből s következetességből visszautasitotta atyja kérelmét, s e szavakkal bucsuzott el tőle: ’Most már nem lehet’». Hogy Endrődi az egyszerű fogadalmat az ünnepélyessel összetévesztve, egy nem is tizenhét éves fiút szenteltet pappá, azt már Koltai is, Sulyok is kimutatták. Hogy pedig az egész közlemény dajka-mese, a melylyel Endrődit megtévesztették, azt az az egyszerű tény igazolja, hogy a novicziusi év alatt (itt tehát 1772 okt. 15–1773 okt. 15.) a novicziusnak nem szabad elhagyni a zárdát, még kevésbbé idegenekkel és hozzátartozóival érintkeznie!
Az év novemberében tehát Pápára került, vidám tanuló éveinek helyére, a jól ösmert kedves kolostorba.* Ott végezte Táncz Menyhértnek, a Bayer József kiadásából ismert pálos iskoladrámák* szerzőjének, illetőleg másolójának vezetése alatt a filozofiai cursus első évét, a logikát és metaphysikát. Az egész tanításnak, mint általában a szerzetes-rendek filozofiai oktatásának, nem volt nagy jelentősége. Naponként két órában előadták nekik a scholastika-filozofiának alapelemeit, azután a növendékek, a legkiválóbb deákok vezetése alatt, egy-egy félóráig átismételték a tanultakat:* az egész tanulás tulajdonképen arra volt szánva, hogy a kispapok előkészüljenek a theologiára, megszerezzék azokat a filozofiai alapismereteket és még inkább azokat a bizonyító és czáfoló érveket, a melyeket később az egyház tantételeinek bizonyításánál és védelménél fölhasználhatnak. Ányost a rend, úgy látszik, legkitűnőbb növendékei közé számította, mert az iskolai év vége felé, 1774 augusztusban, nyilvános vitatkozást rendeztettek vele a logikából és metaphysikából s ezt nyomtatásban is közrebocsátották.*
Ányosnak erről a második pápai tanulásáról sem Batsányi, sem a többi életrajzíró nem tud semmit, szerintük Ányos a filozofiát egészen Nagyszombatban végezte. Kétségtelen bizonyságot szolgáltat azonban az alább idézendő vitatkozása.
Pálos iskola-drámák a XVIII. századból. Régi Magyar Könyvtár, II.
Bakonyvári id. m. 43. l.
Rövidített czíme: … Conclusiones ex Logica et Metaphysica In Scholis Papensibus Anno MDCCLXXIV Mense Augusto, Die (a nap hiányzik) publice propugnavit Paulus Anyoss... AA. LL. et Philosophiae in Annum primum Auditor. Praeside R. P. Melchiore Tancz… AA. LL. et Philosophiae Professore actuali ordinario. Jaurini, Gregorius Joannes Streybig. Négy számozatlan levél. A füzet megvan a Nemzeti Múzeum könyvtárában, de mindeddig elkerülte a figyelmet, mert szerencsétlenűl belefűzték Marcellinus Reischl 1758-ban megjelent Atlas Historicusának első és második levele közé.
Ez a négyleveles kis nyomtatvány, melynek első fele kilencz pontban a logika, második fele tíz pontban a metaphysika kérdéseit vizsgálja,* természetesen nem önálló tudományos értekezés, de nem is lép föl avval a követeléssel. Semmi egyéb, mint rendszerbe, illetőleg tartalom-jegyzékbe foglalása azoknak az ismereteknek, melyeket a gondolkodás módjairól és a magánvalóról Ányos az év folyamán kapott. Még a mesterének, Táncz Menyhértnek, sincs egyéb érdeme, mint az ismeretek közvetítése: nem tett egyebet, mint az akkor általánosan használt jezsuita iskolai könyveket, Iváncsics János Institutiones Logicae-it és Institutiones Methaphysicae-it, jóval rövidebbre vonva előadta. Ányos conclusiói is elég hűségesen követik e könyvek fölosztását és tárgyaló módját, melyek nemcsak koruk színvonalán álltak,* hanem a kegyesrendiek új filozofiai irányával együtt messze meghaladták a rendházainkban tanítani szokott ferenczrendi-filozofiát: hiszen még Locke-kal a velünk született eszméket is tagadják.*
Ez az adat megdönti Bakonyvárinak (id. m. 43.) azt az adatát, hogy 1781-ig a filozofiai tanfolyam első évében csak logikát, a másodikban csak fizikát tanítottak. Ányos munkája bizonyítja, hogy az első év tárgyai a logika és metaphysika, a másodiké fizika és mathematika voltak.
Fináczy id. m. I: 98.
Ányos, Conclusiones ex Logica IV: «ideas nobis innatas nullas admittimus.»
14. ÁNYOS «CONCLUSIO»-I.*
Ányos «Conclusio»-i czímlapjának hasonmása. (48. l.) a M. Nemz. Múzeum könyvtárának példányáról való.
A következő iskolai évben a rendfőnök még határozottabb jelét adta megelégedésének. A helyett, hogy Ányost meghagyta volna Pápán a második évi filozofián, Nagyszombatba rendelte az egyetemre. Ez a kitűntetés, mely csak kiváltságos rendtagoknak jutott osztályrészül, nagyon emelte Ányos önérzetét és buzgalmát. Nem kellett tudnivágyó lelkét a pálosok filozofiai cursusának korlátai közé szorítania és pusztán fizikával és mathematikával foglalkoznia, hanem alkalma nyílt az egyetem tudós tanárainak előadásait hallgatni, a kik bevezették őt az akkori tudomány minden ágába, a kötelező tanulmányokon kívül a történetbe és szónoklattanba, a héberbe és görögbe is. Lehet, hogy itt szerezte német nyelvi ismereteit is, vagy ha már a németajkú szülőfalujában megtanult németül, itt tökéletesítette; az azonban kétségtelen, hogy 1776-ban, mikor a filozofiai cursust befejezte, már tudott németül, sőt bizonyos mértékben a német irodalomban is jártas volt. A franczia nyelvvel azonban itt nem foglalkozott,* s ha egyáltalán megtanult francziául, az csak élete végén történhetett.*
Ez a körülmény előbbi föltevésünknek első fele mellett szól. Ha Nagyszombatba a német nyelv tudásával került volna, azt hiszszük, inkább a francziára adta volna magát.
Ez azonban vitás kérdés. Egyik, élete végén készült prózai munkájában (Egy kisasszony levele) említi azon nyelveket, melyeket ért: németet, olaszt, francziát. Itt azonban nem a maga nevében beszél, hanem egy «kisasszony»-éban, s azt hiszszük, e nyelvek ismeretével nem a maga, hanem a korabeli leányok műveltségét akarta jellemezni. Olasz nyelvismeretei p. o. egyáltalán nem voltak Ányosnak. Óvatosságra int az is, hogy franczia ismereteinek sehol sem adja tanújelét és a franczia irodalomnak csak azon termékeit ismeri, melyek magyarra voltak fordítva.
A MÁRIANOSZTRAI EGYKORI PÁLOSRENDHÁZ.*
A márianosztrai egykori pálosrendház (48. l.) újabb felvétel után készült.
Ányos egyetemi pályájának kezdete épen arra az időre esett (1774 őszére), midőn a Jézus-társaság föloszlatása folytán a nagyszombati egyetem életében a legnagyobb változás történt. A régi jezsuita tanárok nagyrészét elbocsátotta a királyné, helyükre újak jöttek, s ezzel szabadabb szellem vonult be az alma mater falai közé. Ányos tanárait ismerjük;* volt közöttük több kiváló egyéniség, elsősorban a kor legjelesebb történet-tudósa, Katona István, a Historia critica szerzője, azután Dugonics András, Szerdahelyi György, az első magyar aesthetikus, Gyurkovics Ferencz, a későbbi elméleti forradalmár, Martinovics barátja, a ki először tett kísérletet a szabad gondolkodókat egy társaságba gyűjteni.
Pauler Tivadar, A budapesti tud. egyetem története, I: 91–92. l.
Olvasva e tekintélyes névsort, a mai emberben okvetetlenül az a kérdés merül föl: milyen hatással volt e pár, sok tekintetben ellentétes jellemű és gondolkodású tanár Ányosra? Melyikhez vonzódott, melyiknek tanulmányát szerette? E kérdést föltenni anachronismus volna. A XVIII. század egyetemi tanítása egyesítette az akkor gimnáziumi és a mai egyetemi oktatás hátrányait, de előnyei nélkül. Sablonszerű, megkötött volt, mint az előbbi, és lehetetlenné tette a tanár és tanítvány kölcsönös érintkezését, mint az utóbbi. A tanár nemcsak a kiszabott anyagot volt kénytelen elvégezni, hanem még iskolai könyvhöz is kötve volt, úgy hogy egyénisége nemcsak az anyag megválasztásában, hanem a tárgyalás módjában sem nyilatkozhatott: a mai egyetemi tanszabadság teljesen hiányzott. Másrészt nem fejlődhetett ki az a bizalmas viszony, a mely még a gimnáziumi tanításnak régi módja, a szoros értelemben vett tömegtanítás mellett is tudott kapcsolatot teremteni a tanár és tanítvány között. Innen van, hogy irodalmunk történetében annyi a példa arra a nagy hatásra, a melyet egy-egy költőnk, írónk gimnáziumi, kollégiumi vagy akadémiai tanáraitól vett, s innen van, hogy az egyetemi tanárok nevelő, irányító befolyásáról a XVIII. században nem beszélhetünk.*
Gvadányiról említi azonban Négyesy László, hogy hatással volt reá az egyetemen tanára, Prileszky. (Franklin-féle Remekírók 6: 12. l.)
Jellemző példa erre épen Ányos. Hallgatta Dugonicsot, a ki épen abban az esztendőben, mikor Ányos a tanítványa volt,* adta ki a Trója veszedelmét, ezt a Gyöngyösi módjára és technikájával készült Vergilius-utánzatot, de Ányos, noha akkor már ő is hasonló irodalmi terveken jártatta elméjét, nem kereste az érintkezést tanárjával. Hallgatta azt a történettudósunkat, a ki sok tekintetben még ma is páratlanul áll tudományunk történetében, és semmi nyomunk nincs arra, hogy előadásain föllelkesedett volna. Sőt tovább mehetünk. Említettük, hogy a szülői házból nem hozta magával a nemzetünk multja iránti érdeklődést. Kétségtelen, hogy ebben a tekintetben nem vonult el fölötte hatástalanul a filozofián töltött két esztendő. Történelmi ismeretei bővültek, megismerkedett multunknak egy pár nevezetesebb hősével és mindenesetre többet tudott történetünkből, mint korának legtöbb írója – de ez volt Katonának egész hatása. Tudott II. Andrásról, Hunyadiról és Kemény Simonról, Zrinyi Miklósról, meg a három szabadságharcz herosairól (Bocskai, Bethlen, Rákóczi), de a várnai csatavesztésen s a mohácsi vészen kívül más esemény nem ragadta meg figyelmét, s a mi a legfőbb, nem fejlődött semmit történeti érzéke. Műveltségében nincs semmi nyoma annak a képességnek, hogy a mult eseményeit és mozgalmait helyesen ítélje meg, kapcsolatukat, okaikat és eredményeiket meglássa. A nemesség kiváltságos helyzete volt az egyetlen, a mi iránt érdeklődött, a személyes vitézség példái, a mi figyelmét megragadta.
1774-ben. L. Prónai Antal, Dugonics András életrajza, 82. l.
15. KATONA ISTVÁN.*
Katona István arczképe (51. l. ) a Magy. Tört. Arczkép csarnok olajfestménye után, mely Lacza Endre egykorú festményének másolata.
16. DUGONICS ANDRÁS ARCZKÉPE.*
Dugonics András arczképe (52. l.) a Beöthy-Badics-féle »Magyar irodalom története« I. kötetében jelent meg először.
Két tanulmány egészen hiányzott az akkori egyetemi oktatásból: a latin és a magyar nyelv. Az előbbire nem volt szükség, mert magát a nyelvet a gimnáziumban tökéletesen elsajátították, az utóbbira meg azért, mert az anyanyelvét mindenki úgyis tudta. A mi e két nyelv tanításában az egyetem föladata lett volna, a nyelvi ismeretek tudományos rendszerezése és az irodalmi tanítás, az a XVIII. század paedagogusainak gondolatvilágában nem talált helyet, hiányát, szükségét nem érezték. Nem csoda, hogy ennek következtében a fölújulás korának írói az egyedül olvasott Gyöngyösin kívül az irodalomnak csak a ponyvára került termékeit ismerték, a Markalfot, az Argirust, a Kádár vitézt, és a költők közül legföljebb Balassit, Rimayt, Beniczkit és Koháryt, de ezeket is csak az olyan történeti érzékkel megáldott férfiak mint Ráday, Kazinczy, Bessenyei és Révai.
Fogyatékos ismereteit a fiatal szerzetes iparkodott a maga erejéből kiegészíteni, de csak részben. Hogy a római irodalmat, különösen a prózaírókat, igen hiányosan ismeri, azt belátta. Ezért minden kényszerítő szükség nélkül, pusztán buzgalomból, nekifogott a klaszszikusok tanulmányozásának. Elolvasta a legnagyobb római történetírónak, Tacitusnak, a kit eddig csak hírből ismert, két nevezetes munkáját, az Annalest és a Germaniát, majd az ókor több historikusát (L. Annaeus Florust, Curtius Rufust), azután az egyházi atyák (Szt. Jeromos) és az újkori latin írók műveit (Barclaiust, de nem az Argenist, hanem az Icon Animorumot) s ebben az időben választott jeligéjéhez, Seneca szavaihoz, híven: «certis ingeniis inmorari et innutriri oportet, si velis aliquid trahere, quod in animo fideliter sedeat», a mit olvasott, azt igyekezett jól emlékezetbe vésni: kivonatokat készített belőle* és szelleme művelésére fordította.
Fönnmaradt egy ilyen kivonatokat tartalmazó füzete, mely bőrbe kötve (kívül: Pauli Ányos Manuale) az Ányos-család esztergári levéltárában van. A díszes czímlapja így szól: Pauli Ányós Ordinis S. Pauli Primi Eremitae Manuale seu Excerpta ex Variis Authoribus Pro Subsidiis Diversis in re Literaria conscripta. Tyrnaviae. Anno a partu Virginis 1776. Sapere aude.
17. ÁNYOS «MANUALE»-JÁNAK CZÍMLAPJA.*
Ányos «Manuále»-jának czímlapja (53. l.) az esztergári családi levéltárban őrzött eredeti kézirat után. Olvasása: Fr. (atris) Pauli Ányos ordinis f. (ancti) Pauli Primi Eremitae | MANUALE | seu | Excerpta ex | Variis Authoribus | Pro Subsidiis Diversis | in re Literaria consripta Tyrnauiae | Anno a Partu Virginis | MDCCLXXVI (= 1776) | Sapere aude | Horat. I. li(b.) Epist. 11. |
Magyar irodalmi ismeretei azonban ép oly szűkkörűek, mint korában a legtöbb egyetemi hallgatóé. Egész körét kimeríti ez az egy név: Gyöngyösi. Már korán kezébe kerültek a legnépszerűbb magyar poéta versei, s költői lelkét meghatották e verses regényeknek általánosan csodált szépségei, a romantikus tárgy, a poétai ékességek és az érzelmeknek, lelki állapotoknak festései. Érzelmes szíve, melyet már a középiskolában lángragyujthatott a magyar poétának római mintaképe és lelki rokona, Ovidius, most új lelkesedést vett Gyöngyösitől. E kettős hatás eredményeként megszülettek első költői kísérletei Ovidius egynéhány költeményének magyar fordítása Gyöngyösi módjára.* Ugyanazon az úton indult el, a melyen tanára Dugonics, klasszikusok magyaros fordításaival. Mindkettőjüknél egészen természetes volt e folyamat. A klasszikus irodalom ismeretével a magyarok közül csak Gyöngyösiét párosították: onnan vették a tárgyat, innen a formát, s egyéniségük, hajlamaik különbözősége szerint váltak el irányban, de nem módban, utaik. Az epikus természetű Dugonicsot a klasszikus kor nagy eposzai vonzották, Homeros és Vergilius művei, a lirikus Ányost Ovidius kesergő énekeivel.
Batsányi mondja a költő életrajzában i. m. XVI. l. «Próbára Ovidiusból fordított.» Ányos művei között csakugyan maradt fönn egy Ovidius-fordítás, az I. heroidának fordítása, de ez, a mint a páros rím és a nagy költői gyakorlatra valló nyelv mutatja, vagy későbben keletkezett, vagy legalább alaposan átalakult.
E fordítások sem emelkedtek a költői gyakorlatok színvonala fölé, de jelentőségük elvitázhatatlan. Megvan bennük Ányos későbbi epedő, bánatos lírájának alaphangja, s ha fordítások is, a tárgy helyes megválasztása által bizonyítják, hogy Ányost nem a véletlen vezette a költészethez, mint Rájnist, nem az időtöltés, mint Szabó Dávidot, nem a hazafias érzés, mint a testőrírók nagy részét és Révait, hanem a költői hivatás derengő érzete. A gyermekifjú tehetsége, költői lelke még nem bontotta ki szárnyait, tehát nem eredetit ad, csak fordít, de ahhoz a költőhöz fordul tárgyért, a ki az ő lelkének leginkább megfelel.
