V.
V.
A szultán boszuja Békés hivei ellen. Követeli foglyok kiadását. Bálintot nagy veszély fenyegeti. Balassa János és a török. A budai basa hadjárata Balassa várai ellen. Mehemed nagyvezér levele Báthory Kristófhoz. Bálintot Husztra internálják. Hagymássyné Sanyiki Krisztina. Bálint erdélyi kegyesei. A gyulafehérvári fejedelmi udvar. Bálint Lengyelországban. Balassa János követsége a szultánhoz.
ELSŐ HADI vállalatával Bálint nagy kudarczot vallott, melynek későbbi fejleményei őt és atyját súlyosan megnyomták. Ő, bár nagy veszedelemben forgott, Báthory kegyelméből elkerülte azt, de apjára az események fejlődése nagy veszteségeket és keserű fájdalmakat zúdított. Báthory július 9-ikén Szent-Pál alatt megverte Békest s hogy maradandó példát adjon a hűtlenség megtorlására, a lázadókon, az erdélyi urakon s a székelyeken véres bosszút állott. A magyarországi urakat, kik neki hűségi esküt nem tettek, szabadon bocsátotta, s így Bálint is visszamehetett volna Egerbe, ha sebei miatt nem kénytelen Erdélyben maradni, míg időközben a portának nagy szüksége nem lett Balassa János fiára.
Murád szultán 1575 júliusában Báthoryhoz írott levelében tudósítja arról, hogy Békes ellene háborúra indul, miért is őt segíteni fogja és meghagyta a hódoltság lakóinak, hogy Békest ne segítsék. Azután így folytatja: «a kik pedig az országbeliek közül oda Békeshez hajlanak, mindjárást levágasd őket és házuk népét rabbá tegyed; ezt parancsolom neked», továbbá: «az kik neked árulóid voltak, azok az én portámnak is, nékem is árulók voltak, akár én ellenem vétsenek és miveljenek valamit, akár teellened, mindegy az».* Mikor tehát Békes hadjáratát Báthory szerencsésen leverte, a szultán e leveléhez következetesen kívánta a magyar foglyok átadását. Báthory, hogy ezt ne kelljen tennie, azokat előbb szabadon bocsátotta, de Balassát, a ki súlyosan megsebesült, magánál kellett tartania. Ez nem maradhatott titokban s a szultán a temesvári basa útján küldött parancsolatában azonnal kérte is az Balassi János fiát. Báthory még ez év deczembere előtt válaszolt a szultán levelére, megírván abban, hogy «az Balassa János fia itt kézben vagyon» ugyan, de kéri a szultánt, ne kívánja, hogy a foglyot kiadja, emlékezteti arra, hogy Szulejmán is a magyar főrabokat, kiket hatalmába kerített, visszaadta János királynak és atyjának, «kiből nagy tisztessége és jó híre nevekedett az magyar nemzet közt. Hogyha penig engemet te nagyságod reá kényszerít, hogy beküldjem, szidalmas lészen köztök az én nevem és minden tekintetek elfordul én rólam… Könyörgök azért te nagyságodnak, tekintsen kegyelmesen az én könyörgésemre és mentsen meg engem ez nagy gyalázattul; mindazonáltal mindenekbe az hatalmas császár és te nagyságod jó akaratja légyen. Mikor egy szolgánk az Balassi fiát megfogta, egy bottal ütötte volt agyon, kibe megsiketült és az kórság is gyakorlatossággal üti el, úgy annyira vagyon, hogy sem élhet, sem halhat, elvajudt.»* Báthory könyörgésének, ámbár minden igaz okkal támogatta kérelmét, hogy Balassát ki ne kelljen adnia, nem lett sikere. Hiába hivatkozott a régi hagyományra, hitük parancsolatjára s a maga szükségére, hogy Balassával egy fő emberét akarja kiváltani, hiába irta meg, hogy Bálint holt-eleven, süket és a nehézség bántja, a szultán 1575 deczember 17-ikén megint megsürgeti Bálintot s elküldi érte Amhád csauszt. Ez bizonyára azért is ment, hogy meggyőződjék róla, igaz-e, hogy Bálint olyan nyomorúságos, mint a milyennek a fejedelem mondja. Ez a második levél követelő és határozott: «Ez okon most rabszolgáink közül, hozzád küldjük Amhád csauszt, komolyan meghagyván neked, hogy mondott Balassi János fiát és Sárközi Mihályt a Békes háborújában elfogott többi rabszolgákkal egyetemben küldd azonnal magasságos portánkhoz, máskép nem cselekedvén és semmi mentséghez nem nyulván, mint melynek különben is nem lészen helye előttünk. Mert tudjad, hogy magosságos portánknál azokra és különösen Balassi János fiára szükségünk van, nagy szükségünk.»*
SZALAY LÁSZLÓ, Adalékok a magyar történelemhez, I. k. 227. l.
Id. m. I. k. 251. l.
SZALAY LÁSZLÓ, id. m. I. k. 253. l.
A szultán kemény parancsából két figyelmet keltő kifejezés ötlik elénk, az egyik, hogy nem Balassa Bálintra, hanem az Balassi fiára van szüksége, a másik, hogy nagy szüksége van Balassi fiára. E különös hangsúlyozás egy pillanatra Balassa Jánosra tereli gondolatunkat, a ki már ezóta csupa aggodalom és keserűség között éli öreg napjait.
21. BÁTHORY ISTVÁN.*
(Eredetije az ambrasi arczképgyűjteményben.)
Báthory István arczképét (65. l.), melyet a bécsi udvari műtörténeti múzeum ú. n. ambrasi arczképgyűjteményében levő egykorú festményről Túry Gyula másolt, a Magyar Nemzet Története V. kötete után közöljük.
Balassa János szolnoki kapitánysága óta mindig nagy szálka volt a porta szemében, várai és csapatai sok kárt okoztak a töröknek, sok kisérletét tették hiábavalóvá, melyet az éjszaki megyék elfoglalására próbált. Balassa várai, Gyarmat, Kékkő, Divény a bányavárosok felé hajló vidéken feküdtek s mintegy zárt láncz, folyton útjában voltak az északra kalandozó török csapatoknak. E vonal fontosságát mind a két fél hamar megismerte s míg az országgyűlések egyre újabb meg újabb intézkedéseket tettek, hogy e várakat az országos közmunkából megerősitsék, a török egyre vakmerőbben s mind gyakrabban portyázott arra felé. Balassa, a mit tehetett, megtett mindent várai jó karban tartására, s még akkor is váraira gondolt, mikor Miksától menlevelet kért, kérve, hogy kékkői katonáinak fogsága és bújdosása alatt elmaradt zsoldját a kincstár fizesse meg, s a mint az 1574. országgyűlés összeült, azonnal jelentette, hogy Divényt a maga erejéből nem tudja föntartani és megoltalmazni, mert kevés jobbágya van. Mint a bányavárosok kapitánya, állásánál fogva is folyton készenlétben állott, figyelte és közölte a hadi kamarával a török mozgalmakat s Gömörtől Nógrádig a védő vonalat mindig megtartotta s megoltalmazta. Úgy látszik mindebből, hogy Balassát nem hiába gyűlölték a törökök, különösen Musztafa budai basa, mert állandó éberségével, várainak jó karban tartásával és mérkőzésre mindig kész kardjával lehetetlenné tette, hogy a török a nógrádi vonalat áttörje és hódítását az éjszaki megyékre, kivált a gazdag bányavárosokra is kiterjeszthesse. Ez általános szemponton kívül még egyénileg is gyűlölték a zólyomi kapitányt. A hol lehetett, rontotta a törököt, foglyaival rosszul bánt, azokat kínozta és csak nagy váltságért eresztette szabadon. Apró és nagy cseleket vetett neki, mint 1562-ben Szécsény alatt s mint 1575-ben Kékkőben. Ez utóbbíról Istvánffy részletesen megemlékezik s leirja, hogy Balassa Kékkő várában, miután Zólyomból oda átköltözködött, mint akarta tőrbe csalni a törököt. Volt neki egy Pintér Benedek nevű várnagya, ezt színből elfogatta, megvasaltatta és a rabságában lévő török foglyok közé lecsukatta, ama koholt ok miatt, hogy számadásait nem vitte rendesen. Pintér a börtönben nem győzte rajzolni Balassa kegyetlenségeit s a török rabokkal összeesküvést szőtt Balassa ellen, s végre is velük megegyezett, hogy egy török foglyot váltságuk beszerzése czímén a budai pasához küldenek, a ki a pasával értekezzék, hogy egy meghatározott napon sereget küldjön Kékkő alá, a melyet egy arra alkalmas helyen a várba becsempésznek, Balassát megölik és a várat hatalmukba kerítik. A terv kezdett sikerülni, a váltság ügyében járó-kelő törökök többször gyanútlanul jöttek-mentek Kékkőbe s már az orvtámadás napját is meghatározták. A török csapatok meg is jelentek Nógrád, Fülek és Buda őrségeiből. Pintér leeresztette a kötelet s négyet-ötöt föl is húztak a várba, de Balassa János és Pintér azon módon megkötözték őket, míg a többiek a cselt megorrontván, Balassát és Pintért átkozva dühösen eltávoztak.*
ISTVÁNFFY, id. m. XXV. könyv.
22. DIVÉNY VÁRA.*
(Rajzolta Cserna Károly.)
Divény várát (69. l.) Cserna Károly természet után rajzolta.
Balassa Jánosnak e hű szolgálatait egy negyedszázad óta egyre irogatták Budán és Konstantinápolyban a rovásra, s állandóan rajta tartották szemöket. Miksa és Murád között ugyan béke volt, de a budai basa és a zólyomi kapitány hadilábon állottak, viszonyuk feszültebb volt, mint eddig bármikor. Balassa jól sejtette, hogy a basa csak alkalomra vár s miután Temesi Imrét, egyik legelszántabb s legvitézebb hivét Kékkő várnagyává tette, maga a királyhoz fordult segítségért. A budai basa pedig, akár volt neki egyenes utasítása Konstantinápolyból, akár nem, lesben állott, hogy régi gyűlölségét kiöntse s Balassán a törökség sok s nagy kárát megtorolja. Az alkalom nem soká késett. Magyarországon híre futott, hogy Békes a szultán pártfogoltja ellen hadra kelt, köztudomású tények igazolták, hogy e vállalatában a király titkon támogatja, s hogy hadai között királyi zsoldban állók is részt vesznek; nem sokára híre futott Balassa Bálint kudarczának, s a budai basának ezek az események önkényt kínálkoztak, hogy a porta ellenségén és személyes ellenfelén bosszút álljon. Valószinűleg nem várt a portától utasítást, hanem a saját felelősségére, vagy talán egy bizalmas fölhatalmazásra támaszkodva, táborba szállott Kékkő ellen. Gyűlölete és bosszúvágya volt az ok, Bálint fogságba esése az alkalom, hogy egyenesen Balassa váraira törjön. Istvánffy írja, hogy Musztafa Balassát már előbb hevesen gyűlölé, s oly nagy volt gyűlölete és bosszúvágya Balassa ellen, hogy hadait habozás nélkül Balassa vára ellen indította. Előbb Kékkőt támadta meg, löveté falait, s Temesi Imre mindent megpróbált, hogy a várat megtarthassa. Gondosan fölszerelte, az ostromokat visszaverte, de miután sem Balassától segélyt, sem a vár megtarthatására biztatást nem kapott s az összelőtt vár nem nyújtott elegendő reményt, népével vissza s egyenesen Divénybe vonult. A basa Kékkőt s utóbb Divényt is elfoglalta, mialatt Forgách Simon a dunántuli nemességgel, a győri és komáromi őrséggel Véghles alatt késlekedett, nem hallgatván sem Balassára, a ki támadást ajánlott, sem csapatai túlsúlyára nem tekintve, és megnyugodva abban az okoskodásban, hogy seregének megveretése a bányavárosok bizonyos veszedelmét vonja maga után. «Mi kétségkivüli is volt,» írja Istvánffy,* «noha a mieink a csatát óhajtották és számra az ellenséget fölülmulván, a győzelembe nem kétkedtek.» Így a fölmentő sereg szemeláttára elveszett Kékkő és Divény s a Losonczyné kezén lévő Somoskő. Mindez nagyon gyorsan történt. Július 9-ikén verték meg Békest s egy hónapra rá, augusztus 9-ikén, Károli Gáspár már azt írja Gönczről Kassára Kolosvári Gergely deáknak, hogy «a mely török megveré Kékkövet és Divényt, ugyanazok Somoskőnek palánkját mind elégették».* E várak eleste nyitja meg a török hatalomnak észak felé terjedését, mely rövid idő alatt annyira tágult, hogy a királypárti s az erdélyi magyarság közé a félhold erős éket verhetett, a mi Buda elfoglalása óta vágya és folytonos törekvése volt. S a mellett e győzelem Musztafa basa s a törökség gyűlöletének tárgyát, Balassát is megalázta. De a török még jobban meg akarta alázni, csapást csapás után mért régi ellenségére, a magyar felföld védőjére, a fogoly Bálintot követelte, hogy azzal szíven sújtsa az öreg Balassát. De más czélja is volt vele, foglyokat akart kiváltani, ama kezeseket, a kik Ludfi oda-bassáért Balassa János keze között voltak s nagy kínzásokat szenvedtek.
Id. h.
Századok, 1873. évf. 295. l.
Az egész eseményre érdekes fényt vet Mehemed nagyvezérnek 1576-ban Báthory Kristófhoz irott levele: «Ennek előtte Balassi János fia, Balassi Bálint, az Békes Gáspárral, mint árulóval az Erdélyországba haddal együtt jött volt be. De mikoron azt megértette volna az budai basa, ő is az ő népét mindjárt hozzáhiván és gyűjtvén, mingyárást elindult, hogy azoknak, az kik az hadba vannak, eszét elveszesse. Ugyanakkor Balassi Jánostul két várat meg vött. Annak előtte esett volt rabbá, az kit az én levelemmel oda küldtem, Lutfi oda-bassa. Balassi Jánostól szinte az tájba ez az Lutfi oda-bassa es kéredzett volt kezességen Budára. Ez alatt, még oda járt Budára, az Balassi János két várát megvették az mi felekünk. Ő immár, miért hogy az várakat megvötték volt, megszabadult volt. Azután az Balassi János kínzotta a rabokat, az kik kezessek voltak Lutfi oda-bassáért. Azt mondta, törekedjetek az én fiam szabadulásáért és én nem kínzalak titöket. Most azt írtam az portára, hogy most is őket erőssen kínozza odabassáért. Azért kérlek én hozzám való atyafiúságodért és barátságodért, hogy miképen nagyságod is megszabadította Balassi Bálintot: az oda-bassát és az ő kezesseit; a miképen felfogatta Balassi János, hogy nem bántja az rabokat, ne kínozza, hogy szerezz egy levelet Balassi Jánostól Ludfi oda-bassának, hogy ő megszabadult, és az rabokat, az kik kezessek érette, ne kínozza és őtet nem kívánja oda többé.»
E végre volt nagy szüksége Bálintra a portának, mely bizonyosan nem hagyta annyiban a dolgot, hanem sürgette kiadatását; hogy megmentse a rabokat Balassa börtönéből s megtörje ellenségét, kinek régi tartozásait így kezdte lerovogatni.
Báthory István neve azonban nem lett szidalmas a magyarok között. Amhád csausz a foglyok és Bálint nélkül tért vissza 1576 tavaszán Konstantinápolyba. Folyt-e tovább e levelezés a Báthoryak s a szultán között? Azt hiszem folyt. Ma is megvannak Nagy Máténak, Báthory portai agensének jelentései a Balassa-ügyben,* a mely nem aludott el, de Balassára kedvezőbb fordulatot vett pártfogójának lengyel királylyá választása által. Báthory egy darabig csak elhúzhatta volna a foglyok s Bálint kiadatását, de ha a porta nagyon sarkára áll, talán kénytelen előbb-utóbb engedni. Úgy vélem, Báthory módját tudta volna ejteni, hogy ez esetben se kerüljön Bálint a török kezére. Őt Balassa Jánoshoz fiatalkorának emlékei s a tőle vett jótétemények kötötték.
A bécsi állami levéltár Turcicái között.
Bálintot megszerette s nagyrabecsülte apja miatt és egyéniségeért, vitézsége és költői dicsősége sem maradhatott előtte titokban. S az a nemes barátság, melynek melegsége Bálint végrendeletéből kisugárzik, fogsága idejében szövődött közöttük. Az a később megczáfolt régi hagyomány, hogy Bálint az erdélyi fejedelem udvarában nőtt fel s apródként szolgálta, ennek a bensőbb rokonszenvre vivő fogságnak mondai eltorzulása. Sorsa különben sem volt valami kemény. Mikor elfogatott, Hagymásy katonái közé került s a fejedelem valószinűleg továbbra is őt bízta meg Balassa őrzésével. Hagymásy ekkor Husztot bírta s a vár kormányát is ő vitte. E hely elég távol esett a török járástól s eléggé védett volt, s parancsnoka Békes meggyőzetése után hű embere lett, kit újabb méltóságra emelt, rábízván Közép Szolnok főispáni tisztségét. Felügyelete alatt minden tekintetben jó kézbe tudta Bálintot, ki itt mint afféle szabad rab tartózkodhatott, kit csak becsületszava köt. Itt s ily állapotban vonhatta magára a kapitány felesége figyelmét. Betegen s egy vele járó, róla szóló hírrel, hogy poéta, könnyen magára fordíthatta a kapitányné gondolatát. Azt gondolom, hogy a Christina nevére szerzett ének e fogság s ez ismeretség emléke.* Balassának egyik későbbi, Újvárból 1577 július 20-ikán kelt levelében titkos írással írva a következőket olvassuk: «Más az, hogy Hagymásyné sem igen idegen tőlem, mert az vén asszonya egy levelet írt vala az utolsó póstától Danczka alá, kiben erősen panaszolkodik, hogy ő rólok így elfeledkeztem, hogy sohasem irok, sem izenek, és asszonyom is csudálkozik, úgymond.» E levél régebbi ismeretségről, sőt viszonyról teszen tanúságot, mely Hagymásyné és Bálint között már szinte az elfeledkezésig hidegült; más Hagymásyné, mint Kristóf felesége, nem jöhet számításba, s mással alig volt vagy lehetett viszonya, mint Sanyiki Krisztinával. Van abban, hogy a fogoly szarvat rak a porkoláb homlokára, az életnek valamely csöndes szatirája. S egyébként is a Krisztina nevére szerzett ének sem tartalmi, sem érzelmi vonatkozásában nem látszik ellentmondani véleményemnek. Cupidó szivében, írja, szerelmét most újítja, s ő érette egyebek szerelmét elfeledtette, csak akkor van bánata, ha nem láthatja őt, ki előbbi szerelmének inségéből kivette. Ki neki rubintos gyűrüt küldött, melyet ő «szerelmesen és igen jó neven tűlem, rabjátul elvett» s keblére tett. Az ének nem valami csapongó, mintha lelkesedésének szárnyát még mindig nyügözné régi szerelme, melyet oly könnyen elfelejtett. Bár nem győzött eléggé örvendezni szeretőjén,* gondolatában mégis vissza-visszatér, Annájához, s könyhullatásiban rendeli versét egybe,* de kevéssel utóbb megint csak új szerelméről énekel.* Szerelméről, inkább szerelmeséről, ki halálától megtérítette, csókolván őt s áldja szép Vénust kis fiával,
SZILÁDY azt írja: «Lehet, hogy ez a Christina más valaki, mint későbbi felesége», már ebben is meg van irva, hogy Hagymásyné Sanyiki Krisztina is lehet.
A II énekben.
III. ének.
Az V. énekben.
Hogy jóra hozta szerelmesemmel
Vétkemért gonoszul fordult dolgom.
Vétkemért gonoszul fordult dolgom.
Hogy vétettem, nem szántszándék
Oka de tudatlanságom,
Oka de tudatlanságom,
énekli s elmondja a mea culpát s elitéli kalandos vállalkozását, melynek vége rabság, és új szerelme, új «kegyese», a ki rabságából kivette és szolgáló szolgájává tette.
Gond nélkül azért vígan éneklek,
Örvendek csak igaz szerelemnek
Örvendek csak igaz szerelemnek
s mi kijavíthatnók, hogy csak igaz szerelmeknek örvend. Mert íme alig örvend Krisztinának, nem sokára más kegyesek nevére írja énekeit; Bebek Judit, Morghai Kata, Zsuzsánna, Csáky Borbála egymásután csengenek le lantjáról* s feledtetik egymást és egri kegyesét: Losonczy Annát.
L. a VI., VII., XII. és XIV. énekeket.
Mikor e verseit írta, már nem Huszton, hanem az erdélyi udvarban Gyulafehérvárott tartózkodott. Bebek György, Judit atyja, erdélyi főkapitány 1567-ben halt el, Balassa tehát özvegy asszony korában ismerte Judit anyját Patócsy Zsófiát, de nem mikor «jó hamar lovakért» járt Erdélyben, hanem még fogsága idején; Csáky Borbála, Tholdy Mihályné szintén az udvar körében élt, férje János Zsigmond tanácsosa volt; Morgai Kata ismeretlen, de a kör, melyben a róluk szóló versek helyet nyertek, gyaníttatja, hogy szintén Erdélyben, valószinűleg az udvarnál kötött vele ismeretséget. A Morghai név nem ad útbaigazitást, de egy Marghai Annát ismerünk ama pörből, melyet 1598 karácsony estéjén megölt férje, Szinnyei Radák András gyilkosai ellen indított,* s e körülmény már szintén Erdélyre utal. Ugy látszik, hogy Balassa fogsága nem nagyon súlyos, sőt inkább nagyon kellemes lehetett. Az erdélyi udvar ez időtájt, mikor Báthory lengyel királylyá választatott, nagyon élénk volt; ünnepek, fogadtatások járták, mind megannyi alkalom, a hol Bálint kegyeseivel szövögette apró regényeit, a hol bizonyára kedveltségre is szert tett. A Csáky Borbála nevéről írt költeményét sokan tudhatták. Giróthi Péter bejegyezte Székely István krónikájába,* s egy más gyűjteményben, a Csereyné kódexében is megvan a XVII. század elejéről. Ő maga is nagyon szerethette e versét, melynek nótájára harmincznál több éneket szerzett, s szerette Tholdy Mihálynét, Borbálát is, kivel még más énekében is foglalkozott. E kör és szerelmek feledhetetlenné tették szemében Erdélyt s méltán s kedvessé fogságát, mely felől az előbb fenyegető komor felhők is elvonulóban voltak már. Báthory királylyá választása után, 1576 május elsején magát megkoronáztatta, s helyette testvére, Kristóf ült a fejedelmi székbe. Kristóf megtartotta jóindulatát Bálint iránt, Mehemed legalább neki tulajdonítja fogságából való szabadulását. Hogyan történt ez, ez idő szerint nem tudjuk, de tény, hogy megszabadult s hogy az 1576. év végét s a következő elejét Lengyelországban töltötte, honnan csak 1577 tavaszán került haza. Talán a porta újra föltámasztotta követelését Bálint kiadatása iránt s Báthory Kristóf nem tudván ellentállani sürgető kívánságainak, de nem is akarván kedves foglyát kiadni, maga szöktette meg s küldte bátyjához Krakkóba, s így Erdély felelősségét egyszerüen áthárította volna Lengyelországra.
Tört. Tár, 1880. évf. 263. l.
E krónika most az erdélyi múzeum könyvtáráé.
23. A GYULAFEHÉRVÁRI FEJEDELMI PALOTA.*
(Rajzolta Dörre Tivadar.)
A gyulafehérvári püspöki udvarnak azt a részét, mely a régi fejedelmi palotából maradt meg, a püspöki palota bejáratával (75. l.) Dörre Tivadar rajzolta Szilágyi Sándor «Felsővadászi Rákóczy Zsigmond» (Magyar Történelmi Életrajzok (1887. évf.) czímű műve számára.
Ha így történt, az egész dolognak titokban kellett történnie, hogy Báthory a török haragját fejére ne vonja. S ebben van is valami valószinűség, mert különben apja tudott volna róla s 1576 végén nem küldött volna megalázó föltételek között követeket Konstantinápolyba. Miksa követének, Ungnad Dávidnak udvari papja, Gerlach, pontosan vezetett följegyzéseiben 1576 deczember 31-ikén a következőket írja: «Mehemed basának egyik embere jelentést tett uramnak, hogy a magyar úr Valassian (Balassa János), két török foglyot küldött Mehemed basához levéllel, melyben igéri, hogy kész magát az övéivel egyetemben alávetni a portának, s kész valamennyi török foglyát elbocsátani, ha fiának, ki tavaly a Békes-féle háborúban a törökök kezébe esett, szintén visszaadják szabadságát s ha neki Jánosnak, és az övéinek biztos uradalmat adnak székhelyül.»* E levél és igéret Balassa Jánosnak mély megaláztatását foglalja magában. A hitetlenekhez, hitének ellenségéhez könyörög, kiket eddig szablyájával kergetett és korbácsával vert; a király ellenségéhez könyörög, királya háta megett, s kész megtörni egész élete hűségét, elveszteni egész élete minden gyümölcsét, ha fiát szabadon bocsátják, kész meghódolni hite, királya és személye ellenének, egyedül csak fiáért, könnyelmű fia szabadságáért. Valóban az önfeláldozásnak ily mértékét nem tudjuk eléggé bámulni ebben a kemény magyarban, ebben a hű és igaz keresztyénben, királya próbált hűségű szolgájában. Mennyit kellett gyötretnie s mennyit kellett szenvednie, míg gyermeki szeretetének e Golgotháját megjárta. S hiában járta meg, mert mire követei Konstantinápolyban megalázódását hirül vitték, Bálint már szabad volt. Nem lehetetlen, hogy Balassa Jánost e lépésére a Báthoryak, István és Kristóf bírták rá.* Talán palástolni akarták Bálint megszöktetését s az öreg Balassa könyörgése kijátszott kártya volt, a melylyel a szultán haragját lecsillapítani akarták, ha megtudja, a mivel Mehemed említett levelében Kristófot gyanúsította, hogy Bálintot szabaddá tette.
SZALAY, id. m. I. k. 243. l.
L. u. ott.
Így történt-e, nem-e, de tény, hogy Balassa János megírta e szörnyű levelet s ezzel magára vette királya gyanúját, s tény, hogy Bálint már ekkor Lengyelországban volt s ott is összeköttetésben maradt az erdélyi udvarral, vagy legalább egyik kegyesével, Hagymásynéval, ki leveleit Danczka alá küldözgette neki.
