I.
I.
27. A «FÜVES KERT» KÖTÉSÉNEK DÍSZÍTÉSE.*
A második könyv fejdíszt (93. l.) a «Füves kertecske» egyetlen példánya egykorú bőrkötésének préselt díszítéséről rajzolta Passuth Ödön. A középső kör díszítési motivuma az eredetiben el lévén mosódva, képzeletből pótoltatott.
Balassa Bálint ujra Egerben. Álmai, reményei. Ungnad horvát bánná lesz, Anna elhagyja Egert. Vagyoni kérdések. Balassa János öröksége és az osztályos atyafiak. Balassa András kétszinű politikája. Sulyok Anna halála. Osztozkodás András és a Balassa-árvák közt. Balassa Ferencz ellenkezése. Az egyesség. Liptóújvár Bálint kezén marad.
MIKOR Balassa letette hűségi esküjét, a király visszafogadta kegyelmébe s vitézi szolgálatra Egerbe rendelte. Ime, vágyai teljesültek, s mintha csak nehéz álomból ébredt volna – a visszaálmodott mult folytatását látja maga körül. Egri vitéz s ő felségének végbeli hadai között az elsők egyike. Atyja után s a maga emberségéből kitünő hirü vitéz, egy nagy vagyon várandósa és egy szép jövendővel kecsegtető remény él szivében. Az öntelt s duzzadó fiatalság hevétől elragadtatva, mennyivel szebbnek, kedvesebbnek s vonzóbbnak látta helyzetét! Ismét Egerben van tehát, ott a honnan atyja pályája s az övé is kiindult, a hova emlékei és megujuló szerelme vonzották, a hol katonai dicsőségét, szerelmét s vagyoni ügyeinek gondozását a legalkalmasabban remélhette. Bálint azok közé tartozott, a kiket az emlékek érintetlenül nem hagynak, a kiket a vágyak álomba ringatnak s az álmok magukkal ragadnak, de nem azok közé, kik érett meggondolással, bölcsen előre látva, mindent megfontolva szokták sorsukat igazgatni. Szellemét az életnek aprólékos bajai, a bölcs ember kételyei nem érintették, héjázva fent lebegett az álmok és az eszmények régióiban, a hova a képzelet s a vágy vonzották. Könnyű vérű és optimista lévén, azt hitte, a világ úgy forog, a mint ő szeretné, s mert maga igaz és őszinte volt, megbízott az emberekben, az életben s a jelennek csalóka képeiben. Egerbe is inkább vágyai vitték, mint jól fundált jövendőjének szüksége. A végbeli élet és emlékei, különösen Anna vonzották oda, első hadi tettei és feledhetetlen szerelme színterére. A multon merengő s a jövőt tervelő lelke előtt bizonyosan más képek rajzolódtak, mint a melyek később bekövetkeztek. Egerben hadi dicsőséget, vagyoni kérdéseinek rendezése után nagy úri életet s mindenek felett a szerelmes rejtek boldogságát szövögette ábrándjaiba. Az álmok, álmok; szépek, de csalékonyak. Egerbe szállása az első alkalommal részben csalódással, részben kudarczczal végződött – vajjon kegyesebb volt-e sorsa most, mikor életének e második tavaszán, újra merészen tört előre? Lelke telve volt jó reménységgel, fakadó becsvágygyal, duzzadó erővel, meg sem álmodva, hogy hervasztó nyár és kora ősz várnak reá s nem eszmélve arra, hogy ifjúságának első virágzását is dér ütötte. Nem emlékezett arra, hogy most sincsen tovább, mint volt 1575-ben, csupán az évek multak s itt hagyták nyakába akasztott terhüket. Bálint erős válla nem érezte ezt – könnyű kedélylyel indult útnak, a mint az első vihart könnyen hajózta át, bucsú nélkül kél megint a tengerre. Könnyen vette, a mi eddig érte, s lelke szerint csak egy bánat nyomta – a szerelmi bánat. Újra Egerben, ötven huszárnak kapitánya s a sóvárogva szeretett Anna közelében mily boldogság várt reá, kinek már attól sem kellett félnie, hogy atyja haragját vonja fejére egy leány vagy egy asszony szerelme miatt!
Ungnad még Egerben volt, mikor Bálint állomását elfoglalta. A régi emlékezetes napok és a szerelmes vágyak emléke föltámadt Anna lelkében is, de férje csak régi barátját s vitézeinek egyik legkiválóbbját látta Bálintban, mikor hozzá beköszöntött. Bálint az imádott asszony mellett hamar elfelejtette komoly gondjait. Vagyoni kérdések, végbeli dolgai tulságosan nem érdekelhették, amazokkal nem siet, ezekre a béke idején úgyszólván szüksége sincsen. De annál jobban sietett, hogy az elröppenő órák minden virágát leszakíthassa, mert Anna hamarosan követte férjét Horvátországba, kit már az 1578. év nyarán beiktattak. Mindössze néhány rövid hónap csábja és varázsa kápráztatta el szemét s ő e fénynyel eltelt káprázatban az egész jövendőt varázslatosnak látta! Mennyire bízott jó csillagában, jövendőjében, mennyire hitte, hogy a jövendülők mondása az utolsó szóig betelik rajta:
Hogy születésemben Vénus megkért engem
Arra, hogy csak magának szolgáltasson velem*
Arra, hogy csak magának szolgáltasson velem*
VII. ének.
s a mint eddig szerelmében szerencsésítette – most is, mint Erdélyben annyiszor, rabul kezébe adja azt a kívánt és imádott szép asszonyt. Csalódás! S annál nagyobb, mert Bálint nem tudott Anna szivébe bele látni; fátum, s annál súlyosabb, mert egész életének tragédiáját ez az egy asszony okozta. Talán csak félreértés, hiszen Vénus csakugyan szolgáltatta vele magát egész életében – vénusi örömökben elég része volt – de a büszke Junót, ki a házasságot megáldja, nem mondták «a jövendülők minden bizonynyal ő néki». S bár horoskopja nem tanította, hogy Marsnak és Plutónak is kedvenczévé leszen – nagy bizalmában még arról is álmodozott. De Marsnak keményebb szivű, Plutónak önző és szívtelen pártfogoltjai szoktak lenni, s nem hallgatnak a lant pöngetőre. Őt sorsa szerelemre rendelte s annak édes éneklőjévé avatta, a magyar líra dicsőségére szánta. Nem arra, hogy a harczban vitézkedve, vitézségének anyagi jutalmát elvegye, sem arra, hogy pedánsan számítsa a pénz és jog értékét s ridegen betűzze a pörrendtartásnak fondorlattal megkerülhető szakaszait. Bár vitéz volt – a katonai életben nem emelkedett, bár nagy vagyont örökölt, gazdag emberré nem tudott lenni; mert arra rátermett, de nem tudta kihasználni, és mert azt hitte: a jog nyert pör.
Balassa János hosszú életében sokat szerzett, de keveset tisztázott, vágya volt, hogy mennél nagyobb terület urának nevezzék, de gondja nem volt rá, talán érkezése sem, hogy vagyonát rendezze. A mit királyától adományul, feleségével hozományul kapott, a mit pörrel megszerzett, violencziával elfoglalt, mind nem elégítette ki: ő is zálogos jószágokra spekulált. Az ősi birtokot törvényeink szerint nem volt szabad elidegeníteni, a ki megszorult, készpénz fejében zálogul adta. A zálogbirtok maga fizette a kamatot s a megszorult adós rendszerint elmulasztotta a kiváltási határidőket. Az államkincstár is szivesen kötött zálogüzleteket, mert mindig üres volt, akkor is, mikor a kiváltás ideje elérkezett. Ez volt a XVI. század telekspekulácziója s a Balassák, kivált János és András, a vagyongyűjtésnek ezt a módját sem vetették meg. Jánosnak befolyása, Andrásnak pénze lévén, ketten együtt szép üzleteket is köthettek. János Újvárt Imre, vagy fia, András segítségével válthatta magához, még előbb Kékkőt is zálogban kapta, talán Imre segítségével fizette ki, s utóbb Dunajeczet, sőt bizonyosan több zálogos birtokot is közös erővel szereztek. Vagyoni közösségük alapja régebbről datálódván, annál könnyebben nyert folytatást. Közösen birták Gyarmatot és Divényt s a jászberényi birtokot s hihetőleg egyéb vagyoni kérdésekben is közösséget tartottak. Igy tehát János végrendeletében méltán biztosított Andrásnak vagyonában feles részt és jogaiban az övével egyenlő jogot.*
Századok, 1882. évf. 729. l.
Ez a közösség nem volt ismeretlen a Balassa-árvák előtt, de valamint atyjuk is teljes bizalommal és nyugodtan bízta az osztályt s elmaradott kedveseit Andrásra, az árvák is bizalommal voltak bátyjuk iránt. Bálint egyik levelében, 1577 november 22-ikéről írja: «Miért kívánja pedig azt kegyelmed én tőlem, hogy én most oda menjek, nem tudom s nem gondolhatom egyéb okát az osztály dolgánál; de azt sem értem, miért kell abban többet traktálnunk, holott minemő erős hitlevél legyen köztünk, azt kegyelmed maga es jól tudja, kit még életünk elvesztésével es tartozunk tisztességünk és hitünk megmaradásáért megállani.» Ez oldalról és ez idő szerint nyugodtak is lehettek, mert az unokatestvérek, mint bizodalmas atyafiak, kik között sem simulationak sem dissimulatiónak helye nincs, megértették egymást, sőt közös érdekeik megóvására tartósnak igérkező szövetségre léptek. Bálint teljesen jóhiszeműleg, mondhatnám, gyermeki bizalommal vette át s ápolta ezt a szövetkezést, András őszinteségében bajos volna bízni. Bizonyára nem volt oly őszinte, mint a naiv Bálint, ki iránt hazajöttekor azonnal tartózkodó viseletet tanúsított, mert semmit sem akart veszélyeztetni, ha kenyértörésre kerülne a dolog. Már ekkor hihetőleg úgy okoskodott, hogy ha Bálint, a ki apja dolgainak többé-kevésbbé tudója volt, kint marad Lengyelországban, könnyen kihasíthatja magának János örökségéből a jobb felet, s azután pörölhet Bálint, a mint akar s a meddig győzi. Önző és rideg számítása akkor is beválik, ha Bálint hazajön, mert atyafiságos szeretettel fogja magához kapcsolni az árvákat s annál könnyebben elégítheti ki önzését. András csakugyan, bár az első hetek alatt tartózkodó volt is, később a legnagyobb nyiltsággal és őszintének látszó szeretettel fordult Bálint felé. S bár e pillanatban semmi veszedelem sem fenyegetett, ismerve András fukarságát és Bálint naivságát, előre látható volt, hogy ez a békességes állapot csak addig fog tartani, míg az önző és erőszakos osztozó társ érdekei kívánják, s András előtt a pénz mindig szebben fénylett, mint a barátságnak bármilyen nemes ércze. János úr nagy örökségének sorsa egyedül András kapzsiságán dőlt el. Könnyű tehát a számítás, hogy ha Balassa János félannyit szerez, mint a mennyit szerzett, de Andrásék segélye nélkül, sokkal nagyobb vagyont hagy övéire, mint a mekkorát hagyott, mikor András urat hét vármegyére terjedő birtokaiba egyenlő joggal beleültette. S itt alig jöhet számításba, hogy Bálint apja dolgaiba úgy, a hogy bele volt avatva, hiszen már a Dunajeczre vonatkozó osztályban is rövidséget szenvedett. Előre látható tehát, hogy az örökösök között sem az atyafiságos szeretet, sem a békesség nem lesz őszinte s állandó.
28. LIPTÓÚJVÁR.*
(Rajzolta Cserna Károly.)
Liptóújvár várát (97. l.) s a hibbei katholikus templomot (99. l.) Cserna Károly természet után rajzolta.
András és Bálint folytonos összeköttetésben állottak és együtt intézték a rájuk maradt örökség ügyeit. De már ebben is Bálint húzta a rövidebbet. András a Serédy-birtokok rendezésével volt elfoglalva s úgy gondolkodhatott, hogy a János úr örökségének tisztázása első sorban is az árvák, illetőleg Bálint érdeke. Készítsen elő Bálint mindent, hozzon rendbe mindent, tisztázzon mindent, majd ő ott lesz az osztozkodásnál. Bálint nem látott át ez önzés szövedékén, naivul és becsvágygyal vette magára a nagy munka terhét, buzgón fáradozott az örökség dolgában. E közben azonban nem egy kellemetlenségé támadt, a mit más elkerülhetett volna, a ki nyugodtabban veszi a dolgokat, de Bálint nem volt ilyen nyugodt vérű.*
Így többek közt Szkhárossy Györgyöt, atyja számtartóját, a ki a reá bízott javakról vonakodott elszámolni, Pozsonyban tettleg bántalmazta, miért hatalmaskodási pert kapott a nyakába.
29. A HIBBEI KATHOLIKUS TEMPLOM.
(Rajzolta Cserna Károly.)
András úr ezalatt nyugodtan gondolt a készre, az osztály megtevésére, a mi minden körülmények között is nehéz lett volna, de Balassa Jánosnak hét vármegyében szétszórt, rendezetlenül elmaradt birtokait tekintve, bizonyára sokkal nehezebb lehetett: Hibbétől Zmigrodig, Nógrád, Zólyom, Liptó, Hont, Heves, Gömör, Borsod és Szabolcsmegyékben s Lengyel országban fekvő nagy örökségük megosztása annál nagyobb felelősséggel járt Bálintra, mennél önzőbb volt András, s mennél naivabb Bálint, mennél jobban be volt avatva a viszonyokba András s mennél rendezetlenebbek voltak a különféle czimen birt birtokok. Balassa Jánosnak némely birtoka, mint Kékkő és Divény, a hódolt területen feküdt; más, mint Salgó, romokban hevert; Heves déli részén, Pest és Szabolcs megyékben nyert adományai részint visszaszállottak halálakor a fiskusra, részint különféle pör alatt állottak. András uram az összes birtokokból fele részét kívánta, a mihez joga volt; Bálinték ragaszkodtak ahhoz, hogy csak a szabadon birtokolt s tulajdonjogilag számukra biztosított ingatlanokban osztozzanak. András még néhai Balassa Jánosné hátrahagyott javaiban is fél részen osztályt kívánt s a mellett egyes birtokokhoz különösen kötötte magát. Kameniczot és Dunajeczet azért kívánta, mert sárosi birtokaihoz közel feküdt; Bálint Hibbéhez és Újvárhoz ragaszkodott, mert ott temették el atyját s mert őt gyermekemlékei Újvárhoz fűzték. Andrást csupán az anyagi előny érdekelte, Bálintot még az újabb csapás fájdalma is sújtotta, mely őket édes anyjuk halálával érte.
Sulyok Anna, az ő szerelmes urának hűséges hitestársa, özvegyi fátyolát elvitte magával a minden test útjára.* A magyar protestantizmusnak egyik dajkája, a családi fészeknek őrzője és védője, férjének támasza, vigasztalója és megmentője, nem soká búslakodott öreg társa után. Hiven és szeretettel gondozza családját, és figyelme nemcsak az anyagiakra terjed ki. Gondjai közt főgondját gyermekei képezik, nevelésükre, kikészítésükre törekszik, kis korukban rengető dallal altatja, öregkorában anyai szivének melegségével övezi őket. Gyöngéden érző szivét átörökíti gyermekeire, hitének és ájtatosságának mélységét szétterjeszti egész házára. Gondja és kötelességei foglalják el, szeretet és vallás kisérik mindhalálaig. Erős hittel és mély bizodalommal függesztette szemét az Úrra, kit jóvoltáért örök hálaadással dicsért. Kora míveltségének részese, bár latinul nem tud, de magyar nyelven keresetlenül s egyszerüen fogalmazta leveleit s őszinte nyelven mondogatta imádságait. Szerető, jó szive vezette egész életében, az vitte el jó ura után s annak emléke maradt ránk Bornemissza dicséretében, mert az isten igéjét csak jó és nemes szivüek tanulhatják csodálatos ájtatossággal.
Balassáné haláláról eddig csak Bornemisza Péter után tudtunk valamely valószinűnek látszó dátumot, melyből azt lehetett következtetni, hogy 1573 ősze előtt már meghalt. Az oklevelek azonban e következtetésnek ellene mondanak. Halála idejét két dátum határozza közelebbről meg. Bálint még 1577 november 20-ikáról írt levelében említi, hogy anyja beteges s hogy javulásának mennyire örvend. 1578 márcziusában Ferencz az anyai örökség biztosítására ellenzi az Andrással Pozsonyban kötött egyességet. Így Balassáné 1577–78 telén hagyta el e siralom völgyét.
30. BORNEMISSZA MEGEMLÉKEZÉSE BALASSA JÁNOSNÉRÓL.*
Bornemissza megemlékezése Balassa Jánosnéról (101. l.) Prédikácziói I. részének (Sempte, 1573.) előszavából, a Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának példányáról vétetett.
Az osztályos atyafiak között minden tekintetben András úr volt kedvezőbb helyzetben. A Balassa-árvák kétszeresen árvák, s mert Bálint poéta, az osztály dolga őket már eleve is kárral fenyegette. András ennek tudatában Bálinttal már az ugyanaz évi országgyűlésen megkötötte az osztályegyességet, mely Bálint szerint az igazságon és azon a jóhiszemű föltevésen alapult, hogy az apával folytatott vagyoni közösség az örökösök részéről s még áldozatok árán is fentartandó. András, bár azzal kendőzte önzését, hogy az atyafiságos bizalom s a családi hagyományok föntartója gyanánt mutatta magát; hamarosan rajtavesztett: Ferencz, a fiatalabb Balassa, nem fogadta el s érvénytelennek nyilvánította ezt az egyességet, mert András kapzsisága az anyai örökséget is feles osztály alá vette. A családi érzésnek összetartó hagyományát András úr rontotta meg, de a Balassa-fiúk még bíztak benne s el sem tudták képzelni, hogy Andrásban nagyon érzékenyen megcsalódhatnak, bár az első osztály csalárdsága óva intette őket a tulságos bizalomtól.
Andrást Ferencz tiltakozása s így csalárdságának leleplezése csak egy pillanatra zavarta meg. Nemsokára új egyességet ajánlott a testvéreknek, a melylyel első kudarczáért csendes elégtételt vett. A testvérek elfogadván azt, 1578 május 11-ikén írták alá osztálylevelüket. Bálint Újvárhoz kötötte magát, mely jog szerint atyjuk halála után 2 évig a fiúk számára is le volt kötve. Hiában tudakozódtak Új várért az udvarnál, mint Thurzó Elek tette. Újvár a Balassák kezén maradt. András tehát Bálint bizalmát azzal nyerte meg, hogy Újvárt osztatlanul Bálint kezén hagyta mindaddig, míg meg nem házasodik, s megelégedett ennek fejében a lengyelországi birtokoknak (Zmigrod, Widrikon) és Kamenicznek a Balassa-fiúkra eső fele részével s évenkint fizetendő 120 forinttal. Ha pedig Bálint megházasodik, Újvárt s az említett birtokokat megfelezik.
31. A BALASSAGYARMATI BALASSA-HÁZ XVIII. SZÁZADI KÉPE.*
(Egykorú festményről rajzolta Cserna Károly.)
Az elpusztult balassagyarmati Balassa-házat (103. l.) Cserna Károly egy Szent-Flóriánt ábrázoló múlt századi festményről, melynek alján Balassa-Gyarmat égése látható, rajzolta le. A kép eredetije Balassa-Gyarmaton, a nógrád-vármegyei múzeumban őriztetik.
Az egyesség azonban nem volt kifogástalan s nem volt méltányos. Először azért, mert az újvári birtok nem volt olyan jövedelmező, mint a jó Kamenicz és a lengyel birtokok; mert Újvárra költeni kellett, falai és védművei, épületei és fölszerelése költséget kívántak, míg ama birtokok bőven jövedelmeztek. Másodszor azért, mert elvben kimondta ugyan az örökség megosztását s a vagyon elkülönítését, de gyakorlatilag nem vitte keresztül s úgy számos rés maradt a szerződés szövegében, a melyet később András csakugyan jól kitágított öcscsei kárára. Mert csupán a várról szólt, de a hozzá tartozó birtokok nem voltak mind felsorolva, s az egyes épületek, malmok, halastavak stb. nem kerültek osztály alá. Azonkívül közösségben maradt Gyarmat, Bussa, Hibbe, Székudvar stb., s így a vagyon fölosztása csak elvben mondatott ki, de tényleg nem történt meg s e mellett az osztálylevél nem terjedt ki minden Balassa-birtokra. Harmadszor azért, mert hiányos volt s nem foglalta magában mindama jogokat és érdekeket, melyeket a Balassa-fiúk András ellenében biztosítani kötelesek lettek volna. Kimaradt például Salgó vára, a mely utóbb került szóba és a dunajeczi birtok, melyre később kötöttek egyességet.*
Dunajeczet János bírta, de volt rajta András úrnak 4000 frtja, melyet János a zálogösszeg kifizetésére vett föl. Tehát a fiúk kötelesek lettek volna Andrást 2000 forinttal kielégíteni, vagy András lett volna köteles 2000 frttal a fele rész jogát tőlük megváltani. Azonban András nem akart Dunajecztől megválni, s egyszerűen hallgatott róla, mikor az osztályt megtették. Mikor később Bálint megtudta, hogy igényük van Dunajeczre, András egyességet ajánlott oly módon, hogy ne a birtokot, hanem a zálogösszeget oszszák meg. Ez olyanféle ajánlat volt, mintha ma valamely ingatlannak nem forgalmi értékét, hanem kataszteri becsárát vennék az osztály alapjául. Bálinték azonban ez uzsorás szellemű ajánlatot nem bírálták, talán nem is értettek hozzá, hanem gyanútlanúl elfogadták, s ezzel mintegy magukra szabadították András kapzsiságát. S András nem elégedett meg ezzel az előnynyel. 2000 frton megváltotta Dunajeczre vonatkozó jogát, de az összeg kifizetésével megint megsarczolta öcscseit. 1000 frtot lefizetett nekik készpénzben, 1000 frtban pedig lekötötte ama 3000 frtnak a felét (1500 frtot), a melyet Bécsben a sókamaránál fizetett be. Az 1000 frt készpénz bizonyára többet ért volna, mint az átengedett 1500 frt, melynek fölvevése sok utánna járást és költséget igényelt s annál bizonytalanabb volt, mert András a 3000 frtos követelés adóslevelét nem adta ki kezéből.
Bálintot, a poétát a jelen s a nagyjában s naivul kötött osztályegyesség, mivel Újvár a kezén maradt, teljesen kielégítette. Észrevette-e Andrásban a megrontásukra hajló kapzsiságot? S ha észre is, mit törődött vele! Mennyire könynyelműen járt el ebben az osztozkodásban, s milyen könnyen kielégíttette magát! Újvárt sem biztosította magának, s többi javaikban sem tanúsított kellő óvatosságot, pontosságot. András mindenben szerencsét próbált, talán Újvárra is voltak hátsó gondolatai. Ismervén öcscseit, talán úgy számított, hogy lassankint magához fogja válthatni Újvárt is e miatt teljesen nem akart róla lemondani. Bálint nem gondolt a jövőre, hanem megelégedett azzal, hogy Újvárban benne ülhetett. Az öcscsével könnyen, bár nem simán, egyezett meg, s Újvár egészen a kezén maradt.*
1582-ben birói itélet statuálta (Századok, 1884-iki évfolyam), hogy Ujvár felerészben Andrást, felerészben a testvéreket illette. Az 1578-iki egyesség Bálintot Ujvár birtokában meghagyja, tehát az András felerészét is ő bírja. Így háromnegyedrészben ura volt a várnak s az öcscse részét is meg akarta váltani, a mire annál nagyobb reménye volt, mert Ferencz úr sem tudott a pénzzel bánni. Ferencz már 1577-ben megszorul s Király-Lehotán bírt házát és telkét 125 forinton örökre eladja Bálintnak (Gyurikovics-gyűjtemény) s ettől kezdve folytonosan pénzavarral küzd. A testvéreknek 1585-ben egymás közt kötött osztályegyességükben Újvárról említés sem történik, tehát ezt a kérdést már előbb elvégezték egymás között. Abból, hogy Bálint ragaszkodott Újvárhoz s hogy Ferencznek soha sem volt pénze, s abból, hogy 1581 márcz. 21-én még egri kapitányként, 1582 június 30-án már «Inhaber der Herrschafft Neuheusel in Libtau» írja alá magát újvári nyugtáin, azt következtethetjük, hogy Bálint e dátumok között csakugyan megszerezte magának a Ferencz egynegyed részét. Ferencznél a pénz nem soká állott, mert 1583-ban Palocsay Horváth Györgytől már újra 1500 frtot vett kölcsön, abban a reményben, hogy ősi birtokait megkapván; adósságát mihamar kifizetheti. (Gyurikovics-gyűjt.)
A legsürgősebb kérdések úgy, a hogy megoldatván, Bálint mint egri kapitány s Újvár ura teljes bizalommal tekinthetett jövendője elé. Mily gondolatok rajzottak eléje? Anna képe bizonyosan ott lebegett s talán nem minden reménység nélkül.
