I.
I.
96. MÁTYÁS ÉS BEATRIX CZÍMEREI.
(Richter A. rajza.)*
Mátyás és Beatrix czímerek. (32. l.) Richter Aurél rajza.
(1485–1486.) Mátyás és Beatrix bevonúlása Bécsbe; az akkori Bécs, Mátyás ottani építkezései, Beatrix gyakori és hosszas tartózkodása ott. Házasságuk kilencz évig terméketlen maradván, Mátyás a törvényes trónörökös iránti reményét elveszti s törvénytelen fiát, Corvin Jánost helyezi az előtérbe; ennek származása, Mátyás anyja s maga Mátyás birtokokkal halmozza el Jánost s fejedelmi házassággal akarja állását emelni; Beatrix féltékenyen, sőt gyűlölködve nézi emelkedését; unokahúgát ajánlja jegyesül Corvinnak, Mátyás azonban nejének tudta nélkül Bianca Maria Sforzát igyekszik fia jegyeséűl megnyerni. Váradi Péter kalocsai érsek föltűnő kegyvesztését és bebörtönözését a közvélemény Beatrixnak tulajdonítja; a királyné és Corvin János körűl pártok kezdenek alakúlni. Aragoniai János váratlan halála következtében az esztergomi érseki szék megüresedvén, Beatrix kieszközli, hogy Mátyás azt unokaöcscsének, a még csak hét éves Estei Hipolitnak adományozza, miről a királyné siet nővérét értesíteni.
«Mikoron feladák vala Bécs városát Mátyás királynak, az nap nagy földindulás lőn. És király úr estin béméne az városba mind az urakkal. Másodnapon Beatrix királyné asszony is nagy sokasággal béjöve az városba. És a király bő élést hozata bé Bécsbe, és megajándékozá a király a polgárokat privilégyiomokkal. És vagy hat hónapig marada a király annak utána Bécsbe.»
Így adja elő Bonfin nyomán röviden Heltai a Mátyás és neje bevonulását Bécsbe.* Beatrix maga lakonikus rövidséggel adott róla hírt nővérének Eleonorának,* a nagy események közepett sem feledkezvén meg a herczegi családról, érdeklődéssel tudakozódván mindnyájok hogyléte felől s még gyóntatóatyja üdvözletét is tolmácsolván.
Id. m. II. 208. l.
Dipl. Eml. III. 44. l.
Ilkus Márton mester budai lelkésznek a Mátyás rendeletére valószínűleg valamelyik egyháznagyhoz intézett egykorú leveléből,* valamint más kortársak följegyzéseiből tudjuk, hogy Bécs ünnepélyes birtokbavétele a Mátyás részéről 1485 június 1-én, úrnap vigiliáján történt, a kora délutáni órákban. A «Stubenthor» előttti kőhidon vette át a király Een István polgármestertől, ki a tanácsbeliek élén jelent meg, a város kulcsait. Mátyás dús, aranyhímzésű csótárral födött lovon ült, két oldalán Zápolyai István és Ujlaki Lőrincz herczeg lovagoltak; előtte vitték a zászlókat, azután jöttek az országnagyok s egy legalább 8000 főnyi sereg, valamint sok élelmiszerrel megrakott szekér. Az egyetem tanárai és alárendeltjei, a nélkül, hogy a tanács erre fölhívta volna őket, megjelentek hivatalos öltönyeikben testületileg;* ezek, valamint a papság s beláthatatlan embertömeg sorokat formáltak a bevonúló király útján, hódolatteljesen üdvözölve őt. Sem a szélvihar, mely a port fölkavarta, sem a bevonulás perczében érezhetővé vált földindúlás nem riasztotta el a népet, mely bámulattal látta a menet fényét s ujjongó örömmel a behozott eleséget. A «magyar párt», mely kezdettől fogva a megadást követelte, most fennen dicsekedett s az addig tétovázók is elégedetteknek látszottak. A király egyenesen a Szent-István-templomba vonúlt, ott Istennek hálát adandó s czímerét a templomban nyomban kifüggeszteni rendelvén, a Habsburgok várlakát birtokba vette.*
Közölve Telekinél, id. m. XII. 282. lap.
«In habitibus suis processionatim», I. a bécsi egyetem levéltárában Acta fac. theol. vol. II. fol. 106. b.
Bonfin, Dec. IV. lib. VI. 455. l. Bécsi egyet. lev. tára, Acta fac. art. vol. III. fol. 317.b. és fac. theol. id. h. Schober id. m. 186. l.
Beatrix ezalatt Pozsonyban volt, hová Mátyás vezérét, Ártándit küldte érte s mikor június 5-ikén,* vasárnap nagy kísérettel megérkezett, a király is elébe ment; ugyanazon a helyen, ugyanoly fénynyel fogadták s az ekkor is dúló szélvihar ellenére nagy menettel kísérték a főtemplomba. Az egyetem a már említett budai Márton mester közbenjárásával, ki nemcsak lelkész, hanem az orvostudományok doktora is volt, folyamodott Mátyás engedélyeért, hogy neki és nejének hódolatát bemutathassa. Magister Nicolaus ex Kreuznach, a theologiai tudományok nagyhírű doktora és tanára, intézett a templom szentélyében üdvözlő beszédet a királyhoz, kegyébe ajánlva az egyetemet. Mátyás ékes latinsággal felelt, megígérve, hogy az egyetemnek jogait és szabadságait nemcsak megőrízni, hanem gyarapítani is fogja, hogy hanyatlott régi fényét visszanyerje. A királyné nagy figyelemmel hallgatott a beszédekre, többször nyájas mosolylyal mutatva egyetértését. A következő napon fogadta Mátyás a város hatóságainak hódolatát és hűségi esküjét, ez alól az egyetem állítólag fölmentést kapott; utóbb azonban épen a hűségi eskü megtagadása miatt a király szigorú rendszabályokhoz nyúlt az egyetemmel szemben.* Bécs meghódításának tényét azután Nápolyban Beatrix atyja és mostohaanyja is egész udvarukkal hálaadó istentisztelet formájában ünnepelték meg.*
Erre nézve ellenmondás van a bécsi egyetem id. levéltári adataiban; az egyik szerint június 3-ikára, a másik szerint vasárnapra, tehát június 5-ikére esett a királyné bevonúlása.
Bécsi egyet. lev.-tár, fac. art. id. h. Hormayr id. m. 55. l. Joseph Ritter v. Aschbach: Geschichte der Wiener Universität, Wien 1877. II. 10–13. l. Schober id. h.
Batt. Benedei nápolyi követ jelentése 1485 aug. 18-ikáról a modenai áll. levéltárban (Canc. Duc. Cart. d. Amb. Est. Nap. Ba 4).
Bécs elfoglalása Mátyásra nézve nemcsak hadi győzelmet s legmakacsabb ellenfele, a császár megalázását jelentette, hanem nyugatra tekintő birodalmi politikájának legnagyobb sikerét is. Mindenben kimutatni igyekezett, hogy az ősi várost nem a hadi szerencse múló adományának tekinti, hanem fejedelemként rendezkedik be benne; fölvette Ausztria herczegének czímét és kezébe ragadta a kormányt, összehívta a rendeket, kiváltságokat adott a bécsieknek, javadalmakat osztogatott magyar híveinek osztrák területen s a bécsi püspökséget a Beatrixtól is pártolt, mindinkább előtérbe lépő Nagylucsei Dóczi Orbán győri püsökre és kincstárnokra ruházta.* Az állandó hódítás gondolatát fejezték ki Mátyás nagyszabású építkezései is Bécsben, úgy mint később Német-Ujhelyben.* Bonfin szerint* várát függőkertekkel, márvány kutakkal, madárházakkal, sétahelyül szolgáló csarnokokkal és szőlőlugasokkal ékesítette föl, belsejét díszes kandallókkal, fürdőkkel látta el. Az osztrák történetírók szerint azonban mindezek az alkotások nem a régi várpalotában jöttek létre, melyben Mátyás nem akart lakni, hanem egy külön e czélra Hans Walter császári titkártól megszerzett nagy háznégyszögben, mely akkor három utczára nézett s a mostani Kärnthnerstrassé-nak azt az oldalát foglalta el, a mely – közel a Szent-István-térhez – a Weihburggasse nyílásával van szemben. A míg e ház tornyai, erődítvényei, kápolnája s palotaszerű belseje elkészültek, Mátyás állítólag a ma József császárról nevezett tér s az Augustinusok mostani és a Dorottyások egykori rendházai tájékán lakott. A Mátyás bécsi házának külső falára egy későbbi tulajdonosa vadászati jeleneteket festett, a miért azt a bécsiek azután «Hasenhaus»-nak nevezték el.* Bárhová képzeljük is a Mátyás építkezéseit, Bonfin leirása szerint kétségtelen, hogy azoknál Beatrix előtt jól ismert olaszországi fejedelmi kéjlakok lebegtek a tervezők szemei előtt, s ha el is hiszszük, hogy a magyar királyi pár jobban érezte magát egy saját eszméi szerint alakúlt lakásban, már azok a politikai szempontok is, melyek Mátyást vezették, valószínűtlenné teszik, hogy ő a Habsburgok régi várlakában való székelésről egészen lemondott volna.
Fraknói, Máty. kir. 287. l.
Schober id. m. 278. l.
Hist. Dec. IV. lib. VII. 461. l.
Hormayr id. m. 60. l. Schober id. m. 261. l.
Ha Mátyásnak hadviselése és uralkodó gondjai nem is engedték meg, hogy huzamos ideig Bécsben lakjék, Beatrix tartózkodás nélkül nekiadta magát az új székváros élvezetének s Mátyással való házas élete utolsó éveiben legtöbbet Bécsben és vidékén időzött, Bécs város hatóságához is bizalommal fordúlt ajánlásaival, megkereséseivel.* Lehet, hogy érezte már a gyűlöletet, mely – mint látni fogjuk – Magyarországon fokozódó mértékben környezte, míg a bécsiek legalább is nem nézték rosszabb szemmel az olasz származású királynét, mint a magyar királyt. A régi kultura jelei, a művészet emlékei s a zajos életkedv, melyek itt környezték, némileg hazájára is emlékeztették s e mellett Bécs már akkor «leggazdagabb, legnépesebb és legszebb volt a Duna partján fekvő városok között». Aeneas Sylvius, ki ama század közepén látta, életteljes képet fest róla, mely bizonynyal az itt szóbanforgó korszakra is találó.*
Egyébként közönyös, Bécs város levéltárában őrzött, az 1486–1490. évekből való hétrendbeli levelét ismerteti dr. Karl Uhlirz: Quellen sur Geschichte der Stadt Wien cz. művéb. (II. Abth. Bd. 3. Wien 1904. 343. 356. 357. 364. 365. 405. l.
Aeneae Silvii episcopi senensis etc. Historia rerum Friderici III. Imp.; íratott 1458-ban, l. ennek bevezetését Kollár Ad. Analecta Mon. Vindobonensia-jában (1762. Tom. II. 7–14. l.); őt idézi a Beatrix későbbi kortársa Ransanus is Epitome-jában, (Schwandtnernél I. 507–508. l.), bár megjegyzi, hogy a magyarnevű írónak inkább dícséretét, mint gáncsát teszi magáévá.
Kétezer lépésnyi hosszaságú, tornyokkal és bástyákkal megerősített fal környezete Bécset, melyen kívül külvárosok terültek el, szintén sánczárokkal és czölöpfallal védve. Az ötvenezer lakost számláló város házai szilárdan épültek, tágasak és díszesek voltak, kívül és belül festve, szépségöknek csak az ártott, hogy többnyire fa-, nem cserépfödéllel bírtak. Az olasz írónak föltünt, hogy a szobákat, – melyeket Stubéknak hívnak, – mind kályhákkal szerelik föl, tekintettel a zord télre s kiemeli, hogy – a mi akkor csakugyan előhaladott kultura jele volt, – az ablakok mind üvegből voltak, az ajtók pedig többnyire vasból. A házak butor-, asztal- és ágyneművel, az istállók lovakkal és igásmarhával gazdagon voltak ellátva; a belépő bárhol azt hihette, hogy fejedelem lakába jön. Különösen kiemeli a leírás a hatalmas pinczéket, melyek némelyike a ház magasságát megközelítő mélységig terjed; dícséri a templomok nagyságát és fényét, pillérsoraik nagyszerűségét. Az utczák már akkor kővel voltak burkolva, oly keménynyel, «melyen a legterhesebb szekér sem hagyott nyomot». Naponkint roppant tömegét hozták a városba a legkülönbözőbb élelmiszereknek s estére már semmi sem volt vásárolható; de legtöbb – naponta háromszáz – szekér hozta be a negyven napra terjedő szüret alatt a bort, úgy hogy a boradó maga Bécsben 12000 aranyat jövedelmezett a kincstárnak. Ez – úgymond – azért is van, mert «a nép torkos, falánk, a mit a héten át szerez, azt vasárnap fölemészti». A híres és roppant népes egyetem tanulóiról sem mond jobbat Aeneas Sylvius; azt állítja, hogy kevesen lesznek tudósokká, a csekély fegyelem mellett a többség inkább az élvezet felé hajlik, lakmároz és éjjeli tivornyákra jár, a polgároknak sok kellemetlenséget szerez, a mit elősegít a bécsi asszonyok ledérsége, kik közül «kevés éri be férjével». A tanulók is okozói, hogy Bécsben «éjjel-nappal szinte csataszerű verekedések folynak» s alig múlik el nagyobb ünnepi alkalom emberhalál nélkül. Szóval, a humanista író szerint Bécs akkori népe «feslett és zabolátlan» volt,* az ünnepnapokat sem szentelte meg, a bőjtöt sem tartotta tiszteletben, s mindennemű bűn és kihágás annál szabadabban burjánzott föl benne, mert «az igazságot is pénzért szolgáltatták».*
«Lacerum et incompositum vulgus», id. h.
«Ius admodum venale est», u. ott.
97. BÉCS 1483-BAN.*
Bécs 1483-ban. (326. l.) A klosterneburgi prépostság kincstárában őrzött festményről. Weisz: «Geschichte Wiens» cz. művében közölte. A Fraknói: «Mátyás király» cz. műve 284. lapján közölt kép után kisebbítve.
A diadal mámora, a távolodó, de meg nem szűnő fegyverzaj, – mert Mátyás Bécs bevétele után csakhamar az osztrák tartomány másik nagy városa: Német-Ujhely felé irányozta hadműveleteit, – az őt környező város új és élénk benyomásai mind nem lehettek képesek elfeledtetni Beatrixszal azt a gondolatot, mely a haladó évekkel fokozódó súlylyal nehezedett kedélyére: gyermektelenségének gondolatát.
Mikor Magyarországba jött, olasz földön hátrahagyott rokonai, itt pedig férje, udvara, az őt örömzajjal üdvözlő nemzet, azzal a közös, örvendetes, biztos reménynyel búcsúztatták és üdvözölték őt, hogy férje melletti helyét nem csak a büszke, hatalmas királyasszony díszével, hanem jövendő királyok anyjának ihletes méltóságával is fogja betölteni.* Az ő viruló fiatalsága mellett annál kétségtelenebbnek látszott ez, mert Mátyásnak özvegysége idejéből köztudomás szerint természetes gyermeke származott. És az évek múltak, házasságuknak immár kilenczedik éve volt eltelőben s a várva várt esemény nem következett be.* Ő ugyan a reményről még mindig nem mondott le s még 1486 őszén azt üzeni nővérének, Eleonorának, kivel találkozást remélt fia, Hipolit Magyarhonba jövetelekor Zenggben, hogy ettől csak abban az esetben maradna el, ha addig teherbe esnék;* s 1487 január havában köszönettel veszi nővére gondoskodását, melylyel terhességét elősegíteni szeretné, s «bár maga semmit el nem mulaszt, megnyugszik Isten akaratában».* Azonban sem a Mátyás változatlan szerelme, sem az udvaronczok meg nem szűnő hízelgései nem leplezhették el előtte a csalódás amaz érzését, melyet mindenki tekintetében olvasnia kellett s mely legfájdalmasabban saját szívében hallatta szavát. És tudhatta azt is, hogy mindenki, ki az ő s a férje javát akarta, osztozott szomorúságában, reményének tűnését titkos örömmel látták a magyar uralkodóház legátalkodottabb ellenségei. Különösen a német császárról annyira tudva volt, hogy Mátyás fiúörökös nélküli halála esetére megegyezésszerűen tart igényt a magyar korona fia, Miksa javára, hogy egész legendák keltek szárnyra a titkos szerekről, melyekkel tőle megvesztegetett orvosok idézték volna elő a Beatrix meddőségét.*
Bonfin ezt a kívánságot magának Beatrixnek is szájába adja Mátyással folytatott – természetesen költött – beszélgetéseiben a Sym. Trimeronban: «Desidero namque unicum salten filiolum, quo spes utriusque sustentari posset, ut regni haeredem dulcissimum haberemus, qui non tam nobis, quam Septentrionalium gentium saluti esset optandus etc.» (397. l. lásd még a 252–253. és 382. lapokat.)
Egyetlenegy írott nyoma van annak, hogy Beatrix Mátyással való házassága alatt egyszer fogant s terhességét abortus szakította volna meg («ex Rege Mathia concepisse et abortum fecisse»); ezt hallomás nyomán írja Rómába Orsini teanoi püspök az Ulászló válópöre ügyében 1494 augusztus 11-ikén tett jelentésében (Velenczei Szent Márk-könyvtár kéziratai (Lat. X. 178. Doc. 77.).
Dipl. Eml. III. 206. l.
Dipl. Eml. III. 234–235. l. A szöveg itt hibás: «perhite» áll «presente» helyett, a miért Fraknói (Máty. kir. 347. l.) úgy értelmezi a levelet, hogy Beatrix Eleonorától ajánlott orvost (perito?) hívott meg; a szöveg egyébiránt mindenkép homályos, mert, ha orvosszer az a küldemény, a mit B. vár (aspectamolo), különös, hogy azt «presente»-nek (ajándék) nevezi. (Modenai áll. lev.-tár, Canc. Duc. Cart. d. Princ. Est. Ungheria Ba 2. 1487. jan. 4.)
Ezeket Palma (?) és Fessler nyomán Teleki (id. m. V. 5. l.) Szalay L. (id. m. III. 283. l.) és Pesty Frigyes («A magyar nemzet mostohasága saját maga iránt», Száz. 1868. 20. l.) regisztrálják. A Beatrix magtalanságára nézve azt olvassuk a Vecchioni többször idézett művében (Notizie stb. 67–68. l.), hogy Beatrix mint oly szapora nemzetség tagja, fiatal, erős és mindig egészséges (?) nő, nem is lehetett természettől magtalan, s hogy a hibának inkább Mátyásban kellett rejlenie, hadi sebesülése következményeképen. Mégis abban concludál, hogy e jelenség (fenomeno) a gondviselés műve volt, a mely a nagy Hunyadit nem akarta megfosztani holta után attól a dicsőségtől, hogy fia trónra jusson, de viszont – érdemei tekintetéből – az Austriai uralkodóházat sem akarta elütni a magyar koronától, melyhez joga volt (a cui era dovuto) s mely, ha nem is mindjárt Mátyás halála után, de később visszaszállott a «kereszténység császárára». Ez a magyarázat alighanem Sigismondo Contin alapúl (id. m. II. 8. l.), ki ilyféle szavakat ad az 1490-iki királyválasztásnál a Miksát ajánló kalocsai érsek (?) szájába.
Mátyás azonban, ki koronája és országa sorsát múló életének határán túl is biztosítva kívánta látni, bármily nehezen barátkozott is meg közös reményök meghiúsulásának gondolatával, annál inkább érezte magát kötelezve más irányban gondoskodni az utódlás biztosításáról, mert a sors neki, bár nem törvényes frigyből, fiat adott.
Corvin János származását, ki 1473-ban született, s így Beatrix jöttekor három éves, Bécs elfoglalásakor tizenkét éves volt, sűrű homály födi. Anyját boroszlói nőnek mondják későbbi följegyzések s nevét is csak egy, Mátyás halála után írt követjelentés mondja Borbálának.* Bármint szövődött e nő viszonya Mátyáshoz, tekintve, hogy fia mellett s tehát Mátyás közelében való tartózkodása majdnem kétségtelen, bizonyos tiszteletet meg nem tagadhatunk emlékétől, ha látjuk, hogy míg magzata – oly mértékben lépve ki a homályból, a mily mértékben tűnt a törvényes trónörökösre való kilátás, – fokról fokra emelkedett egész a trón magaslatáig, ő maga, az anya úgy el akart és el tudott tűnni, hogy nemcsak az egykorú krónikások, hanem még a bőbeszédű s gyakran minden mendemondát fölkapó követek közül sem vette nevét – Mátyás életében – egyik sem tolla hegyére, s egyetlen királyi adománylevelet sem bírunk, melyet ő akár a maga, akár rokonai javára eszközölt volna ki.* A Corvin János anyja e visszavonúltságában sem kerülhette el, hogy a Beatrix olasz környezete el ne hitesse a babonára hajló királynéval, hogy meddőségét Borbála gonosz varázslattal idézte elő;* de hogy Beatrix őt e miatt nyilvánosan bepanaszolta s ellene egy nemét a boszorkánypörnek indította volna meg, mely a bécsi egyetem tanárait is foglalkoztatta,* ezt, az utóbb a királynétól minden áron válni akaró Ulászlótól eredő vádat annál kevésbé fogadhatjuk el igaznak, mert azt sem a bécsi egyetem évkönyvei, sem egyéb egykorú följegyzések nem igazolják s ez az állítás abban, a később Ulászló védelmére készült emlékiratban sem foglal helyet, mely úgyszólván pragmatikusan sorolja föl a királyné ellen támasztott vádakat.*
A teanoi püspök előbb idézett jelentése mint «Barbara illius regis concubiná»-t említi.
Fraknói Hunyad. és Jagell. (M. N. T. IV. 287. l.) A történtek időrendjével sem egyezik Tubero amaz állítása (Schwandtnernél 127. l.), hogy Mátyás első nejének halála után a Corvin János anyját hitveseként tartotta s csak barátai beszélték le róla, hogy nőül vegye.
Ant. Costabili jelentése 1489 szeptb. 18-ikáról a ferrarai herczegnéhez (Modenai levéltár, követjelentések); e szerint Beatrix a pápai követnél emelt vádat, s ezért Borbála Mátyáshoz ment panaszra.
A teanoi püsp. id. jelentése.
Lásd Udis már id. Apologiáját.
Tény azonban az, hogy a Mátyás fiának útját a törvénytelen születés titkát rejtő homályból az elismert trónörökös minden kiváltságait egyesítő közjogi állásig szakadatlan küzdelem jelzi, mely a király és királyné között zajtalanúl és láthatatlanúl folyt le, de a melybe a dolgok erejénél fogva belévonattak mindkettejök családi hozzátartozói, udvaruk és országnagyaik, sőt a közelebbről érdekelt külső hatalmak is. E küzdelemnek itt csak kezdetébe pillantunk be, de már az is föltárja mindazokat az indítékokat és tényezőket, melyek a végeredmény előidézésében részesek voltak.
Születhető gyermeke törvényes igényének védelme nem magyarázhatja meg a Beatrix makacs ellenállását, mert hiszen Mátyás Jánosnak mindvégig csak a törvényes örökös hiányának esetére akart utódlási jogot biztosítani. Az események folyamában – mint látni fogjuk, – mindinkább kétségtelenné válik s különösen akkor, mikor már Mátyás elbetegeskedése közel kilátásba helyezi a trónváltozást, lesz szembetűnővé, hogy Beatrix, megfosztva az anyakirálynénak fia jövőjeért rajongó legitim becsvágyától, saját féktelen nagyravágyásának lesz martalékává, mely őt a férje szándékai elleni ellenszegülés, sőt árulás útjain viszi a megálmodott királyi hatalom polcza helyett a bukás örvényébe.
Mátyásnak a Corvin János emelkedéséről való gondoskodása már második házassága első idejében vette kezdetét; a királyné e fölött annál kevésbé ütközhetett meg, mert hiszen épen hazájában, sőt saját családja körében is a természetes szülötteket a törvényesekkel majdnem egyenlő elbánásban részesítették s akkor még bizonyára Mátyás maga sem gondolt arra, hogy Jánost – másnak hiányában – trónja örököseül fogja kiszemelni. Rendkívül gondos nevelésben részesítette a fiút Ugoletti Tádénak, a Corvin-könyvtár tudós őrének vezetése alatt s már 1479-et megelőzőleg Hunyadi gróf és Liptó herczegének rangjára emelte s birtokadományozásokban részesítette; ezt követte majd a sziléziai területen levő Troppau, Ratibor és Oppeln herczegségek reáruházása. Aligha tévednek azok, kik úgy következtetnek, hogy Beatrix volt az, ki saját anyaságát késni, ellenben a törvénytelen szülöttet rangban és jelentőségben emelkedni látván, rávette férjét, hogy a Csupor Demeter halálával megüresedett győri püspökséget 1480-ban pápai beleegyezéssel adományozza Corvin Jánosnak, ezáltal fiának az egyházi pályán jelölvén ki további emelkedése útját.* Mátyás e szándékát azonban csakhamar megváltoztatta s a győri püspökséget előbb Beckenschlagernek ajánlván föl, majd kincstárnokára, Dóczi Orbánra ruházta,* János herczeget pedig csak az 1482. év április hava folyamában nem kevesebb mint hat rendbeli birtokadományozásban részesítette.*
Fraknói Hunyad. és Jagell. (M. N. T. IV. 289. l.)
Teleki id. m. V. 440. l. Fraknói Máty. kir. 342–346. l.
Az erre vonatkozó oklevelek az Orsz. Levéltár D. 37652., 37655., 37656., 37657. és 37658. számai alatt találhatók.
A kis fiú vagyonának folytonos gyarapításáról* Mátyásnál nem kevesebb gyöngédséggel gondoskodott ennek anyja, Szilágyi Erzsébet. Corvin Jánosról azt írják az egykorú krónikások, hogy külseje, különösen tekintete nagyatyjára, a nagy Hunyadira emlékeztetett; ez még inkább érthetővé teszi az agg matróna szeretetét, mely annál buzgóbban igyekezett fia törvénytelen ivadékának emelkedését munkálni, minél inkább tünedezett el a törvényes örökös születésébe vetett reménye. Feltűnő, hogy Hunyadi János özvegyét, ki Beatrix jöttekor s a királyi pár első táborba-szállásakor még elválaszthatatlannak látszott menyétől, utóbb egyetlen egykorú följegyzés sem említi mint olyat, ki az udvarnál látható volt; ellenkezőleg, úgy látszik, hogy élete utolsó éveit nagyobbrészt kolostori visszavonúltságban töltötte.* Csak gondos gazdálkodásának jeleit bírjuk s adatot arra nézve, hogy végrendeletileg egész vagyonát János herczegre hagyta. Még halála is oly zajtalanúl következett be, hogy annak éve kétes volt eddig: 1484-re tettük, holott egy újabban fölmerűlt adat szerint már 1483-ban kellett megtörténnie.* Ez a teljes visszavonúlást aligha magyarázhatja meg csak az aggkor; ebben nem nehéz a Beatrixtól való elidegenedés jelét pillantanunk meg, a melyet a királyné iránt széles körökben lábrakapott s majd közelebbről elemezendő ellenszenv okain kívűl valószínűleg épen a Corvin János jövő szerepére irányuló törekvések ellentéte is idézett elő.
Corvin Jánosnak Mátyás halálakor tulajdonában volt birtokokról részletesen ad számot Schönherr Gyula «Corvin János» cz. műve (Tört. Életrajzok) 175. s köv. lapjain.
Timon (Epitome 170. l.) mondja: «Patriarcha Aquilejensis hoc anno (1478.) Elisabethae matri Corvini potestatem fecit ingrediendi monasteria Sacratarum Virginum in Insula Leporum et Budae Veteris.«
A B. Hornig Károly veszprémi püspök ált. kiadott «Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis» III. köt. 293. lapján található, 1484. október 31-ikáról k. okmány mutatja, hogy az Erzsébet temetésének már 1483-ban kellett végbemennie.
Az ifjú herczeg fölserdűlése megadta Mátyásnak a módot, hogy őt nemcsak czímekkel és javadalmakkal tüntesse ki, de külső, reprezentativ tényekben is mutassa, hogy ő az, ki trónjához legközelebb áll. 1484-iki osztrák hadjáratára magával vitte a táborba, követek fogadtatása alkalmával jobbjára ültette, lakomáknál néha rosszullétet színlelve távozott, hogy fiát ültesse a maga helyére, kinek megnyerő megjelenése és modora az udvari népre s a jövő-menő idegenekre is a legkedvezőbb benyomást tette.* Ugyancsak már 1484-ben nyiltan vallotta, hogy a német császárral 1462-ben kötött egyezség nemcsak törvényes fiúörökösének biztosította a trónutódlást a császár igényével szemben.* Végül ugyanez időtájt kezdett Mátyás oly házassági tervvel foglalkozni, mely fia születésének hibáját egy tekintélyes uralkodó-családdal való frigy előnyével pótolja.
Bonfin Dec. IV. Lib. VII. 461. l.
Fraknói Hunyad. és Jagell. (M. N. T. IV.) 290. l.
Beatrix ezt eleinte nem ellenezte, de Mátyás tervét oly mederbe igyekezett terelni, hogy az ismét az Aragoniai házzal való viszonyát fűzze szorosabbra s ezáltal minden eshetőségre a királyné saját befolyását növelje. Fölvetette az eszmét, hogy Corvin János Federigo herczegnek korán elhúnyt nejétől Francziaországban 1479-ben született leányát Carlottát jegyezze el magának.* Mátyás azonban bármennyire hajlott különben kéréseire, ebben az eszmében hamar fölismerte az önző czélzatot s átlátta, hogy a Beatrix családjától a János örökösödési igényének támogatását nem várhatja; arra határozta el tehát magát, hogy a mi saját személyére nézve annak idejében meghiúsult: fiát fogja a milanoi herczegi családdal összeházasítani. Óvatos volt azonban s az ügyet legmeghittebb emberei által eleinte úgy tárgyaltatta, hogy az Beatrix előtt titokban maradjon.*
Jacobus Trottus ferrarai követ jelentése Milanoból 1485 márcz. 20-ról; a jelentést író követ oly óvatos, hogy Mátyás királyt nem nevén, hanem «Jupiter»-nek nevezi. Az itt szóbanforgó Aragoniai herczegnő utóbb Laval grófjának neje lett. (Lásd Notar Giacomo, 144. l. és Hübner Geneal. Tabellen 328. tábla.) A követjelentés a Modenai áll. levéltár-ban van, Disp. d. Orat. Estensi a Milano.
A titkolást a most id. jelentés és u.-annak a követnek márcz. 19-iki jelentése is említi; hogy ennek daczára a szemes velenczei követ e tervet már 1485 márcziusában jelentette államtanácsának, azt a Dipl. Eml. III. kötetének 39. lapján 36. sz. a. közölt levél mutatja.
98. BIANCA MARIA SFORZA.
Bernardino Luini falfestménye a milanoi Castello Sforzescoban.*
Bianca Maria Sforza. (333. l.) Bernardino Luini falfestménye a milanói Castello Sforzescóban. Eredeti fénykép után.
A kiszemelt jegyes Bianca Maria Sforza volt, Corvin Jánosnál egy évvel idősebb leánya a meggyilkolt Galeazzo Maria herczegnek és savoyai Bonának s tehát nővére a tizenhat éves Gian Galeazzo uralkodó herczegnek és unokahúga az «Il Moro» melléknéven ismeretes* Lodovico Sforzának. Bianca Maria, kinek első jegyese, az egykor Beatrixnak is eljegyzett Filiberto di Savoia, meghalt,* abban a hírben állott, hogy Európa minden fejedelmi hajadonai között legdúsabb hozomány fölött rendelkezik; de ettől el is tekintve, a Sforza-ház előkelősége és hatalma Mátyásra nézve elég kecsegtetőnek tűntethette föl a tervezett frigyet, míg a leány anyja és testvérbátyja a magyar királyban és fiában valószínűleg támaszt reméltek nyerhetni az erőszakos hatalmi vágyának mind félelmesebb jeleit adó Lodovicoval szemben, ki a fiatal herczeg anyját, Bonát, gyámsági jogaiból lassanként egészen kiszorította s mind több hatalmat ragadott magához. Egy milanoi követjelentésben nyoma is van annak, hogy Lodovico a tervet eleinte ellenezte,* de kevéssel utóbb a milanoi herczeg követének adott hivatalos utasításból kitűnik, hogy a herczegi család Mátyás iránti legnagyobb készségtől indítva, hajlandó volt a király titkos megbizottjával, Fontana Ferenczczel, azonnal meg is egyezni, csupán abban az irányban óhajtott megnyugvást szerezni, mily sors vár János herczegre, ha a még fiatal királyné ezután mégis gyermeket szülne, vagy Mátyás harmadszor nősülne? Erre Fontana kétségkívül megbizásának megfelelőleg, azt a kijelentést tette, hogy ő ugyan, – a királynő hő vágyát tartva szem előtt, – maga is kivánná, vajha ez az esemény bekövetkeznék, de hogy erre remény alig van; az pedig, hogy Mátyás ujra özvegységre jutván, ujra megnősüljön, teljesen ki van zárva. Ha egyébiránt a nem várt fordulat mégis bekövetkeznék és Beatrix királyné törvényes örökösnek adna életet, akkor is Corvin Jánosra vár Csehország s a Mátyástól meghódított osztrák területek uralma, azonkívűl megtartja mindazokat a várakat és uradalmakat, melyeket jelenleg bír. Általán teljes biztosságot nyujthat a felől, hogy a király minden körülmények között fényesen fog gondoskodni e fiáról, mert azt «jeles tulajdonai miatt annyira szereti, hogy a szemét is odaadná érte».*
Tévesen fordítják Lodovico Sforza melléknevét «a szerecsen»-re; a «Moro» szó ebben az esetben nem szerecsent hanem szederfát jelent, a Lodovico önválasztotta embléme-ját, a minek magyarázata az, hogy a szederfa késő s hirtelen rügybontásában Sforza a fagyok veszedelmét elkerülő s erejét alkalmas perczre gyűjtő okos óvatosság jelét látván, e fát – nem sok joggal – a saját körültekintő állambölcsességének – symbolumául tekintette. (Summonte id. m. III. 497. l)
Litta id. m. 15. füz. V. tábla.
Jac. Trottus követjelentése Milanoból 1485 márcz. 19-ikéről. (Modenai áll. levéltár-ban mint fentebb.)
Dipl. Eml. III. 39. l. 37. szám.
A megegyezés ilyenképen már 1485 júliusában meg is történt, és azt maga Lodovico Sforza nagy örömmel adta tudtára a követeknek, habár tudta, hogy Velencze nem kívánta ezt az összeköttetést.* Ascanio Sforza bíbornok pedig, a Lodovico testvére s az uralkodó herczeg nagybátyja, augusztus 12-ikéről Rómából keltezett levelében köszönetet mondott a herczegnek a vett értesítésért, örömét és szerencsekívánatait fejezte ki a kötött frigy alkalmából, melyet sietett a pápának is, mint házukra nézve igen előnyöset bejelenteni.*
Követjelentés Milanoból Ferrarába 1485 július 31-ikéről a modenai áll. levéltár-ban. (Cart. d. Ambass. Milano G. Trotti.)
Dipl. Eml. III. 46. l.
Beatrix, – ki előtt a dolgot ily körülmények között többé titkolni nem lehetett, – belényugodni látszott, de a Corvin János és Bianca Sforza jegyességének hosszú és viszontagságos történetében az ő ellenséges beavatkozásának jeleivel még többször fogunk találkozni. A trónöröklés kérdésében folytatott makacs küzdelmének áldozata volt minden valószínűség szerint az a fényes eszű főpap is, kit Mátyás haragja 1484 nyarán Kalocsa díszes érseki székéről sötét börtönbe juttatott.
Váradi Pétert Mátyás, kiváló tehetségei és nagy – főleg Olaszországban szerzett – képzettségére való tekintettel fiatal korban alacsony sorsból emelte föl, hogy előbb titkárává, majd titkos kanczellárává nevezvén ki, Handó György kalocsai érseknek már 1480-ban bekövetkezett halála után ezt az érsekséget is neki adományozza.* A nyílt, egyenes jellemű és nagy erélyű férfi, – kit egy pápai követ Mátyás jobb szemének nevezett – annyira megnyerte a király bizalmát és hajlamát, hogy kevéssel az érsekségben való megerősíttetése után s fiatalkora ellenére Mátyás mindent mozgásba hozott a végből, hogy neki a bíbornoki kalapot is megszerezze, a mi azonban nem sikerült.* De talán épen e gyors emelkedés elszédítette a kiváló embert; nélkülözhetetlennek tartván személyét, oly kíméletlen nyilatkozatokat engedett meg magának a király némely kormányzati intézkedéseivel szemben, melyek föltűnést és megütközést keltettek. Nem hiányzottak környezetében olyanok, kik siettek erről jelentést tenni; különösen erdődi Bakócz Tamás, a későbbi nagyhírű érsek és bíbornok, akkor királyi titkár vitte a följelentő szerepét s a következmény az lett, hogy Mátyás, – ki egy új Beckenschlagert vélt az érsekben láthatni, hogy nyílt árulását megelőzze s a Váradira bízott titkokat is megőrizze, – elfogatta őt s Árva várának börtönébe záratta.*
Életét legbehatóbban írta le Fraknói: «Váradi Péter kalocsai érsek élete», a Századok 1883. évf. 489., 729. és 825. lapjain.
Lásd Mátyásnak erre vonatkozólag a nápolyi királyhoz, Aragoniai Jánoshoz, Rodrigo Borgia és Oliviero Carafa bíbornokokhoz, valamint Diomede Carafához intézett leveleit: Máty. kir. levelei II. 256–265. l.
Heltai id. m. II. 203–204. l.
99. VÁRADI PÉTER KALOCSAI ÉRSEK CZÍMERE.*
Váradi Péter kalocsai érsek czímere. (336. l.) Cserna Károly rajza a M. Nemz. Múzeumi könyvtár Incun c. a 707. sz. misekönyvéből.
A dolog nagy riadalmat okozott, annál inkább, mert Váradi Pétert úgy ismerték, mint a Corvin János trónöröklésének leglelkesebb hívét, ki Stein György sziléziai helytartóval együtt legjobban buzgólkodott azon, hogy Mátyást – épen a János érdekében – az olasz bonyodalmakba való beavatkozástól visszatartsa s a császár elleni döntő lépésre vegye rá.* Könnyen érthető, hogy ilyenképen általánossá lett az a hit, hogy a Péter érsek bukásának okozója Beatrix,* s hogy Bakócz Tamás is, a királyné kegyét keresendő, vádolta be a nagy hatalmú férfiút a királynál.* Beatrix utóbb, mikor a pápa követe útján közbevetette magát az érsek kiszabadítása érdekében, utalt is erre a gyanúra, teljesen alaptalannak jelentvén ki azt, s tény, hogy Váradi később barátságos hangú levelezésben állott az özvegy királynéval,* de Mátyás életében fogságának csak enyhítését tudta elérni, kiszabadulását nem, s nyoma van annak, mintha a király maga féltette volna az érsek életét a királyné embereitől.* A Beatrix részességét ebben az ügyben az is bizonyítani látszott, hogy a kalocsai érsekkel majdnem egyidejűleg Dóczi Orbán győri püspök s királyi kincstartó is alaptalan följelentések miatt közel állott az elfogatás veszélyéhez s őt köztudomás szerint főleg a királyné közbenjárása mentette meg a bajtól.*
Teleki id. m. V. 256. és 292. l.
Ezt a pápai követ is «sokaktól hallotta», (a multis asseratur) Angeli Pecchinoli ortei püspök jelentése Telekinél: XII. 427. l.
Fraknói: Erdődi Bakócz Tamás (Tört. Élete. 1889. 13–15. l.)
Fraknói: Váradi P. k. é. élete, id. h. 510. és 744. l.
Ezt Pecchinoli pápai legátus jelentette Rómába 1489 máj. 15-ikén; lásd: Fraknói: Pecchinoli Angeli pápai legátus Mátyás udvaránál, 1898. 51. l.
Bonfin Dec. IV. Lib. VI. 453–454. l. Udis Apologiája is (id. kiad. 475. l.) azt tudja be Beatrixnak bűnűl, hogy «nem igyekezett kiszabadítani» a kalocsai érseket.
Az ily esetek nyilvánvalóvá tették, hogy mióta különösen a Corvin János trónöröklésének kérdése előtérbe lépett s abból folyólag Mátyás és Beatrix között lappangó ellentét támadt, az udvar s az ország főbbjei két pártra szakadtak: az egyik híven ragaszkodott a királyhoz s az ő fiához, Jánoshoz s nyílt vagy leplezett ellenszenvet és bizalmatlanságot érzett a királyné iránt, – ezek az országban hatalmas közvéleményre támaszkodtak, – a másik vakon szolgálta a királynét, úgy vélekedvén, hogy általa a királynál is mindent elérhet s arra a tapasztalatra támaszkodván, hogy míg «Mátyás kímélete és gyöngédsége neje irányában a legszélsőbb határokig megy, Beatrix kérlelhetetlen gyűlölettel üldözi mindazokat, kik útjában állanak».* Mint olyanok, kik már ebben az időben a királyné határozott híveiként voltak ismeretesek, az ő olaszain kívül főleg Zápolyai István, Báthory István, Geréb Péter és Mátyás, Orbán püspök és Bakócz Tamás nevezhetők meg.
Fraknói: E. Bakócz T. id. h.
Mátyás és Beatrix még a meghódított Bécsben mulattak, mikor október végén Nápolyból azt a lesujtó hírt kapták, hogy Aragoniai János bíbornok Rómában, a hol akkor tartózkodott, hirtelen meghalt.* A huszonkilencz éves herczeg váratlan halála abban az időben szinte természetszerűen mérgezés gyanúját keltette föl, sőt némely krónikás tudni is véli, hogy Jánost azért tették el láb alól, mert az atyja és a szentszék közötti viszályban kíméletlenül kelt a nápolyi álláspont védelmére.*
Notar Giacomo (157. l.) és Passero (45–46. l.) egybehangzó följegyzése szerint október 17-ikén; Fuscolillo (54. l.) 19-ikét mond.
Notar Giacomo 143. l. és Fuscolilli az id. helyen. Infessurának azt a föltevését, hogy Jánossal a lázadó bárók még Salernoban etettek mérget, megczáfolja Muratori: Annali 46. köt. 164–165. l. Pastor bebizonyítottnak tartja, hogy természetes halállal múlt ki: id. műv. III. 184. l.
100. ASCANIO SFORZA BÍBORNOK SÍREMLÉKE.
(Andrea Sansovino műve a római S. Maria del Popolo templomban.)*
Ascanio Sforza bíbornok síremléke. (339. l.) Andrea Sansovino műve a római S. Maria del Popolo-templomban. Eredeti fénykép után.
Beatrix vígasztalhatatlan volt a hír fölött; mióta öcscse, Ferencz visszatért hazájába, Jánost tekintette egyedüli kapocsnak közte és az otthoniak között, kinek legalább koronkint időzése magyar földön, melyhez érseksége kötötte, nővérére nézve otthonosabbá tette volna ezt, az idő múltával is neki mindig idegen világot. Nemzetsége jellemének sok zord vonása mellett Beatrixban az a meleg és erős családi érzés sem hiányzott, mely a különben szívteleneknek tartott Aragoniaiakat tagadhatatlanúl egymáshoz csatolta. És épen ennek az érzésnek az ereje, a rettegés attól a gondolattól, hogy családjától elszakadva egészen magára maradjon, indította a királynét arra, hogy gyásza könnyeit mindjárt a könyörgés szószólóiúl használva, a halálhír vétele utáni másodnapon* már ostrom alá vegye férje szívét s kieszközölni igyekezzék a János halálával megüresedett esztergomi érsekségnek nővére, Eleonora fiára, az akkor hat éves s állítólag már anyja méhében Isten szolgálatára szánt Estei Hipolitra való ruházását.*
Dipl. Eml. III. 63. l.
Vesach Perotto-nak egy a modenai áll. lev.-tár-ban levő 1485 decz. 6-ikáról kelt levele szerint Mátyás, látván Beatrix végtelen fájdalmát, maga ajánlotta föl neki az esztergomi érsekséget bármely, egyházi pályára lépő rokona részére. Ciaconius id. m. III. 176. l.
Ezt a lázas sietséget némileg menthetővé teszi az a körülmény, hogy a milanoi herczeg – támaszkodva a háza és Mátyás között elhatározott házassági összeköttetésre, – már nyolcz nappal az Aragoniai János halála után levelet intézett Mátyáshoz, a gyászeset fölötti fájdalmának bizonygatása mellett arra kérvén őt, hogy Magyarország legnagyobb egyházi javadalmát adományozza nagybátyjának, az egy év előtt bíbornokká lett Ascanio Sforzának, kinek mintegy ajánlásképen az elhúnythoz való ragaszkodó barátságára is hivatkozott;* ez pedig maga is nagy sietséggel a forlii apátot küldte megbízottjaként s a pápa ajánló levelével ebben az ügyben Mátyáshoz és Beatrixhoz.*
D. E. III. 56. l.
U. ott 91. l.
Mátyást ez a kérelem már kísértésbe nem hozhatta, mert ezúttal minden ellenállásról, sőt minden megfontolásról is lemondva, feleségének ma képtelennek látszó kívánságával szemben, annak teljesítését megígérte. Az Ascanio küldöttje maga is sokat rontott az ura dolgán azáltal, hogy Aragoniai Jánosnak Rómában bekövetkezett halálára való tekintettel a pápa adományozási jogára hivatkozott; úgy hogy e miatt a főrendek is inkább a Hipolit pártjára állottak.*
Fraknói: Máty. kir. 332. l.
Hanem azért Beatrixnak egész a következő év márcziusáig kellett várnia, míg az örvendetes eseményt biztos hír gyanánt közölhette nővérével, elmondva egyúttal egész küzdelmét, melyet a diadalért vívnia kellett, nem férje akaratával, hanem más tényezőkkel, melyekkel neki is számolnia kellett. Márczius 8-ikáról keltezve különböző követekkel három, részben egybehangzó levelet küldött Ferrarába, csakhogy biztosan eljusson valamelyik rendeltetése helyére.*
A Dipl. Emlékekben kettő egész terjedelemben (III. 63. és 67. l.) a harmadik (IV. 367. l.) töredékesen van közölve. A levelek eredetije a modenai áll. levéltárban. (Cart. di Princ. Est. Ungh. Ba 2.)
«Közös testvérünk, a boldog emlékű bíbornok halálának gyászos hírétől lesujtva és elszomorítva, – írja – némi üdülésünkre szolgált Herczegséged valamint főméltóságú férje és összes gyermekei jóllétéről értesülhetni a gyászeset alkalmából részvétök és vígasztalásuk tolmácsolása végett kiküldött megbizottjuk által. Annál inkább megörültünk jöttének, mert míg e részvét és megemlékezés csillapítja fájdalmunkat, másrészt így alkalmat nyertünk jobban adhatni Herczegségteknek értésökre azt, a mit Felséges Férjünk a király s Mi magunk kigondoltunk, elhatároztunk és elrendeztünk főméltóságú családjuk java, dísze és emelkedése érdekében s a mit visszatérő követök majd bővebben is ki fog fejteni. Tudja meg tehát Főméltóságú asszonyom és közölje Férje urával, hogy legnagyobb levertségünkben is eszünkbe jutván kedves fiaik, azokat Felséges Férjünk kegyeibe ajánlottuk, kérve őt, adományozná a néhai bátyánk elhúnytával megüresedett érsekséget Don Ipolitonak, fiuknak, kiről hallottuk, hogy papi pályára készül s már apostoli protonotarius rangjával bír. Ő Felsége a mi kedvünkért legkészségesebben ráállott erre; a mit ilyenképen biztosítva unokaöcsénk számára, megírtuk a dolgot Ő Felségének, közös Atyánknak a királynak is, ki bizonynyal maga sem ajánlhatna méltóbb s szívéhez közelebb álló személyt e méltóságra, mint Herczegségtek fiát, mert az ő törvényes szülöttei, Don Federigo és Don Francesco Ő Fenségeik ép oly kevéssé jöhetnek komolyan szóba, mint a calabriai herczeg ő fenségének fiai, miután csak ketten vannak; király-atyánk törvénytelen fiai valamelyikének kinevezésébe pedig, ha Felséges urunk és férjünk még oly élénken kívánta volna is, az országnagyok semmi áron belé nem egyeztek volna. A minap megtartott országgyűlés alkalmával megbeszélték e dolgot és elhatározták, hogy az érsekség a Mi kedvünkért Hipolit öcsénknek adományoztassék, kinek azonban itt az országban fog kelleni székelnie s egyelőre helynökkel bírnia; ellenben más olasz, legyen bár főpap, vagy épen bíbornok, nem részesedhetik e javadalomban, mert akkor ő Felsége inkább mindjárt ez országbeli egyénnek adományozná azt.»
101. ERCOLE HERCZEG ÉS ELEONORA HERCZEGNÉ ÉREMKÉPE A MODENAI MÚZEUMBAN.*
Ercole herczeg és Eleonora herczegné éremképe a modenai múzeumban. (341. l.) Orlandini fényképe után.
Ez a tapintatos és ügyes közlés mégis elárúlja, hogy a nehézség, melyet le kellett küzdenie, a nápolyi király kívánsága volt, ki valószínűleg valamelyik törvénytelen fiát szerette volna a János helyére juttatni s kivel szemben Beatrix sietett az országnagyok akaratát tolni előtérbe. Ép oly röviden bánt el az Ascanio Sforza küldöttjével, kivel való tárgyalásait szintén megismerteti nővérével. Szabályként állította föl, hogy Magyarországon bíbornok nem kaphat érsekséget vagy püspökséget s mikor az elképedt követ az egri püspök és Aragoniai János legközelebbi példáira utalt, azzal vágott vissza, hogy mindketten előbb kaptak magyar egyházi javadalmat s azután lettek bíbornokokká, a mi Veronai Gáborra nézve áll, Aragoniai Jánosra nézve azonban nem s ezért pótlásképen még hozzá is tette, hogy ebben az esetben tekintettel volt a király az ő testvérére. Mikor pedig az Ascanio megbizottja fenyegetőleg lépett föl, mondván, hogy a bíbornok ismert nagy befolyásával, ha akarja, a Hipolit érsekségét meghiúsíthatja, a királyné arra hivatkozott, hogy «ebben az országban az egyházi javadalmakat azok kapják, a kiket a király e czélra kiszemel és a pápa megerősít, s ha most bíbornokok kedveért ezt a gyakorlatot meg akarnák változtatni, abba Ő Felsége beléegyezni sohasem fog». Egyébiránt a királyné nem is hiszi, hogy a pápa a régi, hagyományos gyakorlatot újításokkal megzavarni akarná.
«Mindezeket – így végzi levelét – azért írjuk Főméltóságodnak, hogy róluk értesűlvén, meggyőződjék róla, mennyire gondolunk Reá és gyermekeire és mert föltételezzük, hogy azt a mit felajánlunk, Herczegségtek el is fogadják. Kérjük tehát, kezdjen hozzá mindjárt a dolgok elrendezéséhez, hogy követük visszatérésekor Don Ippolito készen legyen s Isten nevében mielőbb ide jöhessen és élvezhesse érsekségét. Kimondhatatlan vágygyal várjuk őt s hogy egész szeretetünket, melylyel iránta nem mint unokaöcsénk, de úgy mint saját fiunk iránt viseltetünk, kimutassuk, kívánjuk, hogy itt székeljen ebben a várunkban, a hol már rendeztetjük szobáit, hogy mindig közelünkben legyen, mert minden óra, mely tőle elválaszt, ezer évnek látszik nekünk. Ajánljuk magunkat Herczegségednek és kérjük, kegyeskedjék nevünkben üdvözölni és csókolni összes gyermekeit. Kelt budai várunkban 1486 márczius 8-ikán:
Főméltóságodnak engedelmes nővére:
A magyar királyné.»
102. ESTEI HIPOLIT ÉREMKÉPE.*
Estei Hipolit éremképe. (343. l.) A M. Nemz. Múzeum gipszlenyomata után készült. Körirata: HIPPOLYTVS ESTENSIS.
Miután nehány nappal később Mátyás maga is közölte «kedves barátjával és rokonával», Ercole herczeggel s külön Eleonorával, hogy mielőtt még erre vonatkozó kérésök hozzá érkezett volna, fioknak adományozta az esztergomi érsekséget s kész őt e javadalmába bármikor beiktatni,* Ferrarában határtalan öröm uralkodott, különösen az udvar körében,* mert köztudomású volt ott, mily jelentékeny állás az esztergomi érseké úgy egyházi, mint világi tekintetben, lévén az Magyarország primátusával, a született apostoli legátusi méltósággal, s még azonfölül szerfölött dús javadalommal egybekötve.*
Dipl. Eml. III. 68., 70. l. Az adományozásról szóló oklevél a modenai áll. levéltárban, Docum. Spettanti a Pinc. Est. Ippolito.
D. E. III. 85. l.
Muratori, Antichitŕ Estensi 254. l.
S ezzel sűrű levelezés indúlt meg a magyar királyi pár és a ferrarai herczegi család között,* mely majdnem hiánytalanúl meg van őrízve s legjobb betekintést nyujt úgy a Hipolit kinevezésének megerősítése körül fölmerűlt akadályok leküzdésébe s az ő jövetelének előkészítésébe, mint a két uralkodóház közötti bensőségteljes viszonyba s különösen a Beatrix lelkületébe, a ki természetének egész szenvedélyességével készült magához vonandó kis unokaöcscsét árasztani el azzal az anyai szeretettel, melyet saját gyermekével éreztethetni nem jutott osztályrészeül.
Ezt a levelezést némileg ismertette már b. Nyáry Albert, «A modenai kir. levéltár magy. tört. szempontból» cz. tanulmányát. Száz. 1868. 244. l.
