IV.
IV.
(1487–1490.) Corvin János és Bianca Maria között a házasság 1487 novemberében képviseleti úton megköttetik; Beatrix meg nem szűnik áskálódni az egybekelés ellen. Mátyás és Beatrix Hipolitnál Esztergomban; a kis érseket a király is megkedveli; Beatrix a Hipolit bátyját, Estei Fernandót is férje udvarához kívánja vonni. Újabb házasságok a nápolyi uralkodó-házban: Federigo herczeg újra megnősűl s Alfonso trónörökös leánya Isabella, a fiatal milanói herczeghez, Gian Galeazzóhoz megy férjhez, ettől azonban nagybátyja, Lodovico Sforza minden hatalmat elragad. Az anconai lázadás a pápa haragját vonja Mátyásra; Beatrix engesztelő közbenjárása. Mátyás beléfárad a háborúkba, Miksa római király közbelépésével ennek atyjával, Fridrik császárral fegyverszünetet köt. A béketárgyalások során házassági terv merűl föl Miska leánya s Corvin János között, miért Mátyás halasztja a milanói házasságot, a mi a Sforzákban gyanút kelt. Beatrix múlóan, Mátyás most már állandóan betegeskedik s ezért a trónutódlást biztosítani igyekszik törvénytelen fia számára; ezzel Beatrix szembeszáll s koholt közjogi elméletek alapján igyekszik Mátyás halála esetére a trónt magának megszerezni; a nápolyi király követet küld érdekében vejéhez. Mátyás keserű panaszra fakad neje ellen sógora, Alfonso herczeg előtt s igyekszik a nápolyi udvart a királyné kívánságának kivihetetlenségéről meggyőzni. 1490 elején Mátyás egész udvarával Bécsbe utazik s az ausztriai várak birtokát biztosítja Jánosnak; virágvasárnapján hirtelen szélhűdés éri s két nappal később meghal.
Az 1487-ik év meghozta Beatrixnak azt a diadalt és azt az örömet, hogy unokaöcscsét, Hipolitot mint esztergomi érseket s a király kegyenczét, a maga közelében láthatta; ebben az évben kellett viszont elviselnie azt, hogy a Mátyás törvénytelen fia, János herczeg házassága Bianca Maria Sforzával képviselet útján megköttessék s ezáltal egy előkelő olaszországi udvar érdeke fűződjék a Corvin János trónutódlási igényéhez.
Nyilvánvaló, hogy Mátyás azért volt oly könnyen hajlandó nejének merész kívánságát az esztergomi érsekség adományozása által teljesíteni, mert ezzel mintegy kárpótolni s megnyugtatni kívánta őt a milanói házasságra vonatkozó változhatatlan elhatározásaért.
Azonban ezt a czélját Mátyás nem érhette el; Beatrix nem hagyta abba ellenkezését és sakkhúzásait úgy a házasság létrejötte, mint a herczegnek trónutódúl nyilvánítása ellen s törekvéseit megkönnyítette az, hogy a király a házastársak egybekelését, talán tekintettel a János zsenge korára is, – ebben az időben még csak tizennégy éves volt, – de fölmerűlt más tervek miatt is a milanói sürgetésekkel szemben minduntalan halogatta, ép úgy mint a trónöröklés megállapítását, a mire nézve a Beatrix ellenkezésén kívűl még a rendek s a közhangulat részéről is mutatkozhattak nehézségek.
A hamisított követutasítással tett kísérletnek, – melynek valószínűségére már utaltunk, – az azon időbeli követjelentésekben semmi nyoma; ellenben kiemelik ezek, mennyire ingerűlt a király neje ellen, sőt haragja a ferrarai herczegnére is kiterjedt, kit részesnek tart az ármánykodásban. Beatrix ebben az időben – 1487 nyarán – meg nem szűnt Mátyást szándéka megváltoztatására unszolni, mindig újra előhozván Corvin Jánosnak a Federigo nápolyi herczeg leányával való összeházasítására vonatkozó, mellőzött tervet s azt azzal a képtelen biztatással toldva meg, hogy ha Mátyás rááll e házasságra, a kis herczegné, kinek anyja a franczia uralkodóházból való volt, majd hozományúl Dsem kiadatását fogja a franczia királytól kieszközölni.* A királynak neje e magatartásából eredő bizalmatlanságát fejezik ki már az 1486-iki nádori czikkek is, melyek halála esetére a királyné teljes mellőzésével, minden hatalmat a nádorra ruháznak.*
Jac. Trotti ferrarai követ Milanóból küldött jelentései 1487 augusztus 30-ikáról és szeptember 3-ikáról a modenai áll. lev.-tárban (Cart. d. Amb. Est. in Mil. Ba. 4 és 5.).
Fraknói, Hunyadi és Jagell. k. (M. N. T. IV.) 305. l.
A házasságot november hó 25-én megkötötték Milanóban; a Corvin János személyét Filipecz Pruisz János nagyváradi püspök, Mátyás kedvelt követe képviselte, ki erre már január hóban kapott a királytól megbízó levelet,* mely a milanói herczeggel s a külön megnevezett barii herczeggel, vagyis Lodovico Sforzával való szövetségkötésre, úgyszintén a menyasszony hozományának megállapítására, átvételére és nyugtázására is kiterjedt. A hozomány átvétele azomban még ezúttal meg nem történhetett; azt az óvatos milanóiak a házastársak tényleges egybekelésének idejére tartották fönn. Ellenben a készpénzben fizetendő százezer aranynak, valamint az ékszerekben, ruhákban és asztalkészletben adandó további ötvenezer arany értéknek kiszolgáltatását a milanói herczeg összes vagyonával biztosította, valamint viszont Mátyás is biztosította a fia részéről fölajánlott 50.000 aranyból álló jegyajándékot a házassági okmányban fölsorolt mindama birtokokkal, melyeknek Corvin János már akkor ura volt s melyeket még azon túl kapnia kellett s a szerződő felek ünnepélyes esküvel erősítették meg kölcsönös ígéreteiket.*
Dipl. Eml. III. 249. l.
Lásd a házasságkötésről, hozományról és jegyajándékról szóló szerződés szövegét a Dipl. Eml. III. 360. lapján.
A megtörtént házasságkötésről Beatrix azonnal értesűlt, mert mikor nővérének erre vonatkozó híradását vette,* az nem volt többé ujdonság előtte; levele semmi izgalmat sem árul el s e tárgyra nézve csak azt a talányszerű megjegyzést tartalmazza, hogy «majd ha eljön a menyasszony, – bár jönne mielőbb – őt itt fogja találni s meg fog győződni róla, hogy az ő tanácsa jó volt s a mit tett, azt jó szándékkal tette.*
U. ott 371. l.
Beatrix 1488 január 20-ikáról k. levele Eleonorához, a Dipl. Eml. III. k. 422. lapján, tévesen június 20-ikáról keltezve.
Egy időre most látszólag nyugalom állott be a házasság ügyében; legalább Mátyásnak úgy látszik nem volt újabb panaszra oka; az ő gyöngédsége egyébiránt neje iránt sohasem csökkent meg s házastársi viszonyuk külsőleg a zavartalan béke és egyetértés képét mutatta. Nejével ismételve hosszabb látogatást tett a kis prímásnál Esztergomban, hol mindannyiszor a legfényűzőbb ünneplés környezte a királyi párt.* Az érseki vár, úgy a hogy azt Vitéz János kiépítette, megerősítette s művészi díszszel látta el, az olaszok csodálatának is tárgya volt* s így méltó lehetett koronás fők befogadására. Kevésbé látszottak az addigi rendetlen kezelés következtében a jövedelmek a Hipolit fényűző igényeinek megfelelni. Ezek miatt sűrű levélváltás folyt a budai és ferrarai udvar között, sőt Rómába is fölvilágosításokat kellett küldeni a curiának fizetendő díjak lerovásának késedelme miatt; a kezelő közegek egymást vádolták, a nyomorúlt ellátásban részesülő alkalmazottak Ferrarában panaszt emeltek,* s végűl Beatrixnak már az ellen a gyanusítás ellen kellett védekeznie, mintha az érsekség jövedelmeit elvonnák a Hipolit használata alól, a mi viszont a ferraraiak részéről mentegetődzéseket és magyarázatokat vont maga után.*
A Hipolit számadásaiban 1487 őszén és 1489 tavaszán van nyoma a Mátyás látogatásának Esztergomban (b. Nyáry A. id. m. Száz. 1872: 300. l. és 1874: 12. l.)
Vesp. da Bisticci Vite di uomini illustri del secolo XV. (Aug. Mai nyomán Ad. Bartoli, Firenze, 1859.) 221. l.
Gregorius de Pannonia panaszos levele Eleonora herczegnéhez 1487 október 24-ikéről a modenai levéltárban (Arch. Duc. Secr. Casa) ak. tört. biz. más.
Lásd a D. E. IV. köt. 18, 20, 41, 404, 406 és 417. lapjain levő leveleket.
120. CORVIN JÁNOS.*
Corvin János képét (425. l.) a lepoglavai egykori kolostor XVIII. századi festményeiről Cserna Károly rajzolta.
Ezektől az anyagi kérdésektől eltekintve, az ez időbeli levélváltás telve van a kis érsek dícséretével s az ő szülei részéről kifejezett hálálkodásokkal. Hipolit «szép mint egy virág», írja Beatrix, «szép mint egy angyal» írja nevelője, Beltramo Costabili; még a kis lázas betegség is, melyben egy ideig szenvedett, csak javára szolgált, mert megnőtt azalatt. Ő maga nem győzi dícsérni az országot, levegőjét, az embereket, kik annyira szeretik s különösen a pompás vadászatokat, melyekben már akkor – 9 éves korában – része van, s melyeken főkép szarvasokat és fáczánokat ejt zsákmányúl, de részt vesz éjjeli halászatokban is. Azonban a mulatság mellett nem hanyagolja el a tanulmányokat sem; nevelője intelmeit híven követi s ez is nagy megelégedéssel szól előmeneteléről, csodálattal rendkívüli tehetségeiről, melyeket más kortársai is elismertek, kiemelvén különösen a mennyiségtan és a zene iránti hajlamát.* Anyja koronkint üzeneteket bíz reá a király és a királyné számára, azokat ő mondja el az ő «mézes-mázos szavaival»;* módja van reá, mert Beatrix, ki ebben az időben gyakran betegeskedik, valahányszor egészsége elhagyja, Hipolitot veszi magához vígasztalóúl, így 1488 tavaszán Bécsben s később, ősszel a Bécs melletti Badenben. Fogadtatásával ott is meg lehet elégedve Hipolit: a király és a királyné egyaránt elhalmozzák szeretetök jeleivel, Bécsben a várkastélyban lakik nagynénje mellett s gyakran étkezik a király asztalánál, ki úgy bánik vele, mintha a saját fia volna.* A királyi pár gondoskodása már a jövőre is néz: a gyermekprímás részére idővel meg akarnák szerezni a bíbornoki kalapot is és erre a nápolyi király s néhány római barátjuk közbenjárását veszik igénybe, de ismerve úgy atyja, mint férje feszült viszonyát a Szentszékhez, Beatrix a ferraraiak türelmetlenségével szemben maga óvatosságot és türelmet ajánl ebben az ügyben sógorának.*
Beatrix, Beltr. Costabili és Hipolit levelei a Dipl. Eml. III. 368, 378, 385 és 424. s IV. 105, 386 és 394. lapjain; Hipolit levele Franc. Gonzagához 1488 márczius 5-ikéről a mantuai áll. levéltárban, és Ant. Costabili id. jelentése 1489 szeptember 18-ikáról a modenai levéltárban.
D. E. IV. 8. l. (Eleonora levele.)
D. E. III. 392, 393, 431. l.
Beatrix levele Ercoléhez: 1490 jan. 13-ikáról D. E. IV. 127. l.; Beltr. Costabili jelentése Ercoléhez u. a. év és hó 5-ikéről és 6-ikáról, u. ott 410–418. l.
121. BIANCA MARIA SFORZA.*
Bianca Maria Sforza arczképét (427. l.) Ambrogio de Predis festette. A Jahrbücher der königl. preussischen Kunstsammlungen X. kötetének reproductiója után.
Be nem érve ezzel az egy kölcsöngyermekkel, Beatrix megújítja a másik unokaöcscse, Estei Fernando elküldésére vonatkozó, egyszer már meghiúsúlt tervét s Mátyás a legnagyobb buzgalommal karolja föl azt. 1488 tavaszától egész a Mátyás haláláig szakadatlanúl folyik az ez iránti tárgyalás: kérés, hívogatás, sürgetés Beatrix, Mátyás és Hipolit részéről, váltakozva ígéret és mentegetődzés a másik részről. Miután az előbbi alkalommal az szolgált akadályúl, hogy Fernandót a nápolyi trónörökös vette magához, Beatrix kifejti nővére előtt, hogy Mátyás, ki ezt a második fiút szorosan magához akarná csatolni s őt egészen katonává nevelni, még nagyobb előnyöket és jobb kilátásokat nyújthatna neki mint a nápolyiak; ha pedig – a mitől Isten óvjon – a herczegi pár elsőszülött fiát valami baj érné s Fernandónak kellene helyét elfoglalnia, Magyarországból ép oly gyorsan odaküldhetik, mint Nápolyból. Ő már írt is atyjának és bátyjának s azok is beléegyeznek és így nincs semmi akadálya többé férje kívánsága teljesülésének.*
Dipl. Eml. III. 412. l.
A herczegi pár látván, hogy a Beatrix hajthatatlan akarata elől nincs kitérés, hálálkodások között ráállott a tervre, de kikötötte, hogy fiok Nápolyból előbb haza jőjjön s ők is ölelhessék.* Már a kíséret és itteni udvartartás elrendezésének módozatai is szóba kerültek, már futárt is küldött a magyar udvar a jövevény elébe Ferrarába, Móré György későbbi lovászmestert,* mikor hirtelen az utazás elhalasztása vált szükségessé, a mi aztán többször ismétlődött; egyszer a tengeri kalózoktól való félelem, másszor a már hazaérkezett Fernando himlőbetegsége, azután a beállott téli idő szolgáltak akadályúl.* Végre az a megállapodás jött létre, hogy a herczeg fiát az 1490. év tavaszán fogja Magyarországba küldeni,* de ez a tavasz Mátyást sírba vitte.
U. ott 419, 421. l.
U. ott 427, 431. l.
U. ott 439, 441. l. IV. 60, 93, 94, 96. l. Hogy 1489 elején az Esték komolyan gondoltak második fioknak Magyarországba küldésére, azt bizonyítja az is, hogy Ercole 1489 február 11-ikéről a calabriai herczeghez int. levelében az ezzel az expeditióval járó költséget mentségűl hozza föl a tőle segélyt váró nápolyiakkal szemben. (Modenai áll. levéltár, Min. d. lett. a Princ. Est. Napoli.)
D. E. IV. 102, 107. l.
A családján csüngő Beatrixnak 1487 őszén örömet szerezhetett testvérbátyjának, a korán özvegységre jutott Federigo herczegnek másodszori megnősülése; november 18-án kelt egybe rokonával, ugyanazzal az Isabella del Balzóval, ki ifjan elhúnyt öcscsének, Francescónak jegyese volt, kinek atyját Ferrante a bárók összeesküvése miatt börtönbe vetette s a ki, mikor a nápolyi király másodszülött fiának nyújtotta kezét, nem sejtette, hogy egy napon Nápoly királynéja lesz, az utolsó az Aragoniai házból.* Alig hogy Federigo újra nős lett, bátyja, Alfonso, a trónörökös lett özvegygyé: neje, a szellemes Ippolita Sforza, a Beatrix sógornője hosszabb betegség után 42 éves korában 1488 nyarán elhúnyt.* Halálakor már felnőtt fia volt, Ferrandino, a capuai herczeg, kit Beatrix Corvin János helyett akart volna Bianca Maria Sforzával összeházasítani és felnőtt leánya is, Isabella, ki már kiskora óta jegyben járt unokatestvérével, Gian-Galeazzo milanói herczeggel. Tekintettel a most már a Sforzákkal is megkötött rokonságra, az Ippolita haláláról Gian-Galeazzo is jelentést tett Mátyásnak,* s ez neki is kifejezte részvétét.* A gyászév leteltét be nem várva, megkötötték a házasságot az elhúnyt Ippolita leánya és az ifjú milanói herczeg között. Még ugyanazon év végén útra kelt Nápolyból a szép Isabella, kísérve vőlegénye öcscsétől Ermestől, ki amazt a házasságkötésnél képviselte s az ara 1489 február havában Milanóba érkezett;* nászkíséretéhez csatlakozott Fernando d’Este is, ki akkor tért haza Nápolyból, Magyarországba készűlve.* De a gyász jegyében létrejött házasság balcsillagzattól sujtottnak látszott; Isabella «szerencsétlen lett mint leány, mint hitves, mint fejedelemnő és mint anya;»* s a házassághoz fűzött remények egyike sem ment teljesedésbe. E frigy nem szolgált – mint látni fogjuk – az Aragoniaiak és Sforzák s különösen Alfonso és Lodovico között a ferrarai háború óta lappangó s az Ippolita halála óta még kiélesedett viszály elsimítására,* és nem szolgált a Gian-Galeazzo trónjának megszilárdítására sem, szemben nagybátyja, a nagyravágyó Lodovico törekvéseivel; ez utóbbi csakhamar kiszorította öcscsét minden vára birtokából s magához ragadott minden hatalmat.* Ellenséges indulatát a nápolyi házasság nem hogy csökkentette volna, hanem még fokozta, a miből némely történetíró azt a következtetést meríti, hogy ő maga volt szerelmes Isabellába, s mert ez az övé nem lett, férjével együtt akarta őt boldogtalanná tenni.*
Passero id. m. 51. Notar Giacomo id. m. 152. l. Ben. Croce: Isabella del Balzo, regina di Nap. 3–4. l.
Notar Giacomo id. m. 167. l. Passero id. m. 52. l. Fuscolillo id. m. 57. l. Leostello id. m. 155. l.
Dipl. Eml. III. 437. l.
Máty. kir. lev. II. 349. l.
Notar Giacomo 168–169. l. Passero 52. l. Fuscolillo. 57. l.
Antiochitŕ Estensi 255. l.
Litta id. m. 15. füz. V. táb.
Reumont, Lor. d. Medici II. 360, 515. l.
Muratori, Annali id. k. 182. l.
Guicciardini: Istorie d’ Italia I. 54. l. Vecchioni előszava Passero krónikájához: 110–111. l.
A rokoni összeköttetéseken kívűl még más olaszországi érdekek is vették ebben az időben nagy mértékben igénybe a Beatrix s különösen a Mátyás figyelmét.
122. ARAGONIAI ISABELLA.
Beltraffio rajza a milanói Ambrosianában.*
Aragoniai Isabella. (431. l.) Beltraffio rajza a milanói Ambrosianában. Fénykép után.
Ancona városa mint köztársaság régóta féltékeny szemmel nézvén Velencze túlsúlyát a tengeren s elégedetlen lévén a Velenczével szoros szövetségben álló pápa kormányzatával, 1488 tavaszán Mátyás védelmébe ajánlotta magát s nyilt megtagadásával a pápai fennhatóságnak, kitűzte a magyar király zászlaját. Mátyás, ki egyházi téren is többször összetűzött már VIII. Inczével, s kinek viszonyát a pápához még inkább elmérgesítette ennek viszálya a nápolyi királylyal s szövetkezése az ellenséges Velenczével, épen megfelelően volt hangolva arra, hogy az anconaiak hódolatát elfogadja, hatásos fenyegetést látván ebben úgy Róma, mint Velencze felé. A pápa megütközését mindenekelőtt az anconaiakkal éreztette, egyházi átokkal sújtván őket, de keserű szemrehányásokra fakadt Mátyással szemben is és 1488 őszén Angelo Pecchinoli ortei püspököt küldte követképen Bécsbe, kit a király többízben fogadott s egyik kihallgatása alkalmával hatalmas beszédben panaszolta el a pápától szenvedett összes sérelmeit s szenvedélye kitörésével igyekezett megfélemlíteni a legátust. Az ügy vége Mátyás lemondása lett Anconára vonatkozó igényeiről s kibékülése nemcsak a pápával, hanem Velenczével is, mely 1489 tavaszán ismét követet küldött a magyar udvarhoz.* A mi szempontunkból az bír különös érdekkel, hogy Beatrix e viszály egész ideje alatt a legnagyobb bizalom hangján írt – mindenesetre a Mátyás tudtával – több levelet a pápának, engesztelve, magyarázva, közbenjárva, kérlelve.* S e levelek mutatják, hogy Beatrix maga is kapott brevéket a pápától, a mint hogy a követ is többször tisztelgett nála s jelentést tett az ő nyilatkozatairól Rómába.* Mint a pápa «legengedelmesebb leánya», a királyné mindenkép rávenni igyekezett a Szentatyát arra, hogy Dsem herczeget kiszolgáltassa férjének, ki ebben az esetben a curia minden kívánatainak teljesítésére kész s ki Dsemet hatalmában tartva minden oldalról támogatásra számíthat és «három év alatt kikergeti a törököt Konstantinápolyból; erre Velencze nem képes, erre csak a magyar király képes, ki úgy személyes tulajdonainál, mint országa helyzeténél fogva hathatósan dicsőségesen akar is, tud is hadat viselni». Ezért «térden állva, Szentséged lábai elé borúlva, – így ír – esedezem, hogy fontolja meg jól mit kíván határozni… Tudom, Szent Atyám, mit beszélek… a mindenható Isten szerelmére kérem, gondolja meg, hogy a török herczeg ügye milyen következményeket vonhat maga után és elhatározásában isteni bölcsességének sugallatát hallgassa meg».
Az anconai ügyre nézve l. Fraknói Máty. kir. 310. s köv. l., valamint Pastor id. m. III. 198. s köv. l. A pápai legátus küldetését s tapasztalatairól szóló jelentését legrészletesebben tárgyalja Fraknói: Pecchinoli Angelo cz. már id. művében.
1488 július 17-ikéről k. levele a szerémi püspöknek (ifj. Vitéz János) az olmützi püspökségre vonatk. joga tárgyában a velenczei áll. levéltárban (Bolle ed Atti della Curia Rom. Ba.VIII.) 1489 febr. 6-ikáról k. lev. Ancona és Dsem ügyében u. ott (részben közölve Fraknóinál) u. a. év és hó 7-ikéről k. válasz a kapott brevére, u. ott, u. a. év október 5-ikéről k. lev. ismét válaszkép kapott brevékre, u. ott, végűl 1490 márczius 20-ikáról k. lev. a salzburgi érsekség ügyében, utalással a szerémi püsp. szóbeli közlésére u. ott. A pápai levelek közűl csak egy 1489 márczius 26-ikáról kelt van u. ott megőrízve.
Fraknói: Pecchinoli Ang. 33, 53, 74. l.
123. DSEM ARCZKÉPE.*
Dsem arczképe. (433. l.) Delaborde: «Expedition du roi Charles VIII en Italie» cz. művéből.
Tudjuk, hogy Mátyás sohasem kapta meg Dsemet, de Velencze sem; s hogy az ő nyugtalanságát inkább csak a Velencze iránti féltékenység okozta, az kitűnik abból, hogy néhány hónappal később már maga kijelentette, hogy neki a török herczeg nem kell, Beatrix pedig boldognak vallotta magát, mikor az anconaiaknak adott amnestiáról értesűlt, melylyel az egész viszály elintézettnek volt tekinthető.*
U. ott 74. 85. l.
Általán Mátyás utolsó éveiben már szembetűnő beléfáradása a háborúskodásba s vágya a béke után. Ezt mindenekelőtt hanyatló egészsége magyarázza meg; talán a házi perpatvar is zsibbasztólag hatott tetterejére, melyet most már majdnem kizárólag a fia utódlásáról való gondoskodás vett igénybe. Ezért hajlik most már a béke felé a német kérdésben is, a hol Miksa római királynak atyjáénál sokkal rokonszenvesebb egyénisége áll most az előtérben s a hol Mátyás magát ismét teljes egyetértésben találja Beatrixszal, kit egész rokonsága is mindig a németekkel való kibékülésre ösztökélt. Eleonora herczegné már 1486 tavaszán küldi ajánlólevelével a császár egy bizalmas emberét Beatrixhoz, hogy ő «minden tisztességes békének barátja».* A nápolyi király 1487 augusztus 7-ről azt írja követének Budára, hogy a kereszténység érdekében szükséges Mátyás és Fridrik császár között a béke mielőbbi megkötése, működjék ebben az irányban, egyetértésben a királynéval, ki főtámasza lesz ennek az ügynek.* Ebben az időben Bátorszívű Albert szász herczeg is azt írja a császárnak, hogy a magyar király belefáradt a háborúba, a béke nemsokára meg lesz köthető.* Beatrix november végén már jelentheti Ercole herczegnek, hogy férje találkozni kíván a szász herczeggel a háború befejezhetése érdekében,* s a következő januárban közli, hogy a fegyverszünet létrejött.*
Modenai áll. levéltár, Min. d. lett. a. Princ. Est. Ungh.
Nápolyi nemzeti könyvtár, május 20-iki elv. (Cod. manoscr. XIV. A. 15. I. 186 másolat az Akad. tört. biz. irattárában.)
Langenn id. m. 166. l.
Dipl. Eml. III. 266. l.
U. ott 425. l.
Tavaszszal azután sűrű követküldés indúlt meg mindkét részről, mert Miksa, római király legmelegebben karolta föl azt az eszmét, hogy az atyja és Mátyás között folyt hosszú ellenségeskedésnek nemcsak béke, hanem szoros szövetségi viszony vessen véget, mely czélból az uralkodók személyes találkozása és oly kongresszus volt tervbe véve, a melyen a barátságos olaszországi udvarok is képviseltetni fogják magukat.* Mátyás lemondva már a császárságra való törekvéséről, elismerte Miksát megválasztott római királynak* s nagy ünnepélyességgel hirdettette ki június 18-ikán a fegyverszünet meghosszabbítását. Egyébként a tárgyalásokat még az olasz követek előtt is szigorúan titokban tartották,* de annyi kétségtelennek látszott, hogy Mátyás beleegyezett az elfoglalt osztrák tartományok visszabocsátásába, csak Bécs városát akarta magának életfogytiglan megtartani, viszont Miksa támogatta volna a Corvin János trónöröklését* s ennek biztosítékáúl fölajánlotta egyetlen leánya, Margit főherczegnő kezét Jánosnak. Beatrix nem mulasztotta el ezekbe az egyezkedésekbe is belékapcsolni családja érdekeit s mostohatestvérét, a tíz évesnél alig idősebb Giovanna infánsnőt ajánlotta mátkáúl a hét év óta özegy Miksa, vagy kis fia, Fülöp részére; e terv azonban valamennyi között leghamarább hiúsúlt meg.
A ferrarai követek kiküldésére s a király általi fogadtatásra vonatkozó levelezés a Dipl. Eml. IV. köt. 90., 94., 106. és 398. lapjain.
Teleki id. m. V. 480. l.
Fraknói, Máty. kir. 377. s köv., továbbá 387. l.
Jac. Trotti követjelentése 1489 augusztus 11-ikéről Paviából (modenai áll. levéltár Cart. d. Amb. Milano).
Mátyás, betegsége miatt kénytelen volt maga helyett Filipecz János váradi püspököt, ez időben befolyása tetőpontján álló kanczellárját bízni meg 1489 őszén a linzi tárgyalásoknak magyar részről való vezetésével, de Miksa követei, – élükön Ottó bajor herczeg – deczember hóban Budán tisztelegtek a magyar királyi párnál s részesültek dús ajándékokban; a királynénak külön adván át ez alkalommal Miksának «rokoni, sőt testvéri» üdvözleteit, őt nyomatékosan kérték, hogy a kereszténységre nézve oly fontos béke érdekében vesse latba befolyását;* mire – mintegy válaszúl – Beatrix is a béke és szövetségkötésre irányúló hő óhajának adott kifejezést.*
Ferrarai követjelentések: D. E. IV. 390–393. l.
Miksához, 1490 január 8-ikáról int. már id. levele a bécsi udv. és áll. levéltárban.
Említettük, hogy Beatrix is sokat betegeskedett ezekben az években. Csúzos baja már a Hipolit jövetele előtt kezdődött s úgy látszik az 1487-ről 88-ra forduló télen érte el tetőpontját. 1487 novemberében azt írja Hipolit, hogy a királyné – mint neki mondják – fölgyógyult és igyekszik, a mennyire lehet, visszanyerni régi egészségét.* Eleonora deczember elején kéri, hogy gondozza egészségét, s adjon neki is hírt hogylétéről.* Erre azt válaszolja Bécsből, hogy nincs ugyan rosszabbúl, de sokkal jobban se; az orvosok biztatják, hogy a bajnak nincs jelentősége, majd az enyhébb évszak beköszöntével bizonyosan jobbra fog fordúlni.* Azonban április elején is még csak azt jelentheti, hogy az átszenvedett súlyos betegség után még egészsége helyre nem állott, ezért Bécsben marad s Hipolitot is magához veszi;* nővére imádkozik egészségeért, s bíztatja, hogy próbáljon meg mindent, a mi állapota javára szolgálhat.* Talán e biztatásnak is része volt benne, hogy a királyné bécsi orvosa tanácsára 1488 szeptemberében a Bécs mellett, kies vidéken fekvő Baden gyógyfürdőit kereste föl s ott fürdőzött mintegy két hétig Mátyás és Hipolit társaságában.* Ezt a helyet néhány évvel előbb, a Bécs körüli csatározások idejében a Mátyás saját hadai dúlták föl, úgy hogy épen csak a Beatrix jöttekor állíthatták annyira helyre a régi híres fürdőket, hogy a királyné használhassa azokat.* A fürdőzés jó hatással volt a Beatrix állapotára; sógora Ercole szerencsét kívánhatott neki fölgyógyulásához,* s ezentúl hosszú ideig nem találkozunk baja említésével; csak 1489 végén, a követfogadtatások idejében, szólnak a ferrarai jelentések valami harmadnapos lázról,* mely azonban, mint látszik, nem volt hosszabb tartamú. Azonban első betegsége óta – valószínűleg férje hanyatló egészsége miatt is – a királyné sokkal kevesebbet utazik, jár-kel, a vadászatoknak is vége s alighanem az egyik oka, hogy egykorú képeinek tanúsága szerint ebben az időben már erősen hízásnak indúl.
Dipl. Eml. III. 307. l.
U. ott 371. l.
U. ott. 423. l.
U. ott 392. l.
U. ott 395. l.
Beatrix levele: «Datum in balneis Poden prope Vienna», u. ott 431. l.
Rollett Hermann, Baden város levéltárnokának följegyzései nyomán.
Modenai áll. levéltár. (Arch. Propr. Mino Cronolo 1485–88.)
D. E. IV. 386. és 394. l.
124. BADEN, BÉCS MELLETT.*
Baden Bécs mellett. (437. l.) Eredeti fénykép után.
Már Beatrix e betegeskedésére való tekintettel is Mátyás a személye iránti lehető legnagyobb kímélettel védekezett a mindig megújuló kísérletek ellen, melyekkel neje az ő Corvin Jánost illető terveit meghiúsítani igyekezett. Azokról a cselvetésekről, melyekkel Beatrix valószínűleg nővére, Eleonora segítségével Milanóban igyekezett a házasság ellen hangulatot kelteni, Mátyás akkoriban nem látszott tudomást venni. Állítólag János herczegnek kisded korából eredő, de jelentéktelen sántaságát fölhasználva őt oly torz színben tüntette föl arája előtt, hogy ez már egyízben kétségbeesésében kolostorba akart vonúlni,* habár voltaképen könnyű volt a jövő-menő milanói követek útján a János testi állapotáról megbízható értesülést szereznie,* s vannak oly közlések is, melyek szerint nem csak Beatrix, hanem Bianca anyja, Bona herczegné is a házasság ellen igyekezett hangolni leányát.* Tény, hogy az 1488. év folyamában is bizonyos kölcsönös bizalmatlanság – vagy inkább óvatosság – mutatkozott a budai és milanói udvar eljárásában a házasság ügyében, de annak létrejötte akkoriban nem vált egyszer sem komolyan kérdésessé. Mátyás már előleget is kért és kapott a Bianca Maria hozományából 6000 aranyat, mely a Sziléziában folytatott hadműveletek czéljára szolgált azzal az indokolással, hogy épen Corvin Jánosnak szánt birtokterületek megszerzése forog szóban.* Ezt a kölcsönt külömben Mátyás búsásan visszaadta leendő menyének küldött 7000 aranyat meghaladó értékű ajándékaival.* Habár Lodovico Sforza maga is panaszt emelt a nápolyi király előtt leányának, Beatrixnak ellenséges magatartása miatt, egyúttal maga kételyét fejezte ki a hallott hírek valósága iránt s bizalommal kérte a királyt, küldene követet a magyar udvarhoz annak kifejezése végett, hogy ő e házasságot rokonszenvesen fogadja.* A menyasszony testvérbátyja pedig, az uralkodó milanói herczeg ismételten tett leveleiben jelentést húga szép fejlődéséről, örvendve az új rokonság fölött s annak előnyeit is mindjárt értékesíteni akarván, egy magyar püspökséget kért nagybátyja, Ascanio bíbornok részére.*
Lásd erre nézve Schönherr id. művét 71. s köv. l.
Feltűnő, hogy a menyasszony kolostorba vonulásának híre leghatározottabb alakban akkor merűl föl, mikor a milanói követség már visszatért Magyarországból, mikor tehát Corvin János külsejét illetőleg már nem csak a Beatrix s a magyar követek közléseire voltak a milanóiak utalva. (Jac. Trotti jelentése 1489 márczius 2-ikáról, u. ott.)
Jac. Trotti jelentése 1488 augusztus 28-ikáról a modenai levéltárban. (Cart. d. Amb.)
Dipl. Eml. III. 381. l.
Trotti jelentése 1488 január 22-ikéről a modenai levéltár id. osztályában.
U. annak jelentése u. a. év január 16-ikáról u. ott.
D. E. III. 404–405. l.
A milanói követek, úgy látszik, megnyugtató benyomásokkal hagyták el Bécset, a hol a királyi pár majdnem az egész 1488. évet töltötte, s megállapodás jött létre az iránt, hogy a fiatal pár egybekelése nem ugyan azon az év őszén, mint eredetileg tervezte volt, hanem 1489 tavaszán fog végbemenni, mire nézve Mátyás már az előkészítő intézkedéseket is megtette.*
Schönherr id. m. 79. l.
Azonközben a nápolyi király is megfogadta a Lodovico Sforza tanácsát s 1488 nyarán a magyar udvarnál már jól ismert Pietro Ranzano lucerai püspököt küldte követként Bécsbe, hogy ott Mátyásnak apósa szerencsekívánatait tolmácsolja a Corvin János küszöbön álló házassága alkalmából. Ez azonban csak ürügy volt a követküldésre; a püspök a nyilvános kihallgatáson dicsőítő beszédet mondott Mátyásra, Beatrixra és János herczegre, biztosítván ez utóbbit és aráját a királyné anyai érzelmeiről is,* titkos fogadtatása alkalmával azonban Ranzano minden ékesszólását arra használta, hogy Mátyást a Corvin János trónöröklésének tervéről, mint a mely a királynéra nézve – ki még virúló korban van – mélyen sértő, lebeszélje s a Beatrix utódlási igényének nyerje meg.* Talán ez a követ hozta át Ferrante egy, július 27-ikéről kelt levelét Mátyásnak, melyben őt arra buzdítja, hogy változatlan szeretetet tanusítson neje iránt, kit mintegy a jövő szempontjából vonzalmába ajánl. A levél sem szemrehányást, sem határozott kérést nem tartalmaz, de világos, hogy Beatrix trónöröklési igényének támogatására szolgált s egyike azoknak az ajánlásoknak, melyekre Mátyás egy későbbi követutasításában hivatkozik.*
Beszédje szövege Florianus «Fontes domestici», Index I. 122. lapján.
Jac. Trotti jelentése 1488 szeptember 27-ikéről a modenai levéltárban, id. oszt. A Simonyi Ernőtől szerkesztett «Magyar tört. okmánytár londoni könyv- és levéltárakból» (Pest 1859.) Bevezetésében, a 17. lapon ismertetve van a Sloane-gyűjtemény 585. száma a. előforduló XVI. századbeli angol kézirat, mely egy «Beszélgetés»-t tartalmaz «az emberi élet állapotáról s a testi szenvedések türelmes viseléséről». Ebben a beszélő személyek: a köszvényben s másodnapi hideglelésben szenvedő Mátyás király, Beatrix királyné s «Petrus Ronsanus» (így) lucerini (így) püspök.
Eredetije az esztergomi főkáptalan levéltárában; közölte Fraknói a «Magyar Sion» (Esztergom) 1866-iki évfolyam 57. lapján.
Egy egész új közjogi elméletet koholt ki Beatrix, – valószínűleg olasz bizalmasai tanácsával,* – ennek az igényének a támogatására, s ezt az elméletet magáévá tette atyja is és később kifejtette a milanói követ előtt.* E szerint Magyarországon a királyné, ha egyszer megkoronázták, egész életére királyné marad s e jogától meg nem fosztható; ha férje magtalanúl hal meg, nehány főúrból álló tanács élén ő veszi át az ország kormányzatát, de tartozik újra férjhez menni, s férje, e házasság puszta ténye által az ország királyává lesz.
F. Nunziante, Castel Capuano, sede dei Tribunali, Napoli Nobil. II. 116. l.
Giac. Trotti követjelentése Milanóból Ferrarába 1489 márczius 11-ikéről, a modenai levéltárban.
Szembetűnők a téves, vagy inkább önkényes és hamis következtetések, melyeket Beatrix és környezete a Zsigmond és Mária, úgyszintén az Albert és Erzsébet megelőző, egészen más természetű eseteiből vontak le, hogy azokból közjogi tételöket megszerkeszszék. Mindkét esetben a királyné képviselte a legitim öröklés folytonosságának elvét, s hogy mindkét esetben a magyarok egy, nemcsak házassága, hanem választás által is a királyi trónra jutott férfiúra vitték át a tulajdonképeni uralkodói hatalmat, mutatja épen idegenkedésöket az asszonyi uralomtól még ott is, a hol azt az öröklési jog hozta magával; nem hogy ez esetek női trónöröklésnek szolgálhatnának alapjáúl ott, hol egy király hátrahagyott özvegyéről van szó. Ha Beatrix okúlni akart volna a magyar történet és közjogi gyakorlat előző példáin, inkább kellett volna megszívlelnie a Cillei Borbála példáját, kit fogságba vetettek, mert férje, Zsigmond halála esetére egy trónkövetelővel szövetkezve uralomra tört, vagy az Albert özvegye, Erzsébet esetét, ki hasztalanúl ütött pártot férje halála után a megválasztott király, I. Ulászló ellen.*
Pór és Schönherr: Az Anjou-ház örökösei (Magy. Nemz. Tört. III) 395–405., 610–611. l. Kachelmann id. m. III. 36., 39. s köv. l.
125. A RANSANUS-CODEX CZÍMKÉPE.*
A Ransanus-codex czímképe. (442. l.) A M. N. Múzeum könyvtárában őrzött eredeti után.
Valószínűleg Ranzano is e képtelen elmélet álláspontjára helyezkedett, a mi Mátyásban nem csekély visszatetszést keltett.* Hogy sikerűlt-e a követet tévedése felől fölvilágosítania, azt nem tudjuk; hogy Beatrixszal szemben a türelem és gyöngédség legvégső határáig elment, azt saját későbbi nyilatkozatából fogjuk látni.
Id. 1488 szeptember 27-iki követjelentés, modenai levéltár.
A nápolyi király azonban ebből a közjogi elméletből a milanóiakra nézve mindjárt azt a további következtetést is levonta, hogy tehát ne bízzanak ők abban, hogy Corvin János valaha magyar király legyen, s Bianca Máriából biztosabban válhatnék királyné, ha az ő unokájához, a 23 éves capuai herczeghez, Nápoly trónja leendő örököséhez – saját unokatestvéréhez – menne férjhez; ez természetesen összefüggött Beatrixnak azzal a régi tervével, hogy az ekképen szabaddá váló Corvin János meg a Ferrante másik unokáját, Federigo herczeg leányát vegye el.* Kevéssel később azonban maga a nápolyi király jobbnak látta ezt a tervet – tekintettel a Corvin és Madonna Bianca közötti házassági ügy előrehaladott voltára – elejteni.*
Trotti id. követjelentés márczius 11-ikéről.
U. annak jelentése április 19-ikéről a modenai levéltár id. osztályában.
Időközben azonban ismét Mátyás érezte magát indítva az 1489 tavaszára kitűzött nászt előbb szeptember hóra, majd meg a következő év tavaszára halasztani. Okúl azt adta, hogy az út, melyen a nászmenetnek vonúlnia kell, különösen Friaul területe, Velencze és a császár ellenséges magatartása miatt veszélyes; előbb ama területek meghódítása vagy békés úton való megszerzése által kívánja leendő menye bejövetelét biztosítani. A dolog azomban gyanút keltett, úgy hogy a milanói udvar azontúl szükségesnek látta magát Maffeo Trivilliense személyében állandó követ által képviseltetni Magyarországban, ennek föladatává tevén, hogy a megújuló halasztások valódi okát kémlelje ki. Aligha csalódunk, ha ezt a valódi okot a Miksával akkor megindúlt tárgyalásokban keressük, melyek tudvalevőleg azt az eshetőséget is Mátyás elé állították, hogy János herczeg a római király leányát vegye feleségül. A milanói diplomáczia előtt sem maradt ez soká titok, s egészen az akkori olasz államművészet szellemében cselekedett, midőn Mátyás ezen esetleges elpártolásából mindjárt hasznot húzni igyekezvén, már akkor foglalkozni kezdett azzal a tervvel, hogy Bianca Maria magának a római királynak s leendő császárnak, Miksának nejévé legyen.*
Schönherr id. m. 83., 91–92., 99–100. l.
Mátyásnak ez az ingadozása természetesen fölbátorította Beatrixot áskálódása folytatására. Csak homályos és szűkszavú értesítéseink vannak bizonyos titkos jegyekkel írt s a milanói herczegnéhez, – valószínűleg már Isabellához – intézett leveléről, mely Lodovico herczeg kezeibe jutott s ezt nagy haragra lobbantotta;* és nem csekély ok indíthatta Mátyást arra, hogy a lucerai püspök levelét, mely a király s királyné között fölmerült nagy kellemetlenségről szólt, lefoglaltatta s a püspököt Budán visszatartóztatta, hogy a történtekről szóval se tehessen jelentést.* A leplezni kívánt kellemetlenség valószínűleg az a heves összetűzés volt, melyet a Hipolit környezetéből jelentettek Ferrarába. Összefüggésben állott ez Beatrixnak, meghitt olaszai részéről sugalt ama vádjával, hogy a Corvin János anyja varázslatával idézte volna elő az ő magtalanságát. Ebből heves szóváltás eredt a királyné és János herczeg között a király jelenlétében; sértés sértést követett s végül Mátyás állítólag kezével megütötte fiát.* Természetes, hogy az ily jelenetek csak sarkalták Beatrixot a János trónöröklése elleni küzdelemre.
Trotti jelentése 1489 május 20-ikáról a modenai levéltár id. osztályában.
Ezt a nápolyi király írta meg Eleonorának 1489 november 1-én. (Dipl. Eml. 101. l.)
Ant. Costabili már id. jelentése 1489 szeptember 18-ikáról a modenai levéltár-ban.
A magát különben is mindinkább betegnek érző Mátyás türelme végül elfogyott s arra határozta magát, hogy a Beatrix saját családja előtt fogja neje tűrhetetlen magaviseletét fölfedni s őket azokra a veszélyekre figyelmeztetni, melyeket a királyné törekvései az ő saját személyére hozhatnak. Legtermészetesebb lett volna, ha apósához, a királyhoz fordúl; azonban nagy oka volt rá, hogy az öreg Ferrante iránti bizalmát teljesen elveszítse. Láttuk, mekkora szolgálat- és áldozatkészséggel sietett Mátyás a nápolyi király segítségére a törökök betörése, a bárók összeesküvése alkalmával; ez a hű szövetségesi készsége mindvégig meg nem csökkent. Az ő saját viszálya a pápával nem mérgesedett volna el annyira, ha Rómában a Ferrante kihívó magatartását nem tulajdonították volna annak a bátorításnak, melyben őt veje részesíti.* Mátyás nyíltan kijelentette a pápai legátus előtt, hogy «becsülete nem engedi, hogy apósát és szövetségesét elhagyja»,* s mikor már maga a békülés útján volt, csak arra volt gondja, hogy a nápolyi királynak is nyugtot szerezzen, könyörgött a pápának, hogy «hagyja azt a vén embert békében», ha kívánja, magára veszi a fáradságot, hogy őt kibékítse vele; az egyetértés érdekében semmi nehézségtől sem riad vissza.* És mi volt a hála mindezért? Az, hogy apósa gáncsot vetett az ő törekvéseinek Milanóban, alattomosan támogatta a Beatrix képtelen utódlási igényeit s azok érdekében követség útján zaklatta kéréseivel Mátyást. Az utolsó időben már nem is titkolta Mátyás ingerültségét apósa ellen; a pápai legátus előtt elismerte, hogy a nápolyi király sohasem tartja meg szavát; hogy kárba vész minden, a mit az ő kedveért tesz, s hogy miatta annyi bajt szenvedett már, a minek leírására egy ökör sem szolgáltatna elegendő hártyát.* Végül már a milanoi követ előtt is kifakadt apósa kapzsisága, álnok rosszasága ellen s elmondta, hogy a királynét atyja ösztökéli az ő, t. i. a Mátyás tervei ellen, a miről elfogott leveléből győződött meg.*
Pastor id. m. III. 200. l.
Fraknói: Pechinoli Ang. 86. l.
U. ott 86–87. l.
U. ott 63–64., 68–69. l.
Maff. Trivilliense jelentése (1489 helyett 1490-iki kelettel.) D. E. IV. 251. l.
Ily körülmények között csak természetesnek találhatjuk, hogy Mátyás, midőn neje meg nem szűnő áskálódásai és zaklatásai ellen ennek saját családjában keresett védelmet és támaszt, nem apósához fordult, hanem sógorához, Alfonso trónörökös és calabriai herczeghez. Bizonyára ismerte ennek rossz hajlamait, melyek oly végzetesekké váltak az Aragoniaiak házára és birodalmára nézve, de nála még mindig több elfogulatlanságot föltételezhetett nővére megrögzöttségével szemben, mint atyjánál s másrészt tudhatta, hogy az öreg királyra senki sem gyakorol oly nagy befolyást, mint ő. Követet küldött tehát 1489 május havában Nápolyba, Sánkfalvi Antal pozsonyi prépost – utóbb nyitrai püspök – személyében* s ennek titkos megbízást adván a calabriai herczegnek a helyzetről való fölvilágosítására, erre vonatkozó emlékiratszerű utasítással látta el, mely valódi remeke a Mátyás ép oly méltóságos, mint nyomatékos és meggyőző érvelési módjának s egészében súlyos vádirat Beatrix ellen, mely egyúttal prófétai látással rajzolja a királyné későbbi, önokozta balsorsának képét.*
Fraknói: Máty. kir. magyar diplomatái (Századok, 1898. évf.) 874. l.
Az egész emlékíratot közli Kovachich, Scriptores Minores I. 341–350. l.
126. ALFONSO CALABRIAI HERCZEG ÉREMKÉPE.*
Alfonso calabriai herczeg éremképe. (445. l.) Friedländer: «Die italienischen Schaumünzen des XV. Jahrhunderts» cz. munkájából. Körirata: ALFONSVS FERDI(nandus) DVX CALABRIE.
«Mi – úgymond ebben az iratában Mátyás, – Atyánk Ő Felségének (a nápolyi királyt érti) úgy mint a fenséges Urnak (t. i. a trónörökösnek) s magának a Királyné asszonynak mindent a mi hatalmunkban van, készséggel megteszünk és meg fogunk tenni jövőben is, de a mikor oly dolgokat követelnek, melyek nincsenek hatalmunkban vagy egyébként kivihetetlenek, ne nekünk tulajdonítsák, ha azokat megtagadni vagyunk kénytelenek. Arról van ugyanis szó, hogy Ő Felsége és a fenséges Úr is nekünk a Királyasszonyt, hitvesünket ajánlják; ámde jól tudjuk, hogy ezek az ajánlások nem ő Felségétől, nem is ő Fenségétől, hanem magától a királynétól erednek, a ki, ha nem is nyiltan, de leplezetten oly valamire törekszik, a mit mi semmikép meg nem tehetünk. A királyné tudniillik azt kívánja elérni, hogy a Mi halálunk után – a mennyiben az megelőzné az övét, – ő legyen az uralkodásban utódunk s vegye kezébe a kormányzás gyeplőit, a mit, ha még úgy akarnánk is, kieszközölni nem tudnánk, sőt még csak szóba se hozhatunk alattvalóink előtt, ha csak az ő örök gyűlöletöket magunk és a királyné ellen fölidézni nem akarjuk. A magyar nép ugyanis készebb magát egy szálig levágatni, mintsem asszony uralmát eltűrni; nagyon jól emlékszik még rá, s még most is szájában az íze, hogy mikor hajdan egyszer asszonyi uralom alatt állott, ez az uralom vajmi rossz volt s az országnak kárára szolgált. Ehhez járul, hogy a királynét, – őszintén és bizalmasan szólva, – alattvalóink nem igen szeretik, a mit mi sajnálattal látunk, de szeretetet beléjök utóvégre sem önthetünk, a királyné pedig hajlamukra és jóindulatukra rászolgálni nem igyekszik.* Ez a körülmény és sok más okozza, hogy az ő kívánságát nem teljesíthetjük; ő azonban mindig e miatt nyugtalankodik s nem csak kérésével, hanem folytonos sopánkodással, majd perpatvarkodással, könnyekkel zaklat bennünket éjjel-nappal. Hogy helyzete iránt megnyugtassuk, szándékunk volt nem régiben olymódon rendezni az ügyeket, hogy ha nőnktől gyermekünk nem is születnék, halálunk esetére illő, tisztes ellátása biztosítva legyen. Ő azonban ezt visszautasította, mert ő uralmunk teljességében akar utódunk lenni, a mi pedig, mint kifejtettük, lehetetlenség, nem csak a magyarokra, hanem többi népeinkre való tekintettel is; bizalmasan puhatolództunk is, de alattvalóink lelkületét e tekintetben a sziklánál keményebbnek találtuk. Ellenkezőleg azt kívánnák, – s erre sürgősen kérnek is, – hogy fiunkat, Corvin János sziléziai herczeget még életünkben választassuk meg és jelentsük ki utódunknak s az ő jövendő királyuknak, természetesen oly törvényes kikötéssel, hogy a mennyiben a királynétól fiunk születnék, az volna a trón örököse. És ebbe mi bele nem egyeztünk a királyné ellenzése miatt… Gondunk, aggodalmunk ilykép nőttön nő. Szándékunk volt felséges Király-Atyánk, úgyszintén a Fenséges Herczeg, az egész Aragoniai-ház, de a magunk méltóságára való tekintettel is, valamint attól a szeretettől indítva, melylyel a királynét kezdettől fogva szívünkbe foglaltuk s szívünkbe foglalva tartjuk, ellátásáról halálunk esetére is oly módon gondoskodni, hogy az királyi atyjához és királyi férjéhez méltó legyen; továbbá úgy akartunk intézkedni, hogy említett fiunk, kit alattvalóink utódunkul kívánnak, a Királyasszonyt már mostantól anyjául fogadja, őt leendő hitvesével együtt ilyenül tisztelje, jogaiban, vagyonában mindenkor megtartsa és megvédje. S a mennyiben a királyné meg nem bíznék fiunk ez iránti ígéretében és kötelezettségében, hajlandók lettünk volna még annak keresztülvitelére is, hogy fiunkat hatályosabban kötelezendők, az ország rendei is mindenkorra elismerjék a királyasszonyt idősebb királynéjuknak és úrnőjüknek. Mindez megtörténhetett volna, természetesen abban a föltevésben, hogy a királynétól fiunk nem születnék. Miután azonban láttuk, hogy mindezzel semmire sem megyünk, hogy minden józan érvelés csak inkább fölizgatja, mintsem megnyugtatja a királynét, úgy véltük végre, hogy legjobb, ha mindenről hallgatunk, a mint hogy azóta többé szóba se hoztuk jövendő helyzetét, sorsát a Mi halálunk esetére, – mert hiszen mindnyájan halandók vagyunk, – mert nyilvánvaló, hogy a legjobb tanács is, mely nézetével, akaratával ellenkezik, csak nézete és akarata melletti még makacsabb kitartásra ösztönzi, s jó tanácsainkkal csak elégedetlenségét szítjuk.»
«quia (subditi) forte amoris, et benevolentiae occasionem sibi praestari non vident.»
Utasítja ennélfogva a prépostot, jelentse ki a herczeg előtt, hogy ha majdan a királyné sorsát rosszra fordulni látják, ezért ne őt okolják, ki ezt előre látta, hanem a királynét magát; kérje egyúttal nevében a herczeget, hasson oda atyjánál, a királynál, hogy ő intse leányát magatartása megváltoztatására. «Mert – úgymond Mátyás, – tudjuk mit beszélünk, midőn kimondjuk, hogy ha a királyné erre nem lesz hajlandó, nemcsak nagy fáradsággal szerzett jó hírnevünket és dicsőségünket fogja örök gyalázat elhomályosítani, hanem saját magának és fiunknak vesztét fogja előidézni. Mert tudja és értse meg Ő Fensége: ha mi életünkben meg nem választjuk a jövendő királyt, az halálunk után többé hatalmunkban nem fog állani. A választás a nemzet joga s az választhat olyat is, a kit mi nem kívánunk; csak Isten tudja mit rejt az alattvalók szíve, mert csak ő lát a szívekbe és vesékbe. Mi halandók csak szavak és tettek után ítélhetünk s nem tudhatjuk, hogy az emberek utóbb mit cselekesznek. Megeshetik, hogy igen sokan meg fognak feledkezni jótéteményeinkről s hálátlanul épen azt fogják megválasztani, ki ez idő szerint személyünknek és országunknak legnagyobb ellensége,* s a ki, mihelyt bejő, magát a királynét és fiunkat is csúfosan ki fogja űzni s minden birtokuktól meg fogja fosztani, sőt még az is lehetséges, hogy a királynét kegyetlenül meg fogják ölni,* mert – mint mondánk, – ő szeretetnek nem örvend s a magyarok természetét senki sem ismeri jobban, mint mi, kik őket anyi idő óta tartjuk féken.»
Kétségkívül Fridrik császárt érti.
Bizonyára Gertrud, II. András nejének és Erzsébet királyné, Nagy Lajos özvegyének rettentő sorsa lebegett szemei előtt.
127. VIII. INCZE PÁPA SÍREMLÉKE.
(Ant. és Pietro Pollajuolo műve a római Szent-Péter bazilikában.)*
VIII. Incze pápa síremléke. (450. l.) Antonio és Pietro Pollajuolo műve a római Szent Péter-bazilikában. Fénykép után.
Mindezektől óvni akarná a királyt és óvni leányát, a királynét, de ez csak úgy lehetséges, ha az utóbbi lemond szerencsétlen igyekezetéről és beléegyezik Corvin Jánosnak még a király életében leendő megválasztásába. Arra is figyelmezteti Mátyás a nápolyiakat, s általuk nejét, hogy megtörténhetik az is, hogy Jánosnak sikerül magát, atyja halála után ennek érdemei vagy a saját hatalma alapján királylyá megválasztani; hogy miképen bánik majd azután a királynéval, azt könnyű elképzelni. Mert hiszen a herczegnek tudnia kell, hogy a királyné mindig ellene ármánykodott, s őt a hatalomtól megfosztani és azt magához ragadni igyekezett, s hogy ő volt az, ki atyja életében való megválasztását megakadályozta. Már pedig – Mátyás hite szerint – nagyon valószínű, hogy ez be fog következni, mert az ő halála után az országban senki sem lesz hatalmasabb, mint János herczeg; már most őt uralja a legtöbb vár, a városok és várak főnökei, a kincstárnok neki hűséget fogadtak, s nemcsak a hadsereg, hanem a nemzet is szereti őt, az országnagyok mind atyjának köszönhetik fölemelkedésöket. Ha a herczeg talán atyja iránti kegyeletből nem is állana bosszút a királynén, mégis valószínű, hogy már gyanakodásból, félelemből meg nem tűrné őt az országban. Szívleljék meg tehát mindezt és térítsék jobb belátásra a királynét, hogy ily botrányok ne támadjanak. «Kevésbé sebeznek – így végzi érvelését Mátyás, – azok a nyilak, melyeket jönni látunk.»
Hogy a követ ily értelmű előterjesztései következtében tett-e a nápolyi udvar valami lépéseket Beatrixnál és voltak-e azok reá hatással? azt nem tudjuk; de az kétségtelen, hogy a Mátyás élete utolsó idejében a királyné legalább a Corvin János házassága elleni küzdelmét abbahagyta, sőt annyira barátságos magatartást tanusított e kérdésben, hogy a milanói herczeg indítva érezte magát neki levélben mondani köszönetet nővére iránti jóindulatáért,* a milanói követ pedig arról tehetett jelentést, hogy a királyné kijelentése szerint leányaként fogja szeretetébe fogadni Bianca Mariát.* Lehetséges azonban, hogy Beatrix nyugalmával csak azt akarta elérni, hogy férje ne siettesse a házasságot, s a késedelembe vetette reményét, a melyben bizony nem is csalódott.
1490 február 27-ikéről kelt levél, Dipl. Eml. IV. 140. l.
U. ott 158–159. l.
Corvin Jánosnak királylyá választása kérdésében azonban Beatrix már nem ismert alkut és Mátyásnak be kellett érnie azzal, hogy a nápolyi követe által már jelzett rendszabályok folytatásával igyekezett lassankint és csöndben növelni a János jövendő megválasztásának biztosítékait. Nem valószínű egyébként, hogy a Beatrix akarata lett volna egyedüli akadálya a János, atyja életében való megválasztatásának, s hogy a nemzet csakugyan oly egyértelműleg és oly sürgetően követelte volna ezt a választást, mint azt Mátyás a nápolyiak előtt feltüntetni igyekezett. Okmányok igazolják, hogy több vár és város esküvel és írásosan kötelezte magát a Corvin iránti hűségre a király elhúnyta esetére.* Kétségtelen az is, hogy a főurak közűl többen még Mátyás életében esküvel fogadták ugyanezt,* de hogy mindazok megtették volna ezt, kiktől a király kívánta, alig hihető; Bonfin pedig azt állítja, hogy többen ravasz kibúvókat keresve ki is vonták magukat az eskü alól,* s a trónváltozás idejében tanusított magatartásával sokan igazolták Bonfin ez állítását. Nem is képzelhető, hogy a magyar nép meggyökerezett szigorú fölfogása a családi élet szentségéről a törvénytelen születés hibáján oly könnyen túltette volna magát.
Bajmócz várának adományozására vonatkozó oklevél az Orsz. Levéltár D. 37.666. sz. a Medgyes és Selyk szász székek, valamint Segesvár város kötelező nyilatkozatai u. ott 37.665., a nagybányai vármegye 37.664., a medvevári kapitányé pedig 37.663. sz. a. A Mátyás halálakor János birtokában volt várakra nézve l. Fraknói, Mátyás király 388. és Schönherr, Corvin János 85–86. l.
Fraknói, Hunyad. és Jagell. k. (M. N. T. IV.) 312. l.
Dec. IV. lib. VIII. 474. l. Horváth M. Magy. Tört. III. 213. l.
Mátyásnak eltökélt szándéka volt még fia házasságának megkötése előtt az ő személyes jelenlétében reáruháztatni Morvaország, Szilézia és Lausitz birtokát, a miben szintén megakadályozta a sors; végzetszerű késedelmeskedéssel halasztgatta a Zápolyai Imre halálával megüresedett nádori szék betöltését is.
Hogy Mátyás a János megválasztatása érdekében, – ha ugyan azt csakugyan lehetségesnek tartotta, – a nyilt küzdelmet föl nem vette Beatrixszal s az ő nyilt vagy titkos párthíveivel, azt a betegségtől megtört tetterejének is kell betudnunk; most már csak békét akart, békét birodalmában és – házában is. Bonfin az 1489. év elejére teszi a király súlyos köszvényes bajának föllépését,* habár kétségtelenül előbbi koronkinti betegeskedései is előjelei voltak ennek a kórnak; a ferrarai ügyvivő is úgy beszél a király fájdalmairól 1489 őszén, mint régi baja megújulásáról, megjegyezvén, hogy márczius óta, mióta Bécsből hajón lejött Budára, nem tud többé a lábaira állani s négy embertől emelt hordszéken kénytelen magát mindenüvé vitetni.* Még csak negyvenkilencz éves volt, de küzdelmes életpályája, mely őt úgyszólván a gyermekszobából vitte egy nyugtalan, háborús ország élére, korán fölemésztette testi erejét, a mihez talán életmódja, heves véralkata s második házassága is hozzájárúlt.* A baj elfajúlását előmozdította az is, hogy megszokott s kipróbált jeles háziorvosa, a már említett Julius Aemilius – állítólag a királynétól szított bizalmatlanság következtében,* – egy más olasz orvos közreműködésének volt kénytelen helyet adni, s ezáltal elkedvetlenedvén és elvesztvén felelőssége érzetét, elhanyagolta ura kezelését.*
U. ott 471. l.
Dipl. Eml. IV. 394. l.
Teleki id. m. V. 474. l.
Joh. Christian v. Engel: Geschichte des ungarischen Reichs, Wien, 1813. III. 420. l.
Bonfin az id. h.
A nyár folyamában némi javulásnak kellett beállania, mert augusztus és szeptemberben a király elhagyva Budát, a királynéval és Hipolittal túl a Dunán utazgatott;* az ősz beálltával azonban aggasztó jelenségek mutatkoztak: lábai megdagadtak, láz kezdte gyötörni; e mellett az udvari csillagjósok, – kiknek szavában Mátyás, mint a fölvilágosodott renaissance oly sok nagy alakja, szinte vakon hitt, – óvták őt a november és deczember hónapoktól. Így a megrakott szekereknek három hónapig kellett vesztegelniök, míg végre Mátyás – ki eredetileg Linzbe készült a béketárgyalásokra, – 1490 január 8-ikán némileg javult egészségében és biztatóbb csillagkép alatt nejével, fiával és Hipolittal útra kelhetett, – utolsó útjára, Bécsbe.*
Ezt Hipolit írja atyjának Székesfehérvárról szeptember 3-ikáról: D. E. IV. 82. l.
Bonfin, id. k. 472. l. A napot kétségtelenné teszi Beatrixnak e napról Miksához intézett már id. levele, melyben azt mondja: «hodie e Buda recedentes Viennam properamus».
A király valószínűleg az egész utat hajón tette meg, mert állomáshelyekül mindazok a dunamenti várak és városok szolgáltak, melyekben nagyobb építkezéseket vitt végbe, s melyeket – mintha búcsút akart volna venni tőlük, – már eredeti útiterve szerint megtekinteni kívánt.* Első volt Visegrád, a honnan Beatrix levelet írt Francesco Gonzagának, a mantuai őrgrófnak, ki a következő hóban készült esküvőjét megtartani a neki már régebben eljegyzett Isabella d’Estével, a Beatrix legidősebb unokahugával, ugyanazzal, kit ő egykor a cseh királynak szánt feleségűl. Meleg szerencsekívánatai mellett sajnálkozását fejezte ki a fölött, hogy a zord téli idő s férje betegeskedése miatt nem lehetnek személyesen jelen az esküvőn s kilátásba helyezte követeik megjelenését.* Isabella a Ferrarában megtartott fényes esküvő után bevonult Mantuába, a hol harczias férje oldala mellett rendkívül művelt és magasröptű szellemével a «Muzsák udvarát»* varázsolta elő s egyike lett az olasz renaissance legünnepeltebb nőalakjainak.
A milanói követ jelentése Budáról január 12-ikéről: Dipl. Eml. IV. 127. l.
A levél a mantuai áll. levéltárban van. (Gonzaga-levéltár 532. köt.)
Lorenzo Costa lefestette a Múzsáknak ezt az udvarát s benne az Isabella alakját is; e kép a Louvreban van.
Visegrádról Esztergomba vonúlt a királyi pár, a hol három napig ismét a Hipolit vendégei voltak s magukat nagyon háziasan érezték; velök volt az egész udvar s a kis érsek pazar vendégszeretettel látta el mindnyájokat.* Innen Komárom, Tata és Pozsony útba ejtésével s minde helyeken időzve, Bécsbe vonúlt Mátyás kíséretével, hová február utolsó napján érkeztek, s hová, Beatrix hívására, nemsokára Hipolit is követte őket.
Hipolit levele és Costabili jelentése a D. E. IV. 133. és 421. lapján.
A legbüszkébb diadalára emlékeztető ősi osztrák városban a király idejét majdnem egészen fia jövője biztosításának szentelte; mellesleg tovább folytak a Miksával való alkudozások is, melyekben bizonyos huzavonát idézett elő az is, hogy Mátyás sem az osztrák házassági ajánlatot mereven visszautasítani nem akarta, sem a már úgyis gyanakodó milanóiakkal szakítani nem kívánt. Az ausztriai várakat majdnem egytől-egyig sikerült Bécscsel együtt Jánosnak biztosítania s e fölötti megelégedését még fokozta a Beatrix hangulatában beállott, már említett változás; egészségi állapota is a beköszöntött tavaszszal határozottan jobbra fordúlt, úgy hogy bátrabban szőtte terveit a jövőre s a magyar országgyűlést is összehívta Szent-György napjára Budára.*
Teleki id. m. 499. l. Fraknói Mátyás király 388–389. l. Schönherr id. m. 100–102. l.
Miután – mint említettük – a kibékülés jeléűl s Mátyás előzékeny meghívására Velencze újból követet küldött hozzá Domenico Bollani személyében, ennek fogadtatásakor megígérte, hogy őt a következő vasárnapon ünnepélyesen lovaggá fogja ütni.*
Maffeo Triv. követjelentése: Dipl. Eml. IV. 158–160. l. 1489 augusztus 21-iki követutasítás a velenczei áll. levéltárban, Coll. IV. Secreta.
A következő vasárnap – ápril 4-ike – virágvasárnap volt s a király, valószínűleg gyönge egészségére való tekintettel, nem akarta a szertartást a távolabbi Szent-István-templomban megtartani, hanem a fejedelmi várkastélynak, melyben lakott, udvarán fából kápolnát állíttatott föl e czélra s azt megfelelően földíszíttette és fölszereltette. A szertartás a szokásos pálmaszentelés, körmenet és ünnepélyes mise miatt amúgy is soká tartván, a lovaggá avatás későre maradt, s utána a király, a kinek élénk hangulata és rózsás arczszíne föltűnt a jelenlevőknek,* kissé fáradtan tért vissza termeibe, a hol az ebédre még tovább kellett várakoznia, mert a királyné imádságos buzgalmában még több templomot kívánt meglátogatni. Megéhezvén, fügét hozatott magának Mátyás, s a mint az elsőt megízlelte és rossznak találta, heves haragra lobbant;* időközben megjövén a királyné, mindenféle étellel kínálta férjét, de ez mindent visszautasított s miután szédülés vett rajta erőt és szemei elhomályosúltak, kívánságára ágyába fektették. Itt csakhamar a szélhűdés kétségtelen jelei mutatkozván rajta, rémülten futottak össze körülötte János herczeg, rokonai Geréb Péter és Mátyás, Nagylucsei Orbán és Bakócz Tamás püspökök, Zápolyai István és Báthori István; a betegnek látványát még ijesztőbbé tette jajveszékelése s az, hogy panaszait érthetőkké tenni sehogyse tudta. Mindenki fejét vesztette, csak a királyné szorgoskodott férje körül, erőszakkal felnyitotta száját, hogy enyhítő gyógyszert csöpögtessen beléje, fülébe bátorító szavakat kiáltott, kezeit szorongatta, szemeit nyitogatta, szóval kétségbeesett erőlködéssel igyekezett őt életben tartani, buzdítva, unszolva a csüggedt orvosokat is, hogy segítsenek. Mátyás, mint életében, úgy halálában is oroszlánhoz volt hasonló: a puszták királyának vérfagyasztó üvöltéséhez hasonlítja történetírója a kiáltásokat, melyeket haláltusájában hallatott.
Az ortei püspök (Pecchinoli) jelentése a pápához Mátyás halála napjáról a velenczei Szt. Márk-könyvtárban. (Class. X. Cod. CLXXV. p. 87.)
Sigismondo dei Conti id. művében II. 4. l. azt mondja, hogy Mátyás már a templomban lobbant haragra azért, mert udvari papja az oltárt nem illően díszítette föl.
Hajnalra némi enyhülés állott be s rövid időre el is szenderült a beteg, de a fájdalom csakhamar fölrázta újra s csak erőinek hanyatlása tette immár csöndesebbé küzdelmét az enyészettel; félaléltan fekve csak néha eszmélt annyira, hogy a körülötte állókat fölismerni látszott. A királyné esdve kérte, mondaná meg, mit akar; kérdésekkel ostromolta, hogy kívánságát eltalálja, de ő néma maradt, csak szemeit függesztette könyörögve hol nejére, hol fiára, mintha meg akarná értetni, hogy az ő szíveiket akarja egymáshoz csatolni, mintha végperczeiben arra kérte volna Beatrixot, hogy a mit az élőtől megtagadott, azt teljesítse a haldoklónak. Így telt el erői lassú hanyatlásában a beteg napja és éje, csüggedező erőlködésben a környezőké, míg végre a következő reggelen, április 6-ikán, a nagyhét keddjén 7 és 8 óra között a nagy király kiadta lelkét.*
Mátyás halálát Bonfin beszéli el nekünk (Dec. IV. lib. VIII. 473–474. l.), az ő nyomán adja elő a végnapokat Fraknói is (id. m. 389–391. l.), ki érdekes orvosi véleménynyel bizonyítja, hogy a halálos baj kétségtelenűl agyszélhűdés volt. A milanói követ is a halál napján írt jelentésében «accidente apopletico»-t említ. Dipl. Eml. IV. 161. l.
A megrendülést, mely Mátyás halálos ágya mellett hívein erőt vett, fokozták a váratlan katasztrófától teremtett helyzet veszélyei s a jövő bizonytalansága. Corvin János, kit 17 éves korában ért a veszteség, zokogva borúlt mostohaanyja, Beatrix lábaihoz s térdeit körülfogva könyörgött neki, hogy ne hagyja el őt, az árvát, ne tagadja meg annak emlékét, kitől annyira szeretve volt, fogadja fiáúl őt, mint a hogy ő is anyjaként fogja tisztelni. A királyné maga is mélyen megindúlva szívére ölelte az ifjút s megígérte, hogy őt fiának tekintve anyailag fog gondoskodni róla; az országnagyoknak, kik neki hódolva, egyesítették kérésöket a herczegével, hűségökbe ajánlotta magát s a Mátyás fiát, mire mindnyájan ott, a király kihűlt teste fölött fogadtak esküvel hűséget és engedelmességet Beatrixnak és Jánosnak közösen, az ő kezeikbe tevén le bizalommal az ország sorsát «mint a hogy – mondja Bonfin, – ha a nap leáldozott, a holdra függesztjük tekintetünket».*
Hist. id. helyén.
128. A BÉCSI BURG RÉGI KÉPE.*
A bécsi Burg régi képe. (450. l.) K. Weiss: «Geschichte der Stadt Wien (Wien 1872)» cz. műve lapjáról.
