I.
I.
025. KRAKKÓ A KIRÁLYI VÁRRAL.
Békést a nyomor és bujdosás megtöri s kijózanítja. A császár szigora elidegeníti tőle s Báthory nemesszívűsége lefegyverzi. Szakít a múlttal s kibékül Báthoryval. A békeközvetítést Zborowski Péter, a krakkai vajda vezeti. 1576 aug. 10-én Báthory maga ír Békésnek, feledést igér a multra nézve s királyi kegyét ajálja fel a jövőre. Békés Eperjesről hálától és köszönettől áradozva válaszol. A kiegyezés létrejő. Békés búcsú panasza a császárhoz, midőn Huszt várát is elvesztette. Békés új életre készül. Másodszor nősül, Sárkándi Annát veszi el Ungvárról. 1577 elején kimegy Lengyelországba.
A NYOMORTÓL és inségtől megtört Békés élete fordúló pontjához jutott. A hontalanúl bujdosás és üldöztetés, a keserű csalódások egészen átalakították. Légvárai összeomlottak, a szomorú tapasztalatok kijózaníták. Elgondolta, hogy bánt vele a császár, a ki hű szolgálatai után határról határra kergeté – s más részről mély hatást gyakorolt lelkére Báthory a régi vetélytárs és ellenség nemesszivűsége, a ki hajlandó volt neki megbocsátani és kegyébe fogadni. Erős küzdelembe és nem csekély lelki harczba került, a míg szakítani birt a multtal, eddigi törekvéseivel, reményeivel; de le tudta győzni önmagát s inkább meghajolt a régi ellenség előtt, mintsem tovább is fusson a császár kegye után, a ki őt – a kihasznált eszközt – megtagadta.
A lengyel királynak nem volt többé vetélytársa, mint volt az erdélyi fejedelemnek – s olyan hűséges szolgája lett, a milyen nem volt több rajta kívül. Legyőzte a sokáig táplált ellenszenvet és gyűlöletet; az embert meggyőzte lelkében a magyar, a hazafi. Báthoryban a lengyel királyi koronával fején nem vetélytársát látta többé, de a magyar dicsőség személyesítőjét, a ki előtt nem tartotta szégyennek és megaláztatásnak térdet, fejet hajtani s elfogadni felajánlott királyi kegyelmét. «A kinek mint győzőnek hatalmát éreztem – mondá – úgy hiszem, mint meggyőzött részvétét és kegyelmét igénybe vehetem».*
BETHLEN Farkas. II. k. 432. l.
Ez az önmegtagadás, ez az önlegyőzés, mindenesetre szép vonása Békés jellemének.
A békeközvetítést most is Zborowski Péter, a krakkai vajda vállalta magára. Ő fogta fel ismét a kibékítés elejtett fonalát, s most – Báthory lengyel királylyá koronáztatása után – biztos reménynyel a sikerre. Most már mind Békés, mind Báthory óhajtotta azt. Békés csak nyerhetett a kibéküléssel; viszont Báthory sem kicsinyelte egykori elkeseredett ellensége megnyerésének erkölcsi és politikai becsét. Jól ismerte ellenfelét, méltányolta fényes tehetségeit s tudta, hogy «mennyi jó és üdvös dolog támadhat a kiengesztelt barátságból».
Zborowski tárgyalásba bocsátkozott Békéssel – s közvetítőkép lépett fel királyánál. A dolog a nyár közepéig annyira haladt, hogy Báthory 1576 aug. 10-dikén maga ír levelet Békésnek Varsóból, melyben tudatja, hogy «bár őt sem a viszonyok, sem semmiféle szükség nem sarkalja, hogy tárgyalásba bocsátkozzék vele, de mégis jó emberek közbenjárására és tanácsára s hogy lelkiismeretét teljesen megnyugtassa: isten és a világ előtt kinyilatkoztatja, hogy kiirtott iránta szivéből minden idegenséget s ellenszenvet és – meggondolván azt is, mennyi sok jónak lehet forrása a kiengesztelődött barátság – megengedi, hogy udvarába menjen, igéri, hogy a multnak minden kellemetlen emlékét elfeledi, s jövendőben teendő hű szolgálatait méltóan fogja jutalmazni. De inti: vizsgálja meg jól szívét, hogy tiszta indúlattal közeledjék, mert isten előtt nincs titok s nincsen áldás azon, a mit kelletlenül teszünk».*
(Báthory) «Stefanus rex» Békésnek Varsó, 1576 aug. 10. (a magyar eredeti latin fordítása a bécsi titkos levéltárban, Hungarica).
Báthory békeajánlata Eperjesen találta a hazátlan bujdosót. Zborowski Péter küldötte azt neki oda, saját levelével együtt, titkára Maczejowski János által.
Békésnek, mióta a számüzetés keserű kenyerét ette, ez volt legörvendetesebb napja. Egy év óta nem volt nyugodalma, mint a kergetett vad bujdosott ide s tova, üldöztetve attól, a kiért mindenét feláldozá – s íme most, a kinek legelkeseredettebb ellensége volt, baráti jobbot nyujt felé.
Alig tud szavakat találni (aug. 26), hogy ezt Báthorynak megköszönje. Áldatja az istennel hozzája való kegyelmességeért és nagylelkűségeért, midőn «régi sok jó fejedelmek példáját követi, hogy az mely ellenséget fegyverrel meggyőztenek és hozzájuk hajtottanak, azokat nemhogy megspoliálták volna, de inkább sok jókkal augeálták, hogy azután azoknak szolgálatjával és hívségökkel magoknak sokat szolgáltanak, birodalmok öregödött és jó hírek nevek széles e világon dicséretes volt». Ugyanazt várhatja ő tőle is.* – Nem kevesebb hálával van eltelve Zborowski Péter iránt is közbenjárásáért. Aug. 27-dikén küldi vissza követét, a ki által élőszóval izeni meg kivánalmait, «nem lévén az idő és a hely alkalmas arra, hogy levélre bízza.»*
BÉKÉS Báthorynak. Eperjes, 1576 aug. 26. (Történelmi Tár, 1880. 131. l.)
BÉKÉS Zborowskinak. Eperjes, 1576 aug. 27. (bécsi állami levéltár, Hungarica).
Mik voltak kivánalmai? Békés saját leveleiből nem tudhatjuk. De Rueber, a kassai kapitány, a kinek tudtával történt a kibékülés tárgyalása, azt írja a császárnak Késmárkról, hogy Békés Báthorytól erdélyi birtokai visszaadatását és kárai megtérítését kívánta.*
RUEBER János a császárnak «Kaszmarckht», 1576 szept. 15. (Eredeti, bécsi állami levéltár, Hungarica.)
A kibékülést közvetítő követ Eperjesről Varsóba sietett Békés izeneteivel. Ott találta a krakkai vajdát, a ki mihelyt Békés izeneteit meghallgatta s leveleit átvette, tüstént vízre szállt s a Visztulán általevezett a királyhoz. A követet nem sokára visszaküldötte Békéshez, jó biztatásokkal, hogy a király őszinte jó indúlattal van iránta s nem sokára választ küld kívánalmaira. A követ visszatérő útjában szept. 15-én már ismét magvar földön, Késmárkon volt.*
RUEBER fentemlített levele szerint.
Míg ezek a tárgyalások folytak, Békés még egyszer bekopogtatott a császárhoz; abból az alkalomból, hogy utolsó erdélyi részbirtokától is megfosztatott,* és pedig Hagymási által, a ki «nagy perfidiával és árúlással» egymagának foglalta el a Békéssel és Bornemisza Boldizsárral közösen bírt várat 1576 szept. elején. Nem akarja elhallgatni panasz és szemrehányás nélkül, hogy utolsó darab földjét is elvesztette a császár hűsége mellett. Megjósolta ő azt előre – úgymond – de nem engedték, hogy elejét vegye s íme most a császár kárára s ő magának végső nyomorúságára és szerencsétlenségére jövendölése beteljesült: Huszthot is elvesztette. Nem tudja kimondani, milyen nyomorba sülyedt, minden javaitól, minden segélyforrástól megfosztatott s csaknem lemezítelenítve, életén kívül semmije sem maradt. Mert olyan nyomorúságba jutottam, felséges császár – kiált fel az elkeseredés hangján – hogy ha mások nem könyörülnének rajtam, a szükség koldulni kényszerítené.*
SZALAY L. A magyar történelemhez. 283. l.
BÉKÉS a császárnak. Eperjes, 1576 szept. 12. «Nisi aliorum liberalitate foverer, propemodum me mendicare vitae necessitas cogeref.» (Eredeti, sajátkezű, bécsi állami levéltár, Hungarica.)
Ez volt Békésnek végsóhaja, a mely kebeléből kiszakadt, a mint a császár hűségében hasztalanúl eltöltött hosszú időre visszagondolt – s ez volt búcsúja, midőn válni készült.
BÁTHORY ISTVÁN LENGYEL KIRÁLY.
Egykorú olajfestmény után.
Most már: szakítani a multtal, ez lebegett szeme előtt. Annál könnyebben megtehette, mert egy hónap mulva, okt. 12-én a császár megszűnt élni.
1576 őszén véget ér a Báthoryval folytatott tárgyalás. Ha erdélyi birtokait nem kaphatta is vissza, teendő szolgálatai fejében méltó kárpótlást igért neki a király.
Békés újjá született. Csüggedő lelkébe visszatért az életkedv, boldogabb jövő hajnalát látta derengeni. Bizonyára ez időre esik második házassága is, melyet Ungvártt tartott egyik ősi nemes család ivadékával, a gazdag Sárkándi Pál – Anna nevű leányával.*
Nem pedig, mint eddig írták, a szentpáli csatából való futása idejére (l. NAGY János, Kolosvári Közlöny 1872. évfolyam, 274. szám), a mikor vesztett csatája után egy hónap mulva már Lengyelországban bujdokol és sehol semmi nyoma, hogy akkor már nős lett volna.
Békés így egészen újjá teremtve ment ki Lengyelországba 1577. év elején «vízkeresztben» (jan. 6-án).*
Székely krónika. (Történelmi Tár, 1880. 644. l.)
