V.
V.
Egy pár szó Vitéz Zsuzsánnáról.
Tán ideje volna, hogy egy-két szót Vitéz Zsuzsánnáról is szóljak, hisz neve oly nagy szerepet játszik férje történetében s Cserei Mihály és Bethlen Miklós oly jelentőséggel ruházzák fel és oly fontossággal emlegetik minden alkalommal, a milyennek nyomait a realis adatok közt ugyan nem találom. Hogy kortársai is többet hittek és beszéltek róla, mint a valóság, bizonyítja az a körülmény, hogy Béldi szaladása után a fiscus neje után is inquiráltatott, de semmit ki nem deríthetett.
19. BETHLEN MIKLÓS ALÁIRÁSA.
De habár sem jótékony tündérnek, sem gonosz varázslónak nem tarthatom s nem bizonyíthatom – a mint azt kortársai tevék, – mint Béldi Pál felesége s előkelő magyar asszonyság is érdemel annyi figyelmet, hogy személyével nehány sorban külön foglalkozzunk. Édes atyja bikali Vitéz György volt (Vitéz Miklósnak és Petrichevich Horváth Klárának fia), édes anyja Kamuthi Borbála (vagy Orsik). Születése hozzávetőleg az 1630 körül eső évek valamelyikére tehető. Ha látjuk, hogy férje kiszabadításán – illetőleg a 25 ezer tallér összegyűjtésén mily lelkesen s mily ernyedetlenül igyekszik, azt kell hinnünk, hogy férjét nagyon szerette s becsülte, ha látjuk, hogy gyermekeit mekkora ragaszkodással s mennyi szeretettel és gondossággal veszi körül, nem tagadhatjuk, hogy jó édesanya volt; ha látjuk szép leveleit, azt kell feltennünk, hogy mívelt nő volt s ha olvassuk, hogy Nemes János, az öreg Ébeni István s még igen sok férfi menynyi bizalommal, mily tisztelettel írnak hozzá, biztosan következtethetjük, hogy gyöngéd, nemes szívű, a gyakorlati életben okos és bölcs gondolkozásu asszonynak tartották. Szép deli termetű asszonynak irja Bethlen Miklós s midőn olvassuk, hogy mily fáradhatatlan szorgalommal vezeti a mezei gazdálkodást Bethlenben, Bodonban s ment tétovázás nélkül vettetni, arattatni, szüretelni, hol oda hol ide, megosztván férjével a családfenntartás, felemelés nagy munkáját, úgy hisszük, semmit sem von le érdemeiből, ha a krónikásoknál olvassuk, hogy mikor udvarhoz ment, szívesen kiöltözött s igyekezett a hatalmas nagyúr Béldi Pálnak méltó felesége lenni. Ha majd e mű lapjain végig kisérjük életét, látni fogjuk, hogy jó tulajdonságai a nagyobb megpróbáltatások között sem fogják cserben hagyni s ha aztán itt-ott talán hibáit is kénytelenek leszünk észrevenni, azok nem annyira bélyegzők, mintsem inkább emberi gyarlóságunk kimaradhatatlan járulékai. Azzal vádolták, hogy fényüző s szerette a pompát kifejteni, hogy fennhéjázó beszédeket folytatott, szabadon beszélt az udvarról s magáról a nagy hatalmu fejedelemasszonyról sem sok kimélettel szólt. Mondják azt is, hogy férje nagyravágyásának nem csitítója, hanem inkább izgatója volt s hegy a fényes jövőt oly élénken képzelte s oly fékezhetetlen módon vágyott utánna, hogy arról józan eszű és észjárásu emberekkel már beszélni sem tudott, hanem csak jövendőmondó kuruzslókkal és veszedelmes csavargókkal. Mind e vádakat azonban a fiscus bebizonyítani nem tudta, midőn tanuvallatást rendezett, sőt még mint szóbeszédet sem tudták megállapítani. Még arról is vádolták, hogy Bánfy Dénest szerette; erre azonban a kezeim közt forgó teméntelen okiratokban semminémű adatot, sőt még csak alapos gyanuokot sem találtam.
És ha látom, hogy férjéhez mily hűséggel és szeretettel ragaszkodott s hogy épen az ellene hangoztatott vádak szerint is mennyire csüngött a férjének tulajdonított fényes jövendőn, teljességgel nem hihetem, hogy sorsát, állását, – különben is szép, előkelő, boldog anya és boldog feleség lévén – akár hiú kaczérkodással, akár valami vétkes viszonynyal veszélyeztetni vagy csak elhomályositani is kedve lett volna. De a közigazgatásra és kormányzásra nagy befolyást gyakorló s nagy tehetséggel is biró fejedelemasszony sem szép, sem kedves nem igen volt s e mellett a féltékenység is – talán nem is ok nélkül* – gyötörte, a miért is – írja a csacsogó Cserey – férje akárhányszor megverte. Ez ugyan a kor szokásaival nem ellenkeznék, de nem igen valószínű; hogy véleménykülönbségek, szóváltások s tán veszekedések is fordultak elő, ezt elhisszük, de a fejedelmi udvar oly népes, az asszony több gyengesége mellett is oly nagy tekintélyben álló volt, hogy a megveretés, szóval a verekedés fogalmát a fejedelmi pár között teljesen kizártnak kell tartanunk. Azt szivesen elhiszem, hogy mihelyt szép asszonyról volt szó, Bornemisza Anna mindjárt elveszítette nyugalmát, sőt még házi asszonyi tisztét sem tudta kellőleg vinni, mert az udvarnál megjelenő szépségeket is, mint Kapi Györgynét a szép Bánfy Ágnest, vagy Béldinét valóságos ellenőrzés alatt tartotta. Hogy ő maga nem volt jó véleménynyel a víg kedvű s a kalvinista puritanismussal össze nem hangzó frivol modorú szép asszonyokról, szinte természetesnek találjuk, ámbár később idézendő hivatalos nyilatkozatában teljesen kifogástalan módon beszél, de a besugók, kedvkeresők, hizelgők bizony neki is mondtak Vitéz Zsuzsánnáról is sok olyan dolgot, talán csak mulatság kedvéért, hol tréfából, hol komolyan, melyeket a historia sem igazolni, sem bebizonyítani nem tud. Azután hányszor megesik, hogy fonóban, utazás közben betérve jó vendéglátó embereknél, poharak közt, a terjengő hangulathoz alkalmazva, a víg czimbora, a beszédes utazó minden rossz szándék nélkül olyanokat mond össze-vissza, a mit a kikérdező «homo regius» előtt a világ sürű kincseért sem merészelne ismételni, s a melyeket a társadalom magas regióiban élők, féltékeny asszonyok s ideges államférfiak csak azért hisznek, hogy azok az ő ellenszenvöket s hirtelen fellobbanásaikat mintegy kimagyarázni, igazolni látszanak.
Egyebek közt az 1840-es években Ebesfalván az Apafy-kastélyban valami javítást eszközöltek, ablakokat vágtak, falakat törtek s egy napon egy régi falüregben egy s más apróságok közt egy ezüst poharat találtak, melyben több levél volt, melyek azonban később elkallódtak. Én 1857-ben a karácsonyi ünnepeket ama városban töltöttem s akkor dr. Wolf városi orvos beszélte, hogy ama bizonyos leveleket saját szemeivel látta, olvasta s állította, hogy azok Bornemisza Zsuzsa aláírással Apafy Mihályhoz intézett szerelmes levelek voltak, stb. D. F.
A fenmaradt adatok azonban másként szólanak s sem az általa írt, sem a hozzá intézett levelek, sem az ellenségei által végbe vitt tanuvallatások sehol sem mutatják a boszorkányok társaságát kedvelő Vitéz Zsuzsánnát, de igen a hiven szerető feleséget, a gondos jó édesanyát, az erélyes gazdasszonyt.
E mellett mint mély érzésű vallásos asszony is előnkbe lép gyakran, különösen midőn szamosujvári fogságából igaz resignatióval s Isten akaratában való megnyugvással írja Bánfy Farkasnak: «Nagy becsülettel vettem, hogy Kd rólam el nem feledkezett, az Isten Kdnek sok jót adjon érette. Kdet kérem, ezután is ha mi jót tud Kd velünk cselekedni, legyen elkövetője, az Isten is Kdet megáldja érette. Én bizony édes öcsém uram mindezekben ártatlan vagyok, ártatlan szenvedtem mind gyermekimmel együtt ezt az hosszú ideig való nyomoruságot, az Isten előtt áll az én lelkem, az ki sziveknek vizsgálója; az én lelkem engemet semmiben nem vádol, mindennek úgy kell lenni, az mint a jó Isten akarta, legyen Istené a dicsőség. Kdet kérem nagy becsülettel, Isten Kdet alá vivén, ezután is törekedni mellettünk gyermekeimmel együtt, az kik előtt illik, ne szünjék, mert nékünk reménységünk több nincs Istennél.»
BÉLDI PÁL LEVELE NEJÉHEZ VITÉZ ZSUZSANNÁHOZ.*
1. Az Ur In Edes Felessegem lelki Testi minden jokall keserje
2. Az Alkalmatossagh hozvan noha nemelynaponis Irek az szeke
3. -resz lovaimat akaram haza küldeni es elis küldem Apor
4. Janos Uramtoll It Istennek hala semi nyavalyajok
5. nintszen, azert otis megh nezesd ni hogy valami alkalmatlan
6. szagall vigyek haza, az mint mondad vala, hogy az Rü…(?)
7. bironall bor arra volna arull Irasz regestrumot es az
8. Regestrumot Szakmari hoza ki, it valo allapatok külömb
9. nintszenek valamint megh irtam, hozak hirüll Banfi Sig
10. mondne Asz, az Nemet kapitánhoz ment volna Kolozvarat
11. de nem bizonyos az Malmot hagyak arra valataszak es ha
12. Szunyogh resz leszen megh adgyak Edes Feleszegem az szeke-
13. -resz lovakat embernelküll ne had az Füveön es magad
14. -roll mese se Tartasd, az Moldovai adossagrull irek Tud
15. osicz kit Talalt (két szó törölve) meg oda vadk Zoltaniek
16. Innen ha megh nem valtozik Tsöteörteökoú indulk Koloz
17. -var féle szüntelen Tudosicz In veled Mikolanal 1662
18. 25 Aprillis
19. Homonainak(?) Inget labravalot küldgyo
20. az Felesege Beldi Pall
A VITÉZ ZSUZSÁNNA LEVELE FÉRJÉHEZ BÉLDI PÁLHOZ.*
1. Az ur Isten serences hosuelet
2. el aga meg kigemedet edes uram
3. Edes uram im sogoruram el
4. kűtet az jezeset az meli le
5. ueletot talaltak meg lathatia
6. kigemed az monostori josagnak
7. az leuelet nem talaltak* ker
8. estek meg de azt mongak hog
9. ha kigemed uisa jő meg le
10. het akor is) kigemed edes
11. uram alkalmaztasa ugi
12. dolgot hog mikola uram
13. oda talam tot** falu ueget
14. ment uigazon kigemed
15. edes uram Isten hoza
16. kigemedet edes uram ham
17. ar irtam ma koloz uarat
18. öt orakor sereda 1666
19. Az kigemed fel
20. esege edes uran
21. Uitez Susanna.
(A 18. sor után post scriptum)
1. uduarirul is
2. talaltak leuelet
3. hog öt saz taler
4. ban uolna de
5. ahoz nem uelem
6. talam hog solianak
7 mindazáltal nem tudom ahozis
8. el* alkalmaztasa ugy magat legen jol.
Kitörölve
* Kitörőlve.
** Tintafolt miatt nem látható tisztán a t.
De nemcsak szavakkal bizonyította vallásos buzgóságát, hanem tettekkel is. Az egyházakat ajándékozta, segített, a jó igyekezetű ifjakat taníttatta s a papokat mindenképen protegálta. A Magyarországról bemenekült üldözött lelkészeket állandó lakással és élelmezéssel látta el, sőt a melyiknek kedve volt, még parochiát is szerzett számukra. Egyiket példáúl Szaniszlai Miklós (talán Mádról elűzött) lelkészt megválasztatta Bodolára papnak; a mit a Bethlen várában tartózkodó Szaniszlai magán körülményei miatt el nem fogadhatott ugyan, de oly szép levélben mentegeti magát, melyben Béldiné jellemének egyik fényes oldala, a vallásos jótékonyság, minden időkre megörökítve marad.
Később, midőn férje fogságban ül, a politikában való szereplésének is némi nyomaira találunk. Ekkor eget földet megmozdít, hogy férjét kiszabadítsa, és meg fogjuk látni, hogy a politikai légkörben is ép oly kevéssé képzelgő vagy ábrándozó, mint a magán életben.
