X.
X.
A fogarasi vár és a fogság. Bethlen Miklós elbeszélése. Béldi zsoltárokat énekel. Mindkettőt vasba verik 1676 juliusban; szeptemberben leveszik róluk a vasat. Béldi családja folyamodványai. Vitéz Zsuzsánna panaszai. Tanuvallatások, melyek a kivánt czélra semmit sem bizonyítanak. Naláczi, Székely László emelkedésének kezdete. Ezek levelei. Keresd vára. A kiszabadulás. 1676–1677.
Béldin és társain, s az udvari embereken bizonyos idegesség mutatkozik 1676 elején. Béldi már januárban elhagyja téli fészkét Bodolát és Uzont s künn járkál Bodonban, Komlódon és Bethlenben. Bethlen János is bár nagyon beteges, ide-oda utazik, Kapi szintén. Gróf Csáky meg épen nagy kirándulásokat tesz Kővárba, Nagy-Bányára. Csak Bethlen Miklós ül otthon Bethlen-Szent-Miklóson. Teleki az udvartól jó távol Kővárban időzik, nagy vendégségeket csap a kuruczokkal, mintha a világban s az országban a legártatlanabb béke és csendesség uralkodnék, nem mutat semmi aggodalmat.
Csak gróf Csáky Lászlónak van egy Nagy-Bányáról 1676 jan. 16-án kelt levele, mely némi politikai czélokra enged következtetni, írván Béldinek: «Kd levelét Komlódról vettem Kővárban és Kddel de necesse kell beszélnem, úgy az közönséges, mint magános dolgaira nézve. Bizony új dolgokat és csudára méltókat hall Kd.» Kérdi, mikor lesz Bethlenben, mert odamegy hozzá. Ez – mondom – az egyetlen gyanus levél, azaz olyan, mely valami vihart vagy legalább mozgalmat sejtet. Az udvari párt részén is látszólag semmi nesz, semmi zaj az év első három hónapjában, míg aztán ápril első napjaiban egyszerre megindul a leghangosabban beszélő titkos levelezés.
Arilis 5-én Naláczi István-, és Székely Lászlónak Fogarasból Kővárba Teleki Mihályhoz intézett együttes levele így szól:
«Édes komám uram! A dolog késedelmet nem kívánván, az Kd levelére és egyéb dolgokról most nem írhatván, akarók Kdnek értésére adni, hogy az nyughatatlan, Isten nélkül való elmék újabb praktikát forralván ellenünk, veszedelmünkre igyekeznek és kígyó módra követ fújnak ellenünk. Kivel is igen sietnek, mivel az időt rövidnek tartják; egynéhányunk életét tették fel, úgy a fejedelmét is. Bizonyos jó akaróink megértvén az dolgot, postán küldték ide hozzánk, az Istenért kérve bennünket, megelőzésivel ne múlassunk, mert bizony periculum in mora, hanem Kdet postán hivassuk be és praeveniáljuk az dolgot. Kdet azért az Istenért kérjük, siessen bejőni, magára vigyázván az úton. Én is e jövő héten haza akarok vala menni, de azok az jó akaróink nem engedik, mig az dolgon által nem esünk.
Mi uram, az míg Kd ide nem jő, semmit nem mozgunk. Isten idehozván Kdet, a kiket concernál az dolog, Kd egyező tetszéséből össze kell convocálnunk és a mire Isten segít bennünket, úgy kell hozzá fognunk. Ezt tréfának ne vélje Kd, mert igen elcsinálták ellenünk az emberek elméjét, csak az alkalmatosságtól várnak. Háza népét, cselédjét hagyja el Kd inkább most és maga siessen bejöni. Isten hozza Kdet. Kd szolgái Naláczi István, Székely László.»
E levél tehát az első hír a Béldi-mozgalomról. Első levélnek elég hatásosan van írva, jőjön Teleki az Istenért, életünkre törnek, vigyázzon magára! stb. Öt nap mulva, ápril 10-én Naláczi ismét ír Telekinek: «Édes komám uram, siessen bejőni, mert már az dolog közönséges, Daczó János is benne lévén, maga kiadta magát, t. i. követet küldtek ő keméhez, már ő ngának is vagyon hírével.»
Tovább ez áll: «Szuhai Mátyás uram beteg, nem szereti az itt való aért. Isten idehozván Kdet is, bizon édes komám uram az előttünk való tüzet kell elsőbben megoltanunk; lator compania az. Immár egy embernek minden készületi megvagyon a fejedelemséghez.» April 11-én. Segesvárt kel Mikes Kelemen levele Bethlen Gergelyhez, ebben ez áll: «Várjon meg Kd kedves öcsém, holnap vagy hétfőn ott leszek; menjünk együtt, de ha addig a posta elmegy, siettetnék bejóni Teleki uramat, hütömre félő, hogy nyulat bokrostól ne ugrassanak.» Másnap ápril 12-én maga Mikes Kelemen így ir Telekihez: «Csak harmadnap előtt írtam, de itt utamban találván Kd postáját, én uram Kdet kevés szóval arra kérem ne késsék bejőni; mi gonosz, az ördög az, ki ellene nem áll. Csak Kd jőjön, én is compareálok, csak Kd parancsoljon, Kd gratiájába ajánlom magamat.»
A következő napról ismét a kettős aláirású levél indul Fogarasból Kővárra:
«Ked levelét az inclusákkal együtt vettük, mivel immár ennekelőtte való levelünkben az ide való jövetel felől írtunk Kdnek, minden dolgokat hagyunk Kddel való szemben lételünkre. Az uraknak közönségesen irattunk, hogy 23. praesentisre ide jőjenek, mindazáltal Bánfy Zsigmond uramnak, Kapi uramnak, Rhédei úrnak, s Bethlen Farkas úrnak úgy irattuk az commissiókat, mint Kdek, 21-re, hogy az dolgokról addig beszélhessünk egymás között. Urunk is alig várná Kd idejövetelét. Hanem siessen Kd s az útban magára vigyázzon Kd. Urunknak hármas búsulása vagyon, magának ő agának a torka fáj, s az kisasszonyt is az hideg leli s az harmadik ez a dolog. Igazán most van az, hogy a ligából caligát akarnak csinálni az emberek. Úgy látszik, az jóért gonoszszal akarnak fizetni. Wesselényi Pálnak megirattuk urunk neve alatt, hogy be ne jőjön mindaddig, míg más nem megyen helyébe.»
Végre ápril 16-án ismét ír a két úr Telekihez:
«Kd levelét vettük, három rendbeli postáink is vannak Kdnél, elhiszszük, már azok Kdet Kővár felé keresik. Merre s hol legyen félelmes, arról nem szükséges Kdet tudósítanunk, mert azon általjött már Kd, mint az czigány az menyországon. Az ide való jövetelét penig Kd ne halaszsza, hanem mennél hamarább jöjjön ide s jó volna, ha Kercsesora felé jöhetne Kd, itt Fogaras földén fel. Egyéb dolgokat hagyunk Kddel való szembenlételünkre. Urunk ő nga váltig várja Kdet. Ezek után Istennek áldását kívánjuk Kdre. Váltig bánnók, ha az postáktól küldött leveleink más ember kezéhez akadnának. P. S. Bethlen Farkas, Mikes uram, Daczó uram is itt vannak. Nemes János uram is idejön ma.»
Tehát, a mint látjuk, Telekit addig hivogatták, míg kimozdult s útjában Szent-Péterről vagy Sorostélyból levelet ír Bethlen Miklós kedves barátjához, hogy ő róla tanácsot tartottak, végezést végeztek, hogy megöljék, hanem Istenre s egymáshoz való kötelességükre kéri, tudósítsa őt, miben áll a dolog.
«Én irám – mondja Bethlen M. Önéletirása I. köt. 451. lapon – hogy: én bizony semmit sem tudok, a mint hogy nem is tudtam, nem is lehetett semmit tudni, a mint a dolog vége megmutatja. Bethlen Gergely, Daczó, Mikes, Székely László tojománya volt az egész.» Vajjon Bethlennek van-e igaza a dolog alapjában, ki az egész forradalmat emez urak találmányának mondja, vagy valóságos-e az udvari emberek megrettenése egy Béldi-Bethlen forradalom hirétől; s vajjon Teleki csakugyan olyan ártatlan-e e viharos hirek keletkezésében?
Mert e fokozatosan emelkedő levelek szerint az ügynek oly képe van, hogy Teleki csendes kővári magányában tölti a telet, míg amazok ott Bethlenben-e, Bodolán-e vagy Bethlen-Szent-Miklóson vagy akárhol conspirálnak, a fejedelem, Teleki s az udvaronczok életére törnek. Egyik teljesen kész a fejedelemségre. Ezt megtudják a jó barátok Mikes Kelemen, Bethlen Gergely, Daczó s még Nemes János is, besugják az udvarnál Naláczinak, Székelynek s ezek után úgy ébresztik fel a csendes téli álmodozások közt pihenő Telekit. Vagy pedig Csereinek van-e igaza, ki azt írja: Teleki már elhatározta volt, hogy Béldit és Bethlen Miklóst félre kell állítani az útból? Hogy előre úgy ki lett volna számítva az elfogatás, rabul tartás, reversalis mellett szabadon bocsátás, a mint azt a könyvek beszélik, teljességgel nem valószinű.
Azok, a kik Béldi bukásából anyagi hasznot reméltek, mint Bethlen Gergely Bethlen várát és tartozékait, Mikes Kelemen a háromszéki birtokokat, Daczó János Czikmántort stb., sürgették és megrémítették az udvaronczokat, kik bőrüket féltették s ezek együtt azt hitték, hogy szavukra a fejedelem azonnal fejüket véteti a praetendált és előállított conspiratoroknak s Teleki is velük fogja sürgetni az executiót, de úgy látszik, hogy ezuttal mind Telekinek, mind a fejedelemnek váratlan kételyei támadtak s materiális bizonyítványokat sürgettek mind Daczó uramtól, mind a Bethlen uraktól. Végre is elfogatásuk elhatároztatott. A mint fennebb is láttuk, april 23-ra összehivták az ország tanácsot s bizalmas benső barátokat előleges tanácskozás végett, april 21-re. Össze is gyültek mind s Bethlen Miklóst is behivták a fejedelem nevével, «úgy jöjjön – irták neki – hogy egy ideig nem tér házához, a fejedelem valahová küldeni akarja.» Bethlen Miklós vigan ment Fogaras felé, magát már követnek nézte Varsóban, vagy Párisban s még csak álmodni sem álmodta a következendőket. Megérkezésük napján ápril 23-án mindketten a fejedelmi ebédhez hivattak.
«Apafy szokatlanul komor volt. Mellette ült jobbfelől Béldi, de hozzá a fejedelem az egy pohárköszöntésen kívül egy szót sem szóllott.» «Embert mordabbul nézni soha sem láttam – írja Bethlen Miklós – mint a fejedelem. Keveset s hamar evénk, a fejedelem felkele s beméne a maga házába, csak azon mord és hallgató ábrázattal. Béldi csakhamar térdet hajta s kijövénk. Béldi észrevette, hogy bizon haragszik reá, mert épen mellette ült, mint első vendég jobbra; vele szemben a fejedelemtől balra, Bethlen Gergely ült s a fejedelem csak ezzel a szomszédjával beszélt. Kijövén a fejedelem elől, Béldi mene a szállására, a minta belső várba kívülről bemennek a jobb kéz felől eső kerek bástyába. Én menék Telekihez, ki a belső kapu felett való felső szobákat bírja vala. Még asztalnál ül vala, mind, ő, mind a munkában conscius vendégei jobban tudták personájukat agálni, mint a fejedelem. Legkisebb gonoszt sem tudék észrevenni, úgy tractáltak, mint az előtt és ott töltém az időt egy darabig. Aztán ki akarván menni szállásomra, gondolám, hogy Béldit megudvarlom, minthogy rég nem láttam volt s majd vacsorára szállásomra megyek.» «Oda menék és nagy kábulva találom, de mégis semmi derék dolgot elő nem hoza; diffidált-e nékem is, vagy, hogy olyan extremitástól nem félt, akármi, elég az, lők ott egy keveset és aztán kimenék a szállásomra s este felé lévén, hat órakor vacsorálni ülék. És szintén bárány czímert salátával eszem vala. Ihól jön Daczó János, Paskó Kristóf be a házba s mondják, hogy magános, különös beszédjök vagyon velem. Menék a kis oldalkamrába vélek s mondanák igen szomorú s majd könyező orczával: a fejedelem Kdnek azt parancsolja, hogy Kd Fogarasból addig el ne menjen, mig bizonyos dolgairól a tanácsnak számot nem ád. Én felelém: semmi számadásra való dolgomat nem tudom, de jó szívvel számot adok mindenről, csak értsem, micsoda. Mondának: mi nem tudjuk, az urak megmondják. Ezzel elmenének.»* «Kikésérém őket a pitvar ajtóig és vissza menék; senkinek semmit se szólván. Leülék az asztalhoz és az elhagyott bárányczímer darabot enni kezdém, kinálván a gazdákat is, hogy egyenek. Két-három falatot sem ehetém, hát nagy zergéssel-tumultussal 100 vagy 150 német s magyar gyalog körül veszi a házat; ajtót, ablakot eláll. Lármája esik cselédnek, Gyulai Tamás gazdának s mindennek: mi dolog? mi dolog? Én mondám nekik semmi egyéb, hanem csak engem fognak meg, ti ne féljetek. Azonban bejőve a fejedelem német gyalogi kapitányja s mondja németül nekem: menjek be a várba, mert az az ordere, rab vagyok. Én mondám: immár akár csak a vacsorát végezzem. Felele: Nem lehet, menjünk el. Kérék én egy pohár bort, köszöném az gazdára: Isten Kdhez Gyulai úr és jó éjszakát. Ő szegény elbámulva mond: ez a nemesi szabadság? Megivám, felkelék, bevezetének nagy sereggel, lármával a várba s tevének a vicekapitány házába. Cserei János emberséges ember vala ez, és lakása épen Teleki szállása alatt vala. Béldit is az alatt arestálák maga szállásán. Ez lőn 23. Aprilis anno 1676, estve 7–8 óra közt. Nekem ekkor se jót, se több roszszat nem mondának. Cserei kinála vacsorával s evém, ágyat is vettete, melyben 12 óráig semmit, de azután jól aludtam viradtig Isten csuda kegyelméből. Kérém másnap Csereit: szóljon én szómmal az urakkal, hadd lehessek szemben vélek, jelentsék meg, mivel vádoltatom, hadd tudjam mivel menteni magamat. Mondá az már emlitett kománai berekben való leselkedésemet, melyen én mint oly csodálatos hazugságon elfakadék nevetve, de parola alatt mondá, hogy az uraknak elő ne hozzam, mert nagy titok és ő elveszne miatta. Teleki, Kapi, Rhédei azt mondták a fejedelemtől féltökben, nem lehetnek nyilván szemben velem, hanem a Cserei szállása pitvarába szolga nélkül lejőnek és ott beszélnek velem. De nékem semmi realitást nem mondának sem vétkemről, sem szabadulásomról, hanem hogy ők azon lesznek, hogy megszabadítsanak. Azonban intettek, kényszergettek arra: adjam ki Béldi dolgait. Én mondám: bizony én semmi dolgát nem tudom, a minthogy nem is tudtam, nem is volt, mint aztán megvilágosodott. Rövid volt a beszéd.»
Az önéletirás, hol e részletek vannak, 30 évvel később készült az események után s nem teljesen hű, mert az alább közlendő egykorú levél szerint a két úr az itt közlött szavaknál sokkal többet mondott.
«Az atyámnak (Bethlen János kancellárnak) Gyulafi László által izentek arestumot Keresdre, mely ez volt: házánál üljön, senkinek levelet ne írjon, sem senkitől ne vegyen. Idegen embert ne admittáljon, köszönje betegségének, hogy várba nem viszik fogva. Azt izente a fejedelemnek: nem csak nem kérem a gratiát, hanem az Isten ő ngát soha meg ne áldja, ha törvénynyel nem persequálja és ha bűnös lészen, fejét nem véteti. Istenfélő emberek voltak a vádlók – zárja Bethlen az elfogatás történetét – olyan beteg volt az atyám, hogy egyet sem léphetett, sem állhatott, sem fekhetett a vízkórság miatt, örökké csak székben kellett ülni és alunni egynehány esztendeig.»
33. KERESD.
A történeti munkákban olyan szépen van elbeszélve, hogy mily sima egymásutánban folyt le ez a fogarasi rabság, hogy előre el volt határozva az ijesztő befogatás, aztán a vasra verés mint ijesztés s végre a reversalis adatás stb. és hogy volt halálos veszedelem is, de a drága, okos fejedelemné elcsinálta, vissza parancsolta, s míg az ő gyűrüs pecsétét nem mutatják, megtiltotta. Valószinű, hogy a fejedelem ismert hiszékenysége mellett is nehezen vette reá magát, hogy a két urat elfogassa s még az utolsó pillanatban is az ebédre hivást tán maga kivánta, hogy még egyszer szemtől-szembe nézhessen az életére törőkkel, mintha nehezére esett volna, hogy ily kitünő alattvalóit ellenségei táborába kergesse s tán remélte, hogy lelkiismerete megnyugtatására majd talál bennök valami hibát. Az ebéd olyan komoran végződvén s az urak még esti 7–8 óráig szabadon hagyatván s Bethlen és tán Béldi is még előre meg is intetvén, a rendezők remélték, hogy tán felszólal a két úr, tán menekülést kisértenek meg, szóval valamikép tán compromittálják magokat, de mind ez nem történt s a két áldozat valóban a legszabatosabban viselte magát. Sőt, a mint látni fogjuk, később is teljes alázatossággal tűrték sorsukat. A fejedelem és a fejedelemasszony hiába sürgették a vádul felsorolt tények bizonyítványait s végre is a bizonyítványok hiánya s az alázatos magaviselet, habár reversalis mellett is, a szabaduláshoz vezetett.
A mi ez ügyben a fejedelemasszony szerepét illeti, Bornemisza Anna nem volt álmodozó idealista, ki csak olykor-olykor s csak a válságos pillanatban ébredezzék a gyakorlati életre s mindannyiszor kettévágja a legfontosabb állami intézkedéseket. Ez mind csak afféle jámbor udvarköri mese. Az udvaroknál mindig szokás ilyen vészmentő, védangyali szereppel ruházni fel egy-egy személyt a dinastiából, egyszer a feleség, máskor a hajadon leány vagy a mátka, vagy az anya (az oroszoknál), vagy a trónörökös (az angoloknál), sőt még kiváló híres maitresseknek is jut ez a szerep (a francziáknál). Így jött nálunk divatba Bornemisza Anna glorificatiója a sok botlást elkövető Apafyval szemben. Holott Bornernisza Anna húsból és vérből álló, erényekkel és bűnökkel, érzelmekkel és szenvedélyekkel felruházott asszony és földi fejedelemné volt s oly okos és befolyásos uralkodó társ, a kinek híre nélkül még kisebb dolgok sem történtek, nem hogy Bánfy Dénes, Béldi Pál, Bethlen Miklós vagy Barcsai Mihály stb. halálra ítéltetése. Ha valakit fejedelemkereséssel vádoltak, arra bizony ő is épen úgy megharagudott, mint férje, s bizonynyal a Béldiék fogságában sem tulajdonítható neki más szerep, mint a mennyit egy eszes, okos és habár gyenge, de nem rossz aszszonytól s egy ildomos fejedelemnétől várni lehet.*
Természetes, hogy míg e kor történetének legtitkosabb iratait s legbizalmasabb leveleit rendre mind feltaláljuk, azoknak a meséknek az okiratok sehol sem szolgálnak bizonyítással.
A két úr fogva volt s már csak a szabaduláson jártatta eszét. Bethlen Miklós a befogatás után harmadnappal a következő folyamodást nyujtotta be a kormányhoz:
«Édes bizodalmas uraim! Gyakor* busításomról Kegteket bizodalmasan követem, a kéntelenség viszen arra. Daczó János és Paskó Kristóf uramék nekem az mü kegyelmes urunk ő nga izenetit tegnapelőtt ilyen szókkal mondák meg, hogy: Béldi urammal együtt én az ő nga méltóságára és úri renden való hívei életeknek elfogyasztására igyekeztem volna, melyről intercipiált levél is volna.* Mind várám tegnap, hogy vagy Ketekkel való szemben létel, vagy ha kívánságom szerint Daczó és Paskó uramék ide bocsáttatnak vala, annak az rövid izenetnek bővebb magyarázatját vehessem, mert én ezen érteni nem tudok. Mert az mi az ő nga méltósága ellen való igyekezetemet nézi, ha abba vétkem vagyon, bár az Isten irgalmas színét soha se lássam. Az mi az urak életét nézi, ezt egyébre nem érthetem, hanem Bánfy Dénesre, mert én, úgy boldogítson Isten, soha újabb dolgot annál nem tudok, nem is hallottam, annál inkább benne nem forogtam; ha penig a Bánfy Dénes dolga kezd fenn forogni, abban maga Ketek tudja, hányadik voltam én. Evictorra Ketekre foghatok a liga szerint.» De azt hiszi, az udvarhelyszéki főkapitányságért vannak irigyei, tehát arról lemond s Béldivel semmi szorosabb összeköttetésbe nem áll. «Erdélyben semmi tisztre nem vágyom; székely tisztet penig resolutus vagyok, hogy soha sem viselek, ha ugyan rajtam hagyni akarnák is. Mert én boldog ember volnék ma, ha az a rosz tiszt a nyakamban nem volt volna, sem Bánfy, sem Béldi miatt nem busulnék, az mely kigyó már kétszer megmart, ha nem vennék is el az én keblemből, kihajíttanám. Továbbá uram – végzi kérelmét Bethlen – ha nem elég az egykori hütöm, noha bizony igen keserves, mert Isten és emberek előtt tiszta lelki ismeretet akartam viselni, eskessenek meg újabban az ő ngok hűségére, bocsássanak házamhoz az eke talpa mellé, a több jámborokkal együtt hadd éljek ebben az hazában, stb. Kegtek rabszolgája B. M. »*
Valószinűleg szóval való izeneteit érti; mert a tartalom első írásbeli folyamodványra mutat.
Tehát úgy szólva, az egész vádat előadták.
Eredetije a gr. Teleki cs. marosvásárhelyi levéltárában.
Az urak pedig, a kik elfogatták, mindent elkövettek, hogy a legnagyobb vétkeket, a felség- és hazaárulást rájok bizonyíthassák, de nem sikerült.
A fejedelem folytonos bizonyítványokért szorongatta Bethlen Gergelyt, Naláczit, Székelyt, Mikest és főleg Daczót, kik valószinűleg sok nagyot mondottak; de bizonyítani semmit sem tudtak s aztán mind újabb és újabb mesét találtak ki, így például a vaiczei lakodalom historiáját.* Az okosabb emberek, Teleki Mihály, Bethlen Farkas, kezdtek aggódni és megbizták Sárpataki itélőmestert, hogy készítsen kérdőpontokat nyilvános tanúvallatáshoz, melyek aztán alapúl szolgáljanak a vádpontok elkészítéséhez. Azonban sem a szellemes főúr Bethlen Farkas, sem maga Teleki nem voltak megelégedve a hivatalos munkával, de hát szegény Sárpataki uram mit tehetett róla, hogy benne sem az irigység vagy a kapzsiság, sem a gyűlölet nem forrongott Béldi és Bethlen uraimék ellen. Készített tehát kérdő pontokat maga Bethlen Farkas, s úgy látszik, ezzel Teleki is meg volt elégedve, mert ennek alapján meg is történt a tanúkihallgatás, de ennek alább közlendő eredményei nagyon is vékony alapúl szolgálhatnak a nota infidelitatis vádjának megállapítására. A tizenegy pont alá szorított kérdőpontok ezek:
Bethlen Elek, ki előbb Béldi Pál leányával volt jegyben, de azt repudiálá, tartotta lakodalmát Viczén, Kapi Gábor leányával. Sokan voltak ott, a fejedelem is. Azt a hírt költötték, hogy Béldi Pálné és Bethlen Miklósné nehány száz tolvajt fogadott fel, hogy a lakodalmi népet legyilkoltassák, mely hír elterjedvén, a vendégek gyorsan szétoszlottak. Lehet, hagy a két rab urat e hír következtében verték vasra.
1. Tudod-e, ha Béldi Pál a mi kegyelmes urunk ő nga fejedelemsége vagy személye ellen igyekezett-e valami romlást, veszedelmet forralni, hozni és valakivel arról tractálni?
2. Tudod-e, ha némethez vagy törökhöz jártatott-e, tractált-e?
3. Tudod-e, ha conventiculumokat csinált-e, ha csinált, hol és mikor? s kikkel volt azon conventiculumokban és ott miről tractáltak, ki ellen és micsoda formában és micsoda végezések löttenek az olyan conventiculumokban?
4. Tudod-e, ha az haza fiait egyenként, kettőnként, vármegyékként, székenként igyekezett-e az mi kegyelmes urunk ő nga hívségétől idegeníteni, és magához kapcsolni és ha igyekezett, micsoda útakon, módokon és kiket?
5. Tett-e valakinek valami igéretet, hogy az ő maga pártjára álljanak?
6. Tudod-e, ha vött volna Béldi Pál az hazafiai közül valakitől reversalist?
7. Tudod-e, értetted-e s hallottad-e valakitől, hogy az hazafiai közül valakinek életek elfogyasztására vagy egyéb romlásukra igyekezett volna, arról valakikkel valami végezéseket csinált-e, hogy micsoda útakon és módokon öljék, vagy más úton veszessék el az haza fiait?
8. Tudod-e nevezet szerint, hogy az hazafiai közül kiket akart elveszteni és kiket rendelt volt azoknak végbenvitelére?
9. Tudod-e, hogy az ország articulusait s végzését igyekezett bontogatni, avagy ugyan végben is vitte azoknak bontogatását, és ha igyekezett, micsoda articulusait igyekezett bontogatni az országnak és micsoda formában?
10. Tudod-e, hogy nemesi szabadsággal élő rendet jobbágygyá tett volna, vagy fogatott s arrestáltatott volna?
11. Tudod-e, ha fölös zászlókat és lobogókat csináltatott volna, és azok micsoda színűek voltak és mennyi számok?
E kérdőpontokat Bethlen Farkas sajátkezű levél kisérete mellett küldötte el Telekinek, melyből két pontot emelek ki: egyik az, hogy minden levelét, valamint ezt is visszakéri Telekitől azonnal; másik az, hogy ő is azt írja Telekinek, hogy ő az összeesküvők czéltáblája, kinek életére törnek. Ezt beszélte egy derék magyarországi ember, egy derék fehérvári polgárnak s ez irta meg neki B. Szt.-Miklósra, hogy vigyázzon magára stb.*
Naláczi és Székely azt írták volt Telekinek, hogy ők a kiszemelt áldozatok; Teleki ugyanezt írta magáról Bethlen Miklósnak s most Bethlen Farkas irja ugyanezt Telekinek. Egyszersmind mindenik félti s visszakéri levelét.
Időközben, míg a tanúvallomásokra s azok eredménytelenségére került a sor, a rabok ott senyvedtek a fogarasi várban. E vár – habár nem oly díszes és oly művészileg gazdag mint a vécsi – korára nézve még is azzal egyenlő; mindkettő a XV. század első felében épült, ámbár Fogaras már az előtt is némileg erődített hely lehetett. A XVI. században már kemény erősség volt s a lázadó Majláth István vajdának utolsó menhelyéül szolgált. Bethlen Gábor megújíttatta, de nem annyira mint erősséget, hanem inkább mint fejdelmi kéjlakot s második feleségének Brandenburgi Katalinnak kedvencz tartózkodási helye volt. Első Rákóczy György is kiépíttette, különösen a várkápolna diszítését neki tulajdonítják; Apafy pedig nejével együtt itt töltötte legtöbb idejét, itt is halt meg mind a kettő. A várt széles mély árkok veszik körül, melyeknek vize az Oltból felfrissíthető, s melyekben ős időktől fogva maig is hatalmas csukák, harcsák és pozsarak tanyáznak. A külső várfalakat hatalmas földhányások védelmezik. A külső vár kapuja s ennek közvetlen környezete még a régi időből való. A kapun át juthatni a jó széles várudvarra s ennek közepén áll a négyszegletű kastély, ennek is legrégibb része kapuja és környéke. E kastély, kétemeletes, a fejedelmi lakszobák a kelet-déli soron feküdtek az első emeleten a lovagterem a keleti részen; a szép kápolna a déli szegleten, s az északi sarkon volt a várkapitány Cserei János lakása, mind első emeleten. E felett a második emeleten volt Teleki Mihály uram szállása. Szerteszét a feltünő helyeken, kapu és ajtó szemöldökökön láthatók az iktári Bethlen, a Rákóczy, Bornemisza s más családok czímerei. Legutóbb az osztrák katonaság tett változásokat, a menynyiben nehány nagyobb termet kisebb szobákká alakított.
34. FOGARAS ÉS A BETHLEN AJTÓ.
FOGARAS BELSEJE.
Dörre Tivadar eredeti felvétele.
Általában a vár szobái nagyok, magasak, mintegy jeléül, hogy Fogaras nem magánember lakása, hanem országos vár és fejedelmi lak. A négyszegű belső kastélynak is van egy kis udvara, melyre nyiltak a foglyok ablakai, s melynek kutja mellett praedicált egyszer szabad ég alatt a pap, hogy a fogoly urak is meghallhassák, minthogy a templomból, melybe eleintén szabadon járhattak, eltiltattak volt. Eleintén mindeniknek volt két-három cselédje, levelezhettek s vendégeket fogadhattak egész tavaszon s nyár elején; de egyszer csak jöttek a megszorítások, a cselédszám leszállíttatott, az érintkezés a külvilággal, a levelezés, a templomba járás eltiltatott, julius vége felé vasba verettek s úgy maradtak september* végéig; ez a három hónap volt fogságuk legnehezebb ideje. Ekkor tartott Bethlen Miklós az inasának egész isteni tiszteletet és praedicatiót minden vasárnap s ekkor hallotta a még gyermek Cserei Mihály, hogy az öreg Béldi búsan énekelte a zsoltárokat; a
Lásd hátrább Apafy válaszát september 18-ikáról.
«Kegyelmezz meg uram nékem
Mert az ember üldöz engem.»
Mert az ember üldöz engem.»
kezdetű zsoltárt minden este énekszóval mondta el. Egyébaránt a fogarasi vár sok ünnepélyt, sok örömnapot látott, de látott egyszersmind sok politikai rabot és sok kivégzést is.
Míg a tanács és vádló urak a bizonyságok és bizonyítások után sürögtek, forogtak, addig Béldi és családja tagjai a megalázkodás hangján könyörögnek a fejdelemhez, a fejedelemasszonyhoz, a rendekhez, kérvén a szabadon bocsáttatást. És emlékezetes, hogy a legtöbb, legbizalomteljesebb folyamodvány mind a Béldiek, mind a Bethlenek részéről Teleki Mihályhoz intéztetik.
Junius hó 10-ről van az első kérő levél, melyet Vitéz Zsuzsánna intéz Bornemisza Annához, alázatos hangon kéri, hogy vádlóinak hitelt ne adjon, különösen «tegyen a nagy hatalmú Isten ártatlanságomról bizonyságot, hogy soha sem gondolója sem cselekedője nem voltam.» De hogy minek, az nincs a kérelemben; bizonyosan azt a vádat érti, hogy ő kuruzslóktól s javas asszonyoktól mindig csak azt tudakozta, hogy: mikor lesz fejedelemné? Bornemisza Anna sajátkezűleg ilyen választ írt a kérelemre: «Édes asszonyom, abban megnyugodván legyen, hogy mi is mi-efféléről nem sokat tudakozunk s nem is volt még előttem aféle vádló. Fehérvár die 10 Junii 1676.»
Junius 16-ra Vitéz Zsuzsánna, a fejedelemhez nyújt be egy kérelmet, melyben először megköszöni, hogy a jószágokat nála hagyta s aztán kéri, hogy ama rendeletét, melynél fogva szolgáit nem szabad az urakhoz járatni, vonja vissza. A fejedelem válasza: «Valamint Fogarasba izentünk volt Haller János uraméktól, most is nem impediáljuk odavaló menetelét. Az urakhoz ő kegmékhöz való küldözés idegen és ártalmas.»
Julius 9-én Béldi Pál kéri Bornemisza Annát, hogy a vádlóktól körülvett férjénél eszközölje szabadulását. Felelet sajátkezűleg: «Mint eddig, úgy ezután is illendő módokkal törekedünk urunk ő keme előtt. Radnoth die 9 Julii 1676. A. Bornemisza.» E válasza a fejdelemasszonynak aztán állandóvá lesz a kérelmekre. Ugyancsak e napról eltezve még három kérvény* fekszik előttünk, u. m. első Béldi Pálé a fejedelemhez, melyben igy esedezik:
Mindenik eredetiben Méhesen, gróf Béldi Ákos levéltárában, honnan 15–20 kérelem átolvasása után csak a jellemzőbbeket választottam ki.
«Noha az én Istenem gonosz akaróim vádlások által Ngd méltóságos személye, nevelt édes hazám javát kormányzó úri rend, bizodalmas uraim s egyszersmind atyámfiai előtt életemnek vénségében ily gyalázatos rabságnak próbája alá vetett, mind az által kegyelmes uram békességes lelkiismerettel szenvedvén, kérem csak azon Istenemet alázatosan, ártatlanságom kiterjedésével Ngd ellenem fölgerjedt kemény nehézségét csendesítse, kit, hiszem Isten ő felségét, az idővel kinyilatkoztat, vagy csak eddig is napfényre hozott.
Könyörgök azért Ngodnak mint kegyelmes uramnak, hogy elsőbben Istenért, szerencsés boldog életéért, azután Ngd és boldog emlékezetű kegyelmes uraim s nevelt édes hazám mellett számos esztendők alatt életem koczkáztatásával eltöltött szolgálatomért szánja meg keserves rabságomat. Könyörüljön halálát inkább, mint életét kévánó szomorú sorsomon és fejedelmi kegyelmességének dicséretes terjedésével bocsáttasson el rabságomból, ne kellessék hallomat siettető időre haladó rabságommal lelkemet terhelnem s életemet fogyatnom. Hogy így hátra maradott életemnek kevés napjait Ngod kegyelmessége alatt csendes lelkiismerettel eltöltvén, nyerhessem Ngdtól s édes nevelt hazámtól tisztességes koporsómba szállásomat.» Kívül rájegyezve a fejedelem sajátkezű válasza: «Nem vagyunk feledékenyek az dologról. 9. Julii 1676.»
A második kérő levelet Béldi Zsuzsánna, Béldi Pál leánya, Wesselényi Pálné adja be a fejedelemhez:
«Az Ngd örök emlékezetire méltó fejedelmi kegyelmessége bátorítván engemet is Ngd alázatos szolgálóját, kedves, édes rab-atyám uramnak szomorú boldogtalan állapotjában ez alázatos supplicatióm által folyamodtam az Ngd fejedelmi kegyelmességéhez teljes bizodalommal, könyörögvén igen alázatosan Ngdnak mint kegyelmes uramnak, hogy eleitől fogvást édes urammal hozzánk érdemünk felett megmutatott kegyelmességit édes rab-atyám uramnak megszabadításában is kegyelmessen mutassa meg. És az nagy hatalmú Istenért Ngdnak s kegyelmes asszonyunknak és édes magzatjoknak szerencsés boldog életökért tovább való rabságának szenvedéseivel mind édes rab-atyám uramat ilyen szomorú vénségében ne terhelje s mind minket Ngd alázatos híveit keserűségünknek nevelésivel nem szomorítván, fejedelmi kegyelmességből bocsáttassa el.» A fejedelem sajátkezű válasza: «Higgye el Kd, ok nélkül nem lött a megfogatás; annak idején lesz gondunk az dologra Radnoth, 9. Julii 1676.»
A harmadik kérést Béldi Pál fiai Kelemen és Dávid adják be Bornemisza Annához, melyben a kegyelmes asszonynak jó törekedését kérik, hogy: «édes rab atyánk életének ilyen szomorú vénségében, szabadulásának napját Ngd kegyelmességéből megérhessük,» s a fejdelemasszony sajátkezűleg ezt írja a kérelemlevélre: «Mint eddig, úgy ezután is illendő módokkal törekedünk uram ő kegme előtt. Radnoth 1676 Jun. 9-én. A. Bornemisza mp.»
Ugyancsak julius 9-ikéről a rendek is azt felelik a két fiunak: «Annak idejében lesz gondunk az dologra.»
Szept. 10-én Vitéz Zsuzsánna kéri Apafyt: «szánja meg szegény rab-uram beteges vénségét, gyalázatos rabságát.» «Annak idejében eligazítjuk dolgát. Szent-Péter szeptember 10. 1676.»
Szept. 18-án kérését ismétli, mert férje nagyon beteg. Felelet: «Parancsoltunk, vallassanak. Rabsága könnyítetik vasak levételével; az pap hogy bejárhasson s két inas legyen mellette, és hogy az asszony is két-három nap egyuttal ott lehessen; Bodolára, Bethlenbe egy-két napra elmehessen. Fiait is tanuló társival jól megvizsgálom, mindazáltal bebocsássák, megengedtük. Mind Gyulai s mind Fodornak lészen parancsolatjuk, mint alkalmaztassák magukat.»
Szept. 29-én Vitéz Zsuzsánna folyamodik Bornemisza Annához: «szánja meg epedő lelkének szomorúságát, csendesitse urát stb.» Válasz: «Törekedem ő kemek mellett uramnál ő keménél; rabsága ő keméknek könnyebbítetik. Fehérvár 29. Septembris A. Bornemisza.» Ugyancsak Vitéz Zsuzsánna október 19-én ismételten a fejdelemhez fordúl: «De mivel édes kegyelmes uram, vádoltatásának inquisitio által napfényre való terjedését bizonyos Ngd hiveinek kegyelmesen parancsolta volt, mely mind ez ideig halogatással mult el, könyörgök Ngdnak, a Jézus-Krisztus keserves kénszenvedéseért szánja meg ilyen hosszas időkre terjedt keserves rabságát, utolsó életének szomorú sorsát és parancsoljon kegyelmesen ellene feltött vádoknak inquisitióját stb.» Válasz: «A vallatás felől újabban parancsoltunk; továbbá a templomba is, a mely a várba vagyon, ha be akar menni, bocsássák be.»
Ugyancsak ő nov. 21-én és nov. 24-én a szászokhoz és az országgyűléshez folyamodik, amazok így válaszolnak: a nemes natio igyekezik rendes utakon promoveálni az dolgot; a rendek pedig így: «Ezen supplicatio felolvastatván, egyhangulag határoztatott, hogy ajánlással felterjesztetik.» Egy másik kérelmében Vitéz Zsuzsánna így beszél a rendekhez: «Bethlen és Bodolai házaimon kívül keservesen sugorgok imitt, amott, mivel a hol lakásom megengedtetett az én kegyelmes uramtól, ott némely helyeken házaim puszták, némelyik pedig fátlan hely, mely ilyen sanyarú téli időn ott való lakásomra alkalmatlan», tehát a katonaságot vonják ki Bodoláról s engedjék, hogy ott telelhessen.
1677 márczius 3-dikán Béldi Pál így kéri Bornemisza Annát, «lábaihoz leborulva esedezem, méltóztassék könyörgésemre kegyelmesen tekinteni, dolgaimat promoveálni stb.» Válasz: «Isten az urakat ő keméket ide hozván, örömest szólunk uramnak ő kemének Kd mellett. Fogaras stb.»
Az 1676-ik év végéről Vitéz Zsuzsánnának levéltöredéke maradt fenn, melyet fogoly férjéhez küldött be:
«Haller János azt mondja, hogy ő nem tudta, hogy Kdet megfogják. Mikes Kelemen uram ment hozzá s más ember szavával mondta, hogy úgy akart Kd, hogy ha az hadat felülteti, az urakat levágják, a fejedelmet körülvegyék, más uralkodót csináljanak. Ilyenekkel hitették az embereket. Tetszett aztán, hogy ha úgy vagyon, arrestálják meg, rábizonyítsák; vagy magát kitisztitsa, ha nincsen vétke, szabaduljon tisztességére. Mostan sok embert gyűjtöttek, hogy inquiráljanak. Noha nem bizonyos benne, de úgy gondolja, úgy is vötte eszébe, hogy reversalist kívánnak. Én kértem ő kemét (t. i. Haller Jánost) – végzi a szegény feleség azon – hogy ne haladna az eleresztése, mert igen elbetegesedett, félek ott hal meg.»
Valóban sajátságos ez az elfogatás, milyen állandóan egyformák a szabadulást kérő s ártatlanságukat emlegető folyamodások s mily változékonyak a fejdelmi válaszok, rövid száraz elein, aztán enyhűl, ismét szigorúbb lesz; már szept. 19-én igéri egyenesen a vas levételét, s aztán mégis hetekig elmarad és végre a fejdelemasszony márcz. 3-án mondja, hogy örömest szól urának. Jól mondta Haller János Vitéz Zsuzsánnának, mikor hozzá ment pártfogást és tanácsot kérni: «Higyje meg az asszony, akármennyit gondolkozom, ki nem tudom találni, hogy esett a Kd urának rabsága.»
De az udvari párt tényleg megkisértette a bizonyítást s a Bethlen Farkas által készített s fennt jelzett kérdő pontok alapján Gyulafehérvárt 1676 decz. hó 1-én 37 tanút hallgattak ki Szécsy György és Ilyefalvi Mihály, ő felsége nagyobb kanczelláriájának irnoki és hites jegyzői.* A tanúk többnyire Béldi cselédei s hozzátartozói; az érdekesebb vallomások így hangzanak:
Az eredeti tanuvallomás Maros-Vásárhelyt a gróf Teleki család levéltárában, de hét (30–36. számú) tanu vallomása ki van vágva. Missilisek 233. fasc.
1. tanu. Szalárdi Páljános Pál, 50 éves: Én az belső titkos dolgokat nem tudom, mert velem azt nem közlötte, hanem az környűlálló dolgokban az mit láttam, azt mondhatom. Láttam Bethlen Miklós uramat tavaly Szt.-György nap (ápril 24-én 1675) táján, hogy Bodolára jött Béldi uramhoz ő keme s benn tractálódtak. Ugyanazon tájban küldötte el Kurtán Jánost a Duna mellé, kit midőn megjött volna, kérdeztem, miben járt, azt mondotta: nem mondhatom, mert fejem esnék el, noha barátom vagy, megmondanám, de nem merem. Lisznyai István Deákot kérdeztem, Kurtán János miért járt oda, így felele «Legény, az bizony hadért járt, azért nem meri megmondani». Kérdeztem azon István diákot: az Istenért, hol vetted azt a szót? De legény, a honnét én azt vettem, bizony nincs különben – így felelt – mert most egyszer fejedelmek akarunk lenni: Tovább is kérdeztem, kitől vette, így felelt: attól, az ki instructusabb. Én azt mondom arra: Az bizony Szentgyörgyi. Nekem így felelt: Nám tudod. Item. Mikor Kurtán Jánost expediálták, ott láttam Daniel István uramat is. Hallottam Béldiné asszonyom szájából a maga házánál Bodolán, hogy mondotta asszonyunk ő nga felől: «Inkább szokott a Kdhez, hogysem a Ngdhoz. Hallottam az udvar népétől, a titkon való susogást, hogy: «bizony fejedelem változik; hadd legyen ember, ha leszen». Láttam az háznál az nagyra való készülődést is. Tudom azt is, hogy tavaly, Szent-Jakab tájban, gyűlésformában Bodolára hivatá az háromszéki székelyeket (1675 julius 25-én), csak Nemes János és Daczó János nem voltak jelen, de mivégre gyűltek volt, nem tudom. Tudom, hogy bölöni Buda János nevű nemes embert megfagatván, mind addig fogva tartotta, valamig arra nem obligálta magát, hogy holtig szolgálja. (Több kevesebb változtatással több tanu is a következő nemes emberek elfogatásával vádolják Béldit: Bodoni András, Gréb Miklós, Haraklyáni Márton, Lakatos Mihály, Nagy Pálnak két fia, Csekei György, Tarnóczi András, Lovas János fiai, Balog István, Sütő Mihály, Széli Márton, Kökösi székely nemes, Bodoni György stb.) Magamat is megfogatott, setét házban, vasban harmadfél esztendeig tartatott, magam nem leheték magamnak hóhéra, hanem revarsalist kelle adnom, hogy holtig szolgálom. Tavaly nyáron száz kopja vasakat készíttetett Béldi uram. 50-t Bethlenből hozának, 50-t én csináltattam Bodolán, mely most is helyt vagyon, az 50-t Uzonba vitték. Ugyanakkor tájban magam tégláztaték az szabókkal harmincznégy lobogókat; két-két ágúakat, kettei tafota, az többi veres bagariák voltak.
2. tanu. Székelykocsárdi Balog László. Hallottam közhírűl, hogy az Rózsahegy alatt, az deési határban ezen esztendőben nemzetes Teleki Mihály uramat ő kemét lesték volna, de kik s ki akaratjából, nem tudom. Csáky László s Kornis Gáspár uramék (egy másik tanú Bethlen Miklóst és Wesselényi Pált is oda mondja) ő ngok compareáltanak Bethlenben fogsága előtt Béldi uramnak, de micsoda dolgok végett, nem tudom. Tudom lobogók és kopja vasak készítését.
3. tanu. Jeddi Köpeczi Mihály. Tudom, hogy Belső-Szolnok vármegyében, Szinnye nevű falu felett Radák Lászlóval Béldi uram veszekedvén, azon falut elfoglalván, esztendeig is praesidiumot tartott benne. Deésen is hasonlóképpen egy kőházban.
8. tanu. Váradi Kollátovics György. Hallottam Bethlen Farkas uramtól s magától kegyelmes urunktól is, hogy az 1675-ben maga circumscriptiójával írt articulus ellen kívánta volna a generalisságot restituálni. Ugrai Gergely nevű szolgája több éven át Szt.-Jóbra járt borokért s olyankor mindig betért Váradra a pasához. Másik szolgája Szatmárra járt lovakért s onnan a generál küldött neki hat lovakat. Hallottam közönséges hírül, hogy az elmúlt tavaszon, szintén megfogatása előtt Teleki uramot, Szent-Benedek táján Kővárból bejövő útjában lesette volna és hogy előttük járójuk egy Veress Imre nevű szolgája lett volna. Hallottam Nagy György nevű becsületes katonától, ki is az magyar hadak között lakott, hogy Béldi uramnak egy inassaféle azon hadba menvén, bizonyosan azt beszélte volna: Midőn Béldi uram ellen az articulust az nemes ország írta, akkoron megesküdt volna Béldi uram rajta, hogy avagy maga elvész, avagy bosszúját állja azokon, a kik azt cselekedték véle. Azon katonától hallottam, midőn Béldi Pál megfogattatott volna, hallván fogságba esését Wesselényi Pál uram, ilyen szókra fakadt: «megírtam sokszor Béldi uramnak, ne nyughatatlankodjék, mert bizony úgy jár, a mint járt». Hallottam Bethlen Gergely uramtól, hogy nehány nemes embertől reversalist vett volna, nevezet szerint Apor Lázár uramtól.
16. tanu. Váradi Fodor Miklós, bethleni kapitány. Hallottam Kudun Kovács István szolgabírótól, hogy Béldi Pál uram ötveseket és lakatosokat tartott sok ideig, hol Bethlenben, hol Bodolán, és ezüst tálakat és csészéket sokat, s kopja vasakat sok számúakat csináltanak s pallosokra és hegyes tőrökre való ezüst szerszámokat sokat csináltatott. Valami száraz malmokat is, hogy ha valami táborozás lenne, mindenütt magával hordozna, úgy tiz dobot is.
29. tanu. Czegei Was János, 40 éves. Saját házában Czegében repertus, examinatus, fassus est. Tudom, hogy néhai Ébeni István meghalván, testamentaria dispositiója körül az úr Béldi uram valami contractusnak színe alatt a közelebb való vérektől jószágokat foglalt el, ma is keze vagyon rajta; requiráltatván tőlünk, mostani rabságában igérte az dolognak megorvoslását.
37. tanu. Vajda-Szentiváni Bodoni György, 56 éves. Tudom, hogy magam ellen valami színes és hibás contractussal őstűl maradt jószágomnak felét bírja, megbizonyosodott törvényes processussal is mind az terminuson s mind az vármegye széken. Fenyegetőzéssel is sokkal volt Béldi uram ellenem.*
Eredetije gr. Teleki cs. marosvásárhelyi ltárában, 233. m. fasc. 1676
35. KŐVÁR.
Ámbár e kivonatosan közölt tanúvallatás felette gyarló képét mutatja Béldinek, történelmi tekintetben sem sokat ér, mert például az a Teleki ellen való leselkedés merő koholmány, s a többi adat is az illető perben álló felektől származik, vagy igen kétes jellemű ficzkóktól; hogy pedig e tanúvallomások a felségsértés vétkének bebizonyítására mily csekély értékűek valának, semmi sem bizonyítja inkább, mint az, hogy ezt az operatumot Béldinek soha elő sem hozták s valószinűnek tartom, hogy apertázás után Teleki kezet tett reá, egy pár boldogtalan s tán épen az udvari pártot sértő vallomást ki is vágott, megsemmisített s a többit is saját leveles ládájába rejtette, hol maig csendesen pihent. De a helyzetet leginkább jellemzi Béldinének a fogságba intézett levél töredéke, mely meglehetős pessimisticus hangon van tartva; a szegény asszony már minden reményéből kifogyva, nem is akar senkinek hinni és még a fejedelem haragját is tettetéssel és kétszínűséggel gyanúsítja. Pedig a dolog csakugyan úgy állott, hogy a fejedelem bosszus volt, hogy őtet kompromittálta a sok csacska udvari ember, kik a vádlásban nagyon készek és bőbeszédűek voltak, a bizonyításnál pedig vagy hallgattak, vagy mindent egyik a másikra háritott.
Mind a mellett még hosszabb ideig tartott fogsága s hogy kiszabadulásának módozata mennyi fejtörésre adott okot, mutatja az alább következő levél, mely Fogarasban 1677 márcziusában, a szabadulás hónapjában kelt.
«Édes uram, én az kiket lehetett, eljárattatám az Fótitúl való izenet szerint, ugyan magam akarok vala Kapi, Rhédei uramhoz menni, eszökbe vévén, ők jöttek ide mindketten; igen biztatának, hogy nem mennék addig el, míg meg nem szabadul Kd, ha az többi el mennek is, ne busuljak, mert bizony ha most nem lészen is, de csak meghallják, hogy házánál vagyon Kd; noha nem halad, de soha nem merem előhozni előttük, hogy valami nehéz kondicziót ne tegyenek, sem azt kérdezni, hogy mi formán leszen, hanem csak reménykedtem nékik, hogy ne hagyják tovább is rabságban, hanem bocsássák el. Ők azt mondják, hogy Teleki uram csak igen forgolódik, ha egyébaránt nem lehet, orczátlansággal is meglészen. Bánfy Zsigmond maga hivatá Kálnokit, mondta, hogy meglészen, de mind kezest (mind) reversalist kivánnak. Mondta Kálnoki: elég egyik. Mondta Bánfy: az K. lelketekért hagyjatok békét annak, hanem adjatok mindent. Mondta, hogy ha olyan levelet kivánnak-e, hogy vétkessé tegye magát. Mondta, hogy: Nem, hanem az keményebbik kondiczió az leszen, hogy meg nem emlékszik rabságáról s bosszút nem űz sem egy, sem másikon; több is leszen ugyan, de az nehezebb tisztit meghagyják, de az generalisságot nem. Meghagyám Kálnokinak, írja le. Haller Jánoshoz is küldtem volt Kálnokit, azt is meghagyám, leírja, mit izent. Bethlen Farkashoz is ő igérte magát. Haller Pált is küldtem volt, mert igen megijedtem vala, hogy mind elmennek, itt marad Kd. Immár ha láthatná, vagy végére mehetne ember, mint lészen, úgy kellene izenni aztán Telekinek, hogy tekintse az Istent, az mint jobb legyen, úgy Henter Mihály* volt itt, ő mondá, hogy talán végére mehet az asszony, hogy véggel mik lesznek az kondicziók. Mondá, hogy mint vala a fejedelem házában az dolog, hogy az asszony mind hallgata, hogy az vádlókra haragudott az fejedelem, nem az urakra, az kik ott voltak; mind felhányta: Te ezt mondtad, te ezt. Igen tagadták. Arra azt állította, hogy ők mondták, úgymint: Nemes János, Mikes, Daczó, Bethlen Farkas. Egyik azt mondta, hogy Kelement is odamondta a fejedelem, az másik azt mondá, az kik beszélék, hogy nem mondta oda Kelement. Igen haraggal mondta t. i. a fejedelem, hogy: ők árultak. De én erről így gondolkodom, hogy csak csinált dolog volt az, hogy úgy legyen, elértheti Kd miért, sok az mesterség, de kérem most csak szabadulhasson Kd. Én nem tudom immár, szükség-e fel mennem Teleki uramhoz vagy nem, tudósítson Kd, mert soha nem találom az szállásán stb.»*
Valami udvari főbejáró.
E töredékek eredetije Vitéz Zsuzsánna saját kezével írva Maros-Vásárhelyt Béldi István levelei között.
Ez érdekes sorokban jelzett ingadozások csakugyan azzal végződtek, hogy mind Béldi mind Bethlen Miklós az 1677-ik márcz. hó 31-én nehéz kezesség mellett és erős reversalisok kiállítása után szabadon bocsáttattak. Béldiért az urak 50,000 s Bethlenért 10,000 tallérig vállaltak kezességet. De mikor a két úr a fejdelem elé akart menni, hogy kegyelmét megköszönjék, a fejedelem nem fogadta, izenvén, hogy: «más házunknál örömest látjuk ő kegmeket.»
Erről a szabadulásról írta a kézdivásárhelyi tanító Csernátoni naplójában: «Bebizonyosodván Béldi Pál uram ártatlansága, fogságából megszabadult, hasznára-e, kárára-e ennek az országnak, Isten tudja!»
