XII.
XII.
A török barátság. Béldi Konstantinápolyba megy, jól fogadják. Bethlen Farkas is megérkezik, mint Apafi követe, még jobban fogadják, mert több pénzt hoz. Béldi perli Apafit a diván előtt; perét elveszti, a Jedikulába kerül s ott meg is hal. 1678–1679.
Az Apafy kormány és emberei rettenetesen gyülölhették Béldit s ezt még nevelte az a tudat, hogy pár hónappal azelőtt mennyire féltek tőle, s megmozdulásának csak a hire rémületbe ejtette magát az udvart. És most midőn már külföldre menekült, mikor minden hatalmának vége volt: féktelen bosszúállás vágya foglalta el a magát győzelmesnek tartó kormánypártot. De még egy kevés ideig fékezték magokat, mert hátha valamiképen a fényes portánál jóra fordul sorsuk. Csakhamar értesültek, hogy Béldiék pár hétig Oláhországban időztek, hol természetesen a hat-nyolcz főúr s e 15–20 főre tehető alsóbb rendűek és kisérők között már az első napokban a szokásos magyari zenebonák törtek ki, mert Csáky kinyilatkoztatta, hogy kész ugyan Béldit fejedelmének ismerni, csak igérje meg, hogy a római katholikus vallás ellen hozott törvényeket eltörölteti, a jezsuitákat beengedi Erdélybe s a katholikusokra nézve is érvényesíti a teljes vallásszabadság gyakorlatát stb. Mondják, hogy Béldi megtagadta e kivánságot, s így a kis emigratio két pártra oszlott. Paskó Kristóf és Damokos Tamás Csákyval tartottak. Béldi mintegy csalódásából ébredve felkiáltott: «Miért nem mondta Kd ezt előbb, míg otthon valánk, csak most látom, kikkel csatoltam össze magamat.»* De már késő volt a bánat. Jó Béldi Bukarestből is ír a fejedelemnek, bizonygatva ártatlanságát s ír feleségének is kissé szenvedélyesebb hangon, de aztán csak haladt végzetteljes utján, hogy menjen a szokatlan forum elibe, «honnan a haza békessége függ.» A török mindig barátságos volt az erdélyi magyarokhoz, csakhogy e barátság mindig egyenes arányban állott az érette felajánlott pénzmennyiséggel; a kinek több volt a pénze, az tapasztalt több barátságot a töröktől.
A katholikus urakra már Keresztesi Sámuel levele figyelmeztette volt 1677 novemberében.
Igy Béldi a Paskó által beküldött pár ezer tallérral s nehány aranyozott ezüst edénynyel szerzett egy Ahmet agát a prázsmári gyűlésre s egy pár jó akarót a divánban; meg az ő fellépésében, modorában is lenni kellett a becsületesség és ártatlanság oly meggyőző kinyomatának, mely képessé tette megnyerni másokat; komoly ékesszólása, nyilt tekintete nem engedett semmi kétséget állitásai valóságában. «Hej, de sok kell ahoz, hogy valaki egy már meg állapodott fejedelmet helyéből kimozdítson!» – mondja Teleki Mihály fennt idézett levelében. Igy bebizonyosodott itt is, hogy sem a becsületesség, sem annak látszata a végre épen nem elég.
Már annyi gyakorlata volt az erdélyi udvarnak, hogy a portánál minden kis mozgalmat ellensúlyozni kell s bizonyos tekintetben minden trónkeresőt legyőzni, mert különben a legbutább kalandor is képes bajt csinálni. Most is tehát, a mint – a február 15-ikére Fogarasba összehivott gyűlésen – Béldi beérkezéséről értesültek, Bethlen Farkas a szép és okos tanács úr vezérlete alatt követséget* neveztek ki s 80 ezer tallérral megrakván zsebeiket, utnak indították, hogy mégegyszer, ki tudja hányadikszor, de nem utoljára a fenn álló kormány részére ismét szerezzék meg a török barátságot. Utasításuk volt, hogy a hazában a békesség helyreállítására törekedjenek; hogy Paskó küldetéséről felderítsék, hogy őt az ország nem küldte, ő maga tudhatja, kinek volt követe,* hogy ellenállani igyekezzenek azoknak, kik a haza békességét megbontják stb. s végül a követség tagjait, tekintettel a nehéz időkre, vagyonukban szenvedhető káraik, költségeik megtérítéséről bizosítják. Ezek után a török diván a lefolyt mozgalomnak valóságos végtárgyalását tartotta a két csoport közt. Egy felől Béldi és társai; mert észrevévén Csáky, hogy őt sem keresztyén, sem török nem akarja jelöltül elismerni, ismét szorosabban csatlakozott Béldihez; másfelől Bethlen Farkas és társai állottak. Előbbiek azzal vádolták a kormányt és tagjait, hogy megsértik a nemesi szabadságokat, hogy ország törvénye és a fényes porta tudta nélkül, idegen hatalmasságokkal (Szobieszky, XIV. Lajos stb.) szövetkeznek, pénzt fogadnak el s a fényes porta akarata ellen a Leopolddal fennálló békét meg akarják sérteni és a bujdosókat megsegíteni stb. stb. Bethlen Farkasék azt felelték: hogy a franczia szövetség minden phasisáról értesítve volt és van a fényes porta, s a többi vád is részben nem igaz, részben másként áll és mi kifogása van a fényes portának Apafy ellen, ki hű alattvalója a szultán ő hatalmasságának, minden parancsot, minden kötelességet híven teljesít, adóját pontosan megfizeti s most is gondoskodott ajándékról a nagyságos főurak részére stb. És a mennyivel több volt a 80 ezer tallér a Béldi 10–15 ezer forintjánál, annyival volt több igaza Apafynak és követségének. Mert bizony azzal a gondolattal, hogy valjon Erdélyország rendeinek és népeinek melyik kormány jobb, az Apafy-Teleki vagy Béldi-Csáky kormány? mondom ezen a gondolaton való töprenkedéssel a török diván tagjai nem fárasztották agyvelejöket.
A követség fő tagjai: Bethlen Farkas, Mikes Kelemen, Apor István, Szilvási Bálint, Enyedi Gál és egy szász úr.
Mondják, hogy rendeletet hozott volna Teleki letételére, de persze mint hitelvesztett ember már nem tudta érvényesíteni.
)
KONSTANTINÁPOLY 1685-BEN.
Wagner «Dlineatio Provnciarum» czimű munkájából
Az ítélet másnap mondatott ki, mikor is Béldiék beidéztetvén, a vezér leszidta őket, ámítóknak, csalóknak, nevezte; megmagyarázta nekik, hogy Apafy mily derék ember stb. minél fogva ők a szultán további parancsáig a Jedikulába záratnak. A török főurak elvonulván, jancsárok rohantak rájok, pénzeiket, ékszereiket elvették, szép ruháiktól megfosztották. Bethlen Farkas személyöket is kérte ki, de ezt a porta megtagadta, csakis azt engedte meg, hogy míg ők az utolsó kihallgatásról a börtönbe vitettek, azalatt szállásaikat kikutathassák, s levelezésüket – minthogy Béldi leveles ládát is hozott magával – irataikat átolvashassák. Ekkor találták meg a Haller Jánost, Bethlen Jánost, Kapi Györgyöt s másokat compromittáló iratokat. Bethlen Miklós – mint fentebb is érintém – írja Önéletirásában, hogy neki is volt egy pár veszedelmes levele a Béldi Páléi között; de azokat Bethlen Farkas magához vette, vagy megsemmisítette, szóval a fiscalis directornak nem adta tudtára. Miért is Bethlen Farkas halálát említvén (1679 végén), nagy hálával emlékszik meg e korán elhunyt, nagy tehetségű rokonáról,* holott a megelőző években őt is eléggé szidalmazza.
Bethlen János, az öreg kanczellár, Szebenben 1678 febr. 28-án elhalálozván, helyébe, a különben még ifjú, Bethlen Farkas téteték kanczellárrá, részint szép tehetségei, részint e követségi érdemei elismeréseűl; de két évig sem viselheté fényes hivatalát.
Itt a krónikások, főként Cserei ismét egy regényes episodról emlékeznek meg, hogy t. i. Béldit a török urak rá akarták venni, hogy igérjen több adót, mint Apafy és adjon nagyobb ajándékot, mint a követek s övé lesz a fejedelemség! Persze szép dictiót adnak szájába, hogy mily hazafiasan nyilatkozott, hogy neki nincs is pénze, de ő nem is licitál a fejedelmi trónért a hazafiak zsebére s inkább örökre ott vész, mintsem ily ajánlatot elfogadjon. Továbbá, hogy a nagyvezér előleget ajánlott volna; valóban képzelhetetlen mese. Ápril 21-én volt a nagy kihallgatása a két félnek, ápril 22-én volt az ítélet kimondása, honnan Béldiék a Jedikulába távoztak. Már pedig ha egyszer kiadták Bethlen Farkasnak, Apafy főkövetének a fermánt, azok pár nap mulva haza indultak s további alkudozásokról szó sem lehetett. De nem valószinű az egész patheticus historia, sőt hiszem és valószinű az, hogy Béldi és társai, mikor már eddig előre haladtak, adtak a mit adhattak és igértek a mit igérhettek, de a töröknek is volt esze és volt elég biztos kémje s jól tudta, mennyire lehet becsülni e hat, többnyire másodrendű úr, nagyobbára Béldi rokonainak szép beszédét, mig Bethlen Farkas az ország nevében szólott s mellette ékesen szónokolt a csengő-pengő 80 ezer tallér; biztosra lehetett venni a török ítéletet, mikor már olyan jól ismerhették a török barátság természetét.
A követség 1678 april 22-éről keltezve a szultántól a következő leiratot vitte Apafynak
«Messiás vallásán lévő, őstőlmaradt* Erdély országunknak fejedelme Apafy Mihály, nekünk igaz hívünk. Illendő kegyelmes izenetünk után.
Magyar jogi fogalom.
Fényes portánkra küldött követetek mind magatok részéről, mind pedig Erdély országnak három nemzetből álló követeitek rendes és helyes, méltó követségöket és írásukat megértettük és ennek előtte Erdélyből ide fényes portánkra jött 6 személyeknek hűséged felöl való hamis és méltatlan vádjaikat és ellened költött tökéletlen panasztételeiket kitanúlván, és minek utánna értésünkre lett volna azon hihetetlen áruló embereknek gonosz cselekedetek, azonnal megfogatván őket, és méltó büntetéseket már elvették, hogy az napságtól fogva, hatalmasságunk őstőlmaradt Erdélyországunkban olyan confusiót, megbotránkozást és sok kárt, húzást, vonást többé ne kövessenek és afféle pártoskodást ennek utánna senki meg ne merészelje cselekedni, magokat attól megóvják. Ketek penig Erdélyországának három nemzetből álló lakosi látván ezen fényes és erős parancsolatunkat, azon erdélyi fejedelem. igaz hívünk Apafy Mihály ellen semmiképen ne practicáljon, ellene ne rugódozzon, valamig hatalmas fényes portánkhoz hűségét megtartja és parancsolatunknak engedelmeskedik, hanem mindenekben hüségtöket megtartván hozzája, hütötök és kötelezésetek szerint is mint hatalmasságunk őstőlmaradt országunk fejedelmét s cirákunkat (csirág) úgy becsüljétek, mindenekben tőle függjetek, parancsolatjának engedelmesek legyetek. Úgy, hogy valakik megtudatnak fényes parancsolatunkat megvetni, a fejdelemhez és cirákunkhoz igaz hűségünket meg nem tartják, bizonyosok legyenek abban, hogy méltó büntetéseknek jutalmát világ példájára elveszik; és hogy valami módon őstőlmaradott Erdélyországunkban pártot ütvén valakik, mely miatt osztán az országnak romlása következik, senki is azt közületek fel ne tegye stb. Fényes parancsunkat látván, máskülönben ne cselekedjetek»* stb.
Kívül más írással: Török császár levelének párja, mely akkor iratott, mikor Béldi Pálék elszöktek. Egykorú másolat gróf Toldalagi Viktorné radnótfái levéltárában.
A Jedikulában, mely tulajdonképen nem a nyugati államokbeli fogalom szerint való börtön, hanem egy kőfallal kerített nagy – 21 holdnyi – helység volt, melyben kertek, udvarok, kutak s többféle épületek voltak, melyek közt az internáltak szabadon mozoghattak, Béldiék aztán elgondolkozhattak czéljuk és terveik hiábavalóságáról, igyekezetük, eljárásuk czélszerütlenségéről s arról, hogy vajjon Erdélynek vagy az ország népeinek volt-e haszna az ő nyughatatlanságukból? vagy hát önmaguknak oly sokat ártván, használtak e valakinek? vagy hogy minő eszmét, miféle elvet mentettek meg az általános sülyedésből? Hasztalan tekintett Béldi nyugat felé, hasztalan sóhajtozott Bodolára, Bethlenre, Uzonra gondolva s hiába ismételte, hogy ő ártatlan, hogy ő jót akart, bizon senkit sem inditott meg a politikus; a rokonszenv csak a szerencsétlen embert illette. Bethlen Miklós azt írja, hogy ő hiszi, hogy Béldi csakugyan nem törekedett a fejedelemségre, csakis annyit akart, hogy a gyenge Apafyt a Teleki zsarnokság jármától s több rossz tanácsosától megszabadítsa. De nem így gondolkozott a nagy közönség, a nép. Az úgy tudta, hogy ő biz a fejedelmi botért és süvegért mozog, nyughatatlankodik és izgat s talán még saját felesége is azt hitte. Ugy tekintették őt és Apafyt, mint két versenyzőt a porta előtt, hol Béldi a játékot elvesztette és most a Jedikulában méltó helyén van. Majd egykor elméje, vére lecsendesül, ő maga más gondolatokra tér s mégegyszer visszatér az édes hazába a kies Háromszékre.
Bethlen Farkas és társai,* kik márczius első napjaiban indultak Konstantinápolyba s ápril végével már visszaindultak, több jelentést küldtek a fejedelemnek küldetésükről és eljárásukról, de különösen az utolsó, mely ápril végéről kelt, felette érdekes, mert ebben van elbeszélve az egész követség eredménye.*
A követség teljes száma úgy látszik nyolcz személy: Bethlen Farkas, Mikes Kelemen, Szilvási Bálint, Boér Zsigmond, Apor István, Enyedi Gál, Székhalmi András, Sárosi János. (Ez utóbbi rendes kapitiha.)
E levél a Török-Magyar okirattár, V. k. 527–531. lapjain van közölve s ápr. 30-ról keltezve, de azt hiszem tévesen, mert a török divánban az itéletmondás ápr. 22-én történt, nem valószínű tehát, hogy a tudósítással a 9-ik napig várakoztatták volna fejedelmet; és Sárosi János levele közölve az 532. lapon, szintén ápr. 30-dikán kelt s ebben az van mondva, hogy a követek már elutaztak, a mi valószínű is; ezek szerint úgy gondolom, hogy a levél ápril 23-án kelt, t. i. az utolsó nagyfogadás után való nap.
Lehet, hogy miként az orvos nehéznek mondja a betegséget, csakhogy tudományának diadalát nagyítsa, úgy a követ urak is tulozzák a helyzet színezését. Hogy t. i. a Béldi pártiak így-úgy mennyire előhaladtak volt a kegyben, ez még lehetséges, de aztán valószínütlen, hogy az egész párt Béldit cserbe hagyva, mind Zólyomi mellé állott volna, mert akkor mi értelme volna, hogy Apafy győz, Béldit bezárják, Zólyomi meg szabadon járjon? Ez fillentés. Inkább hiszem, hogy Bethlen Farkas látván, hogy Zólyomival komolyan senki sem törődik s szorosan Béldi mellett tartanak, azért kérte emezek elzáratását, ha már kiadni nem akarják, a ki tőlük elállott, mint például Apor Lázár, mindjárt könnyített során.
De visszatérve Bethlen Farkasék jelentésére, valóban megkapóan írja le az utolsó jeleneteket s a példátlan biráskodás eredményét. Mert hisz a török sokszor gyakorolt erős befolyást az erdélyi fejedelmi szék betöltésére. Igy pl. Bocskainál, még inkább Bethlen Gábornál. Barcsait és Apafyt úgyszólva via facti beállította a kormányzás vezetésére; de mindezeket katonai vezérek tették. A tábornokok, illetőleg pasák – mint harczok eredményét, kivívott győzedelmek következményeit mutatták fel eljárásukat s részben azok is voltak, de hogy így a diván előtt, úgyszólva polgári uton perelje egy alattvaló a fejedelmi széket – mely tény a diadal mellett is az Apafy tekintélyének gyarlóságát hangosan bizonyította – erre eddig Erdély történetében nem volt példa s azután – nem maradt idő, hogy ez a minden önállóságot csakugyan végleg megsemmisítő eljárás ismételtessék.
A JEDIKULA KONSTANTINÁPOLYBAN.
