IV.
IV.
Az 1843–44. évi országgyűlés hazánk történetének azon korszakában zajlott le, mikor az ország gazdasági érdekeit végre felismerték s biztosításuk érdekében eredményes lépéseket tettek. Ez kihatott az országgyűlési tárgyalásokra is s számos olyan javaslat került napirendre, a mely ezt a czélt szolgálta.* Bezerédjnek kitünő érzéke volt a gazdasági kérdések iránt s szívesen foglalkozott azokkal; természetes tehát, hogy az országgyűlés ez irányú tárgyalásaiban is élénk részt vett.
Kautz: Nemzetgazdasági eszmék története 376. l.
Ilyen volt az ősiség eltörlése, melynek tárgyában Bezerédj az 1843 július 3-iki kerületi ülésen adott be inditványt s a mely itt visszhangra talált ugyan, törvénynyé azonban nem lett. Azokkal szemben, kik az ősiség védelmére a birtokjog biztosságát és a nemzetiség védelmét hozták fel, éppen az ellenkezőt bizonyította. Kimutatta ugyanis, hogy az ősiség az általános elszegényedés felé vezet s a magyar nemesség vagyoni állapota Európa gúnyjának a tárgya.
Az úrbéri törvény módosítása tárgyában az 1844 szeptember 19-iki kerületi ülésen mondott beszédében a főrendek azon kijelentését támadja, hogy a földesúr és jobbágy közti viszonyokat változtatni nem tanácsos. Bezerédj szerint a módosítás a jobbágyok javára történik, azért emelnek ellene kifogásokat a főrendek. Ha a földesúr hasznát mozdítanák elő, ellenvetés nékül fogadnák el. E felfogással szemben Bezerédj azt vitatja, hogy az úrbéri törvény fogyatkozásai kétségtelen megállapítást 170nyertek, azokat tehát orvosolni kell. Különösen a malomdíj megállapításának szükségességét védelmezi, mely a malomépítő vagyonának biztosítására szolgál, mert a földesúr önkényesen felemelheti a bért s a malomépítő boldogulását lehetetlenné teheti.
A honorátiorok robotváltsági szabadságát az iparosok azonos szabadságával védelmezi, a minek közgazdasági magyarázatát abban találja, hogy: «olyan keresetmóddal foglalkoznak, mely által egy nap többet keresnek, mint az úri tartozás lerovásával érdemeltek volna. «Szükségesnek tartja azonban, hogy a honorátiorok fogalma szabatosan körvonaloztassék s mindazokra kiterjesztessék, kik «a nemességgel subsidium vagy más fizetésre összeirattak».
A bányatörvény ügyében az 1844 április 15-iki kerületi ülésen előadja, hogy a bányaügy iránt azért nincs kellő érdeklődés az országban, mert a bányászattal foglalkozók elkülönzik magukat a nemzeti élettől s azért igyekezni kell azokat beolvasztani. A vármegyék alá rendelt érdekeltségek jobban meg vannak őrizve a nemzet számára, mint a melyek külön kormányhatóságok alá rendeltettek. Ezért baj az, hogy az udvari kamara elvette az országtól a bányák igazgatását s e bajt mindenáron orvosolni kell. Igaz, hogy a váltóügyek is külön bíróság elé utaltattak, de ezt sem tartja szerencsés koncepciónak, mert ugyanazon elv alapján a szabók,vargák stb. számára is külön bíróságokat kellene szervezni. A polgári egyenlőség s a közérdek nevében követeli, hogy a bányászati ügyek is a megyei bíróságok alá rendeltessenek, mert ellenkező esetben a bányászat soha nem lesz nemzetivé.
Ugyanazon ügyben elhangzott második felszólalásában örömének ad kifejezést, hogy a városok közelednek a megyékhez, mert Magyarországot csupán az egység teheti nagygyá és erőssé. A javasolt bányaszékkel szemben utal arra, hogy hasonlóan összeállított esküdtszék sem volna megfelelő. Elég sok zavar keletkezett már eddig is az elkülönzöttségből, s ezért reméli, 171hogy a váltótörvényszékek is előbb-utóbb a vármegyék ügykörébe fognak utaltatni. Bezerédj véleménye szerint a bíráknál nem a szakképzettség a fontos, hanem a függetlenség és a bizalom, e tulajdonok pedig a választott bírákban találhatók fel.
Ugyanezen ügyben az 1844 május 4-iki országos ülésen előadja, hogy a bányászat előmozdítása kétségtelenül állami érdek, de a javasolt módot nem tartja ahhoz czélravezetőnek. A javaslat szerint veszélyezteti a vagyonbiztonságot és kisajátítás helyett a szabad alku intézményét tartja helyesebbnek.
A váltóképesség megszorítása ellen az 1844 szeptember 3-iki kerületi ülésen előadja a váltótörvény keletkezésének történetét. Ismerteti azon körültekintő munkát, a melylyel a választmány hivatásában eljárt. Legjobb meggyőződésük alapján mondották ki, hogy a váltóképességet mindenkire ki kell terjeszteni, mert «akkor történhetik a legkevesebb csalás, midőn teljes szabadság engedtetik mindenkinek váltóüzletekre». A váltóképesség megszorítása estén gyámság alá kerülne a nemzet nagy része s csupán a kereskedő maradna szabad. Azért, mert a késsel és lőporral sok visszaélés történik, nem tilthatjuk el a parasztokat a kés és lőpor használatától. S végül «ha minden visszaéléstől óvni akarjuk a nemzetet, legczélszerűbb lenne tagjaival a féltett gyermek módjára bánni s kalitkába zárni». Akkor semmi baja sem lesz, de a gyermek és a nemzet eltörpül, elkorcsosodik.
A sajtótörvény védelménél azzal érveltek, hogy a sajtóokozta bajokat a sajtó orvosolhatja a leghathatósabban s ugyanez áll szerinte a váltóra is; csalások, bukások mindig voltak s lesznek, voltak a váltótörvény előtt s lesznek után is. Nem a váltóképességben van a baj oka, hanem a váltótörvény mai fogyatkozásaiban: szigorítani kell a végrehajtási eljárást s a baj orvosolva lesz. Ez előtt öt esztendővel az volt a jelszó, hogy a hitelezőket kell megoltalmazni az adósok visszaélései ellen, s most megfordítva áll a dolog, az adósokat védik. Bezerédj szerint váltó nélkül is lehet eladósodni s ezért ellenzi a váltóképesség megszorítását.
172A földhitelintézet iránti törvényjavaslat tárgyalását alkalmul használja fel, hogy az 1844 október 10-iki országos ülésen az ősiség ellen támadást intézzen. Tudja, hogy századok előítéletével kell itt megküzdeni, de nem retten vissza a nehézségektől s «a szörnyeteget» minden módon gyöngíteni akarja. A földhitelintézet Bezerédj véleménye szerint csupán úgy működhetik eredménynyel, ha az ingatlanra, tekintet nélkül per alatti állapotára, kölcsönt adhat. Ha ez elvet nem fogadja el az országgyűlés, akkor «a proprietas ideáját minden per alatt lévő jószágokra eltörli». A gyakorlat már úgy is az ellenkező elvet léptette életbe, mert a per alatti jószágokon is lehet «változtatni, javítani, erdőt kivágati, építeni stb.», tehát az ősiség elve ridegen úgy sem érvényesül a gyakorlatban. A kuria gyakorlata sem következetes e téren, mert vannak kuriai döntések, melyek a proprietás ellen szólanak, más kuriai ítéletek ismét biztosítják a tulajdonjogot. Az ősiség intézményének gyengítése szempontjából tehát kívánatosnak tartja Bezerédj, hogy a birtokper ne szolgálhasson a kölcsönzés akadályául.
Az 1844 október 21-iki kerületi ülésen a főrendek azon javaslata ellen szól, hogy a hitellevelek külföldi leszámítolását az uralkodó közvetítse, mert véleménye szerint ez úton pénzviszonyaink idegen érdekek alá kerülnének. Hivatkozik az angol, franczia és más nemzetek példájára, a melyek nem kérték meg Ausztriát, hogy «papirjaikat börzéjén árultatni engedje». E téren nem akar kényszerítő rendszabályokat, mert érzi, hogy azok a gazdasági élet rovására esnének.
Sajnos, a földhitelintézet tervének megvalósítását a kormány lehetetlenné tette s a magyar földbirtokos-osztály kénytelen volt tovább is a régi nehézségekkel küzdeni, melyek a magyar mezőgazdaság felvirágzását megakasztották.
Az 1843/44. évi országgyűlés idejében már két virágzó egyesület szolgálta az ország mezőgazdasági és ipari érdekeit. A mezőgazdák érdekeit a Gazdasági Egyesület szolgálta, mely a vidéken alapított fiókjaival terjesztette a mezőgazdasági technika 173ismeretét s ez irányú munkásságával kétségbevonhatatlanul jó szolgálatokat tett a magyar mezőgazdáknak. Az ország ipari érdekeit az Iparegyesület szolgálta, mely a technikai ismeretek tejesztését, az ipari technológia tökéletesítését munkálta részben irodalmi eszközökkel, részben pedig ipari kiállítások rendezésével. Az Iparegyesületnek elvitathatatlan érdemei vannak hazánk iparának felvirágoztatása terén s a gyakorlati életre való befolyását számos alapítás bizonyítja. Ez egyesületek munkáját kívánta előmozdítani az 1843/44. évi országgyűlés, midőn anyagi segélyezésüket tervbe vette s a terv tárgyalásában Bezerédj is részt vett a gyakorlati kérdések iránti szokott buzgalmával.
Az 1844 október 23-iki országos ülésen azon indítvány mellett szól Bezerédj, hogy a Gazdasági Egyesületnek 100.000 frt segély adassék oly kikötéssel, hogy «annak kamatai hovafordítását az országgyűlés evidentiája alá terjeszsze». Ez alkalommal felhívja a követek figyelmét a magyar műipar szomorú állapotára, a miben nemzeti bajt lát, mert «nem mutat senki a világ kerekségén gazdag s virágzó országot, melyben műipar ne virágozzék». Az a véleménye ezért, hogy «ha Magyarországnak kell segítség, inkább a műiparra szükséges az, mint a Gazdasági Egyesületre nézve, mert aránylag Magyarország gazdasága felsőbb fokon áll, mint műipara és mi leginkább hátráltatja a földmívelésnek emelkedését, az a műipar hiánya». Javasolja tehát, hogy ne csupán a Gazdasági Egyesületnek adjanak segítséget, hanem a műiparegyesületnek is. Hivatkozik arra, hogy az ország «legbuzgóbb fiai érezvén szükségét honunkban az iparnak védegyletbe léptek a műipar előmozdítására s a műipar működése rövid idő alatt már is oly eredményt mutat, melyet nemcsak szégyenleni nem kell, hanem melynek hasznos gyümölcsét az ország már is élvezi». Ha a műipar emelésére 50.000 frtot ajánlanak fel, ezzel közvetve a mezőgazdaság czéljait is szolgálják. Ne elégedjenek meg azzal, hogy a kormányt a műipar elhanyagolása miatt támadják, hanem kövessenek el mindent, a mi annak előmozdítására szükséges.
174Az ország gazdasági fellendülésének egyik legerősebb kerékkötője a vámrendszer volt, mely a külföldről való behozatalt megnehezítette, s a magyar piaczot az osztrák eredetű árúk számára biztosította. Megnehezítette továbbá a magyarországi nyersanyagok kivitelét a külföldre s a magyar termelőket arra kényszerítette, hogy mindent Ausztriának adjanak el. Ezt a vámrendszert még II. József honosította meg s ámbár 1790-től kezdve minden országgyűlés arra törekedett, hogy változtasson ez állapoton: a magyar kereskedelem hosszú időn át kénytelen volt e bilincsek súlyát viselni.* A kiviteli kereskedelemnek e mesterséges elfojtására vezethető vissza, hogy a nemzeti vagyon gyarapítása teljesen lehetetlenné vált s a termelés fejlesztésének nem volt semmi ingere. E kizsákmányoló politikát a német Zollverein állította meg s a Zollverein sikere már az 1843/44. évi országgyűlés előtt felhívta a figyelmet a vámpolitika óriási jelentőségére. Hozzávehetjük, hogy ugyanezen időben vált ismeretessé Magyarországon List Frigyes védvámos rendszere, minek következtében az ország gazdasági önállósága érdekében országszerte mozgalom indult meg s az országgyűlésen is erélyes hangok emelkedtek ez ügyben.
Láng: A vámpolitika az utolsó száz évben 187. s kk.
A vámviszonyok ügyében érkezett királyi leirathoz az 1844 november 9-iki országos ülésen nagy szakavatottsággal szólott hozzá Bezerédj is s határozottan mutat rá azon eszközökre, melyekkel a kormány ellen erélyesen védekezni lehet. Megállapítja, hogy a kormány a nemzet ipari érdekeit elhanyagolja s ez csupán azért volt eddig lehetséges, mert az ipar székhelyei, a városok, nem juthattak megfelelő szerephez az országgyűlésen: «Mióta a kir. városok politikai existenciája, hogy úgy mondjam, megsemmisíttetett, azóta az ország kereskedése hanyathomlok omlik alá, minek orvoslását minél tovább halasztjuk, annál veszélyesebb lesz a hazára, mert a végelgyengüléshez, mely után halál szokott következni, perczről perczre jobban közeledünk.»
175A kormánytól nem vár orvoslást s feleslegesnek jelent ki minden kísérletezést e téren, hanem a tettek mezejére utalja a nemzetet: «Ha van lélek a magyarban, magunknak kell magunkon segítenünk s műiparunk s kereskedésünk kifejtésére mindent elkövetnünk, mi a törvények korlátai közt és az ausztriai ház irányában fennálló viszonyaink megsértése nélkül megtörténhetik.» Ha a kormány nem akarja, vagy nem tudja a védővámot felállítani, akkor Bezerédj felfogása szerint ez az országgyűlés kötelessége, mert az 1790. évi törvény biztosítja ezt a jogot számára. A nemzetnek fel kell ébrednie százados lethargiájából, hogy ne legyen rabszolgája a külföldi iparnak, mert bármily vámrendszert is alkotnak, az az ország függetlenségét biztosítja. Addig is azonban a Védegyletre hívja fel a figyelmet, a mely orvoslást nyújthat a bajban. Jelszavuk legyen tehát «Egyesüljünk a Védegyletben» és ha a királyi resolutiónak az lenne a következése, áldani fogom a napot, melyen az megérkezett.
A külkereskedelmi politikával kapcsolatos a vasutak kérdése is, mert megfelelő vasúti összeköttetések nélkül lehetetlen volt a külkereskedelem fellendülését reméni. Ez alapon szentelt az 1843/44. évi országgyűlés is oly nagy figyelmet a vasutak építésének. Bezerédj már kezdettől felismerte a vasutak óriási gazdasági jelentőségét s a mint láttuk, teljes lelkesedéssel fáradt azok előmozdítása érdekében. Az 1843/44. évi országgyűlésen is ismételten felszólal a vasútügyben s felszólalásait kizárólag az ország gazdasági érdekei irányítják. A vasúttársaságank csupán azért nem hajlandó a kamatbiztosítást megszavazni, mert az osztrák határvám «oly igazságtalan és fonák, Magyarországra nézve oly méltatlan és sértő állapotban van, hogy fájlalnunk kell azon olcsóságot, melyet mi drága pénzen az ausztriai határon előidéztünk». Abban a kormányban, mely a magyar ipart elnyomta s a nyerstermékek kivitelét vámokkal nehezítette meg, nincs bizalma s e bizalmatlanság vezeti akkor, midőn a vasúttársaság jövedelmének törvényes biztosításától idegenkedik.
176Mikor azonban a kamatbiztosítást a dunabalparti vasút számára mégis megszavazták, az 1844 október 22-iki ker. ülésen a dunajobbparti párhuzamos vasút mellett szólalt fel, hogy az ország legtermékenyebb részének érdekei kielégítést nyerjenek. Az 1844 november 6-iki országos ülésen végül a fiumei vasút érdekében szól, mely az ország gazdasági önállósága felé elsőrangú lépés volt s támadja azon tervet, hogy a választmány a legolcsóbb vállalkozóval legyen köteles a vasutat megcsináltatni.
Bezerédj 1844 november 9-én elhangzott, cselekvésre hívó szózatának folytatása követi végjelentésének azon része, mely a Védegylet életbeléptetésére vonatkozott. A Védegylet, a mely Tolnából indult meg, megalakult s kitűzött czéljait meg kell valósítani. Keletkezését, rendeltetését ismertetik az alapszabályok: «Kiki szemlélheti, hogy az egylet tagjai csak a szabad egyesülésnek jogaival élnek, mely jogot nem alkotmányos tartományokban is gyakorolnak a polgárok, a magyar hazában pedig mind az alkotmány, mind a gyakorlat kérdésen felül emeli. – A hazának napról napra rettentő arányban hanyatló elszegényedése, mely nagy részben a külföldi műiparczikkekkeli fényűzésnek tulajdonítható, gátolva legyen. És a műipar által élénkülvén, jövedelmezőbbé tétetvén a földmívelés és így felköltetvén és fenntartván a jutalmas kereskedelmet, ez után megfelelő pénztőkének alapulása, gyarapodása, függetlensége váltsa fel a jelen másnak drága pénzére szoruló, adósságon függő és nyomorgó inségünket.»* Az alakulás és a czél ismertetése után felhívja a vármegyét, hogy csatlakozzék a mozgalomhoz, engedje át székházát védegyleti ülések czéljaira s csupán magyar ipari termékeket használjon, a mit a vármegye közönsége nagy lelkesedéssel el is fogadott. Ez a mozgalom volt a legmegfelelőbb válasz a szűkkeblű kormánypolitikára s ha iparvédelmi téren nem is ért el messzemenő eredményeket, a gazdasági érdekek iránti egyetemes érdeklődés felkeltésével kitünő szolgálatokat 177tett. De mint politikai tényező is nagyjelentőségű volt a védegyleti mozgalom, mert ezzel kapcsolatosan szervezkedett a szabaelvű ellenzék Magyarországon, a melynek érdeme volt az ország politikai és nemzeti függetlenségének törvényes biztosítása. A védegyleti mozgalomban Bezerédj jó példával járt elől, de a szent tüzet egy még Bezerédjnél is lelkesebb magyar, Kossuth Lajos gyújtotta lángra, s e lobogó láng mellett ismerte fel a magyarság az ország ipari érdekeit, e lobogó láng mellett állott munkába az ország s a nemzet jövőjéért!
Pesti Hirlap 1845 január 19. 423. száma.
