III. Dévay az 1794. évi hadjáratban.
III.
Dévay az 1794. évi hadjáratban.
Dévay az 1794. évi hadjáratban.
(Előörsi csatározások Valenciennes táján; – a câteaui «gyönyörű» lovasroham; – döntő szerepe a tournayi győzelemben; – tábornoki kinevezése; Oudenarde felszabadítása; – fedezi Coburg visszavonulását; – elnyeri a Mária Terézia-rendet; – vezeti az előörsszolgálatot Düsseldorf környékén.)
A neerwindeni győzelemmel oly sokat ígérőleg kezdődött 1793. évi hadjárat nem váltotta be az eredményeihez fűzött várakozásokat. E hadjárat folyása alatt az «année terrible» egetrázó viharai dúltak az újon született franczia köztársaság belsejében. Egy héttel a neerwindeni ütközet után alakította meg a konvent a közjóléti bizottságot («comité du salut public», márczius 25.); aznap, mikor Dumouriez elpártolásának híre Párisba ért (április 6.), alakúlt ki ebből a közbiztonsági bizottság («comité du sűreté générale»); három nappal a famarsi sáncztábor bevétele után Páris népe fellázadt a girondisták ellen (május 26.), s két héttel utóbb a jakobinusok a Gironde összes vezetőit elfogatták (június 2.).
Erre júliusban kitört a girondista ellenforradalom. Míg Coburg herczeg a jelentéktelen Quesnoy erőd ostromával bibelődött, régmúlt idők hadviselésének pedáns előírásai szerint, addig a jakobinus seregek rendre leverték Marseille, Toulon, Bordeaux, Nantes és Lyon lakosságának ellenforradalmait; a Vendée ellenforradalma pedig márcziustól kezdve, egész éven át törhetetlenűl daczolt a rémuralommal.
Mindezek az események nem gyakoroltak érezhető befolyást a szövetségesek hadviselésére; s míg az ő seregeik, hazájuktól távol, újabb erősítések nélkűl maradtak, addig Carnot hadügyminiszter lankadatlan erélye és bámulatos szervező tehetsége folyton új meg új seregeket teremtett a jakobinus kormánynak. Daczára Francziaország belső vajúdásának, a szövetséges seregek úgy Dünkirchen, mint Maubeuge alatt teljes kudarczot vallottak. Az egyedűli eredmény, melyet Coburg herczeg Belgium visszahódítása után elérni tudott, az volt, hogy Condé, Valenciennes és Quesnoy várak elfoglalása után a belga határszélen, a Département du Nord megyében nehány kilométer széles földsáv franczia területet tartott megszállva.
Az elmúlt év tapasztalatain okúlva, most már a szövetségesek is összesen 160.000 emberre szaporították fel seregeiket. Az 1794. évre megállapított haditerv az volt, hogy ezt a sereget három részre osztják: jobbszárnya Clerfayt alatt a Schelde folyó völgyén Tournay mellett, balszárnya a Maas völgyében, centruma Coburg alatt a Sambre völgyében kezdte volna a hadműveleteket, melyek első czélja az összes még be nem vett határszéli várak (Lille, Maubeuge, Landrecies, Avesnes, Philippeville) megostromlása lett volna. Ezután következett volna még Cambrai és Arras városok elfoglalása, s végűl az utóbbi városból – abban a reményben, hogy addig a szövetségesek még 70.000 embert állíthatnak, s így összesen 230.000 emberük lesz, – együttes előnyomulás Páris felé.*
Károly főhg, i. m. IV, 191–2. l. (Der Feldzug von 1794.)
Az 1794. év január és február hónapja még előkészületekben teltek el. Márcziusban is még csak az előörsi csatározások kezdődtek.
Dévay Pált, a ki azalatt bécsi tartózkodásából visszatért, márczius 15-ikén már a hadszíntéren találjuk. E napon írja az alább álló levelet (Wallersből, előbbi állomáshelye, Denain szomszédságából) zalabéri Horváth Józsefnek, reménybeli nászának:
«Drága kedves Sógorkám!»
«Kívántam tudtodra adnia, Édes kedves Atyámfia, hogy mi ekkoráig frissek és egésségesek vagyunk: csendességben élünk, mivel az üdők alkalmatlanok; de csak azt tartom, hogy minden órán el fog kezdődni az franczia táncz. A generális Fml [Feldmarschall]lieutenant Otto minémű választ ad leveledre,* íme ide accludálom [csatolom]; jó Ember, de mindent üdőtűl kell várni. Én ugyan óhajtanám, hogy vége volna ennek az gaz Háborúnak, de aligha még Török Háború is nem fog érni bennünket. Az jó Isten tudgya, mi lészen az világbúl; azt sem tudjuk ekkoráig bizonyossan, hol lésznek az Armadák [hadseregek] és minémű Generálisok, ki és hol fog commandírozni.»
Zalabéri Horváth Imre valamely személyes ügyéről (előléptetéséről vagy szabadságolásáról) lehetett benne szó.
70. Dévay Pál levele. (1794 márcz. 15.)*
70. DévayPál levele. (198. l.) Az 1794 márczius 15-én kelt levél eredetije Leményi Jánsoné, zalabéri Horváth Mária úrnő tulajdonában. Olvasását l. e mű 197–8. lapján.
«Imrének az dolgát egészlen elvégeztem E.-vel; visszaadta az három ezerrűl szóló obligatoriussát [kötelezvényét]; úgy látom, visszafogadgya feleségét; kitoltam az szemét ednéhány száz forinttal. Ebben beléje nem halunk, három száz forintban. Az többi adósságának még végit nem szakadhattam, mert üdőm sem vala; azon lészek, hogy azok is complanáltassanak [kiegyenlíttessenek]; ha pénzem annyira való nem lészen, tehát megírom és fogok kérni. Az Agensnál le lehet tenni, és eő ide küldheti valamely Curír által, aki Bécsben innend fog küldettetni; mert alkalmasint kipusztított Mariska Einrichtungja [berendezése, nászkelengyéje] és az nagy utazás. Így vagyon az mi dolgunk az gyermekekkel: szomorúságot és hijában való költségeket is okoznak, de Isten nekie; már ebben benne vagyunk, békességes tűréssel kell hordoznunk; reménlem az Úr Istentűl maholnap örömünk és vigasztalásunk lészen bennek. Imre tökélletessen és Istenessen viseli magát, együtt vagyon vélem, jó fiú. Mi illeti Ferencz Eöcsémnek hátra maradott pénzét, azon 150 frtokat, az is adósságokra ment, maga Eöcsének megvallotta; de csak ugyan bővebben végére járok és foglak felőle tudósítani, Édes Atyámfia, így tehát békességes tűréssel kell lenni.»
«Leánykámot csókolom [ekkor tehát már mint Imre mátkája Zalabéren van] kedves gyermekeiddel edgyütt, minyájatokat ezerszer. Az Brüsselti csipkéknek mustráját íme ide accludálom, és Bécsi rőf, és a mi pénzünkre vagyon kicsinálva; így tehát elvárom, mellyikbűl és hányfélét és mennyi rőföt vegyek jövendőben. Azalatt is az Úr Istentűl jó friss egésséget kívánván atyafiságos szeretetekben ajánlott meg élek, holtomig vagyok s maradok»
«Édes kedves Atyámfia holtig szíves igaz szolgád és atyádfia»
Dévay Pál s. k. Obrister.
Vallers, d. 15a Mar. 1794.
[Utóirat:] «Ha Diaeta [országgyűlés] lenne, kérlek, add tudtomra. Tisztelem alázatosan az Mlgos Grófokat [alkalmasint zalabéri Horváth Ferencz szomszédjait, Batthyány és Festetich grófokat], ugyan szomszéd Urunkkal, Scublics Urral egyetemben.»*
Eredeti levél, Lemény Jánosné zalabéri Horváth Mária úrnő birtokában.
E levél írása után pár nappal tényleg megkezdődött a «franczia táncz». Dévaynknak már márczius második felében elég dolga akadt vitéz ezredével együtt, mely gróf Eszterházy Imre lovassági tábornoknak 1792-ben bekövetkezett halála után egy ideig tulajdonos nélkűl maradt, 1794 óta azonban Dévay ismert kérelme mellőzésével új ezredtulajdonost nyert Estei Ferdinánd főherczeg személyében, kiről ezentúl főhg. Ferdinánd-ezrednek neveztetett.* Az 1794. évi hadjárat elején az ezred nyolcz százada Dévay alatt az ez évben altábornagygyá lett Otto Rudolf osztrák hadosztályával még mindig York herczeg angol hadtestéhez volt beosztva, a ki különben minden fontosabb rendelkezésben teljesen szabad kezet hagyott Ottónak. Az ezrednek fennmaradó két százada a hadjárat elején külön volt beosztva Károly főherczeg csapattestéhez. A hadjárat későbbi szakában azonban az egész ezred újból egyesűlt Dévay ezredes parancsnoksága alatt.*
Wrede, Gesch. der k. u. k. öst. Wehrmacht, III a, 244. l.
Thürheim, Die R.-R. II. 56. l. – V. ö. Wurzbach (Otto Rudolf életr.)
A francziák már márczius 23-án kezdték a támadást Dévay előörsei ellen. Egy 5000 gyalogosból és 2000 lovasból s tüzérből álló hadosztályukkal meglepetésszerűen akarták megrohanni a még mindig Marchiennestől délre Abscon falunál állomásozó előörseinket. Az ellenségnek e ravasz tervét azonban huszáraink ébersége meghiusította. Ugyanis Dévay egyik buzgó tisztje, Forgách gróf kapitány, ki akkor az előörsszolgálatot teljesítette, aznap már kora hajnalban kiküldte Klemencsics hadnagyot egy erős őrjárattal az állásaink előtt levő terep felderítésére. Ez csakhamar észrevette az ellenség gyanus mozgolódását s rögtön jelentést tett a szolgálattevő Löpper őrnagynak, a ki azonnal kellően felkészűlt az ellenség fogadására. Erre Dévay ezredes, Löpper és Begány őrnagyokkal együtt, rátámadt a felvonuló ellenségre és azt veszteséggel visszaűzte.*
Thürheim, Die Reit.-Reg. II. 56–7. l. V. ö. KrA, Cab. Act. Ber. Coburg, 1794, 548. és köv. ll.
A támadás ismétlődése esetére Dévay megtett minden szükséges óvóintézkedést s ezért márczius 30-án, midőn az ellenség nagyszámú lovassággal már pont 5 órakor hajnalban újból heves támadást intézett az Absconnál elhelyezett előörs ellen, abban a helyzetben volt, hogy «a Ferdinánd-huszároknak ismeretes vitézségével (mit der diesen Erzherzog Ferdinand Husaren so gewöhnlicher Tapferkeit) neki sikeresen ellenállhasson».
«Az ellenség – így mondja az ugyanaz nap kelt tábori jelentés – valóban komoly támadást akart intézni s a mieinket meglepni, de szándéka meghiusúlt csapatainknak, s kivált az igazán derék huszároknak vitézsége folytán, kik mint oroszlánok harczoltak.» (Durch die Tapferkeit unserer Truppen, besonders deren äusserst braven Hussarn, die sich wieder wie die Lőwen ausgezeichnet haben.)
«Gróf Gyulai őrnagy úr, a ki zászlóaljával a helység előtt állott, a vele volt ágyúval egy ideig feltartóztatta az ellenséget; erre Dévay ezredes úr, a ki 3 századdal épen közelben volt, az Eszterházy Antal-ezrednek egy hatfontos ágyújával támogatására s a merészen előrenyomuló ellenséges lovasságba belelövetett s így visszaűzte egészen Aubréchicourtig».*
KrA, Cab. Act., Ber. Coburg, 1794, 609. l. Riesch vezérőrnagy jelentése Otto tábornokhoz, Abscon, 1794 márczius 30. 1 1/2 ó. d. u.
71. Katona az Esterházy Antal ezredéből.
(Eredetije a M. Tört. Képcsarnokban.)*
71. Katona az Esterházy Antal ezredéből. (201. l.) Eredetije színes rézkarcz a M. Tört. Képcsarnokban «Infanterie Regiment Anton Ester„ | hazy. Ser Stab liegt zu Vespim | in Ungarn. Entstand 1733.» stb. felírattal.
E sikeren felbuzdúlva a mieink most már támadásba mentek át. Abscon mellett elfoglalt hadállásaikból előtörve, a francziáknak Vaux* falunál elfoglalt állásait ügyesen megkerűlték s az ott levő csapatokat is heves támadás után szétverték. Ez ütközetben Dévay vezette az előhadat öt század Ferdinánd-huszárjával. Maga York herczeg e csatáról írt jelentésében a legnagyobb elismerés hangján szól Dévayról:
Vaulx-Vrancourt? (Cambrai-től ny.-ra). – Wurzbach szerint: Vaux-en-Arroises (Otto Rudolf életrajzában).
«Nagyon le vagyok kötelezve – úgy mond – Dévay ezredesnek és Löpper őrnagynak ügyes tervükért, melylyel az ellenséget bekerítették és rettenthetetlen bátorságukért, melylyel megtámadták és szétverték».*
«Je suis Port obligé au Colonel Devay et au Major Löpper de la maničre entendue avec laquelle ils tournčrent 1’ennemi et de 1’intrépidité avec laquelle ils 1’attaqučrent et le mirent en deroute.» Idézi Thürheim, Die R.-R., II, 57. l.
Márczius hóban még csak ily előörsi csatározások folytak a szembenálló seregek között. Azalatt Coburg herczeg Câteauban, főhadiszállásán tette meg intézkedéseit a nagy háborúra, melynek április közepén kellett megindúlnia. Még csak a fiatal Ferencz császárt várták, ki személyesen akart jelen lenni a háború megkezdésénél.
Mikor ezen előcsatározások után Ferencz császár április 16-án megérkezett Câteauba, Coburg herczeg főhadiszállására, az egész sereg már a haditervben megállapított rendben volt felállítva. A fősereg Coburg herczeg alatt – 75.000 osztrák, angol és hollandus katona – Câteau előtt állott. A jobbszány – 28.000 ember – Clerfayt alatt Tournay előtt, megszállva tartván még a tengerparttól Marchiennesig terjedő egész hosszú vonalat. Közbűl még Valenciennes előtt 10.000 emberből álló különítmény állott az összeköttetés biztosítására. A Maas környékén – messze eltolva egészen Trier végpontig – állott balszárnyúl a többi haderő (47.000 ember).*
Károly főhg,id. m. IV, 199. l.
Április 17-én a fősereg megindúlt Câteau (Château Cambrésis) alól, hogy Landrecies ostromára induljon. Már ez nap össze kellett tűznie az ellenség előcsapataival, melyek előhaladásában feltartóztatni akarták.
A sereg nyolcz hadoszlopban nyomúlt előre Landrecies felé. A negyedik oszlopot York herczeg vezényelte. Ennek előhada élén Dévay ezredes haladt 5 század Ferdinánd-huszárral, mögötte 1 század angol könnyű lovas, 10 század az O’Donell szabadcsapatból és 3 angol gránátos-zászlóalj; az angolok Albercomby altábornok, a többiek Petrasch tábornok parancsa alatt.
Ezt az előhadat útközben egy 10.000 főnyi ellenséges sereg támadta meg, mely ezer lépés távolból erős ágyútűz alá fogta előhadunkat, s Moulins falut és a mellette álló gyalogságot mozsarakból lődözte, bár nagyobb hatás nélkűl. Azalatt Merveldt gróf alezredes a Moulinstől balra eső dombokról, melyek az ellenség baloldalán emelkedtek, kikémlelte állásait s az általa adott jelentésre Otto altábornagy azonnal kihasználta a kínálkozó előnyt; az ellenség oldalába odaküldte Dévay ezredest két század huszárral, lovassági ágyúkkal s egy 18 fontos és 12 fontos ágyúüteggel. Ezekkel Dévay most az ellenség sánczait oldalról bombáztatta, maga pedig nekivágott az ellenséges lovasságnak s a közeli erdőig űzte.* Őrnagya, a vitéz Löpper, ez alkalommal 8 ágyút, 1 taraczkot, 6 társzekeret és 25 lovat zsákmányolt. Egy ellenséges lovasosztagot az ezred legcsekélyebb vesztesége nélkűl visszavertek s az ellenség hátába kerűlve, azt állásaiból kiverték; a huszárok erre a menekűlő ellenség után vágtattak, vagy háromszáz emberét lekaszabolták és számos tisztjét elfogták.*
KrA, CA, Ber. Coburg, 1794, 938. l.
Thürheim, Die Reit.-Reg, II, 57. l.
Ezen ellenállást így könnyen legyőzve a fősereg Landrecies alá ért s az ostromhoz fogott. Dévay – a York herczeg alá rendelt jobbszárnyon, – ezután is fedezte az ostromló sereget a sűrűen ismétlődő ellenséges támadások és zaklatások ellen. Már április 21-én – 4 nap múlva – újabb támadás érte az ostromló sereg hátában fedezetűl felállított tartalékcsapatot: Dévay ezredes, a Ferdinánd-huszárezred parancsnoka, – mondja az egykorú jelentés –, a mint észrevette az ellenség különböző támadásait, elhatározta magát Bellegarde tábornok úr érdekében egy diverzióra s az O’Donell szabadcsapat két századával, egy század Ferdinánd-huszárral, egy fél század angol lovassal és két lovassági ágyúval» visszaszorította az ellenséget, mely alkalommal az O’Donell szabadcsapatból 10 ember elesett s egy tiszt megsebesült.*
KrA, CA, Ber. Coburg, 1794, 1922–26. l.
Maga Dévay önéletrajzában ez összecsapásokat – melyek ezután is megismétlődtek –, csak összefoglalólag említi, azt mondván, hogy (a fősereg megindulása után) három helyen is összecsapott az ellenséggel s tíz ágyúját zsákmányúl ejtvén, egészen Picardiáig űzte. Nemsokára azonban Picardiából nagy erősítések érkeztek, s így a York-hadosztálynak valamennyire ismét vissza kellett vonúlnia.*
«verum adveniente vere in praesentia Suae Majestatis totus Exercitus a Kato [Cateau] civitate progrediens universas hostiles Copias aggressus (quamquam diu fortiter restiterit) feliciter tamen rejecit; ubi postquam D. Generalis Otto copiae cujus ego imperio cum Regimine nostro subjectus fueram, ad curam Principis York devenissent, tribus etiam in partibus cum hoste agere debui, et 10 tormenta ipsi adimendo eundem usque Picardiam pepulimus; non diu postea magna auxilia aquirente hoste aliquantulum semet Princeps retraxerat.» Dévay, i. f. 8. l.
72. Schwarzenberg Károly herczeg.
(Pichier karcza A. F. Ochlenhainz festménye után.)*
72. Schwarzenberg Károly herczeg. (205. l.) Pichier karcza Aug. Friedrich Oclenhainz festménye után.
Ez a sereg, mely elől Dévayék előcsapatainak hátrálnia kellett, már a nagy 90.000-nyi franczia felmentő seregnek előhada volt, mely Cambrai felől Câteau felé közeledett. Április 26-án hajnalban az előhad 30.000 embere felvonúlt a cambrayi országúton s az attól balra elterülő nyílt síkon, visszatolva maga előtt az osztrák-angol előcsapatokat. A nyílt terepen mintegy kihívta maga ellen a lovastámadást. A mint az osztrák hadállásokhoz ért, előtört onnan a szövetségesek lovassága, s ellenállhatatlan rohammal keresztűlgázolt előbb a franczia lovasságon, majd az ellenálló gyalogságon s elfoglalta az ágyúütegeket. Ezzel eldőlt a csata sorsa; a franczia sereg többi része egyebütt is támadott, de a Câteau mellett a lovasság által kivívott siker hírére az osztrák gyalogság is támadásba ment át s az ellenséget végre nagy erőfeszítéssel minden ponton visszavonulásra kényszerítette.* Ez volt az a legendáshírű lovasroham, mely a fiatal (25 éves) Schwarzenberg Károly herczegnek, akkor már a Zeschwitz-vértesek ezredesének oly nagy dicsőséget szerzett; de e dicsőségből egyenlő rész illeti meg vele Dévay ezredest s a magyar főherczeg Ferdinánd-huszárezredet is, a mint alább látni fogjuk.
Károly főhg i. m. IV, 200–201. l.
Schwarzenberg herczeg életírója, ki e lovasrohamot; «Die herrliche Reiter-Attaque bei Cateau» czímen említi, e fegyverténynek következő leírását adja:
«Az ellenség, hogy Landrecies várát az ostrom alól fölmentse, a szövetségesek seregét a Sambre folyónál 90.000 emberrel megtámadta. Ezek közűl 30.000 ember Chapuy tábornok alatt a támadásnak kedvező sűrű ködben a York herczeg parancsa alatt levő jobbszárnyra vetette magát. – Csak egy lovasroham segíthet rajtunk! – így kiáltott fel a herczeg; mire Otto altábornagy ezt felelte: – Én tudok valakit, a ki vezesse, – s azonnal Schwarzenberg herczegért küldött. Ez szemlét tartva a helyzeten, csakhamar észrevette, hogy az ellenség nem gondoskodott a balszárnya fedezéséről. Gyors elhatározással élére állott hát ezredének, magához véve még az angoloknak 12 nehéz lovas svadronját s Mecséry kapitány* vezetése mellett, ki a terepet pontosan ismerte, mélyedéseken át észrevétlenűl az ellenség közvetlen közelébe ért. Ott, mintegy 2000 franczia lovas állott vele szemben, de a herczeg nem engedett nekik időt, hogy magukhoz térjenek: teljes rohamban rájuk vetette magát, s mint a vihar, söpörte őket maga előtt. Erre az ellenséges gyalogság kartácstűzzel igyekezett a mieinket visszatartani. De a herczeg lovasai, nem törődve a golyózáporral, a csatarendbe állított tömegbe belegázoltak s egyik vonalát a másik után áttörték. A 30.000 főnyi franczia hadosztály hirtelen vad, rendetlen futásnak eredt; kétezer embere elesett; a tábornok és kísérete fogságba kerűltek; 32 ágyú és 29 lőszerkocsi a támadók kezébe esett. E lovasroham folytán vonúlt vissza az ellentábor s esett el Landrecies vára».*
Talán tsoóri Mecséry János, kiváló katona, később altábornagy s a Mária Terézia-rend lovagja. Szül. 1770. Győr, † 1832. Lincz. Tizennyolcz éves korában, a török háború kezdetén (1788) lépett a hadseregbe; 1793. vezérkari főhadnagy (itt már kapitányúl említve, 24 éves korában.) «Immer mit Auszeichnung dienend, fand er doch erst im Feldzuge des Jahres 1799 Gelegenheit sich besonders hervorzuthun« (Wurzbach, i. m.). – Thürheim, Die Reiter-Regimenter cz. művében (II, 54. l.), említi Mecséryt 1790-ben mint az Eszterházy-ezred hadnagyát; s 1796-ban Mecséry Dánielt, mint az ezred kiváló kapitányát (Gedenkblätter, II 156. l.)
Wurzbach, i. m. (Schwarzenberg életrajza.)
Lássuk már most az esetet Dévay előadásában; «Az ellenség Picardiában nagyszámú segélycsapatokat vonván össze, a herczeg [York] valamennyire visszavonúlt, mert az ellenség igen nagy és erős sereggel támadott; de a Trojanvill mellett folyt csatában őt legyőztük s alezredesem tíz, magam pedig három ágyúját és hét lőszerkocsiját elfoglaltuk, s a többiekből [a futókból] sokat levágva Schwarzenberg herczeggel együtt egészen Cambraiig visszaüldöztük».*
«Non diu postea magna auxilia in Picardia aquirente hoste aliquantulum semet Princeps retraxerat. Nam revera nos hostis forti et vallida [sic] manu agressus; quem tamen in proelio apud Trojanvill devincentes, cui meus Vice Colonellus 10, Ego vero 3 tormenta cum 7 munitionis curribus ademimus; reliquos que cum Principe Svarczemberg caesis multis usque ad Chambre [Cambrai] fugavimus.» Dévay, i. f. 8. l.
Nem lehet kétség arról, hogy a közölt két szöveg egy és ugyanazon fegyvertény, a câteau-i lovasroham előadásának kétféle változata. Eltekintve az enigmatikus «Trojanvill» névtől, melyet még a Károly főherczeg hadtörténeti munkájához csatolt részletes hadi térképen sem lehet felfedezni, sem hozzá hasonlóval azonosítani,* az összes időbeli és tárgyi mozzanatok összevágnak. Nagy felmentő seregről van szó, mely Landrecies ellen támad; különösen pedig arról a szárnyáról, mely a York herczeg alatt álló jobbszárny ellen vonúl fel; ebbe a jobbszárnyba volt beosztva – épen Otto tábornagy, a lovasroham megindítója alatt – Dévay Ferdinánd-ezrede is; az expediczió terepismerő vezetője, Mecséry, épen Dévay ezredebeli kapitány; Dévay maga mondja, hogy az ellenséget Schwarzenberg herczeggel együtt üldözi. Az ágyúkat is együtt zsákmányolják: az elvett 32 ágyúból maga a Ferdinánd-ezred tizenhármat, a 29 lőszerkocsiból hetet zsákmányol; csak a többi illeti Schwarzenberg ezredét s a tizenkét angol nehéz lovasszázadot. Az elért fényes siker dicsősége tehát egészen egyenlő arányban vagyis teljes egy harmadrészben a magyar Ferdinánd-huszárokat s vitéz parancsnokukat illeti; sőt minden valószínűség szerint ennél is több, mert mint könnyű lovasok bizonyára ők jártak elül a támadásban.*
Dévay az ő számtalan portyázása révén ép oly jól ismerhette ezt a vidéket, mint Mecséry, az expedíció vezetője, ki ezredebeli tiszt volt. Nem csoda, ha oly helyeket is ismer, melyek a nagy hadtörténeti munkákból kimaradtak. [Troisvilles? = Háromfalu?]
Erre a fegyvertényre utalhat Marczali is, mikor Landrecies ostromáról szólva kiemeli, hogy: Különösen az Eszterházy-huszárok (ez évben már Ferdinánd-huszárok] szereztek akkor nagy dicsőséget.» (I. m. X, 442. l.
Miután így az ellenséget egészen Cambraiig űzte vissza, Dévay most ott megállapodott s figyelő állásban naponkinti szerencsés összecsapásokkal tartotta vissza az ellenséget, míg negyednapra (április 30) Landrecies, melyet addig az osztrák ágyúk félig rommá lőttek, megadta magát.*
«hic aliquot dies subsistentes et quotidie feliciter rem agentes (quo tempore etiam Landress˙ expugnatum est).» Dévay, i. f. 8. – V. ö. Károly főhg IV, 202. és Meynert, VI/b, 22. l.
Azonban a francziák a câteau-i csata napján az osztrák hadállások egész vonalán támadásba mentek át; s míg itt vereséget szenvedtek, addig az osztrák jobbszárnyat vezénylő Clerfayt Tournay körűl elfoglalt állásai ellen jelentékeny sikereket értek el: Lilleből kiindulva áttörtek a belga határon s miután Clerfayt ellenük vezetett seregét visszaverték, Tournayvel szemben elfoglalták félkörben a Tourcoingtől egészen Courtraiig terjedő állásokat.
Coburg fővezér, hírt vevén Clerfayt szorongatott állapotáról, erősítésűl odaküldte York herczeget a parancsa alatt álló hadosztálylyal, melylyel május 3-án érkezett Tournaybe. Odaérkezett Dévay is a Ferdinánd-ezreddel, miután parancsot vett, hogy a herczeg hadosztályához csatlakozzék. Május 8-án a francziák Tournay előtt ismét támadtak. Egyik hadoszlopuk, miután néhány előcsapatot visszaszorított, egészen York herczeg hadállásaihoz ért; de erre a York-hadosztály támadásba ment át s visszaverte őket. A mint Dévay mondja: «annyira visszavertük, hogy csak Lille vára falai alatt tartotta bátorságosnak megállapodni; magam a balszárnyon számos ágyúját elvettem s átküldtem a herczegnek».*
Károly főherczeg i. m. IV, 202–3. l. E hadműveletek szakszerű leírásával teljesen összevág Dévay előadása: «Mandatum advenit [Landrecies elfoglalása után] ad oras Turne [Tournai] cum copiis sub Principe York descendendum esse; et brevi duas tresve post dies ex parte civitatis Lill [Lille] hoste cum multis copiis [50.000 embere volt] in nos irruente in principio aliquantum agmina nostra pressa sunt, verum ad ultimum adeo ipsum rejecimus, ut non nisi sub moenibus arcis Lill consistere tutum putaverit; Ego eotum in levo Exercitus Cornu existens complurima tormenta ipsi ademi et ad Principem transferri curavi.» I. f. 8. l.
Dévaynak ezt az előadását a Tournay melletti ütközetről, mely május 10-én folyt le, mindenben megerősíti Otto tábornoknak ugyanez napról kelt tábori jelentése, mely nagy magasztalással szól a vitéz huszárezredes e szerepléséről:
73. Franczia gyalogság a XVIII. század végén.
(Ebner metszete Seele rajza után.)*
73. Franczia gyalogság a XVIII. század végén. I. (209. l.) Ebner metszete Seele rajza után a Szépművészeti Múzeumban, «Französische Infanterie» aláírással.
«A főherczeg Ferdinánd-huszárok ezredese, Dévay, – úgymond –, a ki a támadást az ellenség balszárnya ellen egymaga vezényelte, mindent ismeretes és már sokszor kipróbált okosságával és vitézségével vitt véghez s a legtöbb része volt e győzelem szerencsés sikere kivívásában». Ezredéből e heves harczban elesett 35 ember, megsebesűlt Szabó főhadnagy s még 90 huszár.*
Relation uiber die unter dem 10 May 1794 bei Tournay vorgefallene feindliche Action. Preq, d. 11. May, 1794. KrA, CA, Ber. Coburg, 1794, 1043. l. – «Der Erzhberzog Ferdinandsche Husaren Oberst Devay, welcher den ganzen Angrief auf den feindlichen linken Flügel commandirte, hat alles mit der bekannten und öfters erprobten Klugheit und Tapferkeit veranstaltet und das meiste zum glücklichen Erfolg des Sieges beigetragen.» – V. ö. Thürheim, Die R.-R., II, 57. l.
Néhány nappal e diadalmas ütközet után Dévay a következő levelet írta sógorának és reménybeli nászának:
«Hertain bey Turne [Tournai], d. 16 May 1794.»
«Édes kedves Sógorkám!» «Én hogy Úri leveledre elébb nem válaszolhattam, az az oka, hogy 17 Aprilistul fogva Anglus király fiának egyesűlt Armadájának Avandgárdáját commandírozom és annak Vorpostjait; így tehát meg lehet gondolni, hogy sem éjjel, sem nappal alig vagyon 2 órám nyugodalomra; az Úr Isten csudálatossan hordoz és tart bennünket friss egészségben. Mai napon öszve jött az Regementem, 10 Escadron, – 4 Leopold herczegh, 6 Anglus – és 2 [gyalog] Battaillon, nemkülömben 2 Odonell Frey Chor, 2 Comp. jágerokkal: ez az én Armadám. Imre Adjutans szolgálatot tészen nálam, igen jól viseli magát, tellyes contentumomra [megelégedésemre], de keveset aluszik; csak az te ajánlott imádságotok tart bennünket; kérlek benneteket tovább is [imádkozzatok értünk]. Elég ebek harminczadgyán fordúltunk meg mindketten; de az böcsület külömben nem engedi, Isten nekie.»
«17a Aprilis [április 17-én, Landrecies alatt] 10 ágyút nyertünk, vagy 500 Rabot; többet 1000-nél levágattam. 26(-án) Batalle [bataille=csata] vala; az Ellenség rajtunk jött, meg akarta Cambresit szabadítani, de mindenfelől visszavertük. [Ez az április 26-iki câteau-i vagy château cambrésis-i lovasroham!] Én 14 ágyút kaptam, vagy 1000 Rabot, több maradt 3000[-nél] az placzon [csatatéren] és mindenfelől keményen megverettetett. Másnap Fölséges Urunk Te Deumot tartatott. Most 10a (10-én) ide repűltünk Lill tájára, a hol az Ellenség Flandriában becsapott és Clerfé Fzmstr. [Clerfayt Feldzeugmeister, táborszernagy] corpussát [hadtestét] megnyaggatta kevesség, de újra szerencséssek valánk; vagy 30.000-ét, ki engemet megtámadt, visszavertük; csupán az Cavalleriával [lovassággal] 13 ágyúját vettük el és alkalmasint 4000[-et] vesztett. Más napon Fölséges Urunk is ide érkezett, igen kegyes vala hozzám, megszóllított, maga is beszélgetett nyájassan. Én vesztettem ez három nagyobb csatákban 46 Embert, 1 Tisztet, 64 lovakot és majd annyi sebeseket; de csak az Isten csudája vala, hogy csak annyit vesztettünk. Két-három nap alatt itt be akarjuk az Ellenséget zárni, csak az Úr Isten szerencséltesse Fölséges Urunkat.»
«Az boromat Moriában* confiskálták, mivel az Harminczadon az ostobák nem jelentették; kérlek azért, Édes Sógorom, küldgy nékem valami 2 akó borocskát ide, két hordókban, Bécsben Cromburg Urhoz; aztat ide fogják hozni az pénz Transporttal egyenként; különben megbetegszünk az itt való rosz életen.»
Talán Montreal, Koblenz közelében, a régi trieri érsekség területén, a mai porosz rajnai tartományban, Luxemburg határán.
«Crist szabót [ki valószínűleg leánya kelengyéjét szállította] hogy kifüzesse az Agens Bécsben, megparancsoltam; Mariska tehát rajta ne törődgyön, de jó gazdasszony legyen azomban, mert az pénz drága; az Agens is azt írja, hogy deponált pénzem elfogyott nála. Így ha valami szüksége lészen Mariskának, kérlek, adgyál nekie; köszönettel visszatérítem. Az Commissiókat el fogom végezni szorgalmassan; úgy Ferencz Eöcsémrűl is fogok gondoskodni, de most ideje nincsen. Csókollak 1000 [ezerszer] benneteket egyetemben, tisztelem M. [méltóságos] szomszédokat; élek, halok,
Édes lelkem, igaz szívű atyádfia
Sietve.
Dévay s. k. Obr.
Sietve.
Dévay s. k. Obr.
*
Coburg herczeg eddig a fősereg megmaradt részével még mindig Câteau előtt állott. Most elhatározta, hogy mindenek előtt Belgiumot szabadítja meg az ellenségtől. Ezért a fősereg Ferencz császárral együtt szintén eljött a tournayi táborba, hogy ott döntő csapást mérjen a francziákra. Ideérkezve, Coburg a sereget hat hadoszlopra osztotta, melyeknek május 17-én (tehát Dévay levelének kelte után való napon) hat különböző irányban kellett egyszerre az ellenségre támadniok. De a hat hadoszlop közűl csak kettő érte el a kitűzött pontot; köztük épen York herczeg hadosztálya, melynek előhadát – Tourcoing felé – ez alkalommal is Dévay vezette.* Ez expediczió részleteiről Dévay maga a következő leírást adja:
Károly főhg i. m. IV,204–5. l.
«Azalatt néhány nap múltán odaérkezett a hadsereg legnagyobb része, magával a császári felséggel, aki újabb hadműveletet rendelt el. Ennek értelmében York herczeg s vele Otto tábornok is válogatott csapatokkal Francziaországba nyomúlt át Tourcoing város ellen. Itt én az előhadat vezetve az ellenséget két táborából is kivertem s azokban az összes tábori felszerelést és élelmi szereket elfoglaltam. Ebben az állásban maradtam aztán egész éjjel folytonos apróbb csatározások között s a következő napon is egészen déli egy óráig, s mindaddig el nem hagytam, a míg Pichegru tábornok a hannoveraiakat és angolokat vissza nem verte. Így én is folytonos nagy veszedelem között visszavonulásra kényszerűltem Otto tábornok hadállásáig. A következő éjszakán is ebben a helyzetben tartottuk magunkat az ellenség sűrű csapataival szemben, a míg késő éjjel parancs nem érkezett, hogy csapataink egészen Tournayig vonúljanak vissza».* A mint látjuk, ekkor sem Dévayn múlt, hogy a tervezett általános támadás nem sikerűlt; a maga részéről a rája bízott feladatot ekkor is sikerrel teljesítette, a miért ismételt hivatalos dicséretben részesűlt.*
«Interea paucos post dies illuc cum majore parte exercitus, adveniente Ipsa Sua Caesarea Majestate, nova operatio instituta; ope cujus Princeps York cum selectis copiis et cum Ipso D. Generali Otto versus Turquen [Tourcoing] in Galliam progressus est; ubi Ego praecedentes copias ducendo duobus ex castris Hostem rejeci, captis ejusdem omnibus castrensibus requisitis et commeatibus; in qua positione etiam post innumeros minutiores conflictus tota nocte permanens usque sequentis diei horam primam meridianam et eousque nec discesseram, donec Generalis Püchegri [Pichegru] Hannoveranos et Anglos non rejecisset. Sic et ego me retrahere coactus usque ad Generalem Otto in maximo semper periculo; in qua positione etiam ante densa hostium agmina per noctem permansimus, sera dein nocte adveniente mandato, ut ad Torne [Tournai] copiae nostrae retrahantur.» I. f. 9. l.
«In dem Treffen bei Leers und Tourcoing den 17. und 18. Mai waren 4 Escadrons des Regiments [E. H. Ferdinand] unter Devay in der Avantgarde und wurden wiederholt belobt.» Thürheim, Die Reiter-Reg., II, 57. l.
E sikeretlen támadás után a szövetséges sereg három napig megmaradt Tournay előtt a Schelde felé húzódó magaslatokon. Végre május 22-én Pichegru tábornok a franczia sereggel rátámadt ez állásokra. Egész napig tartó makacs küzdelem után a szövetségesek nemcsak megtartották állásaikat, hanem azokból előtörve estére a francziákat visszavonulásra kényszerítették.* Dévay, ki e győzelmes csatában ismét a York herczeg parancsa alatt álló balszárnyon küzdött, a csata lefolyását így adja elő:
Károly főhg i. m. IV, 206. l.
«Itt harmadnapra nagy ütközet ment végbe. Pichegru tábornok egész haderejével hevesen támadott; hajnali félhárom órától kezdve egész késő éjszakáig folyt a harcz, de az ellenség rajtunk sehol áttörni nem bírt. Én a balszárnyon a mieinkkel és feles számú angol lovassággal az ellenség 2500 főnyi lovasságára támadtam s azt nagy veszteségével kétszer is visszavertem; s azon a tájon még a gyalogságát is két majorságból kivertem és megszalasztottam, a míg Pichegru tábornok, hadállásait elhagyva, vissza nem vonúlt.»*
«ibique tertia post die ingenti subsecuto proelio (dum nimirum Generalis Püchegri cum universo suo Exercitu copias nostras aggrederetur) a media tertia matutina hora seram usque ad noctem dimicando, nullibi tamen per nos perfringere valuit; hic Ego in laevo cornu constitutus, cum nostris et cum non paucis Anglici equitatus copiis 2500 hostilem equitatum aggressus bis ingenti suorum cum damno repuli et ex duabus possessionibus ea in parte hostilem etiam peditatum fugavi; interim Generalis Püchegri [sic] relicta situatione sua se retraxit.» I. f. 9. l.
... Az ütközetet követő napon Ferencz császár a vitéz ezredest maga elé hivatta a főhadiszállásra és személyesen tábornokká nevezte ki.*
«postero vero die per Suam Majestatem in Supremo Castrensi hospitio comparere jussus, pro Generali publicatus sum.» U. o. – E szerint Dévay 1794 május 22-ikén neveztetett ki tábornokká. Azonban a kinevezési okmány, mely megvan a zalabéri Horváth család levéltárában, már egy hónappal elébb kelt Bécsben, április 19-ikén. Szövege a következő: «An den Herrn Obersten und des E. H. Ferdinandischen Hussaren Regiments Commandanten Paul Devay. – Seine Majestät haben den Herrn Obersten in mildester Rucksicht seiner bishero geleisteten, und noch weiter fortsetzenden guten, und erspriesslichen Kriegsdiensten, bewiesene Tapferkeit, und anderen rühmlichen Eigenschaften, dahero zur Bestättigung allerhöchst dero Zufriedenheit vermög des unter allerhöchster Signatur ausgefertigten Patents zum Kaiserlichen Königlichen Obersten Feldwachtenmeister zu Pferd allergnädigst zu ernennen und den Herrn General Feldwachtmeister in dieser Eigenschaft mit der vom 28-ten Maij dieses Jahres anzufangen habenden erhöhten Charaktersmässigen Feldgebühr be˙ der Haupt-Armée zur belassen geruht. Welche allerhöchste Entschliessung dem Herrn General Feldwachtmeister zur Nachricht, guten Versicherung, und zu dem Ende bekannt gemacht wird, damit der Herr General Feldwachtmeister von der seitherigen Dienstleistung mit gehöriger Ordnung, und Richtigkeit auszutretten, und die weitere Bestimmung bei der Hauptarmée nach der Anordnung des Kommandierenden Herrn Generalen zu vollziehen bedacht bleiben möge. – Ex Consil. Aulae Bellico. – Wien, den 19-ten April 1794. – Extraditum vero Domino Impetranti; 11-ma junij 1794. – Fr. Gerstenbrand.
Dévaynak e kinevezése aztán a tournay-i táborban 1794 május 28-án kiadott legfelsőbb hadiparancsban hirdettetett ki.*
General Befehl dd. Tournay, am 28. May 1794: «Seine Majestät der Kaiser haben des Dienstes befunden, nachstehende Beförderungen in der Armee anzuordnen: ... zum General-Feldwachtmeister... Oberst Devay von EH. Ferd. Husaren.» – KrA, CA, Ber. Coburg, 1794, 1126. l.
A következő napon, május 29-én, a császár elutazása alkalmából újabb napiparancsot adott ki, a melylyel elbúcsuzott vitéz hadseregétől, megdicsérte eddigi magatartását s egyúttal beosztotta az újonnan előléptetett főtiszteket. Dévayt, az új tábornokot a balszárny élére helyezte.*
KrA, CA, Ber. Coburg, 1794, 1134. l
Dévay Pálnak e kitüntetéséről zalabéri Horváth Imre huszárhadnagy, az új tábornok szárnysegéde és reménybeli veje, boldogságtól áradozó szavakkal értesíti édes anyját, Horváth Józsefnét. E levél sok tekintetben korfestő. Először is a tősgyökeres magyar huszártiszt, – ki azonban már «bécsi educatióban» részesűlt, – németűl ír anyjának, a szintén törzsökös magyar Ugronovics-lánynak, a ki pedig saját bevallása szerint maga még «rosz német író».* A levélből kitetszik, hogy az ifjú rajongásig szereti, bálványozza jóságos mentorát; stílusán meglátszik a «Werthers Leiden» korszaka német szentimentalizmusának irodalmi hatása, s az a hódoló tisztelet, mely az akkori gyermekek részéről a szülőkkel szemben még a külsőségekben is megnyilvánúlt. A levél magyar fordításban így szól:*
Még 1801-ben is magyarúl ír egyik «drága asszony öccsének» ezzel a mentséggel: «megbocsásson, hogy magyarúl írok, de német író rosz vagyok.» – Szalabér, 1801 február 18. – Eredeti levél Barcza Károlyné úrnő birtokában.
Az eredeti kisebbített mása: 121. l.
«Esplechin, 1794 május 28-án.
Kegyelmes Asszony Anyám!
Ma vagyon a második legboldogabb és legörvendetesebb napom, melyet valaha életemben megérnem adatott. Mit gondol, drága Asszony Anyám, mit akarok mondani?... Nos, hallgasson meg! Ma ő Felsége a Császár legkegyelmesebben meghívta ebédre Petrasch generálist és – Kedves Papánkat!... A kedves jó öreg úr mint óbester ment oda, – s mint generális jött onnan vissza... Óh, mi öröm! Csak néhány szempillantásra lehetnék most én otthon! – avagy beh szeretnék most varázsló lenni; mily gyorsan teremnék most Szalabéren s hoznám meg ezt az örvendetes hírt kegyelmednek, drága Asszony Anyám; Mariskának s mind a többinek. Mivel azonban ez lehetetlen, azalatt is beérem azzal, hogy ezt a gyönyörű jelenetet megírhatom, a minek annyival inkább örülök, mert egészen biztosan hiszem, hogy első vagyok, a ki ezt az örömhírt valamennyiükkel tudatom. – A Császár (!) igen kegyes volt a generális úrhoz s előre megigérte neki, hogy legközelebb egészen biztosan megkapja a Terézia-rendet is. – Én Asszony Anyámnak le sem tudom írni örömömet; de alázattal kérem, ne nevezzen megint regényhősnek, az nem regényszerű [«romanhaft»], ha az ember azt igyekszik kifejezni, a mit igazán érez. Most azonban végeznem kell, mert ebben a pillanatban érkezik a parancs, hogy ma éjjel indulunk s reggel megverjük az ellenséget! Így hát jó éjszakát kívánok drága Asszony Anyámnak és minekutána jó Mariskámat és magamat további magas anyai kegyelmébe alázattal ajánlanám, alázatos kézcsókolásommal egyetemben maradok mély hódolással Tekéntetes Asszony Anyámnak alázatos engedelmes fia Horváth Imre.»
[Utóirat:] «Alázatosan kérem üdvözletemet Mariskának átadni; ne haragudjék, hogy ezúttal nem írok neki, de valójában nincs reá időm; most este 10 óra van és éjfél után masírozunk. Nővéreimet és öcsémet ezerszer csókolom.»*
«Esplechin, den 28-ten May 1794. Ew. Gnaden, Gnädigste Mama! Heute ist der zwe˙tglückliche und freudenvolle Tag, den ich je in meinem Leben erlebt habe. Was glauben Sie, liebe Mama? Was ich sagen will?... Nun höhren Sie! Heute sind zu Mittag zu Sr. M. dem Ke˙ser allergnädigst eingeladen worden General Petrasch und – unser liebe Papa! – Der liebe alte Herr gieng als Obrister dahin und ist – als – General wieder zurückgekommen... Oh welche Freude! Könnte ich nur auf einen Augenblick jetzt zuhause sein, – oder! wie gerne wäre ich jetzt ein Zauberer, wie geschwind würde ich in Szalabér seyn, und diese freudenvolle Nachricht Ihnen, liebe Mama, der Marie, und allen übrigen überbringen. Da aber diess unmöglich ist, so begnüge ich mich indessen damitt, dass ich diese so herliche Scene berichte, und mich umsomehr freue, weil ich gantz sicher glaube der erste zu sein, der diese so freudige Nachricht Ihnen – allen berichtet. – – Der Ke˙ser (!) war mit dem Herrn Generalen sehr gnädig und hat Ihm in voraus versprochen, dass er nächstens gantz zuverlässig auch des Theresia Ordens theilhaft werden wird.» «Ich kann Ew. Gnaden meine Freude gar aicht beschreiben, aber ich halte mir unterthänigst vor, dass Sie mich nicht wieder einen Romanhelden schildern, denn das ist gar nicht romanhaft, wenn man das sucht auszudrücken, was man würklich fühlt. Nun muss ich aber aufhöhren, denn in diesem Augenblick kömt der Befehl, dass wir heute Nacht marschieren und Morgen den Feind schlagen werden! Ich wünsche also Ew. Gnade eine guthe Nacht, und nachdem die Ehre habe, die guthe Marie und mich in dero ferneren hohen mütterlichen Gnaden unterthänigst zu empfehlen zusammen mit einem unterthänigen Handkuss, in tiefster Ehrfurcht Ew: Gnaden unterthänigst gehorsamster Sohn Emmerich v. Horváth m. p.» [Utóirat] «Ich bitte unterthänigst eine Empfehlung von mir an die Marie zu machen, Sie solle nicht böse sein, dass ich diessmal nicht geschrieben, aber ich habe in der That keine Zeit, jetzt ist 10 Uhr Abends u. nach Mitternacht marschieren wir. Meine Schwestern und meinen Bruder küsse ich 1000.»
Imrének e leveléhez maga az új tábornok a következő folytatást írja:
«Szerelmes drága kedves Sógorkám, Uri atyafiságos leveledet szokott ohajtással és tisztelettel vettem; örvendünk mindketten Imrével friss egésségteken, az Úr Isten tartson benneteket az én örömömre s vigasztalásomra. Én váratlanúl Fölséges Urunktól megjutalmaztattam, s eddig való sok kiállott nyomorúságunkat és nyughatatlanságunkat megösmerte; bőven ki nem mondhatom, mely kegyes vala, nem csak hozzám, de az egész Nemzetünkhöz is; maga dicsekedett Hazánknak hozzája való szeretetekkel, és segedelmekkel az mostani Recrutáknak állításában is. Melléje ültetett, szűntelen vélem beszéllett; meg is mondottam az igazat. Az Urunk jó, igen kegyelmes, ugyan Testvérei,... Károly és Joseff Herczegek.»
«Az pénzrül tészek is positive, hogy ki légyen minden adósság fizetve; már itt most szükségem nem lészen vásárlásra is. Az Decretumom nem tudom mibe fog kerülni az Generálisságért, nemkülönben az keresztért; ha szükségem lészen, foglak instálni, hogy érettem Bécsben letétessed; ugyan én nagy köszönettel visszafordítom. Az alatt is ezerszer ölellek csókollak benneteket, Kedves Magzatiddal; míg élek, holtig vagyok, Édes Sógorkám, igaz szívű atyádfia
Dévay s. k.
Gen[erális].»
Gen[erális].»
[Utóirat:] «Éppen Herczeg Couburghoz kell mennem.»*
Eredeti levél, Barcza Káolyné zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában.
74. Ferencz császár és magyar király.
(Franz Wieck műlapja Joh. Ziteur festményéről.)*
74. Ferencz császár és magyar király. (217. l.) Franz Wieck műlapja Joh. Ziteur festménye után.
*
Innentől kezdve Dévaynak, mint vezénylő lovastábornoknak még nagyobb feladatokra kellett vállalkoznia, mire már nemsokára alkalma nyílt. A francziák ugyanis a szenvedett kudarczok után Tournaynál már nem mertek szembe támadni; de megkerűlve az osztrák hadállásokat, azok hátában Oudenardeig nyomúltak előre, s e belga várost ostrom alá fogták. Dévay tábornok most York herczeg hadosztályából aa Ferdinánd főherczeg huszárezred három osztaga, egy O’Donell zászlóalj, négy vadászszázad, egy hesseni vadász-zászlóalj s egy könnyű és két nehéz hannoveri lovas segédcsapat élén s még más angol csapatokkal a Scheldén lefelé küldetett Oudenarde felszabadítására, melyet az ellenség már két nap óta sűrű ágyúlövésekkel bombázott. Vállalkozása itt is sikerrel járt; a 20.000 emberből álló ostromló sereget folytonos csatározásokkal zaklatva, már harmadnapon az ostrom abbahagyására és elvonulásra kényszerítette; ezzel megmentette a várat, az ott felhalmozott császári eleségkészleteket s a Schelde folyóban állomásozó számos hajót, rakományával együtt.* Pichegru serege most egész erejével más belga várak ostromához fogott, mit York herczeg és Clerfayt előre tolt hadosztályai (összesen csak 20.000 ember) nem bírtak megakadályozni. – Azalatt Jourdan tábornok egy más nagy franczia sereggel a Sambre völgyében nyomúlt előre és Charleroi erősségét vette ostrom alá. Coburg, a ki mindezideig tétlenűl vesztegelt Tournay előtt, most elhatározta magát, hogy e fontos pont felszabadítására vonúl. A Tournaytől a tengerpartig terjedő vidék védelmét tehát most York herczegre bízta az angol, hannoverai és hesseni csapatokkal s Clerfayt osztrák hadtestével; maga pedig a deréksereg zömével Jourdan ellen indúlt.* De megkésett; Charleroi a megérkezése előtti napon (június 25) elesett, Jourdan 76.000-nyi serege ellen pedig csak 46.000 embert állíthatott harczba. Ennek folytán a Charleroi alatt, Fleurus mellett vívott csatát elvesztette (június 26). Bár a szárnyakon az osztrákok visszaverték az ellenséget, s így a helyzet még tartható lett volna, Coburg most kiadta a parancsot az általános visszavonulásra, s a félig vesztett ütközetet ezzel a francziák döntő győzelmévé avatta.*
Károly főherezeg (i. m. IV, 207. l.) ez ostromot nem említi; e tárgyra vonatkozólag csak ennyit mond: «Die Verbündeten vertheilten ihre Truppen – sie schwächten sich bei Tournay, um eine bedeutende Abtheilung nach Oudenarde abzuschicken, welche die Schelde besetzen und sich jenseits des Flusses mit Clerfayt verbinden sollte, der bei Thielt stand.» – Dévay előadásából azonban megtudjuk, hogy ez intézkedésnek valóban kényszerítő oka volt. –«Subsequentibus dein diebus Sua Majestas cum Exercitu aliorsum procedens, Ego sub Principe York cum tribus E. H. Ferdinandi divisionibus, una legione Odonelli, 4 Venatorum Turmis una cum una legione Hessica venatorum et una levioris, duabusque gravioris armaturae Hannoveranis Equitum cohortibus nec non cum aliis Anglicis copiis ad arcis Odenár [Oudenarde] penes Scheldam situatae solvendam obsidionem missus sum, quam duabus jam diebus hostis multis tormentorum ictibus quassaverat; qua occasione assiduis tumultuariis proeliis cum hoste conflixi usque adeo, ut 3-is post die ea 20 milibus constans hostilis exercitus per me indesinenter infestatus relicta arcis obpugnatione aliorsum perexerit [sic]; taliter igitur arcem salvavimus una cum copiosis in Schelda existentibus navibus et commeatibus Caesareis.» I. f. 9. l.
Coburgnak Tournayből 1794. június 21-én York herczeghez intézett hadiparancsa szerint: «Bei meinem durch die dringenden Umstände an der Sambre veranlassten Abzug mit der Armee habe ich die Ehre Eu. Kön. Hoheit das Kommando aller K. K. und alliirten Truppen von Nieuport bis Valenciennes längst der ganzen Gränze zu übertragen. – KrA, Ber. Coburg, 1794, 1467. l.
Károly főherczeg i. m. m, 208–213. l. V. ö. Schlosser, i. m. XVII, 366. l.
E csata után York herczeg is parancsot vett, hogy a vezénylete alatt álló balszárnynyal Mechelnig vonúljon vissza. Az angolok visszavonulását az egész úton Dévay tábornok fedezte, közrefogva az angol csapatokat; s mikor az ellenség is Mechelnig ért, ismét Dévay akadályozta meg a Schelde folyón való átkelését és (június végén s július elején) tíz-tizenkét napon át feltartóztatta, s eközben az összes hadiszereket a városból az ellenség elől elszállíttatta és biztonságba helyeztette.*
«Sed non multo post propter infelicem infra Mobes [Maubeuge] et Charlemont [Charleroi] copiarum nostrarum pugnam etiam Principi York demandatum, ut se cum copiis suis usque Mechlinium retrahat; quorsum etiam donec non appulimus, ego semper Anglicas copias cum agmine meo claudebam et Mechlinium 10 vel 12 diebus (quamquam Hostis Scheldam saepius trajicere voluerit) eousque donec ex civitate armamentarium totaliter efferri non curaverim, feliciter conservavi.» Dévay, i. f. 9. l.
Coburg herczeg e visszavonulás közben háromszor is meghagyta Dévaynak, hogy csapataival Kray tábornok parancsa alá a fősereghez csatlakozzék. Így már június 27-ikén a fleurus-i csata utáni napon, mikor az általános visszavonulást elrendelte, magának követelte Dévay dandárát York herczegtől.* Az angol seregek biztonságáért aggódó herczeg azonban mindannyiszor visszatartotta. Végre június 21-ikén Mechelnnél elhagyván a York-hadtestet, a legnagyobb veszedelmek között átjutott Löwenbe, a hol szerencséjére még ott találta Kray tábornok hadosztályát; melyhez parancs szerint utasítva volt.* Maga a fősereg már Tirlemontnál táborozott, hová július 9-ikén érkezett. Dévaynak, ki eddig az angol sereg visszavonulását fedezte, most (Kray hadosztályának keretében) az a feladat jutott, hogy a fősereg hátát födözze. E czélra Coburg Tirlemontban, július 11-ikén kelt rendeletével tekintélyes haderőt rendelt alája: 10 század Ferdinánd-huszárt, 4 század ulánust, 6 zászlóalj szerb és 6 zászlóalj szlavóniai gyalogost, s 4 zászlóalj tiroli vadászt.* Július 15-ikén Kray hadosztálya már kénytelen volt az ellenség elől Löwenből kivonúlni* a Tirlemontig hátrálni, míg a fősereg onnan Landenig vonúlt vissza. Innen jelenti Coburg július 18-ikán, hogy az ellenség 17-ikén Tirlemontig nyomúlt, de előhadunk onnan visszaszorította; másnap pedig (18-ikán) Dévay és Nauendorf generálisok nehány lovasosztaggal Tirlemont előtt lesbe állottak, hogy ismételt előnyomulása esetére oldalba támadják. Az ellenség előörse, – 100 lovas és 200 gyalogos – csakugyan mutatkozott is, de a mint huszáraink rájuk támadtak, a legnagyobb sietséggel visszavonúlt.*
Witterze, 27 juni 1794. – «General Kray hätte bei einer erfolgenden Retraite... mit beiden Generalen Fröhlich und Devay mit ihren unterstehenden Truppen über Ath, Hall, Brüssel und Löwen der Hauptarmee zu folgen.» Ber. Coburg, 1794, 1525. l.
Lásd a 147. lapon közölt térképet.
Ber. Coburg, 1794, 1633. l. (Truppenvertheilung.)
Károly főherczeg i. m. IV, 217. l.
Ber. Coburg, 1794, 1712. l.
75. Mecheln főtere.*
75. Mecheln főtere. (121. l.) Újabb felvétel után.
Ezután Dévay ujabb parancsot vett Coburgtól, hogy Tirlemont és Jodoigne között a legszorosabb ügyelettel őrizze a Namur felől odavezető utat, mivel az üldöző ellenség akkor már dél felől is fenyegetett. Dévay a mondott útszakasz elfoglalására indúlva, már útközben ellenállásra talált s az üldöző ellenséget csak tábori tüzérségével bírta visszaszorítani.* Míg ő az ellenséget így feltartóztatta, a fősereg, mely addig a Tirlemont és Saint-Trond között Orsmael falu felett emelkedő magaslatokat tartotta megszállva, megkezdte a további visszavonulást (július 20). Most Dévay tábornok, folyvást fedezve a fősereget, Tirlemont-t szállotta meg, melynek védelme rája bizatott. A további eseményeket ő maga így adja elő:
Károly főherczeg, i. m. IV, 217. l. – Dévay szereplésére vonatkozólag: «Quamquam autem per Principem Coburg jam ternis vicibus ad me cum copiis meis exercitui conjungendum et Anglos relinquendos citatus fuerim, a Principe York tamen semper retentus, tandem Levanium inter maximas et periculosas hostiles difficultates adveniens, ibi Dominum Generalem Kray reperi; ita denovo accepto a Principe Coburk mandato, ut intra Tirlamon [Tirlemont] et Sodom [Jodoigne] situatam viam Namurensem vigilantia aurarem maxima, movi; sed jam in itinere cum hostilibus copiis confligere coactus, quos vel maxime ope tormentorum curulium reprimere debui.» I. f. 9–10. l.
«A várost [Tirlemont-t] kellő őrséggel megrakván, magam a többi csapatokkal a város mögött foglaltam állást. Az ellenség már másnap nagy erővel megtámadott; a várost egészen az nap délig tartottam, de végűl a túlerő előtt meghátrálni kényszerűltem. Előbb azonban kivontam az őrséget s még aznap alkalmas helyen [Tirlemont és St.-Trond között] hadállást foglaltam csapataimmal. A következő napon [július 22. táján] az ellenség ismét nagy sokasággal rám támadt; de én ellenállottam, s reggeltől egészen késő estig harczoltam vele, különösen abban reménykedvén, hogy – a mint Alvinczy tábornok és Waldeck herczeg biztattak – mihamarabb elegendő segítséget kapok, mivel a fősereg is megütközni szándékozik az ellenséggel. De mert a deréksereg – nem tudni mi okból – nem mutatkozott, egészen reggelig ugyan még ott maradtam, de végre is St.-Trondig vonúltam vissza, a hol Hadik tábornok* csapataival egyesültem.»*
Valószinűleg futaki Hadik Károly gróf, ki ez évben Dévayval együtt nyerte el a Mária Terézia-rend lovagkeresztjét.
«Ejectis Levanio D. Generalis Kra˙ copiis et derelicto per Exercitum nostrum Tirlamonio, qui colles penes Osmaël occupaverat, meae defensioni Tirlamon civitas comissa est; in quam etiam debito praesidio injecto me cum caeteris copiis post civitatem collocavi. Sed die altera me hostis valida cum mano aggrediens, usque ad meridiem feliciter civitatem protegebam; tandem tamen cedere debens multitudini, extracto ex civitate prius praesidio eadem die adhuc in comodo loco copias meas collocavi. Sequenti vero die dum me de novo hostis aggrederetur, a mane usque ad seram noctem cum Ipso dimicando ea nimirum spe fretus (uti D. Generalis Alvinczy et Princeps Valdek me assecurarunt) quod nimirum debitas suppetias aquisiturus sim et quod Ipse adhuc etiam exercitus confligendi cum hoste animum habeat; sed nescio qua de causa exercitus amplius non comparente Ego ad matutinum usque tempus ibi permanseram, sicque dein usque ad Szent Thron [sic] me retrahendo cum D. Generali Hadik copiis me conjunxi.» I. f. 10. l.
Dévay ezen előadásából akaratlan is kicsendül azon érzett boszúsága, hogy sikeres védekezése meddő maradt s még itt is cserben hagyta a hadvezetőség lanyhasága. Az előnyös hadállás, a melyet ő itt elfoglalt, éppen a neerwindeni csatamező volt, hol az előző évben seregünk oly dicsőséges győzelmet aratott. Coburg kishitűsége annyival inkább bánthatta, mert hisz (a mint maga mondja) a saját szárnysegéde, Waldeck herczeg – Mack tábornok utóda* – által adott ígéretét sem váltotta be, s a nagytekintélyű Alvinczy* altábornagytól nyert biztatás is hiábavaló maradt. Azok után a sikerek után, melyet a hadjárat folyamán a maga hadosztályával annyiszor kivívott, méltán elvárhatta, hogy a főparancsnokság végleges kitakarodása előtt legalább még egy komoly kísérletet fog tenni a császári sereg jó hírnevének helyreállítására.
A tournayi csata óta. «Der Kaiser Franz hatte die Armee verlassen, um nach Wien zurückzukehren, und an Mack’s Stelle stand General Fürst Waldeck Coburg zur Seite». Károly főherczeg, i. m, IV, 211. l.
borbereki Alvinczy József báró (1735–1810), ki a hétéves, bajor örökösödési és török háborúban is kitűnt s Ferencz császár katonai nevelését vezette, Belgrád ostroma óta már altábornagy volt. Az itt leírt franczia hadjáratokban kitűnt Neerwindennél, Landrecies ostrománál, Charleroi és Fleurus mellett mint hadosztály-parancsnok. (Wurzbach, Alvinczy életrajza.)
A várt segítség helyett Dévay csak utólagos elismerést kapott Coburgtól ez napi (július 20) vitézi magatartásáért. A tábornagy ugyanis ez esetről még aznap a következő jelentést küldte Wallis grófhoz, a haditanács elnökéhez:
«Az ellenség elfoglalta Tirlemont-t s a városból St.-Trond felé vezető úton Hagedovenig nyomúlt előre, s miután ágyúival és mozsaraival ezt a helységet felgyújtotta, onnan Dévay tábornok előörseit visszaszorította. De Dévay tábornok őt lovassági ágyúiból jól irányzott tüzeléssel minden további előnyomulástól visszatartotta, s az innenső magaslatokon megtartotta állását.»*
KrA, Ber. Coburg, 1794, IV, 1714. (Woordt, 20. July 1794.)
*
Azalatt a fősereg folyton hátrált; július 22-ikén Maastrichtig ért, a hol két nap múlva (július 24.) átkelt a Maas folyón. Dévay azonban az utóhaddal még jó ideig Maastricht mellett maradt, hogy az ellenséget még ezután is feltartóztassa. Innen kelt július 30-ikán Horváth Józsefhez írt újabb levele, melyben érdekes foglalatját adja az újabb hadi eseményeknek és bennük való szereplésének. A levél így szól:
«Édes drága kedves Sógorkám! Az Én régi hallgatásomrúl, kérlek, meg ne botránkozzál, mivel régtűl fogvást az Anglus Armádával együtt Brigádommal detasírozva valék és éppen távul létele miatt Armádánknak legkissebb alkalmatosságom nem volt írnia; úgy postát sem kaptam egyebet, ha nem Anglián keresztűl; mely felett kétséges valék, hogy levelem kezetekben juthasson. 21a mult holnapban [június 21-ikén] szabadúltam meg onnand nagy nehezen, mivel Herczeg York éppen el nem akart bocsájtani, de Herczeg Couburg FMarschall parancsolattyának ellen nem állhatott; így utól értem Armádánkot Níderlandban – már Retirádában, – ahol mindenütt utól az Armádánkot flankírozni kelletett, és a mi nagyobb, éjjel-nappal az Ellenséggel bajom vala. Mi odahagyánk Níderlandot, de talán... szánszándékkal, mivel okunk rá tellyességgel nem vala; reménlem, ez által Fölséges Urunk régen ohajtott békességet akarja közelíteni, mivel maga látta, hogy ezen gaz Nép egyebet nem érdemel, hanem az Francziáknak által hadni, az kik nagyobb emberségre az Gillotinnal fogják eőket Resonra hozni.»
«Mi most Mastrik körűl és háta megett vagyunk; Isten tudgya, mit dolgoznak az Cabinetumokban; én reménlek békességet. Jobban is cselekszi Fölséges Urunk, mivel a többi Alliatusaink [szövetségeseink; – különösen ekkor már a poroszok] csak távuladrúl nézik az mi sok verekedésseinket! – Beteges állapottal is valék – újra! Az Regement Chirulgus [felcser, orvos] pedig az Ispitályban távul volt tűlem, így csak az Úr Isten segített ki az colicábúl; még most is medicinázni kelletik. Magam is örömest látnám végit ezen rosz háborúnak. Imre nálam vagyon mint Adjutans; igen jól viseli magát, contentus [megelégedett] vagyok vele; beteges állapotomban is gondozkodott felőlem. Édes kedves Atyámfia, az Campagnia [campagne – hadjárat] végével engedd meg, hogy quietállyon; talán nagyobb örömünkre és vigasztalásunkra lészen egybekerülések [ha lemond tiszti rangjáról és jegyesét, Máriát elveszi], hogy néhány kevés napjaimra örömem legyen bennek. Többet fog profitírozni Törvény tanulásban és gazdaságban, mint sem katonasága után; még kezit vagy lábát elveszti; most pedig egésséges, és az Úr Isten megőrizte, noha elég része volt benne, mert sok volna leírnia a’ mi veszedelmünket mind kettőnknek. Mit használ az Ober Hadnagyság vagy Kapitányság, ha nyomorúlt kuldús marad. Kérlek azért, Édes Lelkem, resolutiódat; mert kedved és akaratod ellen semmit sem akar cselekedni. Kiért engemet is kért és ostromol; de Én igazán helyben hagyom magam is.»
76. Franczia gyalogság a XVIII. század végén.
(Ebner metszete Seele festménye után.)*
76. Franczia gyalogság a XVIII. század végén. II. (225. l.) L. Ebner metszete Seele rajza után a Szépművészeti Múzeumban «Französische Infanterie» aláírással.
«Dobay végett kértem magam is az FML [Feldmarschalllieutenant] Ottót; ajánlotta, de e bizonyára csak Németh Ember, már idegeneket hozott volna az Regementhez; de az Bellicumtúl [fő haditanácstól] kemény parancsolat vagyon, ok nélkűl senkit se praetereállyanak az Inhaberok [ezredtulajdonosok]. – Most tűrhető Egésségem kezd újra lenni.. Én csipkéket szaladóban vettem; megválik, hogy fognak teczeni. Az Maria Theresia ordóját megatták. Egyebet nem írhatok, ezerszer csókollak, úgy kedvesseidet; Imre kezeidet [csókolja]; leányomat atyai kegyelmedben ajánlom és benneteket ölelvén, míg élek vagyok s maradok
Édes Lelkem holtig hív szolgád
Dévay m. p. Grlis.
Mastrik mellett 30-a July 1794.»*
Eredetije Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő birtokában.
A mint e levelében is említi, e hadjárat folyamán, – éppen mialatt Oudenardeot felszabadította az ellenség támadásától – érte Dévayt az a kitüntetés, hogy felvétetett a Mária Terézia-rendbe. A rend káptalana, Lacy Ferencz gróf rendkanczellár elnöklete alatt 1794 július 7-ikén tartott ülésén avatta a rend lovagjává. Vele együtt egyidőben számos magyar vitézt ért hasonló kitüntetés. Borbereki Alvinczy József a nagykeresztet kapta, krajovai és topolyai báró Kray Pál a parancsnoki keresztet; a lovagkeresztet Dévay Pálon kívül elnyerték ugyanez ülésen: ternovai Sztipsics József, báró Duka Péter, vásárosnaményi Eötvös Károly, báró Suhay Ferencz, marosnémeti és nádaskai Gyulai Ignácz gróf, futaki Hadik Károly gróf és Szereday Antal.*
Hirtenfeld, Der Militär-Maria-Theresien-Orden.
*
A hátrálás ezután német területen is tovább folyt. Coburg herczeg egyelőre Roermonde és Lüttich között állapodott meg, míg a francziák Antwerpen elfoglalásával befejezték Belgium elfoglalását s onnan York herczeget tovább üldözték Hollandiába. Egymásután elestek most a hadjárat elején elfoglalt s most magukra hagyott franczia várak is: Condé, Valenciennes, Le Quesnoy és Landrecies. A bécsi udvar ezek után – már későn – visszahívta Coburg és Waldek herczegeket s a fővezérlettel Clerfayt táborszernagyot bízta meg, a ki most már keveset tehetett, sőt mikor Jourdan Maastrichtnál átkelt a Maason, Jülich feladásával még a Roeron túl is a Rajnáig vonúlt, és seregét két részre osztva Kölnnél és Düsseldorfnál e folyón is átkelette (október 5). A sereg már csak itt érezhette magát biztonságban. Dévay tábornoknak az a terhes feladat jutott, hogy ez egész «retro itineratio» tartama alatt a visszavonuló sereg hátát fedezze. Ő maga így jellemzi ekkor való szereplését:
«Innen [St.-Trond-tól] a hadsereg számtalan apró csatározás közben lépésenkint a Rajna felé tartott. Magam az egész visszavonuló uton mindig a hátvédet vezettem.»*
Dévay, i. f. 10. l. – Lásd az alábbi jegyzetben.
A visszavonulás különben igen lassú volt. A Maason átkelt fősereg még az egész augusztus hónapot Roermonde, Maastricht és Lüttich között töltötte, a folyóra támaszkodva, míg Kray parancsa alatt álló előhada – melynek egy részét Dévay vezényelte – még mindig innen maradt a Maason és a Tongresig előnyomúlt franczia előhaddal nézett farkasszemet, s ez egész hónapon át feltartóztatta átkelését a Maason. Coburgnak augusztus 6-ikán kelt jelentése szerint Tongres és Maastricht között folyton folytak a csatározások; a francziák többször előretörtek, mire Kray elhatározta, hogy Dévay két diviziója közreműködésével lesből cselt vet nekik; Coburg elrendelte, hogy a siker érdekében a vállalathoz maga Dévay még hat század Ferdinánd-huszárral csatlakozzék.*
Fouron-le-Comte, 6. August, 1794. – Ber. Coburg, 1815. l.
Augusztus 20-ikán még változatlan a helyzet. E napon jelenti Coburg a haditanácsnak, hogy az ellenség erősítéseket kapott és újból nyugtalanítja a még mindig Tongres és Maastricht között álló Kray-féle utóhad előörseit.
Hogy ezeket «nyakáról lerázza», úgymond («um sich diese vom Hals zu schaffen»), Kray azt javasolta neki, hogy az ellenséget augusztus 19-ikén hajnalban megtámadja. Miután Coburg ehhez beleegyezését adta, Kray a mondott napon megkezdte a támadást két hadoszlopban, melyek egyikét «báró»* Dévay tábornok vezette. Az utóhad lovassága és könnyű gyalogsága oly gyorsan támadt az ellenségre, hogy egymásután öt táborhelyét elfoglalta s a franczia előörscsapatokat mindenünnen kiverte s Houtainig visszaűzte. Dévay tábornok a maga csapataival a Faar völgyét teljesen kitisztította az ellenségtől s a Tongresen innen való magaslatokat is megszállotta. Erre az ellenség a lüttichi országút felől és más irányban is jelentékeny erősítéseket kapott, mintegy 8000 lovast és gyalogost, a kik felvették a megfutamodott előörsöket; ugyanekkor Tongres felől érkezett segítségére más 4000 ember, a kik Dévay csapatai ellen fordúltak. Mivel most már az egész franczia előörsláncz fel volt riasztva s még egyre érkeztek az erősítések, sőt már nehéz ütegeik is felvonúltak, Kray elrendelte a visszavonulást; de az ellenség, látván csapataink elszánt magatartását, nem mert üldözésükbe fogni.
Dévay ekkor már a Mária Terézia-rend vitéze volt, miről fentebb szóltunk; ezzel jogigényt szerzett a bárói czímre, s noha e rangot forma szerint csak 1800 elején kapta meg, a jelentések 1794 nyara óta már gyakran az előlegezett bárói czímmel említik.
Kray báró bizonysága szerint csapataink dicső hírnevüknek ez ütközetben is megfeleltek, de különös dícséretet érdemelt ki újból Dévay tábornok, bátor és okos viselkedésével, valamint a Ferdinánd-huszárok vitéz tisztje, Begány őrnagy is.*
Fouron-le-Comte, 20. August, 1794. – Ber. Coburg, 2039. l.
Sokkal tovább azonban a helyzet már nem volt tartható. Az osztrákok 83.000 emberével szemben a francziáknak Pichegru alatt 75.000, Jourdan alatt 116.000 emberük volt; a több mint kétszeres túlerő előtt már nem lehetett megállani. Szeptember elején a francziák Lüttich alatt átkeltek a Maason s lassú előhaladással szorították seregünket a Roeron is át egészen a Rajnáig, melyen az osztrákok (már Clerfayt alatt), mint mondottuk, október 5-ikén keltek át. *
Károly főherczeg, i. m. IV, 220–223. l.
*
77. Csapatszemle a császári és királyi csapatok felett.
(Egykorú metszet a M. Tört. Képcsarnokban.)*
77. Csapatszemle a császári és királyi csapatok felett. (229. l.) Színes metszet a M. Tört. Képcsarnokban. Aláírása: «Vorstellung der K. K. Haubt Arme bei Semlin wie folche das Grosse Quare Formiret in Mai 1788. | l. Seine K. K. Maiestät Josephus II. 2. Ihro K. Hoch. Erzherzog Franz von Österreich. 3. Excellentz General Feldmarschal Lac˙. 4. 5. 6. die Hoche Generalitätt. 7. die Hungarische Noble | Leibgarde. 8. die Gallisische Noble Leibgarde. 9. die Schweren Kirassir Regimenter. 10. der Berg Branika mit K. K. Artilleri. 11. die Fre˙parti. 12. die Chvallocher. 13. die Husaren. 14. die | Grenadier. 15. Füsillirs. 16. die Hollaner. a. die festung Belgrad. b. die neue festung Semlin. c. die Donau. d. die Sau. e. die Sauspitze. f. die Krieges Insel. g. die K. K. Scheicken. h. das K. K. | Feldlager. i. Zervinka. k. Banosze. l. Kraljove. | Wien im Verlag bei Lucas Hochenleitter Kunst und Buchhändler am Kohlmarkt dem grünen Fassel gegenüber Nro 1180.»
E hosszantartó lassú visszavonulás alkalmával is, mint rendesen, Dévay volt az utolsó, a ki meghátrált. Még szeptember 6-ikán is Maastrichtban találjuk; onnan írja újabb levelét reménybeli nászának:
«Szerelmes drága kedves Sógorkám!
«Hozzám bocsájtott atyafiságos kedves leveledet vettem; igen sajnossan értem, hogy az fürdőnek kevés haszna lehetett; az Úr Isten vigasztallyon jobb Egésséggel, tiszta szivembűl ohajtom; a mellett légy nyúgott elmével, jó kedvvel, mert ez legtöbbet adhat az Egésséghez. Híjában törjük, gyöttrük magunkat, mivel csak úgy kell mindeneknek megesni, a mint az Úr Istennek tetszik, legyen az eő Szent Akarattya. Mit tehetünk rula, hogy reánk bocsájtotta az Szükséget; másban, ha jók leszünk és meg fogjuk érdemleni, ki fogja pótolni; patiencia, barát táncz!»
«Imre fiad felől valamint előbbi levelemben megírtam, igen jól forgattya magát; jó gazda, minden adósságából kivetkezett, igen contentus vagyok vele minden réménségem felett; ugyanazért eltökéllettem magamot, hogy quietállyon; mit fog nyerni katonaságával, ha tovább forgattya is, ha egy esztendő alatt kapitányságra menne is? – mindenkor az magáét fogja elkölteni mellette; mostani világban senkinek sem javaslom az Hadi Életet. A mellett mindennap várhattya magára, hogy keze vagy lába nélkűl maradhat; így magad sem ellenzed, reménlem; akaratod ellen legkissebbet sem akart cselekedni. Ha az Úr Istennek úgy teczett öszve kerűléssek, légyen meg; Én reád bocsájtom és általadom, hogy helyettem is atyai áldást erezd reájok; én minden atyai hatalmamot általadom néked. Úgy einrichtolják [rendezzék be] magokat, a mint legjobb és üdvösségessebb; nékem nincs több ennél az egynél, örömest látnám tehát, ha öreg napjaimra vigasztalást érhetnék. Hogy az többi gyermekeidnek terhére ne légyenek, lakjanak Heves Vármegyében az én kevés jószágomban, éljenek belőle, gazdálkodgyanak, amint legjobb, mert senkinek sem tartoznak jobban, mint magoknak; ott találnak, az mi szükséges. Esztendőnként 600 frtokat adok konyhájokra, az mi az Majorságbúl ki nem telne; a mellett egyebet is, miben szükségeket fogom látni. Te pedig, Édes Atyámfia, adgyál fiadnak, a mit legjobbnak és üdvösségessebbnek fogsz gondolni; csak adósságot ne csinállyanak, mert az legnagyobb ellenségem; jövendőben pedig úgyis minden az eövék lészen. Az mit látnál szükségesnek az Einrichtungjához Leányomnak, csináltasd meg, úgy mint Édes Annya, én köszönettel meg fogok érette füzetni; bánj úgy vélek, a mint legjobb és legüdvösségessebb; többi gyermekeidnek, kérlek, legkisebb rövidséget ne tégy, – nem is akarom.»
«Én innend meg nem szabadúlhatok, mivel az böcsület bennem meg nem engedi, úgy Fejedelemhez és Hazánkhoz való Hívségem, mivel most szükség vagyon leginkább reánk ily veszedelmes világban. Adná az Teremtőnk, hogy az Egek békességet nyújtanának és ezen veszedelmes Háborútúl megszabadulhatnánk: és nékem is lehetne szerencsém tégedet kedves gyermekeiddel ölelve megcsókolni minyájatokat.»
«Én kívánságod szerént megvettem az csipkéket, reménlem, fognak teczeni. Úgy rendeld el közöttök gyermekeiddel, hogy kinek kinek gusztussa szerént légyen. Imrétűl egyebet is küldök, ha lehet. Az alatt is Téged ezerszer ölellek, csókollak, úgy egyetemben minyájatokat és még élek, vagyok s maradok Édes kedves Atyámfia, holtig igaz híved s sógorod
Dévay
m. p. Grlis.
m. p. Grlis.
Mastrik d. 6a 7br 1794.»
[Utóirat:] «Az méltóságos Bottyányit és Grófnét alázatossan tisztelem; az Eöccse, B. Stilfrid, az napokban volt nálam friss egésségben; épen Mastrikban meglopták, szerencsétlen vala.»
«Amint észre vettem leveledbűl, örömestebb látnád, ha szolgálna tovább is Imre; bizonyára nincs mit kapni rajta és annak nyomorúttya lennie; jobbnak gondolom, iffiu esztendeit ha másképpen folytattya, mintsem itt híjában elvesztegeti. Az Úr Isten adott nekie jó elmét, másképpen is szolgálhatja Hazáját, Fejedelmit.»*
Eredetije Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában.
*
Mialatt Dévay ezeket írta, a harcztéren is szerető gondoskodással készítve elő egyetlen leánya boldog jövőjét, a francziák már erősen szorongatták seregeinket. Neki is követni kellett tehát a visszavonuló fősereget, mely a mint írtuk, október 5-ikén, tehát e levél kelte után egy hónappal vonúlt át a Rajnán. A fősereg nyomában neki is át kellett kelnie a folyón. Düsseldorfnál ment át a vízen dandárával, miután Maastrichttől kezdve folyvást az utóhadat vezette, folytonos csatározások között. Mint emlékiratában mondja: «Ezután a magyar Császárhuszár- és Főherczeg Ferdinánd-ezreddel és nehány emigráns csapattal Düsseldorf tájára küldettem, hogy ott mindenfelé szorgos vigyázattal legyek.»*
«Inde pedetentim post innumeros minutiores conflictus exercitus versus Rhenum tetendit quem etiam feliciter transjecit: fin qua retro itineratione Ego semper postremas copias ductitabam; hinc cum Hungarico Caesareo et E. H. [Erzherzog] Ferdinand Regiminibus cum nonnullis emigrantium copiis versus Düsseldorf ad diligenter observanda omnia missus». I. f. 10. l.
78. Dévay Mária.
(Egykorú pasztellkép gróf Wickenburg Márk tulajdonában.)*
78. Dévay Mária arczképe. (233. l.) Eredetije gróf Wickenburg Márk tulajdonában.
Az átkelésnek mellékkörülményeiről zalabéri Horváth Imre anyjához intézett leveléből értesülünk, mely nehány nappal utóbb, 1794 október 14-ikén kelt. Ezúttal Imre már magyarúl ír anyjának; obsitja már küszöbön áll, s nagyban készül a hazautazásra és lakodalomra. Ime a levél:
«Montfort,* 14-dik Octoberben 1794.»
Valószínűleg helyesen: Mintard, Düsseldorf közelében. Montfoord Hollandiában van Utrecht mellett; más Montfort nevű helységek Francziaországban; a Rajna meIlett ily franczia hangzású nevű helyet nem találni.
«Érdemem fölött való Tekéntetes Aszszony Anyám!»
«Tekéntetes Aszony Anyámnak 27-dik 7beri kegyessen hozzám bocsájtott Levelét mély fiúi érzékenséggel olvastam, mivel abbul több s’ nagyobb kegyes Grátziáját, s’ Anyai szívét, hogy sem érdemlettem, tapasztaltam. Édes Aszszony Anyám! méltoztasson tovább is bennünket kegyes Anyai Grátziájában megtartani, mi minden Tehetségünkbül azon fogunk gondoskodni, hogy naprul napra érdemesebbek lehessünk, oly ritka példájú Szülőknek szeretetére, és kegyességekre.»
«Hogy hamarébb nem udvarolhattam levéllel, oka az: mivel kéntelenítettünk az Rajna wizén által jőnni. Istennek légyen hála – mégis szerencséssen minden vesztés nélkűl ezen az nagy wizen általjöttünk, noha az ellenség nyomunkban jött; mert alig hogy két óra belé tölt, hogy által voltunk, még az Hidunk sem volt egészlen le szedve, már az ellenség is az wiznek túl partján meg jelent, s’ reánk által puskázott. Ha az utak az sok essőkkel nem lettek volna oly nagyon megrontva, bizonyos az: hogy galibánk lett volna az wiz mellett, de így nem gyühetett oly sebessen utánnunk. Most tsöndességben élünk, s’ talán egy pár hét mulva az ármádiát is bé fogják quártélozni.»
«Magam is ugy reménlem, hogy leg föllebb két hét múlva itt lészen quietálásomnak Resolutiója, s’ tehát ugy gondolom, hogy 4 hét múlva utnak adhatom magamat, s’ 5 avagy leg föllebb 6 hét múlva oly szerencsés lehetek Édes Aszony Anyámnak kezeit megtsokolhatni, kedves Mariskámot pediglen az többiekkel együtt megölelhetni. Tsakhogy valamennyünknek, kiváltképpen pediglen Mariskának szomorúságára nehezen lehet valami belőle, hogy Méltóságos Generalis Urunk [Dévay] személlyessen meg jelenhessen, mivel az Udvartul kemény parantsolat vagyon, semmiféle Tiszteket, nem tsak még Generálisokat szabadsággal el ereszteni. Ez valójában valamennyünknek legnagyobb szomorúságunkra lehet; mind azonáltal, minthogy ugyszólván lehetetlenség, meg köll magunkat győzni s’ tsak azon az Ur Istent kérni, hogy további veszedelmekbül s’ szerentsétlenségekbül is szerentséssen ki hozza; Atyai Szeretetét és Áldását tudom, hogy meg nem vonja tőlünk, s’ ezeket magammal le fogom hozni, ezek pedig mostani állapotunkban legszükségessebbek. Azért, Édes Aszony Anyám, alázatosan kérem, méltoztassék szegény Mariskát vigasztalni, iszen mind egy okos személy, maga is azután által fogja látni, hogy lehetetlenség ellen senki semmit se tehet.»
«Magam ugyan alig várom azon szempillantást melyben meg fogok jelenni; most Rosika is [huga, Rozália] s’ az ötsém is othon vagynak, s’ így az egész Familia együtt lészen. Az Rosikával correspondáltam, s’ ő nekem ?gen szép leveleket írt, én nem régen néki megént írtam, hanem még Posonban, tehát nem is tsudálkozom, hogy nem felelt, mivel az levelem bizonyossan már nem lelte Posonban; hiszen nem sokára személlyessen fogunk egymással beszélgetni, hidgye meg édes Aszony Anyám! hogy alig várom eőket meglátni.»
«Hogy Bátyámnak s’ a Hugaimnak oly keveset írtam, méltoztasson édes Asszony Anyám excusálni, valojában ez a sok march idestova, azonkívül az nem is kevés dolgaim nagyon akadálloztattak mindeniknek írni, ezen tul volna üdőm, eleget irni, hanem most már ugy is nem sokára meg fogjuk egymást látni.»
«Hogy ha édes Aszony Anyám méltoztatik ezen levelemre hamar felelni, tehát még itt érem, de azután immár nehezen, én mihelest az Resolutiot meg kapom, mingyárt alázatossan tudtára fogom adni induló s’ érkező napomat.»
«Hogy el mult Levelemben bátorkodtam alázotossan kérni; Mariskával egész Bétsig előmbe jönni, alázatos bocsánatot kérek, valojában magam is lehettem volna olyan okos meg gondolni, hogy az sok okokra nézve nem lehet, és hogy mindeneknek meg szerzésére még elég üdő lészen, hogyha az dolgot egyszer magunk közt el fogjuk végezni.»
«Ujságokkal nem udvarolhatok, mert jót semmit se irhatok, roszszal pediglen senkit sem kivánok meg szomoritani; az Bor jó volna, ha már el érkezet volna, mert noha ama hires Rajna vize mellett vagyunk, még is igen drága.»
«Addig is – még személlyessen szerencsém lészem, édes Aszszony Anyámot tisztelhetni, – magamat s’ Mariskámat további kegyes Anyai Grátziájában és Szeretetében alázatossan ajánlom s’ alázotoss kéz tsokolással holtig valo leg méllyebb Fiui Tiszletettel maradok Tettes Asszony Anyámnak! legalázotossabb s’ legengedelmesebb Fija
szalabéri Horváth Imre m. p.»
«az Hugaimat s’ öcséimet ezerszer tsokolom.»*
Eredetije Barcza Károlyné úrnő birtokában. (L. 117. l.)
Ugyanaz nap, mikor Horváth Imre e sorokat írta, maga Dévay is fölkereste levelével Imre anyját. E levél indító oka egészen más természetű volt. A zalabéri kúrián valami félreértés támadhatott a nagyasszony és jövendőbeli menye között, melynek okát csak sejthetjük. Dévay Pál alább álló levele tartalmából arra következtethetünk, hogy Mariska a házhoz járó fiatal emberek Imre ellen való besúgásainak és könnyelmű pletykáinak hitelt adott s ezért jegyesére megneheztelt és duzzogni kezdett; – talán panaszkodott is ellene. A nagyaszszony, ki már ekkor anyósnak érezte magát, e miatt szemrehányásokat tehetett reménybeli menyének, melyeket a hevesvérű fiatal ara valószínűleg nem fogadott illő tisztelettel és megalázkodással. A tekintélyét féltő nagyasszony erre panaszos levelet írt a generális apának, a ki erre adott válaszában ugyancsak megmutatta, hogy szerető apai szíve mellett is fegyelmi kérdésekben leányával szemben sem érti a tréfát és ha kell, katonás erélylyel tud fellépni; – a mint alább álló leveléből kitetszik:
«Drága kedves Sógor Asszonkám, egyetlen egy jó atyámfia!»
79. A zalabéri Horváth-kuria.
(Eredeti olajfestmény után.)*
79. A zalabéri Horváth-kuria. (237. l.) Az eredeti olajfestmény gróf Wickenburg Márk tulajdonában.
«Hozzám bocsájtott Uri leveledet valamint nagy örömmel kezdettem olvasni, csak hamar annyi boszúságot okozott rosz Leányomnak gorombasága és makranczos erkölcse; tán az ördög bújt beléje, meg nem foghatom; jól, igazán és szentűl mondod, hogy Bécs és nagy városok ronttyák el az iffiu személyeket és az gaz Romancz könyvek [regények]; íme ide zárt levelembűl által láthatod, mit írtam nékie; olvasd el, és bepecsételten add kezében; megparancsoltam benne, hogy magát alázza meg, bocsánatot kérjen és újra azon légyen; hogy tüled (a kit én mindenek felett böcsülök és tisztelek s nekie Édes Annya helett rendeltem) kegyelmet nyerhessen és gratiádban megint bejöhessen, külömben én tűlem semmi atyai kegyelmet nem várhat, contót se tégyen [számot se tartson] reája. Én bizonyossan tudom, hogy Imre legkissebb okot sem adott reája, sőt oly kedvemben járt, annyit szolgált, kivált betegségemben, körülöttem, melyért tartozom neki holtig megszolgálni. Az iffiú csupa jó erkölcscsel tellyes, jó gazda, és mintha nem is a régi volna; nekem örömem és vigasztalásom vagyon benne és egy jó, derék embert reméllek belőle; és hamarább tenni fogja secularis [világi] statusban szerencséjét mind sem katonaságban; itt az idejét híjában fogja vesztegetni, mivel több geniussa vagyon hozzája [a polgári élethez]. A mint riad [a mint látszik], csak aligha azon rosz iffiu Inkey valamit nem, vert az fejében, mind azonáltal nem ítíllem, mert nem ösmérem az Embert; ki kell Leányom Asszonynak rukkolni véle, akar hogy, akar mint; addig is pedig anyai gratiádban és gondviselésedben alázatosan ajánlom, kérlek is az Istenért, hogy engemet többrűl többre ne gyötörjön és szomorítson. Te okos személy vagy, úgy bánj véle, a mint legjobb, ne vond meg atyafiságodat tűlem; Én minden hatalmamot által adom néked.»
«Mi az Rajnán által jöttünk egész Armadánkkal szerencsésen; talán békességre czéloznak az dolgok; az Úr Isten engedgye; akkor első dolgom lészen lemenni tiszteletedre. Imre felől pedig ne gondozkodjál; midőn az Resolutiója elérkezik, Istennek szent hírével útnak fogom bocsájtani, semmi szüksége nem lészen. Egyedűl nékem fog nehezen esni, nála nélkűl lenni; de mit vagyon mit tenni, pacientia; addig pedig nem látom módgyát, hogy megszabadúlhassak, ne talántán megrontanám szerencsémet örökre. Egyébb ugyan hátra nincs, hanem egy Regementre [ezredtulajdonosságra] ha lehet még szert tenni, mivel Fölséges Urunk ajánlotta; meggondolhatod tehát, mi az oka szenvedésimnek és nyughatatlanságimnak. Édes Lelkem, tarts meg engemet igaz hajlandóságidban, szeretetedben; Én is élek, halok éretted; vezesd jó útra azon rosz leányomat; már nem oly gyermek, hogy által ne láthatná jövendőbéli boldogságát és szerencséjét; külömben ez világon minden mulandóság, hanem ha az Úr Isten gyermekekkel megáldaná, az nekem örömem és vigaztalásom lészen, – annak utána, hogy az örökké való boldogságot elnyerhessük. Kérlek, válaszolj levelemre, írjál mennél előbb, én pedig, míg többet írhatnék, csókollak minyájatokat és míg élek, alázatosan maradok Édes kedves Atyámfia, holtig alázatos szolgád
Dévay m. p. grlis
bey Milheim* am Rheinfluß d. 14. 8br 1794.
Mühlheim, nem messze Düsseldorftól, Essen és Duisburg között, – vagy Mühlheim Köln tőszomszédságában, ugyancsak elég közel Düsseldorfhoz. Hogy a levél melyikben kelt, itt nem tudjuk eldönteni.
[Utóirat] «P. S. Az Regement [Ferdinánd-ezred] Brigádám alul elesett és az Császár Magyar Lovas Regementyét [császárhuszárokat] adták Brigádám alá helyiben. Ez is szép, jó Regement, csakhogy az másiknál ösmerősebb voltam. Ha az Úr Isten éltet, ennek is jó hírét nekie fent igyekezem tartani. Az Méltóságos Gróff Bottyanit Mlgos Gróffnéval együtt alázatosan tisztelem, úgy kiss Rozikát csókolom eő nényével, nem külömben Ferenczet; többet írnék, de most üdőm sincs, bús Ember is vagyok az jó Leányom cselekedetin; ily nyomorúltak az Atyák gyermekeik miatt».*
Eredeti levél, Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában.
Nemsokára e levelek írása után, a mint Imre levelében már előre megírta, «az ármádiát» csakugyan «béquártélyozták».
Egy hónap múlva már az az öröm érte Dévayt, hogy reménybeli vejét, ki addigra ohajtása szerint megkapta obsitját, «Isten szent hírével útnak bocsájtathatta». Erről szól alább álló újabb tudósítása (1794. november 6-áról) zalabéri Horváth Józsefnéhez:
«Drága kedves Sógor Asszony!»
«Ime Én Imrét Istennek szent hírével és megérdemlett tűlem kitelhető minden áldásokkal útnak bocsájtottam; 400 frtkat adtam úti kölcségre neki, magának is volt még ednehány aranykája; jól gazdálkodott, mert minden adósságát kifüzette a mind ide zárt specificatióbúl kiteczik és obligatoriussokbúl [kötelezvényekből]. Nékem tellyes contentumom [megelégedésem] volt benne, és kár lenne tovább iffiu esztendeit katonaságban vesztegetni, mert Hazájának is és Nemzetségének Civilis Statusban [is] jól szolgálhat. Az Úr Isten jó erkölcscsel, észszel, tudománynyal megáldotta, jóra fordíthattya; reménlem is, hogy vigasztalásod és örömed lészen benne, melybűl én is részesűlhetek még jövendőben. Az többit Te reád bízom, édes Atyámfia; Én mindenben akaratodhoz és kívánságodhoz szabom magamot. Bécsben semmit sem mulat; kívánom azért, hogy egésségessen jusson kebeledben és frissen tisztelhessen benneteket, az többiről tőle fogok várni, mit fog onnand hazúl irnia; Én mindenképpen megnyugoztatom szívemet. Itt csupa nyomorúság a mi életünk; az Úr Isten adgyon békességet, hogy én is mennél előbb ölelhesselek kedves gyermekeiddel; tudom, hogy remélletlen mingyárást postára ülnék és sem éjjel sem nappalom nem lenne, még benneteket nem tisztelhetnélek. Addig is pedig ohajtva várom tudósítástokit és életem fottáig [fogytáig] vagyok, és míg élek, alázatosan maradok
Édes Atyámfia, holtig igaz szívű atyádfia szolgád
Dévay m. p. Grlis
Benráth [Benrath, a Rajna partján Düsseldorf közvetlen közelében]
d. 6a 9br 1794.
[Utóirat:] «Az csipkéket tőle elküldöttem, nem tudom teczeni fognak-é? és innend mit vihetnék még, ha Isten ő szent Felsége életben megtart?»*
Eredeti levél, Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában.
*
80. Pichegru.
(P. Ch. Coquerel metszete Périé Hilaire rajza után.)*
80. Pichegru franczia tábornok. (241. l.) Pierre Charles Coquerel metszete Hilaire Périé rajza után.
Noha most a zord időjárás beállta után úgy a franczia mint a szövetséges seregek zöme téli szállásokra vonúlt, egyes hadműveletek még a télen át is folytak, kivált Hollandiában, a hol Pichegru – miután Belgiumot már teljesen elfoglalta – York herczeg angol és hollandi csapatait mind tovább északra szorította. Clerfayt tábornagy most Alvinczyt küldte egy segédsereggel Hollandiába az angolok támogatására. Egy ideig sikerűlt is a Maason való átkelésüket feltartóztatni, de mikor deczember 22-ére az összes vizek, még a tenger széle is befagytak, a francziák a jégen akadálytalanúl nyomúltak előre észak felé. York herczeg és Oránia herczege Angliába menekűltek; Hollandiában forradalom ütött ki; a hadsereg feloszlott; s az új batáviai köztársaság február 23-án szövetséget kötött a franczia köztársasággal. Ez események közelről érdekelték Dévay tábornokot, a ki Düsseldorf táján egész közel volt a hollandi határhoz. Mint mondja; azon a télen a folytonos mozgalmak és nyugtalanságok miatt csapatai sokat szenvedtek; ő maga a tél folyamán Clerfayt fővezérrel többször a hollandi határra ment, hogy a Hollandiában operáló Alvinczyvel az összeköttetést fenntartsa.*
Károly főherczeg, i. m. IV, 226–8. l. – Dévay: «revera ea hyeme propter continuos motus et inquietudines copiae nostrae multum passae sunt, saepius praesente nobiscum ipsa Excellentia sua Klerfe˙t in Hollandiae limitibus, ubi jam cum alio exercitu D. Generalis Alvincz˙ extiterat». I. f. 10. l.
Ily folytonos fáradalmak között végezte be az ötvenkilenczedik éve körül járó Dévay tábornok a franczia háború harmadik évét. A kifogyhatatlan számukkal állandóan túlerejű, a folytonos csatározásokkal fegyelemhez és kitartáshoz szoktatott, forradalmi lendületű, fanatizált és fanatizáló franczia seregek ezúttal is föléje kerűltek a szövetséges seregek hivatásos katonáinak, a kiket ezúttal is megbénított az erőforrások elégtelensége és messzesége, a hadvezetés erélytelensége és seregeik heterogén összetétele.
*
Az immár három évig tartott háború küzdelmeinek és fáradalmainak eredménytelensége által okozott nyomott kedélyhangulatában érte Dévayt az a vigasztalás, hogy ez év deczemberében hírét vehette leánya szerencsés végleges eljegyzésének az annyira szívéhez nőtt derék Horváth Imrével. E jó hír fölött érzett bensőséges örömének ad kifejezést a másik örömapához, zalabéri Horváth Józsefhez intézett következő levelében:
«Drága kedves Sógorkám, Édes Atyámfia!»
«Én éppen tegnap kaptam leveledet, nagy vigasztalással. Engedgye az Úr Isten, hogy örömünkre, vigasztalásunkra légyenek. Én által adtam eddig is atyai hatalmamot, most pedig duplázva; helyettem is terjezd reájuk áldásidat, én most egyebet nem irhatok. Hogy pedig megfosztattam azon örömtűl, melyben nem részesűlhetek jelenlétemmel, valójában fájlalom, de láttya Isten, róla nem tehetek. Kértem az Commandírozót [Clerfayt táborszernagyot], ki nékem jó Uram, de azt felelte, hatalmában nincsen; tehát pacientia, Isten nekie; csak jók légyenek, Istent féllyék és jó keresztények maradgyanak, mert különben Isten áldássa nem lészen rajtok; az többi mind híjába valóság, mulandóság. Eczersmind gazdálkodni is szükséges, mert az nélkűl az világon nem lehet boldogúlni. Ha az Úr Isten békességet ad, azon leszek, hogy éjjel nappal hozzátok repűlhessek és benneteket ölelhesselek, addig is az Úr Isten oltalmában ajánllak benneteket és szerencsés boldog új Esztendőket ohajtok Úri Contentumod szerént, testi lelki áldásokkal, kedves magzatiddal és egész Úri házaddal, a hova rekesztem Kublics urat is úri házával és minden jó barátidat. Ha az Gróff Bottyány odahaza lett volna, instáltam volna [őt] és Nagyságát [nejét], helyettem atyai áldássát adta volna reájok, kiket alázatossan tisztelek és kérem gratiájában megtartani bennünket méltoztassanak.»
«Édes Sógorkám, te disponály és szereztesd meg nékiek, a mit szükségessnek gondolsz; én köszönettel megadom költségedet. Most, igaz, hogy magam is egy kiss szükségben voltam az Regement Commandónak által adássával, de hála Istennek, ezen is szerencséssen által estem; három száz aranyat kellett füzetnem, a kiben hat száz forinttal adós vagyok. Kérlek Édes Atyámfia tégyed vélem azt a gratiát, Karl úr Agensomnak tétesd le, hogy megszabadúlhassak, köszönettel (midőn az Úr Isten leviszen) megadom; ez pedig Bécsben ki fogja füzetni. Az alatt is pedig magamot néktek feláldozom és míg élek, alázatossan vagyok Édes kincsem Atyámfia, Te holtig való igaz szolgád atyádfia
Dévay m. p. grlis
Benráth d. 23a Xbr [deczember] 1794.
[Utóirat:] «Örvendek, ha Bécsbűl szerencsésen visszafordúltál és Úri Házadhoz jutottál».*
Eredeti levél, Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában
