IV. Dévay tábornok az 1795. évi hadjáratban.
IV.
Dévay tábornok az 1795. évi hadjáratban.
Dévay tábornok az 1795. évi hadjáratban.
(Szerepe a heidelbergi ütközetben; – elfogja Oudinot tábornokot; – részt vesz Mannheim visszafoglalásában; – megveri Landstuhlnál – a Bajor Pfalzban – Saint-Cyr tábornokot, s a francziákat Zweibrückenig szorítja vissza.)
A következő 1795-ik év hadjáratában az osztrák-magyar sereg magára maradt nehány délnémet állammal. Belgium és Hollandia elveszte után az angol segítség elmaradt, Poroszország pedig, mely már az előző évi hadjáratban is igen lanyhán vett részt, ez évben Baselben békét kötött. A francziák most is túlerőben voltak: 200.000 emberükkel szemben a szövetségesek csak 170.000 embert állíthattak. Mindazáltal Clerfayt okos vezetése alatt csapataink szerencsével harczoltak és jelentékeny sikereket értek el, melyekből rész jutott a mi Dévaynknak is.
A franczia seregek régebbi lendülete ez évben jelentékenyen alább szállott. A rémuralom bukásával megszűnt a köztársasági kormány könyörtelen, semmi áldozattól vissza nem riadó erélye. A megelőző téli hadjárat nagyon megviselte a franczia csapatokat; a legénység felerésze a kórházakban feküdt, a lovak java része kidűlt; a tartalékerőforrások kiapadóban voltak. Ehhez képest támadásuk is soká váratott magára; a nagyobb hadműveletek csak szeptemberben kezdődtek.*
Luxemburg, melyet a francziák már télen körűlzároltak, június 24-én adta meg magát. Mainzot is már tavaszszal ostrom alá vették. – Károly főherczeg, i. m. IV, 262., 265. l.
Ehhez képest Dévay generális is még jó ideig tétlenségre volt kárhoztatva; 1795 első hónapjaiban még mindig ott vesztegelt a Düsseldorf melletti Benrath helységben kijelölt állomásán, a hol türelmetlenűl várta leánya lakodalmának hírét. A levelek azonban soká elmaradtak; csak január 31-ikén érkezett az első tudósítás Imre hazaérkeztéről, mire válaszúl február 2-ikán a következő levelet intézte Horváth Józsefnéhez:
«Drága kedves Sógor Asszonyom, Édes Atyámfia!»
«Én harmadnapja vettem első leveleiteket, melyet Imre hazajövetelirül még Novemberben írtál; nem tudom mire vélni, az üdőtűl fogvást legkissebb tudósítássát sem vettem sem egyiknek, sem másiknak; reménlem, eddig öszve kerűltek. Édes Atyámfia, agratulálok azért, ha megesett, az uj Házasokhoz; eczersmind Gratiádban és Anyai kegyes malasztidban ajánlom Leányomat; Én érettek mindent meg fogok tenni, csak jók légyenek, egymást szeressék, és az Te Annyai szeretetedet megérdemelhessék.»
«Itt sem Háborurúl, sem pedig Békességrül kevesset tudhatunk; a mint az Úr Istennek teczik, légyen az eő szent akarattya, csak az Úr Isten erőt, egésséget adgyon. Az kemény Tél uralkodik rajtunk; magamon is nagy catharus vala, de már szűnik. Ohajtom, hogy friss egésségben találhasson levelem; kedves magzatiddal együtt minyájatokat ezerszer csókollak és kérlek, parancsold meg, tudósítsanak az iffiuk; de ennyit mondok: három hét előtte, és utánna az új Házasoknak [a mézes hetek] nem igen sok nagyon odahaza; már most pedig elmúlván azon napok, megkívánom, hogy írjanak és tudósítsanak állapottyukrúl; elég volt eddig az bolondgyát járni.»
«Imre fiam Uramat kértem, hogy egy Szakátsot fogadgyon számomra és szerezzen valahol; újra tehát ime emlékeztetem. Egyébb ujságot nem írhatok; az jó Isten tudgya, mi lészen belőlünk; alig várom azt a szent órát, hogy láthassalak, tisztelhesselek benneteket, és ölelve csókolhassalak. Addig is atyafiságos szeretetedben ajánlottan még élek, vagyok s maradok Édes egyetlen egy atyámfia, Te holtig való igaz atyádfia
Dévay m. p. Grlis.»
Benráth, d. 2a február 1795.*
Eredeti levél, Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában.
Azalatt az előző hadjárat fáradalmainak, viszontagságainak utóhatásai kezdenek mutatkozni a tábornokon. Már ebben a levelében is említi «catharusát»; nemsokára rheumatikus fájdalmak is kezdik gyötörni, melyeket különben keresztényi megadással és bölcselkedő nyugalommal tűr, amint kitetszik alább álló, további két hét múlva írott leveléből:
«Benráth, d. 15 febr. 1795.»
«Drága kedves Sógor Asszonyom! Hozzám bocsájtott atyafiságos uri üdvözlésedet mely nagy érzékenséggel vettem, szinte oly nagy buzgósággal köszönöm; az Úr Isten füzesse meg és minyájatokat ezerszer s meg ezerszer csókollak, minyájatoknak köszönöm rúlam való megemlékezésteket.»
«Én előbb válaszoltam volna, de csak mái napon foghatok pennát kezemben; az kimondhatattlan Reomatismus annyira megkínozott, hogy csak alig tudtak az Doctorok tűle megszabadítani, mindenféle coficokkal [kóficzokkal] és visicatoriákkal; már most hála Istennek az jobb karomat bírom, semmi baja nincs; az balban még kevesség benne vagyon, de minden órán helyre fog állani; úgy által esek rajta és egésséges lészek. Az Töröknek sem kívánom azt a fájdalmat, – hanem az francziáknak inkább, mivel ezek okozták; de ha békességet csinálnak, azokkal is szívesen dispensálok [azokat is fölmentem], hogy annál hamarább tisztelhesselek benneteket. Csak úgy vagyon a mi dolgunk: öreg katona, egész kuldús; – pacientia, már most mind jól vagyon, legyen Istennek szent akarattya. Az iffiakot tisztelem, csókolom; követem, hogy levelekre nem válaszolhattam, egésségtelenségem miatt, de minden órán fogok nékiek is írnia; csak jók legyenek, szeressék egymást, az Úr Istent kérjék és hozzá folyamodgyanak, az többi mind jó lészen, tudom és igírem, meg fogja őket segíteni. Minden órán gondolkozzonak az Életek folyamattyárúl: czifraság, urizálás, pompa – mind híjában valóság, mulandóság; csendessen kell kezdeni élelmit az Embernek, és dücsősségessen, jó lélek ösmerettel végezni. Édes kincsem, Atyámfia, oktasd eőket élelmek folyamattyárúl; ha nékem megengedi az Úr Isten eczer közöttök lenni, fogom secundálni szép, okos oktatássidat. Reménlem is, hogy mindkettőnknek örömünk, vigasztalásunk lészen bennek. Az Leányom igíri, fogadgya mindent tetszésed szerént és akaratod szerént cselekedni, adgyon az Úr Isten nékie szent malasztot!»
«Innend az Békességrűl még semmi bizonyosat nem írhatunk, de én mégis reménlem. Azon gonosz embereket [itt nyilván Martinovicsra és társaira czéloz, a kik ellen akkor már folyt a felségárulási per] mingyárást kellene négyeltetni és akasztatni; mért nem férnek meg a magok bőrökben? Hol kívánhatnak nagyobb szabadságot, mint Édes Hazánkban? – Oly rosz Emberek vesztegetik a mi keserves fáradtságunknak jutalmát és egész Nemzetnek böcsületit; oly rosz Emberek miatt jó szíve Fölséges Fejedelmünknek idegenedik el!»
«Hollandiát is egészlen elborították az francziák; ilyformán az cave [kávé], czukor nagyon megdrágúlt. Én az Gazdasághoz egy jó Embert mernék recommendálni, az ki fáradathatlan; ösméri fiam Uram és sokat sem kellene füzetni neki; érti az mesterséget, tud pénzt csinálni, mindeneket reája lehet bízni, számot is venne kirül-kirül esztendőnként, ért hozzája.»
«Most többet nem irhatok, mivel az kezem is meg rezged [reszket]. Ezért atyafiságos szeretetben ajánlom magamat, csókollak egyenként benneteket és még élek, holtig alázatossan vagyok s maradok Édes kedves Sógor Aszonyom holtig igaz szerető atyádfia Dévay m. p. G.»*
Eredeti levél, Barcza Károlyné úrnő birtokában.
Úgy látszik, Dévay egészségét csakhamar teljesen helyreállították a doktorok által alkalmazott «kóficzok és visicatoriák»; már a következő hónapban – tavasz kezdetén, mint az emlékiratában mondja – elhagyta állomáshelyét, hogy a felsőrajnai hadsereghez csatlakozzék. – A harcztéri helyzet az újra megindúlt 1795. évi hadjáratban inkább kedvezett a mi seregeinknek; a Rajna vonalát bírva biztos hadműveleti bázisúl, az innenső parton könnyebben védhető helyzetben voltak, s közelebb saját segélyforrásaikhoz.
A francziák ez évben két sereggel operáltak, és pedig Jourdan az alsó Rajnán Mainztól Düsseldorfig és Pichegru a felső Rajnán Baseltől Mainzig. Ehhez képest Clerfayt is két részre osztotta seregét. Maga 90.000 emberrel Jourdan ellen foglalt állást, Mainz és Ehrenbreitstein rajnai várakra támaszkodva, az alsó Rajna mentén. A felső Rajna Baseltől Mainzig tartó szakaszának védelmét pedig 80.000 emberrel Wurmser tábornagyra bízta. E szakaszon a francziák Strassburg várára támaszkodtak, míg a szövetségesek Mannheim várának voltak birtokában.*
Károly főherczeg, i. m. IV, 253–266. l.
Ehhez a felsőrajnai, déli sereghez osztatott be Dévay tábornok is. Tavasz kezdetén – tehát föltehetőleg még márcziusban – Clerfayt fővezértől parancsot vett, hogy Kray tábornokkal együtt Mainz tájékára vonuljon. Itt azután dandárával a Mainz és Mannheim között elterülő rajnamelléki síkon kellett néhány hónapon át folytonosan ide-oda vonulnia.* A komoly hadműveletek hosszas halogatása már-már azt a reményt ébresztette, hogy a hadjárat egészen elmarad és a béke küszöbön áll; a szemben álló ellenséges seregek tisztjei is, úgy látszik, keresték a békés bajtársi érintkezést. Ezeknek a békereményeknek ad kifejezést Dévay legközelebbi levelében, melynek megírásakor már arról is tudomása volt, hogy leánya – immár mint fiatal menyecske, Horváth Imréné – áldott állapotban van. Ekkor Dévay már Mainztól délre, onnan mintegy 25 kilométernyire állomásozott a Rajna melletti Biebesheim faluban, míg a főhadiszállás Darmstadt mellett Gross-Gerau helységben volt. Május 27-én innen keltezett levele ekképen szól:
«Anno autem 1795-o ineunte vere ego et D. Generalis Kray ex supremi Marechalli Klerfeit mandato versus Moguntium [Moguntiacum = Mainz] copias nostras duximus, ubi post continuam huc et illuc tergiversationem Ego tandem... versus Freiberg profectus sum». Dévay, i. f. 10. l.
«Édes drága egyetlen egy Atyámfia, kedves Sógorasszony!»
«Az iffiaknak eczersmind három rendbéli leveleiket is vettem tegnapi postával. Isten tudgya, hol bujdoztak, de tellyes consolatióval [vigasztalással] olvastam minyájatoknak friss egésségtekrűl, mellyet tovább is tiszta szivembűl ohajtom. Részemrűl is dicsekedhetek, frissen vagyok és jó egésségem szolgál, áldassék az Úr Istennek érette szent neve.»
81. Wurmser tábornagy.*
81. Gróf Wurmser Dagobert Zsigmond tábornagy. (249. l.) C. A. Schweigerd: Oesterreichs Helden und Heerführer. III. Band. (Wien, 1854.) 517. l.
«Én reménlem, rövid idő alatt benneteket tisztelhetlek, mivel az Békesség bizonyosabb, mint nem; ha itt maradunk is még egykorig, Maródi-Compagniánk lészen és biztosak vagyunk az franczia fegyvertűl; azért adgya az Isten, hogy benneteket ölelve mennél hamarább csókolhassalak. Édes Atyámfia, csak azon kérlek, mostani állapottyára nézve oktassad Leányunkat, hogy egésségére vigyázzon, őrizze magát kivált az Tavasztúl, mivel ettűl függ jövendőbéli boldogsága.»
«Innend semmi különös újsággal nem udvarolhatok; mi innend a Rajnán, francziák pedig túlsó partyán barátságosan élünk; az Úr Isten megadgya azért az régen ohajtott Békességet; reménlem, betellyesedik még az téli prophecziám. Maholnap még reménlhetjük, hogy az francziák legjobb keresztények lésznek; inkább tartsuk szemmel az Burgust [burkust, – poroszt] és az Musquát [muszkát]; talán most is nagyobb Ellensége a mi Fölséges Udvarunknak, mintsem az Franczia. Errűl sok volna irnia; ha az Úr Isten eczer közitekben viszen, sokat mondhatok, melyet papírosra fel nem lehet jedczeni. Mi sokáig nem élünk, de bezzeg gyermekeinket érhetik még sok viszálkodások; mind azon által, ha jók leszünk, hadgyuk az Úr Isten szent rendeléseire, legjobban tudgya az.»
«Reménlem csak 15 nap múlva is többet és örvendetesebb híreket írhatok; mi mostanság nyugodalmassan vagyunk; az Gyalogság campíroz ugyan [szabad mezőn táboroz], de az Lovasságunk mind helységekben vagyunk; nékem úgy teczik, mind ha forpostot sem commandíroznék. Vélem itt Székely Huszár Regement és Kinzlig Chevall. [Kinsky-svalizsér, – chevaux-legers ezred], [és] 16 compagnia jáger vagyon; az Haubt quartír Gross Gerauban vagyon, nem messze Darmstadttúl. Mi pedig az Rajna partyán Mainz és Monhaim között, valami 30.000, Generalis Blankensteinnal, kinek is quártéllya Grundstadtban [Grumstadt, Biebesheim tőszomszédjában] vagyon. Adgyon az Úr mennél hamarabb szent Békességet, hogy benneteket ölelve csókolhassalak; igen jól essne egy kis nyugodalom, de kivált füredi víznek kurája. Az alatt is ohajtom szívembűl, hogy friss egésségben találhassalak benneteket; az Méltóságos Grófi Bottyáni drága jó szomszédodnak alázatos tiszteletemet, úgy Méltóságos Feő Ispányéknak egész Méltóságos Úri Házokkal, Én pedig ölelve tisztelem kedves magzatidat és atyafiságos szeretetedben ajánlottan még élek, vagyok Édes kedves Sógor Asszony, igaz szívű szolgád atyádfia Dévay m. p. Gfw [Generalfeldwachtmeister].
«Bibissheim [Biebesheim] d. 9a May 1795»
[Utóirat:] «Vagy harmadnapja itten igen híves üdők járnak.*
Eredeti levél, Barcza Károlyné úrnő birtokában.
A nyári hónapok ilyen békés kilátások és reménykedések között teltek el. Dévay, mint már tudjuk, többször cserélt ezalatt állomást. Augusztusban már a Schwezingen melletti táborban volt, Mannheim és Heidelberg között. A franeziák ugyanis ekkor már mozgolódni kezdtek; Mainzot ostrom alá fogták, a körűlzárolt Luxemburg pedig már június 24-én megadta magát. Augusztusban már úgy látszott, hogy Pichegru tábornok Mannheim várát is be akarja venni, hogy ott a Rajnán való átkelést kierőszakolja. A schwezingeni táborozásnak épen az volt a rendeltetése, hogy az átkelést megakadályozza és Mannheimet megvédje a körűlzárolástól. A francziák átkelése itt egyelőre tényleg nem sikerűlt.
Mikor aztán Pichegru Strassburgtól délre Neu-Breisachnál gyülekeztette seregét, és úgy látszott, hogy e helyen akarja megkísérelni a Rajnán való átkelést, Wurmser a túlsó parton Breisachhal szemben Freiburg (im Breisgau) mellett vonta össze haderejét. Ekkor Dévay tábornok is parancsot kapott, hogy a vezénylete alatt álló dandárral a schwezingeni táborból Freiburg alá siessen. Dandára akkor három könnyű lovasezredből állott: és pedig Dévay régi ezredéből (a magyar főherczeg Ferdinánd-huszárokból), a Kinszky-svalizsér és a Wurmser-huszárezredből és megfelelő számú tábori tüzérségből.* Ezzel a haderővel augusztus 29-ike körűl ért a freiburgi táborba.* Wurmser parancsából az ott elszállásolt fősereg előtt a Rajna partja mentén helyezkedett el és szervezte az előörsi szolgálatot, hogy az ellenség átkelését megakadályozza.*
Wurmser 1795 aug. 16-án és 25-én kelt parancsai: KrA, Feldakten, Oberrhein,1795. F. 9. N. 4 és F. 9. N.22. – (Indulás Kenzingen aug. 19, érkezés aug. 20 Wiesenthal, aug. 21 Mühlberg, aug. 22 Kuppenheim. Itt bevárandók a további intézkedések.)
Aug. 27-én jelenti Offenburgból, hogy odaérkezett, onnan Freiburg kétnapi járóút. – KrA, Feldakt., Oberrh., F. 9, N. 25.
Károly főhg, i. m. IV, 266–8. l. – Dévay szereplését illetőleg: «Ego tandem ex castris Schwezingensibus cum Regiminibus Levioris armaturae Kinszky et Hung. EH Ferdinand [et] Wurmzer non paucis acceptis mecum etiam campestribus tormentis ad D. Generalem Vurmser versus Freiberg [Freiburg] cum multis copiis ibi jam constitutum profectus sum, ubi pauco tempore, ordinatis prius per me circa Renum ante exercitum nostrum in stationibus dislocatum necessariis excubiis, substitimus». I. f. 10. l.
Míg azonban a két fősereg itt Strassburgtól délre nézett egymással farkasszemet, addig Strassburgtól északra egészen váratlan árulás folytán a francziák kezére kerűlt Mannheim vára (szeptember 19). E pfalzi város köztársasági érzelmű hatósága a várat első felszólításra feladta, a mit annyival könnyebben megtehetett, mert csak egy zászlóalj osztrák katona volt benne; az őrség többi része, 4000 ember, pfalzi katonaság volt. Pichegru azonban ezt a sikert nem használta ki kellőleg. A helyett, hogy most egész seregével Mannheimnél átkelt volna a Rajnán, maga délen maradt s csak három hadosztályra bízta északon a további hadműveleteket. Ez a sereg most Mannheimből kiindulva Heidelberget fenyegette s a Neckar folyó két partján vett állást. Az ott levő osztrák csapatok azonban Gvozdanovich tábornok alatt visszaverték a támadást (szeptember 24) s mindaddig feltartóztatták a francziák előnyomulását, a míg Wurmser maga odaérkezett a freiburgi táborból.*
Károly főhg, i. m. IV, 268., 271. l. – V. ö. Schlosser, i. m. XVII, 396; Rotteck, X, 173. l.
Mannheim eleste után majd egy hónappal (október 18) ment itt végbe a határozó ütközet, melyben Wurmser teljes győzelmet aratott a francziákon s megerősített táborukból kiverte őket. Dévay tábornok itt különösen kitüntette magát: előcsapata elfogta magát Oudinot tábornokot, a későbbi marsallt és reggioi herczeget. Éjjel a visszavonuló francziák erősítéseket kaptak Mannheimből, de másnap újból vereséget szenvedtek: Dévay tábornok az ellenséges lovasságot, a mint reggel a köd egy kissé eloszolt, úgy megszalasztotta, hogy a vár falai közé volt kénytelen menekűlni (október 19). E győzelmek után Mannheimet rögtön ostrom alá vették, hogy a francziáktól visszafoglalják.*
82. Mannheim környéke. (Dévay 1795/6. évi hadműveleteinek színtere.) (253. l.) Tervezte Fest Aladár, rajzolta Hoffer József.
Dévaynak a Mannheim körüli harczokban való szereplése jelentőségét kellően kidomborítják Wurmser hadvezérnek a haditanácshoz intézett jelentései. Ezek szerint a Mannheim és Heidelberg között a Rajna jobb- és a Neckar balpartján felütött megerősített franczia tábor ellen az augusztus 17-ikét követő éjen már éjfél után két hadoszlop vonúlt fel: az egyik Hotze, a másik Dévay tábornok alatt; ez utóbbi a heidelbergi országút mentén.
82. Mannheim környéke.
(Dévay 1795/6. évi hadműveleteinek színtere.)*
Károly főherceg, i. m. IV, 271. l. – Dévay szereplését illetőleg : «Cum a tergo hostis per irruptionem ex civium ad nos infidelitate Mancheimium occupasset, ulteriusque progredi minaretur, celeri quo potuit cursu Heidelbergum versus movit exercitus; unde 18-a Octobris unanimiter hostem aggredientes, ipsis etiam castris eundem totaliter exuimus : ubi per meas praecedentes copias Hostilis etiam Generalis Udeno [Oudinot] in potestatem nostram devenit; et cessantibus parum mane nebulis fugatum hostilem equitatum intra ipsa moenia Arcis se occludere coegimus ; sicque postea Arx illico obpugnari capta». I. f. 10 – 11. l.
Magam (úgymond Wurmser) Dévay hadosztályánál maradtam, hogy a mennyire lehetett, az egész vállalkozás középpontjában legyek.» Ebből is látszik, hogy a főfeladat Dévay hadosztályának jutott.
Éjjeli egy órakor megindúltak az összes csapatok s két órakor éjfél után rátámadtak az ellenség szélső csapatosztályainak előörseire oly sűrű ködben, hogy egy lépést nem lehetett előre látni s az ellenség állását csakis a felkiáltásokból s az örsök tüzeléséből lehetett kivenni. Dévay előhada most nehány franczia csapatosztályt kivert állásaiból, – ez alkalommal fogta el Oudinot tábornokot is; – azután rövid, de heves tűzharcz után elfoglalta az ellenségnek nagy táborhelyét, mire a Dévay-hadoszlop egy része tovább nyomúlt előre Mannheim felé, s a mint Dévay előadásából is tudjuk, az ellenséges lovasságot a várba szalasztotta.*
«Die Affaire von Mannheim», 18. Okt. 1795. – KrA, Feldakten, Oberrhein, 1795, F. 11, N. 91. – Kiegészítő jelentés: Seckenheim, 22 Okt. 1795. (Angriff von Mannheim). Feldakt., Oberrh., 1795, F. 10, N. 15.
A másnapi ismételt győzelem után Wurmser seregei Mannheimet a Rajna jobbpartján teljesen körűlkerítették s tíz nap múlva (október 29.) a Neckar jobbpartján emelt elősánczok megvételével az ostromzárat ez oldalon teljessé tették.
Ez időre esik Dévaynak egy vakmerő vállalkozása, melyet önéletrajzában ugyan nem említ, de a hadilevéltárban fennmaradt saját jelentései s a vezérkari tudósítások alapján itt teljes részletességgel leírhatjuk.
Nem kevesebbről van itt szó, mint arról, hogy Dévay már az ostromzár harmadik napján (október 31) arra vállalkozott, hogy pusztán saját dandárával Mannheim várát egy hirtelen cseles támadással meglepetésszerűen elfoglalja. A vállalat nem sikerűlt ugyan, de merészségénél fogva újabb fényes bizonyítéka Dévay örökké friss harczi kedvének és rettenthetetlen bátorságának; – élénken emlékeztet a kapitány korában még a hétéves háborúban Pegau ellen intézett hasonló vállatára, a mikor száz huszárjával e várost bevette. A mannheimi eset a következő:
83. Báró Hotze tábornok.*
83. Báró Hotze tábornok. (255. l.) Megjelent Marczali Világtörténete X. köt. 471. l. Nyomás a Franklin-Társulat képdúczával.
A körűlzárást követő napon a Mannheimhez közeleső házakból előörseink közt az a hír terjedt el, hogy az ellenség a várat kiüríteni szándékozik.* Erre Dévay október 31-ikén este Latour altábornagytól parancsot vett, hogy néhány éjszakán át, Hotze tábornokkal egyetértve, az ellenséget folyton nyugtalanítsa s esetleges visszavonulását megnehezítse; egy még az este kelt kiegészítő utasítás még különösen meghagyta neki, hogy a vár ágyúinak védelme alatt levő ellenséges előörsöt a heidelbergi országúton megtámadja, állásából kiverje s lehetőleg a kapuig űzze; és az esetre, ha az ellenség a várból csakugyan kivonúlt volna, a kapuhoz vezető fedett utat elfoglalja.
V. ö. Dévay előörsi jelentése: Feudenheim, 31. Okt. 1795. – KrA, Feldakt., Oberrhein, 1795. F. 11 ad N. 102 1/4.
A kapott parancsra Dévay másnap (november 1-jén) reggeli 5 órakor megindúlt a vezénylete alatt álló székely gyalogosokkal, ötven gránátos önkéntessel s egy szakasz Wurmser-huszárral; e csapatot tartalékúl követte a Benyovszky-gránátosok többi osztaga, még három szakasz Wurmser-huszár s két lovassági ágyú. Előcsapatával csakhamar a «vörös házig» ért, a hol az ellenség előörse állott. A franczia előörs azonban észrevette közeledését; s mivel az országút előtte egy darabon szét volt rombolva s keresztűlárkolva, ezzel időt nyert arra, hogy a sötétben megfusson, s így elfogni nem lehetett. Dévay nyomban üldözésére küldte Hajdu hadnagyot a gránátos önkéntesekkel és egy Kmosko nevű főhadnagyot egy szakasz huszárral. Az üldöző csapat elszántan vetette magát a futó előörs után, maga előtt egészen a várkapuig űzte s ott a heves kartácstűz ellenére is mindaddig megállta helyét, a míg a várból egész váratlanúl nagyszámú gyalogság rohant ki, és több ágyú is kezdett ellene tüzelni; mire kénytelen volt visszavonúlni.
A roham első részének folyamán írhatta reggel hat órakor Dévay azt a hevenyészett sürgős jelentését, mely egy czédulára írva még most is megvan a hadilevéltárban. A rövid jelentés így szól:
«Gránátosaimmal és székelyeimmel már a vámsorompónál vagyok. Még két zászlóaljra van szükségem s akkor megkapjuk a várost; úgy látszik, a francziák nincsenek sokan; csak két ágyúból tüzelnek.»*
«Ich bin mit meinen Grenadiers und Szekler bereits beim Schlagbaum. Es sind zwe˙ Bataillons vonnöthen, so bekommen wir die Stadt; die Franzosen scheinen nicht fiel zu sein und feuern nur aus 2 Kanonen.» 6 Uhr, 1 9br 1795, Deway, Gm.
(Feldakten, Oberrhein, 1795, F. 12, N. 5 1/4. Melléklet.)
Dévay bárói czímere.
(A gróf Wickenburg István tulajdonában lévő eredetiről.)*
Dévay bárói czímere. (257. l.) Az eredeti diploma gróf Wickenburg István tulajdonában.
Dévay az ellenség ellentámadása után sem adta fel tervét; még mindig számított arra, hogy a franczia sereg csak visszavonulását akarja fedezni; azért most előhozatta lovassági ágyúit s ezek segélyével nemcsak a kirohant gyalogságot szorította vissza a várba, hanem hathatósan viszonozta az ellenséges ágyútüzet is, mely főként az ágyúinkat fedező lovasságunk ellen volt irányozva. Ekkor írhatta második hevenyészett jelentését, a mely már ekként szól:
«1795 november 1. Most a téglavető mögött vagyok; a francziák azonban egy sáncz mögött vannak és most látni, hogy a sáncz erősen meg van rakva katonákkal és több ágyú is van benne; azért sürgősen kérek még gyalogságot segítségűl. 6 1/2 órakor reggel. Dévay vezérőrnagy.»*
I. f. (második melléklet).
Bár a kért segítség nem érkezett meg (az utólagos jelentés legalább nem szól róla), Dévay a harczban még kitartott délelőtti tíz óráig. Ekkor, miután meggyőződött az ellenség túlerejéről és Latour altábornagytól is parancsot kapott a visszavonulásra, feladta a további harczot; előörseivel elfoglaltatta előbb bevett állásaikat s a többi csapatait visszavezette a táborba. Jelentésében dicsérőleg emeli ki a gránátosok és székelyek magatartását a támadásban, s a huszárok szívósságát a kitartó ágyúzás kiállásában.*
Dévay jelentése: «Gehorsame Relation uiber das den 1. November 1795 vor Mannheim vorgefallene Vorpostengefecht, Feudenheim, den 1. November, 1795». KrA, Feldakten, Oberrhein, 1795, F. 12, N. 5 1/4.
Dévay jelentéséhez Latour altábornagy a haditanács elnökéhez, Wallis grófhoz intézett kísérőiratában hozzáteszi, hogy a kezdetben jelentéktelen csatározás egyre-másra igen komoly előörsi ütközetté fejlődött, mely ugyan körülbelül egyenlő veszteséggel végződött, de azzal az eredménynyel járt, hogy az ellenséges előörsök a városba űzettek s helyüket a mieink foglalták el.*
«Seckenheim, 5. Nov. 1795». A fenti szám alatt.
A várat 10.000 főből álló őrsége ezután még három hétig makacsúl védte. Dévay tábornok ez egész időn át a legnagyobb veszedelmek közt végezte továbbra is az ostromlott vár alatt az előörsi szolgálatot.*
Károly főherczeg, i. m, IV, 271–4.l. – «Sicque postea Arx illico obpugnari coepta, qua etiam se intra unum mensem defendendo tandem dedidit; quo toto sub tempore excubiarum curam inter maxima pericula gerere debui». Dévay, i. f. 11. l.
Az ostromot végre is Clerfayt sikerei juttatták szerencsés befejezésre. Az északi harcztéren ugyanis Jourdan szeptember elején kezdte volt meg a támadást: Düsseldorfnál átkelt a Rajnán, s egészen a Majnáig nyomúlt előre, hogy a balparton ostromolt Mainzot a jobboldalról is bekerítse. Clerfayt azonban az északi sereggel Höchst mellett döntő győzelmet aratott (október 12) és Jourdant egészen Düsseldorfig visszaűzte; aztán 36.000 emberrel kirohant Mainzból, az ostromló sereget szétverte, sánczait és ágyúit elfoglalta és több ütközet után a balparton is Mannheim alá nyomúlt, melyet Wurmser azalatt a jobbparton ostromolt. Ideérkezett azonközben délről Pichegru is; de november 14-ikén Clerfayt visszaverte Mannheim alól s elfoglalta a vár balparti elősánczait. A vár ezek után november 23-ikán megadta magát.*
Károly főhg, m. i. IV, 269–274. l.
Mannheim elfoglalása után Wurmser itt átkelt a Rajnán és seregével felváltotta Clerfayt hadait, melyek ezután visszahúzódtak Mainz felé. A vár bevétele után Dévay tábornok is rögtön parancsot kapott Wurmsertől, hogy a Rajnán átkelve az ellenséget tovább űzze a rajnai Pfalz területén. Így most dandárával, mely a Kinszky-svalizsér és Coburg-dragonyos lovasezredekből és a gyalogos Gyulay-önkéntes ezredből* állott, egészen Kaiserslauternig nyomúlt előre, ahol Nauendorf és Mészáros* tábornokok hadosztályaival egyesűlt. Erre másnap a Kinszky-ezred egy osztagával Zweibrückenig küldetett előre, hogy oda segítséget vigyen gróf Eszterházy Pál kapitánynak, ki a várost addig kétszáz vörösköpönyeges önkéntesével s egy ulánusosztaggal vitézűl tartotta a nagyszámú ellenség ellen s támadását két ízben is visszaverte. De a Dévay által segítségűl hozott egy lovasosztag kevés volt; másnap Saint-Cyr franczia tábornok még nagyobb erővel támadván a város ellen, Dévay csapatai elégtelensége miatt felsőbb parancs értelmében visszavonulásra kényszerűlt. Előbb Mühlbachig, – s aztán a mindig tovább nyomuló ellenség elől lépésenkint egészen Landstuhlig hátrált, hol néhány napra megpihenhetett. Kevés idő múltán Saint-Cyr tábornok* még több csapatot vonván össze, Dévayt Landstuhlból is kiszorította. De a magyar tábornok másnapra megerősítvén csapatait a Gyulay-önkéntesekkel s a Kinszky-ezreddel, most már támadásba ment át s a francziákat újra kiverte Landstuhlból és visszaűzte egészen Zweibrückenig, számos foglyot ejtvén a futó ellenségből.*
Marosnémeti és nádaskai gróf Gyulai Ignácz (szül. 1763. Nagyszeben, † 1831). 1781-ben lépett a hadseregbe, a török háborúban (1788) őrnagy; a franczia háborúkban is részt vett a önkénytes csapatokat szervezett; utóbb (1806) horvát bán, 1813. tábornagy, 1815. Ausztria főparancsnoka és horvát bán; 1829. Bécs főparancsnoka, 183o. a hadi tanács elnöke. (Wurzbach, i. m.)
Szoboszlai Mészáros János (sz. Kúnhegyes 1737, † 1801) később altábornagy s a M. Ter.-rend parancsnoka.
Saint-Cyr Lőrincz, Gouvion grófja, később franczia marsall (szül. 1764. Toul, † 1830), 1789-ben állott a franczia seregbe s 1794-ben már mint hadosztálytábornok harczolt Hollandiában. 1807. Varsó kormányzója. A napoleoni háborúk után a Bourbonok alatt 1817. tengerészeti, utóbb hadügyminister.
«Capta Arce illico trans Rhenum per Excellentiam Suam Wurmser cum Regimine Kinszky et Coburg equestribus et Gyulajanis voluntariis peditibus usque Kaiserlautern ire jussus, ubi D. Generales Naudorf et Mészáros reperi. Hinc die postero Zweibrukum profectus, ubi comes Paulus Eszterhazy capitaneus cum 200 rubro palliatis voluntariis et una divisione Uhlanorum constitutus; quem quamquam hostis cum copiosis agminibus pedestribus obpugnaret, bis tamen ex civitate ab ipso rejectus est; et quia penes me nisi unica Divisio ex equitibus Kinszky adfuerat, totaliter nos hosti obponere nequivimus. Sicque paucos post dies pluribus adhuc cum copiis nos Generalis Síncer [Saint-Cyr] ibidem aggressus propter paucitatem nostram ex mandato paulatim usque Mielbachum hinc vero usque ad Landstul retro gredi debui; hicque paucis diebus requiescendo, majoribus adhuc cum viribus de novo advenienti Generali Sincer [Saint-Cyr] ipsum etiam Landstul cedere coactus sum; sed die sequenti contractis copiis meis cum Gyulaianis voluntariis et Regimine Kinszkiano, hostiles copias invadendo feliciter iterum e manibus ejus extorsi et usque Zweibrukum fugavi, qua occasione complurimos etiam intercoepi». Dévay, i. f. 11. l. V. ö. Károly főhg, i. m. IV, 274.
A Kaiserslautern körűl folyt harczokról s bennük Dévay kiváló szerepéről még Latour altábornagy és Mészáros tábornok jelentéseiből is értesülünk. Latour ezeket jelenti a haditanács elnökének, Wallis grófnak:
«Az 5. sz. mellékletből (Mészáros jelentéséből) értesülhet Excellentiád a több rendbéli ütközetről, melyeket Mészáros tábornok úrnak ki kellett állnia kaiserslauterni állása megtartásaért; eddig a tábornok úr az ellenség túlereje ellenére is elszántsággal és jóakarattal megtartotta csapatait e kedvezőtlen állásban; s vitézségétől elvárhatni, hogy csak a túlerőnek vagy saját ereje végképen való kimerülése esetén fog engedni. Magából a jelentésből látni fogja Excellentiád, mennyi elismeréssel szól Kerpen báró és Kovachevich tábornokokról, de főként az előörsöket vezénylő Dévay tábornokról.»*
KrA, Feldakten, Oberrhein, 1795, F. 13, N. 55 1/4.
Mészáros mellékelt jelentéséből megtudjuk, hogy e harczok deczember 10-étől bezárólag 13-ig folytak le.* A négynapos küzdelem végén a visszahódított Kaiserslauternból deczember 15-ikén jelenti Latour altábornagynak, hogy az ellenség az egész vonalon Trippstadt és Landstuhl között deczember 12-ikén egyszerre támadt, de egyrészt Kovachevich, másrészt Dévay tábornokok, a kiket Kaiserslautern felől báró Kerpen tábornok folyton támogatott, vitézűl helyt álltak. Beállván az éjszaka, ellentámadást határoztak el, még pedig egyszerre három irányból. Dévaynak az a feladat jutott, hogy Landstuhl felől kerülőúton az ellenséget hátba támadja, mialatt gróf Gyulay ezredes őt fedezve más oldalról demonstrál az ellenség ellen. A támadás fényesen sikerűlt; a francziák kénytelenek voltak Zweibrückenig visszavonúlni. «Nem tudom eléggé magasztalni – mondja Mészáros jelentése végén – báró Kerpen és Kovachevich tábornok, de különösen Dévay báró ez alkalommal kimutatott vitézségét és képességeit.»*
«Relation der vom 10. bis incl. 13. vorgefallenen Affaire und endliche Wiedererkämpfung des vorigen Postens». M. fent, F. 13, N. 55 1/4 c.
Fentidézett forrás.
Egy héttel az események után (decz 21.) Clerfayt tábornok a franczia tábornokokkal a tél további folyamára fegyverszünetet kötött tíznapi felmondásra, s így Dévay az állomáshelyéűl továbbra is kijelölt Landstuhlban, Kaiserslautern mellett végre kipihenhette fáradalmait.*
«sicque partem unam Hyemis in Landstuhl transegi». Dévay, i. f. 11. l.
Így e hadjárat általán szerencsés eredménynyel járt s helyreállította az egyensúlyt a küzdő felek között. Károly főherczeg avatott ítélete szerint Clerfayt hadműveletei magukon viselték a körűltekintés és helyes számítás bélyegét: felfogta és kihasználta központi hadállása előnyeit».* De már a hadjárat folyama alatt meghasonlott Thugut ministerrel a szállítók uzsoraüzelmei és csapatai hiányos ellátása miatt; mikor pedig a minister őt a fegyverszünet megkötése miatt még korholta is, lemondott a vezérletről. Helyébe a fiatal (huszonöt éves) Károly főherczeg neveztetett ki a rajnai hadak fővezérévé; ennek parancsa alatt küzdötte végig Dévay tábornok életének utolsó hadjáratát a következő 1796-ik évben.
«Clerfayt’s Operationen während des Feldzuges trugen den Stempel der Umsicht und der richtigen Berechnung, nach welcher er den Vortheil einer Centralstellung aufgriff und benützte.» I. m. IV, 274. l.
Ugyanez időben megváltozott a franczia déli hadsereg parancsnoksága is. A monarchikus érzelmű Pichegru, ki két évvel utóbb hazaárulás miatt Cayennebe számüzetett, már e hadjárat vége felé titkos tárgyalásokat folytatott a száműzött Condé herczeggel az elűzött Bourbon-dynastia trónjának helyreállítása érdekében. A direktórium gyanut fogván ellene, stockholmi követté nevezte ki, hogy a hadseregtől eltávolítsa, ő azonban ez állást el nem fogadván, egyelőre visszavonúlt a minorita-rendbe, honnan a harcztérre lépett volt. Utódja a déli sereg parancsnokságában a fiatal (30 éves) Moreau tábornok lett, ki előbb alatta szolgált a megelőző évi belga-hollandi hadjáratban: kiváló, bátor és eszes katona, méltó ellenfele Károly főherczegnek, kivel a következő évben szembekerűlt.
