12. VII. Pius érme. – A pápa halála s a pápa választás. – A Hunyadi érem. – Viczay grófné márványképmása. – A primás és a nádor. …
12. VII. Pius érme. – A pápa halála s a pápa választás. – A Hunyadi érem. – Viczay grófné márványképmása. – A primás és a nádor. – Döbrentei és Vay Ábrahám. – Hazautazás.
Az idő eljárt s Ferenczy lassanként búcsúzásra is kezdett gondolni. Jól tudta, mennyit köszönhet Rómának; s az örök város nemes fejedelmének, VII. Piusnak, le akarta róni háláját. Előszedte régi tudományát, s nagy buzgalommal egy érmet tervezett és metszett a pápa tiszteletére (19. ábra). Indító okairól, az érem mivoltáról és átadásáról jelenti atyjának:
«Oly hosszú hallgatás után szükséges valami bizonyosról tudósítani, melynek főbb tárgya az én Rómából való elmenetelem közelgetése; nem látván már semmit is előttem, a mely engemet tovább fentarthatna; az én pályám futásából itt Rómába nem lévén egyéb hátra, mint a háladatosságos búcsúvétel. Eképen mind az alól a vád alól, melyet a mostani vagy jövő világ rámháríthatna, magamat feloldanom, a mi több, tudná meg azt kiki, egy magyarnak mellébe micsoda szív lakhatik, a mint a következendőkből világosabban láthatja kigyelmed:
«A mint a Pásztorleányomat és a Csokonai mellképit útra bocsájtottam, gondolkoztam mindjárt ezen tárgyról és még a mult őszön el is kezdettem egy medaglia forma aczélba való metszéséhez, előttem tartván mindenkor azon fő czélt, hogy az mind nagyságára, mind finomságára, mind pedig tudományos essencziájára ezen fő város figyelmetességét megérdemelhesse; vagy ha ez idő szerént csak felesleg vizsgálódna vagy értetődne is meg, valaha eszekbe juttassa, hogy köztök voltunk; az egyik oldalára metszvén ezen város fejedelmét, VII. Pius pápa alakját a neve körülírásával, a másik oldalára a keresztény anyaszentegyházat allegorice vagy képzelőleg, mint egy roppant épületet előállítva, melynek fondamentoma a hívek, nagy quadrat kőből építve (21. ábra); ennek tetején egy nagyszámú oszlopok a martirok, melyek egy gömbönyeg boltozatot tartanak, melyen Krisztus uralkodik (26. ábra). A két oldatszegletben két nagy oszlopok, az Ó és Új testamentom (22. és 23. ábra); egyiknek tetején Mózes a két kőtáblával, másiknak szent Péter téve (24. ábra); ezen épületnek a homlokára vagy frontispitiumára Krisztus a tanítványival a szent vacsora szerzésekor (25. ábra); a boltozat alatt egy postamenten egy könyv nagy pecsétekkel lepecsételve, melyhez egy keskeny garádics vezet, ez a Titkok titka vagy az Isten egyedül tudósága, a melyhez azon a garádicson nagy tanulás után közelíthetünk ugyan, de felnyitni nem lehet (27. ábra). A bibliát olvashatjuk, de az abba sok elrejtett szók felbontása nincsenek ember hatalmába. – Jó hajtott vég utána mult május 15-ik napján sajtó alá is tetettem és a folyó holnapnak hatodikán a pápánál privát audiencziám lévén, az említett formába nyomtatott két medagliát egyiket ezüstből, mást veres rézből benyujtottam, megköszöntem mindazokat a privilégiumokat, melyekkel engem élni engedett; továbbá mondám, sajnálom, hogy nem szolgálhatom és hogy ezen tőlem annyira szeretett városát el kell hagynom, – a többek között: «aranynyal ezüsttel nem szükölködöm, elégséges én reám nézve, ha én a hazámba megérkezhetek, próbáltabb, a művészségbe tanultabb, mint megérkezésemkor nem voltam.* Uralkodj víg kedvvel s kedvező szerencsével s a t.» Beszéllett még több aprólékos dolgokról is, csak kettecskén lévén egy szobába és az ajtó reánk zárva, a legnagyobb nyájassággal, dicsérte a nemzetünket, engemet pedig örök emlékre egy arany és egy ezüst medagliával megajándékozott; jeles munkái a megholt Mercandettinak, egyik oldalán a pápa alakja, a másik oldalán egy szent koporsónak megvizsgálása, több cardinálisok jelenlétibe; igen jól van dolgozva, de a mienk sem pirul meg egészen.»*
E szavakkal bucsuzik Anacharsis a lydiai királytól.
1823 július 14-ikén. A körirat az érem szinén PIVS SEPTIMVS PONTIFEX MAXIMVS, alul kisebb belükkel: FERENCZY – az érem visszáján: CONSECRATIO PANNONIAE PATRI PATRIAE ET POP., alul PONTIFICATVS SVI XXIV. Az éremnek három példányát ismerjük, u. m. a vatikáni gyüjteményét, a Nemzeti és a Szépművészeti Múzeumét Mind a három bronz.
19. ÉREM VII. PIUS PÁPA TISZTELETÉRE. BRONZ. A VATIKÁNI PÉLDÁNY GIPSZÖNTVÉNYE UTÁN.*
Érem VII. Pius pápa tiszteletére. (110. l.) Weinwurm A. fölvétele.
20. RAJZ A VII. PIUS ÉREM SZÍNÉHEZ. IRÓN. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.
Ferenczy nem sajnálta a fáradságot e munkájától. Minden részletet megrajzolt nagyban, még azokat a domború ábrázolásokat is a párkányon s a két oszlopon, melyek az érem kis méreteiben teljesen elvesznek. A megmunkálásban ép ily gondos és pontos volt.
Az érem színén a pápa képmása életteljes, valószerű ábrázolás. Végignézhetjük VII. Pius érmeit a Vatikán gyűjteményében, s elfogúltság nélkül állíthatjuk, hogy ehhez foghatót ott többet nem találunk. Classicismustól s minden befolyástól menten, művészünk eredeti arczjellemző tehetsége érvényesül itt.
21. A VII. PIUS ÉREM VISSZÁJÁNAK TERVRAJZA. IRÓN. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.
Az érem visszája csinos, de kevésbbé eredeti; ókori érmek hátsó oldala szolgálhatott mintaképeül. Ferenczy megszerezte magának Erizzo: Dichiaratione di medaglie antiche cz. munkáját, s az ebben levő példák közül vehette formai gondolatát. Átalakította és megtöltötte azt keresztény symbolikus tartalommal, sőt talán túlsokat is rejtett bele. Némi önérzettel utal e tartalomra idézett levelének azon helye: «ha ez idő szerint csak felesleg (felületesen) vizsgálódna vagy értetődne is meg». Meglepő, hogy e symbolumban a rimaszombati református mennyire római katholikusként gondolkozik.
E jeles érem ép idejében készült el.
«Szinte egy holnappal azután, – írja a művész – hogy én a pápánál Pius VII. voltam, történt az ő, mint ritka fejedelmen történni szokott, szerencsétlen esete. Ő magát szolgáltatni nem tudván, valami könyv vagy írások levételére valamely zsámolyra felállott, a ki is ő alatta elsikamlott vagy elbillenvén, oly szerencsétlenül a fara csontjára esett, hogy némelyek szerint valami csont tört, mások szerint kificzamlott, elég az ahhoz, hogy ő oly kinokat szenvedett, a mely alatt ifjabb ember is alig szabadulhatott volna meg, és az ő hanyatlott idejébe ő reá nézve elkerülhetetlenné vált ebből az életből hat heti kinjai után a boldogabb életre kiköltözni, a melyet azok várnak, kik napjaikat jól töltötték. Ő méltán megérdemli ezen epitafiumot, melyet egy poéta írt olasz nyelven:
Qui sempre immemore del proprio stato
Papa Pio Settimo sta ritirato.
Papa Pio Settimo sta ritirato.
Ide a maga sorsát soha nem tudó pápa VII. Pius vonta magát.
22. RÉSZLETRAJZ AZ ÉREM VISSZÁJÁHOZ. AZ Ó ÉS ÚJ TESTAMENTUM OSZLOPA. IRÓN. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.
23. RÉSZLETRAJZ AZ ÉREM VISSZÁJÁHOZ. AZ Ó ÉS AZ ÚJ TESTAMENTUM OSZLOPA. IRÓN. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.
«Én is mindig jobban jobban örvendek, hogy munkánk alkalmas időben elkészült, neki ezen háladatosságunk jelét bemutathattuk és tőle megtiszteltettünk.»*
1823 november végén.
A pápaválasztás eléggé érdekelte Ferenczyt, ámbár «az egészdolog tele van misteriummal és a főbb punctjai mind kápolnákba történnek meg, a hova privát ember hozzá sem férhet. Annyit mondhatok, hogy a Conclave idejekor a csupa satyrák olvasásába mulattatta magát a publicumo.* Egy füzetre valót le is másolt belőlük magának.*
Öcscsének, 1823 november végén.
A füzet a Szépművészeti Múzeum tulajdona.
XII. Leóval a maradi párt került uralomra; «az új pápa sok változásokat tesz, az idegenek Rómába nem oly örömest mulatnak, mint ezelőtt; ama nagytiszteletű egész Európába esmeretes cardinalis Consalvi, a ki a mult pápának segretariusa, egyszóval az, a mi Metternich Ausztriába, volt, most épen semmi sem lett».* XII. Leo «mindent a mult századi pápák szokása szerint akar beigazítani, némelyek kárhoztatván, hogy a közelébb megholt pápa, Pius VII. a régi szokások utjából kitért volna».* A római napok vidám derűje kezdett homályosodni.
Öcscsének, 1823 november végén.
Szüleinek, 1823 november végén.
24. RÉSZLETRAJZ AZ ÉREM VISSZÁJÁHOZ. AZ Ó ES ÚJ TESTAMENTUM OSZLOPA. IRÓN. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.
Ferenczy első érmét nemsokára, 1824. tavaszán követte a második. «Metszettem egy medagliát, – úgymond – a Hunyadi János és László emlékezetére, különös tiszteletére. Az egyik oldalán vagyon a kettőnek mellképe ezen körülirattal: Ladislaus Hunyady et Pater Eius Johannes Gubernator Perpetuus; a másik oldalán pedig az öreg Hunyady lóháton; és a fia lábon előtte, a mint a harcztól visszatartja és kéri, engedjen meg a törököknek a rajta tett bosszúért, ezen felülirással: Virtute et Armis Nobilium, alól pedig ez: Munus Pannoniae.»*
Atyjának, 1824 június 24-ikén. V. ö. Horváth Ádám: Hunniás vagy Magyar Hunyadi. Győr, 1787. IV. könyv. 145. l.
25. A VÖRÖS TENGER. – AZ URVACSORA. – A GOLGATHA. – RÉSZLETRAJZOK AZ ÉREM VISSZÁJÁHOZ. IRÓN. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.
Ez érem (28. ábra) kisebb s jelentéktelenebb az előbbinél; megmunkálása is kevésbbé gondos. Mintái Erizzo említett munkájában föllelhetők. A két képmás ügyes, de mélyebb jellemzés nélkül való ókori fő; a hátlap egyáltalán nem sikerült. Mintha a távozni készülő művész türelmetlenségét éreznők e munkán.
1824 júniusában dolgozik Ferenczy utolsó római művén:
«Vitzay grófné asszonyság portraitján márványba Pozsonyból, és már felén el is van készítve». E márványképmás holléte ismeretlen.
Ilyetén munkálkodása közben nevezetes változások estek állapotán. Már 1823 január 11-ikén útnak bocsátá az esztergomi templom számára tervezett két cherub gipszmintáját és az oromcsoport rajzát, s hosszú ideig várt a válaszra. Ettől függött, vajjon megkapja-e az egész, «nagyfogású»-nak igérkező munkát. November 15-ikén érkezett meg végre a felelet, «a melybe én meg voltam híva, gondolatimat feljegyezni, micsoda conditiókkal vállalnám fel ez vagy ama képfaragó munkákat».* A levélnek föltételes hangja, úgy látszik nagyon sértette Ferenczyt s öt nap mulva meggondolatlan fönhéjázással válaszolt. «Rudnay levelére – írja – sajnálva oly kemény 8 articulussal kellett válaszolnom, hogy nem a primást magát, de még a hazám mostani állapotját is elégtelennek találom beteljesítésére».* Az eredmény előre látható volt, Rudnay nem állhatott rá a lehetetlen föltételekre s Bécsből hozatott magának szobrászt. Ferenczy büszke fölbuzdulása hamar lelohadt s a bizonytalanság gondja emésztette kedélyét.
Szüleinek, 1823 november végén.
Öcscsének, 1823 november végén.
26. KRISZTUS. RÉSZLETRAJZ AZ ÉREM VISSZÁJÁHOZ. IRÓN. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.
27. A TITKOK TITKA. RÉSZLETRAJZ AZ ÉREM VISSZÁJÁHOZ.
IRÓN. SZÉPMŰVESZETI MÚZEUM.
Némileg megnyugtatta egy váratlan levél, mely ép a kellő időben érkezett. A levél így hangzik:
«Bécs. Decemb. 4-d. 1823.
«Jeles Hazánkfija.
«Azon tudosítást melly az Urról és művészi munkájiról a’ Magyar Kurirban kijött, ‘s mellyet ugy tudom Igaz Samuel barátom az Urnak megkülde, Rössler Budai Német ujság iró után én írván, megbizonyítottam hogy az Ur talentumát menynyire becsülöm. Még inkább és inkább örvendettem pedig az Ur ügyességének, miolta a’ mult Augusztusban az Ur pásztorleányát a’ Budai Királyi várban láttam is. A’ legszivesebb indulattal óhajtom azolta hogy az Urat, környülállásai, kénye szerint szeressék, ‘s nekünk Magyaroknak Ferenczyben igaz büszkélkedésünk lehessen.
«Nemzetünk becsűlete rég várván már ollyan Magyarra, a’ ki megfogná bizonyítani hogy a’ művészségben közülünk is fejtődhetik ki nagy ember, tessék elhinni, hogy az Urra minden mívelt érzésü Hazafi figyelmez, miképen fogja futni pályáját, mellyre a’ legszebb remények támasztásával lépett. Közelebbről itt lévén Erdélyből Hadadi Báró Wesselényi Miklós, megkére engemet, írnék az Urnak s’ tudakoznám meg miféle szándéka van, ha vissza jő hazájába, a’ melly felől való feltételét Gróf Kornis Mihály velem közlötte, a’ magyar földön akar é lakni, vagy ismét vissza megyen Rómába, a mint más külföldi művészek is azon helyet választák magoknak lakásul. Halljuk hogy az Esztergomi uj templom állóképei vagy szobrai készítésére a Primás Ő Herczegsége az Urat kereste volna meg, hol akarná azokat bevégezni?
«Sokan azt mondják, hogy az Urnak, hazájában teendő látogatása után legjobb lenne megint Rómába visszamenni, s’ Báró Wesselényi Miklós azt bízta rám, adnám az Urnak tudtára, hogy ha Rómában akar az Ur megtelepedni, azon esetre ő és én több Magyar Országi és Erdélyi mágnásokat arra kivánnánk bírni, hogy az Ur számára esztendőnként bizonyos ideig 600 Rft. pengő pénzt tegyenek össze, ‘s rendszerint el küldjék. Igy akarnák tudni illik azt a’ summát mellyet eddig szeretett Nádor Ispánunk Ő Cs. kir. Herczegsége az Urnak segítségül adott, de a’ melly a’ mint beszéllik, a’ jövő 1824-nek májusakor megszünik, továbbra is folyamatban tartani, csakhogy az Ur egészen ollyan képfaragói művészé formálhassa magát, a’ kinek neve, mint Canováé, Thorwaldsené országossá mindenütt ismeretessé lehessen.
28. ÉREM HUNYADI JÁNOS ÉS LÁSZLÓ TISZTELETÉRE. BRONZ. NEMZETI MÚZEUM. (GIPSZÖNTVÉNY UTÁN NAGYÍTVA.)*
Érem Hunyady János és László tiszteletére. (119. l.) Weinwurm A. nagyított fényképfölvétele.
«Válasszát az Urnak ide kérem. Lakásom vagyon In der Rothenthurmstrasse Nu 647 im ersten Stock.
«Minden szép feltételeihez az Urnak szerencsét kivánván, vagyok hazafiui tisztelettel
alázatos szolgája
Döbrentei Gábor
Ns. Hunyad és Heves Vármegyék
Táblabirája».*
Magy. Tud. Ak. könyvtárában. Magy. Irod. Lev. 4-r. 55. (90. szám).
Ferenczy örömmel válaszolt új jóakarójának, s (egy elveszett levélben) kifejtette, hogy czéljainak megvalósítására egyelőre 1000 ezüst forint évi segélyre volna szüksége. A válasz azonban egyre késett s a könnyen boruló kedélyű művész ismét kínzó bizonytalanság martaléka lőn.
Hozzájárult az is, hogy április hó végén megszünt a segedelempénze; a nádor erről kurtán értesíttette, jövőjére nézve semminemű útmutatást sem adott. Az ösztöndíjak a kitűntetettet lassankint hozzászoktatják a felsőbb gondoskodáshoz; csökkentik kezdeményező kedvét, gyöngítik erejében való bizodalmát, elveszik önállóságát. Sok ösztöndíjas a segedelem megszűntével gyámoltalanabb, mint valaha; teljes jóhiszeműen igaztalanságnak érzi, ha nem gondoskodnak tovább is jövőjéről, ha ösztöndíjának nem valami biztos rév a befejezője. Ferenczy sem tudja, mihez fogjon; hangulata a nyugtalanság s a dacz, az elkeseredés s a büszkeség ellentétes érzelmeiből szövődik össze. Ilyen állapotban fordul atyjához:
«Most kezdődik az éltemnek java, minden nap feljötte ujabb-ujabb bajvivásra hiv és az este győzödelmi czímmel vezet haza. Engem kevélylyé, bátorrá, magam-magamnál erősebbé tesz annak meggondolása, hogy az én kis testemnek egyik ujja nagyobb, mint ezereknek egész testek. A mit rövideden mostani sorsomról írhatok, a legnevezetesebb, hogy éppen uj esztendő reggelén kaptam a primástól egy levelet. Minden indulatok közt csak a szánakozást gerjesztette bennem. Ugy láttatott ő én nekem, mint a szélvészek közt a kőszirtek közé szorult hajós, a kin is az ember nem segíthet, csak sorsát szánja, és ha történetbül valami jóltevő delfin hal odamenne, hogy őtet a szárazra tegye, lehetne félni, hogy ott annak éltét kérné; én is szükségesnek láttam tisztán beszélni és csak azon punctumokra állani, a melyet bizonynyal megtarthatok és egyszersmind szivességét megköszönni; hallom, hogy Bécsből valamely képfaragót magával levitt, s ott dolgozik. A Palatinustól is csak 4 napja, hogy levelet kaptam, melybe engem jöhető szerencsémre bocsájtott, és a tőle eddig kapott segedelempénzt félbeszakasztotta és még csak jelét sem adta hazamenjek-e, itt maradjak-e vagy mi; most már nem tudom, egyik napról a másikra mi történik velem, jól lehet mindenekbe magam szabadságába vagyok. De mindenekfelett attól félek, hogy mi egymást többé nem látjuk; Amerikába van szándékom menni, de a hazafiság s hazaszeretet is még él bennem». (1824. május 5.)
)
Atyja egy «hazafiui kemény levélben» válaszolt, s szigorúan megfeddé oktalan kétségbeeséseért. Két napja gyötrődött a szigorú atyai szavakon, mikor végre megérkezett Döbrentei várva-várt levele. Az eredeti, Wesselényi-féle segélygyűjtésről nem volt ugyan benne szó, de a helyett egy új pártfogó nemes ajánlatáról értesité a művészt. Vay Ábrahám, később a Tud. Akadémiának egyik alapítója, három évre évi 1000 váltóforintot ajánl neki arra az esetre, ha művészeti fejlődése érdekében Rómában marad. Ferenczy rögtön válaszol:
«Szeretetre s Tiszteletre méltó Ur!
«Honnan nem is várnám vagy kérni sem bátorkodnám, onnan hárul reám érdemem felett való tisztelet, figyelmetesség és segedelem. Most csak hálálkodás nélkül jelentem, hogy az ígért kegyes segedelmet, egész háládatossággal el fogadom, és hogy Rómába maradok, mert nékem is úgy látszik, hogy ez a legjobb, nemesb és egyenesb út: harczolok, vívok, győzök a Magyarok Istene segedelmével reménlem.
«Ah! Kedves Úr, micsoda környül állások közt találom magam ki nem mondhatom, ha olvasta vólna csak két napja az Atyámtól kapott levelemet (a kinek esztelenül Amerikába való szándékomat jelentettem) miként intett, dorgált, fenyített, még halálomat is kivánta, hogy reám gondja többé ne legyen, majd mint kegyes Atya tanácsolt, áldását osztogatta, ismét mint komoly Hazafi, állhatatos erőslelkűségre, pályám futására ingatott, hogy a lelkismeret mardosásitól szabad legyek, meg-meg magába kesergett. Sajnálom, hogy őtet annyira meg bántottam, a ki a virtusba tükörül, és egy tiszta fegyhetetlen életre utmutatóul szolgált, még talám én viszem idő előtt a koporsóba; – most ismét az Ur Levele erősít, bátorít, ígér, tanácsol; ugyan fel derűl e valaha az a nap hogy én az Urnak és más Hazafiaknak, annyi sok tett fáradságinak meg enyhítője, meg pihentetője lehetek. – Sok vólna beszélni valóm de annak a mit irok az orczája a hamishoz hasonlít. Non habet similitudinem veri.
«Éljen az Ur szerencsésen, tegye meg utolsó rendelésit, melylyet itt el várok le kötelezett hív szolgája Ferenczy a művész.»*
1824 junius 24. – Akad. könyvt. Magy. Irod. Lev 4-r. 55. (91-ik levél).
Ferenczy tehát elhatározza, hogy végleg Rómában marad. «Itt maradok, úgymond, Róma lévén a művészségbe egész Europának játékszín helye. Itt a hazának élni és olykor-olykor a kedves hazát meglátogatni: ezen én ez idő szerint egészen megnyugodtam.»*
Atyjának, 1824 június 24-ikén.
Amerikába való készülődése egész családját fölizgatta. Atyja szemrehányásaira már felelt, megnyugtatta, hogy Rómában marad, s védekezett, hogy «nem egyéb annyira a hibám, mint az igen nagy igyekezet, engedelmesség, másokra való figyelmezés és ifjui kevéssé próbált és kevéssé merész lépés».* József öcscsének egy hónappal későbben válaszol:
Atyjának, 1824 június 24-ikén.
«Áldom mindazokat, a kik ily édes keserüséggel itatnak, áldom azt az első lépést, azt az órát, azt a napot, a melybe ezen művészi szent lépést tenni gondoltam, a mely engem azoknak a számtalanok feledékeny sorából, kiket a föld és a tenger gyomrába a halál ültet, kiragadhat. És most is azt mondom: egy hazába születtem, neki fogadást tettem és fogadását megtartani egy magyartól a világ tanulja; most csak annyival biztathatlak, hogy én jó móddal még Rómába maradhatok és az Amerikába való szándékom elhalaszthatom, a hová való menetelembe nem a veszedelem nem tudása csalt volna meg, hanem a szükség. Jól érzettem én tiz esztendei próba után, mely keserves hazájától, barátitól, kedves szüleitől s testvéritől, azok közt te tőled is a talám örökös elszakadás; de másrészről egy tudományok után eredt embernek szükség, hogy a hazája ne szolgáljon koporsóul, kivált, mikor az ő ott való elkorhadása nyilvánságos volna. Azok a régi görög bölcsek, minden tudományoknak mesteri, kik éltekbe Görögországot, holtok után az egész világot hallgatójokká tették, örökös leczkéül hagyták, hogy szükség, hogy az ember jövevényi életbe éljen, végre reá lehetvén találni a tudomány kutfejére; mivel (mondák) a bölcseség lakos az égbe és jövevény itt köztünk a földön és másképen nem lehet reátalálni, mint jövevényi életbe; azért az ő életek volt egy szünet nélkül való vadászat most Görögországba, majd Egyiptomba, Perzsiába, Indiába, ott, a hol a remény jobb prédával kecsegtetett; hasonlók voltak azokhoz a szerencsés forrásvizekhez, a kik sok tekervényes utazások közt, a melyet tesznek a föld gyomrába, most arany-ezüst érczek közt, majd smaragd zafir kövecs közt áltúsznak, és midőn a mi földünk szinén kibomlanak, magokkal hozzák a legjobb, legkedvesebb élethozó minemüségeket. De én nekem ennyi nem volt a szándékom a régi s mostani mestereket elhomályosítani, a tudománynak legfőbb magvára akadni, egy a legfőbb európai városba nagy saruba játszani s a t. Mindég haza volt az én szándékom, mindaddig, míg nem láttam, hogy hazamenvén, még csak egy zsámolyszéket sem adnak lábam alá a helyt, hogy más nemzetek művesinek teátrumot építtetnek: de hagyjuk el ezt. Tudom én azt, hogy kevés, a mire verekedhettem, tudom azt, hogy senki se küldött Rómába, következésképen senkinek sem áll kötelességébe engem visszavenni vagy segíteni. Tudom azt, hogy egy polgárnak akkor válik dicsőségére valamely fogás szerencsés kimenetele, ha reá vagyon bízva. Tudom azt, hogy a tudományra kevesebb fényt, mint homályt azokra, a kiknek ezt már rég olta mozdítani kellett volna, okoztam. Tudom azt is, ritkák a példák, hogy valaki fáradozásiért, mintegy karonfogva jutalmaztatott volna; tudom még azt is, hogy csak kevesek előtt, de kár, hogy ez s amaz vagyok; tudom hetedszer azt, hogy minden ember a tulajdon csillagától vezéreltetik, kinek-kinek különös útja, más módon, más időbe való feltetszése vagyon és ugyanezen nagy rendetlenség okoz egy rendkívül való rendet.» (1824 jul. 24.)
A nyár folyamán, az esztergomi tárgyalások megszakadt fonala tán újra fölvétetett. Augusztus végével Ferenczy ugyanis útnak indult hazafelé. Egyrészt látogatóba övéihez, másrészt tán azért is, hogy Rudnay herczegprimással személyesen tárgyalhasson. Rövid időre ment s csakhamar vissza akart térni Rómába; azonban a sors máskép intézte s ő az örök várost többé sohasem látta viszont.
