13. Összegezés. – Ismeretségei, barátai, műveltsége, művészeti készültsége. – Mit visz magával Rómából?
13. Összegezés. – Ismeretségei, barátai, műveltsége, művészeti készültsége. – Mit visz magával Rómából?
Ferenczy hat esztendeig élt Rómában s e hat év szabta meg úgyszólván egész élete tartalmát. Külső körülményeiben átalakulva, belső világában kifejlődve tér vissza hazájába, a hol mint Róma s a művészet ünnepelt képviselőjét fogadják. Róma dicsfénye oly ragyogó ez időben, hogy mellette az egyéni tehetség kérdése szinte háttérbe szorul.
Mikor Bécsből útnak indult, akadémiai tanulósága és prémiuma mellett is csak jobbfajta lakatoslegény volt, a kit senki sem ismert, legfeljebb a Magyar Kurirnak Rimaszombatból Bécsbe vergődött szerkesztője, az öreg Decsi Sámuel, a ki, mint Ferenczy később írja, se doktor nem volt, se tudós nem volt, a német újságokat magyarra fordítgatta s ezért halála után nagy becsülete lőn. A ki össze is került vele, az egyszerű mesteremberrel nem sokat törődött. Rómában ellenben megismerkedik hazája nagyjaival; Thorwaldsen műtermében sokan megfordulnak, s ki többet, ki kevesebbet, de mindegyik foglalkozik a magyar művészszel. Pálffy, Festetich, Grassalkovich, Brunswick, Batthyány, Várady, Kornis neveket sorolja föl leveleiben; Széchenyivel való viszonyáról szóltunk; Esterházy herczeggel Nápolyba utazott; jegyzeteiben említi Pyrker érseket, gróf Apponyi követet s ennek feleségét. «A mult őszön volt szerencsém», írja 1821 deczember 29-én, «ifju gróf Teleky Ádámmal megesmérkedni, vagyis inkább a már nyolczadik esztendőre menendő kimaradásom után ezen nagy magyarral vagy két napot magyarosan eltölteni. Többet bizott hozzám s reám, mint erőm s tehetségemtől ki fog telni, kiváltképen kérte minél elébb Pestre való menetelemet».* Végül sikerült neki József nádor és a király személyes érdeklődését magára vonni. A szegény rimaszombati legény így nagy összeköttetésű művészként tér meg hazájába.
Szüleihez.
E személyes ismerősökön kívül itthon a Tudományos Gyüjteményben, Magyar Kurirban, Kedveskedőben, Hazai tudósításokban, Gemeinnützige Blätter-ben megjelent czikkek terjesztették nevét; Budán a már megérkezett Pásztorleány, Debreczenben a Csokonai mellszobor hirdeti dicsőségét. Kazinczy utánajár életkörülményeinek, olvassa öcscséhez írt leveleit; barátainak beszél és ír róla. A nádor ösztöndíja, Rudnay herczegprimás fölszólítása az esztergomi templom szoborműveinek készítésére fokozták tekintélyét, úgy hogy Döbrentei joggal írhatta: «tessék elhinni, hogy az Urra minden mívelt érzésű Hazafi figyelmez».*
1823 deczember 4-ikén. L. a 118-ik lapon.
A mint hazája ő vele, úgy mondhatni ő is Rómában ismerkedett meg hazájával: annak mágnásaival szemtől-szembe, íróival legalább távolról. Mikor odavándorolt; a magyar irodalmat szemében Gyöngyösy és Csokonai, s főleg Horváth Ádám és Mátyási József képviselték. Rómában szerzett magyar ismerősei keltik föl érdeklődését az újabb jelenségek iránt. Öcscsét kéri, hogy «ne mulasd el vagy két sor magyar verseket leveledbe copiálni».* Ugyancsak öcscsének írja később: «Azon leveledbe bezárt sonettot igen nagy örömmel vettem, annyit mondhatok, hogy a legjobb olasz sonettokkal megmérkőzhetik. Sajnálom, hogy az auctorjának nevét nem jegyezted bé. Kérlek másszor is ne sajnálj effélékkel. Különös litteratus mulatságim vagynak abbas Deáky Zsigmond urral, a gróf Esterházy házi papja és tanítójával. Ő neki több magyar könyvei és correspondentiáji vagynak és sok a mult esztendőkbe kijött magyar irományokkal jóformán megesmérkedtem. Kazinczy, Kisfaludy, Sebestyén s a t. nevezetekkel bővebben megesmerkedtem, különösen tetszett egy magyar almanachba kijött Kazinczy Ferencz sonettja:
1822 augusztus 31-ikén.
Csalárd örvények, vad sziklák között
Sajkám lebegve futja víg futását,
S kaczagja a boszszus szél habduzzanását
S szirtjeit, melybe oly sokszor ütközött … s a t.»*
Sajkám lebegve futja víg futását,
S kaczagja a boszszus szél habduzzanását
S szirtjeit, melybe oly sokszor ütközött … s a t.»*
1823 február 1-én.
A magyar irodalom mellett iparkodott a «deák classicusokkal egyről-egyre megesmérkedni»* s foganatos lépéseket tett a históriák s más egyéb könyvek olvasásába. E művelődés nem volt ugyan mélyreható, de legalább egész életére ellátta idézetekkel, s az antik hitregéből vagy történetből vett példákkal. Szinte gyermekes kedvteléssel díszíti írásait az effélével, kora divatjának hódolva; s leveleinek még azzal is római zamatot akar adni, hogy keltezésök elé egy-egy Calendas-t vagy Idus-t bigygyeszt, mígnem öcscse fölvilágosítja a Cal. és az Idus, s az egész római időszámítás mivoltáról.
1823 február 1-én.
30. ACTTANULMÁNY A RÓMAI VÁZLATKÖNYVBŐL. IRÓN. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.*
Act-tanulmányok a római vázlatkönyvből. Irónrajzok, félnagyságra redukálva. Az egész vázlatkönyv (nem azonos a 2. ábra alkalmából említettel) act-rajzokkal van tele.
Az olvasmányokénál értékesebb nyomot hagyott lelkében a szemléletek sokasága. Tájak, épületek s szobrok élénk képei pihentek emlékezetében, s e gazdag kincsért a keveset látott magyar írók joggal irigyelhették. Ő maga is tudta e tulajdona értékét, s meg is mondja, kedves naívsággal, 1823 novemberében öcscséhez írt levelében:
«A te leveledbe lefestett Balaton vidékje, a szép föld, ezer tusakodó gondolatokat okozott bennem, kiváltképen gerjesztették a szeretett haza kivánását; mint több viszontagságos próbákból tapasztalttá vált, kételkedni kezdettem, ha én azoknak valaha szemlékője leszek-e vagy nem, vagy ha leszek, micsoda környülállások között, ugy-e, mint lakos, mint zarándok, szegény a napfényt kerülő, mint a kinek nem maradt már egyéb hátra, mint a tulajdon boldogságát az áldott magánosságba keresni; másrészről kecsegtettek csalfa gondolatok, hogy úgy, mint egy szeretett tisztelt ember, nagyrangú virtusosok társaságába azt a tavat az adriaticumi, s földközi tengerekkel öszvehasonlítgatni; vagy ott az Averno Lucrino, Albano, Nemi s más tavak felől fenhangon beszélni, minden régi históriákat öszvegázolni, minden szempunctot az olasz vidékekkel öszvehasonlítgatni, azokat a Titus, Diocletianus, Trajanus, Caracalla fürdőit, mulatóhelyeit egy ázsiai luxussal lefesteni s a t.»
Ha művelődési képességének határai szemmelláthatók is, megható a buzgóság, melylyel legalább e határokon belül lelkét megtölteni igyekszik. Magába szed mindent, a mi a római életből számára elérhető. Állandó társasága nem volt ugyan előkelő, leginkább fiatal művésztársaiból állott, de Rómában fönn és lenn körülbelül egy volt a hang, egy az érdeklődés iránya és tárgya. A komolyabb zene iránt való fogékonyságát, mely később szorgalmas opera- és hangverseny látogatóvá teszi, itt szerezte. Thorwaldsen műhelyében lévő társai közül főleg Bogazzi Ercolé-vel barátkozott s talán az itt dolgozó d’Angelis is ugyanaz, a kinek feleségét és sógornőjét mintázta.* A d’Angelis házban – Louisa és Annunciata kitünő hegedű játszók lévén – bizonyára számos «musikális akadémiában» volt része.
I., a 106-ik lapon.
Legkedvesebb barátja, Canova tanítványa, Baruzzi Cincinnato volt. Állítólag «Canova szándékában volt, hogy az ő halála után műtermét és annak vezetését Baruzzival együtt Ferenczy venné által.»* Baruzzi 1831-ben a bolognai szépművészeti akadémián a szobrászat tanára lett, s késő öregkort érve, halt meg itt 1889-ben. Szobrai, főleg édeskés, lágy Venusok és Évák, külföldi magánosok tulajdonába vándoroltak; a mi tőle Bolognában, Possagnóban és Ravennában látható, síma, ügyes, de egyéniségtelen Canova utánzónak mutatja. Nevét leginkább a bolognai akadémiának hagyományozott ösztöndíj alap tartja fönn, melyből fölváltva a szobrászat, a festészet és a zene egy-egy tehetségesebb fiatal művelőjét jutalmazzák.*
Ferenczy József levele Fáy Andráshoz. Szépművészeti Múzeum.
Cesare Masini: Cenni storici sulle Belle Arti in Bologna. Bologna, 1884. – Angelo Gatti: Notizie storiche intorno alla R. Accademia di Belle Arti in Bologna. Bologna, 1896.
31. ACTTANULMÁNY A RÓMAI VÁZLATKÖNYVBŐL. IRÓN, SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.*
Act-tanulmányok a római vázlatkönyvből. Irónrajzok, félnagyságra redukálva. Az egész vázlatkönyv (nem azonos a 2. ábra alkalmából említettel) act-rajzokkal van tele.
A Palazzo di Veneziában lakván, Ferenczy természetesen érintkezett az osztrák művészekkel is, kiváltképen Schaller Rudolffal, ki 1821-től 1823-ig tartózkodott Rómában, mint a bécsi művészeti akadémia ösztöndíjasa, s ki később a bécsi akadémia tanára lett. 1822-ben egy festő honfitársa is került Rómába, a pozsonyi Spiro Ede (1805–1856). Többi barátai Litzner, Ajas és Monti festők egész jelentéktelenek.* Ez utóbbi különben elég ügyesen lefestette magyar barátját. (II. melléklet.)
Ferenczy irományai között egy rövid jelszavakból és nevekből hevenyészett önéletrajzi vázlat maradt fen. A római részben van néhány név, mint Tenerani képfaragó, Pyrker érsek, Anelli, B. Praun, Genotte követ Tanácsos, kikkel való viszonyáról bővebbet nem tudunk. Ugyanitt említi a Mediciense Venus Copiáját Canova halála után. Canova halálakor az ő Medici Venusának egy másodpéldánya félig készen maradt műtermében; lehet, hogy azt fejezte be Ferenczy. Ez életrajzi vázlatnak különben ismert tényekre vonatkozó jelszavai között még két megfejtetlen vonja magára figyelmünket: Római leány s pár sorral alább: Duellum. Kivel, miért párbajozott, s hogy a Római leány mögött valami mélyebb viszony rejlik-e, nem tudjuk.
Baráti társasága, a mint látjuk, jobbára művészekből állott. Meglepő, hogy mindamellett képzőművészeti kérdések alig foglalkoztatják; leveleiben legalább sohasem beszél róluk. Fölfogása inkább irodalmi; nemcsak annyiban, hogy költőkkel és történetirókkal szeret foglalkozni s azokból nyeri ihletét, hanem hogy a művészeti alkotások is történeti s tartalmi szempontból érdeklik. Canova dicsérve említette Széchenyi előtt, hogy a fiatal magyar művész alig egy évi római tartózkodás után milyen jól ismeri az antik szobrokat; nemcsak azt tudja, melyik mit ábrázol, hanem a szobrok szerzőit is megjegyezte. Ez inkább tudós, mint művészi érdeklődésre vall. Az antik szobrok közt leginkább történeti személyek képmásai vonzzák; vázlatkönyve ezek másával van tele. Végre saját munkáin is a történet vagy a gondolat uralkodik a művészet, a forma rovására.
Leginkább látszik ez említett rajzain. Formai megoldásuk annyira gyönge, hogy ő maga is csak költői gondolatukat – mindnek egy-egy vers az alapja – tarthatta értékesnek. Csokonait sem azért faragta, mert a fej érdekelte; John gyatra metszeténél erre gondolni sem lehet; hanem hogy az elhalt költőnek maradandó emléket adjon. Fő feladatának tartotta, hogy hazája nagy fiait márványnyal mentse meg az enyészettől. Képmás sorozatot tervezett, nem művészeti, tisztán történeti érdekből. A pápai érem visszája egész gondolatsort akar jelképezni; a Hunyadi érem Horváth Ádám verseinek visszhangja s történeti érdek támogatta; még a Pásztorleányban – legformaszerűbb művében – is folyton a gondolati tartalmat, a Szép mesterségek kezdetét emeli ki. A gondolati és történeti érdek érthető a magyar fiúnál, ki huszonkét éves korában lát először szobrot, kinek iskolája, környezete, hazája képzőművészet nélkül szűkölködő, csupán irodalmi és történeti műveltségű. Érthető ez a classicismus korában, mikor a képzőművészet erősen antiquarius jellegű és nagyon szereti az allegoriát s az elvont eszmei tartalmat. S érthető ez Canova mellett, a ki – a kortársak ítélete szerint is – túlsok meg nem testesített gondolatot rejt alakjai mögé.
32. ACTTANULMÁNY A RÓMAI VÁZLATKÖNYVBŐL. SZÉPMŰVESZETl MÚZEUM.*
Act-tanulmányok a római vázlatkönyvből. Irónrajzok, félnagyságra redukálva. Az egész vázlatkönyv (nem azonos a 2. ábra alkalmából említettel) act-rajzokkal van tele.
Ferenczy tanulása rendje, formai készűltsége nem volt elég rendszeres és elég beható arra, hogy gondolkozásának ezen irányát ellensúlyozza, hogy eszméit a formák élő testével takarja. Mikor Rómába jött, szobrászi gyakorlata még nem volt, s ő – egyrészt a körülmények nyomása folytán, másrészt, mert készületlenségének nem volt tiszta tudatában – a helyett, hogy a tanulást előlről kezdte volna, rögtön szoborfaragáshoz fogott. Meglett ember volt már ahhoz, hogy az elemekkel bíbelődjék; nagy vágyai a tanulás helyett az alkotás felé vonzották. Az önbírálat nem volt kifejlődve benne; a létfentartás szüksége és fogásaihoz való túlságos bizodalma félrevezették. Hozzájárultak első könnyű sikerei; s ő hiányos rajztudásával, csupán a kisméretű domború mintázásban való jártasságával a nagy szobrászat föladataira is elég erősnek érezte magát.
Rajzbeli fogyatékosságait iparkodott ugyan pótolni; járt az accademia del nudo-ra: egy vázlatkönyv tele acttanulmánynyal bizonyság reá (30–32. ábra). A vázlatkönyv mentén kétségtelen haladás is észlelhető; eleinte sok az arányhiba, utóbb némi biztosság és készség mutatkozik. A tanulás azonban túlkorán megszakad s a fejlődő érzés később, hazájában, gyakorlat híján elcsenevészedik.
Különben e korban az actrajzolásnak egészen más volt az értelme, mint manapság. A modellt rendszerint valamely hires szobor pose-ában állították be, s a rajz többnyire csak a körvonalakra szorítkozott. Minél szoborszerűbb volt a rajz, annál sikerültebbnek tekintették. Ma már gyakran meg sem lehet állapítani, hogy egy-egy ez időbeli acttanulmány természet vagy gipsz után készült-e.
Mintázásban, a formák értékelésében és szerkesztésében pedig semminemű iskolája sem volt. Thorwaldsen ez irányban kitűnő tanító lehetett volna, de az ő művészetét Ferenczy föl sem fogta, s személyes okoknál fogva is távol maradt tőle. Canova pedig, az ő túltengő alanyiságával, s a szobrászat formai elveinek kijátszásával, veszélyes mester volt, s sokkal kevesebbet is foglalkozhatott Ferenczyvel, semhogy őt legalább a maga irányában magasb fokú készségig nevelhette volna. Ferenczy tanulmányainak rendszertelenségében a draperia jelentőségét tán meg sem értette; semmiesetre sem tanulta ki a hajtékok fortélyait, és római szobrain is a ruházat, a redők vetése a leggyöngébb. Tanult biztosság helyett öntudatlan benyomásaira, s hogy úgy mondjuk, parlag tehetségére volt utalva, s a hol ezek cserbenhagyták, a technika nem segítette. Innét a művein tapasztalható nagy ingadozás.
Nagy föladatokra kellőkép nem nevelt, rendszeresen nem fejlesztett tehetsége azonban mégis gyakorta diadalmaskodik a nehézségeken. Csokonai mellképét akkor faragta, mikor még hiányos római tanulása sem gyámolította, s mégis élőt s értékeset alkotott vele. Ezt a márványt kell tehetsége próbakövének tekintenünk. S a Thorwaldsen műhelyében lelkébe szövődött öntudatlan benyomásokból, meg Canova fogyatékos útmutatásai alapján oly tisztességes művet tud létrehozni, minő a Pásztorleány. Ott pedig, hol tehetségét alapos készültség is támogatja, az éremmetszésben, kitünőt alkot. A VII. Pius érem a kor java munkái közé tartozik. Kár, hogy később nem volt alkalma magát e nemben gyakorolnia.
Róma tehát nem volt igazi művészeti iskola számára. Szobrászati készületlensége, melylyel Bécsből ide vándorolt, innét visszakiséri őt Magyarországba. S ő jelentőségét mégis Rómának köszönheti. Ha Bécsből egyenesen hazakerült volna, s ha, tegyük föl, kitünő, eredeti művészszé fejlődik, méltánylásra alig talál s talán hatás nélkül kallódik el. Az örök város nem nevelt belőle elsőrendű művészt, de szokatlan jelentőséget adott személyének. Fölkeltette s reáirányította egész Magyarország figyelmét. Róma glóriája kellett ahhoz, hogy Magyarországon a művészeti érdeklődés százados álmából ébredjen.
Minők azok az értékek, melyeket Ferenczy rendszeres kiképzése helyett a római hat esztendő eredményeként magával visz? Márványfaragásban való alapos jártasság, hasznosan fejlesztott kézi ügyesség; olvasmány és szemlélet révén ha mélységre nem is, de terjedelemre tekintélyes műveltség s végül, a mi tán a legfontosabb, nagy föladatokra serkentő őszinte művészöntudat. A római élet minden vidámsága és kedvessége mellett is alapjában komoly és nagyszabású. Megtisztítja kicsinyességeitől a lelket s a törekvés szárnyait növeli. Ferenczynél is szinte úgy látszik, mintha vágyai nagyságában vetné meg a készülődés aprólékosságait. Nem egy-egy jó szobrot óhajt mintázni, hanem a magyar művészetet akarja megteremteni. S útnak indul, a római cultura jelvényeivel, a római művész mély erkölcsi érzésével, szándékai érdektől ment tisztaságával és nagyszerűségével, hogy puszta hazáját meghódítsa a művészetnek. Az ember kész; tudja föladatát és életének tragikus küzdelme kezdődik.
33. ÖNARCZKÉP A RÓMAI VÁZLATKÖNYVBEN. SEPIA. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.*
Önarczkép a római vázlatkönyvben. (134. l.) Egy harmadik (kisebb) vázlatkönyv első lapján. Csak az arcz hasonlóságából következtetjük, hogy itt önarczképpel van dolgunk.
