3. Pest mint irodalmi központ. – Képzőművészeti állapotok.
3. Pest mint irodalmi központ. – Képzőművészeti állapotok.
Magyarország teljes anyagi és szellemi kimerültsége után, a XVIII. század közepe táján mindkét irányban élénkülés állott be. Míg azonban a gazdasági föllendülés csakhamar központot alkotott magának, s a század elején alig 2000 lelket számláló Pestet a század végén már több mint 30.000 lakosú jelentős várossá emelvén, innét szerveződött, addig a tudományos és a gyér irodalmi élet a legkülönbözőbb helyek közt oszlott meg. Az irodalom kiinduló pontja Bécs, később majd egyik, majd másik vidéki város nyomul rövid időre előtérbe. A XIX. század két első évtizedében, vezető hely híján, Kazinczy vezető személyisége levelezésével s utazásaival kapcsolja némileg össze az egymástól távoleső s idegen részeket. A meglepően növekvő és gazdagodó Pest természetesen már régóta csábító központúl kinálkozott az irodalomnak is. Kármán József tette 1793-ban az első öntudatos kísérletet ez irányban, a külső körülmények folytán sikertelenül. Révai, majd a pesti triás: Horvát István, Szemere és Vitkovics, viszont nem jutottak vezető szerepre; az első tán csak kora halála következtében. Pestnek meg kellett várni a természetes fejlődés sorát. Az irodalomnak az az ága ver itt először gyökeret, mely legközelebb van a gazdasági élethez, melynek létföltételei hasonlók a kereskedeleméhez: az újságírás. Kulcsár István 1806-től kezdve adja ki Tudósításait, az országnak csakhamar legelterjedtebb magyar lapját. 1817-ben indúl meg a Tudományos Gyűjtemény, az első nagyobbszabású tudományos folyóirat. Lassankint megnövekszik a pesti magyar írók községe, ha nem írói foglalkozásuk hozta vagy köti is őket ide. Schams 1821-ben már 54-et sorol föl. Elhatározó fontosságú végűl 1822-ben az Aurora megalapítása, mely a kor legjelesebb íróit vonja körébe. Ekkor válik Pest föltétlen irodalmi központtá.
Pest beavatkozása az irodalmi fejlődés menetébe aesthetikai tekintetben is uj korszak kezdetével esik egybe. 1772-től 1822-ig a magyar írók két nemzedékének fő munkássága abban merül ki, hogy egy általános érvényű irodalomnak még hiányzó eszközeit, a formákat, a nyelvet, a művésziesb szólamot kifejleszszék. Versformák különbözősége választja el egymástól az iskolákat; Baróti Szabó és Rájnis prosodiát írnak, s költeményeik sorozata bevallottan csak példatár. Kevésbbé nyiltan később is gyakorta a forma az egyedüli czél. Csakhogy a második nemzedék már a versformák mellett inkább a nyelvet s a költői és prózai kifejezés módját alakítja. A művészi eszközök keresése közben a művészi tartalom visszaszorul.
A költészet általában csak kétféle tárgyon próbálja ki formáit és szólamait: idegenből vett eszméken vagy hazai személyek dicsőítésén. Virág így összegezi költői föladatát:
… hirdesd a régi dicsőült
S mostani embereket, kik példák jóra lehetnek!
S mostani embereket, kik példák jóra lehetnek!
Többé-kevésbé szabad fordítás, és személyi irodalom az uralkodó. Formák fejlesztése, idegen eszmék átültetése köti le az erőket, s az egyéni érzés és gondolkozás mélységei még föl nem tárulnak. Közélet híján az egyéni élet szűk, egyforma és szegényes; még oly kiváló költői tehetségek is, mint Berzsenyi és Csokonai, korlátozottak fejlődésükben. Egyedül az izzó faji érzés tör ki sajátabb és értékes hangokban. Két generatio munkája készítette el az utat a költészet felé, de oda csak a harmadik nemzedék érhetett.
Az Aurora elvszerűen kizárja a személyi irodalmat, s e miatt az öregebbekkel surlódása is támad. Az elv nem nagyfontosságú, de jellemző: kezdődik az alakban és tartalomban általános érvényű irodalom korszaka.
Az új irány nagy költője, Vörösmarty , váltakozva használja a versformákat, melyek előtte iskolákat különöztek el; a nyelvőrzők s a nyelvújítók eredményeit egyesíti költői szólamában; a rendi s a faji érzés helyébe a nemzetit teszi, s egyéni életét beviszi költészetébe. Igy lett az ország gazdasági központja egy az egész nemzetet átfogó költészetnek székhelyévé.
Míg Pest ekként nem új irodalmat termelt, hanem az ország irodalmi erőit egyesítette kebelében egy új korszak kezdetekor, addig a képzőművészet első hajtásai magában a városban gyökereznek. A vidéknek nem voltak művészeti szükségletei, s nem voltak művészei sem. A XVIII. század folyamán csupán a főnemesség volt elég művelt és elég gazdag ahhoz, hogy kedve teljék a művészetben; s műveltségében bécsi lévén, a bécsi termelésnek lőn fogyasztója. Hazai kastélyaink ez időből osztrák művészet termékei. Az egyház szükségleteit is jórészt Ausztria elégíti ki. A köznemesség nyugodtan élt igénytelen udvarházaiban; a városi élet pangott, s az elszegényedett polgárságnak nem voltak művészeti vágyai. Egyedül Budán és Pozsonyban van élénkebb tevékenység; mindakettőben bécsi hatás alatt, noha Pozsony viszont jelentékeny erőket ad a bécsi művészetnek. Pest még kicsiny s szegényes város; rosszúl épített alacsony házai közűl csupán egy-két főuri palota s az Invalidusok hatalmas háza (később Károly kaszárnya, ma Központi Városház) emelkedik ki.
A XIX. század kezdetén ellenben Pest emelkedése számos köz- és magánépítkezést tett szükségessé. Az első évtized legnagyobb műve, a 3000 nézőt befogadó városi színház (a mai Haas-palota helyén) Aman bécsi építész tervei szerint épült ugyan (1808–1812), de a hazai vagy az itt letelepedett építészeknek is jelentékeny szerep jutott a város újjáalkotásában. Hild építőmester készítette Pest szépítési tervét, s az 1804-ben alakult, 1808-ban megerősített szépítő-bizottság, József nádor elnöksége alatt, e terv szerint intézte a város építési s rendezési ügyeit. Az új magánpaloták a classicismus nemes ízlésében épültek, s e finoman rajzolt, kedvesen díszített házak adják meg ma is a Deák Ferencz tér és utcza, a Gizella tér, Dorottya utcza, Mária Valéria utcza stb. jellegét. A gazdagabb házakon sohasem hiányzik a szobrászati dísz, változatos frízek, beeresztett domborművek élénkítik a homlokzatot, a barokkkor hagyománya tovább él az orom czímerdíszében, a fülkékbe gyakran álló alakok kerülnek. 1824-ben Pesten nyolcz szobrász működik , közűlök ketten, Dunaiszky és Bauer, már nagyobb nevezetességre is tettek szert.
Dunaiszky Lőrincz* Libetbányán született, Zólyommegyében, tót szüléktől. Beszterczén, Barger képfaragó műhelyében inaskodott s itt sajátította el a mesterség durva elemeit. 1804-ben Bécsbe ment, s Exner rajztanítónál tökéletes contur és építészeti rajzolóvá képezte magát. Öt éven át látogatta szakadatlanúl a bécsi képzőművészeti akadémiát, szorgalmasan hallgatva Fischer Martin anatomiai és szobrászati leczkéit.
Dunaiszky L. okiratai s számadáskönyve a Szépművészeti Múzeum irattárában. Egyéb adatok: Tud. Gyűjt. 1818. IX. k. 110–111. 1. és u. o. 1819. I. k. 123 1. – M. v. Kunits: Topographische Beschreibungen des Königreiches Ungarn, Pest, 1824. I. 133. l.
Akadémia járásának harmadik évében, 1807-ben elnyerte az azon évi szobrászati díjak elsejét. Még két évig folytatta tanúlmányait, s 1809-ben Zauner igazgató és Fischer tanár által kiállított dicsérő bizonyítványnyal hagyta el az intézetet. Pestre megy, ott letelepszik s még ugyanazon év deczember 23-án a városi tanács megengedi neki művészete gyakorlását, minthogy «ilyetén művészekben itt még valóban nagy hiány van.»* Polgárjogot azonban csak 1816-ban nyer. Műhelyét először a Király-utczában üti föl; 1824-ben azonban már a Holló-utczában saját házában lakik. Halála 1843 körűl következett be.
«Da es allhier noch wirklich an dergleichen Künstlern gebricht.»
Dunaiszky munkássága rendkívül kiterjedt, úgyszólván gyárszerű volt. Maig is látható jellemzőbb művei: négy fából faragott szobor a krisztinavárosi templom hét első mellékoltárán, egy gipszdombormű és két fafaragvány a Szépművészeti Múzeumban. Fő foglalatossága síremlékek készítése és templomok berendezése volt, s ilyen irányít tevékenysége az egész országra kiterjedt. Alapos képzettségű, ügyes kezű szobrász létére is egyre lankad ambitiója, s csakhamar teljesen elhatalmasodik rajta az üzleti szellem. Ugyanígy jár ifjabb kartársa, Bauer Mihály is. A budai születésű művész szintén a bécsi akadémia szobrászati osztályát látogatta, négy esztendőn keresztül, azután, tanúlmányait kiegészítendő, a müncheni akadémiára ment. 1821-ben telepedett le Pesten, s a Kerepesi út s Nyár-utcza sarkán nyitotta meg műhelyét. Első munkái: egy olasz izlésű kandalló, Europa elrablásá-val, a lovasberényi Cziráky-kastélyban, Diana és Acteon cz. domborműve a pesti Diána-fürdőben, a Nedeczky-síremlék Csoóron (Székesfehérvár mellett), a hajósi kath. templom szószékének szobrászati dísze, a Zerdahely-síremlék Sárfőn, Pozsonymegyében. Ő készítette később, állítólag, a pesti régi városháza szobrait, s a Kristóf téri Nagy Kristófot is.* Díszítő föladatokban s a művészetnek üzleti gyümölcsöztetésében merült ki tehetsége. – Ez a sorsa többi társának is, Schmeltzernek, a budai Held Frigyesnek s mindazoknak, kiknek együttes emlékét már csak nevet vesztett műveik őrizik.
Kérdéses, hogy e szobrok készítője, kit a források Bauer Józsefnek neveznek, azonos-e a mi forrásunk Bauer Mihályával?
Mind e művészek, nevök, ránk maradt írásaik vagy munkásságuk tanusága szerint, a pesti németséghez szítottak s annak művészeti szükségleteit elégítették ki első sorban. E társadalom pedig híjával volt annak a magasabb eszmények felé való törekvésnek, mely a művészeket is emelkedettebb alkotásokra sarkalta volna. Nyelve a nagy német művelődéshez kapcsolta ugyan, azonban attól földrajzilag elszakítva, a magyar alkotmány épületébe helyheztetve, nem vett tevékeny részt a német culturmunkában s csak az onnan kapott, elgyengűlt, sokszorosan megtört sugarakon melegedett. Bécs utánzása volt az eszmény, s a nagy városi színház jobbadán selejtes bécsi bohózatokból álló műsora jelzi a szellemi szükségletek átlagos színvonalát. A pesti német újságok, a Gemeinnützige Blätter és a Pannonia, nagy írói készség és a magyar hazafiság folytonos hangoztatása mellett is kellemetlenül éreztetik ama erkölcsi erő hiányát, mely a Tudományos Gyűjtemény naiv és nehézkes füzeteit annyira vonzókká teszi. E társadalom kicsinyes üzleti szelleme átjárja a művészetet is, mely díszítő föladatokon túl nem emelkedik.
Szűk anyagiak közt küzködő magyar írók teremtik meg e nagy és gazdag német város számára a nemesebb fejlődés lehetőségét. Igaz, hogy a kis csapat mögött nagy erő, az egész ország magyarsága van. S a lelkes csoport érzi a már-már megalkotott nemzeti irodalom mellett a nemzeti művészet szükségét is. A Tudományos Gyűjtemény megnyitja második évfolyamában művészeti rovatát. «Ezen hazai levelek időről-időre hadd ismertessék meg a’ hazai mívészeket és az ő mívészi termékeiket; azok életének jeles környülállásait, ezeknek tudva helyes megitéltetését; hadd épüljön ez által a’ honnyi mívészségnek egy oltár, mellyen a’ mívész hazafi mívével, ‘s a’ ki ért hozzá, tisztelésével áldozzon, a’ tanítvány pedig buzdíttatást, ‘s a’ betsmérlő Kajánság erköltsi Nyavalyája ellen orvoslást találjon.»* A derék Krüchten József írja e sorokat, s indítja meg régibb és egykorú művészeink életadatainak közlését. A Tudományos Gyűjtemény kísérletet tesz, hogy a pesti művészeket meghódítsa a magyar művelődés számára. Dunaiszky Lőrinczről czikket ad, közli élete folyását, munkáit, és ekként végzi: «Óhajtani való, hogy ezen betses Honnyi Mívész már most a’ hazafiak’ faragásához is fogjon és a’ mellett, hogy fát, követ, értzet mintegy elevenít szobraiban, és lelkesít, némelly élő lelkes szobrokat is az iffjuságból magához hasonló mívészeknek képesítsen; tsak ez lévén egyedül való bizonyos utja-módja a’ mívészség gyarapításának, és tellyes honnyosításának.»* A buzdítás kárba veszett, Dunaiszky továbbra is megmaradt a díszítő ipar jövedelmezőbb foglalkozásánál. Három fiát: Henriket, Gusztávot és Lászlót is e mesterségben nevelte, de László, a Lendvay szobor alkotója, már be fog lépni a győzelmes magyar művelődés seregébe.
Tud. Gyűjt. 1818. II. k. 135. 1.
1818. IX. k. 110–111. 1.
