4. Kazinczy Ferencz. – Érdeklődése Ferenczy iránt. – Levelezésök. – Bírálata a Csokonairól s a Pásztorlányról. – Találkozásuk.
4. Kazinczy Ferencz. – Érdeklődése Ferenczy iránt. – Levelezésök. – Bírálata a Csokonairól s a Pásztorlányról. – Találkozásuk.
A magyar írók községe ekként hiába várta, hiába kereste a nemzeti művészet megalapítóját. Azonban 1818-ban, ugyanazon évben, mikor a Tudományos Gyűjtemény Dunaiszky-czikke megjelent, uj «mécs létele kezdett hallatszani hazánkban». Bécsből egy, az Akadémia pályadíjával koszorúzott magyar ifjú indúlt el Rómába, hogy Canovánál megtanúlja a magasabb művészet titkait. A következő években egyre jönnek a biztató hirek Rómából s 1824-ben már mindenki tudja, kitől várhatni a magyar művészet megteremtését. Ekkor már minden mívelt érzésű hazafi Ferenczy Istvánra figyelmez.
Kazinczy Ferencz, egész 1822-ig a magyar művelődés vezére és központja, vett először tudomást a Rómába induló ifjúról. Barátja, Vályi Nagy Ferencz, sárospataki tanár, olvasta Ferenczynek József öcscséhez Bécsből írt levelét, s elbeszélte a dolgot Kazinczynak. Ez e pillanattól fogva figyelemmel kísérte az ifjú szobrász pályafutását.
A pataki examenekre, akkori szokás szerint, el-ellátogatván, megismerkedett az ott tanuló Ferenczy Józseffel, s elkérte tőle bátyja leveleit: Figyelemmel olvasgatta azokat, jegyzeteket csinált magának belőlök, egynek aláírását ki is vágta, s egy papírlapra ragasztva helyezte jegyzetei közé. A Ferenczy István iratcsomó lassankint szaporodott, s most a Tud. Akadémia könyvtárában, Kazinczy levelei között elhelyezve, élénken tanuskodik az agg mester mindenre kiterjedő buzgó figyelméről.
Kazinczy lakatosiaknak találta ugyan Ferenczy leveleit, de azért bízott tehetségéhez, s nem fukarkodott elismerő és buzdító szavakkal. József megírta ezeket Rómába, s Ferenczy, mint láttuk, 1820 deczember 20-án meghatottan válaszolt: «Kazinczy úr behuzott szavai könnyeket facsar szemeimből. Levelet tőle nem kaptam, de te köszöntsd.»
1822 őszén megérkezvén Budára a római szobrok, az electrizált Kazinczy látatlanban epigrammát ír a Pásztorleányról, elkereszteli azt Graphidionnak, s költeményét jegyzetek és levél kíséretében elküldi Ferenczynek:
«Ferenczy Graphidionára.*
Ehhez a költeményhez Kazinczy következő két jegyzetet fűzi: «I. A’ Művészek’ Mythologiája a rajzolást feltalált Leánynak még nem ada nevet; a nélkül szóllani pedig felőle bajos, körülirással izetlen. Kénytelen valék tehát annak nevet csinálni. Rajzolni görögül: γραϕειν, ‘s innen gráphisz; ennek diminutivuma Graphidion, mely kedves kis Rajzolót tehet. II. Epigrammámnak harmadik Distichona, általöntve a’ poétai (sokat hallgatva mondó) beszédből a’ prózai (mindent elmondó) beszédbe, ezt jelentheti: – Ámor vezete e’ találmányra, s biztata, hogy szerencsés leendek, ha munkámat con amore dolgozom. Ferenczy meghallá a’ leczkét, követte azt, ‘s úgy lőn szerencsés az én képem’ dolgozásában, mint én valék az arcz’ rajzolásában.»
Lányka, találva van ő, s te mosolygva csudálod, hogy arczát
A homok ily híven szökteti vissza feléd.
Szólj, ki vezette karod? ki sugalta kebledbe, hogy ezt merd?
Ah! neked e hevülést egy kegyes isten adá! –
»Ámor hagyta, hogy őt ujjam rajzolja szeretve,
S leczkéjét együtt vette Ferenczy velem.»
A homok ily híven szökteti vissza feléd.
Szólj, ki vezette karod? ki sugalta kebledbe, hogy ezt merd?
Ah! neked e hevülést egy kegyes isten adá! –
»Ámor hagyta, hogy őt ujjam rajzolja szeretve,
S leczkéjét együtt vette Ferenczy velem.»
«Ezen Epigrammára gyúlaszta engem az, a’ mit az Úr lyánykája felől az Igaz barátom’ Ujságlevelében* olvastam, mert még nem látám a szobrot. A’ szobrász Antik világban él; ‘s így illő vala felőle nem rímes, hanem scandált sorú s görög ízlésű versben szóllanom.
Magyar Kurir. 1822. decz. 20. L. a 165–166-ik oldalon.
«Melly dicső pályát fut az Úr, édes barátom! Az Úr az első Magyar, a’ ki fényt von ezen a’ maga Nemzetére. Neve örök emlékezetben marad közöttünk, míg az enyém, ki Nemzetünkre tollam által óhajtottam volna fényt vonni, egy-két tized mulva feledve lesz. A’ márvány és a görög ízlésben dolgozott művész munkája kaczagja az idők’ ostromát: a’ Nyelv és a Nemzet’ ízlése mindég változni, nemesedni fog, ‘s ifjaink bennünket öregeket egészen el fognak ‘s nemsokára homályosítani. Azonban mi, az Ur és én, egy időben élénk, ‘s illő, hogy egymást ismertük és szerettük legyen, mert egy Haza gyermekei s egy pálya futóji vagyunk.
«Az Úr a’ maga nagyobb munkáját nem kezdheté szerencsésebb tárgyon, mint midőn, kezdő művész, a’ művészség’ kezdete’ mythoszát dolgozá. Képzelem, a bájos leány mint mosolyog a’ maga plasztikai nyugalmában, komoly bájjal, hogy keblének Istene igyekezeteit boldogította.
«Egyedül azt óhajtottam volna még érteni az Igaz’ tudósításából, hogy a’ szép leány mit csinál bal kezével. Az Úr ízlésétől azonban várom, hogy ennek franczia, theátrumos mozdulatot nem ada. Szerencsés gondolat vala az is, hogy a’ Csokonai’ válla meztelen vagyon ugyan hagyva, de lepelként rá veté a’ mentét. Ez fog mentségére lenni a’ bajusznak, mellyet szakáll nélkül csak skláv és mirmillo visele. A’ ki Csokonait ismerte, azt a’ kövön fel nem leli, mert rézbe vésett képe, melly után az Úr dolgozott, hozzá ugyan nem hasonlít. De a’ Plastica’ míveiben nem hasonlítás, hanem nemesítés kívántatik. Socratesznek csak az orra rút büsztjén, ‘s ha ő illyen volt volna, nem mondhatnánk, hogy rút volt.
«Az Úr Rómában él ‘s már ötödfél esztendők olta. A’ Virgilek és Cicerók árnyékaik ott még lebegnek. Vétek volna munkájikat ott nem olvasni, vagy a’ magok nyelveken, vagy olasz, franczia, s kivált német fordításokban. Ha az Úr talán nem vett volna annyi iskolai neveltetést, hogy őket a’ magok nyelveken olvashassa, vegye a’ Ciceró Leveleit a’ Wieland fordításában, Virgilt, Horáczot, ‘s a’ mi leginkább szolgálhat Plasticusnak, az Ovid Metamorphosisait a’ Vosséban. Homért bizonyosan ismeri, s testvére talán megküldé a Vályi Nagy fordítását. Azt addig kell olvasni, míg megszerethetjük. Egyéb eránt azt óhajtanám, hogy a’ Barthelemy’ Anacharsisát tegye gondos olvasásává. Nagy becsü munka mindennek, ‘s kivált művésznek.
«Van-e az Urral Mországi História? Ha nincs, én küldöm a Gebhardiét magyar fordításban. Látom az időt, midőn hazám az Úrtól venni fogja a’ Gubernátor Hunyadiét és Primas Cardin. Martinuzziét is, ‘s a’ Mátyásét. Az első vékony testű, fodor haju, hosszas nyakú volt: ez húsos, erős. Bajuszt, szakált horda mindegyike, Mátyásnak a természet ezt nem ada. A’ melly képe neki az Igaz zsebkönyve előtt áll, nem hihetem, hogy hív képe volna. A’ Maros-Vásárhelyi Bibliothécában eggy jobb lesz.
«Mikor ismét megjelen majd a’ Vaticanus Apolló’ szent szobra előtt, kérem, emlékezzék rólam, ‘s azt fogom mondani, hogy nekem is juta az a szerencse, hogy azt imádó tisztelettel illethessem. A’ fel nem avatott szem nem érti, miért az olly tiszteletes. Én bizonyosan értem, ‘s nem mások után. Éljen szerencsésen, édes barátom, és szeressen.
«Széphalom, jan. 17. 1823.»*
Tud. Ak. könyvt. M. Irod. Lev. 4r. 27. Kazinczy sajátkezű másolata.
Kazinczy e levelében érzik ugyan a sorok között némi kicsinylés, különösen az epigrammához függesztett bő magyarázatban s az olvasmányok ajánlásánál, – igaz véleménye azonban Dessewffy Józsefhez ez időben írt leveléből világlik ki leplezetlenűl.
«Egyike az engem leginkább electrizálhatott dolgoknak az a hír volt, a melyet a Ferenczy István Rómából Budára érkezett márvány lyánkájáról vettem. Ez a derék ifjú ember született Rimaszombaton, 1792 febr. 24-ikén. Az atyja lakatosmester s ezt a fiát úgy nevelé, hogy halála után ő legyen mesterségében örököse. Az ifjú felnőtt tudományos neveltetés nélkül; minek is lakatosnak római nyelv és litteratura? Néhány esztendők előtt Budára küldetett vándorlóba, s ott vasárnaponkint rajzolni hajtá mestere a normális iskola tanítójához. A rostélyok, cartouchok és egyéb semmiségek csakhamar csinosan el voltak találva, s a professzor magasztalni kezdé az ifjat. Onnan Bécsbe ment a lakatosság candidátusa, s ismét feljára rajzolgatni. Meglátá, hogy más ifjak nem cartouchokat rajzolnak. Ha ezek tudják ezt, miért ne tudhatnám én, ha hozzá fognék? mondá magában. Nem! érzem én, hogy valami jobbra vagyok teremtve, mint hogy lakatokat csináljak. Nem szűnök meg, míg felőlem szólani fog a világ. – Így beszéllé ezt később egy levelében, melyet prof. Vályi Nagy olvasott, és az ifjú vad kevélységét nevette. – Most tehát, lopva, elkezde egy fejet metszeni vasban. A próba nem volt rossz, de senkinek nem mutatta. Mindég azt forgatván, hogy ő belőle idővel egy Canova válhat, feljárt az Akadémiába, s fejeket s szobrokat kezde rajzolni s végre metszeni. Atyja előtt titokban tartá, hogy ő szobrász akar lenni, nem lakatos. Saepe pater dixit, studium quid inutile tentas etc. Ezt végre, végre neki megírta. Az majd megholt a hírre. Lakatos, és kálvinista lakatos, mit is itélhetett volna az egyebet. Intése, haragja, fenyegetőzése semmit sem használtak. De lakatos uram most praemiumot nyere a Solon feje metszése által; most egy másik praemiumot a császárunk fejéért. – Az öreg elpirula, s nem bántá többet a fiát.
«Ferenczy most Rómába ment , nem Rómát látni; hanem Canovát. A tanulatlan ifjú talán nem is tudta, hogy a mesterség mostani egy ápolója Róma. Canova beteg volt, midőn szomorú alakban beküldé hozzá leveleit, s kéré, hogy fogadná műhelyébe. Canova maga elébe sem ereszté, s megizente neki, hogy menjen tovább. Talán nem várt semmit a hyperboreus ifjúból.
«A szerencse nem mindég vak. Most Thorwaldsennek az ajtajánál kopogtata be. Ez maga izlandiai ember s nem vala oly kevély. Befogadta. Legénytársai két hétig felé sem mentek szobájának, hová Thorwaldsen egy darab márvány táblát külde be, hogy csináljon rajta, a mit akar. A burnyasz ember egy Vénust kezde metszeni en bas relief, s rettegett, hogy Th. elveri, ha rossz lesz. Be jó dolog néha a szegénység. De csak néha. Egyszer társai közzül egyik bémegyen hozzá, megpillantja Vénuszát. Szalad, hírt ád a többinek. Th. meghallja hírét, bejő, s látja, s parancsolja, hogy a márványt vigyék utána. Egyenesen ment Canovához, megköszönni, hogy neki engedé a derék tanítványt. – A palatinus ottléte következéseit tudod. – Ferenczy nem sokára oly hírt szerze magának, hogy a Bonaparte Lucián leánya is F. által faragtatá melyképét; s ez sok, mert B. Lucián ismeri a művészség munkáit, s Rómában más embert is kapott volna Ferenczyn kívül, a kire ezt bízza.
«Én ennek minden leveleit olvastam, melyeket pataki togátus öcscsének ír. Valóságos lakatosi levelek. De hány művészt ismerek Bécsben, a ki ily leveleket ír, és mégis nagy a maga nemében; Wutky, talán első tájfestő egész Európában, oly cultúráju ember, mint egy fiáker. – Én neki epigrammom mellett egy levelet írék, melyben arra kérém, hogy olvassa Homert, és a Metamorphosisokat, s Anacharsist. Olaszul, németül megtanulhata, s így őket olvashatja. S olvassa míg megérti, s magyaráztassa, a mit nem ért. Canova mellett, míg dolgozott, mindég olvasott egyik testvére, az abbáte. Nem hiszem, hogy szavam fogadja. De próbát tevék mégis.
«Rendes, mint írja le az öcscsének, hogy elúnván a munkát, Palestrinába ment ki, és Tivoliba onnan egy öszvéren. Hallotta valakitől, hogy ez valaha Praeneste volt, és Tibur. De hogy mi volt valaha Tibur, s ki bira ott kerteket, azt a lakatos nem igen tudta; ha tudta volna, nem hallgatta volna el. Édes barátom, ezen az uton is fényben fog ragyogni nemzetünk. A primás két angyalt faragtat vele temploma grádicsainak élcesítésére, még pedig 15 lábnyi magasságut, s magyar fejér márványból. Ferenczy már megküldé neki az 1 1/2 lábnyi magasságú modelt. Vivat Rudnay!»*
Kazinczy Dessewffy Józsefhez, 1823 febr. 13-án. Dessewffy József irodalmi hagyományai. Pest, 1863. III. k. 198. 1. – Dessewffy e levélre így válaszol: «Örülök uj szobrászunknak. Nem igen sok tudományt kivánok ugyan a szobrászban, azonban még sem akarnám egészen tudatlannak. Athenában, hol a képfaragó Sokratból leghiresebb bölcse leve Görögországnak, különös jelenetnek tartathatnék, ha a szobrász képtelen lett volna egy becsületes levelet írni; de nem kell az efféléken csodálkozni a hyperboreusoknál. A mindenoldalos cultúra nem hatotta még által Európa északi népeit.» Gr. Dessewffy József Kazinczyhoz 1823 febr. 20. Irod. Hagy. III. k. 206. 1.
Kazinczy elfogultsága azonban mindinkább szűnik a «lakatos»-sal szemben. A következő évben Debreczenbe megy, s a Csokonai mellszobor ott elragadja. Dessewffynek így ír róla «A fej feljebb van minden magasztalásnál; nem a Csokonai feje, de gyönyörű fej, s gyönyörűen dolgozva. » Nem hallgatja el, igaz, kifogásait sem; de ezek a costumere vonatkoznak:
«Ferenczynek a poéta Csokonait poétai costümben kellett volna adni – mezítelen karral és melylyel s horizontális koszorúval inkább, mint a hogy itt adá – noha ez nem oly vétek, mint az elsőbb.»*
Kazinczy Dessewffy Józsefhez. 1824 jul. 1. Dess. Irod. Hagy. III. k. 278. 1.
Nem elégszik meg elragadtatásának s kifogásainak magánlevelekben való kiöntésével, hanem ismertetést küld a szoborról Bécsbe, Igaz Sámuel barátjának, ki azt a Magyar Kurir melléklapjában, a Kedveskedő augusztus 3-iki számában közli. A czikk jellemző; a mit Kazinczy levelében még határozott hibául ró föl, azt itt magyarázni próbálja:
«Májusnak 20-ika vala az a’ nap, mellyen én, nyolcz esztendők után, ismét meglátám Debreczent. Mihelytt szekeremből leszállék, bé sem lépvén szobámba, mentem Prof. Sárvári Urhoz, ‘s kértem, vezetne fel a’ Csokonai’ mellyképe elibe, mellyet a’ nemzet’ dísze Ferenczy István faragott Rómában. Prof. Urat perczekig tartóztatták halaszthatatlan dolgai, ‘s úgy ülék ott, mint ‘a ki tűhegyeken áll. De végre menénk, ‘s a’ látni olly nyugtalanul vágyott ‘s e’ vágyat olly igazán érdemlő Mestermív előtt állék. Nem Csokonai; ‘s az nem is szükség, ‘s Ferenczy Csokonait soha nem látta. A’ Plastica nem a’ Hasonlóságot tette czéljává, hanem a Szépítést; ‘s ez valóban szép fej. Ez vala a’ szükség. Éljen, éljen Ferenczy!
«A’ fej természeti nagyságú, ‘s nem le néz, mint az olly büsztök, mellyeket magasan akarnak polczra állítani, hanem inkább fel, mint a’ mellynek elrendeltetése az, hogy asztalon álljon. Az arcz gyönyörű, bájos; az orr nemes; a’ száj szép metszésű; a’ szemcsillag gyengén van kijegyezve, ‘s nem egészen vakon hagyatott. A’ hajfürtöknek szép a’ játéka. A’ borostyánág nem horizontális állásban keríti meg a’ főt, hanem felmegyen a’ fül mellett, ‘s a’ homlok közepén ér együvé, mint az Imperátorok’ fejein látjuk. De óhajtottam volna, hogy a’ felöltött mente ‘s dolmány maradt légyen el, a’ hogy a’ kravát egészen elmaradt; mert a’ nyak itt egészen meztelen. Meg nem foghatám, mi indítá a’ mi Ferenczynket ennek a’ poetai ‘s ennek a modern izlésnek egyesítésére! Végre elhitetém magamat, hogy azt az a bajusz! cselekedte. Szegény Csokonai! ha te ezt tudád vala, nem növetted volna meg utolsó esztendeidben! Ferenczy tudta, hogy bajuszt szakál nélkül ott csak a’ Mirmillók hordának, ‘s a’ mente ‘s dolmány által akará, úgy hiszem, motiválni, hogy a’ büsztöt azzal a’ szőrrel adá. – A mente felett eggy kisded részét látni a’ palástnak; mint a John’ rezén.
«Elbájolva állék sok ideig a’ szépen gondolt, ‘s igen szépen dolgozott fő’ szemléletében, ‘s óhajtottam volná hazánknak ezt az ifjú lelkes Mívészét szivemre szoríthatni. Mit fog ő adni ezután!»*
Kedveskedő. Kiadták Pánczél Dániel és Igaz Sámuel. Bécs, 1824. Harmadik kötet 71–72. 1.
Ferenczy időközben Bécsbe érkezett, s mint láttuk, Igaz Sámuel erről rögtön értesité Kazinczyt, hozzátéve azt is, hogy «Ferenczynk ujra vissza fog menni, de a’ Te látásod nélkül nem». E gyöngéd figyelem teljesen meghódítá Kazinczyt, s most már ezt írta Dessewffynek: «Ferenczy a statuárius Rómából haza jött, de visszamegyen, s nem addig (úgy írja Igaz), míg engem meglát. – Mely öröm! ő a nemzetnek nagy dísze».*
1824 október 14-ikén. Dessewffy Irod. Hagy. III. k. 296. 1.
Így szövődött az agg író s a fiatal művész között, a nélkül, hogy egymást látták volna, mind melegebb viszony. Ferenczy még Bécsben olvasta a Kedveskedő birálatát a Csokonairól, s «örül, hogy méltó bírái vagynak».* Úgy látszik, az agg iró egy levelében a barátságos tegeződést is kezdeményezte, mert Ferenczy Rimaszombatból, rég látott szülővárosából, már per te ír neki:
Ferenczy József Kazinczynak, 1824 november 8. Tud. Ak. Könyvt. M. Irod. Lev. 4-rét 27.
«Novemb. 5-dik Napján 1824.
«Kazinczy Ferencznek, Ferenczy István a művész különös tiszteletből.
«Öreg reményem s mindenem. A mostoha sors még most is vélünk annyira kegyetlen, hogy az rég óhajtott öszvejövést meszszelteti: de másrészről még kedvesebb véggel kecsegtet, midőn talám én többé nem Romai, hanem Magyar Lakos lehetek, és így minden tudományos Hazafiakkal, de kiváltképpen te veled egy hív Barátságot és Nestori tapasztalásidból kedves Gyümölcsöt szerezhetek, ‘s egy mostani búnk felejtésére, víg Innepet innepelünk. De hogy ennyi Categoriának okát meg tudhad, közlök veled a következőket. Én szüleimet látogatván, jó utasítások után Csetnek vidékére mentem, az ott levő hegyi Márványokat meg vizsgálni, és a leg jobb Carrarai Márványhoz hasonló fejér márványt találtam, a melly az én Munkám ki űzésére igen alkalmatos lenne; most már szükség, mint jó vadásznak a vad után lennem, semmit el nem mulatni, ha valakik találtatnának, a kik vagy munkámat vagy ezen Márványt használni akarnák, fel találni. Ma megyek Esztergomba, onnan Budára, s ha valami jót végeztem Műhelyemet fel állítani, és már ezen télen valami modeleket készíteni, jövőleg a te kedves Széphalmodat meg látogatni.
«Más alkalmatossággal írt leveleidet kaptam, egész háládatos köszönetem fő tárgyává lett, csak ismét sajnállom, hogy véled öszve nem jöhetek, mivel József öcsém, a kivel most szembe vagyok, ritka dolgokat beszéll felőlled.
«Élj szerencsésen fáradt férfi kivánja a Rima-Szombathi
Ferenczy István
a művész. »*
M. Tud. Ak. Könyvt. M. Irod. Lev. 4-rét 27.
Az 1825-ik évre szóló Hébe, Igaz Sámuel zsebkönyve, egy rézmetszetet közöl Ferenczy Pásztorleányáról. Ez alkalomból ír Kazinczy ismét a művésznek?
«Hébénknek eggy Recensióját készítettem, de az nyomtatva nem lesz, míg meg nem irod, javallod-e itéletemet. Igy kezdem:
«Ha Hébe ezidén semmi virágot nem adna is Literatúránk’ barátjainak, melly gazdag ajándékokat hozna rezeiben!
«A’ harmadik tábla bennünket Magyarokat közelről érdekel imhol a’ mi Ferenczynk’ Graphídiona (így nevezzük el mi a’ rajzoló leányt, a’ rajzolást, festést jelentő görög szótól; mert a’ Pásztorleány a’ dolgot közelebbről nem bélyegzi. A Mesterség Mythologiája szerint eggy leány szerelmes andalgásában a’ tenger’ szélén, még a’ Rajzolás’ feltalálása előtt, vesszejével eggy figúrát vona a’ fövenyben, és íme a’ csuda! a’ rajzolat a’ fövenyben a’ szeretett ifjú’ profilképét adá! A’ leány látja ezt, ‘s keblében az a’ gondolat támad, hogy így tehát lehetne képét adni minden tárgynak, ‘s ez a’ feleszmélet lesz a Mesterség feltalálásának szempillantása). A’ kezdő Ferenczy választhata-e méltóbb tárgyat első munkájára mint a’ Mesterség’ kezdetét? Valóban neki e’ gondolatot eggy kegyes Isten adá. A’ Plastica’ (faragás) míveiről az ítélhet méltólag, a’ ki magát látá a’ mívet, Recensensnek pedig e’ szerencséje még nem leve; ‘s valljuk meg, a’ szobrok’ legnemesebb nemei a’ fenn-állók; mert azok láttatják a növés’ szépségét ‘s a’ ködlepel’ lefolytának szép játékát: de itt a történet, mellyet adni kelle, nem állást kívánt, hanem guggolást; ‘s illyen a Bernini Vénusza is, melly bizonyos tekintetekben megelőzi a’ Mediciszi Vénuszét, inkább illvén a’ ruha nélkül talált asszonyi szeméremhez. De melly szépségek vagynak itt! A’ felső rész minden lepel nélkül, hogy a’ leány’ kecseiből semmi el ne fedettessék: az alsó rész pedig igen értelmesen ‘s szép redőkben ‘s vetésekben elleplezve. Kivált az egyenesen kinyujtott karnak gyönyörűnek kell lenni. A’ haj, vittába kötve, szerény gonddal (az az modestus gonddal). – –
«Az öcsém’ fija József, ki Néked, édes barátom, ezt általadja, dicsekedett látásoddal, de meg nem mondhatá, Néked ki ád munkát, és mit csinálsz; igen azt, hogy visszakészülsz Rómába. Csak addig ne menj, míg én megláthatlak; nem szeretnék úgy meghalni, hogy meg ne csókoljam azt, a’ ki e’ pályán első önte hazámra fényt. Midőn az Igaz barátunk’ leveléből megértettem, hogy itt vagy, de visszamégy Anthúzába, azt hittem, csak látogatni jövél szüléidet, rokonaidat. Most meg vagyok nyugtatva. A’ ki annyi márványt vitet Csetnekről, nem mehet-el hamar.
«Ha nagy munkákat nem kapsz e’ pénzetlen földön, e’ pénzetlen időben, szeretném, ha nevezetesbb embereink’ büsztjöket dolgoznád, de ne a’ mint ők kivánják, hanem a’ hogy Te akarod. Azok azt néznék, hogy találva légyenek, Te pedig tudod, hogy a’ Plasztika a’ természeti fej helyett újat, mást, eggy szebbet, egy varázst ád. Így adád te a’ Csokonaiét. Ha hozzám jössz, eggyütt fogjuk nézni a’ Napoleon fejét Canovától eggy réz nyomtatványon, ‘s összehasonlítjuk azt az Isabey által festett profilképet, ‘s lesegetjük, mint távozik-el Canóva attól, a’ mit Isabey nem Plasticus, hanem csak Festői szemekkel látott. Az én portfeuillöm nem nagy: de jó darabokat bir. – Élj boldogúl, édes barátom, ‘s szeress! – Széphalom, Januárius 4d. 1825. »*
A levél Ferenczy művészi hagyatékával a Szépművészeti Múzeumba került.
Ferenczy melegen válaszol: «Sokak volnának a véled közölni, s tőled tudakozni valóm, és csak az a reménség táplál, hogy én téged Barátomat, olly ritka izlésű, tudományú Férfit még meg ölellek, és a mi öszve jövetelünket a hív Unokák nyelveken forgatják, mi pedig annak Innepet szentelünk. Mert ebbe a Nagy Babilonba alig találok embert, a ki engem értene …
«A mi a te recensiodat illeti, a legnagyobb háládatossággal meg köszönöm, hogy olly kedvezőleg itélsz munkám felől, ha valamit kellene felőlle mondanom, én úgy gondolnám, hogy a Mesterség helyett irnál Művészség és a Bernini Venusa helyett a Vaticanumi Venus cz fürdőbe, és ha jónak látod, tóld a végire ezt:
«Valamennyire sérti a szemet az a mindennapi profil kép a földön, és kivánni való volna, hogy jobban egy görög Ifjú képére emlékeztetne, és csak oda karczolva, ha első rész, nem olly tökélletességgel el készítve. Máskülönben az egész figurából kihuzom, hogy talám a Ferenczy Márványa nem úgy lesz és ez csak a rajzolásbeli hiba. Élj szerencsésen kedvesem Barátom. Kivánom Budán Februárius 1-ső napján 1825.»*
Tud. Ak. Könyvt. M. Irod. Lev. 4-rét 27.
A két barát találkozása egyre késett. Végre 1828 tavaszán, mikor Kazinczy, mint a magyar tudós társaság szervezésére összehítt bizottság tagja Pesten időzött, Fáy házában megismerkedtek egymással. Ferenczy első benyomása nem volt kedvező; Kazinczy «úgy fogadott, – írja öcscsének – mint gyaníthatod: nagy lármával s felkiáltásokkal, a művészetről s a művészségből való sok beszéddel, melyről jobb volna, ha hallgatna, mert irásába magát annyira el nem árulja».* E benyomás azonban csakhamar elmosódott; Kazinczy lelkessége, finom és vidám társalgása őt is elbájolta. Elkezdte mintázni, s viszonyuk csakhamar zavartalan lőn. Kazinczy hazautazik, de már ez év augusztus 19-ikén írja Újhelyről Ferenczynek: «Még e’ holnapban szerencsém lesz azt a’ barátomat megölelhetni, kit nem csak művészi nagyságáért, hanem lelke’ szeretetreméltó tulajdonaiért is mérték nélkül szeretek.»*
Öcscsének, 1828 márczius 19.
A Szépm. Múzeum gyüteményében.
Kazinczy 1829 nyaráig marad Pesten; útja alkalmából Rimaszombatba is betér, s ott fölkeresi a szobrász atyját, ki egy egyszerű, rokonszenves levélben köszöni meg e kitüntetést.* Utoljára 1831-ben időzik Kazinczy ismét a fővárosban, s valószinűleg akkor történt az a naivságában megható jelenet, melyet Fáy András beszél el huszonöt évvel később Tarlóvirágaiban:
M. Tud. Ak. Könyvt. M. Irod. Lev. 4-rét 27.
1830-nak egyik napján, irói és művészi társaság, vidám vacsoránál gyült nálam össze; köztök Kazinczy Ferencz és Ferenczy István, a művész. Ez utóbbi, amannak kedvelt barátja, el-elvonódott a társaságtól, rejtélyesen járt-kelt, suttogott, s csak az asztal végével jöttünk rejtélyessége titkára. Egyszerre felszökik ültéből Ferenczy, s ezen szavakkal üdvözölvén Kazinczyt: «Barátom! Rómában laktomban úgy tapasztalám, hogy az írói vagy művészi osztályokban kitünő érdemek, meg szoktak koszorúztatni. Engedje meg ismeretes szerénységed, hogy mi is hasonlót tegyünk veled!» – hirtelen, mielőtt az öreg eszmélhete, fejére övedzé zöld koszoruját, melyet – más zöld lomb nem találtatván közelben – a vármegye háza udvarának közepén állott szomorúfűz galyából fona össze. A meglepetett irodalmi hősnek köny szökék szemébe, s kedves zavarában sorra ölele bennünket.»*
Irodalmi és művészeti Tarló–virágok. Divatcsarnok 1853. 20. sz. (Junius 9.)
36. KAZINCZY FERENCZ MELLSZOBRA. MÁRVÁNY. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.*
Kazinczy Ferencz mellszobra. (161. l.) Weinwurm A. fölvétele.
A szomorúfűz koszorúnak utólag szomorú jelentése támadt; nem forgott le egy esztendő, s a halál elragadta a magyar litterátorok Nestorát.
Kazinczy és Ferenczy érintkezése világosan mutatja az előbbinek művészeti fölfogását. Kazinczy tőle telhetőleg iparkodott izlését fejleszteni, s szinte lázas vágygyal akart műértő lenni. Többszörös bécsi tartózkodása alatt szorgalmasan járta a Belvedere, az Akadémia és Esterházy gyűjteményeit; személyesen megismerkedett a kiválóbb bécsi művészekkel, és sokat forgolódott műtermeikben. Odahaza, Széphalmon, metszetgyűjteményén művelte szemét. Mindazonáltal itélkezéséből hiányzik a szemlélet közvetlensége. Fölfogását a művészeti irodalomból meríté; mások ítéleteiből szövődött össze rendszere; szóval inkább elvei vannak, mint eredeti izlése. Híve a szigorú classicismusnak; Fűger neki tulságosan modern. Helyesen mondja, hogy a művészek csak technikai szempontból szoktak birálgatni; pedig a remekművek igazi értékeléséhez poesis is kell. Állandóan hangoztatja a plastikára vonatkozó fő elvét: hogy a szobrászat föladata nem a valóság megközelítése, hanem az eszményítés. Műértő nem volt, hanem kora magyarságának művészeti tekintetben is legműveltebb embere.
