III. A FOGSÁG.
III. A FOGSÁG.
5. SZKLABINYA.
Fordulat Forgách Zs. életében. Révay Ferencz kegyetlenkedései. Látogatása Holicsban. Családi tanács. Ferencz úr nejét Holicsba viszi. Révay Péterné szigorú magatartása. A holicsi regényes kalandok.
Thurzó Holicsba érkezése. Forgách Zs. sanyargatása, levelezése Bakicscsal. A válóper titkos megindítása. István deák fogsága s kiszabadulása. Forgách Zsuzsánna szökése.
Thurzó Holicsba érkezése. Forgách Zs. sanyargatása, levelezése Bakicscsal. A válóper titkos megindítása. István deák fogsága s kiszabadulása. Forgách Zsuzsánna szökése.
SZKLABINYÁRÓL visszatérvén Révay Ferencz háza táján a levegőt megváltozva találta. Forgách Zsuzsánna hangulata merőben megváltozott. Úgy vagyok meggyőződve s úgy gondolom be is bizonyítottam, hogy ő férjét soha sem szerette, de Istenem, hány jó asszony, sőt még jó feleség is van a világon, ki férjét soha se szerette? s miért ne lehetett volna ilyen Forgách Zsuzsánna is? Miért? mert férje kevés eszű, alattomos, kétszínű, míveletlen, paraszti magaviseletű s kegyetlen természetű ember volt. Hányszor kihívta nejét a visszatorlásra, hogy úgy mondjuk a szabad életre, bűnre; hányszor vált felesége előtt tehetetlen barommá, mikor a vendégségekről eszméletlen állapotban hozták haza a cselédek. S még jó volt e teljes elbutulás, mert ha ilyenkor eszméletéből valami megmaradt, kegyetlen verekedésben szokott nyilatkozni. És mégis mind ez adott-e jogot a nőnek, hogy bűnt kövessen el? Nem. De ő tettének elkövetéséhez, melyet a tanúk és körülmények rábizonyítanak; annyi jogosúltságot érzett, hogy ha csakugyan elkövette is, bűnnek egy pillanatig sem tartotta. Annyi bizonyos, hogy az idő haladtával mind kevesebb ragaszkodást és kötelezettséget érzett férje irányában s úgy látszik hogy a Szklabinyából hazajövő férjének a házastárs kötelességét határozottan felmondta. Az újabb időben már eddig is nehezen és hosszas vonakodások után teljesítette, de 1605 végén kezdve semmi módon sem volt hajlandó a férjével való együtt élésre. Révay Ferencz kezdett kutatni, hogy mi lehet ennek oka s valószínű, hogy a nagyszámú cselédség közt hamar találkozott, ki a Bakics látogatásáról és annak körülményeiről korán értesítette; sőt a mi igen valószínű, nagyítva, kiszínezve adta elő a történteket. Tudjuk Kutsera vallomásából a dolgot: de más tanú sokkal több időről (4 napról) s ismételt látogatásról is tud, holott ki tudjuk mutatni, hogy ez nem igaz, mert az elébb hallgató tanúk később midőn megvesztegettetés miatt vagy boszúból, haragból vallani kezdtek, semmit se feledtek el bejelenteni s bizony ez ismétlő látogatásokat sem hallgatták volna el.
Révay Ferencz tehetetlenségének érzetében, az igaz és nem igaz történetek meséivel fegyverkezve Holicsba szalad Révay Péterhez, hogy bátyja és ennek neje Forgách Mária adnának tanácsot a teendőkre nézve. Sőt még Thúrzó Györgyöt is meghívták a tanácskozásra. Ez ugyan nem jöhetett el, de Révay Ferencznek megírta, hogy mindenben kövesse Péter uram tanácsát. Össze ülvén a legközelebbi rokonok, elhatározták, hogy Zsuzsánna aszszonyt őrizet alá kell tenni, még pedig úgy, hogy a szabadon fekvő szentjánosi kastélyból el kell szállítani a kőfallal, vízárokkal zárt Holicsba: mert igaz ugyan, hogy Bakics Péternek is van lakása a várban, de legalább állandóan szemmel tartható s a Révay Ferencz része teljesen elzárható külön álló rész.
Mert Holics vára és uradalma a Révay és Bakics család között már majd egy század óta volt közös birtok.* Ez alkalommal a nagyobb részt bírta a két Révay, Péter és Ferencz, a kisebb részt Bakics Péter, de mindenik rész külön álló, külön elzárható terület volt. Ezért a külön álló birtokok az akkori közbeszédben: Révay Péter része, Ferencz uramék része, Bakics uram szere név alatt fordúlnak elő. Meg aztán ily kifejezések olvashatók: felment a Péter uramék részére, lement Bakics uram szerére, általment, visszatért, stb. Mai napság csak a felületet vizsgálva teljes lehetetlen kimutatni, hogy tulajdonképen hol feküdt az a nagy terjedelmű vár, melynek külön álló épületeiben három úri család lakott, sok cseléddel, nagy személyzettel s azonkívül éveken át 30–40 királyi német őrség is tanyázott, mind külön egymástól. Az iratokban szó van felső részekről, felmenetelről, leszállásról de bizony most nem igen van nyoma hegynek, halomnak, magosságnak. Pár év előtt, hogy ott jártam, el se akarták hinni nekem, hogy Holics valaha vár volt, hogy valaha magán ember birtoka volt, s egyáltalában, hogy valaha másé lett volna mint ő felségeé. Én is aztán megtudva, hogy régi írások nincsenek az udvarban, megelégedtem a szép park megtekintésével s megnyugodtam a Morava partján a zöld fűben, hol egyszer Bakics Péter a német hadnagy vizslájával játszadozott, kihozatván a vízbe dobált tárgyakat, míg a vár egy magas ablakából egy süveges asszony gyönyörködött az egész jelenetben. «Ki lehet az a süveges asszony ott fenn a vár ablakában?» kérdé egy halász a kertészlegénytől. « Bizony ki nem vehetem, messze van, ha csak nem a Révay Ferencz felesége».
Lásd. Nagy Iván Magy. orsz. Család. 9. kötet 710. lapján.
A bölcs határozat következtében Révay az 1605-ik év végén vagy a következő év elején feleségét Szent-Jánosról felpakolva a mint a legközelebbi rokonok végezték, bevitte Holics várába és ott lakásába helyezvén, tudtára adatott, hogy felügyelet alá van helyezve, hogy Bakics társaságát kerülnie kell s csak vén asszonya és leányai társaságában mehet ki szobáiból. Forgách Zsuzsánna valószinűleg nem sokat törődött férje porkolábos rendeléseivel, inkább azon gondolkozott, hogy valjon férje a történtek után nyugton fogja-e hagyni. Azt tudta, hogy egy két külön megbizott, vagy külön megfizetett cselédet kivéve férfi, asszony, leánycselédei mind mellette vannak, sokra készek érette s így csak lesz módja, hogy kedves Péterével valami úton találkozhassék. Nem is csalódott, találkozott annyiszor, a mennyiszer akart. Hisz arra a gondolatra, hogy a « szerelem-verseket mondó »; a szépen éneklő, verginázó- ifjú asszony fogoly és hogy a gyáva férj őrzi győzedelmes kedvesétől az egész vár népe pártját fogta, még a Révay Péterné puritán asszonyai és leányi is. A hol annyi fiatal leány és asszony van, a hol oly sok a fiatal férfi cseléd – az inasok legtöbbnyire jó családból való, írástudó, nemes legények, – a hol jó kedvű, örömre kész szívek oly nagy tömegben együtt élnek valjon van-e ott ellensége ifjak szerelmének, szerelmesek boldogulásának? Hátha még a felszarvazott férj szenvedélyes vadsága, buta tehetetlensége, tompa részegsége járúl hozzá, a mint késő este a vacsorákról öntudatlan állapotban viszik haza, valaki lefekteti, de aztán rögtön rá ugyanazon ösvényen más alakok surrannak el, kik közt a járó-kelők mulatva ismerik meg a nevető szerelmeseket.
THURZÓ GYÖRGY KIRÁLYI ÉTEKFOGÓ S KÉSŐBBI NÁDOR.
(Meissner Dániel egykorú metszvénye után.)
Bizton lehet állítani; hogy még Révay Péter uram is pártját fogta szép sógorasszonyának. Oka volt-e ez Forgách Mária ellenszenvének vagy tán okozata, eldönteni nem akarom, talán nem is tudnám; de annyi bizonyos, hogy az egész várban csak két lény volt az egyik párton t. i.: Révay Ferencz a szomorú férj és Forgách Mária a szigorú néne. De nehéz is lett volna akár az akkori akár a mostani kor felfogása szerint Révay Ferenczet pártolni s őt a becsület törvényei szerint szennytelen lovagnak tartani. Mert ő habár meg volt győződve neje bukásáról s tudta a csábító nevét, kit minden nap látott, attól soha elégtételt nem kért, csak háta mögött szidalmazta, mondván: «kurva az anyád, bestelopó kurva fia, mind urastól beste-lélek kurvafiak vagytok!» Mindig csak az asszonyt bántotta, üldözte, gyötörte s ha ezt csupán kegyetlen bosszúból teszi vala még hagyján, de egyszersmind szerelmével is kínozta feleségét, ki ha enged minden bűnét eltörli a törvény.
A következő 1606. év, melyet Forgách Zsuzsánna Holicsban töltött, teljes vegyülete volt a meseszerűnek és a rideg valóságnak. Éjjeli kalandok a várban, átsurranások egyik lakosztályból a másba, férfi ruhába öltözött hölgyek, álarczosok, levélhordó apródok, leskelődő, irigykedő asszonyok, szerelmeskedő leánykák mulattak a szép nyári éjeken. Csak addig volt rideg a holicsi élet, míg Révay leitta magát s ágyba került, mihelyt a mérges satyr elaludt, kezdődött a nymphák és pásztorok boldog élete. Megtörtént hogy Révay mint királyi fő strázsamester pár hétre táborba száll, véletlenül ép akkor tesz látogatást Bakics Margit is Forgách Zsuzsánnánál; még ekkor van gyöngy élet, egyik piros magyar férfiruhába a másik granát férfiruhába, van kilovaglás, zene, táncz mint volt Szent-Jánoson és Szklabinyán, – de haza jön Révay ismét és ismét követeli férji jogait, de ismét és ismét ellentállásra talál, ismét kutat, keres, ismét híreket hall éji vándorlásokról, egész éjen át tartó látogatásokról.
Az írigyek és szenteskedők mind hangosabban suttognak s kezdenek árulók mutatkozni. Nehéz lenne a módokat kimutatni, hogy a szerencsétlen Révay miként szerezte az árulókat s miként jutott tudására az egyes részleteknek, de az iratokban ilyeseknek is van némi nyoma. Kámponai Manda, Révay Péter uram gyermekeinek a dajkája, volt az első levélhordó a szerelmesek közt; maga vallja hogy 10–12 forintot adtak egy levélért, később 100 ftot is ígértek, de lelki ismerete feltámadván, a kezére jövő legközelebbi levelet saját asszonyának Révay Péternének adta. Továbbá Hegedűs András a nyilvános tanúvallatásnál azt mondta: hallani, hallott beszédben eleget, de tudni, nem tud semmit. Egy más tanú azonban megelőző időkből így beszél róla: Hegedűs András már ekkor jelentette vala meg, hogy Révay Ferenczné éjjel által jár Bakics uram szerire.
Természetes az is, hogy a hol ennyi ifjú leány és legény volt, a várbeli élet sem volt valami szigorú puritán jellemű. Ehhez járúlt az is, hogy Révay Péterné, ki szigorú erkölcsöket követelt a leányoktól, áldott állapotba jutott s aztán elgyengült elbetegesedett s három hónapig őrizte betegágyát. Egyebek közt három vagy négy ifjú párról névszerint* tétetik említés, hogy még leány és legény korukban találkozókat adtak egymásnak. Mind ez általános jó kedvben, csak Révay Ferencz dúlt-fúlt, mert nejéről mind újabb híreket hallott s mert neje nem akart az egyetértésre visszatérni, miért is aztán mind inkább súlyosította fogsága feltételeit. Így példáúl neje lovait más jószágba küldte, hírét hallván elmenő szándékának; a maga lovain való lovaglást pedig eltiltotta, úgy hogy az a szegény asszony valóban fogságban sínlődött.
Slezak Vavra, 1604-ben Szent-Jánoson kályhafűtő, Plati Katuskát Mártonnal az inassal éjjel együtt találta a kamarában. Lábenszky Gáspár szakács 1605 Anicskát Rajkovits Tamás inassal éjjel egy szobában találta stb. Többen magok emlegetik viszonyaikat. De némi igazolásokra legyen mondva mind ezek egy, két év alatt nő és férj lettek s nem voltak elfogulatlanok.
Egy alkalommal egyik molnár Kaszón (vagy Karsón = halastó) nagy halászatot rendezett – a mint Nádasi Máténé sz. Káldi Kata, nemes személy beszéli – s meghívta Révay Pétert feleségestől, Révay Ferencznét, Bakics Pétert s minden valószínűség szerint Révay Ferenczet is: de ő nem ment, sőt feleségét sem akarta bocsátani. Első rendű és idejű tanúk minthogy ez eseményeket sokan elbeszélik, nem adják semmi okát, pedig elég oka volt, hogy nem akarta nejét és Bakicsot együtt látni s tán még mulatozni is velök; későbbi tanúk azt adják okul, hogy Révay Ferencznek magának is vendégei voltak. Ez azonban nem állhat, mert akkor Révay Péter nem hívta volna maga is Forgách Zsuzsát, mintha mondta volna: jere te is velünk a szabadba hisz eleget ülsz a falak közt. Révay Ferenczné el is ment s egész estig oda maradtak a halászaton. «Onnét hogy megjöttek- mondja Káldi Kata – nem jött mindjárt haza Zsuzsánna asszony Ferencz uramhoz, hanem ott fenn vacsorállott. Ferencz uram pedig itt alant boszankodott és levetkőzvén, várja alá bátyjától asszonyomat. Hogy bejőve a házba, Ferencz uram mondta:
- Miért mentél el akaratom nélkül?
- Mert nem féltem tőled, felelé az asszony!
- Hajókáztatok hiszem, eleget a szeretőddel együtt? – Mit gondolsz véle, nem félek tőled; gonosz helyen nem voltam, bátyáddal voltam és nénémmel és ha ezután is hívnak, elmegyek véllek. Az úr felkele és hozzá ment, elkezdette verni, az asztalra hányta, döngette és arczúl ököllel ütötte. Én mondám az úrnak: mit csinál Ngd? immár megéri vele. Azon közben a leányka Ujhelyi Frusina megvitte Révay Péternek, hogy verekednek, mert az asszony sem hagyta magát, Ferencz uramról még az inget is mind leszakgatta vala. Péter uram is, hogy bejött feddett igen Ferencz uramra, hogy csendességgel nem laknék és az asszonyt osztán oda felvitték. »
Forgách Zsuzsánna többé semmiképen sem akart férjéhez vissza menni. Ez állapot azonban nem igen tetszett nénjének Máriának, még kevésbé a férjnek, Révay Ferencznek. Maga Révay Péter is nehéz helyzetben volt, mert a házi békét is féltette s másfelől a szerencsétlen asszonyt sem akarta védtelenül, úgyszólva minden biztositék nélkül vissza dobni őrült férje karjai közé. Tehát Thurzó Györgyhöz izentek, hogy annyiszor emlegetett rokoni szeretetét* s ismeretes hatalmát, tekintélyét bizonyítsa be s jőjön Holicsba, békéltesse ki a feleket, s vezesse vissza az aszszonyt férjéhez. Thurzó el is jött és Holicsba érkezvén, a Bakics szerére szállott; és úgy látszik szépen megkérte Bakicsot, hogy egy pár napra utazzék el akár merre. Bakics persze megis tette, de Thurzónak megmondotta: «Tudom jól miért jött kigyelmed, de semmi sem lesz belőle, olyan személynek ismerem én Forgách Zsuzsánnát a, ki ha felveszi meg is tudja oltalmazni a maga becsületit». Aztán felment Thurzó Révay Péterékhez és Zsuzsánnának, kit gyerek kora óta kiválóan szeretett, szívére beszélt: « Édes húgom – monda Thurzó – menj alá csak egy hétig és ha csak egy kicsiny dolgot cselekszik is rajtad, írd meg, én magam, szekeren érted jövök és elviszlek tőle magamhoz». Valamint persze a nénje is biztatta a visszatérésre s biztatták a leányok is. Eleinte határozottan megtagadta mindenkinek, aztán végre: majd meglátja, majd meggondolja szavakat mondott, az esze pedig Pozsony felé járt, mert hisz már aláírta volt folyamodványát, melyben kérte a szent széket, hogy férjétől ágytól és asztaltól elválasszák. Mikor a leányokhoz fordulva sírva mondá: «Majd meglátom édes gyermekim mi lészen jobb, majd meggondolom!» Thurzó kiosont a szobából, hogy Ferencz urammal is okosan beszéljen s aztán felküldtek Zsuzsánnához, hogy a mint nénje, bátyja Thurzó s minden jó embere óhajtja, szépen jőjön alá. De csak halogatta: « mintsem a bolondhoz vissza menjek, inkább addig megyek, míg a két szememmel látok». Erre nénje mondja: « az kapun sem mehetsz ki » . « Találok én afféle szerszámot, hogy kieresztenek. » Ekkor Borbályka elkiáltotta magát: «imhol jön az bolond. talán Ngdat akarja alá vinni!» Forgách Zsuzsánna csak úgy, suba nélkül le rohant a Bakics szerére a Thurzó szállására s előtte térdre esve összetett kezekkel kérte, hogy ne adja őt a hóhér kezébe, vigye el magával, ő hű cselédje, rabszolgálója lesz egész életében, csak ne adják vissza.
Thurzó György ugyanis anyáról testvére volt a Forgách Imre leányainak, mert Zrínyi Katalin mielőtt Forgách Imréhez ment volna, előbb Thurzó Ferenczné volt és e házasságból született Th. György (két fiú s három leány. Lásd az 1884-ik évi Tört. Tár 779.)
«Annak meg kell lenni!» mond Thurzó ridegen, mire az asszony egy közellévő kést felkapva magába akarta ütni. Thurzó alig tudta kezéből kicsavarni. Mire aztán mint igazi asszony-véralkat lecsendesedett. De Thurzónak is elég volt. Testvéri szeretete sem volt képes tovább marasztani, az ő türelmes természete is végéhez jutott volt s rendelést adott, hogy fogjanak be. Oda gyűlt az egész személyzet, mindenki csak a visszamenést tanácsolta. Nem megyek, nem megyek! mind csak azt felelte. Aztán végre addig biztatták a nemes asszonyok, hogy eljött és a nemes asszonyok előtte jövének; én is – mondja Magarovits Szabó János, – Bottka Jánossal hopmester módjára jövénk előtte és mind azt kiáltotta: « Nem urallak, nem urallak soha, jaj íme elvisznek, jaj íme elvisznek, hol vagyon az én lelkem, hol vagyon az én szerelmem!» Ferencz uram pedig szépen szóllott hozzá, kéré, hogy inkább az Istent emlegesse. Ne szólj hozzám, ne szólj hozzám! Mikor Thurzó uram szekerével a kapun ki haladt, ismét felkiáltott: « Nem hittem volna, hogy az én néném s az én nemzetségem vérárulóm legyen nekem; jaj átkozott nemzetség volt az a Révay nemzetség».
Minden efféle zajos izgalmas jelenet után bizonyos csendes napok következtek, de ezek nem voltak a nyugalom és béke napjai, hanem inkább a kimerűltség eredménye. Forgách Zsuzsánnának eszébe se jutott hogy férjével kibéküljön, inkább jutott az, hogy Bakicscsal újból megkezdje a levelezést, hogy róla s a beadott perről híreket halljon. Úgy látszik azonban, hogy még az örökké jó kedvű Bakics Péter is elkomolyodott s ismét és ismét átgondolta a teendőket. Tisztán látta hogy az asszony nem képes elhordozni az üldöztetést, férjével soha ki nem békül s ki tudja, hogy a dühös férj mit tesz egy bolond órájában? Szokása ellen sokat hallgatván és sóhajtozván, egyik bizalmas embere megszólította: mi dolog ngs uram hogy egy darab idő óta olyan szomorú vagy, annyit sóhajtozol? « Egy szép asszony szeretőm van s nem ölelhetem, még csak nem is láthatom, pedig nincs messze tőlem! » felelé búsan. De hát találékony a szerelem, s buzgó ifjú közbe járók mit mindent ki tudnak találni.
Megkezdődött a levelezés. Az asszony leánykái elhelyezék a levelet a padláson, vagy a zöld fűbe s Bakics legénye, a hű Kutsera, elvette s választ is tett helyébe. Az asszony ilyen módon értesült peréről, Bakics terveiről, közölte saját észrevételeit s úgy látszik megállapították a teendőket. Ekkor mondta Dániel, az asszonynak mind végig hü legénye: oly dolgokról foly a levelezés, hogy ha Révay Ferencz tudná, vagy ha Katuska kibeszélné, minyájunkat megölhetne törvény nélkül. Pár nap mulva el is tűnt szem elől. Azonban Forgách Zsuzsánna és Bakics saját embereik előtt is igyekeztek gondtalanságot, jó kedvet mutatni; a cselédek közt járta az ivás, a zene, a táncz s mintha mindenki elfeledte volna Thurzó tanácsit s Révay Ferencz kegyetlenkedésit: forralták tervöket s látszólag az örömöknek éltek. Révay azonban értesülvén, hogy neje pert indított ellene, még pedig, hogy kegyetlen és elhordozhatatlan bánás miatt ágy és asztaltól való elválasztást kér s a körűlte folyó üzelmekről is híreket hallván: mint a villám lecsapott. Az asszony szobáiba rohant, ládáit szekrényeit feltörte, a sok férfiruhát megtalálta, dühösen ordítván: ezt kerestem én régóta, ez kell nekem! Viktorin Dániel az asszony hű szolgája megszökött. István diákot Révay vasba verette, tömlöcz fenekére dobatta, a vén asszonyt s egy csomó leányt kik ijedtökben még meg nem szöktek elkergette. Feleségét egyetlen szobára s két leányka közvetlen szolgálatára szorítván, szigorú fogságba zárta, a hol még enni sem adott néki. Úgy látszik Bakics valami dolgában Bécsben volt s onnan is írt. Rácz István hű legénye elhozta a levelet, választ is vitt s mikor onnan megtért, akkor tört ki ez utolsó vihar. István, diák elbeszélése valóságos kis korrajz: « Mikor az ruhákat Ferencz uram megtalálta az asszony ládájában, engem mindjárást Holicsban az vasba veretett Ferencz uram és legelsőbben az tömlöczbe vettetett az rabok közibe, onnét az uraim házába bevitetett azután ismég vettetett ő nga az honnét az kemenczét fűtik az uraim házai,* kit kamarának hittak, ott egy hétig tartott uram vasba. Legelsőbben küldötte hozzám Bakics uram Kutserát az gradits ablakára, az honnan én velem beszéllett, azután Rátz Istvánt kérdezték azt, mint vagy? Én azt feleltem, mint szegény rab. Kérdezték, kimehetsz-e, kiszabadulhatsz-e? Azt feleltem, nem tudom, mert vas vagyon a lábamon. Ijesztettenek, hogy bizon hohárt is hoztanak immár, de ne félj semmit, mert mi megszabadítunk. Én mondtam, lehetetlen dolog, mert vas vagyon a lábamon, és az ablak igen kicsiny. Harmad napig jártanak utánnam; de semmiképen reá nem vehettenek, hogy kijőjjek, hanem ő maga Bakics uram jött hozzám és félig bebújt az ablakon s kérdé: mint vagy István diák?
Épen megfordítva a honnan a kemencze fűti az uraim házait.
Rosszúl vagyok uram, mert már lánczokkal is voltam megkötözve, de akkor csak vasba voltam. Hítt erősen, hogy kijőjek az ablakon: Jőj ki édes fiam, látod-e, hogy immár lánczokkal is megkötöztenek, azután vagy megveretnek, vagy megöletnek, ha megveretnek sem magadnak, sem embereknek nem lész jó, jőj ki édes fiam ne légy oly kemény szívű. Látván uramnak haragját rajtam és izenetit Mátétól, hogy holnap más kaptára ütlek, én is ehez képest megijedvén és Bakics uramnak hozzám való jó akaratját vévén eszembe úgy hajlottam hozzája és mondottam még is, hogy magas a hely és az a vas is rajtam vagyon. Ő nga tanított hogy az vasat keszkenyővel megtekerjem és mondta nékem, hogy onnét belől mint egy gradicsot találok, mert ő még gyermek korában is azon járt ki; próbáltam és szintén úgy találtam, a mint ő mondotta. Azt is mondottam, hogy az ablakon nem térek ki, ő monda jövel csak immár két téglát kiütöttünk, de ő maga ütötte-e ki, nem tudom. Engem mindjárást tárházába vitt be, ott találtam Dánielt és Gombkötőt, hát ott feküdtek, azt tudtam, hogy már azok Lengyelország felé vannak, mert immár egy heti volt, hogy az úrtól elszöktenek volt. Az vasat mingyárást ugyan ott Bakics előtt egyik lábomról kivonták, az másikat Rátz István verte le s Bakics uram oda vissza küldte a vasat, a honnét engemet elhoztak. Két hétig voltunk a Bakics uram tárházában; aztán kiszöktete Holicsból s mindeniknek húsz forintot, ruhát; kardot s egy paripát adva, elkülde Frangepán Miklóshoz, kinek lakása vagyon Burgundiában vagy Karinthiában(?). Hogy a pénzem elfogyott, úgy jöttem vissza édes apámhoz. » Egyszersmind előmutatta az útlevelet, melyet Bakics Holicsban 1606 aug. 5-én állított ki Mosoczy István diák, Viktorin Dániel és László számára.
De nem csak férfi cselédeit üldözte Révay Ferencz, hanem királyi parancslevél nélkül is valóságos tanúvallatást vitt véghez házánál, melyet 1606 folytán háromszor, négyszer újból kezdve a cseléd s köznépet teljesen elrémítette. Az volt czélja, hogy az asszony vádlevele ellen gyengítő adatokat szolgáltasson s oly vádakat állapítson meg Bakics ellen, melyek által a válóper az illetékes szent-szék előtt leszállíttassék s áttétessék a curiához, hol Révay Ferencz felperes mint neje ellen hűtlenségi pert kezdett. És hatalma s befolyásával keresztül is vitte, hogy Rudolf 1606 október 19-én egyenes királyi rendeletet intézett Jársolits Lukács pozsonyi kanonok és vicariushoz, mint a szentszék elnökéhez, melyben megtiltá, hogy a Forgách Zsuzsánna által férje id. Révay Ferencz ellen kezdett ügyben tovább procedáljon, hanem az egész ügyet tegye át a királyi curiához.
Ily körűlmények közt midőn Forgách Zsuzsánna szigorú fogságban tartatott, midőn étel és ital megvonatott tőle s Bakics cselédei loptak be neki kenyeret, bort, pogácsát, pecsenyét, tentát, pennát, papirost, midőn leányait s más hozzá tartozóit a holicsi porkoláb s egy pár jelentéktelen nemes ember mind untalan zaklatta, kikérdezte, hogy miként viseli magát, milyen erkölcsű, mit mivel; midőn őt magát úgyszólván alárendeltjei (1606 okt. 12-én) magok elibe idézik s kikérdezik hogy minő viszonyban áll Bakicscsal, mire nézve ő nagy hittel esküszik «őtet az atya, fiú, Szentlélek egy bizony igaz Isten úgy segítse, hogy egyéb köztünk nem volt, az egy igaz atyafiúi szeretetnél és semmi paráznaság, » midőn azonban Révay Ferencz ezt nemcsak nem hitte, de minden jó ismerősüket, rokonukat neje ellen izgatta, sőt már élete sem volt bátorságos; midőn maga Révay Péterné látva a rendkívüli helyzetet, megrémülvén, férjével s gyermekeivel együtt úgyszólva búcsú nélkül megszalad Holicsból, hogy a közelgő katastrophán jelen ne legyen, mely szaladást a cselédek magok felemlegették: ily körülmények közt nem lehetett mást tenni, mint oly lépést, mely az asszonyt férje hatalmából örökre megszabadítsa s a dolgok összes menetének más fordulatot adjon. Gyakorlati tervben állapodtak meg, mely részletesen kidolgoztatván, szigorúan végre is hajtatott, Forgách Zsuzsánna 1607 január hó 27-én szombaton éjfél felé Holics várából kiszabadult s Bakics Péter társaságában Detrekő várába menekült.
9. DETREKŐ ÉSZAKNYUGOTI OLDALRÓL.
