IV. A MENEKÜLÉS.
IV. A MENEKÜLÉS.
10. DETREKŐ.
A szökés részletei: Kutsera előadása. A menekülők szenvedései, eltévedés a ködös éjben. Megállapodás a malomban.
Ralovics Juro, Malinovszki János, Butás János előadásai. Megérkezés Detrekőbe.
Ralovics Juro, Malinovszki János, Butás János előadásai. Megérkezés Detrekőbe.
KÖZELLÉVŐK és rokonok jól tudták, hogy Révay Ferencz és Forgách Zsuzsánna közt a viszonynak változni kell, s abban a helyzetben hová őket mások hibái, rövid látása és saját gyengeségeik sodorták, többé nem maradhatnak. Egyedűl a férj nem mondott le a reményről s midőn reggel a várban észrevette a faltörést és hogy az asszony elment, rémület és kétségbeesés foglalta el szívét, előtte volt a soha többé meg nem változtatható való, előtte lebegtek a néhai Forgách Imre jós szavai, hogy: ha meg nem szoktathatod Zsuzsánnámat, te leszel a földön a legszerencsétlenebb ember.
De ne előzzük az eseményeket: lássuk a menekülés részleteit. Kutsera János, Bakics leghívebb inasa, ki jelen volt, így beszéli eseményr. «Az az asszony kihozása előtt behívata Bakics bennünket: Dezső Lőrinczet, Rátz Istvánt és engemet, meg kellett eskünnünk teljes Szentháromság Istenre, hogy soha senkinek meg nem jelentjük, hanem bennünk haljon meg és ő maga azon esküvéssel esküdt meg, hogy nékünk jó urunk lészen és ha két pénze lészen, egyike mienk, házat és hozzá szabadságot ad. De ezekben hamison cselekedett, úgy hogy közülünk egy sem maradhatott nála.* Hogy ki akarta hoznia annak előtte harmad nappal Dezsőnek, nekem tudtunkra adatott, minémű készülettel legyünk. Én, Dezső az várban voltunk. Dezső nyitotta meg az alsó kapunak lakatját és mi ketten csináltuk az árkon által a padokat, az kívül való árkon pedig Sütő Jakab, Lovász Farkas. Bakics hogy megérkezett, által hajtott egy követ az jégre, mert az volt az jele megjövésinek. Elsőbben Lovász Farkast küldötte által az töltésen, meglátnia, várjuk-e? Aztán ő maga Rácz Istvánnal bejött az maga konyhájára. Olt volt két óráig, ott az tűznél várván, hogy Ferencz uram letelepedjék és vendége volt a németek zászlótartója.»
Ezzel mintegy védi valószinűleg jól megfizetett vallomását.
Ez estéről Kőszegi Ambrus nemes személy, Révay Péter kulcsára, így beszél: Szombaton este hivatott vala vacsorára Ferencz uram, és Révay Péter uram hegedüse is ott volt (és a zászlótartó is) vigan lakánk. Hogy a vacsora felkele, mondá Révay Ferencz uram: Legyetek itt, hogy lássam az asszonyt, bemenvén oda, kötődött vele az asszony és onnét kijövén mondá, ha valamit nem néznék, bizon embertelen szaváért igen megveröm vala. Az boltot pedig meg nem kerülte vala ő nga. Reggel aztán hallottuk, hogy az asszony elszökött. – « Hogy Ferencz ő nga lefeküdt – folytatja Kutsera – mindjárást első álomkor odamentenek Bakics, Dezső, Rácz István magokkal vittenek furókat, viaszgyertyát lámpásban, hogy az gyertyavilág: ki ne lássék, befedték lasnakokkal. Én strázsát állottam, hogy ha zerdis lett volna, hogy megjelentsem nékiek. Az Bakics kőfalán én vontam őket; ugyan azon éjjel kivitték az várból, mert az szekér az majornál várta: » Erről a szekérről pedig részletes felvilágosítást ad Vitkovics Gyura, csáczói születésű, huszonnyolcz éves, Strázsa (Sztrasnicz?) városi lakos, mondván (1608 márczius végén): «Emlékezem róla, hogy én mikoron az elmúlt esztendőben Petron János uramnál Malaczkán szolgáltam volna, fogtuk volt az én gazdám Petron János lovait négyet és Nagy János ottvaló ispán két lovát össze. Az lovaknak rudasmestere volt egy Uzepa (Répa nevű) Balassáné asszonyom, Bakics Margit asszony kocsisa és engem fellaitárrá tettek. És így elindulván vezettek bennünket egy pajtához, mely pajta Holicstól nem messze volt Czunimba, azon kocsira akármi aprólékot raktak volt és Moré András együtt ment velünk. Azon pajtában lovakat étettünk, magunk is ettünk, elég bort és kenyeret adtak. Láttam azután, hogy nagy, hosszú sarukat vontak lábokra, de mind néven nem tudom nevezni, Rácz Istvánt jól ismértem és láttam. Azonban Bakics Péter uram is elérkezék, egynehányad magával, de ezek mind sötétes éjszakai időben történtenek. Azonban Bakics Péter uram meghagyá, hogy készüljünk és el is induljunk, mondván: «no fiaim im elindulunk és ha az dolgot véghez viszszük, meghigyjétek, hogy fáradtságtok hiába nem lészen. » Ott felülvén, az kocsival az várhoz közel és a kert mellé járultunk. Engem Bakics Péter uram szólítván, Rácz Istvánnal hárman együtt ment velem egy majorházhoz, ők ott várakoztak, engem beküldtek és azt hagyták mondani, hogy bemenvén, kérdjem az gazdát, itthon vagyon-e? És ha kérdeznék, ki vagyok, mondjam, hogy atyjafia vagyok és Németországból jöttem. De az én kérdésemre azt felelték, hogy nincsen otthon, hanem a várban vagyon, kináltak hogy leüljek, hanem én azt mondtam, hogy nem mulathatok, mert több társaim vannak és tovább kell mennem. Jó éjt vévén tőlük, az házból kijöttem és ezeket Bakics uramnak megbeszéltem. Ez korban mindketten Bakics Péter uram és Rácz István hosszú sarukban felöltözködve voltanak és Bakics Péter uramnak akkor is egy puska volt a vállán. Engemet ismég az lovakhoz küldtenek, ő magok az várfelé mentenek. Onnét én az lovakhoz jövet az földre ültem és ott reájok nagy sokáig várakoztam, el is szunnyadtam volt. Azonban éjfélkorban dobverést hallottam, csudálkozván mi légyen, de ők még az dobverés alatt is oda voltanak. Azonban egy kevés idő vártatva az én rudas mesterem Uzepa (Répa) Péter megszólított és azt mondta, hogy ébren legyek; hát ihon jőnek, nézem kicsodák legyenek, hát látom, hogy három asszonyember német palástban, középben Bakics Péter uram és Rácz István közt jön. Ezen személyeket fel is, ültették a kocsira. Engem is még egy öreg gömbölyű lámpással küldtek ahoz a házhoz, a hol az embert kerestem, hogy gyertyát gyújtsák, nagy sietséggel bemenvén, mert féltem, az gyertyát meggyújtottam. És így az kocsihoz mentem és mindjárt elindultunk. Az lámpást á kocsiban betakarták, az gyertya benne égett, mindenütt az kocsi előtt Rácz István ment lovon. Bakics Péter uram is lovon ment, de változtatták magokat: mikor Bakics Péter lovon ült, Moréh András az kocsin ült. Ha penig Bakics Péter uram az kocsin, az asszonyemberek között ült, Moréh András lovon volt. Azután hogy az vártól messze voltunk Rácz István a lámpást mind az szekér előtt vitte és én utánna nagy harasztos helyeken. Maga is Bakics Péter uram az gonosz útnak miatta az csatlón állva az kocsit tartotta. Együtt (= egy helyütt) el is maradt volt Bakics Péter uram és egyik asszonyember meg is szólalt, mondván: «lassan járjatok, az Istenért hol vagyon Bakics Péter!» Jutván Bobáldáni (= Bobaldánhoz), Bakics Péter molnához semmit sem, késtünk; egy malomra mentünk; ki feljül vagyon Bakics Péter malmának. Rácz István bement és gyertyát gyújtott, a molnárt kihozta és lóra ültette, hogy útat mutasson, az molnár előttünk ment és útat mutatott iszonyú gonosz helyeken által, de az asszony felette igen csihegetett, mondván: «menjetek, menjetek az Istenért, mert majd ránk virrad». Az égen való tikfiakat mutatta, hogy jele és hogy hamar megvirrad. Egy kis idő vártatva jutottunk Szent-Péterre és onnét is egy embert hoztak, ki útat mutatott. Azonban lövést is hallottunk és az lövésre hol lőttek tartottunk. Egy pajtához jutottunk, szentmiklósi határon. Ott találtuk Német Gergelyt, Jánoska drabantot négy szolgával és Balassáné Bakics Margit hat szekeres lovát. Rajtok ült Tomesel Uzepa Péternek az veje és Janicsko felejtár kumja is. Osztán hogy azon hat lovat befogták azon kocsiba, kin az asszonyt hoztuk, engem az fáradt lovakkal, Tomeslivel hátrahagytak és ők elmentek. Mi utánnuk az mint lehetett ballagtunk. Találtak bennünket elő malaczkai, szentmiklósi jobbágyok, kik látták őket, hogy mentek. Kérdeztek bennünket mit viszünk, papokat-e avagy kalmárokat? Mi arra azt feleltük, hogy mi nem tudjuk kik légyenek. Továbbá azt is kérdezték tőlünk, hol voltunk volna mi, de mi utánnok az nyomon detrekői vár alá igen siettünk, oda jutván. az lovakat bekötöttük az istálóba. Egy kevés idő vártatva jöve hozzánk Petron János az uram és azt kérdezte, hogy ha kell-e ennünk avagy innunk? De én arra azt feleltem, hogy elfáradtam, mert az éjszaka semmit se nyughattam, alhatnám inkább semmint ehetném, még is meghagytam, hogy húst és bort adjanak. Azért bizonyosan tudom, hogy azt az három asszonyembert Detrekő várába vitték. »
Ama téli éjszaka úgy látszik eleinte tiszta volt, mert látszottak a csillagok. Később köd ereszkedett s ez lehetett oka, hogy útmutatókat is kelle fogadni, meg az, hogy bizonyára nem mentek a rendes országúton. Miként rohanták át a téli hideg éjszakát, hallgassunk meg egy pár útmutatót is, kik az éjjeli képet mintegy kiszínezik s részleteit kiegészítik. Relovics Juró, Czobor Pálné asszonyom molnára a hátulsó malomban, beszéli:
«Vasárnapra virradóra jövének ide éjféltájban két lovas, kiáltának, molnár kelj fel, én kimenék és mondának mutass utat; én mondám, imhol az út. Mondának, vond fel a czipellőtt és az Miaván vígy által bennünket, én előttük futottam, hogy az vizet értük, engem az lóra felvontanak és lófarán vittenek által, ismég a vízen túl leszálétottanak és kényszerítettenek, hogy mind az szentpéteri faluig vinném őket, de itt semmi világ nem volt velek, hanem az víznél hozának aztán egy égő szövétneket valahonnan, de nem tudom. Igen setét volt és nem vehettem eszemben hány lovon voltanak és micsodások voltanak. Kényszeritettenek, hogy tovább vigyem őket, de én mentettem magamat, hogy nem tudom tovább az útat.» A Szent-Péteren lakó Kovárik Pawel, Czobor Mihály jobbágya, így beszél: « egy vasárnapra virradóra mintegy három órakor jöttenek az ablakra két lovas, szólítottanak, gazda jőjj ki, mi megijedénk és nem mertünk kimenni mindjárt, hanem az ablakra mentünk mind hárman és mondának, mutassatok útat Szent-Miklósra. Az öcsém csak egy ingben kezdett előttük futni, azt gondolván, hogy Fenyősi Szent-Miklósra kell útat mutatni. Amazok mondának neki öcsém öltözzék fel, mert Hegyalávaló Szent-Miklósra kell útat mutatnod. Osztán fel kezdett öltözni az öcsém és hogy késett, más lovas is jött oda az kocsitói szövétnekkel és monda: talán nincsen világtok és mi mondók, nincsen, mert még fel nem keltünk és leszálla lováról és a szövétneket az házba hozta, annál öltözött fel az öcsém. Igen kényszerítette az öcsémet, hogy hamar öltözzék; hogy kiment az öcsém ugyan ott a ház előtt egy lóra ültették fel és az szövétneket az kezébe adták, úgy ment az kocsi eleibe az egyik lovassal, az kocsiba penig hat ló volt, az kocsiban négy ember ült, azmint a setétben eszembe vehettem, de kik voltak, nem tudom ». « Hogy aztán elindultunk – mondja tovább Kovrik Márton az öcs – és jutottunk Versi Bértó háza mellé, monda az ki mellettem ment, szépen viseld az szövétneket, hogy az házat meg ne gyújtsd. Hogy innen Szent-Miklós faluból kijutottunk, ott vagyon Mitterháznak egy kerte és ott monda ugyanazon ember: meglásd, hogy a szentmiklósi kertre vígy bennünket, én azt mondtam, jól vezetlek. Az kocsin a kik voltak két vagy három puskát lőttek ki; ismég az Malinovsky pajtájánál lőttenek egynehány puskát ki. Tudod-e hon legyen az lövés mondának. Én mondám, Ujfalu felé. Mondának ismét, hagyjuk el ezt az útat, hanem minket vígy arra, az hol az lövés lött az pajta felé. Ha az faluban mondottátok volna, egyenesen reá vihettelek volna, mert itt mezők és rétek megárkolva vannak. Amaz monda, ki mellettem a lovon ült, semmit ne félj, csak nagy sárba ne vígy bennünket. Az szövétnekben immár csak kevés vala, társam a kocsihoz ment és egy egész szövétneket hoza, monda, hogy meggyújtsam és az szövétneknek végét megtörjem, az szélben meg nem gyújthattam, hanem az másik darab is elalvék, monda ismét, legyezz a szövétnekkel, én eleget legyezék vele, de meg nem gyújthatám. Mind az két szövétneket elvéve tőlem és adva egy villát, ki mint egy arasznyi volt, annak az hegyi világosságot adott, hogy láthatott az ember nála mint öt ember lépésnyire. A főlajtár monda nekem, ez éjjel eleget búdostunk alá s fel, te úgy hordozz bennünket, hogy ne bújdossunk immár. Mikor közel voltunk a pajtához kérdék, ha az volna-e a pajta az kiben az tűz volt, mondám, igazán az. Monda az ki mellettem járt: Fiam immár te nem jösz tovább ennél, szállj le az lóról és menj a szekérhez, ott megfizetnek fáradtságodért. Én oda menék, adának a kocsiró tizenhat pénzt, mondván, édes fiam ezzel semmit ne végy a pénzzel, hanem megigyad, azt is mondták, te jobban hordoztál, hogy sem az malombeli kalauz. »
Ennek a pajtának a tulajdonosa, Malinovszkv János, Keglevich János uram jobbágya, pedig azt beszélte, hogy az ökörhajtó út felé vagyon néki egy pajtája s vitt volt neki egy szekér póznát oda, kit mind elégettenek; de kik voltanak nem tudja, az út felől mentenek az pajtába, ott megösmerszett az lovaknak a nyomok. Szent-Péteren lakó Stephanovics Miklós, Czobor Mihály uram jobbágya, azt vallja, hogy «egy vasárnapra virradóra három óra tájban az én kertemen áltál jött az két lovas és egy szekér, hogy az ablakhoz közel jöttenek az égő szövétnekkel, még gazdámasszonnyal együtt feküdtem. Monda feleségem: Miklós kelj fel, ég! Én meg felkeltem és az ablakra mentem, addig Butás házát elérték az szövétnekkel és az kocsival. Reggel, hogy feleségem fáért ment az rétre, az kerékvágásban talált egy veres szövétneket, kit az udvar birák előtt letettem az asztalra. »
Ez említett Butás János, szintén Czobor Mihály Szent-Péteren lakó jobbágya is észrevette a menekülőket. A menekülők által csinált zajra fölébredt. « Én hamar aztán – vallá – az ágyamból felugrám és kezdék utánok nézni, láték két lovast az kocsi előtt, egyiknél szövétnek volt. Az kocsiba emberek ültek, de kik voltak nem tudom. » Butás tehát utánuk nézett. Verbowszky János, Révay Péter Szent-Miklóson lakó jobbágya jobbkor észrevette és szembe nézett velök, elmondván, hogy vasárnapra virradóra hajnalkor Hegyalatt-való Szent-Miklós felől a kis utczán, Misitskovics háza mellett jőve be egy lovas és az kezében egy égő szövétnek, alítom vala, hogy az pap megyen az szentegyházba először, osztán hogy az szentegyházhoz nem ment, ismég vélem hogy az mezőre barom után megyen; de én szintén addig néztem, míg Szent-Péterre bement. Szent péteri lakos Trop Gyuri már világos hajnalon látta, beszélvén, hogy Szent-Miklós felől jőve két lovas; az Bartos háza mellett bejövének Szent-Péterre, én akkor az szomszédokat behirdettem az biró hagyásából és Süket András háza előtt egyben találkozván velök, kérdék tőlem micsoda falu ez? én azt mondottam, hogy Szent-Péter. Kérdezték tűlem ha által mehetnek-e az vizen, én azt mondottam, hogy által mehetnek, mert nem nagy az víz.
E rövid elbeszélések lerajzolják az egész éjszakát. Először is Holics várát, a mint a hatlovas kocsi este megközelítette, hol aggódva várt Forgách Zsuzsánna, kit férje még az utolsó félórában is megzaklat, de tunya, álmos s a bástyát nem kerüli meg, nem vesz észre semmit. A cselekvő személyek várják lefekvését. Ezalatt az asszony két szolgáló leányával reszketve átöltözik. Végre Révay vendégei távoznak, ő maga borosan lefekszik, álomra dűl.
A megbontott falakat kiszedik, a foglyokat kiszabadítják. Az alatt – minden bizonynyal a szemhunyásig megfizetett német őrség éjféli lármadobot ver, mint olykor szokott, háborús időben. Azután minden nyugodt, de . . .
Holics falán a rab,
Egy-egy felhő darab
Ereszkedik alá s
Mélyen a vár alatt
Vonul a kis csapat,
Olyan rettegve lép
Most lopja életét . . .
Egy-egy felhő darab
Ereszkedik alá s
Mélyen a vár alatt
Vonul a kis csapat,
Olyan rettegve lép
Most lopja életét . . .
Kocsira ülnek, lóhátra ülnek s elrohannak az éjféli sötétbe. «Az Istenért várjatok, hol maradt Bakics Péter?» riadoz Zsuzsánna. Majd hogy az idő telik s úttalan utakon nagyokat kerülnek, újra megszólal. Siessetek, siessetek, még ránk virrad, nem látjátok mily magasan áll a fiastyúk! Köd száll a vidékre, fáklyákat gyújtanak, útmutatókat fogadnak, az ébredő nép bámulja őket s a repülő fáklya szokatlan világát, a falukon csak átsuhannak, alig érkeznek, már eltünnek s az egymást követő képek, a bámuló falusiak még most is oly élénk benyomást tesznek ránk, mintha beszédöket is hallanók.
A detrekői vár kapuja bezáródott a menekülők mögött. Somogyi Gábor, Moréh András ősi kuriácskájokra vissza húzódtak. István diák, Viktorin Dániel s Gombkötő kirándulást tettek a Szlavon vármegyékbe. Petron János, Nagy Gergely, Rácz István s a többi inasok; cselédek mindenki a maga dolga mellé állott s Forgách Zsuzsánnával nem foglalkozott senki, legfennebb ha az ország és törvény nevében tudakozódtak utánna. Többé nem tett semmit, a mi más embereket érdekelne. Férjétől megszabadúlva, élete csendes, zajtalan volt mind haláláig. Senki sem kérdezte, hogy miféle szerelemverseket mondat leányival, miféle dalokat énekelnek, miket muzsikálnak s hajdutánczot vagy haragos tánczot járnak-e?
10. DETREKŐ BELSEJE.
