V. AZ ERŐS ITÉLETEK.
V. AZ ERŐS ITÉLETEK.
12. BITSE VÁRA.
ERŐS ITÉLETEK.
Révay első tettei neje szökése után. A közvélemény Forgách Zs. ellen fordúl. Forgách Mária magatartása. Az első intézkedések. Bizonyságok összeszedése. Mátyás főherczeg kemény parancsa. A rokonság magatartása. Az 1608-ik évi XXVI. t. cz. megalkotása és annak hatása.
JANUÁR hó 28-dikán 1607-ben vasárnap lévén, valószínűleg jó későre járt az idő, mikor a menekülést észrevették. A váratlan meglepetés, a bámulatba és kétségbe ejtő rémület vett erőt Révayn. Tanúkat hívott össze a várból a városból s a szomszéd helységekből. – Nem szólt, csak némán mutatta az üres szobát («hallgatva mutatott az úr a puszta házra» ), a kibontott s kívül hirtelen visszarakott falakat, a biztos nyomokat,- melyek az első kapun keresztül az árkok felé s aztán a szabadba vezettek; úgy látszik a behivott tanuk sem voltak valami beszédesek, sajnálkoztak a boldogtalan emberen, ki az első napokban sem gyalázattal, sem bosszúval nem törődött, csupán a veszteséget s feldúlt szerelme kínjait látszott érzeni.
Aztán végre felpattant a nyelv s az egyedül hagyatott férj sírva rikoltozta szét az országban az ő rettenetes történetét. Írt a mennyi ismerőse volt mindeniknek s mindeniktől bosszút, segítséget kért s kérte vissza mindeniktől az ő drága Zsuzsikáját. Írt Forgách Ferencz akkor nyitrai püspöknek;* Illésházi Istvánnak, Thurzó Györgynek, Forgách Zsigmondnak (három nádor egymásután), Révay Péternek és nejének Forgách Máriának, az udvarnak, a cancelláriának, a vármegyéknek s még ki tudja, kiknek és hánynak. És különösen a méltatlankodás, a felháborodás érzését igyekezett fokozni az egész országban. És sikerűlt is azt annyira felgerjeszteni, hogy a királytól s a főherczegi helytartótól kezdve az utolsó nemes emberig mindenki bosszankodott e hallatlan eseten s az országgyűléstől kezdve az utolsó falugyűlésig mindenütt éveken át foglalkoztak ez ügygyel, mintha az emberek erkölcsi világában valami villámos mennydörgős vihar vonult volna át s mindenkire kellemetlenül hatott e lovag s e hölgy példátlan magaviselete s erkölcstelen vakmerősége.
Kinek édes atyja a híres Forgách Simon testvére volt a Zsuzsánna atyjának Forgách Imrének.
Vége, vége már neked Forgách Zsuzsánna, régi ártatlan tréfáid, időtöltéseid, virágkedvelésed, énekeid, muzsikálásod, szerelemverseid, fársángi bohóságaid, verginád, játékaid, szépen tánczolásod mind mind eltüntek, a tisztaság, bűntelenség tündérfátyola szétfoszlott, senki se beszél, senki se hall már azokról szívesen. Eddig boldog életednek, jó kedvű természetednek, könnyű véralkatodnak s egész kedves lényednek tulajdonították mind ezeket, de íme ez mind csak altató szer volt a környezet számára, hogy szeretőddel megszökhess. Aljas, számító asszony vagy – kiáltja rád a világ – ki jámbor derék férjedet ott hagytad, mert nem oly szép, nem oly daliás, mint Bakics Péter úr!
Ilyen formán gondolkozott a nyilvános közvélemény s készek voltak a szegény jó férjnek a szó teljes értelmében minden elégtételre. Volt egy pár rokon és nagyúr, ki a körülményeket ismerve, kissé mérsékeltebb volt s a férjet is türelemre intette; ilyen volt Forgách Ferencz nyitrai püspök később esztergami érsek, bíbornok, ki már előbb mindenről értesülve volt s kinek Forgách Zsuzsánna már fogságából írt s ki a panaszlevelet is olvasta, melyben Zsuzsánna az elválasztást kérte a szent-széktől. « Igen sajnálja a fenn forgó körülményeket, – irja Révaynak – de ő semmit se tehet s mint papi ember nehezen elegyedhetik efféle dolgokba, hogy via facti szerezzenek elégtételt s vigyék vissza a feleséget; de legyen türelmes, bízzék az Istenbe s várjon az időtől stb . . . »
Annál buzgóbb pártfogóra talált Révay Ferencz sógorasszonyában Forgách Máriában, ki az elszörnyülködés hangján s valóságos bosszuérzettel teljes leveleket ír e tárgyban. A menekülés után már egy pár hét mulva (1607 febr. hóban) írja Révay Ferencznék, hogy küldi a jól informált bizonyságokat t. i. saját cselédeit, kik a legczélzatosabb vallomásokat tették Forgách Zsuzsánna ellen. Egyszersmind adja a tanácsokat, hogy a tanuvallatást Detrekőnél kell kezdeni s úgy visszafelé jőni Holics felé,* mert ha Holicsban kezdik, ennek hírét megviszik Malaczkára s az emberek mind elrejtőznek.
Ezt a tanácsát nem követték, mert Holicsban kezdték a tanúvallatást.
De okossággal kell a káptalant neki bocsátani – írja a buzgó asszony – hogy otthon tapassza a vallókat. A káptalannal Kozmanovicsot küldje Kd, az tudja az utat s embereket ismer, kik bizonyságra valók. Még eskü formát is készít s írja a bús sógornak. «Az hitet pedig igen erősen meg kell szörzeni, úgy kellene esküdtetni őket: esköszöm a Szentháromságra, atya, fiú és szentléleknek és úgy segítsen a Szentháromság engem és úgy adjon boldog kimúlást ez világból és úgy üdvözítse Isten az én lelkemet, a mely igazán mindeneket megmondtam». Más levelében szidja Borkát, hogy nem vallott úgy és annyit, a mennyit tőle vártak, s kárörvendve említi, hogy a leányasszonynak gyermeke lett, az Isten érdeme szerint megverte. Általában mindig izgatólag ír Révay Ferencznek, a híreket színezi, nagyitja, ijeszti a ráczokkal (a Bakics család). Sőt férjét hasonló érzelmekre buzdítja s most Balassáné ellen fordulva írja: «Az mint hallom, az ki legnagyobb oka ennek az gonosz cselekedetnek, úgy mint az hires gonosz malaczkai asszonyállatot tisztává akarják tenni, ám lássák, de Kdet édes szerelmes uram az élő Istenért kérem a maga jó lelki ismeretit meg ne terhelje az gonosz híres asszonyi állat miatt; ne adjon Kd semmi levelet néki.» Tíz nap mulva ismét írja férjének «a malaczkai gonosz asszonyi állatnak ne engedjen Kd». – Végre is annyira kitette magát, valószínűleg másoknak is irogatván e tárgyban, hogy férje illendőnek látta megpirongatni, hogy ne buzgólkodjék s ne törődjék ezzel az ügygyel, melynek nagy részét nem is ismeri – czélozván a Révay híres nyilatkozatára – s melyhez semmi köze, hanem bízza a dolgok rendjét a jó Istenre és a bírákra.
Csakugyan Forgách Máriát ezért a semmikép sem indokolható ellenszenvért öcscse Zsuzsánna és a Bakicsok iránt s nagy buzgóságáért utól érte egy kis nemesis, mert pár év mulva valami jószág miatt keservesen összeveszett s mérgesen összeperelt kedves sógorával. Illésházi István sokkal mérséklőbb hatással igyekezett lenni Révay Ferenczre. Megírta neki, hogy ily dologban ha a házasfelek nem tudnak egymásközt kiegyezkedni, idegen ember a legjobb akarattal sem tehet semmit érettök. És ha az aszszony csakugyan olyan rosz fejérszemély örvendjen, hogy ily könnyen megszabadult tőle, jó hogy elvitték, adjon hálát Istennek, hogy nincs házánál, ki tudja, még valami nagy bűnbe vitte volna Kdet. Másfelől ajánlja, hogy ne is erőltesse a dolgot, mert – a mint hallja – amazoknak is erős írásaik vannak. «Higyje meg Kd, hogy szívem szerint bánom az Kden való esetet, de minthogy Kd eféle dologban sem első sem utolsó és minthogy Kdnek semmi vétke is nincsen az dologban, sem az Úr Isten előtt sem ez világ előtt terhét ennek nem viseli, hanem azok, a kik ezt cselekedték, ők vétettek az Isten parancsolatja ellen és Kd ellen is, higyje Kd, hogy ha Kd békét hagy is nekik az úr Isten megveri őket és megszégyeníti. Én nékem úgy tetszik, hogy Kdért jobb, hogy az asszony bűnössé tette magát, hogynem mint Kd megölette volna. Eléggé megölte ő maga magát, és meghalna, ha halhatna. Efféle dolgot mennél inkább forgatják annál gonoszabb. Még sok körülmény ismeretlen volt Illésházy előtt, de azért levelét így folytatja: « Hallom, hogy ők is sok bizonyságot szedtek Kd ellen, ugyan hihetetlen dolgot is, hogy Kdnek is milyen rosz fajtalan természete van. Sok okokért én nekem úgy tetszenék, hogy Kd ez dologban igen lassan járna és válnék el tőle, ám tartaná dolgát, hadd pironkodnék egész életének idejéig ez világon. Nagyobb az sokkal is az halálnál, de mindezeken fölül az Istennek haragja fejökön leszen és megbünteti őket, úgy hogy más embernek is példák lehetnek. Kd azért csendes és békességes elmével tűrje ezeket. Várjon Istentől s az időtől, igaz bíró az Úristen s igazat teszen Kdnek. » (Trencsén 1607 april 9.) Tizenegy nap mulva ismét így ír Révay Ferencznek: «Az Kd levelét megadák énnekem, jól tudja Kd azt, hogy én Kdnek és az Kd bátyjának Péter uramnak örömest szolgáltam és ezután is örömest szolgálok szivem szerint bánom az esetet az ki esett Keteken, de ez a casus ez világon sem első sem utolsó és minthogy Kd ehez semmi okot nem adott, annyival inkább könynyebb lelkiismerettel tűrheti Kd. Az én tetszésem szerint mondom Kdnek, ha megölhetném is az asszonyt, meg nem ölném, hanem mindaddig a míg élne az sok jámbor között hadd pironkodnék egész életében, ő maga megveri eléggé magát, rövid időn meglátja Kd mind a kettő oda lesz. Nem ártott, sőt jól esett, hogy Kd bizonyságot szedetett, de az szent széken én azt soha nem keresném ha Kdnek volnék, hanem várakoznám az gyűlésig. (Trencsén 1607. apr. 21.)
Sokkal jobban el tudta ámítani és fel tudta izgatni Révay Mátyás főherczeget, ki 1607 márczius 2-dikán kemény parancsot ád a Fátrán innen fekvő vármegyék rendeinek s várak kapitányainak és tiszttartóinak: « alázatosan előadta nékünk, a mi őszintén kedvelt hívünk nagyságos Révay Ferencz, hogy Forgách Zsuzsánna az ő felesége, ki a házassági állapot és a törvény ellen elkövetett bizonyos vétkek miatt nem annyira a Révay akaratjából, hanem épen Forgách Zsuzsánna vérszerint való rokonainak tetszéséből és parancsából őrizet alatt volt, valami gazemberek tanácsából, átfúratván és áttöretvén Holics vára falait, ugyanazon őrizet alól kimenekült és az éj csendében kiragadtatott vagy kivonatott. Alázatosan kérvén minket, hogy azonnal mindenütt kereshesse s akárhol megtalálja ismét magához vihesse, vitethesse. Mely kérésnek eleget akarván tenni, s minthogy az ily istentelenségek nem tűrhetők és a mások példájára és elrettentésére keményen büntetendők, kegyelmesen intünk és felhívunk titeket s királyi testvérünk nevében meghagyjuk és parancsoljuk, hogy valamikor Révay Ferencz vagy emberei, küldöttjei titeket megkeresnek a nevezett Forgách Zsuzsánna asszonyt, neki azonnal kiadjátok, magatoknál ne tartsátok, ne rejtegessétek mint szökevényt stb.
Azonban e rendeletnek sem volt semmi sikere, sem a vármegyéknek sem a várkapitányoknak semmi kedve sem volt Detrekő ostromához s az egész rendelet csak olyan szóbeszéd volt, melyet végrehajtani nem lehetett. Révay tehát megfogadta Illésházi tanácsát, hogy ügyét vigye az országgyűlés elibe s igyekezzék ott valami erélyes határozatot, vagy épen törvényczikket hozatni. Megindították tehát a korteskedést, melynek egy feltünő emléke egy a vármegyék rendeihez intézett körirat, fekszik előttünk. Tizenkét főúr, Révay Ferencznek pártolói, gróf Thurzó György;* gróf Zrínyi Miklós;* Zichy Tamás;* Enyingi Török István;* gróf Thurzó Kristóf;* Thurzó Szaniszló;* Thurzó Miklós;* Czobor Mihály;* gróf Erdődi Tamás;* gróf Draskovics János;* Osztrosits András;* Jakusits András;* egy okiratot küldöttek szét a vármegyékhez s felhívták, hogy a legközelebbi országgyűlésen előforduló Révay-Bakics féle ügyben tartsanak velök, mert ők az ügyet ismerik. És úgy utasítsák követeiket, hogy ártikulust hozzanak Bakics gonoszságai ellen, mert nékik szándékuk a dolgot előhozni és tárgyaltatni. (Pozsony 1608 jan. 31.)* Természetes, hogy ily hatalmas korteseknek – az ügy pártkérdéssé is tétetvén – megvolt a maga hatása. Az egész nemesség fel volt izgatva, még az által is, hogy a szentszék a terjesztett hirek szerint a dolgot el akarja simítani s a becsületes jámbor protestans férj ellen a könyelmű asszonynak s a gonosz csábítónak akarja pártját fogni. Ezek szerint oly erős közvéleményt alkottak, hogy az országgyűlés, mondhatni ellenmondás nélkül alkotta meg az 1608-ik évi 26. t. czikket, melynek tartalma következő:
Első neje szintén Forgách Zsuzsánna, második Czobor Erzse.
Első neje Nádasdy Anna, második Széchy Erzsébet.
Neje Polyáni Bán Zsófia.
Az utolsó enyingi Török † 1618-ban 1-ső neje Pixendorfi Rueber Kata; 2-ik Tapolcsányi Ilona; 3-ik gersei Pethő Margit, egyik nejétől sem maradt gyermeke, harmadik neje sokáig túlélte.
Neje Erdődy Zsuzsánna.
A későbbi nádor, neje báró Liszti Anna.
Neje Zerau Anna-Mária.
Első neje bribéri Melith Klára, második Thurzó Zsuzsánna.
Neje Ungnád Mária.
Neje kisasszonyfalvi Istvánfi Éva.
Neje Forgách Ilona, a vádolt Forgách Zs. nénje.
Neje Thurzó Judith.
Ez okirat 12 aláírással és pecséttel ellátva egy eredeti példányban a kisselmeczi levéltárban van. Az első pecsét alatt az aláirási hely üres, valószínü hogy ide Illésházy aláirását várták, de ez elmaradt. Úgy hiszem, hogy ezek mind protestans színezetű urak s ez ügyből is pártkérdést csináltak. A másik párt feje Forgách Ferencz, előbb nyitrai püspök később esztergami érsek bíbornok volt, kik Forgách Zsuzsánnát védték. Ide tartozott Illésházy s ide maga Révay Péter is, pedig ezek is protestansok voltak.
«Nagyságos Révay Ferencz úr a maga és egész nemzetsége nevében sajnosan panaszkodik:
1. §. Miként előbbi években ngs Bakics Péter, bujaságnak esztelen szerelmétől lángolva Forgách Zsuzsánnát az ő feleségét, enmagának hugát és sógorasszonyát, kétszeres rokonságban és atyafiságban állván véle, megkezdte rontani s aztán isteni és emberi félelmet félretévén, nehány kisérőjét maga mellé vévén sötét éjszakán megmászván Holics vára falait és árkait, s a falakat három helyen áttörvén és átfurván, Zsuzsánnát ugyan azon házból melyben őrizeték, két szolgáló leánykájával együtt kiragadta s többek segítségével Detrekő várába vitte s ott mai napig tetszése szerint letartóztatja és vérfertőztetőleg vele él.
2. §. Hogy tehát mások elől hasonló gonosz tettek elkövetésére az út elzárassék határoztatott, hogy országgyűlés végeztével, előleges törvényes idézés (citatione) mellett, panaszló a mondott Bakics Pétert, Forgách Zsuzsánnát és bűntársaikat a nádorispán úr elibe megjelenésre hívhassa.
3 §. A nádorispán úr pedig mellé vévén ő felsége királyi tanácsosait és az ország rendes biráit (kiket a rendeletek kijavításakor nagyobb számmal találhat) meghallgatván a felek perbeszédeit és feleleteit, helyt adván bárminemű hitelt érdemlő igazolásoknak is, ezen ügyet rendkívüli törvény útján (jure extraordinario) megvizsgálni, bevégezni és a hozandó itéletet végrehajtani tartozzék. »
13. MÁTYÁS FŐHERCZEG.
Valóban megdöbbentő e törvényczikknek mind tartalma s mind hangja. Alig képzelhető, hogy minő izgatott lelki állapotban lehettek a rendek, midőn az egyik fél bejelentésére úgy szólván teljesen elítélik a másik felet s a vádló panaszlevelének szavait, az ellenfél kihallgatása nélkül a t. czikkbe igtatják. Párturalkodás bélyegét viseli magán minden szó, szokatlan elhamarkodás példája a magyar «Corpus-Juris»-ban.
Bakics Péter jelen volt ez országgyűlés, kezdetén, de látva a komor, sőt félre tekintő arczokat, saját füleivel hallván az erős ítéleteket mind Forgách Zsuzsánnáról, mind magáról; értesülvén, hogy a jelenlévők legnagyobb része mind egyformán gondolkozik s mind ellene van hangolva, meggondolta, hogy- jobb lesz e zúgó áramlat elől most félre állani s néhány ifjú barátjától búcsúzva mondá: «ki tudja láttok-e még vagy soha sem!» s Pozsonyból hirtelen eltávozott.
Révay Ferencz pedig győzelmi innepet ült, hitte hogy majd elitélik, nótázzák Bakicsot s végre is hajtják az ítéletet, Zsuzsánnát pedig vissza viszik épen Szklabinya, várába – s ez nem is lehet másképen, mert hisz mellette nyilatkozott az egész ország.
De valjon szívében nem volt-e egy parányi mozzanat, mely elengedte volna ezt a nagy győzedelmet, dicsőséget, csak ő száguldhatott volna Detrekő felé, az elitélt rossz asszony Forgách Zsuzsánna ölelő karjai közé: hogy ezt visszavigye ősi fészkébe: Szklabinyába.
14. SZKLABINYA ÉSZAKKELETI OLDALRÓL.
