VI. A KÖZVÉLEMÉNY FORDULÁSA.
VI. A KÖZVÉLEMÉNY FORDULÁSA.
15.VEREBÉLY
Törvényszéki tárgyalások. A tanuk erkölcsi értéke. Révay vádirata. Forgách Zs. és Bakics elmarasztalása. Újabb határidő. A szentszék előtt kezdett válóper áttétetik világi törvényszékhez. Forgách Zs. panaszlevele. A törvényszék itélete. A közvélemény fordulata. A tanuk elé terjesztendő kérdő pontok. Tanuk szerzése. Verebélyszék. A tanuk kihallgatása Pozsonyban. A tisztító eskü letétele.
AMINT alkalmunk volt látni, Révay Ferencz társadalmi úton az égész országrészt izgalomba hozta s egyszersmind elég ügyes volt irányadó egyéneket megnyerni sőt mondhatni az általános közvéleményt maga mellé hangolni. De népszerűsége nem tartott sokáig, mert egy év se telt bele s másként kezdtek gondolkozni az emberek.
Az országos törvényczikk rendelése szerint a nádor kihirdette és értesítette a feleket, hogy az országgyűlés. után azonnal megkezdi működését a törvényszék s az ülésszak végén a Révay-Bakics ügyet fogja elintézni. Készültek tehát a felek, hogy okirataikkal bőven felszerelve jelenhessenek meg. Révay felesége életmódja folytatásáról 1607 marczius hó 13-án kezdve egy hónapokig tartó nagy tanuvallatást vitetett véghez, melyben 100 tanú kikérdeztetése van előadva, melyből nehány részlet már idézve is. volt. A tanuk legtöbbnyire a házi, udvari és gazdasági tisztek, és mindkét nemű cselédek, legnagyobb rész a Forgách Zsuzsánna szétugratott s aztán egyenként előkerített cselédei, legtöbbnyire megrettenve vagy megfizetve és betanítva, sok terhelő vallomást tesznek volt asszonyuk ellen. Látszik a cselédi ravaszság akár hány állításból, tudják mi tetszetős Révay Ferencznek s mi terhelő a nőre nézve. Példáúl kérdik a leányoktól: láttál e bokrétát?
Igen » feleli csaknem mindenik. Miből volt készítve vagy, kötve? Virágból, sárga viólából és majoránnából, mondja az egyik. A másik pedig azt mondja: aranynyal, ezüsttel s drága kövekkel volt díszítve, a varró leány csinálta stb. Természetes e bokréták mind Bakicshoz kerűltek, de bajos elhinni, hogy a varró leány aranynyal, ezüsttel s drága kövekkel ékesített bokrétát készítsen. 1607 jún. 11-én Révay egy más tanuvallatást tétetett Szent-Jánoson annak bebizonyítására, hogy őtet Bakics meg akarta ölni, halálra kereste. A tanuk ilyesmit nem bizonyítanak s az egész esemény inkább komikus hatást tesz az olvasóra a menynyiben egy nyelves tiszttartóné is szerepel benne. A kis episod úgy történt, hogy a királyi harminczados ki Szent-Jánoson Révay ispánjánál lakott, czédulát kap Bakicstól, melyben ez írja, hogy megakarja látogatni, s vele egy pohár bort inni. De alig olvassa végig a levelet s íme Bakics szolgájával belovagol a kapun. A harminczados elibe szalad s mentegetődzik, hogy mennyire örvend a szerencsének de ő el nem fogadhatja, mert más házánál lakik. Ez alatt az ispánné bezárta a ház ajtaját s az egyenesen odatartó Bakicsot nem bocsátotta be, mondván: nem eresztelek be, mert itt nincs semmi dolgod. Bakics az ajtóról az ablakra ment s kérte, hogy bocsássák be. A felelet mindig csak: nem, nem; no, ha nem, a padlásra hágok s onnan megyek a házba! Mire ismét az asszony mondá: «bizon ha látom, hogy ott akarsz bejönni, az azsagot a fejedhez verem». Bakics felelé: « tán nem volnál oly kegyetlen». Bakics aztán egy pint bort hozatott a korcsmából s a kapu előtt lassan megiddogálta legényével. Valószínű, hogy Révay Ferencz a házban volt s Bakics ezt megtudva, őt akarta bosszantani. Kérdé a harminczadostól, ha benn van-e Révay a házban? A harminczados mondá: itt ebédelt, de már elment, de ha itt volna is meg kellene békülniök. Bakics felelte: « egyik kezemmel kezét fognám, a másikkal nyakon csapnám». Mi újság? kérdé Bakics, tanú felelé: semmit se hallottunk. « Csodálatos, mondá Bakics, hogy ilyen nagy faluban semmit se hallottatok. Révay Ferencz azt költötte, hogy mi loptuk el a feleségét, de hazud, mert megölte ő maga s megette!» Aztán lovára ült s jó kedvvel ellovagolt. A harminczadoson kívül még az tanút kérdeznek ki, kik mind csak ezt mondogatják, terhelőt semmit, legfennebb még annyit tudunk meg, hogy Bakics nagyon hangosan beszélt s folytonosan a ház felé nézett. Történt minden alkalommal, s minden helységben hogy a Bakics Péter s a Balassáné, Bakics Margit, cselédeit is beidézték, de ezek soha sem esküdtek és feleltek, mondván tisztelik ugyan ő felsége mandatumát, de minthogy a kérdések (kérdő pontok) gazdájuk ellen vannak intézve, ők az ország törvényei szerint nem kötelesek felelni, ha csak személyökre külön parancs nem rendelkezik. Természetesen ezek is be voltak tanítva. Egyes vallókat hallgattak ki még Stubnyán, Turócz-Szent-Mártonban s más falvakban is és végre e vallomásokkal felszerelve elkészült Bakics és Forgách Zsuzsánna ellen Révay vádirata, mely így hangzik:
«A gonoszságok és kegyetlenségek ellen, melyekkel Bakics Péter engemet és családomat elhalmoz kérek Ketektől védelmet, egyszersmind vétkeinek megbüntetését s életemnek oltalmazását. Ő ugyan is több év előtt gonoszul, előre kigondolva, minthogy bűnös szerelemre gerjedett, az én feleségemet Forgách Zsuzsánnát – ki néki húga és sógor asszonya – megkezdette rontani. És költsönös barátságunk és atyafiságunk ürügye alatt magát annyira behízelegte s engem annyira gyűlölté tett feleségemnél, hogy már mintegy két évvel a zavarok (1606) előtt, tehát 1604 óta, nem csak családiasan, bizalmasan nem beszél velem, de házassági kötelességét tenni s velem lakni sem akar. Azonközben Bakics Péter mintha legbensőbb barátom lenne, minden lakásomon még a Holicstól az ő lakhelyétől húsz mértföldön is túl fekvő Szklabinyában is minden innepen, névnapon meglátogatott és az asszonytól, rút szemérmetlenségei jutalmáúl bokrétákat, aranynyal ezüsttel, kövekkel ékesített forgókat, keszkenyőket, varrott szőnyegeket, ingeket, alsó nadrágokat, gyürűket s más ajándékokat fogadott el. És az egyetértés köztük annyira ment, hogy ha én semmit se gyanítva, kisétáltam, ő az asszony szobájába maradva, részint kártyázással, részint hízelgő beszédekkel, sőt csókolózással és ölelgetésekkel töltötte el az időt. Beszennyezte szűz ágyamat s valahányszor szentjánosi kastélyomból távol voltam, napokat éjeket töltöttek együtt. Szenvedélyök annyira növekedett, hogy a háborús idők alatt mikor én őrségre jártam, ő bement az asszonyok szobájába, vagy pedig Kutsera az asszonyt, férfiruhába öltöztetve vezette hozzá s nem rettentek vissza, hogy egész éjszakákat együtt töltsenek. Midőn azt az inast ki a férfiruhákat csináltatta, elzárattam, oda jött Bakics Péter szolgáival inasomat a börtönből tolvaj módon kivette és Tersáczky uramhoz küldötte. Végre is kitörte váram falait, az asszonyt megszabadította s huga özvegy Balassa Menyhértné Bakics Margit várába Detrekőre vitte, hol most is büntetetlenül vérfertőző gonosz egyetértésben élnek.
Ezzel meg nem elégedvén, bűneit azzal tetézi, hogy az én életem ellen gonoszúl leselkedik. Ennélfogva minthogy maga a legnagyobb és legjobb Isten az ily kéjelgéseket a maga igazságtételének szigorúságával szokta büntetni nem csak az egyes embereknél, de egész városokat, tartományokat is eltörölt ily bűnökért s az Istent nem ismerő barbár népek is keresett büntetésekkel illetik az ilyen bujákat; hazai törvényeink pedig örök hűtlenség büntetését szabják a bujálkodókra, a várak megtámadóira, a nőrablókra, Bakics Péter pedig mind ezen bűnökben nyakig fetreng, a mint ez rövid tragediának elbeszéléséből is nyilván látszik: kérem Keteket, hogy ezeket a házasságtörőket – midőn maga az igazságos Isten az asszonynak egyik lábát, midőn együtt mulatoztak, tüzes mennykövével hasította fel – minden segítőikkel, pártfogóikkal, cselédeikkel együtt keményen megbüntessék!»*
Latin nyelven írott eredeti példánya a kis-selmeczi levéltárban.
Ez volt a vádlevél szövege, melyet az országgyűlésen is felolvastak s melyen az ország rendei annyira megbotránkozának vala s mely most a nádori szék előtt, száz s még egy sereg tanú vallomásával támogatva, szintén megtette hatását, annyival inkább mert az országgyűlési végzéstől megrettenve, a rendkívüli törvényszék az első ülésére sem Forgách Zsuzsánna sem Bakics Péter, sem a vádolt segítők közül senki sem jelent meg: tehát makacsságban mindannyian el is marasztaltattak.
Ez elmarasztalás ellen azonban könnyen védték magokat. Bakics bebizonyította, hogy fekvő beteg volt, a mi igaz is vala, Forgách Zsuzsánna pedig személyesen meg sem idéztetett, a többiek meg azt mondották, hogy ők cselédi állapotban lévén, személyökkel szabadon nem rendelkezhetnek. Tehát 1609. év február 24-ikére új határidő tűzetett ki s a felek újból s ezuttal pontosabban megidéztettek.
Ekkor sem jelent ugyan meg sem Forgách Zsuzsánna sem Bakics, de megjelentek ügyvédeik s egyszersmind ez ülésre a pozsonyi szentszék átküldötte a Rudolf király parancsára az előtte Forgách Zsuzsánna által megkezdett válóper iratait. Az alperesek ügyvédei követelték ez átküldési okirat felolvasását s a felperes ügyvéde nem ellenezhette. Minthogy az átirat, az akkori perrendtartás szabályai szerint, minden a perben előforduló iratot magába foglal, lássuk egypár érdekes darabját.
RUDOLF RÓMAI CSÁSZÁR S MAGYAR KIRÁLY.
(Ortelius 1603-ki kiadásában lévő rajza után )
«Ötödik Pál pápa Magyarországra, Németországra, Csehországra s a birodalomra kiterjedő hatással gróf Ferreri István János vercellini püspököt legatus de latere nunciussá nevezvén ki, ez az úr, ki rendesen Prágában lakott, maga helyett Magyarországra nézve Jársolics Lukácsot, a pozsonyi káptalan kanonokját és vikáriusát bízta meg, ki aztán szentszéki ülnökeivel folytatta az elibe tartozó pereket. E törvényszék előtt panaszolta be Forgách Zsuzsánna férjét s kérte ágy és asztaltól való elválasztását, mire Révay meg is idéztetett de nem jelenvén meg, makacsságban elitéltetett. 1. Forgách Zsuzsánnának azonnal szabadon bocsátására; 2. 1000 arany lefizetésére és 3. kiközösíttetésre. Erre aztán Révay kissé megszeppent s Forgách Ferencztől kérdezte levélben, hogy mit csináljon. Forgách aztán megírta, hogy legjobb lesz megjelenni, mert különben bizonn felhajtják azt a büntetést. Nevezetes azonban, hogy e szent-széket a protestánsok semmiképen sem akarták elismerni, mondván: nem kell nekik se legatus, se nuncius sem általa constituált szent-szék. Van az országnak törvény szerint való szentszéke s magyar ember felett csak az ország törvényei szerint és csak saját törvényes bírája ítélhet. Hogy ez a szent-szék sem volt teljesen biztos a maga illetékességében bizonyítja az itélet záradéka, mely így szól: hogy pedig ne láttassunk túlszigorúaknak lenni, Révay Ferencz uramnak még 15 napi haladékot engedünk s ha akkor se jelenik meg, az elmarasztaló ítéletet végre fogjuk hajtatni. Révay aztán Forgách püspök tanácsára megjelent ügyvéde Szigligeti Farkas György által, de látva, hogy az egész törvényszék ellene van hangolva, sietett kieszközölni a királynál, hogy a per, mely tulajdonképen nem is válóper; hanem nőrablási bűntény, tétessék át világi törvényszékhez, hol ő a felperes, és a hol – mint ő hitte – a; bírák, legtöbbnyire az országgyűlés tagjai lévén, a félre vezetett közvélemény nyomása alatt, mind neki fognak igazat adni, mert hiszen az idézett törvényczikkben már mintegy előre elítélték Bakics rettenetes eljárását. Révay utánjárásának volt is sikere. A pert íme át is tette főtisztelendő Jársolics uram s a bíróság jegyzője már Forgách Zsuzsánna panaszlevelét olvassa, mely így hangzik: férjhezmenetelem óta, az az 1598 april 25-ikétől fogva semmire inkább nem igyekeztem, semmi más gondot szívemben nem hordoztam, mint hogy Isten félelmében férjemhez engedelmességet, tiszteletet mutassak s mind ama tulajdonsággal bírjak, melyek egy előkelő, szemérmes, tisztességes asszonysághoz illenek s házassági kötelességemet a legszigorúbb kegyességgel szűziesen és ártatlanul fentartottam.
Mindazonáltal férjem, valami gonosz szellem által vezéreltetve, elfeledve hűségesküjét, megrontotta életemet gonosz erkölcseivel, utálatos verekedéseivel, szidalmazásaival, házasságtörésével, börtönöztetéssel és oly kegyetlen bánásmóddal, hogy a kiknek tudtára esett inkább zsarnokomnak, mint férjemnek tartották. És a közelebbi rokonok, derék becsületes férfiak,* gyakran szelíden intették, magához térítették, házastársi kötelességére figyelmeztették, néha még szigorúbb szavakkal is. Sokszor keresztyénhez illő kegyes érzésekre fakadva magáról szent fogadásokat tett, magát keresztyéni becsületére lekötötte, hogy megjavul s másként cselekszik és ha nem, – saját keze írásával írta meg saját büntetését, hogy ha ismételné bűneit s kegyetlenségeit, azonnal szabad légyen feleségének tőle elszakadni, ágytól és asztaltól elválni, a mint ezt itt bemutatott saját kezével írt nyilatkozata kétségtelenül bizonyítja. »
Thurzó György, Révay Péter s mások is.
Ez az átiratban beigtatott s magyar nyelven szerkesztett nyilatkozat, e történet legértékesebb okirata, így szól: «Én Révay Ferencz vallom ez levelemnek rendében mind Istenünk –, ez világi emberek előtt és az atyámfia Bakics Péter előtt, (a ki most egyszer lelkünket megmentvén atyánkfiát és magunkat az következendő szörnyű gonosz és gyalázattul, kit Isten ő szent felsége eszközül az lelki kárhozat, testünk gyalázatos halálát eltávoztatásáért hozott közinkbe), hogy én az én feleségemet Forgách Zsuzsánnát házasságunktól fogvást, kinek, április havának 25-ik napján hét esztendeje elmúlt, mindjárt elhálásunk után két héttel sok száma nélkül való, sőt vétke s bűne semmire nem levén mód s ok nélkül való verésimmel, taglásommal, lábrugdosásommal s tiprásommal, idegen s itthon valók előtt kegyetlen arczulcsapásokkal, kik miatt néha orczája dagadván megkékült, meg orra vére, nem különben mintha csapon vették volna, szörnyű ütésim miatt ment, korbácscsal azonképen megvervén úgy annyira, hogy sok nap kék helyeket láttak rajta. De az ki legnagyobb mig hitele nállam nem volt fogadtam és esküdtettem maga saját inasát arra, hogy szünetlenűl vigyázván valamit látna és hallana megmondanája; igéretemmel s magam ajánlásommal reávevén inasát, azonképen magam is őrizvén, czirkálván, vigyázván, semmi gonoszat nem láttam, sem hallottam, sem tapasztaltam soha is. Rút, iszonyú, érdeme ellen való, kiket utálatos voltok miatt nem is merek megirni levelemben, szitkokkal méltatlanúl rutítottam s hamisan szidalmaztam. Száma szerint ellene sok gonoszat cselekedtem, kiket előszámlálnom és megírnom lehetetlen. Ezek így lévén vallom azt, hogy nem magam rendemhez valóval és hű házas társommal, kinek jámbor, tiszta életét, házasságának ismeretségétől fogván mind ez ideig bőven megtapasztaltam, önön magam vagyok s leszek mindenütt holtomig jámbor életének és tökéletes voltának, mint igaz társomnak kész bizonysága – mondom hogy nem ő neki kellett ezt cselekednem, de ha rabom is ezeket szenvedte volna felettébbnek ítélem magam is lenni. Mely előszámlált kegyetlen rajta tött dolgaimat s hamis rutitásimat nagy csendesen és békével felvött tőlem s eltűrte. Most peniglen ezeket az dolgokat ismég újabban Holicsban ezen hónak 22-ik s 23-ik napján, minden ok nélkül nagy bűntelenül s méltatlanúl, – kiért csak száját sem méltó volt embernek feltátani, – rajta megújítván soknak szemök láttára, az földhez őtet lábommal tiportam, az én előbbeni szokásom és rossz erkölcsöm szerint, hamis utálatos szitkokkal illettem, mely kegyetlen dolgom miatt addig – s annyi sokat tűrvén annyira megbusítottam, hogy ha az felűl megnevezett atyánkfiát az Isten közünkbe nem adta volna nagy keserűségre és bosszúságra indíttatván, Istenéről nagy keresztyében inségében elfeledkezvén, káromlással ő szent felségét illetvén, vagy magamat – boszuját akarván immár felettébb sok inségéért rajtam állani – vagy magát, életét immár a sok kín miatt megunván s nem tudván hová lenni, megölte volna. Látván gonosz cselekedetimet, hogy kezére megesküvén a szent háromság Istenre, hitem ellen is meg ujítottam, nem akart immár szómnak hinni. Nagy nehezen bátyám uram Bakics Péter uram intésére, törekedésére és könyörgésére eleiben adván emlékeztetvén szerelmes nénjére* és az ő szép gyermekire, kiknek több jót, hogysem magának kivánna, sokszor mondotta légyen és hogy most ugy mint anynyokra bízta volna reája, tekintse s azon szerelmes nénjének hazajövetelét várja, intette s nehezen reá vette. Annak okáért megszánván bánván minden eleitől fogvást méltatlanul rajta tött nagy nyomoruságot, de hogy enyhíthessem szívét és hogy bizonyos légyen benne (jóllehet, hogy az köztünk békességet szerző atyánkfia előtt megesküdtem) ezeket az feslett szokásimat, általán fogvást elhagyom, de hogy higyjen hitemnek s az fogadásomnak azoknak nagyobb bizonyságáért adom ezen levelemet, saját magam kezem irásommal és pecsétemmel megerősítve s az teljes szenthárom személyben egy igaz Istennek megesküvén, hogy soha az én teljes életemben nem igyekezem semmiből ellene véteni és azonnak az feslett természeteknek, undok rút cselekedetimet holtom végéig többé nem cselekszem, sőt az ki búsítaná is erős büntetéssel megbüntetni és így minden bánattól s bútól ennek tulján megigyekezem oltalmazni, kire atya, fiú, szent lélek, három személyben egy bizony Isten segítsen amen.
Révay Péterné Forgách Máriára.
Ha pediglen (kitől immár az élő Isten az ő szent fiának az érdeméért megoltalmazzon) valamikor legkisebb dologban vétenék, tehát kötelezem ezen levelemben hitemet, tisztességemet hogy soha mihelyen egyszer vétek, se könyörgésemre se semmi némű atyámfia mellettem való törekedésire megne engedje sőt szabad legyen minden okvetetlenűl s késedelem nélkül, az elmult dolgokat is s levelemet atyámfiai s atyjafiai előtt, nagy gyalázattal mindeneket szememre téríteni és tőlem minden törvény nélkül elválni.
Utól könyörgök, minthogy erős hittel megesküdtem, hogy semmiből megnem bántom sőt busulástól s ellenem való haragjától megoltalmazom és az mi lehetetlen tőle arra nem kényszerítem, minthogy nem is erőltethetem és mint feljül megírtam jámbor életében bizonyos lévén, előtte róla nem is emlékezem és mindenképen békességben tartom, hogy én nékem mindenekről az kik történtenek Istenért megbocsásson, ennek ez mostani letett hitemnek s fogadásomnak helyt adjon és hogy többször soha nem cselekszem elhigyje és bizonyos legyen benne.
Engedje ő szent felsége, őtet segítségül híván, fogadásimat koporsómig állhatatosan s tökéletesen betelyesítenem, kiért az ő áldott szent nevét teljes életemben érette dicsérhessem, amen.
Datum Szent-János 25 Aprilis anno domini 1605. Idem qui supra Franciscus de Réva manupropria. » *
Forgách Zsuzsánnának e panaszlevélben a Révay nyilatkozata után még e szavak fordulnak elő : ac praeterć impudenter sodomice et contra naturć leges multis modis contra divinum etiam jus et humanum peccare non veritus, proinde domina actrix his mariti sui turpissimis vitiis commota, confugit ad justicić praesidium, etc. Egyike a súlyosabb vádaknak.
Ez okiratnak felolvasása egész életére tönkre tette Révayt. A komor bírák bámulattal hallgatták rút bűneinek e nyomorult és gyáva elismerését, melynek egy sorát sem tagadhatta el s melynek eredménye az volt, hogy a mellette fellángoló közvélemény teljesen kihült, az országgyűlésen még lármázó nagy párt elcsendesedett és Révay hosszú éveken át, bár a pert mindig folytatta, soha többé egy kedvező ítéletet sem tudott nyerni. A kerék megfordult, a ki fenn volt alá került : a kép egészen átváltozott. A kijátszott és az ország rokonszenvére méltó férjből utálatos zsarnok lett s az előkelő nemes lovagból ocsmány szokásokat ápoló kéjencz ; míg másfelől a nőcsábító, nőrabló szívtelen Bakics helyett, egyszerre csak az ártatlanokat védő szentelt vitéz alakja áll előttök és a ledérséggel vádolt Forgách Zsuzsánnából rokonszenvöket megnyerő vértanú lett, ki ily szörnyeteg mellett kilencz hosszú éven át tudott hallgatva szenvedni.
Midőn Ujlaki Mihály, az alperesek ügyvédje, észrevette ez okirat mély hatását, nagy ügyességgel hívta fel Révay Ferencz ügyvédjét, hogy tagadja el e dolgokat, ha tudja – s ha nem: már ez okirat alaptalanná teszi felperes összes keresetét. De ő nem él a kínálkozó alkalommal mert ő felperes vádjait egyenként és összesen tagadja.
Felperes ügyvédje csak annyit jegyzett meg Révay Ferencz felolvasott nyilatkozatára, hogy az régi irás s hogy még régibb, állapotokról szólván, befolyással sem lehet a jelen nőrablási esetre. A bírák egymás közt hangosan beszélték, hogy e felolvasott nyilatkozat kelte előtt (1605 april 25.) történtekről többé szó se lehet; végre is többféle véleménycsere után úgy ítéltek, hogy Bakics Péter és Forgách Zsuzsánna, ha Révay Ferencz vádjait teljesen invalidálni akarják, tegyenek esküt, hogy a felsorolt vádpontok állításai egyenként s összesen nemvalók, még pedig minthogy Révay három vallató levelet adott be, mindkét alperes ötvened magával tartozik eskünni.*
Verbőczy Hármas Könyv. II. rész. 32. titulus, stb.
)
Alperesek ez ítéletet is elég szigorúnak találták, de mégis sokkal kedvezőbbnek mint a milyent az országgyűlés együtt létében várhattak. Bakics ámbár mind maga nagyon őrizkedett, mind Forgách Zsuzsánnát nagyon őrizte holmi meglepetéstől, már nem gondolt arra, hogy a törvény védelme alatt, mire Thurzó Györgynek némi hajlamai voltak, reájok törjön s életöket vagy szabadságukat megtámadja; hanem inkább arra, hogy a tisztító esküt mimódon tehessék le. E czélból annyi készülődést, jövést-menést tettek s közbe közbe hol Révay hol Bakics annyi elhalasztó parancslevelet eszközöltek ki, hogy eltelt az 1609 és 1610-ik év s végre az utolsó határidő megtartatván, a tisztító eskü letételének czeremoniája 1611 marczius 6-án ment véghez: Révay Ferencz a mint látta, hogy a közvélemény mekkorát fordúlt, nagyon megdöbbent, megint elkezdte irogatni a leveleket fűhöz fához, különösen a Forgáchokhoz, hogy őrizzék a familia becsületét s szerezzék vissza az ő feleségét. De erre ugyan senki se volt hajlandó, s leveleire kevéssé biztató válaszokat kapott. Forgách Zsigmond egyenesen azt tanácsolja, hogy hagyjon békét az egész pernek, mert ebből semmi jó sem származik: «a Kegyelmed írása után soha senki meg nem bünteti sem Bakicsot sem az asszonyt». Mások is kikerülőleg s a dolgot egészen elhallgatva válaszolnak. De ő, kinek vad szenvedélyei enyhítésére a veszekedő perlekedés izgalma már csak egyetlen eszköz volt, nem vonúlt oly könnyen vissza s kapott is egy nyitott ajtót a perlekedésre, ügyét így fogván fel: ha tehát az én nyilatkozatomat 1605 april 25-két vagy Forgách Zsuzsánna panaszlevelét 1606 jul. 29-dikét megelőző dolgokról szó se lehet, jól van, az ezután történteket fogom még tisztábbra deríteni, különösen hogy most mily gyalázatos életet folytatnak Detrekőben. E végett következő új kérdő pontokat fogalmazta:
Először: Mikor s mily időben vitetett Forgách Zsuzsánna Detrekő várába?
Másodszor: Ugyan azon Forgách Zsuzsánna kinek segítségével vonta ki magát Holics várából és hová?
Harmadszor: Kik mentek akkor vele mikor vitték, kik kísérték, kik várták a várba?
Negyedszer: Minő ruhában volt két kisérő leányával együtt? Mikor érkezett Detrekőbe?
Ötödször: Midőn Detrekő várában megállapodott, Bakics Péter jött-e oda gyakran? s volt-e együtt vele? s volt-e valami érintkezés vagy kölcsönös egyetértés köztük? s nyilván vagy titkon folytattak-e valami gonoszságot.
Hatodszor: Valakivel jár-e ki Detrekő várából s mi módon, mily ruhában?
Hetedszer: Detrekő várában ki visel gondot reá; ki látja el élelemmel és ki által, ki öltözteti, honnan valók és kik szolgái?
Nyolczadszor: Margit a szentjánosi bodnár leánya, ki tanácsából futott el Holicsból és ki kisérte Malaczkáig?
Kilenczedszer: És ezt a Margitot mióta eljött Holicsból, ki táplálta, tartotta? s azóta hol van? mit tud, mit hallott róla?
Mindjárt elő is vették a tanut: Katarina asszonyt, Krisani udvarbírónak testvérétől való hugát, Horváth alias Szabó György özvegyét, ki 30 éves és Nyitra vármegyében Csejte városában lakik, de jelenleg 1609 júl. 23-án a Stubnyai fürdőben színről színre megtaláltatván hite után a következőleg vall:
Elsőre: Midőn Malaczkán Detrekő asszonyánál (Bakics Margitnál) lakott, akkor Bakics gyakran jött Detrekőbe és ott maradt egy-két hétig.
Másodikra: Mikor Forgách Zsuzsánnát Holicsból elvitték ott volt Rácz István és Bakics Péternek más szolgái, kiknek neveit nem tudja.
Harmadikra: Tudja, hogy Forgách Zsuzsánnával két szolgáló leány Kata és Zsuzsa vonatott ki a boltból éjjeli időben.
Negyedikre: Tudja, hogy Forgách Zsuzsánnának Detrekőben érkeztekor csak az a ruhája volt, melylyel a várból kijött s Bakics uram szerzett nénjétől egy subácskát, de csak három nap mulva.
Ötödikre: Nem látott semmi érintkezést.
Hatodikra: Látta, hogy Forgách Zsuzsánna és Bakics Péter ugyan azon fürdőkádban megferedtek, 1608-ban deczember 26-án. És látta a tájt, hogy hat lóval Szolosnyiczára mentek.
Hetedikre: Látta, hogy az élelmet Bakics Margit és Péter küldötték vagy háton vagy szekéren. Az asszonya Bakics Margit 20 frtot adott Péternek és ő Forgách Zsuzsánnának adta. Tudja, hogy Bakics Péter Forgách Zsuzsánnának Bécsből posztót, damaszkot, selymet, aranycsipkét s más ékességeket küldött, melyekből ruhákat csináltatott. Van egy szolgája Mihály, Körösközi fia, kinek édes anyja és a detrekői alvárnagy Forgách Zsuzsánnával egy asztalhoz ülnek enni. Bakics pedig ennek a fiúnak ruházatot küldött.
Nyolczadikra: Margitot (ki úgylátszik később csatlakozott) Rácz István csalta el.
Kilenczedikre: Tudja, hogy Vonyicsicska asszony legtöbbet tud. Tudja, hogy Bakics Péter Pozsonyban (az országgyűléskor) félt s barátjaitól úgy búcsúzott: tán soha se fogtok többé látni.
Míg Révay a detrekői viszonyokat tanulmányozta, addig a fáradhatatlan Bakics azon futott-fáradott, hogy a tisztító esküt mind ő, mind Forgách Zsuzsánna miként tétethessék le. Természetes, hogy egykét halasztási parancs kieszközlésével nyujtotta az időt, s igyekezett a módokat megszerezni, hogy az ötven-ötven embert, tehát száz tisztességes, jó hírben élő nemes embert össze szerezhesse, kik a tisztító esküt letegyék. Maguknak nem igen volt bátorságuk a személyes megjelenésre; mert igaz ugyan, hogy a közvélemény nagy mértékben Révay ellen fordult s mintegy őket vette pártfogásába, mind az által a biztos Detrekőt vagy legalább közvetlen környezetét nem merték oda hagyni. Tartottak Thurzótól, hogy valami csint követ el Révay érdekében, mert még később is (1611 jan. 28-án) erélyesen sürgette Forgách Zsuzsánnának a tisztító eskü letételére személyes megjelenését, s szóval is mindig izente, hogy kifüstöli Bakicsot Detrekő várából. Bakics pedig, ki hogy a szegény asszonyt ne nyugtalanítsa még az idéző leveleket sem igen adta át Forgách Zsuzsánnának, szintén vissza izent a nádornak, hogy mit háborgatja Forgách Zsuzsánnát, hiszen ő két szolgáló leánykájával négy fal közé zárt tehetetlen rab volt, ő sem várat nem támadott, sem falakat nem bontott, szóval . ő semmit sem tett és így nem bűnös. A mi pedig Detrekő várát illeti, – melyet húga özv. Balassa Menyhértné néki egy időre lakásul engedett, – ő mint katona ember oly készületben és oly regulában tartja, hogy jól kösse fel nadrágját, a ki az ő kipróbált vitéz őrségét és szép ágyúit ki akarná onnan mozdítani. Igen valószínű, hogy magának a nádornak komolyan esze ágába sem jutott valami katonai tény elkövetése s így a Bakics izenete is csak annyit jelentett, hogy a ki már ennyire elment egykönnyen nem mond le czéljáról és nem lép vissza fél uton. Mindazáltal minthogy a törvény a tisztító eskünél a személyes jelenlételt megkívánja s az érsek és a többi Forgách is megnyugtatták s biztatták, márczius első napjaiban mind ketten megjelentek Pozsonyban.
Híre járt, tudva volt mindenfelé, hogy Bakics verbuálja össze a 100 nemest. Nyitra, Pozsony, Trencsén, Hont, Bars, Árva, Turócz, Liptó és Zólyom vármegyékben, a szélrózsa minden irányában csak arról beszéltek, hogy miként szaporodnak Bakics tanúi; néha gyorsan növekedett a szám, néha meg-megállott hetekig. A hírnek volt módja űzni játékát. A vidéki nemes legények csak úgy vergődtek a kétség között ha valjon bele álljanak-e a kompániába vagy tartózkodjanak? Voltak, kik pártját fogták a regény hőseinek s szívesen csatlakoztak, hogy az igaz szerelmet diadalra juttassák; ezekből állott a társaság legjobb része; minden bizonnyal voltak, kik meghatározott összeget kötöttek ki s ez lehetett természetesen a rosszabb osztály. De ép ezentúl jött a baj mikor már együtt volt 50–60, nem sok vonzó erővel bírt az egész társaság.
De ott volt a jó unokatestvér, a ki okkal-móddal mindig pártját fogta kedves hugának t. i. Forgách Ferencz az ország prímása. Az esztergami érseknek ugyan is abban az időben volt egy sajátságos kis katonai vármegyéje, Nyitra és Bars vármegyék közé ékelve, melynek minden tagja nemes volt, nemesi praerogativákkal élt és nemes embernek tartatott: ez volt Verebély szék: Verebély mezőváros központtal és nehány faluból álló kerülettel.* Ezeknek a verebélyi nemeseknek (praedialisták) a magok dolgai igazítására valóságos vármegyei szerkezetök volt s főispánjukat nádornak czimezték, ez időben gróf Pálffy János volt, de földes urok a prímás volt. Biztosan feltehető tehát, hogy miután a Bakics és Forgách Zsuzsánna tanúi közt legalább is 40 verebélyszéki nemes volt, ezek az intést, hogy e meglehetősen középkori perbeli cselekvényben részt vegyenek, okvetetlen az érseki szék köréből kapták.
Lásd részletesen leírva Bél Mátyás Notitia Hung. tv. kötet 283-ik s következő lapjain. Pesti Fr. az Eltünt vármegyék. I. kötet 13-dik lapján emlékszik meg e minden tekintetben nevezetes katonai vármegyéről.
A határidő közeledtével az egész országrész fel volt izgatva, hát még Pozsony városa, hol az actusnak végbe kellett menni. A királyi helytartó az eskü bevételére külön okirattal nevezte ki: Cziráky Mózes nádori itélőmestert, Lippai János királyi személynököt és Andreasich Mátyást az országbiró ítélőmesterét. Az eredeti jelentés szerint tehát a kitűzött napon (1611 marcz. 7) megjelent BAKICS PÉTER, ötven nemes uraimmal.* FORGÁCH ZSUZSÁNNA pedig megjelent hasonlólag ötven nemessel.*
BAKICS PÉTER ötven nemese: Szőke Tamás Verebély városából, Sikos János, másik Torkos János, Torkos István, Czékus János, Fábián Balázs, Bayazáth Lukács, Torkos György, Fodor Benedek, Sikos Gergely, Vass Albert, Sikos András, Bencsik Gergely, Deák Gergely, Kéri Pál, György Bálint Lehotka-Gyarmatról, Thainay Demeter ki Tajnán Bars vármegyében, Biró János, Bánoo Mihály, Szabó István, Török Péter, Posgay Balázs, Toth István, Nagy Gergely, Bacskády Ferencz, Baboos István, Lengyel Ferencz, Bartha Mihály, Tornios András, Thornyos Jákob, Szobonya Bálint, Kristóf Pál ki Pánban Nyitra vármegyében; Nyéki János, másik Veseley János, Tajnai Lenárd (in Szent-Mihály-Úr), Tainay János, másik Zalay János, Pazhy Gergely, Tainay Péter, ki Mártonfalván, Turoczy János Alsóköröskényben, Rajcsáni István Ivánkán, Nagy Benedek Czetén Nyitrában, Német János Csepleszen, Petenye Egidius, Baáry Pál, Nagy Antal, másként Kupa (in Alista), Szabó Jakab ki Modban, Bachó Albert ki Baáron, Nagy István Derchikán Pozsony vármegyében lévő birtokon lakozókkal.
FORGÁCH ZSUZSÁNNA ötven nemese: Laczk Farkas, Laczk István, Bartal György, Bartal Lőrincz, Csenkey Balázs, Csenkey István, Gál Benedek, Csenkey Mihály ki Csenkén, Olgyai Mátyás ki Olgyán, Katkó Gergely, Katkó János (in Csenkesz Eltke), Poda István, Poda András ki Podafalván, Pooth János Csenkeszfalván, Dömjén Gergely (in Lyder-Teyed), Csiba András, Komor Ferencz, Komor János ki Nagy-Abonyban; Zrobár István ki Elő-Teyed, Bőke Bálint, Olgyai Benedek ki Dercsikában, Puzni János, Szele Jákob, Kántor János, Gombay Lőrincz ki Doborgásban, Német Tamás ki Nagy-Baáron, Damokos János, Ensel Antal, Beled Mihály, Akácz Dömény (Domiano Acatio), Beled Bálint, Tenyér Simon ki Vaykaban, Tárnok Döme, Andy Péter ki Tejfaluban, Magyary Albert ki Nagy-Magyarban, Orbán Simon ki Vathában, Beli Mihály, Dávid Mátyás, Magyarbéli Márton, Diák Nagy Péter, Magyarbély Bertalan, Szabó János, Csaplár András ki Magyarbélen, Ravasz György, Horvát Lukács, Fagyas Tamás ki Réthén és Tamon Péterrel ki Nagy-Mádon lakik.
E jókora csapat Pozsonyban elhelyezkedvén, gondolni lehet, hogy jól kijárt a bor, a kenyér és a hús. Volt köztük nehány jó nevű, vidéki, birtokos nemes ember mint a Tajnaiak, Olgyayak, de lehetett sok szedett vedett nép, ágról szakadt nemes ember is, kinek életkérdés volt az a néhány napi biztos élelmezés. Száz vidéki nemes ki lovon, ki ötöd-hatod magával kocsin, Bakics Péter tiszttartói, várnagyai és prókátorai által kommendíroztatva nagyon is szemébe tünhetett a jó pozsonyiaknak. Aztán akármilyen komoly dolog volt ez az eskü-letétel, a legnagyobb résznek több kedve volt s nagyobb hajlandósága a rikoltozásra, tánczra mint a köteles bőjtölésre és imádkozásra.
A vármegyei és országos törvényszékek helyiségeiben nem volt annyi tér, hogy ennyi embert egyszerre befogadjon s pedig gondolható, hogy sokan voltak, kik nézni is óhajtották: ez, amaz időben sem gyakori ünnepélyességet. Elhatározták tehát az urak, hogy az eskü-letételi czeremóniát a Szent-Mártonról nevezett székesegyházban fogják megtartani s e határozatnak napokkal előbb híre terjedvén, tömérdek vidéki nép gyűlt össze s még Bécsből is érkeztek csodalátók.
Az ország előkelői közül egyetlen nevet se látunk a 100 nemes között, de tudjuk, hogy volt olyan is köztük kinek valódi nemessége kétségbe hozatott, sőt olyan is ki emberöléssel, ökör-, juh-, ló-, kecske-lopással vádoltatott. Nem lehetett tehát fényes a felvonulás a pompás egyház elibe, de bizonyára érdekes volt a mint rezes, rozsdás kardjaikkal, vaczkor vagy somfa nyelű fokosaikkal, csákányaikkal, kecske és báránybőr süvegeik alatt, róka, farkas, s még inkább bárány és juhbőrös bundáikban, – hisz még a télnek nem volt vége, – előállottak a nagymise után eskületétel végett, hogy Forgách Zsuzsánna és Bakics Péter hét, nyolcz év előtt és óta mit tett, mit nem tett s hogy köztük semmiféle szerelmi historia sem volt.
A tudós Cziráky Mózes nádori ítélőmester illő környezetével, társaival s minden valószínűség szerint a bírák közül is némelyekkel ott valahol a szentély szélén foglalt helyet, a tanúkat, magok elibe állították, nevöket felolvasván. Cziráky szólt hozzájok figyelmeztetvén őket az ügy fontosságára. Ez után felolvasták az esküformát s ezek Révay vádpontjai mindenikét egyenként visszautasítva, tagadták az egész vád valóságát. Először Bakics Péter állott elő ötvened magával s esküdtek ilyen formán «Én Bakics Péter (a többi is mondta a maga nevét) esküszöm a teljes Szentháromság egy igaz Istenre, hogy:
1. Bakics Péter Isten és emberektől való félelmet megvetve, előre kiszámított gonoszsággal s Forgách Zsuzsánna iránt buja szerelemre gerjedve, ki akkor felperesnek felesége néki pedig huga és sógorasszonya lett volna, tehát kettős atyafisággal hozzá kötve, őtet megrontani nem ment Szklabinyára és őtet elveszteni nem kezdette.
2. A felperessel való kölcsönös barátság és atyafiság színe alatt magát nála be nem hizelegte és felperest tőle el nem idegenítette.
3. A húsz mértföldnél távolabb fekvő Holicsból névnapi és innep napi köszöntések végett Szklabinyára gyakran járni és Forgách Zsuzsánnától titkon bokrétákat, forgókat, keszkenyőket, inget, lábravalót, gyűrűket s más ajándékokat mind a szemérmetlenség jutalmául elfogadni nem szokott.
4 Vendégségek után, melyeket Forgách Zsuzsánna rendezett, midőn felperes kisétált vagy néha különböző ürügyek alatt elküldetett, nem maradott a F. Zs. szobájába és vele részint kártyázással, részint enyelgéssel, tiltott csókolózással és ölelgetéssel az időt nem töltötte.
5. A vérfertőzés rút és borzasztó szokását vele nem gyakorolta, felperesnek szűzágyát be nem szennyezte.
6. Valahányszor hallotta, hogy felperes szentjánosi kastélyában nincs otthon, ugyanazon Forgách Zsuzsánnához nem szaladott s egész napokat és éjjeleket vele kéjelegve tölteni nem szokott.
7 A legközelebbi zavaros időkben midőn felperes őrségre ment, éjjel nem ment az asszonyhoz és nem hált vele, s gonosz szolgája Kutsera János által az asszonyhoz nem jutott s az asszonyt férfi ruhában saját házából ki nem vezette s vele egész éjszakákat a holicsi várban nem töltött.
8. Sem 1607 jan. 27-én midőn Forgách Zsuzsánna némely kihágásaiért a holicsi vár belső részében férje és rokonai akaratából, míg ügyében a biróság ítél, tisztességes fogságban tartaték, Bakics Péter az ő segítőivel nemes társaival Somogyi Gáborral, Dezső Lőrinczczel, Fehérvári Zsigmond alvárnagyával, Kopasz Bálint számtartójával, Ovchasovits Jánossal, továbbá Rácz Istvánnal (agilis), Kutsera Jánossal, Balog Menyhérttel szolgáival; Moré Andrással (nemes) Német Gergelylyel, Répa Péter kocsissal, Kucsinya Janicskó másod kocsissal, másik Janicskóval és Puskás Péterrel özvegy Balassa Menyhértné Bakics Margit és árvái cselédeivel: Holics vára falait nem vette be, sem titkon nem mászta meg, sem három falát titkon át nem fúrta, sem Forgách Zsuzsánnát két nemes származású leány kísérőivel ki nem szabadította, ki nem vezette s kiszabadítva és gonoszúl elragadva testvére az említett Balassa Menyhértné, Bakics Margit valamint Petron János malaczkai prefektus, Horváth Péter detrekői várnagy és Nagy János számtartó segítségével, közreműködésével Detrekő várába nem vitte, nem vezérelte sem azon várban vele vérfertőzőleg és gonosz közlekedésben nem élt.
Ezután Forgách Zsuzsánna állott elő ötvened magával s ők is esküt tettek: hogy Forgách Zsuzsánna 1605 april 25-dike óta – az előtt lefolyt élete a felperes által sajátkezűleg írt nyilatkozatban elő van adva – Bakics Péternek bokrétákat, kövekkel kirakott forgót, kendőt, inget, lábravalót s más ajándékokat soha nem adott, sem különböző ürügyek alatt vele szobájában nem maradott, vele az időt tilos csókolódásokkal, ölelkezésekkel nem töltötte, vele vérfertőzést nem követett el s férje ágyát be nem fertőztette és meg nem gyalázta stb. Ép úgy végig mint Bakics, mindent ellenkezőleg állítva mint Révay vádjában áll.
Ha az emberek nem ismerték volna Révay híres nyilatkozatát, ha nem lettek volna tisztában a viszonyokkal bizony hajlandók lettek volna a 100 tanút kinevetni. De így, hogy népszerű ügyben léptek a közélet színpadára, mindenki dicsérte bátorította őket. Ott a fényes egyház óriási ivei alatt, a komoly ítélőmesterek, a bámuló nagy közönség, a felizgatott tanúk, az ügy sajátossága, a jövőmenő prókátorok s maga a cselekvény ünnepélyessége, 100 tanú esküje roppant hatást tettek s ez órától kezdve (1611 márcz. 7-ke) Révay bátran visszavonulhatott volna Szklabinya vára falai közé, a mint később meg is tette, mert az ő pere örökre veszve volt.
De már ekkor összetört lelkének nem volt más menekvése mint a makacs perlekedés. Most is ügyvédje az ünnepélyes nagy csöndben, mely a félig egyházi félig törvényes szertartást követte, felkiáltott és protestált, mert két jelentéktelen mondat ki volt felejtve.
Később értésére esett, hogy a verebélyiek közt egy párnak csak az anyja volt nemes s egy-kettő olyan is van köztük, ki bűntény miatt vádolva s elmarasztalva is volt. Oly pert kezdett tehát ezek bizonyság tételének erőtlenítésére, mely tisztán mutatta a perlekedési mániát, a fő tárgytól messze terelte az emberek figyelmét; belekerült 5–6 esztendőbe és semmi hatással sem volt, sem ügye javítására sem boszuérzetének kielégítésére.
16. BAKICS CZIMER.
