VII. AZ UTOLSÓ EMLÉKEK.
VII. AZ UTOLSÓ EMLÉKEK.
17. POZSONYI SZÉKESEGYHÁZA.
Forgách Ferencz és Forgách Zs. magatartása. Révay 1618-diki folyamodása. Az 1625. XLIX-iki t. cz. A Bakics-család. Bakics Margit. A detrekői társaság. Bakics és Forgách Zs. utolsó napjai. Forgách Zs. végrendelete.
HOGY Révay Ferencz hibájába ne essem, ki mellék perlekedéseivel az emberek figyelmét a fő tárgytól eltérítette, nem írom meg a verebélyi székkel éveken át folytatott perének történetét. Megtámadta ugyanis őket, hogy miért adtak annak az 5–6 embernek nemesi bizonyságlevelet, mikor azok részint nem is nemesek, részint lopás, ölés miatt vádolva büntetve voltak. A verebélyiek azt mondták, hogy ők senki családjának igaz nemesi voltáról jót nem állanak és csak arról adtak bizonyságot, hogy ez vagy amaz egyén köztük nemesi szabadságban él. Révay természetesen nem volt megelégedve s nagy tanúvallatásokat tartott kevés eredménynyel s végre írt földesuroknak az esztergami érseknek is, hogy bizonyos egyének nemességének megtagadása végett parancsoljon alattvalóira, s hogy ő maga is egy bizonyos emberről, kiről tudta, hogy valami csint követett el; adjon bizonyságlevelet: mit az érsek határozottan megtagadott egy 1612 maj. 28-án kelt levelében, melyben elég nyersen meg is mondja Révaynak, hogy hagyjon neki békét mert neki az egész ügy unalmas, Forgách Zsuzsánna neki rokona. Ezzel aztán meg is szakad a levelezés közte s az érsek közt.
De azért Révay irogatott ide is, oda is; kérte a tanúvallató parancsokat még 1615-ben is a verebélyiek ellen. Irogatott különösen Forgách Zsigmondnak s vele is eleintén nagy egyetértésben látszott lenni s midőn Forgách 1618-ban nádorrá választatott, azonnal panaszt adott be az országgyűlésre, melyben ügye végelintézését kéri, remélve hogy az új nádor, mint egykor Thurzó, valami erőteljes lépést tesz érdekében. De úgy látszik, az idők változását a közvélemény teljes megfordulását nem vette észre, valamint Forgách Zsigmondra nézve is csalódásban élt, mert a vér vízzé nem válik s az új nádornak sem volt hajlandósága Forgách Zsuzsánnát újabb megaláztatásnak kitenni.
Révaynak ez 1618-ik évi folyamodása az országgyűléshez nagyon érdekes s merőben más húrokat penget, mint eddigi nyilatkozatai. Rövidre vont tartalma így hangzik: «Nem kételkedem jól tudják Ketek, hogy miben áll az én perem Bakics Péterrel, hogy az a per nékem tizenegy esztendő óta, mennyi méltatlanságot, költséget, kárt és alkalmatlanságot okozott, még is szükségesnek tartottam a karok és rendekhez könyörögni, hogy hozzám segítséggel legyenek. Minthogy ugyanis akkor az én feleségemet Forgách Zsuzsánnát az ő hugát és ángyát (minthogy Bakics második fokú rokonom), – Holics várát csendes éjszaka áttörvén – addigelő ez mi országunkban hallatlan, gonosz módon elrabolta: ellene és rablótársai ellen, a már régen lefolyt 1608-ik évi országgyűlés, a néhai nádor gróf Thurzó György indítványára, az én és rokonaim panaszára s az akkori rendek dísze virágából, mintegy negyvenen támogatván engemet, úgy ítélt, hogy ekkora gonoszság a legrövidebb úton büntetendő.
« De a clerus, mely az effélékben mindig első akar lenni, mind Bakics könyörgéseitől, mind a nuncius által kit a rómaiak (t. i. római katholikusok) apostolinak neveznek, ösztönöztetve, hogy néki mint katholikusnak gonoszságát ellenem, a kit eretnekké tesznek; még lelkiismerete ellen is védelmezné, a Bakics-pártiaknak annyira kedvezett s annyira pártfogolta őket, hogy az én ügyem alig tehet egy lépést előre s végítélethez teljességgel nem juthatok. Bakics pedig bűntársaival együtt bántatlanul él s az elragadott asszonyt mai napig nyugodtan magánál tartja: Kérem tehát Keteket, hogy az új nádorispánt az említett 1608-ik évi törvényczikk erejénél fogva bízzák meg; hogy ügyemet végezze be s a Bakics ellen hozott ítéletet hajtsa végre.»
Amint látható az okirat némi igazolható keserűséggel s második részében erős gúnynyal van írva a nunczius ellen, kinek pedig személy szerint aligha volt tudomása az egész perfolyamról. De hogy ennek a folyamodványnak sem volt semmi eredménye, annak két okát könnyen ki lehet mutatni. Egyik az, hogy a főrendeknek az a negyven tagból álló dísze-virága kik 1608-ban pártolták, azóta hírét hallották Forgách Zsuzsánna szenvedéseinek, azóta megismerték Révay Ferencznek nejével folytatott családi életét s el is olvasták s meg is vitatták famosus nyilatkozatát, tehát 1618-ban mikor a dolgot magát s a viszonyokat megismerték, más színben látták az egészet, mint 1608-ban, mikor még az ügygyel teljesen ismeretlenek valának. A sikertelenség másik oka a clerusnak, az országgyűlés e számos tagból álló s nagy befolyású elemének, ily váratlan s alaptalan megtámadása s úgyszólva az ország színe előtt való bevádolása. Mert igaz ugyan hogy a pozsonyi szentszék, mely előtt Forgách Zsuzsánna 1606-ban válóperét megkezdte, előtte lévén mindkét fél argumentátiója, más szemmel nézett és más hangon beszélt, mint az országgyűlés, s az is igaz, hogy Forgách bíbornok a viszonyokról szintén alaposan lévén értesülve, hugát a menynyire lehetett pártolgatta, – de hogy a clerus, mint ilyen felekezeti szempontból valamit tett volna, annak semmi nyomát sem lehet felfedezni, és e vádat Révay sem az elött sem azután többé maga sem említi.
FORGÁCH ZSIGMOND ORSZÁG KAPITÁNYA S UTÓBB NÁDOR.
Képzelhető tehát, hogy az 1618-ik évi országgyűlésen, mily bosszantó volt e meggondolatlan kitörés, mely mutatja, hogy Révaynak politikai tapintata sem volt. Mert ha 1608-ban s még inkább a század elején ilyes gúnyolódás a nunczius személyével s vádaskodás a clerus ellen kedvezően is fogadtatott volna az országgyűlésen, de 1618-ban midőn a protestans nádorok után már Forgách Zsigmond ült a nádorispáni székben s az úgynevezett ellenreformátio virágzó napjait élte, valóban csak korlátolt elme nem láthatta, hogy e kérelem már e különben teljesen felesleges frázisok miatt sem fog tekintetbe vétetni. A következő 1619-ik év július és augusztus hónapjáról maradt még fenn két okirat, melyek egyikében Révay a nádor előtt halasztást kér, a másik tartalma szerint pedig az új király II. Ferdinand előtt tesz panaszt, hogy az ő peres ügye sehogy se halad előre. Ez az 1619 augusztus 12-én kelt oklevél egyszersmind az utolsó, mely ezen csodálatos perre vonatkozólag ránk maradt; sem a Révay-család levéltárában sem más levéltárakban, hol különben egy s más adta található volt, semmi nyomát sem találtam, hogy Révay Ferencz 1619 után is folytatta volna neje és Bakics Péter nyugtalanítását.
Valaki tán felnyitotta szemeit s észre vétette vele, hogy mióta hírhedt nyilatkozata 1608-ban ismeretessé tétetett, az egész világ ellene fordult s ép az országgyűlés, legkevesbé hajlandó hibáját ismételni. Lehet az is, hogy megunta a sok haszontalan költséget s az idő felette is eljárván; terhesnek találta a sok lótást, futást, fáradtságot. Vagy végre eltompulván fájdalmai s meglankadván érzékenysége, teljes magányából nem akarta magát kizavartatni. S lehet, hogy mind ezek együtt véve működtek. Elég az hozzá, Révay személyével sem a perlekedések terén sem a krónikákban többé nem találkozunk. Többé nem perel, nem sürgeti a hatalmas rokonokat, nem szidalmazza Bakicsot, nem üldözi Zsuzskáját sem féltékenységével, sem szerelmével. Ha valjon ivott-e, meg nem mondhatom. Bár ezután még hat évig élt, de életének ez utolsó időszakáról semmit se tudunk. Minthogy idősebb volt már, hogysem új rendszer szerint kezdjen élni s lelki állapota sem volt alkalmas valami üdítő reformokra, úgyhiszem ivott azután is s tán többet mint előbb, mi valószínűleg sietteté halálát, mely 1625-ben következett be.
Hogy pedig az országgyűlés az ismételt protestatiók daczára sem volt hajlandó az 1608-ik évi 26. t. czikk szellemében folytatni működését bizonyítja az is, hogy a mint Révay Ferencz halálának hire elterjedt, azonnal a következő törvényczikket hozta Ez érdekes kis törvény czikk (1625: 49. t. cz.) így szól:
«Minthogy néhai idősb nagyságos Révay Ferencz úr, az 1608-ik évi 26. törvényczikk erejével – a nagyságos Laki Bakics Péter úr és nemzetes s nagyságos Forgách Zsuzsánna asszony, különben néhai Révay Ferencz úr felesége ellen, – rendkívüli törvény utján indított és támasztott ügyet több törvényszakok elmúltával is végre nem hajtottá; időközben pedig ama Révay Ferencz úr elhalálozott: a Karok és Rendek Bakics Pétert és Forgách Zsuzsánna asszonyt érintett czikknek kötelezése és tartalma alól feloldják és feloldottaknak nyilvánítják.
E törvényczikk azonban az utókor által nem méltányoltatott eléggé. Ez bár teljesen visszavonja az 1608-ik évi 26-dik azaz a 17 év előtt alkotott törvényczikk vádjait de azért a történeti munkákban csak az erős vádak maradtak fenn, a felmentő törv. czikkről senki sem emlékszik meg, legfennebb csak úgy; mint a per bevégződéséről. Az előbbi törv. czikkben előfordulnak a vérfertőzés, a gonosszság, a bujálkodó szerelem, a nőrablás stb. fogalmai; pedig a későbbi az 1625-ik évi törv. czikk záradéka így szól: a rendek Bakics Pétert és Forgách Zsuzsánna asszonyt az érintett czikknek kötelezése és tartalma alól feloldják és feloldottaknak nyilvánítják. De természetes, hogy az országgyűlési vélemény ily nagy fordulásának okát későbbi időkben senki sem tudta: sem Bél Mátyás, ki kétszer is felemlíti az eseményt s a modern íróknak úgylátszik első kútforrásul szolgált, sem Kerékgyártó, sem Nagy Iván stb. kik bővebben foglalkoznak ezekkel a személyekkel. Úgy gondolkozott mindenik, hogy a férj halála nem ok arra, hogy a nő és csábítója a multban elkövetett bűntettek súlya alól feloldoztassék s a viszonyoknak tanulmányozása és a valódi okoknak kikutatása nehéznek mutatkozván, csak maradtak az első törv. czikk bélyegző tartalma mellett.
Mi azonban, kik szerencsésebb korban születve, bővebb alkalmát találtunk a levéltárakba juthatásra, adjuk meg Bakics Péternek és Forgách Zsuzsánnának azt az elégtételt, hogy ugyan az a forum, az országgyűlés, mely őket megbélyegezte, 17 év mulva ugyan, de még életökben, a rájok szórt vádak alól fel is oldotta.
***
Talán helyén volna, hogy kevéssé bővebben szóljak a Bakics-családról, mely az előtt csak egy századdal vándorolt hazánkba a délkeleti szláv tartományokból. Öt férfi testvér menekült a török elől s itt, mivel jó hazafiakká lettek, legszívesebb fogadtatásra találtak. Már az első bejövők is tudtak magyarul, de gyermekeik csak magyarul tudtak s Bakics Anna az első bejövő Péternek leánya oly szépen ír magyarul, hogy még ma is mintául szolgálhatna sok magyarországi asszonynak. Elmondhatnám, hogy részint királyi adományok által, részint az által, hogy a legelőkelőbb családokba házasodtak a család megvagyonosodott; el kellene számlálnom a család tagjait, s különösen a jelen történetünkben előforduló Péterről és Margitról kellene többet mondanom. De most csak egy kis végrendeletről emlékszem, melyet Bakics Mihályné Tersaczki Frankapán* Anna tett a miskoczki-i malomban 1584-ben okt. 21-én, melyben két kis gyermekét Pétert és Margitot férje testvérhugának Bakics Annának Révay Mihálynénak gondjaira bízza s így a Bakics testvérpár Révay Ferencznek mintegy gyámtestvéreivé lett. És csakugyan a szegény ifjan elhalt anya bölcs belátását az idő igazolta, mert férje az ő halála után léha, tékozló emberré lett s a gyermekek vagyonát csakis gyámanyjuk ébersége és erélyes fellépése mentette meg számukra. Bakics Margit aztán férjhez ment Balassa Menyhérthez, ki 1605-ben elhalálozván, nejét ifjan hagyta özvegységre. Ez időből is érdekes eseményeket tudnék elbeszélni Bakics Margit életéből, de most más czél volt kitűzve, s az óra int, hogy ennek utolsó emlékét is bemutassam. De ha Forgách Zsuzsánna életrajzát be akarom végezni, be kell tekintenem Detrekő várába, bár ez felette nehéz, mert Bakics Péter nem csak kortársai, de az utókor elől is elzárta sok gonddal fáradsággal szerzett kincsét. Úgy látszik, hogy Forgách Zsuzsánna a Detrekőben tartózkodás ideje alatt keveset érintkezett a külvilággal. Révay Ferencz ugyan mikor be akarta bizonyítani, hogy Forgách Zsuzsánnát Holicsból csakugyan Detrekőbe vitték, egy pár elfogott levél keltezésére is hivatkozott, melyek Poltári Soos Kalárához voltak intézve, ámde a jó nevelő anya már 1609-ben meghalt, így hát ha fennállott is köztük a levelezés, legfennebb két évig tarthatott s ebből is egyetlen sor sem maradt számunkra. Az atyafiakkal pedig teljesen megszűnt minden érintkezés, mert például a nagyszámú levél közt, mely amaz időkből a Révay-család kis-selmeczi levéltárában őriztetik. 1607 után Forgách Zsuzsánnának egy sora sem fordul elő, valamint a Forgách féle levéltárakban sem, ha csak gymesen nem. Nénjei Révayné, Osztrositsné, öcscse Pongráczné úgylátszik nem engesztelődtek ki s a botrányt, melyet a Holicsból menekülés híre országszerte okozott, soha sem tudták öcscsöknek megbocsátani. Jó hogy a leányait oly gyöngéden szerető apa, ki 1606 július havában már néhainak íratik, nem érte meg gyermekeinek ez egymás között való nagy gyűlölködését.
Frangepan.
Annyit látunk, hogy a detrekői társaság nagyon egyszerű, de mindenesetre megbízható, egymással megelégedő s nem is nagyon bús. A fő társalgó Kőrösköziné asszony ki a várnagygyal együtt az úrasszony asztalánál étkezik. Étekfogó és inas egy személyben a Kőrösköziné fia, kit Bakics Péter lát el szép ruházattal. Aztán ott van Zsuzska, Kata, Borka mind nemes családból való szolgáló leányasszony. A két első a meneküléskor is kísérte asszonyát, az utolsó később kerülhetett oda s asszonya mellett maradott annak haláláig. Tudjuk, hogy időközben volt nála Margitka is: valószínűleg az, ki mint gyermek már Holicsban is mellette volt.
Természetes, hogy évek hosszú során ez ifjú cselédek mind kicserélődtek, férjhez mentek, a legények megházasodtak s utoljára tán egy sem volt, kivel a régi dolgokról beszélgetni lehetett volna. De hisz ez nem is igen lehetett sem örvendetes, sem vigasztaló: szebb volt a jelen, melylyel Forgách Zsuzsánna meg volt elégedve. Feljárogatott a várba Bakics Margit is és fel a környékbeli lelkészek, szerzetesek. Ők magok is néha elkocsikáztak Malaczkára Balassánéhoz vagy más szomszéd helységbe s otthon pedig Detrekőben is volt ének és zene s egy-két pohár bort olykor Bakics is felhajtogatott a várnagy és a papok társaságában. Mindezek alapján meglehetünk győződve, hogy ők nagyon boldogok voltak, mert semmiféle esemény sem zavarta nyugalmas együttlétüket, s mert a hír semmit sem beszél róluk. Hisz maga Révay az 1618-ik évi panaszlevelében mondja: én nem haladhatok elő peremben s ők háborítatlan békében élnek mind e mai napig Detrekőben. Meddig maradtak Detrekő várában, meghatározni nem tudom. 1619-ben még ott voltak, legalább Révay egyik írásából ez látszik, de az is bizonyos hogy Forgách Zsuzsánna nem ott halt meg.
Csodálatos, de igaz, hogy mióta Bakics Péter s Forgách Zsuzsánna 1611 marcz. 7-én a tisztító esküt letették, semmi sem történt velök és körülöttük. Csendesen élik napjaikat, zajos mulatságok nélkül ugyan, de egyszersmind testi gyötrelmek és lelki viharok nélkül is. Egymással megvannak elégedve s egymás boldogságában találják fel saját boldogságukat. Annyi aggodalmuk marad csak, hogy a törvény szavai még mindig üldözik s még mindig fennáll a törvény, mely a nádort rendkívüli törvény utjára is felhatalmazza, hogy őket szétválassza s az asszonyt haza vigye urához: de ép a detrekői csendes nyugalomnak van az a bűvös hatása, hogy a törvény betűit kitörli, a végrehajtók karjait megbénítja, mert hiszen ők mint hű szeretők boldogok a törvény ellen s ugyan kinek volna kedve a lecsendesűlt viharokat újra felkelteni s háborgatni azokat, kik zajtalanul, boldogul élnek?
E közben az évek évek után múlnak, 1625-ben elérkezik a hír, hogy a szerencsétlen férj elhalt s elérkezik aggodalmaiknak némi kárpótlása is t. i. az országgyűlés újabb törvényczikke, mely őket a 17 év előtt rájok halmozott vádak alól feloldozza.
Kérdhetné valaki, hogy hát a férj halála után mért nem keltek össze, hiszen ezt mindenki természetesnek találta volna?
Úgy gondolom, hogy e lépés mellőzésére alapos okaik voltak. Ők ugyanis Révay Ferencz vádjait, kölcsönös szerelmi viszonyukat illetőleg, mindig tagadták s esküt is tettek – híres tisztító esküt – annak alaptalanságára; tehát akkor sem akarták megváltoztatni a közhiedelem e hivatalos látszatát, midőn a férj meghalt. Talán megis szokták volt a helyzetet; nem volt kedvük s nem érezték szükségét, hogy ezt a kétszinűséggel járó állapotot megváltoztassák. Így tehát Révay halála csak annyi változást tett életökben, hogy szabadon járhattak kelhettek az ország bármely részében s többé nem kellett védállapotban élniök egy az őrültségig szeszélyes ember ötletei ellen.
Ha az ember vénül az idő mind gyorsabban telik s a detrekői pár az élet terheitől is szabadulva, úgy hiszem mind könnyebben töltötte napjait s a férj halála után következő hat év még gyorsabban pergett le mint az előbbiek, mert ez idő alatt sem tudunk sem a hős Bakics Péterről sem a szerelmes szívű hűséges Forgách Zsuzsánnáról, míg végre a győri káptalan foliánsai közül ránk tekint Forgách Zsuzsánnának megható szép magyar végrendelete, mely Győr vármegye Ásvány helységében 1631-ben október 21-én kelt.
A végrendelkezést mint néhai Forgách Imrének magzatja s néhai ngs Révay Ferencznek hátrahagyott özvegye a győri káptalan két tagja Kopcsáni Mihály és Chekonius István előtt teszi s a szokásos bevezetés után minden ellene vétőknek megbocsát, hogy ő néki is a jó Isten az ő vétkeit nagy kegyesen megbocsássa. «Szemem előtt» viselem – folytatja tovább e komoly okiratot – hogy az én édes mennybéli atyám után itt e földön nem volt egyéb gyámolom az én édes bátyám uramnál, az tekintetes és nagyságos Bakics Péter uramnál, urunk ő felsége palánki végházának kapitányjánál, szentölt vitézénél, ki minekutánna ez állhatatlan világnak sok nyomorúsága és csapása engemet megkörnyékezett volna, keserves és nyomorúságos állapotomban feje fönn állva híremért, nevemért, tisztességemért, sok számtalan költségét, fáradtságát nem szánván, minden oltalmam, gyámolóm és ártatlanságomban oltalmazóm lett légyen. Tudván e mellett, hogy e kerek föld nagyobb terhet nem visel az háládatlan embernél, mindenemet egyáltalában ingó és ingatlan javaimat hagyom nagy jó kedvvel és hálaadással az én édes bátyám uramnak az felül megnevezett ngos Bakics Péternek úgy mint a mostani zálogul bíró jószágomat, minden hozzája és benne levő pertinentiája szerint, mely jószágot tízezer forintban bírok Révay Pál uramtól az ő keme nállam levő fassioja és annak continentiája szerint, mely költ az esztergami nemes káptalanban. Ezen kívül minden rendbeli majorságomat, mely a major házaimban és azonkívül is continealtatik. Tudom nyilván jól, hogy mindez a mit az én édes bátyám-uramnak hagyok, csak igen keveset tégyen az ő keme húsz esztendeig reám való gondviselése és előszámlált költségéhez képest. De fizesse és elégítse meg ő kemét az én adósságomért az mindeneknek megfizető ura és Istene .....» Ha pedig a jószágot megváltják « a summa pénzt vegye magához bátyámuram, éljen mind hótig vele és ha interesre vagy más jószág vételére fordítja is szabad legyen az édes bátyám uram vele. Mindazáltal az édes bátyámuramat kérem, hogy ők eme holta után el ne idegenedjék az ő keme atyjafiaitól (Bakics Margitot érti és gyermekeit) a kik, jól tudja őkeme én velem keserves nyomorult állapotomban sok jót cselekedtenek, midőn csak testi ruhám sem lévén, minden ruházóim ők lettenek légyen. . . . . . »
Végre az egész végrendeletet e szavakkal zárja be: Ezeket mind elrendelvén üdvösségesen, kérem az édes bátyám uramat, csináltasson én nekem holtom után egy apáczaruhát, olyat a micsodást szoktak viselni a szent Dominikus szerzeten levő apáczák és abban temettesse el az én rothadandó testemet, – melyet elhittem, hogy feltámaszt az én édes uram Krisztusom az örök életre – Nagy-Szombatban a szent Ferencz szerzetin levő barátoknak egyházában. És lássa az édes bátyámuram, hogy engemet semmi pompával ne temettessen, mert nekem nem kell az állhatatlan világnak hívságos pompája, » stb. Megható hogy ez asszony mily állandóan s mennyi bensőséggel ragaszkodik a férfiúhoz, ki első s egyetlen szerelmének tárgya volt. Igaz, hogy e férfi is állhatatosan és híven mellette maradt midőn a rokonok és barátok elfordultak tőle s úgyszólva az egész világ magára hagyta és im ő hálásan tekint egyetlen barátjára még akkor is, midőn már koporsójába készül szállani; mily szépen írja le a multat, mennyi elismerés, mennyi lelkesűltség van szavaiban, pedig az állhatatlan világ hiábavalóságaiból ki van gyógyulva, még csak szép temetésre sem vágyik s megelégszik apácza-ruházattal. Környezetéről is oly gondos, figyelmes mint volt egész életében s megemlékezik az egyházakról, zárdákról, a szegényekről, férfi- és leánycselédeiről, a hű Borkáról, a maga nevelte Andris inasról stb. De nem a végrendeletek szokásos száraz modorában, hanem közvetlen melegséggel és részletességgel van az egész írva.*
Kiadta báró Radvánszky Béla «Magyar családélet» czímű munkájában.
Mikor halt meg, pontosan meghatározni nem tudom. A végrendelet 1631 okt. 21-én kelt s mikor Bakics 1633 febr. 26-án párját kéri a győri káptalantól, már akkor Forgách Zsuzsánnát néhai rokonának nevezi.
Így folyt le ez úr-asszonyságnak 50 évre terjedő élete. Mint vihar után a tiszta égen lemenő nap végmosolya, mely megvigasztal a multak szenvedéseiért: Forgách Zsuzsánna élete is végefelé volt a legvonzóbb, a legboldogabb. Úgy adtam elő, a mint a régi írásokból megtanulhattam, de igyekeztem nem csak az 1608-ik évi, hanem az 1625-ik évi törvényczikk értelmét is megmagyarázni. Lehet, hogy az én tanulmányim után is fog akadni, ki hitehagyott könnyelmű asszonynak fogja tartani. Én szerencsétlenségnek tartom házasságát s ki tudok békülni vele, látva változhatatlan ragaszkodását egyetlen férfihoz s állandó megelégedését Bakics mellett; és megbocsátom bűneit, mert felette igen szeretett.
18. A sz. FERENCZIEK NAGYSZOMBATI ZÁRDÁJA.
