II. KÁPLÁNSÁGA.
II. KÁPLÁNSÁGA.
AZ ISKOLAI évnek 1831 október 15-én kellett volna kezdődnie, de a cholera miatt, melynek áldozataiért gróf Nádasdy Ferencz október 31-én mondott gyászmisét, csak november elsején kezdődött el.* Idáig Horváth Mihály is a szeminárium Borromei-múzeumának lakója volt; ekkor azonban átköltözött a püspöki palotába, mert a püspök november 8-án egyházmegyei actuariusnak (jegyzőnek és levéltárnoknak) nevezte ki.* Ott volt a segédkező papok közt, mikor 1832 márczius 4-én a székesegyházban a püspök fényes Te Deumot tartott I. Ferencz király trónraléptének negyvenedik évfordulóján és este bizonyára ő is végignézte a szemináriumban barátjának, Maráz József kispapnak «A nemzeti szellem» s másnap másik barátjának, Szabó Istvánnak «A vándor deákok» czímű színdarabját.* Márczius 25-én, háromnapi szentgyakorlat után, a püspök Iberall Ferenczet és Zellenka Györgyöt áldozó papokká, őt pedig diaconussá ordinálta.* Mint diaconus már nőtlenségre és a breviarium olvasására kötelezte magát; az istentiszteletnél dalmaticát, albát, manipulust és stólát viselt.
Váczi szemin. Diarium, 40. l.
Horváth az akadémiához 1840-ben benyujtott önéletrajzában, mikor az eseményekre még jól emlékezhetett, ezt az időt említi s Toldyhoz 1868 augusztus 28-án írt levelében is mondja, hogy egy esztendeig volt actuarius mint diaconus (mindkét irat a M. T. Akadémiában); de itt már tévedésből azt írja, hogy 1830-ban lett diaconus, 1831-ben misés pap. Ferenczy és Danielik szerint (Magyar Írók, 204.) mint felszentelt pap, 1830 november 2-ikán, Szinnyei szerint pedig (Magyar Írók, IV. 1277.) szintén mint felszentelt pap, 1832 november 8-ikán lett actuarius, holott Horváth ekkor már (1840. évi önéletrajza s egyúttal legrégibb és leghitelesebb életrajza szerint) a gyakorlati lelkészkedésre tért át.
Diarium, 58.
A Diarium szerint (59. l.), melyet ez évben Bruckner András vezetett.
9. A kiskundorozsmai r. kath. templom.*
A kiskundorozsmai r. kath. templom (27. l.) újabb felvétel.
1832 november 4-én elérvén a kánoni kort, a püspöki kápolnában Nádasdy püspök őt is áldozópappá szentelte föl* s első szentmiséjét bemutatván, dorozsmai káplánná nevezte ki. Nagyobb öröm alig érhette édes jó anyját, ki ekként gyakran láthatta alig háromnegyed órányira lakó fiát, tizenkét gyermeke közt talán a legkedvesebbet. Dorozsma a Kis-Kúnságnak abban a délkeleti csücskében feküdt, a melyik mélyen benyúlt Szeged határába s ezért a népes város szomszédságában a jó káplánságok közé tartozott. Hivatalát 1832 november 26-án Komáromi Erzsike megkeresztelésével kezdette meg.* Plébánosa Tittler Ferencz kiskunsági alesperes és a nemzeti iskolák felügyelője, Csongrád és Csanád vármegyék táblabírája volt, a kit majdnem 9000 hívének lelki gondozásában két káplán segített. Ezek elég gyakran változtak. Géczy Lajos Alsónémediben lett plébános, Mayer János pedig plébános-helyettes; és Horváth Mihály másfél esztendő mulva Kovách Pálnak is csak igen rövid ideig volt káplántársa. Mindamellett a szemináriumi barátságot a két tudós ifjú itten még szorosabbra fűzte. Kovách csak 1834 április 9-én lett áldozó pap s a hiteles helyekről szóló tanulmányával 1835 júliusában jogtudományi doktor. Kovách szintén foglalkozott történelmi tanulmányokkal; utóbb megírta a váczi egyházmegye történetét, majd a magyar törvényhozás történeti vázlatát stb.,* a nemzetet mozgató szabadelvű eszmékért is lelkesedett s így a két ifjú őszinte barátságot kötött egymással. Ennek a barátságnak jele, hogy Horváth Mihály harminckét esztendő mulva, számüzetéséből hazatérve, egyideig a pár év előtt (1864) váczi kanonokká lett káplántársának vendégszeretetét vette igénybe.* Dorozsmán ösmerkedett meg Jerney Jánossal is, a Jászkun-kerület tiszteletbeli alügyészével, a ki már megnyerte a Marczibányi-alapítvány pályadíját a régi kún-magyar nyelv összehasonlításával s Bécsben is végzett levéltári kutatásokat.* A három ifjú történetíró gyakran beszélgetett a közállapotokról s különösen Horváth már akkor rokonszenvvel fogadta Beöthy Ödönnek a vallásszabadság ügyében való föllépését, miközben élesen bírálta néhány főpap magatartását.* Úgy látszik, az úrbéri törvényjavaslat ügyében folyt tárgyalások lelkesítették őt a jobbágyok történetével való foglalkozásra, bár első idevágó dolgozatai csak 1839-ben jelentek meg. Általában véve szívből óhajtotta a jobbágyság terheinek könnyítését s lelkesedéssel fogadta az országgyűlés tárgyalásairól, a nemességnek a nép felszabadítása érdekében tanusított buzgóságáról érkező híreket.* A földmívesek történetének kutatására az országgyűlés, a polgárság multjának s általában véve a nemzeti műveltség kezdetének kutatására az akadémia munkásságából nyert ösztönzést; s önmagában vizsgálódva és barátjaival beszélgetve, korán belátta, hogy a szabadelvű nemzeti politikának sikerét a történelmi előzmények tisztázásával nagyban előmozdíthatja.
U. o., 88. l. Barátjai, Mayer János és Maráz József, már október 14-ikén presbyterek lettek. Az 1847. évi váczi schematismus szerint is (179. l.) Horváth 1831-ben lett áldozó pap, tehát nem 1832-ben, mint az Egyet. M. Encyclopaedia (IX. 276.) írta.
A dorozsmai anyakönyv nyomán Farkas Sándor szíves közlése.
Életrajza Szinnyeinél, VI. 1362–5.
Szilágyi Imre kiskundorozsmai h. plébános úr szíves értesítése. Sajnos, a plébánia házi történetében 1828–1849-ről s így Horváthról és Kováchról sincsenek adatok bejegyezve.
Szinnyei, V. 494.
Huszonötév Tört. I. 321–341.
U. o. 372–421.
Éppen ekkor történt, 1834 tavaszán, hogy a Marczibányi-intézet pályázatot hirdetett annak a kérdésnek megfejtésére, miben és mennyire különbözött az Európába költözködő magyar nemzetnek erkölcsi és polgári kultúrája Európának akkori kultúrájától. Egy esztendő mulva pedig az Akadémia hirdetett jutalmat ezekre a kérdésekre: milyen állapotban volt a műipar és kereskedés honunkban az Árpád- és vegyes-házakból származó királyaink alatt, – mi történt fejedelmeink és törvényhozásunk részéről annak előmozdítására, – melyek voltak a nagyobb emelkedésöket hátráltató akadályok, – milyen befolyásul volt nemzetünk erkölcsi és értelmi kifejlődésére?
10. A váczi püspöki palota.*
A váczi püspöki palota (29. l.) Dr. Tragor Ignácz «Vácz története 1848–49-ben (Vácz 1908.)» cz. művéből vétetett.
A dorozsmai élet csöndjében Horváth már 1834 tavaszán megkezdte az első tétel kidolgozását. Nagy elhatározás volt, mert nyomtatásban idáig még egyetlenegy történelmi tanulmánya sem jelent meg.* Ebben az időben, a kényuralom és reakczió idejében, a hogy mondta,* egyedül a nyelv és az irodalom művelésében nyilt még némileg szabadabb tér a hivatalt vállalni nem akaró, független és büszkébb lelkű hazafiak működésének. Tisztelettel hajolt meg a század első harmadának történetírói: Buday Ézsaiás, Virág Benedek és Szeicz Leó előtt, különösen azért, hogy pap létökre is független, elfogulatlan szellemmel bírálták a multat; de legérdemesebbnek mégis, legalább a «Rajzolatok» megjelenéséig, Horvát Istvánt tartotta, ki harczot indított a hagyományos kényelemmel berögzött nézetek és a másodszerűség ellen, példát adott a források közvetlen tanulmányozására, megrostálta történelmünknek egész anyagát s a hazai történetet meg akarta tisztítani minden idegenszerű felfogástól.* A fiatal káplán ezekben mesterének tekintette Horvát Istvánt, mindamellett is, hogy túlzásaiért kárhoztatta.
Szinnyei Repertoriuma (Történelem, I. 850.) Horvát István helyett tévedésből tulajdonítja neki a Tudom. Gyűjtemény 1834. VI. 78–80. lapján Kun László korából való két oklevél közlését.
Huszonötév Tört. I. 47.
U. o. I. 51–54.
Salamon Ferencz* Horváth Mihály fiatal korának történetírását érzelmi históriának nevezi, a mely tele van lelkesedéssel és ideális képzelődéssel. Valódi szerencsétlenségnek tartotta, hogy a reformokra törekedő magyar értelmiség éppen akkor nélkülözte a valódi históriai ismereteket, mikor azokra legnagyobb szükség volt, mert a politikai kérdéseket történelmi érvek nélkül megoldani nem lehetett, oknyomozó történelem hiányában pedig tények mellett valótlan föltevésekkel, sőt néha merő koholmányokkal is dolgoztak, mert a kritikátlan időkben ezeket is tényeknek vélték. Pedig az oklevelekben, törvényekben megőrzött tényeket Kovachich, Horvát István, Fejér György és mások ezekben az időkben is buzgón gyűjtötték és közölték; a feldolgozás ideje tehát közelgett s az oknyomozó történetírás pangása nem tarthatott sokáig.
Emlékbeszéd Horváth Mihály felett. A M. T. Akad. Évk. XVI. VI., 19–23.
11. Buday Ézsaiás.*
Buday Ézsaiás arczképe (31. l.) a debreczeni ref. kollégiumban őrzött olajfestmény után.
Egészen bizonyosra vehetjük, hogy a dorozsmai káplán, ki a Jelenkorból olvasgatta az országgyűlési tudósításokat, minden reform gyökerét a históriai fejlődésben kereste s történelmi tudásával is előmozdítani akarta egy-egy jóravaló reform-eszme sikerét. Ha az országgyűlésen keveset beszéltek is az iparról és kereskedelemről, Széchenyi kiadta már «három, nem emberkézzel» írt művét s Horváth nem csupán az Akadémia ösztönzésére* vágyott megmutatni, hogy ipar és kereskedelem nemcsak lesz, hanem volt is; ha az országgyűlésen kultúránknak európai színvonalra emeléséről szónokoltak, a Marczibányi-intézet biztatása nélkül is sietni akart annak bebizonyításával, hogy ez lehetséges, mert kultúránkat már a honfoglalás idejében össze lehet hasonlítani az európaival; az úrbéri tárgyalások már most a jobbágyság történetére irányozták figyelmét;* a beszédek* tagadhatatlanul hatottak reá, nagyon rokonszenvezett a terheken való könnyítésnek, sőt magának a felszabadításnak a gondolatával* s Eötvöst, a ki ennek előmozdítására irányregényt írt, majdnem tíz esztendővel előzte meg a jobbágyság történetének kutatásában. Valamivel később a vármegyék s a honvédelem történelmi vizsgálatára is valamely politikai alkalomszerűség s az az óhajtás buzdította, hogy minden reform az ősi talajból fakadjon. A történelem reformjának gondolatával a dorozsmai fiatal triumvirátusban megbarátkozva, meg kellett barátkoznia a politikai reformok gondolatával is s ezek elől el kellett távolítania minden akadályt, a mit a mult helytelen ismerete, a hibás történelem támasztott. A történelmet s a politikát már a szelidlelkű, komoly káplán sem választhatta el egymástól. Goethe tanácsát s még inkább lelke sugallatát követve csöndes magányából így előbb-utóbb ki kellett lépnie a nagy világba, hogy annak zajában szilárdítsa meg jellemét. Dorozsmától Brüsselig ezt az utat másfél évtized alatt tette meg. A még ismeretlen fiatalemberből ilyen rövid idő alatt lett hírneves történettudós, püspök, miniszter és politikai száműzött.
Salamon szerint (u. o. 24.) «Ki tudja, az Akadémia nélkül egyáltalában megszületik-e történetírónak?»
Huszonötév Tört. I. 376.
U. o. 377–411.
U. o. 411–421.
12. Horváth István.*
Horvát István arczképét (32. l.) a Beöthy-féle «Magyar irodalomtörténet»-ből vettük át.
13. A kecskeméti plébániai templom.*
A kecskeméti plébániai templom (33. l.) újabb felvétel után, mely Bagi Lászlónak «A kecskeméti róm. kath. nagytemplom története Kecskemét 1903.» cz. művében jelent meg először.
Ezen az úton határozott lépést tett előre, mikor 1835 Szent István napja után kecskeméti káplán lett.* Plébánosa Hoffmann János prépost volt, a kit káplán korában szép szónoklataiért a nép annyira megszeretett, hogy 1832-ben, 37 éves korában, plébánosnak választotta meg. Ezt a ragaszkodást sok szép alkotással s azzal hálálta meg, hogy 1849-ben a nála szállásoló Jellasics horvát bánt rábírta a város megkímélésére.* Horváth Mihály ötödmagával káplánkodott,* de az Ur mennybemenetele templomában, a plébánián s a hozzátartozó nyolcz leányegyházban 25.000-nél több hivőnek lelki gondozásában így is annyi dolga volt, hogy történelmi tanulmányaira alig szakíthatott időt. Az ország legnagyobb mezővárosának rendetlen, kövezetlen, sáros utczáin* sétálni nem volt kedve és csak a kegyesrendieket kereste föl időnkint, hogy könyvtárukban adatokat kutasson pályamunkáihoz, a melyeken szorgalmasan dolgozott. A beköltöző magyarok s más európaiak műveltségéről szóló pályamunkáját 1836 augusztus 29-én, mint határnapon, pontosan beküldte Horvát Istvánnak,* de a mű sorsa a Marczibányi-intézet válsága s az Akadémiába való beolvadása miatt csak tíz esztendő mulva dőlt el. Az ipar és kereskedés történetéről szóló akadémiai pályatétel határideje 1837 márczius 19-én járt le s Horváth, bár úgy érezte, hogy «csekélyek nagy dolgokra törekednek»,* nyolczadmagával vett részt a pályázaton.
Dorozsmán 1835 augusztus 16-án keresztelt utoljára, Kecskeméten augusztus 24-én először. Farkas Sándor és Sztankó Albert kecskeméti segédlelkész úr szíves közlése.
Bogyó Pál, a kecskeméti r. kath. egyház és plébánia köréből, 3. V. ö. Bagi László, A kecskeméti r. kath. nagytemplom története. Kecskemét, 1903. 16r. 38 lap.
Káplántársai: Maráz József vele éppen egyidős, és különböző helyeken még sokáig káplánkodott; Szabó Ferencz, csakhamar tápiószelei plébános, Szarka Ignácz utóbb szendehelyi, majd tóalmási plébános és Terjék József. Farkas Sándor szíves közlése.
Fényes, Magyarország leírása, II. 221.
Horváth Toldyhoz 1840 márczius 5. Levele a M. T. Akadémiában.
Conamur, tenues grandia. Horatius ódája Agrippához, I. 6.
Mialatt Czuczor Gergely, Kiss János és Czech János (a bizottság egyetlen historikusa) munkája bírálatával foglalkozott, Horváth Kecskemétről* 1837 június 14-én* Nagykátára ment át káplánnak. Nagykáta plébánosa és a kerület alesperese Herrmann József, Szent György egyházának kegyura pedig Buzini gróf Keglevich Gábor nógrádi főispán és a magyar udvari kamara elnöke volt. Egy osztrák író szerint* a gróf tapintatos, igazságos ember volt, szerette a népet, hűségesen szolgálta királyát, az országgyűlésen a mérsékeltek közé tartozott és szeretetreméltóságával, nagy ismereteivel tűnt ki. Azelőtt Csongrádnak is főispánja lévén, feleségével, Sándor Matild grófnéval együtt, szívesen fogadta a nagyműveltségű fiatal csongrádi papot. Kevéssel azután történt, hogy az alig tizenkilencz éves Géza gróf, hét gyermek közül a legidősebb, a lóról lebukott és 1837 október 28-án meghalt. Emlékezetére Horváth Mihály verset írt, a melyet a család kinyomatott. Tulajdonképen ez volt nyomtatásban külön megjelent első munkája.*
Kecskeméti tartózkodásának emlékeit néhai Kada Elek polgármester összeiratta és a városi levéltárban helyezte el.
Farkas Sándor szíves közlése. Kecskeméten – Addényi Sztankó Albert segédlelkész úr szíves értesítése szerint – 1837 május 16-ikán keresztelt utoljára.
Wurzbach, Biogr. Lexikon, XI. 125–56.
Koszorú mélt. buzini gróf Keglevich Gábor emlékezetére, midőn 1837 október 28-án Egres-Kátán meghalálozott. Pest, 1837. 4r. 4 lap. Egy példánya a Nemz. Múzeumban.
14. Gróf Keglevich Gábor.*
Gróf Keglevich Gábor arczképe. (35. l.) Perlaszka rézmetszete az «Életképek» 1846. évfolyamában. A Tört. Képcsarnok példányáról.
Időközben eldőlt első tudományos munkájának sorsa is. Augusztus 30-án a bírálók közül Czuczor és Kiss (tehát a költők) az első számút ajánlották jutalomra és kinyomatásra, Czech pedig, a historikus, a 4. számút, melyet különben a többi két bíráló is méltónak tartott dícséretre. Másnap a VIII. nagygyűlés úgy határozott, hogy a száz arany jutalmat az első számúnak adja ki «történetirati és státusgazdaságbeli jeles ismeretei, a tárgyba mély belátása, józan elvei, rendszeres és csinos előadása tekintetéből»; a hozzá legközelebb álló 4. számút pedig «adatbeli gazdagsága és az okoskodás alapossága tekintetéből» mint másodrangú pályamunkát ívenkint 4 arany tiszteletdíj mellett rendelte kinyomatni. Amannak szerzője Kossovics Károly nyitravármegyi aljegyző, emezé dr. Horváth Mihály váczi megyebeli pap és lelki segéd volt.*
M. Tud. Társ. Évk. IV. 47.
Mind a kettő új név a magyar történetirodalomban. Az Akadémia tagjai sorába választotta mind a kettőt s pár év mulva műveiket is egy kötetben adta ki.* Azonban Kossovics akkor már nem volt az élők sorában s egyetlen történelmi műve* csakhamar feledésbe ment, míg Horváth Mihály mostantól fogva négy évtizeden át új meg új művekkel gazdagította a történettudományt. Sokat köszönhetett munkája előmozdításában az Akadémiának; de első történelmi művét s utóbb is a legfontosabbakat, nem az Akadémia adta ki s a kiadás nehézségeivel mostantól fogva négy évtizeden át nem egyszer kellett küzdenie.
Történettud. Pályamunkák. II. kötet. Buda, 1842.
Más érdemes munkáiról l. Szinnyei, M. Írók, VI. 1091–3. és Zsoldos Ignácz Emlékbeszéde a M. T. Társ. VI. Évkönyvében.
Első tudományos munkáját, gróf Nádasdy Tamás életét, 1838-ban gróf Nádasdy Ferencz váczi püspöknek, «a haza érdemkoszorús fiának, a magyar anyaszentegyház erős oszlopának, magas családja dicsőségének, a tudományok lelkes pártfogójának, kegyelmes atyjának s jótevőjének örök hálája jeléül legmélyebb fiúi tisztelettel ajánlotta.»* Nemcsak mint egyházmegyéjének hálás papja, hanem bizonyára azért is, mert nagy őse életrajzának megírásával a püspök bízta meg s a kiadás költségeit is ő viselte.* Még azon esztendőben gr. Keglevich Gábor uradalmi tisztikara adta ki Horváthnak azt a névtelenül írt örömdalát is, a melyet a gróf leányának, Alexandrának, Ürményi Lászlóval kötött házasságára írt.* Horváth, a ki – harmincz esztendő mulva – történelmi búvárlatainak kezdetét 1838-tól, tehát Nádasdyja megjelenésétől számította, * először mégis mint költő nyerte el jutalmát. Multkor egy szomorú, most pedig egy örvendetes családi esemény alkalmából írt verse, általában véve pedig modora annyira megnyerte a gróf tetszését, hogy a következő 1839. esztendőben meghítta őt legkisebb fiának, Bélának nevelésére. Béla 1839 márczius 10-én töltötte be élete hatodik esztendejét s a váczi püspök megengedte, hogy Horváth a megbízást elfogadja.
Gróf Nádasdy Tamás élete, némi tekintettel korára. Budán, 1838. 8r. 148 lap. A könyv 1838 deczember 25-ikén jelent meg (Figyelmező, 1838. 52. sz., 905. h.), de az Athenaeum (II. 44. sz. 689–699. h.) már egy hónappal előbb közölt belőle mutatót.
Bővebben Sujánszky Antal, gróf Nádasdy Ferencz kalocsai érsek élete. Pest, 1855. 8r. 47 lap.
Örömdal, melylyel nmélt. Buzini gróf Keglevich Gábor úrnak és nejének, szül. gróf Sándor Mathild asszonyságnak, midőn Alexandra grófkisasszonyukat Ürményi Ürményi László úrnak nőül adnák, hódol a nagykátai uradalmi tisztikar és hű jobbágyok. Pest, 1838. 4r. 7 lap. Egy példánya a Nemz. Múzeumé. 1840. évi önéletrajzában (kézirat az Akadémiában) ezt saját művei közt sorolja fel.
Horváth, Válasz Kossuth újabb leveleire, 9.
15. Horváth Nádasdy életrajzának borítéklapja.*
Horváth Nádasdy-életrajzának borítéklapja (37. l.) a saját könyvtárunkban lévő példányról vétetett.
A káplánokkal a püspökök – Horváth szerint* – nagyon önkényesen bántak. Egyik községből a másikba tették át őket; nem törődtek vele, akarják-e változtatni helyüket, szívesen mennek-e új állomásukra, megférnek-e új plébánosukkal. Így azután – s itt Kecskemétre gondolhatott – olyanok éltek és működtek együtt egy plébánián, a kik, a község erkölcsi kárára, egymással viszálykodtak. Díjazásuk is szegényes volt. Néhol csak 24–40 pengő forintot kaptak évenkint s olykor nagyon is panaszos és elégtelen ellátást a plébánosnál. Előmenetelök bizonytalan volt; gyakran csak 15–20 évi szolgálat és sok méltatlanság után nyertek plébániát. «Szóval – úgymond – olynemű volt az alsó papság állapota, minőt míveltebb emberek hosszabb időre, bármi hivatásban, méltán elviselhetlennek érezhetnek; a papi hivatásban tehát, melynek sikeres betöltése főleg nyugodt, megelégedett s derült kedélyt igényel, behúnyt szemmel nézni többé nem lehetett… Az előlépésre korántsem mindig a hivatal buzgó teljesítésében szerzett érdem, még ritkábban a tudomány, hanem inkább mellékes tekintetek, képmutató színeskedés vezetett. És ezen állapot annál tűrhetetlenebbnek látszék, minthogy öntudattal mondható, hogy a nap súlyát s hevét ő viseli.»
Függetl. harcz tört. I. 31–32.
A mostani változással, a püspök engedélyével tehát egyelőre meg volt elégedve. Nem a papság terhétől akart menekülni. Szívét igazi vallásosság töltötte el s írói munkásságában első helyen említette önéletrajzában, hogy «lelkészi hivatalánál fogva számos egyházi beszédeket készíte, mik még mind kéziratban vannak.» Az éppen 1838-ban megindult «Szion» egyházi folyóiratban pedig, a szerkesztőség felszólítására, már az I. évfolyamban egy eredeti értekezést közölt az isteni gondviselésnek az emberi életben való megnyilatkozásáról s egy fordítottat az emberről; a mellett a Szion melléklapjában, az Anastasiában, egyházi énekei és «versezetei» jelentek meg. Azonban történelmi, tudományos munkásságát könyvtárak nélkül, falun nem folytathatta; nagykátai káplán korában szerényen elismerte,* hogy Nádasdyról írt könyvében, a mi a kidolgozást illeti, még sok kívánni való maradt; ebben a tekintetben helyzetével mentegetőznék, ha nem tudná, hogy – fájdalom – «az író helyzetének minősége nem elég mentségül művének hibái vagy hiányai ellen».
Nádasdy élete, 8.
