X. TANÜGYI POLITIKÁJA.
X. TANÜGYI POLITIKÁJA.
A KÖZOKTATÁS ügye, Horváth miniszterségének kezdetén majdnem országszerte szünetelt. «Az iskolák – írta a szabadságharczról írt könyvében* – általában az egész országban kiürültek; még a papnövendékek közül is számosan fegyverrel cserélték föl a szent könyveket». 14–15 esztendős fiúk tüzéreknek álltak be, 10–12 esztendős gyermekek a fegyver- és lőszergyárakban töltényeket, gyutacsokat készítettek. «Csaknem egy éve – írta a hadügyminiszterhez,* mióta hazánk zavaros körülményei miatt a közoktatás minden tanodában vagy pang, vagy éppen merőben vesztegel.» Ezt a közügyre káros helyzetet tovább nem tűrhetvén, elhatározta, hogy a közoktatást az új iskolai évben, a mennyire a körülmények megengedik, teljes erővel megindítja. Mivel azonban az iskolákat országszerte majdnem kivétel nélkül kórházakká alakították át, vagy más hadiczélokra foglalták le, arra kérte a hadügyminisztert, hogy ha a körülmények valahol lehetségessé teszik a hadiszükségre lefoglalt épületek felszabadítását, első sorban az iskolai épületeket szabadítsa fel; és pedig idején, hogy az új iskolai év kezdetéig a szükséges átalakításokat és javításokat meg lehessen tenni.
Függetl. harcz tört. II. 506.
Május 15. VKM. 691/M. Orsz. Lt.
Hazánk egyetlen egyetemének, a pestinek sorsa első sorban érdekelte. Még Budavár visszavétele előtt meghagyta a pesti egyetem alelnökének,* hogy az egyetem összes tanárai és alkalmazottai igazolják magukat, hogy «a bitor kormány Pesten mulatása alatt azzal semmi összeköttetésben nem álltak s általában hazafias kötelességeik szerint viselkedtek»; mert tisztökben csak azokat hagyja és erősíti meg, a kik magukat teljesen igazolják. Az egyetem igazgatóját (rektorát), dr. Szabó János orvostanárt egyenesen nyilatkozatra szólította fel, igaz-e, hogy azokat a mérnöki eszközöket, a miket a Ludoviceum használatára ki nem adott, azelőtt a bitor kormánynak egész készséggel használatára bocsátotta?* A rector magnificus már másnap kijelentette, hogy ahány szó van a vádban, annyi a rút, gyalázatos, magyar emberhez nem illő hazugság s követeli, hogy a miniszter 24 óra alatt nevezze meg a gaz rágalmazót. Tőle idáig a Ludoviceum részére senki sem kérte, most azonban örömmel kiadja a kívánt eszközöket. «Igenis – szólt* – ha dicső és győzedelmes hadseregünk és teljes hatalmú kormánybiztosunk bitor kormány», annak egész készséggel megnyittatta az egyetem gyűjteményét, onnan kiszolgáltatta a Budavára aláásására szükséges Anttea pneumaticát s a legjobb delejtűt, s a honvédseregnek fizikai szakértőül Jedlik Ányost ajánlotta. A minisztérium még aznap nyilatkozatra szólította fel Ludvigh János kormánybiztost, a ki szintén még aznap jelentette, hogy a rektort a vésztörvényszék előtt senki sem vádolta s feladót megnevezni nem tud; csupán dr. Petzelt József alezredes, az egyetem volt mértantanára* panaszkodott, hogy tőle Degen János bölcsészetkari dékán a gyűjtemény kezelését elvette, Szabó János pedig «hogy ezen kegyes (osztrák) kormánynak mindinkább megtetszhessen, őt mint gyanus politikai nézetű és veszélyes egyént feljelentette». Mivel pedig már az 1841. évi országgyűlés elrendelte, hogy az egyetem mérnöki gyűjteményét, a melyet hétesztendei munkával Petzelt, a Ludoviceum mostani aligazgatója, állított össze, a Ludoviceumnak kell átadni, a minisztertől Ludvigh a határozat végrehajtását kérte, «nehogy a hadi főtanoda, ezen haza-reménységünk büszke virága, a megkívánt műszerek hiánya miatt újra-alakításában s helyreállításában hátráltassék».* Horváth különben olyanformán gondolkozott, mint Aulich tábornok, az ideiglenes hadügyminiszter, a ki ellene volt a külön katonai iskoláknak, sőt a Ludoviceumnak is, és a legmagasabb katonai kiképzést az egyetemre akarta bízni, hol épp úgy lehetne hadtudományi kart felállítani, mint lehetett hittanit, jogit, orvosit és bölcsészetit.*
Május 18. VKM. 718/M. Orsz. Lt.
Június 1. VKM. 1102/M. Orsz. Lt.
Június 2. VKM. 1109/M. Orsz. Lt.
Életrajza Szinnyeinél, X. 1095.
Június 2. VKM. 1111. sz.-hoz. Orsz. Lt.
Kossuth, Irataim, VIII. 166–7. V. ö. Márki, Katonai tudományok az egyetemen. Magyar Paedagogia, 1915. 20–28.
Horváth maga írja,* hogy az ő minisztériuma a régi, elavult tanrendszer helyett az egyetem és a gimnáziumok számára új tanrendszeren dolgozott. Amaz természetes következése lett volna az 1848: XIX. t.-cz.-nek, a mely meg is bízta a közoktatásügyi minisztert, hogy a tanszabadság elvének alapján, egyetemi törvényt készítsen; de a mire Horváth a rendelkezésére álló viharos három hónapban is keresett, arra utódai sohasem találtak időt,* ellenben a gimnáziumi tanterveken kelleténél többet változtattak, a nélkül, hogy velök közmegnyugvást kelthettek volna. A népnevelési törvényt Eötvös már 1848-ban elkészítette s azt a parlament meg is szavazta; most pedig Horváth a népiskolák s általában a népnevelés javításáról készített terveket és törvényjavaslatokat,* a miknek előterjesztésére azonban nem maradt ideje. A kath. autonómia rendezésére augusztus 20-ára kihirdetett közgyűlés a kath. tanügyre vonatkozó intézkedéseknek egész sorát nyitotta volna meg. A nemzetiségekről szóló 1849 július 28-iki törvény, melynek hozatalában Szemere mellett Horváthnak főrésze volt, általában máris kimondta, hogy az elemi iskolákban az oktatás a község, vagy az egyház nyelvén történik; az óhitüeknek évenkint összehivott zsinata nemcsak vallási, hanem iskolai ügyekben is határoz, az óhitűek egyházai és iskolái a többi felekezetekkel egyenlő előnyökben részesülnek; az óhitüek maguk kezelik egyházi és iskolai alapítványaikat; és számukra a budapesti egyetemen külön hittani kart állítanak fel.
Függetl. III. 109.
A budapesti egyetemről maig sincs törvény; a három újabb egyetem sorsát külön törvények biztosítják (az 1872. évi XIX. és XX., és 1912: XXXVI. t.-cz.).
Függetl. III. 109.
Erdély egyházi és iskolai ügyeinek vezetésére Horváth két kormánybiztost nevezett ki.* A katholikus ügyeket Keserü Mózes gyulafehérvári kanonokra, az evangélikusok, helvéthitvallásuak, unitáriusok és görög keletieket pedig Szentiványi Károly országos teljeshatalmú biztosra. Ők képviselték azt az állami hatóságot, melyet az unió kimondásáig az Erdélyben kivétel nélkül önkormányzati jogot gyakorló felekezetekkel szemben az erdélyi kormányszék (gubernium) gyakorolt. Intézkednie kellett, mert az unió már egy esztendeje ki volt mondva, de az egyesítést éppen az egyházi és iskolai közigazgatás terén azóta sem hajtották végre s így az ide vonatkozó kérdésekkel, kellő felvilágosítások hiányában, a minisztérium aggodalom nélkül nem foglalkozhatott. A biztosok az egyesítés foganatosításáig saját felelősségükre intézkedtek s a miniszter csupán a volt udvari kanczellária által gyakorolt főfelügyeleti jogot tartotta fenn magának. Mivel pedig tapasztalta, hogy Erdélyben az óhitüeknek akkor nem volt egyházi és iskolai kormányzatuk, ideiglenes helynököket akart kinevezni, de úgy, hogy a rendkívüli idők megszüntével a hitfelekezetek, jogaikhoz képest, a további intézkedéseket megtehessék.
Május 31. VKM. 930/M. Orsz. Lt.
Erdélyben nemzeti szempontból nagyon pártolta a közös iskolákat, a miknek fölállítását nagy elődjének, Eötvös bárónak tavalyi népoktatási törvénye értelmében különben is neki kellett volna megkezdenie. A nemzet előtt követendő példaképpen hozta tehát nyilvánosságra a Közlönyben, hogy Vízakna város közönsége az ország függetlenségének megünneplésére néptanítói állomást alapított s a vallás és nemzetiség különbsége nélküli iskola ideiglenes helyiségéül elkérte s Berde Mózes kormánybiztos oda is adta a római katholikusok üres iskolai épületét. Horváth kijelentette, hogy örömmel és méltánylattal hagyja jóvá a kormánybiztos intézkedését, ha az ottani katholikusok az épület közössé tételében különös sérelmet nem látnak.* Tanítókat különben bajos volt kapni, mert a hogy a magyarkanizsai és adorjáni tanítók meg is írták a miniszternek,* a tanítás megszüntével mint nemzetőrök, a bács-bánság-futás ideje alatt pedig, a kik alkalmasak voltak, szabad csapatokban szolgáltak s akartak ezentúl is maguk vonogatása nélkül szolgálni hazájuknak. Mikor az egyik megyei kormánybiztos, Dobozy István alezredes, a minisztertől 2000 forintot kért a silányul ellátott néptanítók serkentésére s ezzel a nevelés és oktatás ügyének előmozdítására, Horváth a segítséget a valóban rászorulóknak vallás- és nemzetiség-különbség nélkül hajlandó volt megadni, mert bár az állami pénztár állapota a haza jelen körülményei közt a legnagyobb kíméletet követeli, a kormány a népnevelés emelését legfőbb gondjai közé számítja és ehhez a magasztos czélhoz kész anyagi áldozatokkal is járulni.* Az ország kormányzójával pedig örömest közölte* azoknak névsorát, a kiket Eötvös a poroszországi tanítóképző-intézetek látogatására tavaly államköltségen kívánt kiküldeni. A kijelölt tizenöt ifjú közül többen, pl. Ballagi Károly, Birányi István, Görög Imre, Greguss Gyula, Kacziányi Ferdinánd, Kárffy Titusz, Pázmány György, Pillitz Dániel rabbi és Sárkány Ferencz mind ismert nevek a magyar paedagogia történelmében* s így a «forradalmi» kormány jól válogatta össze azokat a férfiakat, kikre a magyar tanítók további képzését bízza. Az események azonban ezt a kiküldetést is meghiúsították.
Június 20. VKM. 1024/M. Orsz. Lt.
Július 15. VKM. 1277/M. számhoz. Orsz. Lt.
Július 23. VKM. és 4217/B. belügym. sz. Orsz. Lt.
Június 16. VKM. 998/M. Orsz. Lt.
Életrajzaik Szinnyeinél.
A kisdedóvást Horváth egyik rendeletében* a legmagasztosabb, legjótékonyabb és legszentebb czélnak nevezte, melynek minden eszközzel való pártolására állásánál fogva kötelezve érezte magát, de egyelőre csak a már meglevő intézetek fenntartására kellett szorítkoznia.
Pest vármegyéhez, május 31., VKM. 923/M. Orsz. Lt.
Általában véve többször kényszerült hivatkozni «a mostani körülményekre», a mik cselekedni alig engedik. Így pl. a nádori lak kipusztítása után fennmaradt tárgyakat, különösen a könyveket, ásványokat és szobrokat szívesen helyeztette volna el illően a Nemzeti Múzeumban, de ezeknek rendezését sem hely, sem idő jelenleg nem engedvén, Kelemen Lajos miniszteri titkár és Dorner József fogalmazó jelenlétében ládákba rakatta és lepecsételve, letétképpen való megőrzés végett, a múzeumba küldte.* De a múzeum gyűjteményeit még a szűk viszonyok közt is kész volt vásárlásokkal gyarapítani. Így pl. Nagy Gábor történelmi, diplomatikai és heraldikai gyűjteményéről, melynek megvétele már a mult országgyűlésen szóba jött, de «a mostani körülmények közt» eszközölni nem lehetett, ismét tárgyalt a tulajdonossal.* Midőn pedig arról értesült, hogy a múzeum 1848–9-ben a Religión kívül semmiféle lapot és könyvet nem kapott köteles példányképpen, az 1848: XVIII. t.-cz. 40. §-ára hivatkozva, a nyomdák tulajdonosainak szigorúan meghagyta az elmaradt példányok beküldését.*
Május 31. VKM. 1096/M. A Nemz. Múzeum igazgatójának, Kubinyi Ferencznek. Orsz. Lt.
Június 1. VKM. 1104/M. Orsz. Lt.
Június 19. Közlöny, 1849., 138. sz. Magyar Könyvszemle, 1902. X. 204–5.
42. Berde Mózes.*
Berde Mózes arczképe (129. l.) a Benczédi Gergely Berde-életrajzában megjelent kép után.
A sajtót különben is nagyrabecsülte s mint ismeretes, fel is szólaltak ellene, hogy pl. a keresztes háború ügyében kiadott rendeletét nem a püspökök, hanem a sajtó útján közölte a lelkészekkel. Mikor egy alkalommal a bilét-kerületi lelkészek védelmet kértek tőle Zerffi Gusztáv lapjának (Der Ungar) a kath. vallást és klérust gyalázó czikke miatt, kötelességének tartotta ugyan, hogy a megtámadott egyházi testületek becsületét hivatalosan is védelmezze, de «a sajtóvétségek fölötti eljárás kívül esik tárczája rendelkezési körén» s a panaszosokat a hírlapi megtámadások visszatorlása végett a hírlapi czáfolat beküldésére, vagy pedig a sajtóper megindítására utasította, mert a törvény védőpajzsa alatt minden jogos és igazságos ügyet tiszteletben tartanak. A hivatalos «Közlöny» nélkül, melyet minisztériuma s egyházi és iskolai főbb hatóságok részére 44 példányban rendelt meg,* a számüzetés keserves éveiben meg sem írhatta volna a függetlenségi harcz történetét. Megiratására azonban már most gondolt. Szemere miniszterelnök kívánságára a hadtörténetírásnak, mint tudományos szakba vágó intézménynek kezelését s a hadi történetírók vezetését és ellenőrzését június 27-én átvette.* Oly időben, mikor még a Magyar Tudományos Akadémia is szünetelt,* valóban a hadtörténetírás volt az egyetlen tudományos intézmény, a melynek gyámolítására gondolhatott; de az események, a miket leiratni kívánt, másfél hónap mulva már ezt is összetörték.
Június 14. VKM. 992/M. Országos Levéltár.
Az Orsz. Lt.-ban levő iratok alapján Lukinich a Századokban, 1917., 355.
Vázlatok a M. T. Akadémia félszázados történetéből, 14.
