XI. DEBRECZENTŐL ARADIG.
XI. DEBRECZENTŐL ARADIG.
VALLÁS- és közoktatásügyi minisztériumnak zaklatottabb élete, bizonytalanabb összeállítása, alkotásokra kevesebb ideje sohasem volt, mint Horváth Mihály vezetése alatt. Mikor a kormányt átvette, hivatalnokainak egy része távol maradt igazolatlanul, vagy pedig önként lemondott és kilépett, de a fizetési jegyzékben még szerepelt s helyöket egyelőre betölteni sem lehetett; ilyen összesen 21 volt.* Mások Budapesten megmaradtak hivatalukban az osztrák uralom alatt is, fizetésöket onnan húzták, de ottmaradásukat utóbb igazolták s akkor Horváth hivatalukban meg is erősítette őket; összesen 29-en.* A harmadik csoportba azok tartoztak, kik vagy jelen voltak Debreczenben s ott illetményeiket rendesen fölvették, vagy engedelemmel voltak távol, összesen 18-an.* A hatvannyolcz hivatalnok közül tehát az első időkben alig tíz volt állandóan a miniszter mellett, első sorban gazdag tapasztalataival, nagy eszével és bölcs tanácsaival idősb Szász Károly államtitkár; de a csekély személyzet is oly gyorsan dolgozott, hogy a beérkezett okiratokat néha ugyanaznap már elintézték.*
Osztályfőnökök: Korizmics Antal, Nyéky Mihály, Athanačkovich Pál, Lónyay Gábor; tanácsosok: Balassa János, Csausz Márton, Szőnyi Pál, Szabó Pál, Markovics László; osztálytitkár: Récsi Emil stb. VKM. 990/M. Orsz. Lt.
Osztályfőnökök: Lévay Sándor, Farkas Károly; tanácsos: Bucsánszky József; titkárok: Kendelényi Alajos, Nyisztor József, Takács József stb. VKM. 987/M.
Államtitkár: Szász Károly; tanácsosok: Pap Endre, Fabriczy Sámuel; titkárok: Egyedy Gáspár, Pap Zsigmond, Ebeczky Dániel, Janicsári Döme stb. U. o.
A rendeletek legszorgalmasabb fogalmazói Debreczenben, majd Budapesten és Szegeden a miniszteren és az államtitkáron kívül: Egedy, Kendelényi, Nyisztor és Pap titkárok; Dorner József, Koronka Lajos, ifj. Szász Károly fogalmazók; Latkóczi Lajos, Lövészi György, Torsok Mihály és Vizi László segédfogalmazók; az iratok másolói: Blázsovics János, Gáspár László, Hám Antal, Károlyi Alajos sorjegyzők; és ifj. Nyisztor József irnok. Jóformán ez a 18 ember végezte (s ez sem egyszerre) a minisztérium egész munkáját. A költő Pap Endre és Beöthy Zsigmond, a tudós Fabriczy Sámuel, a nagyjövendőjű Tisza Kálmán fogalmazó stb. Horváth minisztériumában csak névleg vett részt.
43. Id. Szász Károly.*
Id. Szász Károly arczképe (131. l.) egykorú kép reproductiója.
A másik baj a minisztérium folytonos vándorlása volt, minek következtében az irattár sohasem volt együtt, a Budapestről való menekülés után pedig az el-elkalandozó beadványokat nem is lehetett a szokott pontossággal és gyorsasággal elintézni. Horváth mint miniszter május 2-ától június 4-ig működött Debreczenben, június 5-től július 5-ig Budapesten, július 6–11. Czegléden s más útbaeső helyeken, július 12-től 30-áig Szegeden, augusztus 2-től 11-ig, lemondásáig, Aradon, tehát nem is negyedfél hónap alatt öt helyen. A tisztviselők szabályszerűen egy kocsin ketten utaztak egyik állomásról a másikra* és sokszor voltak abban a helyzetben, hogy anteakták nélkül kellett dolgozniok. Ez is eléggé megmagyarázza, egyházi és tanügyi politikájának nagy terveit Horváth miért nem dolgozhatta ki nyugodtan.
Duschek p. ü. min. rendelete május 31-ikén 7350. sz. és 947/VKM. sz. a. Orsz. Lt.
44. A debreczeni kollégium imaterme (az országgyűlés színhelye).*
A debreczeni kollégium imaterme (Az országgyűlés színhelye). (132. l.) A debreczeni ref. főiskola mill. történetében megjelent fénykép után.
Nagy terveiben akadályozta a pénz hiánya is, a mire a türelmetlenkedőket többször figyelmeztette. A parlament már 1848 augusztus 26-án megszavazta 1849-re a 62 milliós államköltségvetést, melyből majdnem három millió* jutott volna a vallás- és közoktatásügyi minisztériumra. Azonban a költségvetést már akkor majdnem 46 milliónyi hiánynyal állapították meg s ha pénzjegyek kibocsátásával segítettek is a bajon, a megszavazott összeg sohasem állt teljesen Horváth rendelkezésére. Talán ez is oka volt, hogy Duschek pénzügyminisztert később olyan vádakkal illették,* a miket maga Kossuth erélyesen utasított vissza.*
Pontosan 2.902,394 frt. Horváth, Függetl. harcz tört. I. 309.
Függetl. harcz tört. III. 438–9.
Irataim, VIII. 439–446.
45. Duschek Ferencz névaláírása.*
Duschek Ferencz névaláírása. (133. l.) Olvasása: Duschek Ferencz.
De minden kulturális törekvésnek legnagyobb gátja az a háború volt, melyet függetlensége és szabadsága biztosítására a nemzet mindenre elszántan folytatott. Horváth, noha tárczájánál fogva legtávolabb állt a küzdelemtől, nemcsak a minisztertanácsban támogatott minden indítványt és tervet, a mi a győzelemhez közelebb vezethetett, hanem elfogadott olyan katonai megbizatást is, a mi – a keresztesháború kihirdetése – ellen a kultura nevében éppen őneki kellett volna tiltakoznia. Mint történetíró gáncsolta, de mint miniszter a május 12-i minisztertanácsban megszavazta Klapka helyettes hadügyminiszternek azt a javaslatát, hogy minden hadtestparancsnokkal föltétlenül a hadügyminiszter rendelkezzék.* 20-án a minisztertanács Bem altábornagyot is a dunántúli sereghez rendelte* s mikor vonakodott, 28-án hajlandó volt őt elejteni s a parancsnokságot Kiss Pál ezredesre, mint tábornokra átruházni.* Horváth készséggel támogatott minden erélyesebb intézkedést. Mikor az oroszok beavatkozása következtében a minisztérium a rendes hadsereget a védelemre elegendőnek nem tartotta, a tanács határozata aapján a keresztesháborúnak nevezett népfölkelés előkészítésében és szervezésében – a már előadottak szerint – részt vállalt s a papsághoz, tanítósághoz buzdító szózatokat és rendeleteket intézett. A keresztesháború gondolata különben nem tőle, hanem Szemere miniszterelnöktől származott s az indítványt is Szemere tette meg.* Május 31-én a minisztertanácsban mégis be kellett ösmernie, hogy az oroszok betöréséről, a külföldi ügynökök jelentését nem ösmervén, nincs hiteles tudósítása, s így Dembinszky galicziai betörésének tervéről egyelőre nem nyilatkozhatik; mert ha az oroszok beérik Galiczia megszállásával, akkor egy magyar betöréssel hiba volna őket ingerelni; ha azonban az oroszok benyomulása bizonyos, akkor Dembinszky betörése kívánatos. Megkérdezte tehát, bizonyos-e az oroszok bejövetele? De Kossuth kijelentette, hogy hitelesen ezt ő maga sem tudja.*
Horváth, Függetl. II. 530–1.
A minisztertanács jegyzőkönyve a Csányi-levéltárban, 4749. sz.
A m. t. jkönyve Hazánk, III. 337–8.
Gracza, V. 899.
Horváth, Függetl. III. 183–4.
Ugyanezen minisztertanács megbízásából a felsőházban még aznap Horváth jelentette,* hogy a kormány (Budavár visszavétele következtében) elérkezettnek látja azt az időt, midőn a törvényhozó testülettel visszaköltözzék Budapestre s üléseit – a képviselőházban már meghozott határozat szerint – július másodikától ott folytassa. A költözés következtében ugyan néhány fontos javaslat előterjesztésével várni kell, de ennél fontosabb a haza megmentése. A kormány Debreczenben sok akadálylyal küzdött a kormányzati eszközöknek csaknem teljes hiányában s a közigazgatás tekeintetében. Ha azonban valaha szükséges volt, most szükséges, hogy a hadügyminiszternek minden hadtestre kiterjedő terve szerint a hadsereg egységesen működjék, a mik azonban a csaknem határszéli Debreczenből elérni bajos, ha nem is éppen lehetetlen. Politikai, erkölcsi és kormányzati okok teszik szükségessé az átköltözést s míg ez megtörténhetik, a törvényhozók kövessenek el mindent, hogy a nép lelkesültsége ne csillapuljon, hanem a haza iránti szeretete, hűsége, áldozatkészsége, a megmentésben való buzgósága mindinkább öregbedjék. Görgey, a ki a határozat kimondása után érkezett Debreczenbe,* az átköltözést s a parlament elnapolását nem helyeselte,* és délután szállásán, a Buday Ézsaiás-féle házban, Kemény Zsigmond szerint,* «meg is mosta érte a püspök fejét». Midőn estefelé Horváth még egyszer fölnézett a békepártiak tanyájára, Kemény szerint «úgy látszik aznap pechje volt», mert Görgey megint szidta a vésztörvényszék miatt s azon kegyetlenségekért, a miket Komárom vármegye egyik vidékén elkövettek. De az április 14-i nyilatkozat visszavonására a békepárti uraknál nem talált elszántságot.* Horváthot naponkint inkább baráti érzés vitte föl Kazinczy Gábor, Kemény Zsigmond, Kovács Lajos stb. békepárti körébe; s neki, a függetlenségi nyilatkozat egyik szerkesztőjének, különösen eshetett hallania ez ellen a kifakadásokat Görgeytől, ki aznap éppen ezen nyilatkozat alapján esküdött fel hadügyminiszternek.
Közlöny, 121. sz., 455–6. l. Papp Parlament, II. 253–7. Szeremlei (II. 166.) őt nem említi.
Görgey a minisztériumot május 31-én vette át Klapkától s június 3-án új helyettesnek, Szabó Imre ezredesnek adta át. Horváth, Függetl. II. 533., 539.
U. o. II. 533–4.
Beksics, Kemény, 146–8. Gracza, IV. 843–4.
Görgey, Életem és működésem, II. 102–8., Horváthtal való találkozását nem említi.
A miniszterek azonban, a kik még az alapelvekben sem értettek egyet, június 3-án, vasárnap, valamennyien látszólag szép egyetértésben jelentek meg a ref. nagytemplomban, hol Szoboszlai Pap István búcsuztatta el őket és az országgyűlést Debreczentől, öt nehéz hónapon át az ország fővárosától. Másnap, 4-én, Kossuth kormányzó Szemere, Duschek és Horváth miniszterek kíséretében indult az ország igazi fővárosa, Budapest felé. Apró nemzeti lobogókkal bandérium kísérte őket Hajduszoboszlóig; s Kabán, Püspökladányban, Karczagon, Kisújszálláson, Törökszentmiklóson át a nép folytonos lelkes tüntetései közt, egymást felváltó lovasbandériumok kíséretében 5-én reggel érkeztek Szolnokra. Onnan a kormányzó a volt nádor fényes szalonkocsijában, a miniszterek pedig együtt egy elsőosztályú kocsiban folytatták útjokat a fellobogózott vasúti állomásokon át Budapestre, hova d. u. 5 óra után érkeztek meg. Ágyúdörgés, harangzúgás, zeneszó, roppant néptömeg, honvédek és népfölkelők sora közt a Váczi-úttól a Szél-utczai Döring-házig Kossuth és családja díszkocsin vonult be.* A minisztereket bántotta,* hogy Kossuth nem a kormány, hanem családja tagjaival ült egy kocsiba; s mivel ekként «a polgári ünnepet családivá tette», összebeszélés nélkül úgy hitték, hogy a menetben helyök többé nem lehet s a reájuk váró fényes fogatok helyett bérkocsikba ülve, mellékutczákon tértek szállásaikra, Horváth a Weisz Bernát házába.
Az utazás és a bevonulás részletei Graczánál, IV. 852–7.
Horváth, Függetl. III. 104.
Másnap, június 6-án, országszerte, a táborokban is megtartották a nemzeti bőjtöt, melyet a kormány s külön Horváth miniszter azért rendelt el, hogy «Isten hatalmas segedelmét szent ügyünk gyámolítására ez által is kiérdemeljük».* Ilyen bőjtöket hajdanában az erdélyi protestáns nemzeti fejedelmek és országgyűlések is rendeltek el, a pénteket a katholikus Rákóczi protestáns többségű sárospataki országgyűlése «a nemzet bűneinek megengesztelése végett» 1708 deczember 15-én szintén országos bőjtnapnak nyilvánította. Hogy a kath. püspök böjti parancsa a protestánsok lelkiösmereti meggyőződését most sem sértette,* mutatja, hogy általában véve a protestánsok is megtartották, sőt Horváth Mihály kath. püspököt a pápai kerületnek többségében levő protestáns polgárai választották meg országgyűlési képviselőnek Vermes Illés helyett. Választóihoz 1849 június 18-án intézett nyílt levele szerint* első irodalmi fellépése óta határozottan a demokráczia hive volt s ennek sikerében parányi része őneki is volt. Pápa város választásában tehát azt látja, hogy választói, mint ugyanazon elvek emberei, meggyőződtek az ő demokratiko-republikánus elveinek őszinteségéről és szilárdságáról; vele együtt ugyanazon oltárnál áldoznak. Nagyobb jutalmat polgártársai bizalmánál nem ösmer. De más szempontból is becsüli ezt a bizalmat. Abban, hogy a nagyobb részben helvét hitvallású pápaiak egy kath. püspököt választottak meg, az újkor feltámadását s e kor legnemesebb szülöttének, a testvériség elvének diadalát látja; diadalát ünnepli a szellemi világ éltető elemének, a keresztényi szeretet nagy elvének. «Ha – úgymond – valaha képes voltam volna kételkedni arról, hogy minden igaz erény egyedül a szabadságban tenyészhet s hogy a megtisztúlt vallásosság is, melynek lényege a szeretet, csak a szabadság tűzhelyénél melenghet: korunk, a szabadság kora, megtérítene a tévelygésből.» Köszönetének elmondása után egyszerűen kijelentette, hogy ő egyházi állásában is, sőt – kötelessége szerint – éppen azért is, a népérdek és testvériség őszinte barátja, s a demokratiko-republikánus kormány tagja, tehát mint ilyen, nem a felekezet embere. Horváth ekként a felsőházból az alsóházba került.
Közlöny, 111. és 112. sz.
Szeremlei szerint (II. 171–2.) sértette.
U. o. I. 145. Horváthnak ezen nap pápai választóihoz intézett nyilt levele a Magyar Szalonban, 1891. Függetl. harcz.
46. Horváth Mihály.*
Horváth Mihály arczképe (133. l.) a Szentesi Múzeumban őrzött olajfestmény után.
Görgey a minisztertanácsban június 26-án este* már megmondta, hogy az oroszveszedelmet egész nagyságában föl kell tárni a nemzet előtt s azt élet-halálharczra szólítani, a kormánynak legjobb helye pedig a főseregnél, Komáromban volna. Amazt elfogadták s másnap már megjelent a népet kereszteshadjáratra felszólító rendelet, a melynek legnagyobb sikerét Horváth Mihálytól várták; de a kormánynak Komáromba zárkózását egynek tartották a nemzet ügye feladásával és – Horváth tanuskodása szerint – «mint Kossuth iránti rosszakaratból származó éretlen eszmét, figyelmökre is alig méltatva, kevés szóval visszautasították. Figyelmeztették Görgeyt, hogy ha a hadseregnél is mindenki oly buzgón teljesíti kötelességét, mint a kormány a maga körében, úgy még nem lehet elveszettnek tekinteni a hazát». Örök rejtély maradna ekként Görgey állítása, hogy Kossuth és a többség* elfogadta javaslatának mind a három lényeges pontját: a nemzet felvilágosítását, a kormányzó és a miniszterek személyes helytállását a nép felszabadításában s azt, hogy egy utolsó, kétségbeesett csapást mérjenek Ausztriára. Kossuth különben megvendégelte a minisztereket s Görgeyt inkább az ekkor kifejlődött barátságos társalgás ejthette abba a csalódásba, hogy társai vele egyetértenek. Másnap a fősereghez utazott s miniszteri tanácsban többé sohasem vett részt. Harmadnap, a mikor a nemzet már a kereszteshadjáratra szóló felhívást s az Európa népeihez intézett felhívást olvashatta, a győri ütközetet Pöltenberg tábornok Haynau táborszernagygyal szemben elvesztette, mire Görgey azonnal írt Kossuthnak,* hogy a kormánynyal, ha Komáromba jönni nem akar, Nagyváradra meneküljön. Erre a levélre hivatkozva, még aznap Ludvigh János is figyelmeztette Horváthot,* hogy Pestet fedezni és megvédeni többé nem lehet. «Ha nincs is periculum in mora, – úgymond – mégis pakkolni kell, hogy a zavar és rémület, mint Windischgrätz közeledtével, meg ne újuljon.» Azért írt neki, mert június 5-én Kossuth, mikor a kormány Pestre ünnepiesen bevonult, a pesti országos küldöttség előtt a vaspálya udvarában kijelentette, hogy a kormány Pestet ezentúl, mint székhelyét, semmi esetre sem hagyja oda. Most mégis «pakkolni kell és megfeledkezni az ünnepies fogadásról, hogy a kormány Pestről többé el nem távozik». «Oly nagy a veszedelem – írta ismét,* – hogy az esetben, ha Kossuth nem akarna távozni, ültessétek kocsira s erőszakkal vigyétek el a fenyegetett fővárosból.» A kormány 29-én már értesítette is a főváros polgárságát, hogy «az egész haza s a szabadságra segítő diadal érdekében» esetleg egyidőre máshova megy,* Horváth Mihály is «közbejött akadályok miatt» alkalmasabb időre halasztotta el a magyar kath. közgyűlés megtartását; július elsején pedig, mint ösmeretes,* újból felhítta a lelkészeket, hogy felekezeti különbség nélkül álljanak a nép élére s a «vad muszkák és pogány kozákok ellen» vezessék azt az élet-halál szent harczára, a diadalra. Az aznap este tartott minisztertanács, Görgeynek abban a tettében, hogy nem sietett a főváros fedezésére, engedetlenséget látott, sőt Horváth is azok közé tartozott, kik, bár nem mondták ki, «az árulás súlyos gyanúját nem fojthatták el többé szívök rejtekében»,* de bizonyítékok hiányában, a heves Perczelt kivéve, kimondani nem merték; most hazarendelték őt hadügyminiszternek s a fővezérletet Mészárosra bízták.
Ennek két, sok tekintetben ellenmondó leírása Görgeynél, Életem és működésem, II. 167–170. Horváth, A köztársaságról l. Horváth Függetl. harcz, II. 494. III. 192–3.
Horváth, tekintve a III. 193. lapon tett nyilatkozatát, ehhez nem tartozhatott.
A levél vitás keltezéséről Szeremlei, II. 200.
Ludvigh névtelen följegyzései Horváth iratai közt. Nemzeti Múzeum, 444. Oct. Hung. 12. l. Közzétételét megérdemelné.
Gracza, V. 974.
Közlöny, június 30., 146. sz.
Respublica, 13. sz.
Horváth, Függetl. III. 210. 212.
A képviselőház, hol Horváth már mint Pápa képviselője jelenhetett meg, július 2-én Kossuth indítványára, de voltaképpen mégis Görgey tanácsa szerint a maga és a kormány székhelyét Szegedre tette át.* Horváth is azonnal megkezdte minisztériuma költöztetését. Kossuth már 5-én elhagyta a fővárost; július 8-án a kormány kiáltványban búcsúzott el a fővárostól.* Horváth a nappali, Szemere, Batthyány, Vukovics az éjjeli vonattal mentek Czeglédre, hova másnap Csányi is megérkezvén, együtt volt az egész kormány: Kossuth és a minisztérium, kivéve Duscheket, a ki előre ment a pénzsajtó miatt Szegedre.* Másnap mindnyájan követték vasúton Szolnokra, mivel a kozákok már Jászberény körül portyáztak; de Szolnokon is kora reggel már arra a hírre ébredtek föl, hogy az oroszok egy óra járásnyira, Szentgyörgy körül járnak s így tovább kellett futniok, mi az előfogatok hiánya következtében csak nehezen ment. Szentesen, Horváth szülővárosában és Hódmezővásárhelyen a nép lelkesen fogadta a menekülő kormányt. A városban éjjel kipihenvén magukat, július 12-én tovább hajtattak s délben érkeztek Szegedre, hol Kossuthot a nép szintén «fényesen, mondhatni lelkesedéssel fogadta».* Horváth bizonyára édesanyjához szállt s este nem állott Kossuth mellé a Kárász-ház erkélyére,* mikor a fáklyákkal felvonuló népet Kossuth azzal lelkesítette, hogy innen a kormány új székhelyéről fog kisugárzani Európa szabadsága.
Közlöny, július 15., 148. sz.
Közli Gracza, V. 1018–9.
U. o. 1019. Vukovics után. Július 9-én Czegléden kelt Horváth 1216. sz. rendelete a nagyváradi görög nem egyesült szentszékhez. Orsz. Lt.
Horváth, Függetl. III. 284.
Csak Duschek, Vukovics és az új hadügyminiszter, Aulich voltak Kossuth körül. A kormány megérkezésének s üdvözlésének leírása a Szegedi Hírlapban, 1849., 22. sz.
47. Szentes látképe.*
Szentes látképe. (141. l.) Újabb felvételek után készült.
Másnap a vallás- és közoktatásügyi minisztérium Szegeden megkezdte működését,* s a kormányzó az országot július 14-én újabb körlevéllel igyekezett megnyugtatni,* hogy a kormány székhelyének ez a megváltozása a hadműveletek helyes szempontjából történt s így aggodalomra nem adhat okot. De újabb okot adhatott az, hogy a kormányban az ellentétek mindinkább növekedtek. A minisztertanács leszavazta Kossuthot, midőn tábornoki rangot és fővezéri czímet kért magának, hogy a hadsereg előtt tekintélyét növelje. Horváth, mint ezen a kérdésre vonatkozó történelmi nyilatkozataiból kitetszik, szintén ellene szavazott. Így a kormányzó és a minisztérium közt némi feszültség támadt, de csak Szemere, az elnök, mondott le állásáról, holott az egész minisztérium felelősségének elvét védte a Kossuthhoz intézett emlékiratban. Utalt reá, hogy Kossuth kormányoz, de kormánytetteiért a felelősséget a minisztériumra hárítja. Már pedig oly minisztérium, mely mindenért felelős, de hatalma nincs, magát csak országgyűlés nélkül tarthatná fenn. Most nincs szükség a minisztériumra, mely, ha kötelességét teljesíti, csak gátolja a kormányzót; legjobb volna tehát, ha az egy kézben összpontosított hatalmat Kossuth vagy Görgey a diktatura alakjában gyakorolná. A minisztereknek, a kikkek a dolgot Szemere csak sejtette, de nyiltan nem közölte, a diktatura sem kellett;* Szemere tehát, a kit Kossuth is kért, hogy most ne okozzon válságot, egyelőre megtartotta az elnökséget.*
Horváth első min. rendelete Szegeden július 13-án kelt. VKM. 1226/M. Orsz. Lt.
Közli Honvéd, 1849., 179. sz.
Horváth, Függetl. III. 331–3.
Levele Kossuthhoz július 25. Munkái, V. 12–15.
A kisebb nemzetiségekről és a zsidókról szóló törvény tárgyalásakor (július 21–28.), tehát a válság legizzóbb napjaiban Horváth szilárdan állt Szemere mellett,* akkor is, mikor ez a ház zárt ülésében (július 25.) élesen kifakadt Görgey, mint a bajok legfőbb okozója ellen; aminek nagy része volt abban, hogy másnap a ház, még Kossuth hazatérte előtt, elnapolta magát, mert a kormánynak valószínűleg távoznia kell Szegedről. Másnap a miniszterek bevonásával tartott haditanács azon kósza hírek hatása alatt nyilt meg, hogy Perczel Mór Kossuth és a minisztérium ellen «merényletet» tervez; valóban a legkíméletlenebb módon kikelt a kormányzó ellen s aztán haragosan távozott, mire az önként ajánlkozó Dembinszkyre bízták a fővezérletet. Kossuth a maga igazolására felolvasta Görgeynek az oroszokkal való alkudozását jelentő levelét, mire a jelenlevők összenéztek. Horváth Perczel vitatkozása közben azt mondta Mészáros Lázárnak: «Így vesznünk kell»; mire ez «bizony!»-nyal felelt. A levél olvasásakor Mészáros mondta a püspöknek: «El is vesztünk!» S akkor ez felelte, hogy «bizony!»* A miniszterek a tábornokok távozása után még éjfélig foglalkoztak a Görgey és az oroszok tárgyalásairól szóló jelentésekkel. A tárgyalások folytatását Szemerére és Batthyányra bízták, oly kikötés mellett, hogy a függetlenségi nyilatkozat alapján maradva, fegyverszünetet maguk is köthetnek, de egyességet és békét csak a minisztérium beleegyezésével. A felhatalmazást Horváth is aláírta.*
Kitűnik ez a Függetl. harcz történetének «A kormány s országgyűlés működése Szegeden» cz. fejezetéből (III. 310–338.), bár önmagáról nem szól.
Mészáros emlékiratai, II. 339. Dembinszky (Danzer: Dembinszky Magyarországon, 334.) névszerint felsorolta a minisztereket, de Horváthról megfeledkezett. V. ö. Horváth, Függetl. III. 335–6.
Szeged, július 29.
48. Szentes főtere.*
Szentes főtere (143. l.) Újabb felvételek után készült.
A minisztérium bukása már csak napok kérdése volt s az osztrák hivatalos Wiener Zeitung is most jelentette, hogy Lonovics, Horváth stb. főpapi kinevezéseit Rómába föl sem terjesztették, most tehát a királyi kinevezést is visszavonják s érvénytelennek nyilvánítják.* Horváth azonban mint püspök és miniszter vöröskereszttel a mellén jelent meg a szegedi sánczokba összevont táborban, hol már 40.000 honvéd és népfölkelő 100 ágyúval várt a döntő ütközetre; Dembinszky azonban a Temesközben akart megütközni s így a parlamentnek és a kormánynak megint biztosabb helyre kellett költöznie. Július 31-én Horváth is búcsút vett édesanyjától, kit sohasem látott többé. Aznap a kormányzó már Aradról keltezte haditudósításait,* de Azary honvédkapitány a megrémült aradi közgyűlésen élőszóval csak augusztus elsején jelentette, hogy a kormány tagjai aznap délután négy órakor Aradra érkeznek.* Hárman érkeztek meg; Kossuth és Aulich az Aczél-házba, Horváth Mihály a Bohus-házba szállt; Duschek a pénzsajtót a vármegyeházába költöztette; Vukovics és Csányi másnap jöttek meg, Szemere és Batthyány Görgey táborában voltak. Augusztus 3-án tartotta meg a képviselőház Aradon első és utolsó zárt ülését, a melyen a miniszterek közül csupán Horváth, Vukovics és Csányi jelent meg, de egyikük sem felelt arra a kérdésre, igaz-e, hogy a kormány tárgyalásokat folytat az ellenséggel. Csak Hajnik Pál rendőrfönök mondott annyit, hogy a kormány a Közlönyben fog nyilatkozni s hogy a parlament biztos helyen van. 4-én a minisztérium csakugyan Aradot jelentette ki a kormány székhelyének;* éppen akkor, mikor Horváth valóságos püspöki székhelye a magyarok utolsó rohamát is kiállta, ideiglenes székhelye pedig, Makó, az ellenség kezére került.* Ennek és másnap, harmadnap a debreczeni, szőregi vesztett csatáknak hírére a képviselők egy része s Horváth irodalmi barátai közül Bajza, Vörösmarty stb. Nagyvárad, Világos, Lugos felé menekült; Kossuth és Aulich beköltözött a várba, de a minisztérium maradt, kivéve a Görgey táborába küldött Csányit és Duscheket, ki a sajtót Lugos felé költöztette.* Ezt azonban csak részben tehette, mert a sajtó nagyobb része Aradon maradt* s így nem egészen érdemelte meg most sem azokat a szemrehányásokat, a miket társa, Horváth, utóbb mint történetíró tett neki.* A miniszterek közül a székhelyen levő Horváthot, Vukovicsot Kossuth meg sem kérdezte, mikor Bemet Aulich ellenjegyzésével kinevezte fővezérnek; ezt akkor sem tudták, mikor egy nappal azután augusztus 10-én, hogy a temesvári döntő csatát elvesztette, a kormányzó őket s a táborból Görgeyvel együtt megérkezett Szemerét, Batthyányt és Csányit, sőt magát Görgeyt is minisztertanácsba hítta. A gyűlés, mely úgy indult, mintha vád alá akarná helyezni Görgeyt, azzal végződött,* hogy a kormányzó maga ajánlkozott pártot alakítani, ha ez a főhatalmat kezébe akarja venni. Görgey kitért a válasz elől; eltávozott, hogy megtegye előkészületeit a Temesvár felé való előnyomulásra s a miniszterek is határozat nélkül oszoltak szét, másnap reggelre hagyván annak megbeszélését, milyen felhatalmazást adjanak Görgeynek az oroszokkal való alkudozásokra.
Ambrus, Paphonvédek, 8.
Kiadta a Közlöny augusztus 5., 163. sz.
Lakatos Ottó naplójegyzetei. Lakatos: Arad tört. I. 209. és Arad város jegyzőkönyve, 1849. 1181. sz.
Közlöny, 163. sz.
Horváth, Függetl. III. 367. és 388. Szeremlei, II. 276.
Horváth id. h. III. 375. Serguel naplója augusztus 5-ről (közöltem Hadtört. Közl. 1916., 406.) csak az első benyomások alatt írhatta, hogy a minisztérium és a képviselőház is elment.
Márki-Beksics, A modern Magyarország (Millen. Tört. X.), 367.
Függetl. III. 375–7.
Horváth teljes közvetlenséggel írja le u. o. III. 399–406.
49. Vukovics Sebő névaláírása.*
Vukovics Sebő névaláírása. (145. l.) Olv. Vukovics Sebő.
Másnap, 11-én reggel, a miniszterek összegyűlve, villámcsapásként hatott reájuk az a hír, hogy Temesvárnál az 55,000 főnyi sereg vereséget szenvedett. Kossuth kijelentette, hogy most már a kormányt eddigi alakjában, meghatározott helyen folytatni nem lehet s így, Görgeynek a felhatalmazást megadván, legjobb feloszlania s menekülnie, a hova lehet. «A kormányzó s miniszterek tehát – mondja Horváth* – azon meggyőződésben, hogy a nemzet ügyének maguk többé semmi hasznára sem lehetnek, személyes ellenségüknek kezébe sem vonakodának letenni a hatalmat.» S nem tudva arról,* a gyűlés előtt Kossuth, Görgey, Csányi miben állapodtak meg, elhatározták, hogy a felhatalmazó levélben nem említik föl a kormány lemondását, mert jöhet idő, hogy a minisztérium a nemzettől nyert hatalmát ismét gyakorolhatja. Görgey azonban azt követelte, hogy a mostani kormány kifejezetten mondjon le s őt ruházza föl a polgári és katonai legfőbb hatalommal.* Csányi, Vukovics és Aulich levélben* fel is szólították Kossuthot, hogy mivel Görgey csak így remél megfelelni megbizatásának, mondjon le a maga és a minisztérium nevében, a mint ők hárman ezennel le is mondanak.* Délután két órakor Kossuth «a miniszterek többségének indítványára is» ezt valóban megtette, mire az okiratot hosszas vonakodás után Szemere és Batthyány szintén aláírták; éppen ekkor jelent meg Horváth Mihály, a ki azonban szabálytalannak találta az eljárást s a fontos ügyben a minisztérium egységes eljárását szükségesnek tartván, minisztertanács összehívását kívánta s ebben három más minisztertársa is támogatta. Mivel azonban Kossuth két órakor, Szemere és Batthyány félháromkor már elutaztak és így tanácsot tartani többé nem lehetett, Horváth utolsó helyen szintén aláírta az okiratot.* «Barátaim! – szólt hozzá és Vukovicshoz Csányi – most már siessetek menekülni; egy óra mulva már talán nem fogjátok azt tehetni.» «Hát te merre fordulsz?» kérdezték emezek. «Én – felelt a szentemlékű Csányi – már öreg és beteges vagyok. Pár hónappal elébb vagy utóbb mindegy, de hazám földén akarok meghalni. Ti fiatalok vagytok, még szolgálhattok hazátoknak: s ezért kötelességtek menekülni.»* Horváth délután három-négy óra közt menekült is.* Vukovics még maradt, hogy kinyomassa Kossuthnak a nemzethez intézett kiáltványát, melyet a miniszterek közül csak a legtovább kitartó Vukovics, Csányi és Horváth ellenjegyzett s melyben Kossuth értesíti a nemzetet, hogy a minisztériummal együtt lemondott s a legfőbb polgári és katonai hatalmat Görgey tábornokra ruházta át. S ezzel, mint a főhatalom átvételét tudató iratában Görgey kijelentette, Magyarország ideiglenes kormánya megszűnt.*
Függetl. III. 409.
U. o. 410.
Levele Graczánál, V. 1147–8.
U. o. 1148. Asbóth emlékiratai, I. 74–5. Horváth (Függetl. III. 427.) úgy emlékezett, hogy ezt a levelet ő is aláírta; de neve nincs a lemondó levél alatt s a 421. lapon ő maga is csak a három miniszter leveléről beszél.
A lemondás körülményeiről Horváth és Vukovics a Pesti Naplóban, 1850., 18. sz. és Szemere, Naplóm, I. 69–70., 102.
Augusztus 11-ikének története Horváthnál, Függetl. III. 406–411., 415–421. és 426. Az aláírást az 1851 szeptember 23-iki ítélet Horváth bűnei közé sorolta.
U. o. 437.
Lakatos, Arad tört. I. 212.
A két nevezetes okirat Horváthnál III. 421–2. és 426. s máshol is igen sokszor van kiadva. Görgey: Életem és működésem magyar fordításában (II. 351–3.). Görgey István mind a kettőt a Nemzeti Múzeumban levő eredeti után közli.
50. Horváth Mihály anyja.*
Horváth Mihály anyja (147. l.) a Szentesi Múzeumban őrzött felvétel (73. sz. a.) reproductiója.
Másnap azonban Szemere és Batthyány Lugosról felszólította Csányit, Vukovicsot, Duscheket és Horváthot, hogy jelenjenek meg ott, Bem főhadiszállásán, mert a kormányzó lemondása (az összminisztérium beleegyezése nélkül történvén) törvénytelen, azért a főhatalom törvényes átruházásáról kell tanácskozniok. A minisztérium kötelessége intézkedni, mert habár a haza már csaknem elveszett, becsülete még megmenthető. Most tette meg, a mit Horváth tegnap negyedmagával, tehát a minisztérium többségével sürgetett tőle. De a czímzettek különben is csak évek mulva értesültek a levél tartalmáról,* valamint Kossuthnak ugyanaznap tett nyilatkozatáról,* hogy azért adta át Görgeynek a főhatalmat, mert három miniszter kívánta azt; s mivel egyúttal le is mondtak, vagy minisztereket kellett volna kineveznie, a mi az adott körülmények közt lehetetlen volt, vagy minisztérium nélkül kormányoznia, azaz diktaturát gyakorolnia. Mivel pedig az országgyűlés nem volt együtt, azt hitte, lépését a kénytelenség menti. Azonban a diktátorrá kinevezett Görgey is a kénytelenségre hivatkozott, midőn másnap, augusztus 13-án Világosnál az oroszok előtt letette a fegyvert. Horváth szerint* Kossuthnak a hazaszeretet mellett is nagy eszélytelensége és gyöngesége, Görgeynek a honszeretet által nem mérsékelt nemtelen szenvedélyei együttvéve voltak a haza veszedelmének végzetes forrásai.
Horváth, Függetl. III. 424–6.
Asbóth emlékiratai, I. 77–82.
«A katasztrófa» czímű fejezetben id. h. III. 442.
