XXI. MAGYARORSZÁG TÖRTÉNELME.
XXI. MAGYARORSZÁG TÖRTÉNELME.
A GYAKORLATBAN mit jelent olyan hitvallás, a milyet Horváth Mihály tett történetírói meggyőződéséről, minden másnál jobban bizonyítja fő munkája, Magyarország történelme. Ennek első kötete 1860-ban jelent meg, a mikor hosszú elnyomatás után a nemzet az első szabadabb lélegzetet vette; a hatodik kötet, mely egyúttal az utolsó volt, már 1863-ban kikerült a sajtó alól, de csak négy esztendő mulva jelenhetett meg. Ez a kötet a franczia forradalom és Napoleon korának hazai eseményeit beszélte el. Heckenast, a könyv kiadója, 1863 újesztendejére – mint már volt szó róla – tudatta, hogy a czenzura a jelen körülmények közt nem engedélyezheti a kötetet s az előbbit, az ötödiket is (A XVIII. század történetét) csak módosításokkal. Akkor a nyomatást Heckenast egyelőre abba is hagyta s az Akadémia az 1863. évi nagyjutalmat nem ítélhette oda ennek a munkának, mert «politikai lehetetlenség volt Horváth Mihályt megkoszorúzni». Az Augsburger Allgemeine Zeitung s néhány lap 1864 nyarán már nyiltan írt a munka lefoglalásáról, holott az egész még meg sem jelent* s ügye az udvari kanczellária előtt volt.*
Horváth Toldynak 1864 június 7. Akad. TLT. LXX. 332.
Toldy június 12. Horváth L. gyűjt.
Toldy, 1865 június 4. U. o.
Horváth még egy esztendő mulva is* csak abban reménykedhetett, hogy az országgyűlés kihirdetése után «hihetőleg kijöhet». Ezzel valóban megbiztatták Heckenastot, de nem siettek, hogy közöljék vele a kifogás alá eső helyeket.* Horváth most már mégis attól tartott,* hogy Heckenast nagyon siet a VI. kötet kiadásával; hiszen ha már két esztendeig várt, miért nem vár még 2–3 hónapot? Ha meg kell változtatnia vagy kihagynia mindazt, a mit tőle a czenzura kíván, akkor a munka nagyon csonka lesz. II. Lipót történetéből sok olyan helyet töröltek, a mi szóról-szóra megvolt az 1848 előtt kijött első dolgozatban. Belenyugodott mégis, hogy Toldy tegye meg a szükséges változásokat, mert így az országgyűlés alatt a munka megjelenhetnék. És aznap, deczember 12-én, mikor Toldy áradozva írta meg neki, hogyan fogadták a pestiek az országgyűlés megnyitására érkezett uralkodót, tudatta, hogy Frankenburg Adolf udvari titkár értesítette Heckenastot a VI. kötet engedélyezéséről s hogy ezt a kötetet saját Irodalomtörténetével együtt nemsokára elküldi.
Toldy, 1865 június 4. U. o.
Toldy, 1865 június 22. U. o.
Toldynak 1865 június 28. Akad. TLT. LIII. 94.
97. A «Magyarország történelme, Pest, 1860.»
Külső czímlapja.*
A «Magyarország történelme. Pest 1860.» cz. mű külső czímlapja (285. l.) az Egyetemi Könyvtár példányáról.
Heckenast még ezek után is csak több mint egy esztendő mulva küldhette szét a könyvet. «A szerencsétlen foglyokat csak akkor bocsátották szabadon»,* mikor már Horváth is hazatért a számüzetésből s mikor 1867-ben az alkotmányt helyreállították. A közönség tehát természetes érdeklődéssel fogadta a türelmetlenül várt munkát, különösen annak két utolsó kötetét, mely ott folytatta az események leírását, a hol a toll kihullt Szalay László mesteri kezéből; s így a közönség Horváth két utolsó kötetében olvashatta először a kuruczkorszakra következő száz esztendő történetét.
Horváth saját szavai az új dolgozat 2-ik kiadásának előszavában, x. lap.
1865, a Függetlenségi Harcz Története megjelenésének éve, a magyar tudomány és nemzeti élet történetében az a fontos időpont, mikor magyar nyelven teljesen készen állt, ha épp oly teljesen mindjárt forgalomba nem kerülhetett is a nemzetnek a legrégibb időktől egészen 1849 végéig, tehát pár év híján a nemzet egész életére kiterjedő, kimerítő egyetemes történelme.* Egy kötet szólt a magyar nemzetnek Európába költözéséről 1301-ig, az Árpádok kihaltáig lefolyt eseményekről. A második kötet a mohácsi ütközetig, a harmadik a linzi békekötésig, a negyedik a szatmári békéig, az ötödik II. József haláláig, a hatodik a bécsi kongresszusig ment. Külön kiadásban a hetedik és nyolczadik erős kötet 1823–1848-ig haladt s a kilenczedik, tizedik és tizenegyedik kötet 1848 és 1849 nagy eseményeit beszélte el. A kötetek száma az 1873-ban befejezett második kiadással tizennégyre emelkedett s így, már arányait tekintve is, páratlanul állt a magyar nyelven odáig megjelent rendszeres magyar történelmek közt.
Ezt ő maga is kiemeli MO. Tört. 2-ik kiadásának előszavában, XII. l.
Csodálatos az a gyorsaság, könnyedség és szorgalom, a melylyel egyetlenegy ember ezt a munkát oly rövid idő alatt s mégis oly alaposan végezte el. Toldy kérdésére 1858 februárius 20-án jelentette készségét,* hogy újra írja, helyesebben megírja Magyarország történetét és hét esztendő mulva már tizenegy kötetben nemcsak megírta, hanem ki is nyomatta munkáját. Történetírói rátermettségén, hivatásán és tudásán kívül az a tökéletes odaadás kellett hozzá, a melylyel hontalanságáért a száműzött abban kereste vigasztalását, hogy életének minden pillanatát elvesztett hazája multjának szentelte. Egymaga írta az egészet s így minden lapján a tudománynak ugyanazon szellemével, a hazaszeretetnek ugyanazon tüzével szólt a nemzethez, a melynek jövendőjét multja igaz megismerése nélkül el sem képzelhette.
Akad. TLT. LXX. 307.
98. A «Magyarország történelme. Pest, 1871» czímlapja.*
A «Magyarország történelme. Pest 1871.» czímlapja (287. l.) az Egyetemi Könyvtár példányáról.
Már akkor hatással volt nemzetére, mikor 1841-ben egy hétíves tankönyvben először, s 1848-ig még két ízben bővebben is megírta annak történetét. A fiatal, néha igazán gyermekhonvédek az ő könyveiből tanulva, tudták, miért harczolnak. Nem is egészen másfél évtized mulva, a közélet nagy bizonytalanságai közt, egy újabb nemzedék ismét az ő könyveiből erősítgette azt a hitét, hogy a történelem és a jog folytonossága alapján szilárdan álló nemzet fennmarad, ha önmaga mérséklésében épp oly erőt tanusít, mint imént a harczban tanusított. Az alkotmány helyreállítása után ez a hat kötet lett a fölserdült ifjúságnak egyik legjobban kedvelt komoly olvasmánya s erre és a másik kettőre majdnem oly áhitattal gondolt, mint Arany Széchenyi három «nem kézzel írt» könyvére, mely bölcsel, tanít; egekbe nyuló három pyramis volt ez is, mely a bujdosó előtt olyan mély nyomot jelölt meg, hogy azt a számum viharától fölkorbácsolt sivár homok el nem takarhatta. Akkori deákok most már mint öreg emberek haladnak abban az irányban s annál szívesebben, mert félszázad óta fáradságos kutatásokkal maguk is forrásokat fakasztottak és azok körül viruló oázisokat támasztottak az odavezető útban. Lehetetlen megindulás nélkül gondolniok Magyarország történetében vezetőjükre, Horváth történetére.* És lehetetlen vissza nem emlékezniök Horváth legjobb barátja, Toldy irodalomtörténetének szavaira, a miket akkor oly szépeknek tartottak, hogy könyv nélkül is tudni akarták. Toldy jellemzése szerint* Horváth ebben a könyvében «a vulgus hízelgéseitől és ellenszenveitől egyformán függetlenül, melegséggel méltatva az erényt és nagyságot, a tévedéseknek pedig lélektani és politikai belátással mutatva ki kútforrásaikat: a históriai ítéletet, szigorral és szelidséggel, kellő álláspontjára és mértékére visszavezeti. A hazafiúi érzület, mely mégis az objektiv nyugodt felfogást el nem homályosítja, a történetek belső összefüggésének és viszonyának a korok felett elnöklő szellemhez fölismerése, a nemzeti élet minden jelenségeinek gondos megfigyelése s e mellett az alkotó világossága és kerekdedsége, valamint az előadás egyszerű, keresetlen szépsége Horváthot, a kitűnő s nemesb értelemben vett népszerű történetírók közé iktatják».
Az új dolgozat első kiadása I–VI. kötetét 1870 deczember 12. és 1871 április 27. közt olvastam el a pozsonyi gimnáziumban, melynek ifjúsági könyvtárából több tudományos könyvet, mint regényt kértünk ki; 19 oldalra terjedő jegyzeteim maig is megvannak s így reánk, vagy legalább reám akkor tett hatásáról okom és jogom van beszélni. Egyetemi tanulmányaimban már a két kötettel bővebb 2-ik kiadást használtam s ezek ma is tele vannak jegyzeteimmel. Erre talán azért szabad hivatkoznom, mert más kortársaim is hasonlóképen tettek, a mi Horváth könyvének általános és mély hatását igazolja.
A magyar nemzeti irodalom története. 2-ik kiadás, 2-ik kötet. (Pest, 1868.), 110.
De a részletekben Toldy sem mindenkor értett egyet Horváth felfogásával. «Elgondolhatod – írta,* mikor a kormány megbízásából a Szent István-rend albumát készítette, – mily figyelemmel olvastam el Mária Teréziádat.* Még sohasem volt e nagyasszony hazai író által ily behatólag méltatva. Mégis nekem úgy látszik, hogy hiányzik a felfogás egysége. Ingadozó. Nem értem rá az egybevetésre; azt gyanítom, ez új kiadást nem öntötted egészen újra át, hanem a régibe (a pápaiba) dolgoztad bele az új adalékokat. Előttem ez asszony lelke egy tiszta tükör s mint uralkodó, a legnemesb s legnagyobb alakok egyike. Egész élete nemes küzdés volt német minisztériumával magyar érdekben. Ez nincs kimondva. Más szempontból van felfogva az alkotmányos és nemzetiségi oldal. Hiba. Mégis kitűnő e munkád s véghetetlenül sokat köszönök neki s főleg neked. Mind elolvastam a mieinket. Mi mindez a te munkád mellett!»
1864 február 13. Horváth L. gyűjt.
Az V. kötetből, melyet csak ő ismerhetett, mert a czenzura még nem engedélyezte.
Horváth maga is érezte, hogy hatkötetes munkájában leghézagosabb az ötödik, mely a Rákóczi szabadságharczát követő korszak eseményeit adja elő. A 2. kiadásban, már itthon, a haza földjén, újabb levéltári kutatásokkal, s kiadott könyvek és okiratok felhasználásával ügyekezett «a hézagosságot, ha nem is egészen megszüntetni, legalább csökkenteni, a művet teljesebbe, jobbá tenni».* Ez éppen Mária Terézia történetén látszik meg, a mely egész monographiává szélesedett ki s bizonyára egységesebb is, mint az első kiadásban. Általában a többi korszakban is feldolgozta az újabb kutatások eredményét; pl. a kereszténység megalapítását újabb kútfőnyomozás alapján, egészen új világításban, számos részlettel bővítve beszélte el. Idejárult, hogy a második kiadás (1871–3) már a sajtószabadság korában jelenvén meg, ügyekezett mindenütt helyreállítani a kitörlött, vagy az igazság s nézetei ellenére megmásított helyeket.* Így a második kiadás teljes két kötettel lett bővebb az elsőnél, a mely azonban már teljes írói és tudományos jelentőségében mutatta be Horváth Mihályt. Megvolt benne minden tulajdonság, a minek alapján Horváthról ítélni lehetett; mindenesetre ezzel szerezte meg azt a dicsőséget, hogy Magyarország koszorús történetírójának nevezzék.
A 2-ik kiadás előszavában.
Ugyanott.
Kora szellemének a történetírásban, Szalay mellett, legigazibb képviselője volt.* Magyarország négykötetes pápai kiadása épp úgy kézikönyve volt a márcziusi ifjúságnak, mint a mostani pesti kiadás annak az ifjú nemzedéknek, a mely Deák Ferencz körül sorakozott; sőt ennek még inkább. Mert amott a történelmi érzéket éppen akkor akarta fölkelteni, mikor a nemzet a maga legnagyobb politikai alkotását, a nemesi alkotmányt megdönteni készült; míg emitt a már munkás történelmi érzék éppen a multra és a jogra hivatkozva követelte vissza az újkor szellemében átalakított alkotmányát. Horváth, a ki monographiák írásával kezdte munkásságát, az ország egyetemes történetének megírásában ismerte föl valódi hivatását; ez az összefoglaló munkája olyan érték a históriában, mint Werbőczy Tripartituma a jogban. Jobban hatott vele a számüzetésben, mint azelőtt, itthon élve a hazában, mely a tanulmányaiban csöndesen elmélyedő tudóst is arra kényszerítette, hogy politikus és miniszter legyen éppen akkor, mikor az ország a történelmiről modern alapra lépett át. Pedig igazán «nem vágyott a Guizot-k dicsőségére»,* hogy történetíró és államférfiú legyen egyszerre. Hiszen mint történetíró amúgy is inkább mérsékelten szabadelvű,* mint államférfiú pedig forradalmi volt, egy úgynevezett köztársasági kormány tagja. De mint történetíró is sok tekintetben az államférfiú munkáját végezte. Az állam multját és a mult államát helyreállítani az egybevágó feladatok közé tartozik. A ki hazánkat, bár főképpen politikai szempontból, a multban mint szerves egészet mutatta be,* annak a politikában sem lehetett főbb vágya, mint az, hogy szerves egész maradjon a jövendőben is.A nemzet ezeréves életének és az ő tizennégy kötetes történetének az a végső tanulsága,* hogy csak jogtisztelet s korszerű haladás lehet a hatalom tartós, megdönthetetlen alapja; a népszabadság csak az egyenlőség, testvériség és összetartás zászlaja alatt, eszély és mérséklet által vezetve virulhat és gyümölcsözhet. A negyvenes évek nemes idealizmusával lépett át a hatvanas, sőt a hetvenes évekbe is. Jeligéje mindhalálig az volt, a mit Plinius természetrajzának előszavából illesztett első pályamunkája* elé: «Nehéz a réginek újságot, az újnak tekintélyt, a mindennapinak fényt, a sötétnek világosságot, az útálatosnak kedvességet, a kétségesnek hitelt, valamennyinek pedig természetességet (észszerűséget) adni.» Egyiket sem erőszakolta s mindent a maga természetes színében igyekezett bemutatni; de a színezés szabadságával mégis élt.
Ezt Salamon Ferencz igen szépen bizonyítja Horváthról tartott akad. emlékbeszédében, id. h. 18–23.
U. o., 30.
Salamon szerint (U. o.) «valódi konzervativ, ki valami nagyon újat nem akar».
Salamon, u. o. 32.
Függetl. harcz tört. III. 532.
Párhuzam a beköltöző magyarok és az akkori Európa műveltsége közt.
Innen van, a mit már személyes ismerőse, Flegler Sándor zürichi tanár észrevett nála,* hogy a magyar történelemnek minden elhatározó korszakát és különösen az alkotmány fejlődésének főbb mozzanatait a modern liberalizmus szempontjából ítélte meg. Azonban ezeket a korszakokat odáig nem tapasztalt szabatossággal határolta körül, élesen fölismerte az elválasztó vonalakat, s ennek következtében oly könnyűvé és természetessé tette a rengeteg anyag áttekintését, hogy ebben a történetírók nagy része még mostan is követi.
A magyar történetírás történelme, 221.
Ezen a 214 ívre terjedő hatkötetes munkán kívül genčvei tartózkodása alatt Horváth rövidebb előadásban is többször kiadta Magyarország történelmét. Így 1863-ban a Kurzgefasste Geschichte Ungarns-t két kötetben,* a melyet 1855-ben úgyszólván megtagadott. Borchgrave Emil, a hágai belga követség titkára, erre* hivatkozva kérte, hogy mivel magyar nyelvű nagy műve el van zárva előle, a belgák magyarországi településeire vonatkozó adatokat közölje vele.* 1865-ben Vaszary Kolozs esztergomi gimnáziumi tanár (a későbbi herczegprímás) a szerző megegyezésével kiadta a Magyarok Történetét a tanulóifjúság számára, mely voltaképpen a «Kis Horváthnak» 8. kiadása* s két esztendő mulva németül is megjelent; 1866-ban ugyanő mint külön tankönyvet bocsátotta közre «A Magyarok Történetét rövid előadásban», melyet «Horváth Mihály ugyanezen czímű munkája nyomán a felső tanintézetek használatára a szerző megegyezésével szerkesztett». Ezzel elérte azt a czélt, hogy a gimnáziumok a provizórium idején is megint hazafias és tudományos szellemben írt tankönyvből ismerhették meg a nemzet történelmét.*
Említi Fessler-Klein, Gesch. von Ungarn, I. kötet, előszó, XVII. lap. Megjelent Pesten, 8r. 512 és 710 oldalon. Kolbenheyer Mór, ki 1836–1846 közt soproni ág. hitv. ev. pap volt, 22 évi távollét után 1872-ben visszatérve Sopronba, megvallotta Horváthnak (1872 nov. 8. Nemz. Múz. Horváth-iratok, 47-ik sz.) hogy ezt a «középső művét» annak idején ő fordította le németre. Azontúl leveleztek is egymással.
Az I. kötet 116. lapjára.
Borchgrave könyve 1871-ben, a belga akadémia díjával jutalmazva, 4r. 126 lapon jelent meg. (Essai historique sur les colonies belges, qui s’établirent en Hongrie et en Transylvanie.) Horváthhoz 1866 április 30. intézett főbb kérdései a következők: 1. Mi a belgák (flamandok, vallonok stb.) magyarországi kivándorlásának oka? 2. Mi okból hítták be őket a magyar királyok s mily okiratok bizonyítják ezt? 3. Mik a gyarmatosítások alapelvei? 4. Kaptak-e a belgák olyan külön kiváltságokat, mint Németországban, s minőket? 5. A gyarmatok megtartották-e nemzeti nyelvüket bizonyos ideig s vannak-e ennek emlékei? 6. Mik a kérdésnek főbb forrásai? (Borchgrave franczia levele, Nemz. Múzeum, Horváth-iratok, 26.)
Pest, 8r. 175 lap.
Pest, 8r. XVI és 448 lap.
