IX. Rákóczy magatartása a nickolsburgi béke után. A későbbi támadások.
IX. Rákóczy magatartása a nickolsburgi béke után. A későbbi támadások.
A FERDINÁND jogara alá vetett országokra s népekre nézve nagy szerencsétlenség volt, hogy az uralkodó nem értette meg sem azokat az eszméket, melyek korát áthatották, sem alattvalóinak érdekeit. Ő csak ziláltságot és szakadozottságot látott ez eszmékben, kiegyeztethetetlen eltéréseket az egyes országok alkotmányaiban s kúszáltságot a kiváltságokban és szabadalmakban. Rendet akart csinálni s egyöntetűséget hozni mindenbe. A Mindenható őt népei pásztorává tette, s mint jó pásztor, nem értette, miért akar a nyáj egy része kimaradni az akolból, a boldogság aklából. Compelle intrare… s ehhez derekasan hozzálátott. Minden érdek háttérbe szorúlt e mellett. Tűnjön el mindaz a földről, a melynek ő istentől fölkent ura, mi ennek útjában áll: a különböző alkotmányok kivétel nélkűl s a különböző vallások, egyet kivéve. Hogy ez nem megy olyan símán, azt sokszor tapasztalta, de az akadályok edzették akaraterejét. A viszonyok hatalmának adott engedélyeket csak ideigleneseknek tekintette. A Bethlennel való kibékűlésnek egyik indító oka volt, hogy Bécs nagyon megsínlette a Magyarországgal való kereskedés fennakadását s a székváros a nyomor és inség széléig jutott. Hát a kiegyezés helyreállta segített ezen: de a tanulság, a mit ő ebből lehúzott, az volt, hogy Bécsből kikergette a protestansokat,* a másik pedig, hogy a Bethlennel kötött béke által rárótt kötelezettségeknek késett eleget tenni. Mit sem törődött azzal, hogy ez a hajthatatlansága már fél Németországot lángba borította, s tartania kellett attól, hogy ez a tűz saját országaiba is át fog csapni.
Réz András írja Dohna, 1623 aug. 4-ről Rákóczynak: «azon is igen nem nyughatik az emberek szíve, hogy Bécsben referálta ő felsége a religiót. Mondják, hogy megparancsolta volna a lutheránusoknak, 15 nap alatt vagy Bécset elhagyják, vagy házokat eladják s kimenjenek».
S a mi Németországon történt, arról Bethlennek s az udvarában tartózkodó német herczegeknek jó értesűlései voltak. Gondolni sem lehetett, hogy ő meg ne ragadja a kedvező alkalmat, kicsikarni végrehajtását a nickolsburgi béke azon pontjainak is, melyeket a soproni országgyűlés módosított, tekintet nélkűl ezekre a módosításokra. Hogy miképpen fogja ő ezt eszközölni, arról még nem döntött. Előbb számba akarta venni azokat a factorokat, melyeket czélja elérésére felhasználhatott: első sorban Magyarországnak azt a részeit, melyek most az ő hatósága alatt állottak.
A nickolsburgi béke ezen a terűleten egészen új viszonyokat teremtett. «Gubernatioja és hatalma» alatt állott az, de csak ideiglenesen: a jövő a magyar királynak volt biztosítva. S nagyon sok embernek nem volt kedve ezt a jövőt előre compromittálni. Tartózkodóbbakká, óvatosabbakká lettek. Nem volt ínyökre, hogy a béke megzavartassék, nehogy nekik abból kellemetlenségök származzék. Maga ez a tény elegendő volt arra, hogy Bethlen uralkodói tekintélye ezekben a nemrég elfoglalt megyékben aláásassék. Az újhelyi harminczados jelentést tett Rákóczynak, hogy az ő contrascribája Bethlent «herélő királynak és ződ kártyakirálynak» szidalmazta.* Egy «részeges maszlagos ember» beszélhet így: de az, hogy így mert beszélni, már jelentett valamit.
Bornemisza Miklós, újhelyi harminczados, jelentése Rákóczyhoz, Újhely, 1613 jan. 10-ről: «Somogyi András urunk ő felségét miféle gyalázatos szókkal illette főembörök előtt, noha ő felségét, Ngod megbocsásson, nem is merem megírnija: herélő királynak és ződ kártyakirálynak, azonkívűl még rútabb szókkal, az melyet én meg nem merek írnya Ngodnak, az melyet ha szükség, megbizonyodik főembörök által». Orsz. ltár, Rákóczy-ltár. V. ö. SZALAY. Esterházy Élete, II. k. 41. l.
S ez a hangulat-változás nyilvánvalóvá lett nemsokára. A soproni országgyűlésről hazatért követekre is ragadt valami annak Bethlen-ellenes hangulatából, mely ha nem is az ő személye ellen irányúlt, de minden olyan törekvése ellen, mely a megnyert békét egy újabb háború esélyeinek akarta volna kitenni. Attól tartottak, hogy ez a vívmányokat fogná koczkáztatni: arról, hogy azok már koczkára vannak téve, sejtelmük sem volt.
Pedig ez volt az igazság. Nagyobb csapás nem sújtotta Ferdinánd terveit, mint az, hogy a magyarországi jószágelkobzásokra vonatkozó projectumokat el kellett ejtenie; mert az állampénztár, a csehországi jószágelkobzások daczára, üres volt, s daczára annak is, hogy a fejérhegyi csata óta teljes értékkel bíró pénzt nem vertek.* De nem volt elegendő ezüstjük. Ekkor a zsidó Bassevi azt az ajánlatot tette, hogy ő ehhez a hamis pénzveréshez elegendő ezüstöt fog szolgáltatni s herczeg Lichtenstein ajánlatára meg is kötötték a szerződést De Witte Jánossal, hogy egy márkából 79 forintot verethessen, tehát háromszor többet a valódi értéknél. Meg is alakúlt a consortium a művelet keresztűlvitelére: Waldstein, Michna, Bassevi, De Witte s «Névtelenek». Kétszeresen jövedelmező űzlet volt ez, kivált a «Névtelenek»-re nézve, mert mindazokat a pénzbeli fizetési kötelezettségeket, melyek a jószágelkobzásokból a fiscusra szállottak (pl. zálog stb.), ilyen hamis pénzzel fizették le. Mikor aztán a fiscus kötelezettségeinek eleget tett, – bekövetkezett a devalvatio.*
GINDELY, Während seines ersten Generalats czímü munkája, I. k. 24. l. kimutatja, hogy ekkor egy márka ezüstből 46 frtot vertek, tehát 28 forinttal többet, mint a mennyi a márka valódi értékének megfelelt.
GINDELY, u. o. 33. l.
A hivatalos hamis pénzverés jövedelmező űzlete csakhamar nem hivatalos utánzókra talált, kivált Lengyelországban, úgy hogy Magyarországot egészen elárasztották hamis pénzzel,* melynek első érezhető következménye a szokatlan nagy drágaság volt. Bethlen ezen is igyekezett volna segíteni, s részben ezért, részben hogy a felsőmagyarországiak hangulatával tisztába jőjjön, Kassára február derekára összehívta a magyarországi rendeket, hova ő február 14-én akart bevonúlni.* S valószínűleg a kitűzött napra be is vonúlt, mert február 9-én új uradalmában, Munkácson volt.*
Rákóczy 1623 jan. 11. írja Chernelnek: «itt – t. i. Ónodon – az új polturákat nem akarják elvenni, mind ó polturákat kívánnak; az számtartó penig Patakon mind egyaránt veszi az újjal együtt az rosszat is; jó volna Klmednek meghadni neki, az korcsmában bár megválogatná az pénzt s az olyan roszat, mineműt némely nap otthon nekem adott vala, el nem venné». Orsz. ltár, Rákóczy-levéltár.
BETHLEN GÁBOR Levelezése; 242. l. Udvarhely, jan. 14-én Kassa városához írt rendelete. Rákóczy, Ónod, jan. 11-én utasította Chernelt, hogy «ha mit érthet az ő felsége kijöveteliről», írja meg. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
BETHLEN G. Levelezése 243. l.
A rendek nem nagy számmal jöttek össze, s Bethlen csakugyan meggyőződhetett, hogy az a feltétlen odaadás, melylyel eddig iránta viseltettek, tűnőben van. Propositióiban legkivált arról számolt be, hogy a soproni országgyűlés articulusai a nickolsburgi békével homlokegyenest ellenkeznek s épen azért azokat az ő birodalmában nem engedi végrehajtatni. Egy, a rendek által kiküldendő bizottság előtt ki fogja fejteni a soproni törvények sérelmes voltát. Másik része a propositióinak a hamis pénz beáramlása által okozott «fogyatkozások» orvoslására hívja fel a rendek figyelmét, felemlítvén, hogy ő maga már gondoskodott jó pénz veréséről.*
Megjelentek a Propositiók Történelmi Tár, 1879. 448. s köv. ll.
Az első pont ellen lényeges kifogása volt a rendeknek. Nem akartak beleegyezni abba, hogy a hét vármegye jövőre semmi függésben se álljon a nádortól s ne levelezzen a külső vármegyékkel;* de a fejedelem, mint a propositiókban is megjegyzé, nem azért terjesztette ezeket a rendek elé, hogy arra vonatkozólag «deliberatiójukat vagy valami tetszéseket várná», hanem hogy tudják magukat mihez alkalmaztatni. S e tárgy felett nem is engedett semmi vitát: követeket fog ez ügyben a császárhoz küldeni. Február 7-én az űlést bezárta s maga is elutazott Váradra.* Bántotta ez a hálátlanság. «Nagy sok expostulatiókkal számlálám elő a (soproni) országgyűlésen való rettenetes meggyaláztatásomat, de senki nem találkozott, a ki csak szánakodott és offerálta volna magát böcsületem mellett való fölkelésével, hanem minden elhallgatta és inkább engem kezdettenek inteni, hogy eltűrjem, az békességet azért fel ne bontsam».*
Hoffmann György jelentése a pozsonyi kamarához 1623 szept. 7 Eperjes, PRAY, Principatus Gabrielis Bethlen, I. k. 301. l.
Ugyanott 302. l.
Bethlen, 1623 aug. 16-iki levele Károlyihoz. SZALAY Esterházy Élete, II. k. 42. l. s BETHLEN Politikai Levelei 383. s köv. ll.
Ha bántotta is az elfoglalt megyék «hálátlansága» – mint ő nevezte, de elhatározásaira befolyással nem volt. Szerette volna ugyan békésen megoldani a viszályt s e czél elérésére mindent elkövetett, hogy Ferdinánddal állandó szövetség jőjjön létre, de midőn törekvései sikertelenségét tapasztalta, hozzáfogott a hadi készületekhez. Tudta, hogy a felső-magyarországi megyék közűl egyik sem akarja azt az expeditiót,* s még csak a «hadak gyülekezését sem szenvedné», de elhatározta, hogy böcsületét meg fogja oltalmazni «idegen nemzettel, fogadott hadakkal», a mint lehet, s tőle telik.
«de megfogyatkoztam abbéli reménységemben», írja Károlyinak. U. o. 383. l.
S hogy tőle telt, azt megmutatta. Az ő diplomácziai működése épen oly gazdag váratlan fordulatokban, mint hadviselése meglepő sikerekben. Most is, mialatt Ferdinándhoz folyton járatta követeit, s az ettől küldött követekkel alkudozott, hogy a császár egyik leányát adja hozzá nőűl, s kössön vele állandó békét és szövetséget, mire megbizonyosodott arról, hogy ez idő szerint egyikből sem lesz semmi, már tisztába jött a törökkel, hogy támadása esetére segélyt fog tőle kapni, s németországi szövetségeseivel, hogy ezek és ő egyszerre nyomuljanak Sziléziába, onnan Csehországba s Pfalzi Frigyest vigyék vissza Prágába.
Aug. 14-én elindúlt Kolosvárról, de csak Váradig érkezett: ott lázba esett s pár hétig az ágyat őrizte. De a mint jobban érezte magát, elindúlt. Szept. 2-án már Debreczenben volt s onnan meghívót küldött a felső-magyarországi megyékhez, hogy szept. 10-ére, Kassára, országgyűlésre jőjjenek össze.* Mialatt hadai Gesztely felé nyomúltak, ő maga alig 300 emberrel épen a gyűlés napján, szept. 10-én tartá bevonulását Kassába, a gyűlést másnap megnyitotta, melyre a főurak közűl ezuttal is kevesen jelentek meg. Beküldé a propositiókat, melyben indokolta haddal való kijövetelét s előterjeszté kívánatát, hogy a hét megye azonnal lásson hozzá a fölkelés előkészítéséhez: hogy az esetre, ha otthon támadtatnának meg, valami veszedelem ne érje őket, ha pedig ő rendeletet küldene, azonnal utánna mehessenek a hadak. Ezenkívűl 300 ökröt kívánt ágyúk vontatására.*
BETHLEN Pol. Levelei, 388. l. közölve van a meghívó.
Károlyi jelentése, SZALAY, II. k. 58. l. Egy névtelen jelentés Erd. Orsz. Emlékek. VIII. k. 165. l.
Ezeket a propositiókat is épen olyan hidegen fogadták, mint a tavasziakat: nem tettek többet, mint a mennyi alól nem vonhatták ki magukat. «Másodszori expeditiómban – írja Bethlen – mikoron conte de Monte Negro császártól Magyarország elrontására expediáltatott volna, senki nem akarván elhinni, csak azért, hogy az hadtól immunisok lehessenek: nem jövének el velem magok megtartására».*
Századok, 1868. évf. 234. l.
Tudniillik a vármegyék. Mert Rákóczy – ki ez időben szüreti előkészületekkel volt elfoglalva, a mint befejezte azokat – vele ment s részt vett ebben a rövid, alig másfél hónapig tartó, de dicsőséges hadjáratban.* Egymásután megnyitották a felsőmagyarországi várak kapuikat. Bethlen Nagy-Szombatig nyomult hadaival: rabolva és kíméletlenül pusztítva azokat a terűleteket, melyek ellenségeinek, kivált Thurzó nádornak a kezén voltak; gróf Monte Negro hadain (okt. 26.) diadalt aratott s úgy bekerítette a császár ármádiáját, hogy annak nem maradt más menekvése, mint az, hogy letegye a fegyvert. De ezen a meggyaláztatáson nem akarta Bethlen keresztűl vinni, hanem fegyverszünetet kötött vele és a nádorral. A mint az okmány (nov. 20-án) alá volt írva, azonnal felszabadítá Monte Negrot. De annyit mégis megtett, hogy ő lóháton ülve fogott kezet az előtte lováról leszállt és gyalog tisztelgő Monte Negroval. Ezzel megindúlt a császár «szép ármádájának» elvonúlása, «kiben urak és főrendek közűl csak grófok is negyvenketten voltak és két fejedelmi ember» s maga is «mentest kiindította hadait Morvából».* Valószinűleg Rákóczy is ekkor tért haza a táborból. Ő már otthon értesűlt arról, hogy a vármegyék felhasználták ezt az alkalmat s Bethlenhez Nagy-Szombatba követeket küldöttek kérni őt, hogy a béke végleges megkötését siettesse.* De az még sok időbe kerűlt, mert a béke véglegesen csak 1624 máj. 8-án, Bécsben köttetett meg.
Rákóczy, Telkibánya, szept. 18-ról írja a makoviczai tiszttartónak, Rozgonyi Mihálynak, hogy a szüretet ha «az más héten nem is, de 1. Octobris elkezdetjük, azért mennél több kádnak való falt és puttont küldj alá». Szept. 20-án megsürgeté: «csudálkozom, hogy ilyen vakmerőképen mersz cselekedni, kivel bizon nem fogsz használni, mert mennél tovább szenvedjük ily vakmerőségedet, az büntetés annyival öregbedni fog». – Chernel György, 1623 okt. 17-én Patakról írja Rákóczynak: «az Nagyságod parancsolatja szerént az Nagyságod szolgáinak elküldém az leveleket; az itthon valókat eligazítom Nagyságod után. Ma csak hatnak adtam fel az mesterasztalt és Nagyságod után igazítottam az kék uraimat, Hadnagy uram dolga volna, hogy hátuljárót hadnának és Nagyságod után igazítanák őket. Értem Réz András uram írását, az had kevés, nyolczezer, de Monte-Negro nem jár csataképen, meghigyje Nagyságod, ha Monte-Negro az mely haddal lészen, nem tréfa az». Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Réz András, 1623 decz. 15-iki jelentése Dolináról Rákóczyhoz, Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Ugyanott írja Réz: «Ezen hónak 9-ik napján audientiát adván urunk ő felsége (t. i. Bethlen) az uraknak és követeknek, Alagi uram által üdvözöltük őfelségét: megadván az követek az credentionalis leveleket, könyörögtünk ő felségének, méltóztatnék megjelenteni császár ő felségével tett végezését az országnak a mennyiben illik, kivált az induciák felől, másodszor instáltunk azon ő felségének, ő felsége találna módot, mennél hamarább lenne oly generalis gyűlés országunkban, kiben minden rendek jelen lennének, hogy az fellobbant tüzet elolthatnók közönséges akaratból és távoztathatnók el utolsó veszedelmét szegény hazánknak és nemzetünknek».
Bethlen mind Hodolinnál, mind a béke-tárgyalások alkalmával feltünő engedékenységet mutatott a császár iránt. Ennek is meg voltak a maga okai. Nem mondott le a reményről, hogy a császár egyik leányát, Czeczilia Renátát nőűl nyerheti, s a még félbe nem szakadt tárgyalásokat folytatta. 1624 szept. 28-án ünnepélyes követséget is küldött Bécsbe, Kovachóczy Istvánnal s Mikó Ferenczczel élén: még pedig azzal az utasítással, hogy ha Ferdinándnál nem találnának jó fogadtatásra, útazzanak Brandenburgba megkérni Katalint, a választó nővérét. A császárt ez a fordulat kellemetlenűl érinté. Hogy leányát Bethlenhez adja, annak még gondolatától is irtózott, de a brandenburgival való összeköttetés létrejöttét is hátráltatni akarta. Ezért, a míg csak lehetett, a végválasz kiadását késleltette, s hogy Bethlent jobban lekötelezze, még a Serenissimus czímet is (melylyel királyok szoktak élni) megadta neki.
Időnyerés volt a czélja Sennyey püspök 1625 februári küldetésének is. Világos fejű ember volt ez, jó magyar, s a Bethlennel folytatott tárgyalás határozottan jó benyomást tett rá. De utoljára is abban a kérdésben, hogy Bethlennek megígérje a császár leányát, kötve volt a keze. Pedig szerette volna a differentiákat kettőjük közt kiegyenlíteni, s ebbeli buzgalmában figyelmeztette a fejedelmet a felső-magyarországi urak megbízhatatlanságára. Azt, mintha ő tudatta volna Bethlennel, hogy «Rákóczy a császárnál gratiát sollicitálna», határozottan tagadta s ezt el is hihetjük neki: de azt, hogy Rákóczyt a bécsi udvarnál gyanús szemmel nézik,* csakugyan ő izente meg neki, gyöngéden figyelmeztetvén arra a sok kegyelmességre, melylyel az ausztriai fejedelmek atyját elhalmozták, czélozván rá, hogy méltó volna, hogy ezért ő is hálás legyen, s nyugodjék meg császár urunk hozzá való jó akaratjában.
1625 jun. 1-éről Réz András írja Rákóczynak: «az cancellarius uram megértvén, hogy Bécsben vagyok, magához hivatott vala, és csudálkozással beszélgeté, hogy Ngod oly nagy idegenséget mutat ide fel, holott császár urunk ő felsége nagy jó emlékezettel, akarattal vagyon Ngodhoz… az ausztriai fejedelmeknek kegyelmes természetek eleitől fogva ez volt, hogy jóakaró híveiket adományokkal gyámolítsák; csak Nagyságod vesse ki szívéből az diffidentiát és akárki szavának ne higyjen. Értvén elmélkedését ő ngának, kérdém, mint kell azokat értenem, mert én úgy veszem eszemben, hogy az én uram megnyúgodt az ő felsége kegyelmességén, ha szinte ide föl most udvarhoz nem jár is s nem írogat is, de igaz színt visel; ha pedig ő nagysága értett valamit, jelentse fel, mert talán valamely nem barátjátúl olyakkal is vádoltathatik, a mi elméjében sem tűnt. Azt mondá, hogy bizonyos embertűl értette volna, mintha Ngod szíve nem nyugodott volna meg császár úrnak Nagyságodhoz való jóakaratján». Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
De Rákóczy nem nyugodott meg. Megtartotta Bethlenhez a köteles hűséget. Jótéteményeivel élt, s az ő udvarában és nem Bécsben tett látogatásokat.* S ennek volt a következménye, hogy midőn eldőlt a kérdés, hogy Bethlen nem a császár leányát, hanem a brandenburgi őrgróf nővérét Katalint fogja nőűl venni, őtet bízta meg, hogy személyét Berlinben a menyegzői ünnepélyen képviselje. A követség többi tagjai voltak Károlyi Mihály magyarországi főúr, Mikó Ferencz főkamarás és Kassay István ítélőmester s velök együtt ment több főember, úrfi «felesen és pompásan». A brandenburgi választóval történt megegyezés szerint január 20-ára kellett Berlinben lenniök, s ezért meghagyta nekik a fejedelem, hogy útjokat gyorsan folytassák, Kassán találkozzanak, a jablonkai úton menjenek Szileziába, Briegben keressék fel a herczeget, Boroszlóban a császári helytartót, Liegnitzben a herczeget s Berlinben gróf Schwarzenberggel, kinek közvetítésével folytatta eddig is a tárgyalásokat, lépjenek érintkezésbe. Különben berlini tartózkodásukat, a választónál, a menyasszonynál, az öreg fejedelemasszonynál teendő tisztelgések rendjét s a házasságra vonatkozó ügyek elintézésének sorát előírta.*
Rákóczy György 1624 jan. 26-án, Patakon, kelt levele Rozgonyi Mihályhoz: «ez elmúlt napokban Váradon létemben ő felsége kegyelmességét mutatá hozzám egy darab jószágnak kiváltásában, melyre én azelőtt is vágytam…» Nem sokkal elébb, 1624 márcz. 31-én, kelt folyamodására megengedte a fejedelem, hogy «Ormosd nevű puszta telkét», mely Rudabánya nevű falujával határos, kiválthassa. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Adalékok Bethlen Gábor Szövetkezésének Történetéhez. 82. s köv. ll. van az egész utasítás közölve. Az e küldetést megelőző alkudozások megjelentek Tört. Tár. 1888. évf. 640. s köv. ll. KEMÉNY Önéletírása, SZALAY kiadása. 78. l.
Ugy intézkedett Bethlen, hogy az erdélyi követek, Mikó és Kassay, decz. 17-én indúljanak meg, decz. 22-én csatlakozzanak Károlyihoz. Karácson ünnepét Tokajban töltvén, onnan Kassára s decz. 29-ére Sárosra menjenek, hogy Rákóczyval megegyezzenek.* De a rossz útak miatt nem haladhattak úgy, mint elő volt írva, a posta pedig, ki az utasításokat, leveleket Károlyi után vitte, midőn Tokajnál a Tiszán átköltözött, a vízbe fulladt s az egész expeditiót újra le kellett íratni.* S aztán más útat választottak, mint a melyen a múlt őszszel a leány-kérő küldöttség ment. Boroszló felé mentek, honnan Hrabecz Dániel és Petki János által 1626 jan. 12-ről értesítették gróf Schwarzenberget, hogy már közelednek. A grófot ez a jelentés meglepte. Már megtörtént minden intézkedés, hogy a követséget az ország határán Züllichauban fogadják, mely czélra a választó tíz előkelő urat, szakácsokat s pinczemestereket küldött előre. De minthogy ők elkerülték egymást, új követséget indítottak eleibök Rüdersdorfba, hogy ennek kísérete mellett jőjjenek Berlinbe.
Károlyi Mihály, 1625 decz. 15-éről, Nagy-Károlyból Rákóczyhoz intézett levele, Történelmi Tár, 1879. évf. 462. l.
BETHLEN Politikai Levelei. 415. l.
A választó két rokonát, Lajos Fülöp rajnai pfalzgrófot és Zsigmond brandenburgi őrgrófot küldte elibök Berlin alá, hol a titkos tanács egyik tagja német szónoklattal üdvözölte őket. Ezenkívűl minden nagyobb ünnepélyességet mellőztek s a bevonulás Berlinbe megtörténvén, azután állapították meg a szertartásokat.* Az ünnepélyeket megelőzte a nászhozományra vonatkozó irományok kicserélése. A fejedelem Fogarast, Munkácsot, Tokajt, e három nagy uradalmat adta nászajándékúl s az ezekre vonatkozó diplomák kicserélése után következett a házassági ünnepély. A fejedelem képét Rákóczy György személyesíté: ő tette le az esküt ennek nevében ő «vitte véghez a fejedelemasszonynyal a matrimoniumnak külső árnyékát a fejedelemasszonynyal ágyon kevés ideig ülésekkel».*
Schwarzenberg, jan. 8/18-iki levele Rákóczyhoz s a követség többi tagjaihoz. Ugyanott. 463. l.
KEMÉNY Önéletírása, SZALAY kiadása. 78. l.
Schwarzenberg Ádám aláirása.*
Coloniae Sveviam 1626 jan. 8.
Az ünnepélyek sorába fel volt véve egy fényes tánczmulatság is.* Ezek lezajlása után azonnal megindúltak Magyarországba, hogy a febr. 22-ére kitűzött menyegzőre jókor érkezzenek meg. A fejedelemasszonynyal fényes kíséret jött. 255 személy 340 lóval s 39 kocsival. A kíséret közt volt a menyasszony nénje: anna Zsófia braunschweigi herczegnő, az örömanya; Schwarzenberg Ádám gróf, az örömatya, továbbá dr. Krell heidelbergi tanár, Strassburg Pál, egy csomó nemes úr és hölgy s nagy számú cselédség. Az első hat lovas vörös bőrből készült kocsiban a menyasszony és örömatya ültek, s ezt követte a hasonló készületű díszes kocsik hosszú sora. De Teschenben meg kellett állapodniok: a menyasszony álhimlőbe esett s itt egy hétig fel voltak tartóztatva. Első gondjuk volt e szerencsétlenségről értesíteni a fejedelmet, ki sietve a nászmenet elé küldé Kemény Jánost.
RADVÁNSZKY BÉLA, Udvartartás és Számadáskönyvek, I. k. 222. l. említi, hogy a kassai táncmulatság is ugyanazon pompával tartatott meg.
Kemény még Teschenben találta a menyasszonyt, megérkezése után azonnal tisztelgett nála, de a himlőnek semmi nyomát sem találta rajta. S a menet azonnal folytatta útját, útközből értesítéseket küldve a fejedelemnek, ki már hosszabb idő óta Kassán tartózkodott, mint az esküvőre kitűzött városban. Az útazás programmját pontosan megtartották: beleszámítva azt a nyolcz napot, melyet Teschenben töltöttek, épen egy héttel későbben érkeztek meg: márczius 1-én. A meghívott vendégek, az uralkodóknak képviselői gazdag ajándékokkal már megjelentek, de ezek közűl a szultán követei visszatértek. Midőn a menyasszony kíséretével együtt a városhoz egy fél mértföldre érkezett, a Hernád balpartján megállapodott, hol már pompás sátrak voltak felvonva. A fejedelem egy egész kis, díszbe öltözött sereg élén vonúlt ki elibe, s midőn megjött, lováról leszállva várta, hogy menyasszonya a kocsiból kilépjen. Azután megcsókolta kezét s bal karjára fűzve, díszes piros bársonynyal bevont sátorba vezette dob pergése, trombita harsogása és ágyúdörgés közt. Egy órai pihenés és társalgás után Bethlen lovára pattant, pazar fénynyel diszített fejedelmi kocsiba űlt, mely elibe hat, oroszlán módon farkig fehér-kékre festett nagy török ló volt fogva. A menet lassan haladt s csak estére érkezett meg Kassára, a fejedelmi udvarba, harangzúgás közt. Márczius 2-án délután megtörtént az esküvő, azután következett a díszebéd s estve a nyolcz napig tartó mulatságok hosszú sora vette kezdetét: ballet, álarczos bál, bohóczok viadala, versenyfutások stb.*
Az Erdélyi Muzeum, X. k. 183. s köv. ll. GYALUI FARKAS összeállította a Bethlen Gábor menyegzőjére vonatkozó adatokat. V. ö. dr. ÖTVÖS ÁGOSTON nagybecsű értekezésével, Brandenburgi Katalin fejedelemségéről, a Magyar Akademiai Értesítő, II. k. (szerk. CSENGERY) 160. s köv. ll., továbbá GINDELY munkáival s RADVÁNSZKY fenn idézett kiadványával.
Az ünnepélyek lezajlása után a fejedelem hazaindúlt nejével, ennek nénjével, a braunschweigi herczegnővel, Schwarzenberg gróffal s a kísérettel. Az útazási programmba fel volt véve, hogy Nagy-Sároson, Rákóczy várában megszállanak, s a házi asszony fogadásukra jó eleve megtette az előkészületeket.* De ez a tervbe vett kirándulás aligha történhetett meg, mert ez nagyon eltérítette volna őket az útból. Az új pár márcz. 14-én Ecseden, 22-én Kolozsvárt s 30-án Gyulafehérvárt volt.* Rákóczy Kassán elvált a fejedelemtől, de Károlyi bekísérte Erdélybe.* A mint megérkeztek, Bethlen nejével s vendégeivel körutat tett országában s mindenütt nagy lelkesedéssel, ünnepélyekkel, diadalkapukkal fogadták. S épen e körútja alatt fejezte ki Rákóczynak elismerését utóbbi szolgálataiért: adománylevelet küldött neki, melylyel Tokaj városában levő házát s az úgynevezett öt-szőllőt mindennemű adó, dézsma, kilenczedfizetés alól felmentette, hizelgő szavakkal emelte ki hű szolgálatait. «A várak és városok, írta, romba dűlhetnek, de a hű szolgálatok emlékét az adománylevelek az utódoknál is fentarthatják».* Zárpontját képezte az ünnepélyeknek az ország hódolata: a fejérvári országgyűlés jun. 12-én Bethlen Gábor utódjává nejét választá meg.
Lorántfy Zsuzsánna, 1626 febr. 17-iki levele Bártfa városához (Bethlen levelezése, 239. l.), melyben óntálakat, tányérokat s cserépfazekakat kér, «mivel asszonyunkat ő felségét naponként várjuk nagysárosi házunkhoz minthogy útjában közelget is ő felsége hozzánk».
E napokról az említett helyeken írt Bethlen leveleket. (Levelezése, 331. s köv. lapokon.)
Károlyi, 1626 máj. 16-iki levele Rákóczyhoz: «én nem csak Kassáig, hanem Fejérvárig kísértem ő felségeket, azon lőn jutalmam, ha hon ültem volna: elég az ő felsége kegyelmessége». Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Bethlennek, Szeben, 1626 ápr. 6-án kelt adomány-levele Rákóczy részére. Orsz. ltár, N. R. A. Fasc. 718. nro 10.
A menyegzőnek más politikai háttere is volt. Az európai protestáns államok a császár ellen confoederatiót kötöttek s Bethlent is felszólították a belépésre. A vendégek közűl azokkal, kik a titokba be voltak avatva (ápr. 2–5.) értekezletet tartott – a nélkűl, hogy még határozott volna. Egyszerre két szövetséggel volt megkínálva: a confoederáltakéval, hogy Ferdinánd s a Gusztáv-Adolféval, hogy Lengyelország megtámadásában vegyen részt. Szerette volna a kettőt egyesítni s Gusztáv-Adolfot bevonni a confoederátióba: de ez a dán király ellenállásán hajótörést szenvedett. Ő tehát az elsőre határozta magát.
Már szeptemberre fel volt készűlve: de daczára, hogy a harmincz éves háború esélyei a fejedelemre nézve igen kedvezően alakultak, a felső-magyarországi részekre nézve ugyanazon miseriák ismétlődtek, melyekkel múlt évi hadjárata alatt kellett küzdenie. Most is csak vontatva, kedvök ellen készűltek, s csak épen annyit tettek, a mennyi alól nem vonhatták ki magokat, daczára Bethlen határozott föllépésének s követelésének, hogy az esküt, melyet a vármegyék resignatiójakor tettek le, tartsák meg. Intő példa volt az Alaghy esete, ki szerette volna magát a hadjárat alól kivonni, s kivel a fejedelem tudatta, «hogy vagy a hitit tartsa meg, vagy jószágától válik el».*
Rákóczy, Patak, szept. 17-iki levele Reéz Andráshoz. Orsz. ltár, Rákóczy-levéltár.
Veszedelmes dilemma volt ez, melynek egész súlyát érezte Rákóczy. A mint hírt vett a fejedelem közeledtéről, elibe ment. Bethlen maga mellé ültette hintajába s együtt mentek egész Rakamazig, hová szept. 16-án érkeztek meg. Együtt ebédelt vele s egész estig nála maradt. Bethlennel tekintélyes had volt: 14 ezer lovas, kopjás, 8000 gyalog, 2000 kurtány (oláhországi had) s 20 ezer török. Sokat beszélgetett Rákóczyval elindulása okairól «a palatinus soproni beszélgetésiről s egyéb gyalázatos irásiról»: de nem tudta megnyugtatni. «Nekem tudom bizonynyal elég káromra esik ez mostani állapat, akármelyik fél fogja nyerni: mert mivel pápista nem vagyok, ha császár nyeri, onnét sem hitelem, becsületem soha nem lészen, sőt jószágomban foghatnék is megmaradni s éltemben is, kétség. Az mi kegyelmes urunk is megesküttetvén az resignatiókor, nagy kedvem ellen, látja az úristen, csaknem erővel: most hogy nem szolgálhatok annyi részben ő felségének hitem megszegésével (t. i. nem vesz részt a hadjáratban), elhittem, bizony ő felségétűl is kellene szenvednem injuriát. De bár innét szenvedjek, mert még is lelkiismeretiben, tudom, csendesen fognék maradni. Én bizony ide hagyom minden jószágimat, tudom az feleségemét el nem veszi, mert azt nem én kerestem. Ideig inkább akarok kárt jószágomban szenvedni, hogysem lelkem ismeretében megsértődni, noha tudom én bizonynyal, császártúl is ezért én reám tekintet nem lészen».*
Rákóczynak a 111. lapon idézett lev.
Alaghy Menyhért aláirása.*
Regécz 1627 máj. 10.
De aggodalmai alaptalanoknak bizonyúltak: sem egyik, sem másik részéről nem szenvedett kárt. Bethlen számításba vette a felső-magyarországiaknak ezt a hangulatát, csak az elkerűlhetetlen dolgokban vette igénybe őket, személyes részvételöket, s ezek közt a Rákóczyét is, fenyegetései daczára sem erőszakolta.* A hadjárat és békealkudozás csaknem egyszerre indúlt meg. Úgy végződött ez is, mint a megelőző: Bethlen diadalmas volt a csatatéren, szemben oly kitünő hadvezérrel mint Wallenstein – de a békében, mely Pozsonyban köttetett meg, s melyet a fejedelem Lőcsén decz. 28-án írt alá, tetemes áldozatokat kellett hoznia. Még az amnestia-levél is megtoldatott két szóval: «ad nullius instantiam», melyet Bethlen csak azzal a protestatióval fogadott el, hogyha a császár is értetlenűl megtartja a béke feltételeit.
Bethlen Gábor 1627 ápr. 3-iki levele, Századok, 1868. évf. 235. l. «de conscientiám sérelmével hazám veszedelmét nem akartam én is úgy nézni, mint Rákóczy uramék, hanem igyekeztem én is obviálni és elfordítani nemzetünkről az veszedelmet».
A pozsonyi béke egyik pontja értelmében az elintézetlen apróbb ügyek későbbi értekezletre halasztattak. Az értekezlet Tokajban márcz. 27-én megnyílt – s a tárgyalások heves recriminatiók közt máj. 20-ig tartottak. A Bethlen által bírt hét vármegye különösen volt ez értekezleten érdekelve, mert az egyeseknek visszaadandó jószágok ügyében döntöttek, s megállapították az eskü szövegét, melyet ezeknek a megyéknek s a hajdúknak le kellett tenni. Ez a kettő volt a legkényesebb dolog.
Rákóczyt pedig ez a két dolog s főként az eskü, sokfélekép érdekelte.
Az első támadás korában Bethlennek, Thurzó Imrén kívűl, senki sem tett annyi szolgálatot, mint ő: elfoglalta Kassát, elfogta Dóczyt. De a dethronisatio után már lankadt buzgalma s a hét vármegyének első resignatiójakor «nagy kedve ellen», csaknem kényszerítve, tette le az esküt Bethlennek.* Számot vetett a jövő eshetőségeivel s külön amnestiát eszközölt ki magának. Jött a második támadás: ebben már csak annyit szolgált, a mennyit nem kerűlhetett el. De Bethlennel sem akart szakítani s jó viszonyát ezzel fentartotta. E mellett azonban a bécsi udvarnál levő ismerőseit, különösen Sennyey cancellárt sem hanyagolta el s épen ezért egész váratlanúl jött rá nézve a harmadik támadás: mert most már színt kellett vallania. Arra határozta magát, hogy a hadjáratban nem vett részt.
Rákóczy, 1626 szept. 17-iki levele Réz Andráshoz. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Ezzel azonban, s még a béke létrejöttével is, a dolognak nem volt vége. Azután az utolsó, a rá nézve legkellemetlenebb rész, a tokaji tárgyalás s az eskületétel következett. Ő ezt, mint lelkiismereti kérdést fogta fel s így két alternativa előtt állott: ha leteszi az esküt, megsérti hitét s azonkívűl a császár javaiban is megkárosíthatja és vallása miatt üldözni fogja. Ha nem teszi le: Bethlen fogja üldözni, de legalább vallásában nem háborgatja.
Próbát tett úgy alkalmazkodni a viszonyokhoz, hogy se egyik, se másik oldalról kárt ne szenvedjen. A mint a béke meg volt kötve, Réz András és Szikszay Mihály által érintkezésbe lépett a kormánykörökkel némely eldöntetlen követelései ügyében.* Megnyugtató értesítést kapott, hogy neki «ez utolszori módnélkűl való tumultusban is semmi része nem lévén, felette jó emlékezetet tött császár urunk ő felsége róla». S Szikszay biztatta is, hogy «minden jó és békességes állapotnak promotiójában annyi módot adott isten neki, mennyit senkinek másnak az egész országban, annak jutalmát pedig nem fogják meg az istenfélő és törvény szerént való igaz fejedelmek».*
1627 ápr. 28-ról írja Bécsből Szikszay Mihály: «az Nagyságod de 10 praesentis írt levelét ma Szent-György napján (melynek anniversariumát isten mindenkor boldogságossá tegye Nagyságodnak) vöttem el, Réz András ide küldött tabellariusa által; az dolog felűl azért azt írhatom Ngodnak, valamit Ngod parancsol, lehetetlen, hogy arról elfeledkezzem. Hogy az Ngod tokaji öröksége felől is régen nem írtam Ngodnak, nem feledékenységem, de az időbeli alkalmatlanság oka, holott szintén a mikor azt tavaly sollicitálni kezdeni igyekezem vala, azonban megindúlt az fejedelem ő felsége és abban kelle akkor maradni… Így azért az jó alkalmatosságra kell vigyáznom, a mikor in aula resideál az cancellarius… Nekem mind erről, mind az nagyobbik dolognak megnyeréséről felette jó reménségem vagyon». Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Szikszay fenn idézett levelében.
Kassay István aláirása.*
Tokaj 1627 ápr. 10.
A mint pedig a tokaji tárgyalások megnyíltak, Kassay Istvánnal, a fejedelem egyik legmeghittebb emberével lépett érintkezésbe:* «jó bort és élést» küldött neki. Kassay ajánlotta is jó szolgálatait, de azért Rákóczy nem kerűlhette ki, hogy Tokajban a biztosok máj. 14-ére személyes megjelenését ne kívánták volna, hogy ott mint főispán a császári biztosok előtt tegye le a diplomában körűlírt esküt.* De arra ő épen nem volt hajlandó s a biztosoknál megtette a szükséges lépéseket, hogy e kívánattól álljanak el. Nekünk, válaszolák ezek, ez ellen semmi kifogásunk nem volna, «csak ő felségek legyenek contentusok rajta». De a diploma, melyet a császár s a fejedelem hittel erősítettek meg, arra kötelezi őt is, hogy személyesen jelenjen meg s tegye le az esküt, ők nem járhattak el másként. Neki magának «jár számadásában az dolog, hogy ő felsége végezését egyedűl ne praestálja és az ország közönséges javából magát segregálja. Nagyságodhoz való jó akaratunk szerént is mi nem javalhatjuk: Nagyságodnak arra annuentiája császár urunktúl nem lévén. Hanem mivel minden állapotokat és discursusunkat azok felől, kik juramentumokat subterfugiálnák, értették Nagyságod becsületes szolgái: mint alkalmaztassa magát azokhoz, az Nagyságod jó itíleti alatt legyen».* Ugyanakkor a császári biztosok is megírták, hogy «nekik ugyan az ő felségéhez az mi kegyelmes urunkhoz való hívségéről» semmi kétségök sincs, de azért az eskü letevése alól őtet nem menthetik fel.*
Kassaynak, 1627 ápr. 12-iki levele Rákóczyhoz. «Még ez ideig nagyságos uram többire csak a harminczadokon veszeködtünk, de végképpen még semmit nem concludálhattunk felőle, vagyon immár előttünk az jószágoknak visszaadattatása azután az vármegyék juramentuma, reversalisuk». U. o.
A biztosok máj. 14-iki levele Rákóczyhoz, mint borsodi főispánhoz s felsőmagyarországi tanácsúrhoz: «Mivel azért immár előttünk vagyon ideje, hogy mind az tisztviselő urak juramentumokat császár ő felsége commissariusa előtt praestálják, mint az vármegyék assecuratoriájukat megadják, Ngodat is szeretettel kérjük és az mi klmes urunk nevével requiráljuk, hogy máj. 14-én személyesen jelenjen meg Tokajban» U. o.
A fejedelem biztosainak Tokaj, máj. 21-én 1627. Rákóczyhoz írt levele. Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
A császári biztosoknak Tokaj, 1627 máj. 20-án Rákóczyhoz írt levele: «és noha azért minden időben Klmednek örömest szolgálunk és kedveskedni igyekezünk, de mivel az diploma mellől semmiképen el nem mehetünk, az mint bévebben megizentük Klmednek az nevezett fő ember szolgáitól», kérik, hogy «egyebek példájáért is az juramentumot ne detractálja deponálni». U. o.
Hanem Rákóczy Tokajban még sem jelent meg. Azután az eskületétele végett Kassára kellett volna mennie. De azt is elmulasztotta. Annyit azonban ezzel a húzás-halasztással mégis elért, hogy új szerkezetű eskümintát küldöttek neki.*
Bornemisza, Kassa, 1627 máj. 30-iki levele Rákóczyhoz: «az juramentum depositióját ha Nagyságod nem evitálhatja, depositióját is nem tartom utolsó dolognak, sőt semel pro semper az én tetszésem szerént megmenekedhetnék Nagyságod tőle, csak hogyha lehetne, arra való kötelességét dirigálná az előbb dirigált juramentuma». U. o.
