VIII. Rákóczy részvétele az 1621-iki táborozásban
VIII. Rákóczy részvétele az 1621-iki táborozásban
RÁKÓCZY hazautazása Patakra még nem jelentette azt – mitől Bethlen, úgy látszik, tartott – hogy azokhoz csatlakozik, kik a császárral minden áron békélni akarnak. Ezek voltak a nádor s a katholikus urak, kiknek reményeit, hogy a «lázadásból», melyhez úgy is akaratjuk ellen csatlakoztak, becsülettel kivonhatják magukat, a franczia király közvetítése újra felélesztette. Az ő ajánlatokra ment november végén a franczia megbízott Nagy-Szombatba, hová Bethlen székhelyét áttette,* s hová 1621 jan. 1-ére összehívta a rendeket. Nem bízott ugyan a békében, de hogy annak megkötése nem rajta múlik, arról meg akarta győzni a rendeket is. Azt hitte, hogy ez a kiábrándulás hajlandókká fogja ezeket tenni a háború megkezdéséhez szükséges előkészületek megszavazására.*
Bethlen 1619 nov. 19-én adta ki hadi parancsát a pozsonyi őrségnek, melylyel távolléte idejére intézkedett. Közölte HAJNIK, Magyar Akademiai értesítő, 1865. V. k. 148. s köv. ll .a jegyzetben.
HAJNIK nagybecsű értekezése a nagyszombati gyűlésről. U. o.
A franczia megbízottal (Croisilles-al) folytatott tárgyalás következtében Bethlen beleegyezett, hogy békealkudozások kezdessenek meg Hainburgban, hová jan. 25-én a franczia követek s a császári biztosok megérkeztek, s hová megjöttek Bethlen biztosai is. Míg itt a béke megkötésének módozatairól beszéltek, Bethlen a nagy-szombati gyűlésen a háború megkezdéséhez szükséges intézkedések megtételére megtette az első lépéseket, de arra a meggyőződésre jutott, hogy a rendek is a béke megkötését akarják s csak kényszerítve szavazzák meg a fölkeléshez szükséges pénzt és hadakat. A régi lelkesedésből semmisem maradt.
Sőt Bécsbe, épen e gyűlés idejéből (febr. 10.), már érkeztek hírek is, hogy Bethlen legbuzgóbb párthívei: Thurzó, Széchy, Rákóczy a császárhoz állottak,* a nádor pedig szerette volna Bécsben a Bethlen ellen táplált gyanúkat eloszlatni.* Az átállások forma szerént még nem történtek meg, sem Thurzó, sem Rákóczy a régi zászlóval szemben nem is követtek el oly arányban árulást, mint Széchy, Illésházy s mások: de maga a hír jellemzi a hangulatot, mely határozottan békésre változott.*
Zeidler jelentése a szász választóhoz. GINDELY Okmánytára. 270. l.
Azt terjesztette a császár elé, hogy Bethlennél – ha vele megbékélne – nem lesz hívebb alattvalója. Miért aztán jól megszidták: tartsa magának a gyanítgatásait, s arra legyen gondja, hogy a császár jogait védje Magyarországon. A nádor jan. 6-iki levele s a császár válasza jan. 9-ről. GINDELY, IV. k. 219. l.
HAJNIK, i. h. 147. l.
A beszterczebányai gyűlés óta a közvélemény nagy átalakuláson ment át. A mit akkor könnyű szerrel elérhetőnek gondoltak, az most lehetetlennek látszott. A dethronisatio, a királyválasztás az általános lelkesedés felhevülésének volt a következménye – a lelkesedés azóta elpárolgott. A felső-magyarországi megyék Lengyelország aljában nem érezték magokat biztosságban, a lengyel király, a császár sógora, akármelyik pillanatban zúdíthat hadat nyakukra, míg ők a nyugati megyékben harczolnak. Ezek a megyék pedig mindig a császárhoz szítottak, s most Csehország leigázása után épen nem érezték magokat biztosságban. Valóban Bethlennek egész erélyére és szilárdságára volt szüksége, hogy ezzel az áramlattal szemben, mely minden intéseire, sarkalásaira siket maradt, megtartsa a maga positióját s a kivívott előnyökből megmentsen, a mennyit lehet.
Bosnyák Tamás aláirása.*
Fülek 1613 máj. 8.
A nagyszombati gyűlésből egymásután kezdtek párologni az urak. Pálffy János, Bosnyák Tamás, Czobor betegség ürügye alatt távoztak; Balassa Péter megtagadta az engedelmességet, lassankint a követek is oszladozni kezdettek s febr. 19-én véget ért a gyűlés. Hainburgban ápril közepéig folytatták a tárgyalásokat; s a nagyszombati gyűlés, minden békehajlama mellett is, nagy támasza volt Bethlennek, midőn a béke egyik feltételéűl azt tűzték ki, hogy a császár tartsa tiszteletben az ország szabadságait s az új (t. i. a confiscatiók által támadt) birtokviszonyokat se bántsa. S a császár épen erre a kettőre nem volt hajlandó. Mindenben engedékenységet mutatott volna Bethlennel szemben, e kettőt kivéve, mert e két pont épen azokat mentette volna meg, kiket ő büntetni akart.
S ezért nem engedett Bethlen semmitse e követeléséből. Az üldözések Cseh- és Morvaországban már februárban megkezdődtek: egész addig elnapolták, hogy a császári kegyelemben bízók visszatérjenek hazájukba – akkor küldték el a biztosokat Prágába, hogy ítéljenek fölöttük, mikor ezek már azt hitték, hogy biztosságban vannak. De a kegyelemben bízó magyarokat még ez sem ábrándította ki: «száztizenketten vannak urak és nemesek – írá Bethlen – kik Bouquoihoz internuntiust küldtek volt Morvába, hívatták. Bouquoi levelet írt nekik, megköszönte a császárhoz való hűségöket, ajánlja magát és a császár gratiáját, inti őket, hogy perseveráljanak. Az internuntiust mind levelestől megfogták és nálam vagyon, Esterházy Dániel arestálva is vagyon».* Bizonynyal ez a 112 úr, s azok, kik a hainburgi tárgyalások eloszlásakor, egyik a másik után elpártoltak Bethlentől: a nádor, Széchy, Bosnyák, Pethe, a két Pálffy, a két Balassa, Daróczy, meg voltak győződve, hogy csak úgy menthetik meg hazájukat Csehország sorsától, ha elválnak Bethlentől s a császár mellett sorakoznak – mert magát Bethlent is a Pfalzi Frigyes sorsától féltették.
Bethlen, Nagy-Szombat, febr. 10-iki levele. MIKÓ IMRE, I. k. 359. l.
Bethlen pedig nem félt Frigyes sorsától: ő hozzá Erdélyben férni nem lehetett, ő Magyarországot féltette s végig ki akart tartani a szövetség mellett. A hainburgi értekezlet feloszlása után hozzálátott a hadjárat erélyesebb folytatásához – mert valójában a csatározások addig sem szűntek meg. Hadakat rendelt be Erdélyből, Magyarországból, hogy az elpártoltakkal, kik megkezdték a támadást s Bouquoi-val szembeszállhasson. S ezzel a harcz minden oldalon megkezdődött.
Rákóczyt Fülek alá rendelte,* a melyet nemrég Széchy foglalt el, őrségét mind egy szálig levágatván. A mint ez otthon elvégezte a legszükségesebb intézkedéseket, a tort és temetést megtartotta, visszament Bethlenhez Nagy-Szombatba. Neje és várnagya, Chernel, értesítették az otthon levő viszonyokról. Neje, ki márczius derekán látogatást tett a királynénál, kérte férjét, hogy «Samulkának, az idősb fiúnak, csináltasson vagy két süvegcsét».* De Fülek alatt nehezedtek a napok. A hadak zugolódtak, mert «fizetetlenek», Bethlen írt Rákóczynak, hogy csendesítse le őket, fogadjanak szót, mutassák meg hazájokhoz való szeretetöket. «Én sohul nem késem, kedden, isten velem lévén, Kegyelmeddel megegyezem».*
Ápr. 26-án írja Thurzónak: Rákóczy uram Fülek alatt vagyon. BETHLEN Levelezése. 287. l.
Lorántfy Zsuzsánna, Patak, márcz. 16-iki levele. Chernel ápr. 7-én írja: «mind asszonyom ő nga, mind az kis uracskák, hála isten jó egésségben vadnak, mind attúl fogva is, hogy Nagyságod innen elment, csak egy óráig való nyavalygásuk sem volt ő nagyságuknak…. Az paripa, az moldvai féle (Bethlen ajándéka) még eddig rosszúl volt, most kezdett gyógyúlni, eleget orvosolják. Az agarakat, kopókat vagyon három hete Ónodban tartottam… az madarászok még itt vannak». Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Bethlen, Nyitra, ápr. 23-iki levele Rákóczyhoz. U. o.
Fülek, mint végvár, ellenséges kézben, nagy veszélyben forgott. A török akarta megsegíteni, de úgy, hogy magának foglalja,* s Bethlen épen magát a nádort vádolta, hogy a veszélyt felidézte. Védelme Herecsenyire volt bízva, ki Rákóczynak, midőn felszólítá, hogy a várat adja át, «embertelen» levéllel felelt. «Nem szükség – írta Bethlen – az ebnek egyéb választ adni, hanem a közönséges vitézlő rendnek írasson egy rövid levelet: Kegyelmed avval tartozott, mint hazáját igazán szerető úri ember, hogy őket a rettenetes veszedelemnek jövendő eltávoztatásáról megintse. Ha nem fogadják s Kegyelmed írását nem hiszik, azzal ők szabadok, mind isten és ez világ előtt ment ember immár s többször őket nem requirálja».* De Rákóczy Széchynek is írt – ez azonban Fülek megadásáról hallani sem akart. Azok közt, kik Fülek alatt voltak, volt Rákóczy Pál is, mint Bethlen belső tanácsosa.* E czímet úgy látszik, testvére Zsigmond halála után kapta meg.
SZALAY, Esterházy Miklós élete. I. K. 199. l.
BETHLEN Politikai Levelei. 290. l., írta Losonczon, ápr. 29-én.
BETHLEN Levelezése 164. l. Széchynek, Murány, máj. 3-án írt levele R. Györgyhöz, Péchy Simonhoz, Alagi Menyhérthez s Rákóczy Pálhoz, mint Bethlen tanácsosához.
Fülek vára romjai a század elején.*
Fülek vára látképét Mocsáry Nógrád-megyéjéből vettük.
Míg Bethlen ez útjában Kassa felé nyomúlt, Pozsony elveszett, melynek megtámadására Bouquoi sietett. A városiakkal kötött egyesség szerint ápr. 29-én kezébe vette a várost: «láttam, írá jelentésében, kétségbeesett, kétkedő, habozó és rossz lelkiismerettel bíró embereket, kiknek szivük telve méreggel és keblük Bethlennek kedvez». Maga a vár még máj. 6-áig tartá magát, de akkor a helyőrség is meghódolt.* Ez nagy csapás volt: s még évek múlva is szívében keserűséggel emlékezett meg azokról, kik kétségbeesve «Kain módjára conjungálták magukat palatinussal. Mindnyájan eloszlának, magamat hagyának kevés fizetett népemmel és erdélyi híveimmel, mintha immár azzal magokat salválhatták volna a német előtt. Mint állottam strázsát és éjjel-nappal mint harczoltak az megnevezett kevés vitézim császárnak Bouquoival levő egész ármádája ellen, hatodfél holnapig tartóztatván őket Magyarországban való irruptiótól, Kegyelmetek jól emlékezhetik rá. És mikor elűl, hátul, oldalt gyújtott nagy tüzek miatt ott bátorságosnak lenni nem láttam volna, kényszerűltem kijőni Kassára».*
HAJNIK idézett értekezésében. 157. l.
Bethlen, 1627 ápr. 3-iki levele Alvinczyhez. Századok, 1868. 131. l.
Ezt a visszavonulását Kassára azzal az erős elhatározással hajtotta végre Bethlen, hogy a csorbát, mit Bouquoi előnyomulása, az elpártolások ütöttek hadi szerencséjén, ki fogja köszörűlni: s valóban megtette erre a szükséges intézkedéseket. A jägerndorfi őrgróffal kiegyezett, hogy ez hadaival hozzá csatlakozzék, ki is junius végén Nagy-Szombatba érkezett;* az ország minden részéből Kassára rendelt hadakat, hogy azok élén a nyugoti vármegyék visszafoglalására induljon.
GINDELY, IV. k. 256. l.
Még hozzá se fogott a készülődésekhez, midőn új váratlan nehézség gördűlt útjába. Addig verte Bethlen a császár hadait, míg urukat egy tapasztalással gazdagabbá tette: meggyőződött róla, hogy Magyarországgal nem fog úgy elbánhatni, mint Csehországgal, – más húrokat kezdett pengetni. Lemondott arról a tervéről, hogy a magyar alkotmányt megsemmisítse, s május 2-án általános amnestiát hirdetett a megtérőknek.* Ez az embereket gondolkodóba ejté. A beszterczebányai hitlevél aláírói közűl már Széchy elpártolt. Most Illésházy is «kötelességének felszabadítását» kérte* s még Thurzó Imre is hozzá küldé Just Andrást. «Bizony szomorúbb hírt ennél nem hallottam: nem a vármegye defectióját értem, mert én attól nem tartok, sok ezer fazéknak elrontására elég egy bot – hanem búsulok az kegyelmed intentumán.»* Ez a defectio nem következett be, Thurzó másra gondolta magát.
SZALAY, Esterházy Miklós élete. I. k. 201. l.
BETHLEN Politikai Levelei, 336. l.
BETHLEN Politikai Levelei, 318. l.
Rákóczy is Kassára jött Bethlenhez,* de minthogy nejétől fioknak, Samukának betegeskedéséről leveleket kapott, pár napi látogatást tett Patakon,* onnan azonban nemsokára visszatért Bethlenhez, ki, a mint hírt vett, hogy az ellenség Putnok alá érkezett s Kassa ellen készűl, az előkészűleteket teljesen még be sem fejezve, elindúlt. Ezalatt Bouquoi Pozsony alól akadálytalanúl nyomúlt elő Érsekújvárig, de nem boldogúlt. A nádor is táborához csatlakozott, de itt gutaütés érte s (junius 23-án) meghalt. Még nagyobb vesztesége volt a császáriaknak Bouquoi halála, kit julius 10-én a magyarok elfogtak, s ki az e miatt keletkezett csetepatéban elesett. Erre a császáriak felhagytak az ostrommal, de visszavonúlásuk közben a Nyitra folyónál teljes megveretést szenvedtek, s a szaladókat az üldözéstől csak a talaj mocsaras volta mentette meg.* S e fényes diadalokkal együtt az az öröme is meglett Bethlennek, hogy egy a leghatalmasabb s legelkeseredettebb árulói közűl, Bosnyák Tamás kezébe esett.*
«Rákóczy uram is tiszttartója által az szerint cselekedjék, kiről írt az ura neki.» E tiszttartó Reez András volt Rovnán. U. o. 320. l. Bethlen jun. 7-iki levele.
Sárospatak, jun. 10-ről írja Lorántfy Zsuzsánna férjének: «az gyermek állapotja felől Kegyelmednek azt írhatom, hogy tegnap három óra tájban az gyutván (t. i. gyujtovány) hideg kezdte lölni, de isten kegyelmességéből megint csak hamar elállott róla, az doctor eléggé biztat, hogy addig el sem megyen, míg jó állapotba nem hozza». Julius 17-ről ismét írja: «az kis Sámuelkát nem arányozhatjuk, leli-e az hideg avagy nem? csak azonban vagyon». Mindkettő Orsz. ltár, Rákóczy-ltár. Jun. 26-án ismét Patakon volt. Orsz. ltár. U. o.
GINDELY, IV. k. 254. l.
BETHLEN Levelezése. 182. l.
De a régi lelkesedés, a hit és bizalom az ő csillagában, már eltűntek, s csak az ő erős vaskeze tudta a fegyelmet a csüggeteg s meghódolni kész seregben fentartani: már diadalai sem villanyozták fel, annyira elkábította őket az amnestia. Egyre másra tartották a táborban a gyűléseket, sürgették Bethlent, hogy kezdjen békealkudozásokat s midőn ez hallani sem akart arról, mind többen kérték elbocsáttatásukat.*
«Kedvek is vagyon, csak az vármegyék félnek igen, kiket én eddig nem győztem eleget biztatni; mindennap zsinatokat tartanak és deliberálnak is; csak nem annualhatunk az ő kegyelmek végzéseknek; tegnap előtt fejenkint haza kéredzének én tőlem». Bethlen, jul. 11-iki levele, MIKÓ, III. k. 345. l. V. ö. Századok, 1868. évf. 233. l.
Ime, a mit az amnestia hirdetése után egyesek kezdettek, a táborra is elragadt. Bethlen «amaz gyalázatos gratiának» tulajdonítá, melyet örömmel fogadtak, «nem gondolván sem gyalázatos hírben névben eséssel, hazájok szabadságának labefactiójával». Rosszúl eshetett neki, hogy elfeledkeztek fogadásukról, a dethronisatióról s az ő királylyá választásáról, – de midőn ellenállt e törekvéseknek s meghiusította, hogy gyűlésileg fogadják el az amnestiát, nem erre gondolt. Magyarországot féltette, hogy a morvaiak sorsára jut.
De vajjon csak a rettegés, hogy «másként nem juthatnak ki abból a labyrinthusból», bírta-e az embereket a pártállás változtatására? Ez magában nem lett volna elegendő indok. A német igánál még rosszabbnak tartották a török igát s Vácz elfoglalása, Fülek fenyegetése mutatták, milyen ára van a török barátságnak. Ez az év sokakra nézve tanulság éve volt: az a nagy gyorsan végrehajtott dethronisatio bántotta őket, s bizonynyal sokan lesték, várták az alkalmat, hogy annak «labyrinthusából» tisztességesen kivonhassák magokat.
S a mint Bethlen elhatározása, hogy nem fog a császárral békélni, köztudomásra jutott: a pártszakadás azonnal nagyobb arányokat öltött: «legelőször is Rákóczy György uram jöve haza feleségének fejefájására, avagy partusára».* Már ekkor jól előhaladt a tábor Nyitrában, midőn ő Bethlentől a távozásra engedélyt kért: s ez, bár átlátta, hogy az csak ürügy, megadta egy hónapra.*
Századok, 1868. évf. 233. l. Egy hónapra kért szabadságot.
Még aug. 9-dikén Gerencséren volt (Nyitra közelében) a táborral. E napról írja nejének: «mi még itt Gerencsérnél vagyunk, az herczeg (t. i. a jägerndorfi) hada ma érkezik el, kinek szép és erős voltáról bőven írtam Csernel uramnak, tudom édesem, megolvasta ezeket. Itílem harmad-negyed nap meg fogunk indúlni és valami alkalmatosságot az úristen mutat, azt el nem akarjuk mulatni». Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
Lassan-lassan Bethlenben is megérlelődött a meggyőződés, hogy az ő magyar királysága tarthatatlan. Erős lelki küzdelmeken kelle keresztűl mennie, míg rászánta magát, hogy békealkudozásokba bocsátkozik Ferdinánddal. De a mint megbarátkozott a gondolattal, többé semmi sem tartotta vissza, még az sem, hogy hadaival minden ponton diadalmasan nyomúlt előre, Felső-Magyarországot visszaszerezte s még Morvába is beüthetett oly czéllal, hogy ez országot fellázítsa. Tervéből eleinte semmit sem akart elárulni, bár már juliusban kezdte egyengetni az egyezkedés útját.* De midőn elérkezettnek látta az időt, épen a diadalmas morva hadjárat idejében, már nem titkolta tervét.
GINDELY, IV. k. 264. l.
Rákóczy az elsők közé tartozott, kivel azt közölte. Rég eltelt a hónap, írá neki (szept. 24.), de jöveteléről hírt sem hall: «ha penig valamikor, most ugyancsak kivántatnék Kegyelmednek személyünk mellett létele, mert immár istennek akaratjából az szent békességnek tractájához az jövő hétfőn hozzá fognak mind az két részről való commissarius urak kezdeni, mely miképpen continuáltassék, igen kívántatnék, hogy Kegyelmed is értse és tudja». Megbízza, hogy ha csak lehet, Széchyt is hozza fel magával, s ismételve lelkére köti, hogy jőjjön, «mert ha jól gondolkodik az állapatról, senkinek sem áll annyira érdekében a tracta feltételeire való vigyázás», mint neki.* Értette alatta a többféle követelések által fenyegetett sárospataki uradalmat.
BETHLEN Pol. Levelezése. 350. l.
Ez csakugyan örömhír volt Rákóczynak, s sietett is annak eleget tenni. Ott volt a tárgyalások közelében s ott volt kétségtelenűl azok közt, kik sürgették a béke megkötését.* Thurzó Imre a tárgyalások elején meghalt (okt. 19.) s ez Bethlen czéljaira nagy veszteség volt, mert azok, kik helyét elfoglalták, Thurzó Szaniszló s Péchy Simon, a cancellár, gyengéknek bizonyúltak a német biztosokkal szemben. Az év utolsó napján csakugyan megköttetett a nickolsburgi béke, Bethlen ellenére, mely, szerinte, elvevé «minden dicsőségét, jó hírét az magyar nemzetnek». Maga vallja, hogy ő azokra soha nem lépett volna «örök gyalázatára, electiója renunciálásával», ha a biztosok nem könyörögtek volna elfogadásáért, s ha nem tart attól, hogy a kik mellette vannak, azok is elállanak mellőle.
Nov. 21-ről Patakról neje, Lorántfy Zsuzsánna ír neki.
De a történet igazságosabban ítélt e békéről Bethlennél, ki megalázónak tartotta magára nézve a renunciatiót, s talán a «hókirály» bukásával tette párhuzamba. Pedig az egy csúfos megfutás következménye volt, ő egy fényes diadalútat szakított meg e lemondással. S a mi fő: a lelkesedésnek abban a pillanatnyi fölbuzdulásában, mely Ferdinánd detronisatióját vonta maga után, nem volt neki teljes bizodalma: tudta, hogy annyi érdekszálat, mennyi az uralkodó családot Magyarországhoz csatolta, nem lehet egyetlen tollvonással kettévágni. Sok államférfiúi bölcseség, sok önmérséklet kívántatott hozzá, hogy ezt a személyes áldozatot meghozza: s a történet ezt méltányolta.
Rákóczy egy jó darab időn át tanúja volt annak a lélektani processusnak, melyen Bethlen keresztűlment – jó iskola volt ez neki a későbbi időkre. De midőn a tárgyalások folyama már megnyugtató eredménynyel biztatott, haza útazott.* Ha már nem volt is kassai generális, de mint hadtestparancsnoka szolgált Bethlennek, s ez épen őt bízta meg, hogy a Morvában elvett ágyúkat szállítsa át a Hernádon s küldje Váradra, ezekkel akarván annak bástyáit megerősítni. Már ekkor maga is készűlt elhagyni Morvát, újabban vívott diadalainak színhelyét.
Patakról, nov. 1-jéről írt levelében neje: «Az miolta isten ő szent felsége Kegyelmedet innen tőlünk felvitte, négy rendbeli levelét Klmednek vöttem, melyekben az Kegyelmed jó egésségét megértettem, az kinek szívem szerint örültem. Az utolsó leveliben írja Klmed, hogy semmi újságot nem küldhet, mivel ott most minden szűk volna; de soha Klmed énnekem kedvesebb ujságot nem küldhet jó egészséginél». Orsz. ltár, Rákóczy-ltár.
A béke Bethlent, lemondásáért a királyi czímről, német fejedelmi czímmel, herczegségekkel, uradalmakkal (Munkácscsal, Ecseddel) s hét vármegyével kárpótolta. Rákóczy, a magyar király jogai fentartása mellett, Bethlen alattvalója maradt.
Következett a békének végrehajtása, s a Bethlentől elfoglalt terűlet visszaadása. Két bizottság működött: egyik a fátrántúli, másik a dunántúli vidéket vette át. Hátra voltak még a korona átvétele s a személyes ügyek elintézése. Az e czélra kiküldött bizottság márczius 13-án érkezett Kassára, hol Bethlen már várakozott rájuk s hol Rákóczy is jelen volt. Márczius 16-án Bethlen biztosai resignálták a visszaadandó megyéket. De midőn másnap Kassa és a hét vármegye átadására kerűlt a sor, az eskü-letételnél differentiák merűltek fel. A megyék, a városok és hajdúkapitányok nem akarták letenni. Rákóczy György ösztönzésére* ezek azt kívánták, hogy iktassák az eskü szövegébe, hogy ők is csak addig kötelesek a hűség megtartására, míg ő felsége is sértetlenűl megtartja a megegyezés szerint a békeföltételeket. A vége a dolognak az lett, hogy a fejedelem közvetítésére az eredeti szöveg tartatott meg.
«Praecipue tamen Georgio electore» jelentik Ferdinánd biztosai 1622 márcz. 28-iki jelentésekben. PRAY, Principatus, I. k. 291. l.
April 8-án Bethlen elútazott Kassáról: april 12-én Tokajban volt. Neje is aznap útazott el Kassáról, megrendűlt egészséggel ugyan, de a levegő-változtatástól gyógyulást remélve. Május 5-én Bánffy-Hunyadon már nagyon rosszúl lett, de azért tovább folytatta útját Kolozsvárra, hol május 9-én meghalt. Temetése, melyen Rákóczy is megjelent, fejedelmi pompával, julius 1-én tartatott meg.
Ferdinánd király pecsétje.
Az első támadásból Rákóczy nem nagy dicsőséggel ugyan, de sértetlenűl bontakozott ki. Ügyetlensége a Homonnay-pucsban megtépázta addig szerzett babérait s többé nem is merte Bethlen nagyobb vállalat kivitelével megbízni. Óvatos magatartását is hibáúl rótta fel, s neheztelése első perczében nyakára küldte Kassayt a 80,000 frt zálogösszeggel, hogy Tarczalt váltsa vissza,* a mi csakugyan meg is történt,* de hamar megengesztelődött, mert mint államférfiú, jó tulajdonaiért becsűlte őt s boszankodásának legfeljebb egy-egy haragos levélben adott kifejezést.
Orsz, ltár, N. R. A. Fasc. 719. nro 42: A kiküldött biztosok bizonyítványa arról, hogy Rákóczyt megkínálták Tarczalért 80,000 frttal, de minthogy a pénz értéke nem felelt meg az inscriptionalis levélben kikötött összegnek, nem fogadták el Rákóczy emberei.
Pál az összeg felét 1635 ápr. 29-én, György másik felét jul. 30-án fizették le. Orsz. ltár. N. R. A. Fasc. 219. nro. 45. és 46.
)
Bírt-e a fejedelem tudomással arról, hogy Rákóczy, a mint az idők csendesedtek, lépéseket tett, hogy magának Ferdinándnál külön amnestia-levelet eszközöljön ki, nem tudjuk, de ha bírt is, nem tulajdonított nagy fontosságot annak: mert Rákóczynak némely uradalmai a Ferdinánd terűletén feküdtek. Tény az, hogy 1622 julius 16-án, a soproni országgyűlés tartama alatt megkapta az ő személyére szóló amnestia-levelet, mely biztosította őt, hogy Ferdinánd terűletén s oltalma alatt biztosságban élhet.*
A királyi patens-levél Orsz. ltár. N. R. A. Fasc. 767. nro. 4.
Thurzó Szaniszló aláirása.*
Sempte 1623 május 17.
S épen ez amnestia-levél kiállítása előtt néhány nappal, junius 15-én, történt, hogy az újonnan megválasztott (utolsó protestans) nádor, Thurzó Szaniszló, Bethlen biztosa a nikolsburgi tárgyalásoknál, az általa adott lakomán, egy renegát arczátlanságával, Bethlen követeinek, az ő vendégeinek, szemök közé vágta: «a ti uratok, Bethlen, király akart lenni, pedig tudhatná ez a bestia, hogy sem én, vagy más, nemes anyaméhből származott magyar, nem lehetünk azzá.»* S ugyanez az országgyűlés volt az, mely megtagadta Bethlen adományainak érvényességét.
KHEVENHÜLLER, Annales Ferdinandaei, IX. Theil. 1676. l. «Ewer Herr der Betlehemb hat vermeynd unser König zu seyn, de er doch ein loser Bestie und ihme wohl bewust ist, das ich und andere Ungarische Patrioten aus Mutterleib Edler entsprossen, weder er sein Lebtag werden kan.»
Györgyön kívűl ebben az időben még két Rákóczy-fiú volt életben: édes testvére, Pál, felsőmagyarországi tanácsúr, ki azonban, daczára ennek, a politikai életben kevés részt vett, és unokatestvére, János, ki teljes lélekkel Bethlenhez csatlakozott, előbb a kassai kamaránál alkalmazva, felsőmagyarországi tanácsúr és kincstartó.*
Az 1621-ben hozzá intézett levelek köv. czímirattal vannak ellátva: Generoso domino Joanni Rákóczy de Felső-Vadász S. et R. Mattis consiliario necnon superioris regni Hungariae thesaurario etc. Orsz. ltár. Munkácsi Tamás 1621 szept. 21-iki levele.
